Nem szoktam ilyet csinálni, de ez a levél elég jól szimbolizálja a magyar bortermelést. Ezt most tényleg érdemes osztani.

Amit az újságírók nem mernek leírni és elmondani: (a link az eredeti facebookbejegyzésre vezet)

Tokaji Bosszúság
A Tokaji Aszú a világ legjobb borai közé tartozik.
A világörökségi történelmi borvidéken elkezdődött a szüret.
A termelők még sem örülhetnek a jó minőségű termésnek.
A Grand Tokaj Zrt. mint 100%-ban állami tulajdonú cég elkezdte a szőlő felvásárlását. A termelőkkel jó előre megkötött szerződései alapján a szőlőültetvényeket kategóriákba sorolták. Meghatározták a szőlőművelés feltételeit. Az együttműködés feltételeit egész évben vizsgálták. A termelők egy részével időközben a szerződést felmondták.
A szüret időpontjára a cég tett javaslatot, néhány nap közül választhattak a termelők.
A szüret alatt tudatosult a kistermelőkben, hogy ez az év más lesz, mint a többi.
Az árak meghatározásánál már látszott, hogy jóval az előző évek előtti árak alatt kívánják felvásárolni a szőlőt.
Viszont amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa az árakat a minőséghez kötötték, de nem a minőség arányában emelkedő árat határozatk meg, hanem csökkenő árat.
Pontosabban:
Amennyiben a szőlő „A” kategóriás és a termés teljesen ép, zöld, sárga, akkor a kilónkénti felvásárlási ára 100 Ft, amennyiben a szőlő töppedt, barna, botrytiszes, akkor az ár csak 70 Ft.
Mi is ezzel a probléma?
Konkrétan az, hogy a kereskedőház a töppedt, aszús szőlőfürtöket nem tekinti értékesnek, azokért csak minimális árat ad. A termelők nem adhatnak le aszút a területükről. Nem mindenki választhatta meg, hogy melyik kategóriába kerül. Nem halaszthatja el a szüretjét későbbi időpontra. Nem veszik figyelembe a mustfokot.
A termelők által leszedett szőlőben benne marad az értékes aszúszem és így azt töredék áron, mint „rossz szőlő” vásárolják meg. Különválogattatják a zöld és a „barna” szőlőszemeket a termelők, de az ültetvényellenőrök visszaminősíthetik a szőlőt és a kilónként 100 forintért folytatott válogatás hiábavaló lesz. Az aszúszemeket 2.000 Ft helyett 70 Ft-ért veszi át a felvásárló.
A Grand Tokaj Zrt. a felvásárlási árakat befolyásoló tényező, mindenki hozzá igazodik a felvásárlási árakban.
A tokaji bor világhírét a késői szüretelésű töppedt aszús alapanyagokból készült borok adják. A szomorodni és az aszú borok.
A Tokaji Borkombinát és a Termelőszövetkezetek megszűnésé előtti és utáni időkben jutottak a hegyaljaiak a szőlőültetvényekhez.
Családonként 1 háztájit bérelhettek, majd később megvásárolhatták is azokat. Ezek a szőlők 2000 és 3000 m2 azaz 600 és 800 négyszögöl közötti területűek.
Minden évben abban bíznak, hogy a térséget elkerülő munkahelyek pótlására megtermelhetik a család kiegészítő jövedelmét.
Sajnos évek óta nem nyereséges a szőlőtermesztés a világ legértékesebb területén.
Itt élnek a legszegényebb szőlőtermesztők.
Mai áron egy 700 öles területről közel 30 mázsa szőlő adható le, melynek kilónként ára 70 Ft, így 210.000 Ft jövedelem várható az ültetvényről.
Ha megnézzük, hogy a gépi művelés a talajmunka és a permetezések közel 120.000 Ft-ba kerülnek, akkor láthatjuk, hogy még a szüretelés költsége sem térül meg az éven és nem számoltunk a kézimunkával, mely szintén elég jelentős a szőlőben.
Egész Tokaj-Hegyalja háborog, forrong, szidják a vezetőket, hogy miért kerül ilyen helyzetbe ismét a vidék, miért követelik meg a minőséget, ha nem fizetik azt meg.
Miért rontják le a borvidék hírnevét?
Hegyalján azt beszélik, hogy szándékosan teszik tönkre a kisgazdákat, hogy elmenjen a kedvük a szőlőtermeléstől és olcsón adják el a szőlőültetvényeiket.
Az emberek már el is nevezték a mostani vezetőket II. Filoxérának.
Valamint azt mondják a termelők: ez az év nem lehet aszús, csak bosszús!
2016. szeptember 17.

