Bulinegyed. A Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út határolta területet hívjuk így pár éve. Amióta a hajógyáriról kiszorultak a bulizni vágyó fiatalok, természetes volt, hogy a kereslet új kínálatot hoz majd létre. Aki nem egy burokban él (mármint nem a bulinegyed burkában, dupla nyelvi manír, érted burkában, haha, -elnézést) az nagyjából tudja, hogy mi lehet ott nagyjából. 

Klárika kedves augusztus közepétől dolgozik ott és nem volt rest megosztani tapasztalatait velem. Először is jól felháborodott, hogy az érzelmi analfabéta, szépszemű, de gyökér exbarátja, a Pacsai nagyban élvezi az életet és már neki is állt leírni, hogy hány nőt kúrt meg életében. Meg is írta nekem, hogy ellensúlyozva a sok lealacsonyító faszságot amit írtam róla, most beköszönne és leírná ő is a tapasztalatait, merthogy az van nem kevés, két hónap bulinegyed felér két szezonnal a Gyulánál, szóval át is adom neki a szót, de csak kézivezérelve, mert a gondolatai mint olyanok, hiába élesek, ha azok kuszaságát még maga Nagy Sándor is csak hagyná a faszba. (Tehát ide már a moderált, szerkesztett verzió kerül.)

Klárika most az egyik menő táncos itatóban húzza az igát, meg le a csávókat, akik rendesen be vannak indulva mikor éjféltájt meglátják a kannákat, aztán olyankor mindegyik beljebb szopja a pofáját, hogy valahogyan jobb benyomást tegyenek, először így, aztán meg úgy. Klárika szerint viszont rendesen lyukra futnak (bazmeg sziporkázok ma :D ), mert pinát egyik sem kap, marad a tántorogva hazacammogás, de a pofátlanabbja rendre megverekszik érte, hogy Hosszú, a kétméter harminc centis kidobó adjon neki egy taslit. 

A meló eleinte nehéz volt, de nem azért mert arrébb kellett tenni valamit, hanem azért, mert teljesen hozzá kellett szoknia a pesti miliőhöz. Tudniillik, Klárika mondhatni pucér seggel érkezett a fővárosba augusztus közepén. Amikor Jocó csehója a végét járta, a személyzet főszereplőnkkel az élen úgy hordta el a mozdítható értékeket, ahogy a hangyák mennek a kristálycukorra. Nem szaroztak, vitték a corneliust, a kávéfőzőt, de beszarsz, még a sörcsapot is, pedig az letétben volt ott a sörgyártól, persze ez nem zavarta az észlényeket, mire Jocó kijön a sitykóról, már el is fog évülni ez a téma, ha mást nem akkor picit visszamegy nosztalgiázni. Teljesen jogosan érezték úgy, hogy ez nekik jár, hiszen az uccsó fizujukat nem kapták meg, ráadásul Pacsai bele is fektetett két kilót az uccsó hónapba, de azért így utólag visszagondolva azt bőségesen kiszedte. Klárika megközelítőleg fél millát számolt a nyár végén, az okosítások, a kevés tartaléka és a fennmaradó kassza rá eső részével együtt ennyije volt. Tudta, hogy ez a pénz még vidéken sem sok, így egyből arra gondolt, hogy most van itt az ideje maga mögött hagynia ezt a lepratelep nyugatdunántúli kisvárost és felköltözni pöstre, ahol állítólag három kiló is összejöhet egy hónap alatt ha ügyes vagy. Azt jó előre elmondom, hogy Klárika számításait jóval felül is múlta a valóság, de ne szaladjunk annyira előre. 

Van egy rokona a Kázmér, ilyen magánakvaló fura figura, állítólag papírgyűjtésből szedte meg magát, azt most van vagy négy lakása azokat adogatja ki, így nyáron meg frankón üres volt az egyetemisták miatt. Na az egyik garzonba költözött be, a keleti mellett, rendes szerződéssel, két kiló kaukcióval, meg egy százas bérleti díjjal, ami tartalmazza a rezsit is. A rokonság miatt pedig úgy dealelték le, hogy szeptemberben már nem kell fizetnie a csajnak, csak októberben tiszta hónapot. A környék amúgy nem annyira fos, bár kicsit hátrébb már egész putris, meg gázos arcok is mászkálnak arra, de Klárikát se kell félteni, meg amúgy is az első ledolgozott hónapja óta taxival jár melózni, így attól sem kell tartania, hogy esetleg valaki rámozdul a piros metrón vagy valami. 

A melókeresés egy vicc volt, konkrétan kinyomtatott húsz darab önéletrajzot amit velem csináltatott meg (azóta is várom a jutalékot ám) és leszállt a Deák téren, majd elindult a Király utcán felfelé és minden olyan helyre bement ami szimpi volt neki. Úgy a hatodik helyen már el sem engedték, mondták neki, hogy holnap kezdhetsz kisanyám, mi a méreted? XS? Nemúgy, hanem mellméret, mert nálunk a munkaruhát derékbőségben mérjük, aztán kapott egy köldökigérő ilyen melltartóval összevarrt blúzt (faszomtudja hogy működik, én csak ahhoz értek, hogyan szaggassam le) és bemondták az órát, hogy másnap ötre gyere. Ha lehet, ne narkózz. 

Klárika nem is értette, hogy ezt miért mondták, hiszen nincs is vele a Májki akiről azért ránézésre is be lehet tépni, de sejtette, hogy na ez nem lesz egyszerű. Másnap délig aludt és vagy két órát készülődött, hajat vasalt, punit waxolt, körmöt reszelt, sminkelt, szóval gecire felszívta magát és rendesen akarta is a melót, mert azért a pultozást azt szerette. Egy szombat estével indult a móka, vágod az augusztus egyik uccsó hétvégéjén, amikor eleve meg volt bolondulva a fél város, Klárika csak a 24. legény és leánybucsúig tudta számolni a tömeget, de volt ott minden baszod, a transziktól kezdve, a látványgengeszterekig, a koszos hipsztereken át, a diszkópatkányokig, rendesen elfáradt hajnali ötre, de kemény csaj volt, rendesen odatette magát, csak úgy keverte a tyúkoskólát, mintha az folyt volna egyenesen a csapból és lám, az eredmény is hamar érkezett. Mikor hajnalban a pultfőnöke kicsapta a jattot, majd megállt benne az ütő, harminc rugó és csak az övé. Ezen felül meg majd jön a fizuja. Persze a pultfőnök mondta neki, hogy ne vegye ezt alapnak, kiemelkedő este volt és amúgy is szombat, de azért a napi 10 rugó jattokra lehet számítani per kopoltyú. 

Másnap pihenőnap volt, így Klárika elment a Westendbe és vett magának három olyan intimissimis bugyit, amire eddig ránézni is alig mert, de most nem számított, mert geciboldog volt. Meg is jegyezte, hogy azért a vidéki pultozás sem sokkal másabb, csak itt fele-fele arányban angolul kell beszélni, ami szerencsére nem vészes mert a sört meg a vodkát érti, az összeget meg amit kér, azt úgysem hallja, ezért mutatja a gépen, meg amúgy is kb mindenki kártyával fizet. Az viszont már meglepte, hogy a csávók rendesen adják az ötszázasokat, ezreseket a fizetésen felül, hogy ez a tiéd cicám, köszi. Az árszínvonalon is meglepődött, mert bár csicsásabb pohárban adják a jägert, de érted ezernyolcat elkérni négy centijéért, az túlzás, még akkor is ha mind a négy centet kitöltötte volna. Kacsint.

Szóval Klárika ismerkedett a pesti élettel, hipp-hopp megszokta a metrót, meg a négyeshatost, az apró zsúfolt boltokat, a pénzváltók előtti hatalmas sorokat, a gurulós bőröndös haspólós dagadt nőket akik papupcsban tolják még novemberben is. Egyszer még futni is elment a Margitszigetre, de miután nyolcan ciccegtek utána, abbahagyta és kinézett egy termet a lakásához nem túl messze, ahol békénhagyják. 

Azóta rendesen nyomja az ipart, keveri a koktélokat, önti a viszkikólákat és persze hajtja el a fiúkat a francba. Kicsit személyes kérdésemre még azt is elárulta, hogy ezidő alatt csak egyszer szexelt, azt sem melóhelyen kukázta össze, hanem tinderen, amin meg is lepődött, hogy mennyivel több ember van, mint odahaza. Persze már azért kezd ő is nagylány lenni és nem hiszi minden kósza dugásra azt, hogy holtodiglan, mint ahogy eddig tette, szóval fejlődik a kiscsaj rendesen. Akadt viszont pár cinkesebb sztori is, mert mint tudjuk, ahol pia van, ott részeg ember is van és ahol kanos részeg van, ott előbb utóbb valaki baszik, legfőképpen rá. 

Egyik lájtos csütörtök este egy magyar társaság mulatott éppen, sorra rendelték a viszkiredbullokat és már bőségesen túl voltak minden felszívhatón is, mikor a társaságban az egyik, addig csendesebb jólöltözött fickó el nem kezdett beszélgetni a lánnyal. Nem volt rámenős, sem udvariatlan, inkább csak tűnt olyannak, aki unatkozik és kezdi megelégelni a barátainak a viselkedését. Egy cigire közösen mentek ki, ilyenkor fullon van az egész utca, nem lehet baj, raádásul a Hosszú, a lapátkezű kidobó is frankón vizslatja a terepet, az a csávó meg olyan, hogy senki nem akar beleszaladni az öklébe, így kétszer is meggondolják, hogy mit és hogyan mondanak még az utca túlfelén is. Na nagyban cigiznek, csávókám érdeklődik immáron picit kacérabban, mire Klárika drága elneveti magát valami faszom flörtnek gondolt beszóláson, azt a következő kép az az, hogy a csávó az konkrétan benyúlt a blúzba is kibluggyantotta a bal mellett, de érted mintha hordó vízből vett volna ki valami súlyos idomot, azt elkezdte szívogatni, meg csókolgatni a mellbimbót. Klárikának több sem kellett, izomból térdelte pöcsön a csávót, aki olyan nyüszített, hogy az már a Hosszú fülét is megcsapta, aki pedig belső frusztrációit aznapra már levezethette így, hogy volt rá alany. 

A másik karcos sztori is hasonlóan indult, már annyiban, hogy kint cigiziett, mikor jött egy angol(ul beszélő) társaság akik hipp-hopp körbeállták a drágát és elkezdték a jóízlés határain túl moleszterálni, ami roppant nagy hibának bizonyult, ugyanis egy magyar csapat érkezett a nemes hölgy segítségére, amiből olyan street fight lett, hogy Van Damme azóta is spárgában maradt. Persze Klárika vidéki leány, nem áll tőle távol a búcsús balhék összetettsége és sokszínűsége, de azért az ilyen helyzetek rendre megrémítik. Ennek okán vásárolt is a plázában a késesnél egy paprika sprét, méghozzá azért, mert a nőnemű pulttársai kiokosították, hogy a gázspré drogos ellen szart se ér, ellenben a kapszaicin tartalmú apró dezodorokkal szemben, amik rendesen égetnek már az első perc után. Baszod három nap nem telt el, hogy megvásárolta ezt a kis piros dobozos deót, tücht belekötöttek a pultban. Egy önérzetes közgazdász egyetemista, aki rendre hangoztatta, hogy pultosgecik votkát, én pár év múlva diplomás közgazdász leszek és mikor sokallotta a macifröccséért és az unicumjáért felszámított két rugót, akkor csináltmellű, büdös kurva, karfiolos a picsád! felkiáltással egész egyszerűen két kézzel letépte főhősnőnkről a felsőt, vagyis tépte volna, ha a belső merevítő és pánt nem tart. Így viszont kiérdemelte a jutalmat, hogy ő legyen az első tesztalanya a paprikasprének, amit állítólag a lányok azóta is emlegetnek, mert ilyen keserves gyereksírást, még a végtagkaszabolós liveleaks videókon se nagyon hallottak. Állítólag ez a szitu fel is került a pesten hallottam csoportba videóba, de ezt nem tudom biztosan mondani, mert nem láttam. 

Klárika a káli medence koronázatlan csöcs és pultkirálynője viszont új terepen helyt állt, sőt mi több túl is teljesített és most boldogon él, dolgozik és azt ígérte, hogy néha ha történik vele valami faszaság akkor megírja. Ja és üzeni Pacsainak, hogy vékonyfaszú!

Azt mondják, hogy megfelelő felkészültséggel egy csimpánzt is meg lehet tanítani a jelbeszédre. Persze azt nem teszik hozzá, hogy az ilyesfajta feladathoz olyan előképzettség dívik, ami feltételez egyfajta hozzáértést és az sem hátrány, ha a csimpánz megfelelően intelligens. Ugyanígy vagyok mai napig azzal, mikor felmerül a téma, hogy politikust kell facebookra oktatnom. Inkább választanám a csimpánzt. 

Hivatalba lépésem első negyedévében már elég fontos platform volt a Facebook a magyar üzleti érában. 2011-ről, 2012-re viszont globálisan is duplájára nőtt a Facebook felhasználók száma (forrás), így természetesen a politika sem akart kimaradni belőle. Nehéz egy technokrata korban visszaidézni bizonyos évek technikai színvonalát, hiszen olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy egy-egy feature-re már nem is emlékszünk. Azért teszek egy próbát. 

2010-ben az uralkodó közösségi média még az iwiw volt (a vidéki emósok myvip-jét max említeni vagyok hajlandó és mindenki gáz aki valaha is ott volt). A fő beszélgetési platform az MSN, a weboldalak, webshopok pedig a bár túl a kezdetlegességen, azért még mindig megrekedtek, a baloldalt menüsör, jobboldalt tartalom szisztémában, ami mobilon sem működött reszponzívan. 2011-ben robbanásszerű változás volt a magyar érában, az emberek megőrültek a facebookért és egyre több cég is komoly jelenlétet igyekezett tartani a közösségi site-on. A politika körülbelül 2012 elején kezdett országos szinten profilképet feltölteni, persze a nagy emberek és pártok központilag azért tessék-lássék módon részt vettek a 2010-es kampányban is. Külön vicces volt akkoriban figyelni ezeket a direkt politikai posztokat, belső körökben mi szarrá röhögtük magunkat az idióta pártvezetéseken, amik hiába nyertek választást, a technokorban pattintott baltával próbáltak érvényesülni. Persze ez sem tartott sokáig. 

2012 elején a polgi is mondogatta, hogy meg kéne nézni ezt a fészbúszkot, mert mindenki mondja, hogy milyen jó. Mélyet sóhajtottam és megkértem a naptárt kezelő kollégát, hogy iktasson be egy két, de inkább három órás timebox-ot, Közösségi média címen. 

Olyan alapdolgokat kellett elmagyaráznom, hogy mi a lájk és megosztás, ami valahol még akár érthető is lenne, ha egy barlangban született hegyizergét oktatnék, de egy fiatalos, magát a város első emberenék mondó ember esetében kicsit illúzióromboló.

És akkor most itt álljunk meg egy picit. A facebook-on az emberek céllal vannak fent. A természetes személyek azért, hogy fikázzák, vagy épp maszturbáljanak egymás képein, a cégek azért, hogy minél több terméküket/szolgáltatásukat eladják, a bloggerek pedig azért, hogy széles körben terjesszék az írásaikat. Nade egy politikus az melyik kategória? Kétlem, hogy bárki nedves bugyival csúszkálna a billentyűzeten egy politikus látványára, terméket is bajosan értékesít, de tulajdonképpen egyiktől sem állunk olyan messze. Ha egy marketing szakember elkezd készíteni egy posztot facebookra, feltezi magában a kérdést, hogy mit akar elérni vele? Mi a cél, mit vár a possztól és hogyan lesz ebből közvetlen, vagy közvetett profit. A politikus is hasonló, legalábbis így kéne működnie, mert alapvetően ő szavazatokra akarja váltani a facebookon szimpátiával kiváltott lájkjait. Na ezzel szemben rengeteg politikus használja a Facebookot hírújságnak, amiből születnek a híres rezsi szilárd megtekint válgoatások. A böszméje. Amúgy azt vágjátok, hogy a vicc még fideszen belül is arat, hogy Német Szilárdot azért tartják, hogy Kósa Lajos okosnak tűnjön? Nem kamuzok, dajcs mondta viktornak, aki majd kiköpte a protkóját a röfögéstől és pontosan olyan képet is vágott hozzá mint a híressé vált képén. Nade elértem a tárgytól. A politikus kezdetben arra használta a facebookot, hogy minden faszomról beszámolt. Ma megtekintettük a piperebocskori szent andrás asszonykórus legújabb kötőtűjét. Ma tiszteletadással emlékeztünk a második világháborúban elhurcolt zsidókért. És erről minimum 20 kép, variációk egy témára. Külön fun-fact, mikor a beszédet teljes egészében be is emeli a poszt fölé. 

De voltak mégsúlyosabb szituk is, mikor a facebook kezelője egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, így születtek olyan posztok, hogy asszondja 

Rákosi Mátyás itt: Kossuth Tér
3 órája 
Ma Rákosi elvtárs úr a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke megtekintette a Kossuth Teret. Nagyon szépnek ítélte. Lájk ha tetszik.

Nem viccelek, ez frankón megtörtént, csak rohadtul nem emlékszem melyik jelentéktelen gombnyomogató paraszt tette, ez ez így ebben formában megjelent a Facebookon. Nagyon szeretnék sokmindent elmondani ezekről a fiaskókról, de sajnos anélkül, hogy az adott terület rám szállna, nem tudom megtenni, de a fenti példából el tudjátok képzelni, hogy egy 50+ -os ember, hogy kezdte el használni a közösségi médiát. Koncentráljunk a tanításra. 

Az első óra azzal telt, hogy el kellett magyaráznom a facebook felépítését, hogy mi az a hírfolyam és ha "üzleti" oldalt hozunk létre, miért nem tudjuk lájkolni azok posztjait akik bekövettek minket. Ezután fél órát kellett győzködnöm a bizottságot, hogy nem lehet a saját facebook oldalunkon betűtípust váltani. Nem lehet - de igen lehet, a lányomnak a telefonján is tök más betűk vannak. Ilyen jellegű érvekkel kellett harcolnom és elmagyaráznom, hogy mi a kliensoldali megjelenítés. 

A következő fejezet a borítókép kiválasztása volt, amely sarkallatos kérdése lett az egész beszélgetésnek. Politikusként használható profilképet nem volt nagy truváj összeszedni, de a borítókép az konkrétan kétszer negyvenöt perc-es bizottsági ülésre hasonlított ahol a kommunikációs és pr iroda, a nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgival kiegészítve pro-kontra érveket gyűjtött a gyerekkel mosolygós természetben kirándulós és a városkép panoráma fotókon. Hosszasan ecsetelték a gyerekkekel pózolós kép társadalmi hatását, amely a felelősségtudatot hivatott szimbolizálni, de a városkép patrióta elkötelezettségén is sokáig ment a vita. Végül egy sárga fidesz felirat lett. Bumm. 

Jött a követőbázis kérdése. Hogyan lesz egy 0 like-os facebook oldalból kritikus mértékű követőbázis? Hát úgy bazmeg, hogy a kabinet mindenkenek ír egy rövid üzenetet, amelyben arra kéri kedves ismerőseiket, hogy kövessék be polgármester úrt. És itt most nem választható opcióról beszélünk, amit a seggnyalók jópontkra válthatnak, hanem kötelezően kiadott feladatnak. Ha ez egy gazdasági tevékenységet végző cég lenne, akkor úgy basznák rá az ajtót az MLM kommandósok, hogy a forever adná a másikat, de mivel itt mindenki meggyőződéses, tisztességes kerestyén jobboldali, így erről szó sem lehet. 

Szóval írtuk az üzeneteket azoknak az ismerősöknek, akik ha nem is követik be az oldalt, legalább a hétvégi kocsmázáson megejtett cifrabeszédű lebaszás után nem hozzák fel többet a dolgot. Az egyik kolléga távoli rokonoknak küldözgette el, de volt olyan srác is aki kamuprofilokat hozott létre, hogy teljesítse a kvótát. A régi facebook specialisták szokták mondani, hogy az első 500 ember a kritikus. Ha az megvan onnantól, a dolog tud önjáró lenni, ha megfelelő a tartalom. Szerencsére egy városvezető politikus esetében ez így lett, de nem azért mert jókat posztoltunk, hanem mert a választópolgárok egy olyan kommunikációs csatornát véltek felfedezni benne, amit mi a göndör-szőrős hátunk közepére sem kívántunk; minden apró-cseprő dolgot itt jelentettek be. Nagyobb szarba nyúltunk, mint amit rezsi-szilárd és megboldogult torgyán egy közös pacalozással együtt képes lenne abszolválni. 

Az emberek azt gondolták, hogy a profil mögött a polgi ül, nem pedig, hogy egy kiszervezett feladatot teljesítő, hobbiblogger, trash-lover akkor még kezdő kokainista fog majd válaszolni. Lett is ebből baj, nem is kevés. Elsőre csak a nyugger nagymamák, akik 2012-ben még szerencsére kevesen voltak, kezdtek el írogatni, hogy jajj polgikám ki kéne már vágni eztet a fát itten, meg le kéne kaszálni a füvet, el kéne kotorni a havat az utcából, szóval tipik proli panaszok érkeztek, amikre a válaszaink hatalmas mennyiségű időt őröltek fel. 

Volt ugyanis a polginak egy heppje, hogy semmilyen válasz nem mehet ki az irodából, amit ne személyesen okézott volna le. Mivel napi egy órát nem tudtunk ráfordítani arra, hogy a facebook üzeneteket válaszolgassuk meg szinkronban, ezért a hivatalok leggányabb és legpazarlóbb módjával oldottuk meg a dolgot; mindent kinyomtattunk. Komolyan bazmeg, a polgi ahelyett, hogy belépett volna a rendszerbe és tulajdon két kezével bepötyögte volna a választ, elvárta, hogy minden nap este 7ig beérkezett üzeneteket egyenként a4-es lapra nyomtatva, ledossziézva adjuk le, másnapra pedig ő remegős kézzel írt válaszban leadta az ukázt, amit vihettünk fel gépre. 21. századi technológia, fckyeah! 

Persze pár hét után a polgi is belátta, hogy nem válaszolhatja meg ő az összes rajongói levelet, ezért szabad kezet kaptunk. A nénikéket, meg azokat akik ilyen mindenféle apró faszsággal jöttek, jól elküldtünk a picsába (nemám, csak a megfelelő hadosztályhoz, favágást a kersztéknek, hókotrást meg a gondnokságnak), akik ilyen mizu polgi, üziket dobtak simán ignoráltuk, akik pedig komoly kérdést tettek fel, azoknál maradt a kinyomtatás. Napi 30-ra redukáltuk le így a kinyomtatandó a4-esek számát. 

A posztok számát a polgi napi háromban határozta meg, kivételt ezalól a hétvége jelentett. Meg kell mutatni, hogy itt folyik a munka, mondogatta, de nem értette meg, hogy nem vagyunk baszatlan tiniribancok akiknek lájk kell, hanem értelmes posztokat kéne feltöltenünk arról, hogy a város hogyan fejlődik. Szerinte az is fejlődés, hogy fejet hajtunk valami ixezer évvel ezelőtt meghalt ember szobránál és amúgy is nézzem csak meg, a Pástiné Juci néni is kommentelt, meg a Tomor Béla bácsi is belájkolta. Valóban fokmérő egy 80 és a halál közötti ember lájkja egy poszton, aki a következő választást sem éri meg. No ne értsetek félre, nem mindenáron a 60+os emberek kivégzése a célom, de politikai tanácsadóként szerettem volna eredményt elérni, méghozzá ezt olyan módon, hogy kimutatható legyen, hogy a facebookba rakott munka a szavazócetliken is meglátszódik. És bárhogy osztunk-szorzunk ez nem az ősfideszes nyuggereken fog meglátszódni, akik akkor is a pártra szavaznának, ha viktor és putyin a moszkva téren rendezne meleg bukkake partit. 

A facebook oldal viszont nem nagyon akart 600-700 követő fölé menni (itt még 2012 elejét írjuk, mikor csak a magyar fiatalság 90%-lett egyik hónapról másikra fb felhasználó, az öregekre még várni kellett egy bő évet) szóval ki kellett valamit találni a multi-level-marketingen kívül, mert a polgi feje kezdett olyan lenni, mint a szaffiban a főgonoszé, aztán annyit nem fizetnek, hogy még a gőzt is eresztgessük belőle, így elő kellett állni egy ötlettel.

Természetesen Facebookhoz értő ember első tanácsa az, hogy hirdessünk. Teljesen logikus, célzottan lehet olyan érdeklődési kört elérni, amely számunkra releváns (most arról ne beszéljünk, hogy ez mennyire nem működik magyarisztánban). De erre jön Polgi, hogy az nem jó, hiszen a facebooknak az a lényege az offline médával szemben, hogy ingyen van. (Szerencsétlen.) Úgyhogy a régi kispolgári körös időkből előkukázott nagysasszonyok, üzleturak akik már a 2010-es nagy győzelem után hirtelen fókuszba kerültek, kapták is az első feladatukat, miszerint osztogatni kell a polgármester posztjait, hogy minél több emberhez eljusson. Igen ám, okos ember az összes politkus, mert számokat szorozni egymással nagyon tudnak, de az már ritkán jut el a tudatukig, hogy egy városban, ahol az emberek viszonylag szűk kört írnak le, hiába osztogatják ugyanaozk a demográfiai csoportok ugyanazt a posztot, a beltenyészeten kívül nem sok új helyre fog elkerülni a kívánt információ. 

Hiába magyaráztam, hiába vesztegettünk el vele három hónapot, mikor még mindig csak +100-al nőtt a kedvelések száma, a polgi elkezdte érezni, hogy tán lehet valami igazság a mondandómban. Hirdessünk. Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű. Először is a facebook hirdetése bár ad számlát, de a hivatal jogászai körülbelül három hétig tanakodtak rajta, hogy ezt hogyan számolják el. Még egy nemzetközi közgazdászt is meghívtak, hogy segítsen eligazodni rajta, amikor is, az városi Fidesz vezető el nem küldött mindenkit a vérvörös kommunista kurva anyjába, hogy hogy lehet mindenki ekkora gyökér, hogy pártköltést a hivatalban akar elszámolni. Hát egy év sem kell és már is azt akarjuk, hogy minket is tolvajnak bélyegezzenek? - tette fel a költői kérdést, az igen agresszív, ám kétségkívül legintelligensebb figura a szervezetben. Persze azt már most elárulom, hogy négy év kellett ehhez, de akkor még ez nem számított. A vége az lett, hogy a Fidesz sem tudta elszámolni a pénzt, így feketén ki lett fizetve a polgi dombornyomott kártyájáról leszedett két kiló, amiből igen hamar 10-ezres nagyságrendű, helyi követőbázist építettünk fel. 

A hivatali élet külső szemmel igazi idillnek tűnhet. Beérsz fél nyolcra az irodába, kényelmesen megkávézol, elolvasod a régiós napilapot (közben már csinálod a sajtófigyelést és neonlila szövegkiemelővel behúzod, hogy hol említették meg a górét), csekkolod az indexet, aztán már is ott az tízórai szünet, aztán egy szussz cigi, kis pletyi a folyosón, majd jöhet az ebéd, arra rá a kávé és mindjárt négy óra minek dolgozzunk ma már. Jól hangzik mi? Pedig aztán a lófaszt. 

Naplósorozatom első posztjában, röviden azt vázoltam fel, hogy hogyan kerültem a hivatalba. Az első hónapok viszont mindjárt sok-sok érdekességgel szolgáltak. Mielőtt tovább megyek, szeretnék tisztázni pár dolgot. 

Nem célom, sem a jelenlegi, sem pedig a régi kormányt direkt rossz színben feltüntetni. Nem azért írom le ezeket a dolgokat, mert valami kisfiús sértettség játszódik bennem, hanem azért, mert sok érdekesség rejtőzik a történetekben. Természetesen (sőt főleg olyanok) lesznek, ahol szidni fogom a rendszert, de ez azért, van mert a rendszer tulajdonképpen saját maga ellensége is. Egy ekkora szörny már önjáró és akaratlanul növesztett csápjai csak tovább mutálódnak, hol szimbiózisba lépve a szomszédos kinövéssel, hol pedig elpusztítva azt, növekszik tovább. A rendszeren belüli puccskísérletek mindennaposak és itt természetesen nem nagyban kell gondolkodni, hanem olyan lokális tisztségekben, mint például egy városi képviselőség, ami azért egyáltalán nem olyan elérhetetlen hivatás bárki számára sem. 