Kedves Szerkesztőség!

Tokaj-Hegyalja forrong a botrányos körülmények miatt.

Kérem, segítsetek a sok kétségbeesett termelőnek hallatni a hangját, hogy Budapesten is meghallják.

Üdvözlettel:

Köteles László
Komlóska polgármestere

Manapság többször kerül szóba a vegánság, mint ahányszor azt a szerencsétlen update gyökeret támadja be valaki mert hülyeséget beszél, na kábé pont úgy hullik le a mindkettőről a szénhidrátcsökkentett morzsa, ahogy a racionális érvek.

Szögezzünk le valamit már a legelején. Nem vagyok a karnizmus szószólója, nem akarom ráerőltetni senkire azt, hogy lassan véreztesse ki a disznót mikor vágják, mert úgy finomabb a húsa, sőt azt sem mondom, hogy verje a kutyáját mielőtt kisüti, mert az adrenalin fellazítja a rostokat. Viszont, mondom néktek, hogy kurvára le kéne már szállni erről az egyre terebélyesedő vegánvonatról, mert amíg ezt emberek életmódként fogják fel, addig nincs baj, ám amikor a vegánság életük legfontosabb tényezőjévé válik, és semmi másért nem élnek csak, hogy vegánok lehessenek, s minden embert megváltsanak, az egyre inkább hasonlít egy szektára. Pedig azt már jó korán megtanították minden értelmes embernek, hogy a jehova tanúit, a hitgyülisekkel együtt el kell zavarni a picsába. 

Már jómultkorában felkúrtam magam, ugyanis budapest egyik legmenőbb hambisa, akit a húsfaló tömeg konkrétan egy büfékocsiból emelt át, egy minden szempontból tökéletes, elegáns helyre, most azon gondolkodik, hogy hogyan tehetné a Magic Burgert pár éven belül, teljesen vegánná. Nyilván ők a tulajdonosok, azt csinálnak amit szeretnének, de nekem ez egy olyan érvágás amit nehéz megemésztenem. 

Van egy ismerős csajszi, pár évvel ezelőtt még együtt mentettem vele a kutyákat, az egyik ismert, ám szebb napokat is megélt állatmentő egyesületnél. Akkoriban konkrétan kétpofára zabálta a mekit, olyan szinten, hogy egy termetesebb férfi is elismerően bólintott volna az adagot látva. Két éve egyik napról a másikra vegán lett, de az a harcos fajta, aki belemászik az életteredbe és konkrétan leköpi a bőrkabátodat, miközben arról próbál meggyőzni, hogy az ember alapvetően növényevő és már mutatja is a fogazatról a rosszul összerakott áltudományos ismertetőjét. A baj alapvetően ezzel az, hogy nem a saját életmódja megváltoztatása miatt, kényszert érez arra, hogy konkrétan az egész bolygót megmentse, minden dögevőt pedig kigyógyítson ebből a félelmetes kórságból, s nem rest ezt agresszívan csinálni. Pökhendi stílusban ócsárolják az általuk dögevőnek titulált többi embert, s önnön magasztosságukat folyamatosan az orrod elé túrva mondják, hogy amit csinálsz az gyilkosság. Próbálnak az emberi lélek befogadóbb, érzelmes részére hatni, s nem ritkán sikerül is nekik.