Sokan felrótták már az első poszt elején, hogy hazudok, duzzogós kis libsi vagyok, aki nem képes elviselni, a magyar választók akaratát. Erre ezen a bekezdésen kívül reagálni sem vagyok hajlandó, az az pár mondat is csupán annyi, hogy; lehet egy politikai eszmét/rendszert szeretni és kiállni mellette, de mindenáron, szemellenzősen védeni bármiféle valós, vagy tényt nélkülöző kritikával szemben, arra létezik egy szakszó; fanatikus. A fanatizmus pedig mint a történelemből tudjuk, sosem vezet hosszú távon túl jóra. Ergo fidesz birkák, takarodó. /kacsint

Ez inkább egy kérés, mint kijelentés. Szóval sokan tudjátok, hogy ki vagyok (hát már lassan ettől is kivagyok - micsoda nyelvi bravúr), meg azt is, hogy mely városokban voltam aktív. Tőletek kérem azt tisztelettel, hogy mind a blog hosszú fennmaradásának reményében, mind pedig az esetleges félreértések elkerülése érdekében ne tegyetek meggondolatlan kijelentéseket. Persze folyhat kommentben a spekulálás, de ha lehet tartózkodjunk random politikai szereplők nevének benyögésétől. Én nem fogok nevesíteni senkit, a naplósorozat körültekintően úgy íródik, hogy bármelyik Magyar városra ráilleszthető legyen és egyikre se. Fiktív szereplőkkel keverem a valósakat, férfiból nőt, nőből transzit, osztályvezetőből jegyzőt, aktatologatóból pedig felszopót csinálok, hogy méginkább összekeverjem a ti pénzetekből is a fizetett munkásőröket, akik már a netet is listázzák ugye. Mielőtt gyávasággal gyanúsítatok, el kell mondanom azt is, hogy nem félek attól, hogy majd a hatalom rámtalál és smirglis dildóval seggbekúr (ha akarták már rég halott lennék), egyszerűen csak nincs kedvem esetleges hibás emlékezés, rosszul fogalmazott mondatok miatt magyarázkodni, így jobbnak látom a szándékos gonzósítást. Aki nagyon akarja, az úgy is fel fogja ismerni a szereplőket.

Kezdjünk bele

Mint említettem 2011 szeptemberében kezdtem dolgozni és hamar eljutottunk a karácsonyi vásárokig, aminek megtervezése egy kész agyrém. Eleve a város dekorációjára szánt budget nagyobb volt mint Habony mesterünk éves kiadása amit kátrányos üccsire szán, ami azért nagy szó. Ebből lehetett megpályáztatni mindenféle olyan embert, akinek hirtelen világítástechnikai cége lett, aminek árukészletét az ebayről, meg aliexpresszről töltötték fel. Nyilván ez eleve sejthető, így ennek részletezésébe nem is nagyon mennék bele. Az igazi lóvé ugyanis nem ebben volt, hanem a kitelepülni vágyó bodegák árusításában. Vágjátok, azok a kis faházak, amikben a hősugárzóval támadó, füles sapkás kofák települnek be november végén és szilveszterig ki se jönnek onnan. Elég vegyes a felhozatal, mert a kürtöskalácsosoktól, a szappankészítőig, a szalmabábuson át az alaszkai prémvadászokig minden megtalálható. Valamelyik évben még valami indiántörzs is pályázott, azt pánsíppal tolták a bodega előtt tollas fejdíszben és árulták az öt forintos bőrszíjra csomózott fröccsöntött műanyag farkasfogakat. Beszarás.

Na ezek az emberek között rendes selejtezetés ment. Az arra kijelölt emberek méregették a pályázókat, mint devecseri lomis a lopott bringát, de ha azt hiszed, hogy az alapján jutottak be a pixisbe, hogy ki volt a leginkább karácsonyi vásárba illő árus, akkor csalódást kell, hogy okozzak. A parcelladíjon felül, ugyanis licitálni kellett, persze nem hivatalosan és ezek a licitek természetesen egy döntő ember zsebecskéjébe vándoroltak. A legszebb az egészben az, hogy hiába nevezik ezt sikkasztásnak, mikor kibukott a dolog, az ember nem lett kirúgva, hanem csak egy bizottságot hoztak létre, amely felügyelte a pályázatot. Így megy ez. És mondanom sem kell, hogy a karácsonyi árusoknak mondhatni életben maradást jelentett ez a 100 kiló csúszópénz, hiszen ha ki sem kerül a vásárba, akkor nem tud eladni és lőttek januári nagy lóvé számolgatásnak. Természetesen a csókosok itt is mindig kiemelt helyet kaptak licit nélkül. Az egyik városatyának az egyik rokonának pecsenyése volt, tudjátok az a fajta, ami baszomnagy rostlapon süti a kolbászt, a tarját, meg a mindféle földi jót a vásáron háromezerért. Ők természetesen a legfrekventáltabb helyet kapták, csúszópénz nélkül, ügyelve arra, hogy kajás bódé ne legyen a környéken. Minden szentnek maga felé, ugye. Térjünk csak vissza a hivatalba.

Hamar egyértelművé vált, hogy a hivatali dolgozók félnek tőlem. Vagyis inkább a pozíciómtól, mintsem a személyemtől. Az teljesen egyértelmű volt, hogy csókos vagyok, mert a területen mindenki az volt. Némileg kilógtam a masszából, mert jellemzően 40+-os nők alkották a hivatali humán erőt, amelyet szinte csak díszítésként színesített az a néhány férfi, aki ott volt. Egész konkrétan 230 emberből 20. Ők jellemzően vagy régi bútordarabok, vagy pedig olyan megkerülhetetlen szakmai tapasztalattal rendelkező fickók voltak, akik nélkül a hivatal tényleg megállt volna. A hivatalra jellemző volt, hogy nem volt meghirdetve egy pozíció sem. Ha egy hely megüresedett, azt azonnal betöltötték ismerősökkel. Akkoriban teljesen elfogadható kijelentés volt, hogy bekerülni csak kihalásos alapon lehetséges. A hivatal annyira biztos munkahelynek számított, hogy generációk használták szülőcsatornának azt és ne csak képletesen értsétek ezt, hanem úgy ahogy mondom. Ha egy fiatal nőnek sikerült felvételt nyernie és a hat hónapos próbaidőt sikeresen abszolválta, akkor az a család sínen volt, jöhettek a porontyok, rendes 2,5 éves ciklusokban. Az egy év+egy hét munkaviszonnyal rendelkező egyedek rendesen lógtak majdnem nyolc évet szopós borjúként a hivatal csöcsein. Olyannyira nem viccelek, hogy a 210 nőből, egy időben negyvenen voltak gyes-en. A helyükre persze határozott időre felvettek valakit, mert valami faszom rendelkezés így szól, de ők legtöbb esetben vagy levelezőn tanuló egyetemisták voltak, vagy kiszolgáltatott szerencsétlenek, akiket az édesanya visszatértekor könnyes szemek nélkül búcsúztattak. Mondanom sem kell, hogy mekkora szakmai lyukak maradtak így, az olyan anyukák miatt akik akár másfél ciklust is kihagyva jöttek vissza dolgozni. Slusszpoén az egészben, hogy volt egy csávó, akinek semmi köze nem volt a személyügyhöz, de egy kúrásért cserébe valahogy elintézte a felvételt. A srác visszataszítóbb mint Ron Jeremy és Quasimodo szerelemgyereke, mégis több és jobb csajokat dugott bármelyikőtőknél. Külön fun-fact, hogy ebből nem is nagyon csinált titkot. A városban szájról-szájra járt a hír, hogy ha ennek az embernek ha lájkolgatjuk a Facebook posztjait akkor előbb utóbb a látókörében kerülhetünk. Nyilván csajok esetében ugyebár és bizonyos megjelenési szint felett. Őt az egyszerűség kedvéért nevezzük el Ro-Quasimodonak, mert a blogban még sokszor lesz szerepe.

Az osztályok között pedig rendes harcok voltak, kevésbé látványosak mint a trónok harca házai között, ám legalább annyira intrukusak. A Szociális iroda gyűlölte a Kulturális és Sport irodát, a Kulturális és Sport iroda gyűlőlte a Humán Főosztályt, a Humán Főosztály győlölte a Szocális irodát és mindenki gyűlölte a Jogi irodát. Az utóbbi egyébként nem volt alaptalan, mert míg az egyszerű dolgozók között laza kötődések, cigiszünetben kötött haverságok alakultak ki, addig a jogi osztály dolgozói tettek róla, hogy közéjük kerülni még a lendvay utcai székháznál is nehezebb legyen. A jogi osztályon kizárólag csajok dolgoztak, azok a fajta pinák, akik csípőből összeadják fejben a rajtad lévő göncök beszerzési árát, a slusszkulcs-farmerzseb kitüremkedéséből évjáratra megmondják a verdát és egy bizonyos végösszeg alatt a továbbiakban úgy átnéznek rajtad, ahogy Viktor a CEU szerződésen. Emellett rendkívül gőgős teremtések, s még ha úgy adódik direkt beléd is rúgnak. Cserébe legalább kimagasló megjelenéssel bírtak, szó se róla, minden faszi örömmel baszná őket, ha arról lenne szó. A jegyző viszont tette is, egyiket a másik után, de hát ez a biznisz már csak ilyen. 

A jogi osztály amúgy, két dologgal foglalkozott. A tetetmes munkaügyi pert - amit egykori dolgozók a hivatal ellen indítottak - próbálták kezelni, illetve a sablon szerződéseket felügyelték. Nem sok vizet zavartak, mert a saját belső körükön kívül nem beszéltek senkivel, nem köszöntek senkinek és ha tehették nem is mutatkoztak senkivel. Volt rá konkrét példa, hogy egy új kollegina, aki azt hiszem a belső ellenőrzésen volt, ismerte az egyik jogász ribancot spinningről és mikor első munkanapján melléjük mert ülni az étteremben, akkor az összes doktor szöszi felállt és szó nélkül másik asztalhoz ült, nyomatékot hagyva, hogy velük aztán nem lehet csak olyan könnyen bariskodni. Külön fun-fact a dologban, hogy ez a belső ellenőr csajszi göngyölítette fel évekkel később, az egyik kulturális intézménnyel összejátszó csalássorozatot, amiben a spinninges jogász "barátnő" nyakig benne volt és úgy nyolc millát sikkasztottak el. Mivel utaltam már rá, hogy a hivatalban a következetesség, legalább annyira jelen lévő fogalom, mint a kispolgári körökben rákosi éltetése, ezért a csaj egy ejnyebejnyével megúszta. Azóta is ott van. 

Járj öltönyben

Én pont akkor kezdtem el dolgozni, amikor a ruhapénzt már elvették az önkormányzati dolgozóktól. Ez egy éves szinten 100-150 ezer forintos tétel volt, amely úgy működött, hogy te a fizetésedből vettél magadnak ruhát, legyen az nájki cipő, kínai szandál, gucci táska, s az arról kapott áfás számlával becsattogtál a hivatali pénztárba és azt a tételt kifizették neked. Ezzel sokan visszaéltek, mert rohadtul a józsefvárosi piacról öltözködtek, de ismerősök áfás számláival pedig felvették a pénzt. Az Orbán kormány rájátszva az urizáló hivatalnokok elleni közutálatatra, egy huszárvágással elvette a ruhapénzt a közszolgáktó, hogy lám mi bizony a munkásosztályt fogjuk támogatni, ezeknek az embereknek jó fizetésük van, biztos állásuk, majd megoldják a ruházkodást. Igen-ám, de nem mehetettél dolgozni akármiben. A Polgi kabinetjében bár nem maga Lakatos Márk ellenőrizte a dolgozók öltözködését, de aláztak porrá olyan embereket, akik a 17-ezer forintos ballagási nájlonöltönyükben merészeltek megjelenni. Kulcskérdés volt a cipő is, ha műbőr, akkor NEM mehettél be a polgármesteri irodacsoportba, ha ÍZLÉSTELEN mint például az ortopéd cipők, akkor sem mehettél be. Volt egy belső dressz kód, aminek meglétét titkolták, mint egyszeri kopasz a zsidó felmenőket, de azért minden új embernek megmutatták, hogy mi a szint. A dressz kód dokumentuma, olyannyira alapos volt, hogy még a zokni színét, mintázatát és az opcionális mandzsetta gombokat is megszabta. Sőt, volt egy maximum szint is, ami felé nem lehetett öltözködni, például ha narancsszínű nyakkandőt NEM vehettünk fel, mert az egyedül a főnök kiváltsága volt (na nem mintha akartam volna). Emelett a lányoknak ékszerekre külön fejezet volt szánva, de az órákra is kitértek, egész egyszerűen 100-ezer forint feletti típust nem hordhattunk, nehogy azzal vádolják a kabinetet, hogy esetleges csalás folyik. Na nem mintha lett volna pénzünk 100 rugós órára. A cipőkre voltak jó példák is említve, méghozzá a Players Room bizonyos kollekciójából, de hasított bőr nem lehetett (2014-ig, akkor hirtelen divatosnak ítélték). 

Az öltöny külön fejezet volt, sok-sok alcímmel és külön kiemelte, hogy bizonyos márkák kerülendőek. Ilyen volt a Saxoo London, H&M saját márkás kollekciói és még vagy ezer olyan termék amit esetleg meg lehetett volna venni 50 ezer alatt. A Digel volt megjelölve mint preferált márka, ami valahol érthető mert viszonylag az háromrészes öltönyök között egy olyasfajta belépőszint a business class-ba, ami még nem túlzás, ám az átlag 120 rugós fizetésű alkalmazottak egyhavi keresetéből épp-hogy kijött egy szett. És mint tudjuk igénytelen ember az, akinek még váltásöltönye sincs. A csajok viszonylag egy fokkal könnyebb helyzetben voltak, nekik lehetett H&M-es darabokban járni (najó igazságtalan vagyok, inget és övet mi is vehettünk onnan férfiak, az alsónadrágot meg nem ellenőrizték). Szóval ez volt a dressz kód. Poén még, hogy ha a zakó könyöke elkezdett kopni, akkor az onnantól fogva vörös posztó volt, nem lehetett abban járni. 

Még egy mondat a cipőkről: gondoskodni kellett arról, hogy a bőrcípők mindig kifogástalanul nézzenek ki, ezért kellett bent tartani az irodában, egy cipőápoló szettet, bedörzsölő kefe, fényesítő kefe, és damaszrongy, a hozzá illő boxokkal és fényesítőkkel. Nyilván ez egy praktikus dolog s tekintettel arra, hogy sokat jártunk olyan bejárásokra/megtekintésekre, ahol sáros földutakon kellett bandukolni, míg a fotósok el nem kapják a megfelelő pillanatot, ez valahol még érthető is volt. Ennek számonkérése, már más kérdés, de ja. Ha koszos volt a cipőd, rád lett szólva. Pont. 

Fura feladatok

Aki dolgozott már bármilyen jellegű asszisztencián, az nagyjából sejheti, hogy munka és a magánélet mint olyan egyre inkább összeolvad. Ha a város első emberét szolgálod, akkor bizony nem lehet jóízűen hányni egy trash-punk koncert pogójának a közepén, nem lehet múzeumokat oldalba huggyozni részegen és nem is nagyon lehet olyan szintű magánéleted ami túl nagy szabadságot biztosít. 

Mindennapos rutinfeladataim között szerepelt a sajtófigyelés, amit úgy kell elképzelni, hogy minden fontosabb újságot és hírportált követnem kellett. Ha valahol a főnök meg lett említve (függetlenük attól, hogy negatív vagy pozitív hangvételben), úgy azt fel kellett jegyzetelenm és egy excel táblán prioritási sorrendbe raknom. Az esetleges olyan híreket, mint mondjuk mikor egy nagy ellenzékinek mondott oldal negatívabb értelmezésben hozza össze, akkor azonnal sms-t kellett írnom az oldal linkjével. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Bár a hivatal biztosított mobiltelefont, ez 2011-ben, még csak egy nyomógombos nokia volt. (Nekem ekkoriban a privát telefonom egy Sony Ericson Xperia Mini Pro volt.) A főnökség viszont elvárta, hogy a fontos linkeket, sms-ben küldjük. Mondanom sem kell, hogy nyomógombos nokián mennyire teljesíthető életszerűen ez a feladat, így mikor már sokadjára használtam a privát telefonomat hivatali munkavégzésre, s azt megelégeltem, jeleztem, hogy ezt a feladatot így ellátni nem lehet. További érdekesség, hogy a polgi naptárát, egy outlook naptárban vezettük, amely szinkronizálva volt a telefonjával. Mivel nekünk hivatalosan nem volt okostelefonunk, ezért kinyomtatott naptárfecnikkel kellett járkálnunk. Ultimátumot adtam, hogy vagy fejlesztik a kabinet eszközeit, vagy végzetes hibák sora várható hamarosan. Külön arcátlan volt, hogy a képviselők és a főosztályvezetők kivétel nélkül megkapták a megjelenés napján az iPhone 4S-et (2011 október), de nekünk húszezer forintos butatelefonokkal kellett szórakoznunk, mikor mi valóban használtuk volna a jobb funkciókat. Cigizések közben persze a képviselők, meg az alpolgik röfögve osztották meg egymással a HD pornó videókat, a hivatal pénzén vett mobilnetén. 

Az iSync-re a pontot egy valóban végzetes hiba okozta, mégpedig, hogy a polgi önkényesen egy vasárnap éjszaka kitörölt a telefonjában egy olyan hétfő délelőtti jó előre lebeszélt időpontot, amiről így a dolgozók nem értesültek, minisztériumi látogatás kis híján államon belüli diplomáciai botránnyá keveredett. Neféljetek két napon belül lett mindenkinek okostelefonja CalanderSync-el. (Igaz, hogy csak egy 40 rugós samsung, de már ez is eredmény volt. )

A fura feladatok az okostelefonok kézhez kapásával, viszont csak gyűltek. Értesítést kellett kérni, minden index, 444, hvg, origo (akkor még ellenzéki volt). Minden fidesszel kapcsolatos témát azonnal továbbítani kellett Ro-Quasimodonak, aki szortírozva adta át a polginak. 

Emelett be kellett jelölnünk a városban az összes ellenzéki képviselőt fészen (akkoriban jellemzően ezeknek az embereknek személyes profiljuk volt) és minden egyes posztját figyelni, a kommenteket elemezni, a lájkokat pedig listázni. Egy jobbikos városi képviselő felrakott ha jól emlékszem a kitörés napja évfordulójával kapcsolatos tök átlagos megemlékezős képet, semmi nem volt benne, ami fikázás, ámde egy óvatlan utolsó hivatali gondnok be merte lájkolni azt. Ezt nekem jelenti kellett, amiért a gondnok szépen át lett rakva a városi kommunális céghez. Ne lájkolgassá jobbikus posztokat, kisköcsög, mert mehetsz kukákat üríteni!

Intim közelség

Egy polgi, ha csak közepesen is komolyan veszi a munkáját, akkor reggel héttől este hétig minimum dolgozik (van aki ennél többet is). Ezért teljes mértékben elfogadható az a tény, hogy váltás ruhával, tisztálkodásra alkalmas szettekkel rohangál. Nem ritka, hogy az ember még télen is leizzad, ezért teljesen okés az is, ha munkaidőben a város első ember megmosná a faszát. Az már viszont kevésbé oké, hogy olyankor egy-egy ember ténylegesen a zuhanyzó mellett álljon, tartva a törülközőt meg az alsónadrágot. Nekem szerencsére ezt sosem kellett, de voltak nálam törtetőbb személyiségek, akik örömmel vállalták ezt a bizalmi posztot. 

Egy polgi bármit megtehet

Bár nem feltétlen triviális, de nem kell közigazgatási vizsga ahhoz, hogy tudjuk, a jegyzőt a polgi bízza meg. A jegyző pedig kiadja a városban működő kereskedelmi és szolgáltatói üzletek működési engedélyét. Arra akarok kilyukadni, hogy közvetve a polgi is rendelkezhet a működési engedélyekkel. Bár volt egy közel félmillás kétkaros kávéfőző a titkárságon, azért mégiscsak jó volt néha lemenni a városba a pórnép közé és inni egy kellemes feketét, úgy ahogy a közemberek teszik. Na ilyenkor mondhatni arcátlanul kihasználva lett a pozíció, mert én a polgit kávéért fizetni még nem láttam. Nem nagy tétel, 320 forint volt a kedvenc helyén az espresso. Egyszer nem fizetett, de nem azért mert a kedves csálinger a polgi kedvében akart járni, hanem azért, mert egyszerűen nem is kérte a számlát. Felállt és továbbment. Egyetlen egy fiatal tanulócsávó szólt utána, hogy fizetni is kéne kisapám! - szerencsétlen gyerek három hétig moshatta a zsíros edényeket a feketében. Ez ilyen volt. Egy vendéglátós sem merte megkockáztatni, hogy a jó kis közterületfoglalását, vagy neadjisten a működési engedélyét bukja. (Azért az ebédeket már kifizette, hivatali mastercard-al.)

folyt.köv.

Najó, NER lovag nem voltam. Ha mindenáron a középkori fordulatokkal szeretnék élni, talán fegyverhordozónak mondanám magam, vagy olyan kígyónyelvű csávónak a gyűrűk urából, aki áll a király mellett és belesúg a fülébe valami gonoszat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere amúgy több ízben is hasonlóságokat mutat a régi jobbágyrendszerre, amelyben földesurak a saját kis birtokukon halálra szopathatják a parasztokat, de azért nekik is csak egy uruk van; a király. 

Napra pontosan tíz évre a 9/11 néven elhíresült terrortámadás napján húztam fel legjobb öltönyömet (amit még a pénzzel csajozós bloghoz vettem), hogy első munkanapomat megtegyem a hivatalban. Sőt csupa nagybetűvel; A HIVATALBAN. Polgármesteri titkár - ez állt a munkaszerződésemen, amit a munkába állásom után két héttel írtunk csak meg, de ez nem tántorított el attól, hogy lelkesen főzzem a kávét és fénymásoljam az aktákat hőn szeretett Polgármester Uramnak. De ne szaladjunk annyira előre. 

2011 nyarán amikor a Mennyi pénz kell az esti csajozáshoz blog? befutott elég sok embert ismertem meg, mondhatni szintet léptem a vidéki startupos yuppie szerepből, s már olyan arcokkal együtt is toltuk a yäger-redbullokat, akik addig maximum azt mondták nekem, hogy egy yäger-redbull lesz. Mivel addig az online világban voltam afféle tanácsadó-social media specialist (2011-ben még nem volt mindenki az, akkor még mindenki DJ akart lenni), ezért kézenfekvő volt, hogy a bloggal igen komoly referenciát lehet megvillantani, ami be is jött. Volt egy csávó, aki ismert egy csajt, aki véletlen leszopott én meg kinyaltam egy szakadt piros golf 1-esben és bár napokig köpködtem a drótállagú pinaszőrt, de csak beajánlott a hivatalba, hogy van itt egy csávó, aki érdekes lehet jövőbeni online kampányokban. Személyesen a polgi fogadott az első interjún, ahol magamról kellett mesélni én meg jól elmondtam, hogy többre értékelem a kokaint mint a kumiszt (egy jobbikosnál ez már kiesés), hiszek az online lehetőségekben (ellenben az offline kopogtatásnál) és nagyjából mindent megszerzek ami neten elérhető, legyen az gyilokpornó, Örkény összes vagy éppen Thomas a gőzmozdony a csemetéinek. Jókat vihoráztunk, majd a csávóban körvonalazódott, hogy érdemes lehet velem kezdenie valamit, mert az éppen csak épülőben lévő Fidesz hatalom még nem elég kiterjedt ahhoz, hogy olyan fiatal szakemberek is álljanak az első sorban mint én. Akkoriban sok politikusnak még nem is volt facebookja, weboldala is csak az a minimális gagyi, amit valami fideszhez közeli mutyivállalkozó eladott nekik jópénzért, s közben csak egy wordpress oldal, ingyenes sablonnal és ócska photoshoppol headerképek, amin pixele outer glow jelezte a hozzá nem értő kezek munkáját. 

A Hivatalban óvatos emberek dolgoztak. Kapásból fél év volt a próbaidő, amire már előre alá kellett írni egy titoktartási nyilatkozatot, vagyis kellett volna, ha megtalálja a személyügyis csaj a sablon word doksit. De nem találta meg ezért hét évet húztam le enélkül. Az erkölcsi bizimet is be kellett volna adnom, de stílusosan elfelejtettem, így mondhatni az átvilágításon oly könnyen mentem át, ahogy manapság Lőri nyeri a tendereket. De akkor még más világ volt, a regnáló hatalom frissen megszerzett 2/3-ával annyira elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki szánt szándékkal kárt akarjon okozni belülről, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy lehetnék kém, tömeggyilkos vagy akár maga Soros György. Ezt jól jelzi, hogy hivatalba lépésem után alig pár hónappal személyesen találkozhattam a fő atyaúristennel Viktorral, méghozzá úgy, hogy nem volt előtte semmi bombavizsgálat vagy ilyesmi. Az akkor még kevésbé pocakos figura simán besétált a portán, hogy váltson pár szót a fociról az öreg recepcióssal, majd felsétált az irodába hozzánk. Most ne értsetek félre, nem állna soha szándékomban embert ölni, még akkor sem, ha Viktorról van szó, de érted akár lehetett is volna. Nuku ellenőrzés, nuku titoktartás, ilyen erővel hamis személyit is adhattam volna le, ezek az idióták az sem veszik észre. Kész szerencse, hogy nem akartam rosszat. Akkor még... /kacsint

De, hogy mi vitt rá, hogy én egy nyíltan politikai munkát vállaljak? Önnön naivitásom. Én abban a rendszerben nőttem fel, akkor voltam pincér tanuló inas, mikor a 2006-os zavargások voltak. Közvetlen utána a világválság, amit hiába akarnak sokan mondvacsinált manipulációnak beállítani, az bizony a magyar vendéglátásban (ahol én akkoriban voltam) bizony éreztette a hatását. Nem utáltam a szocikat, sőt Gyurcsány híres beszédét mai napig nem kontextusából kiragadva kezelem, de azt azért beláttam, hogy nem jó ami van. Bár a Fidesz első kormányzására nem nagyon emlékszem, lévén alig voltam tizenpár éves, de ez nem is különösebben érdekelt. Az érdekelt, ami sok akkori kortársamat, hogy tenni valamit az országért és mivel a halálcsillagot sem egy nap alatt építették, ezért úgy gondoltam, hogy piciben, helyben azaz patriótaként kezdeni valamit, nem feltétlen utolsó dolog. Persze a barátok már az első hónapokban szopattak a pártkatonasággal, de ezen azért túltettem magam. Motivációm egyszerű volt; olyan dolgokat akartam csinálni, ami hasznára van az embereknek, s mellette biztos fizetést és kiszámítható jövőt vizionáltam. Mivel előtte is irodában dolgoztam, így nem volt újdonság a 8-16-ig munkaidő, a menüs ebédek, a céges teló, meg laptop, szóval mondhatni kellemes volt a pedigré, de csak eleinte. Ismételten felhívom a nagyérdemű figyelmét, hogy 2011-et írunk, amikor még a céges mobil, korlátlan használattal, ráadásul mobilnettel még igencsak burzsoá dolog volt az átlagemberek között. A fizetés mondjuk  szar volt, ha jól emlékszem 120k nettó, amire rájött egy két kilós kafetéria, de már jó előre jelezte nekem az összes ott dolgozó haver és ismerős, hogy az ilyen munkát nem a bejelentett fizuért vállaljuk, hanem a juttatásokért. Erről viszont majd később.

Miről is fog szólni ez a naplósorozat? 

Ha a vérmesszájú baloldali fanatikusok most ritmusra rejszolva/ujjazva várják a nagy lebuktatást, előre szólók, hogy csalódni fognak. Nem célom egy pártot se direkt rossz színben feltüntetni, csak azért mert piros/narancs/turul vagy hogyagecibe hívják azt a madarat, amire a jobbikosok élvezkednek. A cél itt az, hogy megmutassam, hogy mitől működik szarul egy önkormányzat, miért nem képes egy mondhatni teljhatalmú polgármester észérvek mentén jobbra fordítani egy város életét és miért mennek el a független gondolkodók a közszférából. 

Sziasztok!

Megelőzvén a kérdést; nem, sajnos nincs Jocó és rossz hír az, hogy nem is lesz. A Jocó sztorit, nem fogom befejezni, mert az élet egy kegyetlen döféssel elvette tőlem a lehetőséget rá. 

A dolog kevésbé prózaibb mint gondolnátok. A helyzet az, hogy Jocót lesittelték augusztus közepén, gyorsítottban meg egyből bekúrták szigorítottba. A miértekről viszont mesélhetek. 

A Jocó sztori, egy teljesen véletlen folytán került a látóterembe, Andris aki régi haverom (együtt húztuk a gályát valaha) mesélte a nyitási körülményeket. Aztán, a dolog annyira beindult magától, hogy tulajdonképpen képzelőerőt nélkülözve, csak le kellett írnom azt, amit történt. Az általam oly nagyra tartott gonzó stílus szerint színeztem a sztorin, de csak, hogy a cselekmény valódiságán soha ne essen csorba. Szerettem ezt csinálni, mert jó karakterek voltak, mindegyikben volt élet és a maguk módján a saját céljaik felé haladtak. Még Jocó is. 

Van egy rész amit megírtam már körülbelül szeptember elején, de mivel valós sztori híján nem tudtam méltóképp befejezni, ezért  úgy döntöttem, hogy nem rontom az amúgy is szart, Jocó sztorija úgy fog befejeződni, ahogy valójában; egy pillanat alatt. 