De hogyan lesz valakiből mostanság vegán?

Azért eleve a vegetarianizmus nem újkeletű dolog, már a 10-15 évvel ezelőtt is volt annyi belőlük, hogy iparágat lehetett rájuk építeni. Sosem felejtem el egyik spanom régi barátnőjét, aki képes volt a grillezésekre is kaját hozni, mert ő nem hajlandó abból a zöldségből enni, ami ugyanazon a tárcsán sült, amin a tarja. Ám míg ez az idegesítő embertípus viszonylag elszigetelt volt, legalábbis nem akarta megváltani a körülötte élőket, addig az új vegán vonulat már ténylegesen a beszervezésre épít. Hála a facebooknak, lehet szórni a propagandát és rendkívül durva, megható videókat posztolni arról, hogy hogyan kínoznak állatokat, hogyan vágnak marhát és milyen körülmények vannak egy csirketelepen. Ez az ugródeszka, aztán ha megvan a személyes kapcsolódási pont is, akkor a kevésbé határozott, valahová tartozni akaró embereket gond nélkül maguk mellett tudják, viszonylag rövid idő alatt. Persze vannak ténylegesen olyan zárkózottabb arcok, akik valami isteni szikra folytán, maguk kezdenek utánajárni ezeknek a dolgoknak, úgy gondolják, hogy ha az emberiséget nem is váltják meg, önmaguknak és közvetlen környezetüknek tudnak még jót tenni, leállnak az állati származékok táplálék és ruhának való felhasználásával, később a kozmetikumokat is csak az alapján válogatják meg, ami nem állatokon tesztelt. Amennyiben elég határozottak és amúgy kellemes társaságot képviselnek, úgy belőlük lesznek a vezéregyéniségek, nem ritkán több civil megmozdulás van mögöttük mint a Bike Maffia és hasonló amúgy kiváló szerveződések. 

Az állatmentés is remek táptalaj, hiszen aki odamegy önkéntesnek, az ugye eleve szimpatizál az állatokkal, benne van egy olyan hajtóerő, hogy segítsen azokon. Innen már tényleg egy lépés az, hogy a fentebb taglalt vezéregyéniségek, szép fokozatosan ráébresszék arra, hogy ha segíteni akar az állatokon, akkor talán ne egye meg őket, hiszen miben más egy kutya meg egy csirke? Azon felül, hogy a kutya odahozza neked az eldobott botot. Sőt az elvetemültebbje, még a kutyáit is képes vegánul etetni. 

Rémlik egy érdekes bejegyzés Anthony Bourdain kultikus könyvéből, amikor egy béna szakácsot kirúgnak a jó nevű francia étteremből és amaz bepereli a céget, ételmérgezés miatt. A francia köjál komolyan vette az ügyet megvizsgáltak minden tényezőt és arra jutottak, hogy a kirúgott szakács a vegán életmódja miatt kevésbé toleráns bizonyos baktériumokra, mint a húsevő társai. A bíróság pedig, tekintettel arra, hogy a vegán életmód az egyén személyes döntése, s mivel rajta kívül senki nem betegedett meg, így az ügy el lett meszelve. Valamennyi vegán ismerősöm külseje sokat romlott a vegaság kezdete óta, roncsolt körmök, töredezett haj, sápadt bőr, májfoltok megjelenése stb. Persze az én ismerettségi köröm nyilván nem reprezentatív statisztika, de azért találgatásra adhat okot. 

Hogy mi lesz ebből? Semmi, a legtöbbjük pár év múlva ugyanúgy visszaszokik a húsra, a vezéregyéniségek pedig majd új embereket fűznek be, akik majd eljárnak a vegán rendezvényeikre meg éttermeikbe. Gandalf azt mondaná, hogy fussatok bolondok, én ennyire kemény nem lennék, én csak a Magic Burgert sajnálom.