Az idézett szövegrész az előző poszt végétől folytatódik:

KÖSZBELÉPÉS - Állt a fehér lepedőn, fekete cipőboxxal írva, amit Májki baszott el. Mondta is, hogy fordítsák meg azt írják újra, de átütött a fekete paszta a fehér vékony textilen, szóval nem igazán volt más megoldás, mint átírni a megkezdett szöveget. Jocó meg csak döbbenten állt, szája szélén még mindig egy nagy pacsmag alföldi tejföllel és gecire nem vágta, hogy mi a fasz van itten. 

kép (mármint a helye)

Ivett lépett előre, mintegy moderátor és showman együttes szerepében, s azzal kezdte, hogy: Jocó, mi szeretünk téged! Viszont nagyon aggódunk is. - mély levegővel folytatta a monológot, aminek az volt a tömör lényege, hogy Jocó gecire nincs tekintettel semmire és senkire, pedig itt több család megélhetése múlik minden egyes apró dolgon, a nyári szezonból alig három hét van vissza, amiből azért bőségesen ki lehetne termelni pár millát, de amíg Jocó számolatlanul veszi ki a pénzt, nem fizet időben a beszállítóknak, a hatékony ügymenet el fog kúródni, ha még nem kúródott el, s mindennek vége lesz, akkor pedig nem csak az éttermet baszhatja, hanem viszik majd az autót, de még az Ivett is le fog lépni. 

Andris folytatta a sort, hogy ő bizony úgy érzi, hogy át kéne adnia egy pár hétre a vezetést valakinek, leginkább neki, de ha az nem pálya akkor legalább Ivettnek, mert ők megcsinálják a melót és Jocó egyetlen dolga az lesz, hogy számolja a lóvét. Nem bántás, de most úgy gondolja, hogy Jocó nem a legjobb passzban van ahhoz, hogy vezessen egy csapatot. 

Klárika következett, aki könnyes szemmel a közös élmények, közös munka és a régi kocsmás élmények felhozásával próbált hatni főnökére, hogy milyen fasza kis munkahely lenne ez, csomót keresne mindenki, de Jocónak vissza kéne vennie, mert ez nem pálya. 

Májki, csak halkan mert bármit is mondani, pedig úgy pörgött a talpa a szocreál műmárvány kövön, mint a pergődob a dimmu borgir koncerten. Pörgette a partieki amit a feszkó ellen dobott be, de mivel túl erősre sikeredett egy kevés váliumot is tolt rá, ami fura pszichedelikus kombónak bizonyult, mert főnökét rózsaszín túlméretezett gumimacinak, munkatársait pedi apró kis szőlőszemeknek látta, amelyeknek szemük, orruk és szájuk is van, de fülük nincs. Ezen el is gondolkodott, hogy milyen érzés lenne, ha nem lenne füle és milyen hülyén nézne már ki valaki fülek nélkül. Aztán eszébe jutottak a fókák, a pingvinek meg azok a pici sárga izék amikből a tyúk lesz, hogy azoknak sincs fülük aztán nem is néznek ki olyan elbaszottan. Na ezen addig gondolkodott, míg a kínos csöndben Pacsai oldalba simogatta ököllel, hogy szóljál már geci. Májki annyit bírt eltagolni, hogy nagyon szeret itt dolgozni, de ha így megy tovább, akkor lehet, hogy előbb mond fel, minthogy az étterem végetér, pedig lehet, hogy ez hamar eljön így. Fejben legalábbis ezt mondta, mert a többiek nem igazán értették a könnyes motyogást, de eléggé megható lehetett, mert az Ivett is meg a Klárika is elsírta magát.

Pacsai a zárta a sort, ő elég pragmatikusan adta elő a dolgot, rövid tőmondatokban, amelyeket Jocó is megértett és jól is érvelt, amit a kopasz főnök kisimuló tarkóredőin lehetett látni. Mondandójának lényege az volt, hogy Jocó ha nem kap észhez, az étterem be fog csődölni és mehet vissza a gecibe biztiőrnek. Ő leszarja mert ő bárhol, bármikor kap munkát, de talán nem kéne szétkúrni azt amit együtt felépítettek. 

Külön érdekesség volt még maga a tény, hogy Jocó egy mukk nélkül hallgatta végig a többieket, ami akkor sem volt jellemző rá, mikor még nem volt góré. Ha ez a blog képregény lenne, akkor most minden bizonnyal olyan illusztrációval próbálnám visszaadni a jelenet hangulatát, ahol a jocógyerek vaskos koponyájában mindenféle fogaskerekek próbálják felvenni egymás ritmusát, de mivel nem az ezért szegényes szókincsemmel kell beérnetek, de higgyétek el nekem, Jocó arcán a kételytől, a tettrekészségig minden átfutott mire felvillant az a régi ósdi kripton izzó. Azt mondta, hogy jól van gyerekek szeretlek titeket, ezért vettelek fel. Ha trónok harca fan lenne, mint ahogy a többiek minden bizonnyal azt mondta volna Andrásnak, hogy tiéd a fal, de mivel nem csak a kúrós jeleneteket nézte meg a többit átpörgette, így csak odabiccentett, hogy minden nap írja meg sms-ben a napi forgalmat. Ivettre ránézett és rezignáltan annyit mondott, hogy veled pedig végeztem ribanc. Majd sarkon fordult és már csak a hangot lehetett hallani amint benzint zabáltat a bömössel. 

Ivett sírva rogyott térdre, nem értette, hogy mi történik és miért, hiszen annyi mindent elviselt, lelki sőt fizikai megaláztatást, bántalmazást is. Klárika próbált támasza lenni, de két taknyos szipákolás után Ivett talpra állt és elrohant. Andris szerint hagyni kell a picsába, Pacsai szerint jobb ez így, Májki meg már rég kint volt tekerni, mikor ez megtörtént, egyedül a Klárika érezte át a helyzet súlyát. 

Este immár Ivett nélkül, zárás után le is ült az álomcsapat, hogy számba vegye a lehetőségeket. Májki mondjuk aludt a pulton, de amúgy sem zavart volna sok vizet. Andris röviden vázolta a szitut, hogy adott három számla amit mindenképpen ki kell fizetni, különben nem lesz következő hús, sör és zöldségszállítmány. Ez összértékben három kiló volt, amiből az aznapi forgalom kábé a felét fedezte. Pacsai közbeszólt, hogy oké, ő meghitelezi a maradékot, de akkor azzal úgy kell kalkulálni, hogy két héten belül visszakapja. Ezt el is fogadta a brigád. Ezen az éjszakán fordult a naptár júliusból augusztusba és szinte napra pontosan három hét volt vissza a szezonból. Andris sokat látott ember, pontosan tudja, hogy a balatoni szezon 20. után egy vágásra megszűnik. Teljesen mindegy, hogy sivatagi forróság van utána, esetleg félmeztelen világsztár vaginamodelleket lehet bojlival fogni a tóból, az emberek nagyrésze akkor sem marad. 

Megközelítőleg napi 2-3 kilós forgalommal lehet számolni, amit a hétvégék picit megdobnak, de ha leosztjuk átlagra akkor azért ekörül járunk. Mivel Jocó baszott se foglalkozni az árrésekkel, mindent csak úgy érzésre árazott be, így nehéz volt első blikkre megmondani, hogy ebből kábé mennyi a profit, de úgy voltak vele, hogy három hétre már nem árazzák át az egész geciséget, feleslges munka lenne. Andris hozzátette továbbá, hogy rengeteg cumó áll a raktárban, aminek a kipucálásval extra lóvéhoz juthat a csapat, kiváltképp, hogy szezon végeztéztével pótolni nem kell azokat. Ott állt például a fagyasztóban húsz kiló ananász, harminc kiló akciós marhakocka, tíz kiló zöldborsó a Gizus kertjéből, pangasius filék rogyásig, pacal, velő amíg a szem ellát. Mirelithasábból például annyi volt, hogy egy kétszázliteres fagyasztóláda csutra volt pakolva vele, sőt stikában a fagyishűtő aljában is az volt, meg néhány csomag krokett, illetve egy félig megbontott hercegnőburgonya. De volt még ötperegyes ólomkristályüvegben lecsó is eltéve a polcra, az is vagy harminc üveg, hat bödön kacsazsír, paradicsomlé egy literes üvegekben legalább kétszáz liter. Finoman szólva is túléltek volna nyolc évadnyi walking daed-et, ennyi felhalmozott étellel, feleannyi szenvedés nélkül mint amit Rick és csapata le bír művelni. Meg is volt Andrisnak a challange, olyan napiajánlatokat kitalálni amik az elérhető alapanyagokból elkészíthetőek. 

Pacsai és Klárika pedig ezt fogja ajánlani. Már ki is írták krétával folyóírással, hogy bloody méri koktél akció 990.- 690.- Ft. De kint a lopott megállítótáblán rajta volt a hungárien gulás, hungárien lecsó, balatoni fish szóval tipik piroskockás terítős helynek tűnt elsőre. 

Aznap este irdatlan módon bebasztak, Májki konkrétan fel sem kelt arra, hogy ott megy a buli a feje felett, csak pihent tovább a pulton, de a Pacsai, Klárika és Andris kitett magáért. Megittak hárman két litykó pálinkát és mellé még egy kevés bort is, és bár Andris hányt mint a lakodalmas kutya, a két turbék hallod még hajnalban otthon lezavart egy olyan hardcore kúrást, hogy ha valaki felvette volna, akkor három évvel előre megnyerik a pornóoszkárt. Hívták Ivettet is, már a piálásra, nem a kúrásra természetesen, de persze baszott se felvenni a telefont, vagy éppen akár visszaírni. 

A másnap olyan üresen telt el, mint a céltalan hajléktalanok mindennapja, ahogy várják az aluljárókban az elkerülhetetlent. Tudták, hogy nem sokáig marad ez így, de amíg az ítéletvégrehajtó meg nem érkezik, addig bizony várni kell. Pacsainak valahonnan nagyon sok pénze volt, s nem is volt ezt a tényt rest megosztani a többiekkel. Neki ez hobbi és azért fedezi a rezsit is. A többiek számára viszont tényleges megélhetés. Klárika kocsmáros tapasztalata egy helyi krimóban fér el, Májki örül, ha két lábon tud mardni, így nekik tényleges veszteség lenne ha munka nélkül maradnának. 

Ennyi. Andris szólt, hogy miután Jocó elviharzott, pestre mehetett kurvázni, aztán beverte valami benzinkutas csávónak a képét, amiért az M7-esen lekapcsolták és mikor kiderült, hogy rengeteg balatoni ékszerlopás tettesének profilja illik rá, sőt a BÁV-os zálogjegyeket is megtalálták nála, a dolog azonnal bukovári lett. Senki nem tudta pontosan, de állítólag közel ötmillió forintnak megfelelő aranyat adhatott le, amit fiataloktól vett el, emellett rábizonyították két darab iPhone ellopását is. Emellett még betalálták azzal, hogy volt valami felfüggesztette garázdaságért és tulajdonképpen ennyi volt. Ivett nem hajlandó bemenni hozzá, pedig próbált üzenni neki, a Klárika, Májki, Andris és Pacsai pedig amilyen gyorsan lehetett széthordták az étteremben megmaradt értékeket. A megmaradt ételeket állítólag a Gyula átvette, két kilóért de ez nem bizonyított tény. 

Sok mindenről mesélhetnék, de felesleges. Májki úgy eltűnt, hogy senki nem látta azóta, Andris pedig kiment Ischgl-be, egy magyar NER huszárok által sűrűn látogatott hüttében tolja a füstölt húsokat, meg állítólag kúrja az egyik szobalányt, akinek olyan septum lóg az orrából, mint amilyen annó Glóriának volt, de szerintem csak vetít a kis köcsög. 

Pacsai szintén kiment a sógorokhoz, ezzel együtt praktikusan dobta a Klárikát, aki szintén nem ült a formás kis seggén, hanem fogta magát és felköltözött pestre és most egy hangulatos kis csehóban, a bulinegyedben húzza le azokat a csávókat, akik azt hiszik, hogy a vagány dumájukkal majd lekúrhatják őt hátul a kukák mögött. Szerencsétlenek. 

Viszont a dolog jó része most következik. Pacsai megkeresett engem, hogy kurvára tetszik neki a blog meg minden és szívesen közreadná az ő élményeit is. Olyan sztorik vannak, hogy beszartok. Van operabál, aranybika, pénzért kúrható playmate-ek a pulton, liszteszacskóban kokain amivel véletlen rántást csinál a szakács és rengeteg megkúrt nő, akik életük legjobb meneteként emlékszenek vissza a Pacsaival töltött éjszakákra. 

Szóval igazi vendéghányás sztori ez, némi mennyi pénz kell az esti csajozáshoz beütéssel, így akik mondhatni az elejétől követnek, azoknak igazi csemege lesz a dolog. Ja és ez bazmeg könyvben fog kijönni, mert egy kiadó mélytorkosan szopkodja a bránerem érte. 

Aztán. 

Mivel a Jocó sztorik elfogytak, így új téma kell. Kézenfekvő lenne, hogy az előző munkahelyem sztorijait írjam meg, amik szintén odabasznak. Közel 7 évet húztam le NER közelben, politikai tanácsadóként. A figyelmesebbek olvashatták, hogy nyáron felmondtam a gecibe és átnyergeltem új munkahelyre. Persze a politika nem vendéglátás, de kábé mindkét szakmát legalább annyi kókler színesiti, így a közös pont megvan a súlyos sztorikból pedig nem lenne hiány. 

Szóval bocs tényleg, a kihagyásért (sok szar magánéleti geci, nem részletezném), de nem hagylak titeket tovább szerdaúras poszt nélkül. Puszi-pacsi. 

Sosem hálás téma egy aktuális esemény farvizén, a látogatószámra éhes főszerkesztőknek a kedvére tenni. Persze az egyszemélyes bloggerek csak saját magának és az olvasóinak kell megfelelni, s hiába fogom majd jól megkapni, hogy ez a poszt hatásvadász, a tematika mégis megkerülhetetlen. Egy embert agyonvertek múlt héten Badacsonyban, s halála legalább olyan értelmetlen volt, mint Jocó utasításai az alkalmazottainak. 

Halálra vertek egy fiatal borászt a Balatonnál! - harsogja a média, s bár a történet valós szempontjából teljesen mindegy, hogy fiatalt öltek meg, vagy éppen utcaseprőt, netán egy elismert professzort, vagy egy utolsó drogos utcakölyköt, a végkifejlet ugyanaz. Egy ember meghalt. Méghozzá egy olyan helyen, ahol nyáron hétvégente többezer turista - legyen szó akár honfitársainkról, akár germánajkú nyugateurópaiakról és északi szomszédainkról - fordul meg. A balatoni éjszaka sosem volt veszélyektől mentes, már ha a statisztikából indulunk ki; ahol sok ember van, ott nagyobb eséllyel lesz konfliktus is. 

Híresebb gyilkosságok a Balaton környékén

Tizenhárom éves voltam, mikor egy forró nyári napon apám elvitt Balatonfüredre, hogy meglátogassuk szívbeteg nagymamámat. Szerencsére a nagyi már akkor jól volt,  így a közös sétálás a korzón eleve kellemes hangulatban telt. Mamámnak szívbillentyűt raktak be, s ahogy hallgattam a puha ruháján keresztül a gyöngyök összeütközéséhez hasonló hangot, arra lettem figyelmes, hogy egy izmos, tetovált férfi random löködi az embereket. Próbáltam nem odafigyelni, de a fószer kiszúrt minket és odajött, kérdés nélkül lökött volna rajtunk. Apám mindig is gyáva ember volt, már gyerekként is tudtam ezért én én keltem a nagyim védelmére és a közeli kisbüfében vett kétdekás kólás üveggel kezdtem ütni a fejét. Csak egy ütést kaptam, amitől elterültem, de az az ütés jobban belémékelődött, mint a közel tíz éves thai-box-os karrieremből bármely sérülésem. Adrenalintól görcsös kezeim maguktól dolgoztak, s mire észbe kaptam volna ismét az óriáson voltam, megragadtam, ütöttem, haraptam, a szemét nyomtam, amit csak egy kisgyerek tehet, amikor elveszti az eszét. Addigre persze már a lézengő emberek is igyekeztek segíteni, míg végül egy rendőrautó be nem farolt mellénk, s a hattyúk ebben a pillanatban ijedten repültek el. A fickót bilincsben vitték el, apám meg mamám meg járhattak még fél évig bíróságra. Nagy ügy volt akkor belőle, még a híradó is foglalkozott az esettel. Persze ez mind semmiség ahhoz, ami történhetett volna, ha az öreglányt akit imádok, úgy löki meg, hogy mondjuk ottmarad. Szerencsére még bőven tizenpár évet húzott rá a füredi esetre, amit később már nevetve mesélt a családnak, de én mindig összerezdültem, s rezdülök ha visszagondolok erre a történetre. 

Bonyodalom

Alig telt ez a füredi eset után két év, én már Gyulánál mértem a pancsolt szeszt a náciknak, pár faluval odébb (mármint füredtől) meg húzkodtam a strigulákat a lakókocsim falára, hogy hány kis ribancot sikerült összemaszatolni, mikor felfedeztük kollégáimmal a közeli éjszakai szórakozási lehetőségeket. A vidéki diszkók a kétezres évek elején még igencsak messze álltak attól az álfancy, habos-babos giccsparádétól ami ma jellemzi a Club-okat. Leszbishow-k, topless dj-k, félpucér habpartik teljesen természetes velejárói voltak a balatoni tánco szórakozóhelyeknek, amiket jellemzően gengszterek vittek. Nem is nagyon volt arra példa, hogy a diszkóban valaki nagyon balhézott, a biztonsági őrök olyannyira odafigyeltek, hogy minden agressziót a tánctértől jó távol intézzenek el, hogy a bulizó tömeg nem feltétlen látott semmit. 

Talán fövenyesen a dicsőbb multú colosseumban, vagy siófoki flörtben, netán az alsóörsi dexionban voltunk? Nem is emlékszem már. Arra viszont igen, hogy két társaság a disco melletti parkolóban nagyon összeveszett. Emberek ugrottak össze, szürreális masszaként borultak egymásra és a tompa poffugást, néhány fájdalmas sikoly törte csak meg. Emlékszem, hogy oda akartam menni, de mivel nem tudtam, hogy kinek kéne segíteni, kit kéne védeni vagy egyáltalán mit kéne csinálni, így csak földbegyökerezett lábbal néztem a verekedést. Vér volt mindenütt, az egyik srácnak felszakadt a szeme feletti lágy rész, s a fél arcát vörösbe borította. Egy máskiknak nyílt töréssel tört el a keze, s láttam a kilógó csontot. Féltem. 

Ekkor már bőven túl voltam az első meccsemen a ringben, nem volt ismeretlen előttem a test-test elleni küzdelem, s az abból fakadó fájdalom. Az orrom minimum háromszor törött már el, a bordáim sűrűbben repedtek abban az időben mint ahogy lőri nyeri a tendereket és bizony arra is volt példa, hogy szuszpenzor nélkül olyan rugást kaptam brokira, hogy szopránként vártam, hogy újra leszálljanak a heréim. Ez egy ilyen sport. De amikor dühből verekedő embereket látsz az teljesen más. Minden amit tanultál, ami beléd rögződött, az nem ér semmit. 

Pár év eltelt még, egyre ügyesebb kesztyűs lettem, s nem ijedtem meg akkor sem, ha ketten jöttek ellenem az utcán. Földharcot tanultam, olyan önszervező edzésekre rájtunk ahol utcai harcot tanultunk, s ebből fakadóan az arcom is szépen nődögélt. De a balatoni éjzaka az azért kemény maradt. Immáron a füreden a Macho, a Colombus voltak azok a helyek ahol sokat időztünk, s bizony volt néhány olyan helyzet, hogy pár nagydarab mindenáron kiharcolta, hogy arcon símogassam. Legritkább esetben húztam én a rövidebbet, mert azoktól akiktől félni kellett, azokat jól ismertem, így még csak a szikrája sem merült fel annak, hogy olyan érdekeltségűek haragudjanak rám, akik mögött olyan emberek sorakoztak fel, akiktől tán még mai napig érdemes félni. 

A nagy hatalommal, nagy felelősség is jár - mondja pókember, s bár engem tényleg ritkán kellett fékezni, de egy olyan eset is történt amely jó ideig arra késztetett, hogy feszült helyzetben ne hezitáljak. Ez pedig nem volt más, mint Marian Cozma halála, amikor én személy szerint éppen a Patrióta lokál-hoz közeli sörpincében piáltunk a haverokkal. Vágod ahogy megyünk vissza a Kossuth utca felé és ott egy lépcsőn le. 

Rá két évre meg, pont ott voltam, mikor a Macho-ban egy 40 év körüli osztrák faszit vert halálra egy rosszarcú. Igaz nem láttam magát az esetet, de attól még bőven őrzöm az emléket, ahogy a sok ijedt ember futott szanaszét, akár egy hangyaboj aminek a közepébe hugyoztak. 

Ez külön-külön is nagy trauma, de így együtt igazán elkeserítő kombó, mintha csak a halál nyomában járnál folyton és előbb utóbb mindig történik valami komoly balhé. A legutolsó ilyen sztori az volt, amit tán már itt a blogon is leírtam, a veszprémi húszemeletes aljában lévő, egyetemisták által kedvelt szórakozóhelyen igyekeztünk a kiscsajok pináját meglesni, hogy később vagy ők cipeljenek fel minket a hotel magisterbe, vagy mi hurcoljuk el őket az albinkba, de egy idősebb fickó majdnem mindent elkúrt, ugyanis feszt tapogatta a csajokat, dobálta a poharakat és úgy alapvetően agresszív volt. Páran fiúk összefogtunk, kiraktuk. Ezt még párszor eljátszottuk, mikor megérkeztek azok az emberek, akikkel sosem szeretnék rosszba lenni, s egy baltának a tompa felével úgy halántékon vágták, hogy rongybabaként dölt el. Az ilyen élmények egyáltalán nem feldolgozhatatlanok, de feledhetetlenek. Régóta utalok rá, sőt mondom is, hogy a balatonparton a közbiztonság a béka segge alatt van. 

A híres siófoki bodzaszedők erődemonstrációja óta, siófokon komoly erőket vet be a helyi rendőrség, nem ritka, hogy hétvégente lovasrendőrök is vigyázzák a rendet, az amúgy valóban veszélyes petőfi sétányon. Az éjszakai partivonatok pedig egyenesen maga a pokol. Aki járt ilyenen az tudja, aki pedig nem az el sem tudja képzelni, hogy a rengeteg ember felpréselve a szűk vagonokba, már majdnem holokauszti fájdalmakat súrol, s az igen vegyes etnikumu és társadalmi osztályból jövő társaság nem ritkán szólalkozik össze. Egy barátom tökéletes szociológiai érzékkel a következő módon jellemezte a budapest déli és a siófok között közlekedő éjszakai vonatot: Ez az egyetlen hely a világon, ahol egy légtérben megtalálható a putris cigány, a drogos utcafiú, a füves bölcsész, az ekis discohuszár, a szálkásra gyúrt alkalmi pinavadász, a gazdag budai hülyegyerek és persze a hozzá passzoló csajok. 

Nem ritka, hogy a balhé már a vonaton kitör, amikor a kalauzok, inkább bezárkóznak a mozdony vezetőfülkéjébe, de nem fognak többszáz rendesen bealapozott embernek a jegye után érdeklődni. A hajnali hazatérés, különös tekintettel arra, hogy már három órakor is indulnak vissza vonatik, igen veszélyes. A rendesen megfáradt emberek jóval hajlamosabbak a balhéra, így a hajnali peronon való várakozás legalább annyira veszélyes mint egy sötét aluljáró a pesti éjszakában. 

Egymásra mutogatás

Ahogy több Badacsonyi ember is elmondta, a levegőben lehetett érezni, hogy előbb-utóbb baj lesz. A paraszt-utcabál hangulató, varacskos disznóvágós afterek folyamatos jelenléte az egykor szebb napokat is látó borvidék fővárosában igencsak lezüllött. Menj végig a bazársortól le a mólóig, s láthatod, hogy a vegyes társaságok miként viszonyulnak egymáshoz, s Tapolca igencsak vegyes társadalmi halmazokban élő közönsége, hogyan is hat az egészre. 

Egy másfél hónapja én is voltam Badacsonyban, nem igazán voltam jó véleménnyel az ottani helyzetről. A moló kezdeténél tornyosuló szórakozóhely mellett egy pici színpadon egy kiscsaj ugrált, egész kellemes hangja volt, de amint megláttam nem tudtam többé komolyan venni, mert egy picit hobbit lány volt, akkora picsával, hogy Nicki MInaj sírva könyörögne a receptért. A leány ráérezvény, hogy a 21 század pinája a segg, ennek a narancsbőrpartinak rendes nézőfórumot is biztosított, fél valagát is alig takaró minisortjában. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rózsás Klau � (@rozsasklau) által megosztott bejegyzés, Szept 14., 2018, időpont: 7:42 (PDT időzóna szerint)

A félig takart valag és a hozzá tartozó szintiboy több rosszarcút vonzott magához, mint egy óvatlanul feladott használtautóhirdetés, s természetesen az ebből fakadó tesztoszteronkicsapodás is bőségesen érezhető volt, ahogy az egymásnak feszülő, magukat szarvasbikának képzelő csávókák megvívtak a kancáért. 

Ahogy távolodtunk a narancsbőrpartiról, egyre inkább úgy éreztük, hogy nem való ez nekünk, betolunk egy pizzát és elfekszünk, hogy tán valaha sikerül majd elfelejteni a látottakat, de nem adták olyan könnyen a pizzát, mert konkrétan már az asztalt úgy kellett levadászni, hogy meg kellet ígérni a pincérnek, hogy többet fogyasztunk, mint a másik négy ork, akik ezért igencsak megharagudtak s hüvelykujjuk vízszíntesen való elhúzásával a nyakuk előtt igyekeztek tudtomra adni, hogy el lesz intézve a valagam. Persze azóta se láttam őket, de akár láthattam is volna...

Végszó

Badacsony, a környezeti adottságaival, füredhez és siófokhoz képes alacsony áraival, igencsak vonzó célpont a turisták számára. Az évtizedek óta megrendezett, igen színvonalas badacsonyi szüreti fesztivál tényleg jó buli és nem csak a környékről, de országszerte vonzza a látogatókat. Ahol pedig sok ember van, ott előbb utóbb balhé is lesz. Ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a balatonparti falvakban a biztonsági emberek nagyrészt egy-egy szórakozóhelyhez köthetőek, s kizárólag nagyobb események fesztiválok esetén vannak felbérelve a hömpölygő tömegre is figyelő biztiboy-ok, akik nagyrésze teljes mértékben félreértelmezi a saját feladatát. Édes kevés az a tény, hogy a badacsonyi esetben paprikasprével megállították a támadókat, eleve meg sem szabadott volna történnie annak, hogy egy ilyen kaliberű rendezvényen bárki eljusson adddig, hogy egy földön fekvőt még rugdalnak. Legyen az fiatal, idős, borász vagy akár utcaseprő.

Aztán hiába nyilatkozgat a polgármester, hiába tesz meg mindent a rendőrség, egy ember elment, egy értelmetlen verekedés miatt. Nem kell ebből komoly következtetést levonni, verekedések, gyilkosságok és aljas tettek mindig lesznek. 

Jocó nagyon nehezen viseli, hogy tiszavirágéletű vállalkozói karrierje máris zátonyra futni látszik. Júniusban még ő volt a menőcsávó, a tehetős vállalkozó, akinek minden jól megy, erre tessék két hónap is alig telt el és már anyagi nehézségekkel küzd. A kollégái pedig egyre inkább frusztrált.

Fasztudja mi van most, mert egyik nap megint üvöltve jött be az étterembe, hogy előadja az utakon szerzett kalandos tapasztalatait. Mad Max robbanásokkal teli autósüldözései nem olyan tragikusak, mint Jocó drámai szenvedései a 71-esen, ahol mindenféle faszkalap nyugger, suzukis, kalapos és tinipicsa basztatja az úton. Aztán hiába üvölt úgy, hogy az erek is kidagadnak a fején, zárt autóban, a mellette 90-el grasszáló családos figura nem igen hallja, hogy basszon megy egy csapat migráncs, te okádék kommunista geci, hogy találd már meg a négyest és haladjál te fasszopó - csak az erőlködés és az egyezményes kézjel látszik a bömösből. De az hagyján, hogy magában üvöltözik a többi paraszttal akik voltak olyan faszkalapok, hogy pont ugyanazt az időpontot választottak az autókázásra mint fenséges Jocó úr, újabban el is kezdte leszorítani őket, meg mindenféle életveszélyes kaszkadőrmutatványokkal kárt tenni a másik járművekben. Egy olajzöld suzukis öreglányt konkrétan árokba tett, ahogy letolta az útról, az egyetlen szerencséje, hogy sem az öreglányban, sem pedig a bömösben nem esett kár, mert az előbbinél a rendőrök, az utóbbi esetben pedig ő maga arcoskodott volna még. A mégnagyobb szerencse meg az volt, hogy csóri nyuggerlány baszod örül, hogy az unokái nevét nem felejti el, nemhogy még a rendszámot meg az autó típusát, mikor kérdezgették tőle a fakabátok. 