Névtelenséget kérő olvasónk keresett meg, hogy nem bírja magában tartani tovább, a tíz évvel ezelőtti, egész országot megváltoztató balatonöszödi frakcióülés eddig titokban tartott történéseit.

Olvasónk, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk Viktornak, a facebookon keresett meg, miszerint ő az azóta legendássá vált pártüdülőben dolgozott a kihelyezett frakcióülés alatt és olyan dolgokat tapasztalt meg, amiből már akkor, májusban tudta, hogy ebből még baj lesz. Levelét stílszerűen nyomokban közlöm.

Sosem felejtem el azt a napot, egy átlagos nagy rendezvénynek tűnt. 1983-ban végeztem a Vendáglátóipari Szakmunkásképzőben, ahol elég jó tanuló lévén a legjobb helyekre mehettünk gyakorlatra. Már felszolgálóinasként is felfigyeltek rám a mestereim, mert kellő szaktudással és alázattal végeztem a dolgomat, a vendégek pedig nagyon szerettek. Tetszik tudni abban az időben még nagyon nagy kultúrája volt a báloknak, egy szezonban akár 30-40 bált is tartottunk. Volt ezek között mindenféle, orvosbál, jótékonysági bál, tollasbál és persze a kommunista párt báljai is. Itt nem dolgozhattak akárkik, az a rendszer nagyon félt a kémektől, így csak az dolgozhatott aki politikailag megbízható volt. Nekem az apám bányász volt lenn vidéken, szakszerveti vezető, így én viszonylag könnyen mozoghattam a nagyobb hotelekben és éttermekben. Mivel minden időmet elfoglalta a munka, így nagyon rám sem tudtak kenni semmit, vidékről jöttem, ellenségeim nem voltak, a többi csálingerrel meg a szakácsokkal egy csapat voltunk, soha nem árultunk, vagy szivárogtattunk volna ki semmit a másikról, meg hát nem is volt mit. Szóval engem szerettek, így volt olyan, hogy magának Kádárnak is én szolgáltam fel, de ez akkoriban nem volt ritkaság, sok hozzám hasonló fiatal felszolgálógyerek volt még így. Aztán ugye volt a rendszerváltás, akkor a sok állami üdülő el lett adva haveroknak meg minden, aztán emlékezett rám az egyik, akinek most nem mondom meg a nevét, mert a történet szempontjából felesleges, de arra kért, hogy az immár őáltala üzemeltetett üdülőbe menjek el mint főpincér, aztán ha beválok, akkor üzletvezető is lehetek. Megkért arra is, hogy hozzám hasonló lelkületű, a hithű kommunista érzelmű felszolgálókat nyugodtan ajánljak, mert nagy étterem lesz, kell az ember. Mi ezen csak nevettünk, mert időnk 100%-át elvitte a munka, amíg volt aki étterembe járjon nekünk tökmindegy volt, hogy ki van hatalmon, a szánkat befogtuk, amit hallottunk, soha el nem mondtuk senkinek. Talán ez a fajta virtus tarthatta bennem tíz évig, az öszödi történéseket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Emlékszem 2006 áprilisában szóltak nekem a főnököm, hogy a idén első számú embere leszek a balatoni pártüdültetésnek. Ugye akkor voltak a választások, már az első fordulóban le lehetett venni, hogy az MSZP nyer. Nemcsak frakcióülések, de különböző párton belüli barátságok is jöttek szépszámban és hát ezeknek megbízható kiszolgálószemélyzet kellett, így került a választás rám. Én akkoriban már elég jól kerestem, üzletvezetője voltam egy balatoni szállodának, de még akkor is felvettem a kötényt ha úgy alakult, sosem volt büdös a munka. Amikor már az Öszödi frakcióülés be lett rendelve, tudtam, hogy én fogom azt majd levezényelni, így is lett. 

Ha jól emlékszem 230 főre kaptuk meg a rendelést, ebből 190 volt protokoll, a többi háttérember. Tizenöten voltunk a placcon, mind megbízható jó kolléga, mármint szakmailag értem. Természetesen az asztalfőnél ülő Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikót én szolgáltam ki. Amit ezen az asztalrészen átéltem mai napig nem kívánom senkinek, hogy át kelljen élni, még így billentyűzetet ragadva is fojtogató, gyomorbavágó érzés visszaemlékeznem, de megpróbálom leírni. Szóval csináltuk a dolgunkat, odaértem a miniszterlnök úrhoz és megkérdeztem, hogy mit parancsol? Erre azt mondta, hogy csak egy mentes vizet kérek, egy karika citrommal.

Sokszor gondolkodom azon, hogy mennyire igazságtalan az élet, hogy bizonyos gyerkőcök, kiknek szülei, ügyesebbek, kitartóak és szorgosabbak, vagy netán csak szerencsésebbek voltak másoknál, miért akarják mindenáron elpusztítani a saját hagyatékukat. 

Volt egy gyakornokom régen, az apjának nyomdája volt, ő maga üzemeltette azt, minden géphez értett, hajnalban kelt, későn feküdt le, cserébe viszont olyan anyagi egzisztenciát tudott biztosítani a családnak, ami kiemelkedő. Sajnos a fickó váratlanul meghalt, így a nyomda egyik napról a másikra képtelen volt a már megkapott feladatokat ellátni, így rengeteg cég profittól esett el, amit természetesen a család kárpótolt. Volt pénz, a fószer különített el gondosan forrást arra, hogy ha bármi gond van, akkor a kötbéreket ki tudja fizetni. Aztán a család elkezdte árulni a nyomdát. Kérdeztem, hogy miért nem fizetnek meg egy fasza nyomdászt, aki egyszerre ügyvezető és melós is lenne, mert akkor még vígan mehetne a bolt, a családnak a kisujját sem kéne mozdítani és ha havi másfélmillával kevesebb is, de még mindig sok jönne a konyhára. Logikus választ nem tudtak/akartak adni, kiárulták a nyomdát, kerestek csak az ingatlanon sokmillát. Néha látom a srácot, ahogy a városban grasszál, az érettségijére kapott nissan primera helyett immár egy régebbi rendőr oktáviával, a facebookon sem arcoskodik minden évben mikor megjelenik az új iphone, sőt ha jól tudom akkor a családi házat is hirdetik. Igen, így múlik el a dicsőség, mert amíg apuka szorgos kezei megkeresték és megtartották a pénzt, addig jó volt, aztán amikor ez már nincs, kiáruljuk a vagyont, az örökséget, a pillanatnyi megélhetésért. 

Ami miatt jelen posztomat írom, egy általam is respektált, nagy múltú cukrászda zárta be kapuit tegnap. A nevesítést most kivételesen elhagyom, mert a néhai cukrászmester munkásságát igen tisztelem, kár lenne a családja miatt lehánynom az életművet. Az üzlet az ötvenesévekben nyitotta ki ajtaját, azóta az alacsony, pocakos, jó kedélyű mester, aki ellenállva az újhullámnak, afféle klasszikus vonalat vitt. Nála a krémes, az ötven éve ugyanazon receptúra szerint készült, kellemes habos töltelékkel, nem valami felfújt szarral. A fagyi sem lett kézműves, pedig ő maga főzte, állítólag már a 80-as években belga csokiból. A lényeg, hogy jóféle volt a hely, ezt a hűvös, klasszik vonalat pedig nagyon jól elraktározta a társadalom, így ha valaki egy kiló zserbót, dobostortát, meg linzert akart venni otthonra családi összejövetelre, hozzá ment. A higiénia is rendben volt. A fagyis rész is hasított, állítom nem ettem még olyan finom citromot mint ott, pedig nem volt se kosárlabda méretű adag, sem hatalmas választék. Különösebben olcsónak sem mondanám, de az üzletet a lakosság megszerette, így kicsivel több mint fél évszázadon keresztül jól eltartotta az üzemeltetőit. 