Mondjuk majdnem rá is faragott, mert valami szláv országnak - vágod, amelyiknél majdnem még a Jocó is idősebb - a rendszáma virított a matt fekete sportautón, azt Jocó kitalálta, hogy a szar másodrendű úton gyorsuljanak, azt a sportkocsis persze lehagyta a gecibe, a falutáblánál meg mintegy alázásként meg is várta. Na erre Jocónak se kellett több, úgy pattant ki a kocsiból, mint Rocco sliccéből a répa, azt már törte is volna le a visszapillantót, mikor kiszállt egy még nagyobb ember, az anyósról megy egy másik darab súlyemelő, azt már az egyik elpicsázása is erőteljesen kétséges volt, de így kettő ellen majdnem biztosra vette, hogy veszíteni fog, így a hangos ordibálásra készülő szájból, csak nyájas, ripacskodó szép volt fiúk, jól húz a verda jött ki a száján, de a válasz csodó-kúrvá-t nem igazán tudta értelmezni, azt viszont még az ő nyelvtudásával is vágta, hogy nem azt jelenti, hogy iszogassunk megy egy tyúkosat, miközben a picsákról dumálunk. Ezen tény felismerése miatt, jobbnak látta visszaszánkázni az autóig, s a biztonságot jelentő központi zárral magára húzni az ajtót, amíg tisztes távolságba nem ér. 

Emelett meg baszod kisstílű tolvaj is lett, de hallod a harmadik iphone-t kellett lenyúlnia mindenféle kis rétipockoktól, meg göthös hobbitoktól, mire rájött, hogy ezek a tellák a használtpiacon lófasznál is kevesebbet érnek, mert műholdról kilövik az ímél számukat, aztán onnantól nem működik. Ezért aranynyakláncokat tépked le, meg gyűrűket szed el, az legalább valuta baszod, aztán lassan több BÁV-os fecnije van a kesztyűtartóba gyömöszölve, mint ahány vörös ér fut a szemgolyójában pedig elhiheted, hogy az se kevés. 

A Pacsait ráadásul állandóan azzal basztatja, hogy gyorsulnak és fogadjanak száz rugóban, mert az alfa amilyen fos autó, eleve félő, hogy el sem éri a 100-as végsebességet, nemhogy még azt mérjék, hogy mennyi idő alatt gyorsul annyira. Max ha betolom a bömössel baszod, a nácik még tudnak autót építeni, ellenben az olaszok hallod egy rendes szekeret sem képesek összebaszni, nemhogy benzinmeghajtásos szörnyeteget, ami úgy mordul fel kulcspöccintésre, hogy a 80-as évek teljes horrorfilm gárdája elszégyellné magát. Persze a hülye fasz ezt pont az eredeti Ferraris polójában magyarázta, amit még két éve sírt ki az anyjától, aminek pirosas, hónaljban izzadó tényét gyorsan fel is kívánta használni. A Ferrari is olasz te fasszopó! - röhögött Pacsai. Hogyan lenne olasz te buzerátor, Májkül Súmahher mond neked valamit te gizda kis pinabubus? Hát hányszor nyert formaegyet geci? Legalább nyolcszor baszod, tudom mert néztem vasárnaponként. Kölyökként még el is mentünk a hungaroringre bazmeg, mai napig megvan a polcomon a gumidarab amit a verseny után a boxutcából szedtem össze, hát hogy lenne az olasz te idióta? - revansolt vissza a főnökúr, de erre már Pacsai sem tudott mit mondani, csak sípoló tüdővel röhögött, hogy attól, mert a pilóta német, az autó még olasz és a kopasz főnök arcába tolta a wikipédiát, de ahogy Trump és Orbán is szokja mondani, Jocó allin-ként tolta be, hogy fake news. Ezzel már a pinamágus lezártnak tekintette a gyorsulási versennyel kapcsolatos témát. 

Hogy lehiggadjon elment fújatni, most kecskemétre, ahol egy olyan kiscsibe van, hogy hallod két izomtrikós divatmájer sem tudna a hóna alatt két olyan dinnyét vinni, mint amivel a kiscsaj rendelkezik. Emellé van vagy százötven centi és olyan kislányos arca, hogy ha nincs kikenve, akkor az utcán simán elvegyül az ovisok között, Kész. Azt Jocót megnyugtatja, hogy a kiscsaj blázol, meg az a párszáz kilométer is, amit ilyenkor vezet. Kivéve a suzukisok, na azok nagyon felkúrják. 

Ivett egyelőre nem sejt semmit a sztoriból, leginkább már nem alszanak együtt, pedig a srácon látható nyomai vannak, a #magaséletnek, mert néha olcsó ribancparfümtől bűzlik, néha pedig rúzsfoltos az alsója, de ez őt nem zavarja. Viszont ahogy a lóvé egyre kevesebb és azt is mindig benyára, meg ringyókra költi, tényleg kezd frankón megkattanni. Random bejárkál az étterembe, kérdés nélkül kivesz lóvét a kasszából, meg elhanyagolni is kezdi magát, például nem fürdik. Namost aki volt már egy szobában 100kg feletti emberrel, az azért nagyjából tudja, hogy hiába a deo, meg az ápoltság, ekkora test az bizony izzad. És Jocó pluszban izzadós, ami a képzeletbeli szagfelhőt, tulajdonképpen zöld csíkokban láthatóvá is teszi. Az Ivett konkrétan el is hányta magát a múltkor a kocsiban, persze megmondani nem merte, hogy mi a pálya, inkább sikálta két órán át a kárpitot. Klárika mondjuk nem volt ilyen szemérmes, simán odatolta, hogy Jocó bazmeg ne csak fújd magad, hanem füröggyé is, mert rohadt izzadtság szagod van, bele se merek gondolni, hogy az airmaxedből mi jönne ki, amivel elhamarkodott kijelentést tett, mert Jocó bizonyítván, hogy nem büdös, nekibaszta az ízlésesen rózsaszín férficsukát a pultoshölgynek, hogy megbizonyosodjon arról, hogy amit állít téves, de szomorúan kellett konstatálnia, hogy mégiscsak lehet a dologban valami, mert így már ő is érezte. Hát még az a harminc vendég aki éppen ebédelni próbált.

Az egyik valószínűleg kurvás kör alatt, összeült a csapat, méghozzá az Ivett unszolására, hogy közbelépést szervezzenek az ő Jocójának, mert látta egy amcsi filmben, hogy az ilyen működik. Ott remegett Májki, Andris, Klárika és Pacsai, hogy akkor most mondani kell olyan dolgokat, amiket legszívesebben soha senkinek, de most ráadásul az idegtől remegő főnöküknek kell majd ilyeneket szövegelni. 

Jocó pedig kitett magáért baszod, mert épp egy alsóörsi büfében zabálta a lángost, mikor megnyílott előtte a lehetőség, hogy a pincér által hanyagul elhagyott briftasnit magához vegye. Se kamera, se humánerő nem figyelt, így egy laza mozdulattal az öve alá gyűrte a tárcát, majd tejfeles pofával elindult az autó felé. Két faluval arrébb meg is örült a nyolcvan rongynak, ami benne volt, de ilyen sikerélmények után mindenre számított csak arra nem, hogy az éttermébe beérve, cipőkrémmel összeirkált lepedő fogadja majd, csokorban az embereivel, pedig baszod frankón tudta, hogy nincs születésnapja. 

Azt gondolhatnánk, hogy egy olyan jóképű srác, mint Pacsai igazán nem küzd problémákkal. Van egy tekintélyes megjelenése, egy még tekintélyesebb dekoltázsú nője, melója, alfa romeoja szóval minden klappolhat, de az átlagemberek sosem fogják fel a korona súlyának terhét.

Pacsai baszottul jól néz ki. Ezt úgy kell érteni, hogy azok a nők is megfordulnak utána, akik ahhoz vannak szokva, hogy utánuk fordulnak meg. Ez pedig a magyar középosztályban baszottul nem megszokott. A srác amúgy jól elvan egy pinával is, amióta 'sound után csak a Klárikát húzogatja, de a világ még nem állt készen arra, hogy Pacsai foglalt legyen. Ebből is lett a gond. 

Az első ilyen például abból fakadt, hogy Klárika egyre többször kelt fel éjszaka arra, hogy a srácnak pittyeg a telefonja. Persze csak horkolt tovább kielégülten, abban a feszes fehér CK alsóban amit Klárika úgy imádott és a hold által félhomályba borított szobában, csak vágyat táplált benne, ahogy megfeszült a fiú formás seggén. Ettől független kevésbé volt nyugodt attól, hogy random időközönként újabb pittyenés zördült fel a maroktellából. Hajnali négy lehetett mikor egy pisiléssel egybekötött csekkolást tartott, hogy ugyan ki a fasz írhat éjnek évadján, s bár hiába sejtett valamit Pacsai temperamentumából, az igazsázságra ő sem volt felkészülve;

#Lány1: Ciiiaaaaaaa, van kedved átjönni dugni?

#Lány2: Hétvégén nincs itthon. Átjössz, hogy rommá kúrj?

#Lány3: /pinás kép/

#Lány4: Hiááányzol. Mikor látogatsz meg?

#Lány5: /pinás kép/

#Lány6: /pinás kép/

#Lány7: Szia szívem, nagyon vágyom rád. Mit szólnál ha megint kivennénk azt a romantikus kis hétvégi házat és eltűnnék egy pár napra? ui.: akárhova beteheted

#Lány8: /csöcsös kép/

#Lány9: Kívánlak!!! +/pinás kép/

S bár Klárika edzett csaj volt, ezt a sok infót feldolgozni ő sem tudta. Mitévő legyen? A srác egy üzenetre sem válaszolt, s láthatóan ő sem indított beszélgetést 'Sound óta. Ettől független nem volt nyugodt. Vissza sem tudott aludni, s halkan pityeregve szívott el öt szál ultra slim cigit a ház előtt kisköntösben. Hitte, sőt biztos volt benne, hogy Pacsai nem hűtlen, de az üzenetek és a sok csúnya, buta kurva képei mégsem hagyták nyugodni. Mi van akkor, ha a kedvese egyszer ráun. Ha egyszer nem ér rá és akkor más csajokba mártogatja majd a farkát? A kiszáradáshoz is közel volt már mire észrevette, hogy a srác átöleli hátulról. Mi a baj kedves? - kérdezte halkan. Kezébe nyomta a telefont, mintegy jelezvén, hogy a probléma onnan fakad. Óóó, hát csupán ennyi? - könnyebbült meg Pacsai, mintha csak egy orgiából feleszmélve sikeresen tagadta volna le, hogy ő is benne volt. Klára, én szeretlek téged. Nem mondom, hogy nem voltam csibész pár héttel ezelőttig, de ennek már vége. Most veled vagyok és ha valaki, akkor egy olyan fullos nő mint Te, pontosan tudja, hogy a múltat és az utánunk sóvárgó selejteket, nem egyszerű levakarni magunkról. - mondta teljesen átszellemülve. Bízz bennem és hagyd, hogy boldoggá tegyelek... - s mire ezt kimondta, a jobb keze már rendesen szkreccselte Klárika vékony tangájában lévő diszket, hogy pár másodperccel később síkosan vonyítós orgazmussá váltsa a kiállást. 

A lány pedig hitt neki, mert a lányok ilyenek. Amikor a szépfiú halkan tagolva mondja azt, amit a lány hallani akar, akkor az biztosan igaz. Ilyen az élet és ezt minden lány érzi legbelül, hiszen jó emberismerők és a srác a szemükbe is nézett. Tuti így van. 

Másnap kézenfogva mentek be dolgozni, s a köztes időben Pacsai még figyelmesebb volt mint eddig szokott, simogatta, a bárszéken megmasszírozta, kávét és limonádét hozott neki, retekcsírát készíttetett Andrissal, szóval csupa olyan dolgot, amit a férfiak akkor csinálnak, mikor vaj van a fülük mögött szerelmesek. Klárika pedig repesett a boldogságtól, hogy az összes buta kúrva elbújhat mögötte és ő a legboldogabb nő a világon. Ennek bizonyítékaként egészen pontosan három képet és egy instasztorit is felbaszott tökéletes párjával.

Pacsai is mosolygott, főleg a képeken, de a sűrű alibi WC-re járás közben rendesen némítgatta a messenger és instapartnereket, meg tolta nekik a reply-t, hogy baszod óvatosba írjál, oldalborda van gecc. Közben pedig már fogalmazta is a sztorit, hogy miért kell hétvégén majd egyedül mennie Kecskemétre a családhoz péntektől vasárnapig...

Nem kezdődött rosszul az első pár nap, ráadásul az Zéta zenekar is akkora bulit csapott, hogy csak úgy röpködtek a Széchenyis bankjegyek a pult felé, mintha csak Pacsai lengette volna meg a kolbászát, hogy abból, nyomás alatt lévő milliónyi apró cseppként spriccelne a világba. Ettől független Jocó nem volt boldog.



Akiknek vaj van a fülük mögött, azok egy idő után megtanulják kezelni azt a fajta folyamatos stresszt, ami belsőből jön és soha nem lesz rá gyógyír. Persze csak az okosabbak. A butábbja simán megpróbálja leplezni valami másik gaztettel, ami ideig óráig feledteti az eredeti bűnt, hogy aztán arra pakolva az újabb mázsás súlyokat végül piramisban csúcsosodjon ki. Jocó a butábbik fajhoz tartozott, mert csak tetézte a dolgokat. Nem elég, hogy szerencsétlen egyetemistákat lehúzta, de azóta ha ő fizettet, simán ráver a számlára ilyen 15% szervízdíjakat, azt ha valaki nagyon pampog, akkor lehúzza, de érted ez max a 20%. A többi simán kifizeti. A pénztárgépet se nagyon ütögeti, ellenben a falat egyre sűrűbben olyannyira, hogy a váratlan dühkitörések miatt, a Májki szabadságot is kért.

Elég szarul indult a főszezon így, mert időben még csak a ‘Sound utáni hétvégében vagyunk és azért bőségesen jöttek a turisztok kitömött bukszákkal, zabára éhesen és bár Pacsai ügyes pincér, azért egyedül egy ekkora placcal még ő sem bírt, kiváltképp, hogy Jocó inkább hátráltatta mint segítette a pályán. Andris viszont feléledt baszod, mert mint kiderült kibaszta a csaját a gecibe.

Úgy volt a sztori, hogy valamelyik nap hazament, azt az édesburgonyát amit tegnap hazavitt, nem találta sehol és mikor kérdőre vonta párját, hogy az hol van, akkor csak egy üres tányérra mutatott az éjjeliszekrényen, hogy hát azt megette reggelire nasinak, egy míg nézte a Szolgálólány meséjét. Na több se kellett az Andrisnak, aki egész nap kajára éhes pofákat tömköd, s otthon nemhogy szeretettel készült meleg étel nem várja, de még az alapanyag se hozzá, hogy elkezdett üvölteni, hogy ő a kibaszott szolga, nem a kibaszott tévéműsor. “Különben is annyit zabálsz, hogy a picsád egy konvoj ifa platójára se férne fel, dolgozni baszol, főzni baszol, utánad is nekem kell eltakarítani a kurva anyádat! Az a szőrcsimbókos pállott valami a lábaid között, amit te pinának hívsz, meg már lassan be is pókhálósodik a gecibe, mert annyira nem vagy képes, hogy legalább valami elfogadható indokot kitaláljál arra, hogy miért nem akarsz kúrni, úgyhogy a faszom se vesz szürkemarhát, itt vagy te bazmeg, majd leváglak a gecibe, ha csak száz forintot kapok kilódért már megérte bazmeg.” - maga is meglepődött, hogy mennyire vulgárisan fogalmazott, bár azért ő is tudta, hogy Jocóék mellett megedződött. A csaj először csak nézett, hogy ez most mi a franc, nem igazán fogta fel a tényállást, mintha arra várna, hogy Andris idegtől remegő arca hirtelen huncut mosollyá alakuljon, hogy csak ugratja, de hiába várt rá percekig szótlanul, a feloldozást rejtő vigyorgás csak nem jött el, így krokodilkönnyeket hullatva azt kérdezte, hogy, mi a baj. “Most mondtam el, szóval takarodj innen, ki vagy rúgva, vége, over bazmeg!” - üvöltött immáron a viking, mintha csak ráérzett volna ahogy a gálya elejéből, hogyan is kell irányítani. “A hitelt majd megoldjuk, majd keres az ügyvédem a részletekkel.” - tette hozzá szelídebben, de idegen fülekben még mindig agresszívnak ható hanglejtéssel.

Megvárta míg, a csaja Yaris-a eltávolodik a birtokról, majd röhögött egyet, nyitott egy sört és hajnalig nyomatta a pornhubot, kizárólag kreppelt hajú gót csajokra szűrve.

Ez volt két napja, s bár picsafáradtan jött be melóba, láthatóan megkönnyebbült és boldogabb volt. Mondta is, hogy vasárnap délelőttöt vigyék el Gizusék, megy tetováltatni valami baszottnagy állat szarvaiból készült sisakos csókát a bal fülcimpájára, azt az idő míg elkészül, közben meg ezerre tolta a tindert, amiből már volt is egy lebeszélt randi, egy épp itt nyaraló csajjal, aki a barátnőivel van, s bár van otthon pali, meg puja is, de egy kis izgalom simán bejátszik nála és imádja a kemény csávókat.

A tinderezés amúgy szigorúan Pacsai felügyelete mellett történt, ahol simán lemásolták a Sons of Anarchy studiófotóit, azt kiengedett hajjal, a motoron támaszkodós gizdázós, távolba néző, cigifüstöt fújó profilképpel nem is igazán lőtt mellé az Andris, mert a 30 körüli csajok, akik a sorozat kezdete óta húznak nedves csíkot a Charlie Hunnam által megformált Jackson Tellerre, olyan szinten tűzbe jöttek, hogy nagyon vissza se kellett kérdeznie a srácnak. Az egyik fiatal anyuka például simán bejött munkaidőben, hogy a fején kék-zöld huplik nőjjenek, annyira kopogott a kobakja a hűtőajtón, ahogy Andriska hegesztette hátulról. A férjét meg ott pálinkáztatta a Pacsai a placcon. Beszarsz.

Pacsai amúgy nagyon komolyan vette a mentor szerepét, mert most, hogy van Klárika neki ugye nincs csajozás, viszont így minden egyes Andris által lekúrt nő után képzeletbeli strigulát rak a kis fekete noteszébe, ami viszont tele van nagyon is valós strigulákkal. Névvel, dátummal, pontszámmal, ami meg elérte a 8-at ott még telszám, vagy facebook elérhetőséggel is. Beteg ez a srác én mondom.

Sürgősen pénzhez kell jutnom! - gondolta Jocó miközben egy feketehajú, fotógaranciás csaj blázolta erősen, egy lepattant érdi házikóban. A mobilja vadul csörgött, de úgy döntött, hogy inkább nem veszi fel, úgyis csak Ivett hívja, ami nem sok jót jelent. 

A szopatás meg a kurva onnan jött, hogy Ivett nem nagyon hajlandó Jocóhoz nyúlni a BalatonSoundos események óta. A szitu ugyanis az volt, hogy miután Jocó részegségében leverte Ivett arcát, a lány felspanoltan elhúzott a gecibe, azonnali látleletet venni egy ismerős dokival fehérváron. Másnap már simán zamárdiban volt és tervezte a bosszúját, de várni akart, mert meggyőződése volt, hogy sokkal inkább hatásosabb, ha a szálláshelyről hajnalban vezetik elő a kis kopaszt, mintsem kiválogatják a fesztivál ezernyi látogatója közül. Na ennek a tervnek tett keresztba a tény, hogy Jocót előállították, ugyanis ez a fasztestű annyira be volt fosva, hogy az Ivettnek írt könyörgő üzeneteket, hogy segítsen a Polgin keresztül. Ivett meg, mint a legtöbb bántalmazott nő, összetört szívvel (és arccal) rohant is a kapitányságra az ő kis mackójáért. Hogy, hogyan hozta ki, azt senki nem tudja, nem is beszél róla. Viszont amíg Jocó nem lesz jókisfiú addig nincs szex. Na ez pont egy hete tartott, mikor Jocó már konkrétan a fulligénytelen piros susialsójában sem tudott menni, a feldagadt herezacskója miatt, s eldöntötte, hogy ő bizony fújat egyet, az amúgy sem megcsalás. Ki is nézte a rosszlányokon ezt a fekete kispicsát olyan szájjal, mint aki épp megnyerte a csalánszopó világbajnokságot, aztán ahogy beült az autóba már tárcsázta is. Persze vannak ribancok a balatonon is, de maga a tény, hogy felvezet pestre az megnyugtatta, plusz a szopásbukta esélye is minimálisra csökken így. Persze a hülyéje fullra nem vágja a kerületeket, meg ilyesmi, azt rendesen állt a Kossuth tér mellett, mikor rákeresett a csaj címére a mepszben, azt csak akkor vágta le, hogy simán tök feleslegesen bumszlizott be a belvárosig, így felcsörgette a kiscsajt, hogy eltévedt, de nyugi megy tartsa fenn a helyet. 

Amikor végre megtalálta a kérót, akkor utána érte a következő sokk, hogy le kell zuhanyoznia, pedig baszki tegnap este fürdött. Kurvára elege volt a pesti dolgokból, hiszen otthon a ribancok nem nagyon kérnek ilyen extrákat, ott ő diktál. Mondja is a csaj, hogy húzza fel a gumit, amire egy nebasszámárfelagyilagbaZMEGG! ki is futott a Jocó száján, azt a csaj felmérve a helyzetet, inkább sóhajtott egy nagyot és rábukott a pélóra. Igaz, hogy legalább hat percig tartott mire rendesen felállt, de utána percek alatt teletöltötte a kislány húsos száját. Kifelé menet visszahívta Ivettet, hogy miért kereste, de ő csak kíváncsi volt, hogy hol van. Feljöttem pestre árúért. Böfögte a telefonba, de annyira nem élte át a mondatot, hogy tán még ő maga sem hitte el. A hozzál friss krumplit és paprikát meg raádásul fel is bosszantotta, hiszen faszért szól bele a picsa az ügymenetbe. Eleve mi köze hozzá. 

Kiszámolta, hét kiló minusz és van egy hete rendezni az egyik beszállítót. Oké a vodafone számlával csúszhat egy hónapot, de a kocsi törlesztőjét muszáj. Minimum két kilóra lenne szüksége és akkor még nem tankolt. Felcsörgi az Andrist, hogy mennyi volt a tegnapi bevétel? Százhúsz rugó. De ebből ötvenet odaadtak a kólásoknak, mert már azok se akartak szállítani. Zöldség és mirelit is kell, szóval sehogy nem lesz jó. Fel is hívott idegességében egy szőke hajú szilikoncsászárnőt, aki isteni mélytorokkal várja, de azt jó előre megnézte, hogy a francia, gumi nélkül is mehet. Ezért viszont konkrétan a Kossuth térig kellett mennie. 

Klárika is szopott, csak ő nem muszályból, hanem mert nagyon élvezte. Pacsai persze a fiúknak részletes beszámolót adott a kiscsaj oboatechnikájáról, de most kivételesen a videót nem mutatta meg, mégicsak kollegina. A kislány hallod a fellegekben járt mióta Pacsaival összejöttek. Boldogan kel, boldogan dúdolva dolgozik és konkrétan olyan tündéri mindenkivel, hogy a vendégek olyanokat jattolnak, hogy öröm nézni. A Pacsai éppen a standot fúrta meg, hogy meglegyen a fejenkénti napi öt rongy, amikor Andris szólt neki, hogy csinálja újra az egészet, mert Jocó rendesen rá van parázva a pénzhiányra és semmi másra nincs szüksége a csapatnak, mint egy idegből örjöngő főnökre, aki az eddigi sima ügymenetet szétbassza a paranoiájával, hogy az alkalmazottak meglopják. Pedig ha tudná... Így egy jutányos kétezerötszázban állapodtak meg fejenként, amit az éleseszű Pacsai gyerek gyorsan meg is írt. Májki csak sziszegett, hogy baszod egy alig elég egy gére, de azt ő is belátta, hogy a jelenlegi amúgy is feszült helyzetet kár fokozni, s inkább majd visszavesz egy kicsit, mert semmire nem vágyik kevésbé, mint a feszkóra. Vágod. 

Andris viszont feszkós, Jocó hülyesége nélkül is, a Glóri csajt csak nem képes kiverni a fejéből. Fel is hívta valamelyik délután, de a csaj lepattintotta a gecibe, hogy értse már meg, hogy vége-over-kampec, mert ha tovább zaklatja kénytelen lesz óvintézkedéseket tenni, ami az Andrisnak nem lesz finom. Andris viszont teljesen taccson volt, olyannyira, hogy már ilyen önismereti könyveket, meg cikkeket kezdett olvasni és most ott tart, hogy kibaszottul nem boldog a párkapcsolatában, s amikor hazamegy, csak lebassza a cuccait, elfekszik a kanapén, vagy az ágyban és újra elmegy melózni. A csaj még nem nagyon vágja le, de Andrisban már kezd megfogalmazódni a szakítás gondolata, csak azon megy a matek, hogy a közösen felvett hitellel mi a picsát kezdenek. Eladja talán? Kis bukóval még esélye is lehetne rá, mert manapság nagyon rátenyerelnek a vállalkozók a festői szépségű tanyákra. Főleg, hogy most készült el a marhakarám, ami hallod fullextra, kis túlzással még légkondijuk is lenne a szürkemarháknak, de mivel azok még a kanyarban sincsenek, így üresen álldogál az objektum. 

Jocó most sem volt tíz percnél tovább, azt már döngette is a kocsit az M7-esen persze csak sebességhatárig, nehogy még a fakabátoknak is fizetnie kelljen egy fotóért. A hülyének az a nagy esze támadt, hogy beszél a Pacsaival, mert a srácnak vannak ilyen súlyosabb ismerősei, akik adnak kölcsön, de a Pacsai leállította, hogy inkább a banknak tartozz baszki, mert ha ezek a srácok megérzik a pénz szagát, akkor néhány felszólító levél lesz a legkevesebb baja. Szóval be is mondta, hogy akkor most minden este ő is ott fog melózni, hogy figyeljen meg legyen lóvé és felajánlotta, hogy valaki szabadságra mehet, amit Klárika rögtön le is csapott. 

Egyik este jön be a társaság, ilyen kis buzi eltés gethás gyíkok, de olyan magasra tartott orral, hogy a plafon barázdáiban is megakadt volna, aztán nekiálltak fellengzősen dumálni a Pacsaival, meg a Májkival, hogy ők bizony pár éven belül diplomás parasztok lesznek ezért ők minőségi kiszolgálást követelnek. Pacsai ismerte az ilyet, tipikusan a frissan felvett gólyák, akik még a reghéten sincsenek túl, azt már azt hiszik, hogy mindent tudnak. Jocó nem is szarozott, engedett egy kemény literes hugyozást egy pet palackba, azt már ment is hátul a vegyész művek, hogy hogyan túrbózzák fel az amúgy is ütős CSBI (Csaj Baszó Ital: vodka, pezsgő, energiaital)-t amit rendeltek a srácok. Telekúrták citrommal, meg jéggel, azt már mehetett is a nagykancsóba két deci frissen facsart jocólé. Pacsai meg mert volna esküdni, hogy egy kis túró is került oda a csávó répájának pereméről, de ez csak a legenda rész vágod. Srácok bőségesen benyakalták és az est további részében a maradék pisa is elfogyott, de ez mind kutya fasza ahhoz képest, amit elviekben a Edit csinált meg régen. Legalábbis Andris elmondásai alapján. A csaj éppen valami hugyuti fertőzés kellős közepén szopta be a menstruációját, aztán a megszívott tamponnal kevergette a paradicsomlevest, mint valami kibaszott teafilterrel, azt azt adta a nagypofájú vendégnek, aki úgy ette a piros leveskét, mint az ovisok betűtésztával; nagyokat falva, mosolyogva. Nade vissza az eltés gyíkokra, kitalálták, hogy szerintük kurvára nem járja, hogy nem látták, hogy mennyi vodka került bele a koktélba és szerintük kevesebb mint ami jár, ezért a végösszegből jutányos öt rugót levonva akarták megváltani a cehhet. Eléggé rákúrtak, mert Jocó így is ki volt élezve arra, hogy megcsapkodja őket, de amikor még a pénzt se akarták odaadni a fancy módra felturbózott koktélért, akkor kikelt magából és az egyik ilyen kis szemüveges nájloninges buzinak a fejét beleverte az ajtófélfába. A koppanáson, az ijedtségen és a csávó szemüvegén kívül nagy kár eset nem történt, Jocó határozott fellépése megfutamodásra késztette a hobbijogász különítményt. Először is pakoljátok ki a zsebeiteket! Szólította fel a vádlottakat Jocó. Szépen elvette a fennmaradó öt rugót és még egy tízest mert tiszteletlenek voltak a személyzettel. Meg akkor már levette a csávóról a pecsétgyűrűt, ami sanszosan ballagási ajándék lehet, ugyanis vidéken még mindig dívik ez a fajta old-timer erkölcstelenség. Mégis ki a faszom hord manapság pecsétgyűrűt, főleg 20 alatt? Nade olyan ötven rugót biztos adnak érte a zaciban, gondolta a kopasz főnökúr, de a csávó elkezdett sipákolni, hogy egyedi gravír van rajta és a mamája biztosan megöli, ha vasárnapi ebédnél nem lesz rajta. Jocó mondta is, hogy semmi baj, visszakapja majd, de ezzel váltja meg azt a tényt, hogy élve elengedi és biztosítékot szerez arról, hogy nem szól senkinek az itt történtekről. Mondta neki, hogy három nap múlva jöjjön be érte, visszakapja. Jocó nem hazudott, tényleg visszakapta, de csak a cetlit a zaciból, hogy kemény nyolcvan rugóért átveheti még egy hétig, utána már egy százas, de csak ha meghosszabbítja. Hát most mond meg bazmeg, nem megérdemelte a pofátlan kis geci?