Volt szerencsém belelátni az üzletmenetbe, ami viszont kicsit érdekesebbé tette a dolgokat. Öreg mesterünk, az idő előrehaladtával egyre kevésbé vette ki a részét a munkából, csak az igazán komoly dolgokért járt be, szerencsére ügyes cukrászokat vett fel, így a minőség nem romlott. Igen ám, de, hogy a macska távollétében az egerek ne lopjanak, beállította a banyának kinéző feleségét felügyelni a csehóba. És a gondok itt kezdődtek el, egyre frusztráltabb dolgozók, egyre több üvöltés a hátsó raktárból, egyre több pityergő fagyis kislány, hátul a dohányzóhelyiségnél, s a dráma már útnak is indult. Isten nyugosztolja, a Mester két éve eltávozott, azóta pedig a már említett banya igazgatta a cukrászdát, habitusának köszönhetően, pedig egyre nagyobb lett a fluktuáció, az pedig pontosan tudjuk mit jelent hosszútávon. 

Két év. Eddig bírta a hely a Mester nélkül. Milyen érdekes, hogy trónörökösök itt is vannak, ám egyik sem akar beállni, egyik sem akarta megtanulni az öreg mellett a szakmát. Sosem értettem már az amerikai filmekben sem, hogy miért lázadoznak az ifjú titánok, hogy nem akarják az apjuk hagyatékát továbbvinni, mert ők maguk akarnak bizonyítani. Ebből lesz legtöbbször az, hogy a valamit már asztalra letevő, gazdag szülők gyermeke egy multinál rohad meg vállalati rabszolgaként, aztán az örökségből azért elél egy darabig majd, de ritkán viszi olyan sokra mint az ősök. 

Persze kár lenne konzekvenciát levonni most két leírt esetből, de sajnos sok sok blogon, weboldalon, újságban olvasom, hogy a dolog nem egyedi, sorra zárnak be olyan családi vállalkozások, amik ténylegesen értékteremtőek, csupán azért mert nincs aki továbbvigye, vagy örökösödési vitában, inkább a vagyont osztják szét.

Általában azt tartom magamról, hogy nem vagyok irigy ember. A pénz önmagáért nem érdekel, más ember pénzére, autójára, nőjére nem szoktam az lenni. Viszont irigy vagyok minden olyan emberre, akinek a családjában egy értékteremtő, izgalmas munka tartotta el azt. Irigy vagyok azokra a fiatalokra, akiknek lett volna lehetőségük az apjuktól/anyjuktól tanulni mesterséget, legyen az cukrász, asztalos vagy kosárfonó és lenézem azokat, akik nem élvén a lehetőséggel, a dinasztia hanyatlásával rájönnek arra, hogy az az anyagi jólét, amiben eddig voltak, nem konstans.

Ülünk a társasággal a teraszon, várjuk a megrendelt sört, közben a haver rágyújt egy cigire, a másik meg megy ki wc-re. Fél füllel hallom, ahogy a két asztallal arrébb ülő csajpáros egymásra nézve nyugtázza, hogy "tuti buzi". Majd sokat sejtetően bólogatnak hozzá. Közben a mellettünk lévő asztalnál ülő, fiatal srácok nagy egyetértésben megbasznák a pultos csajt, egy egyedül ülő fószer pedig nagyon ideges a kiakasztott plazmatévére, mert valami falábú, elbaszott valami rúgást egy labdával. 

Jön a csaj, hozza a söröket, leteszi a rövideket, utána elmondja a fiatal fiúknak, hogy csak kápével lehet fizetni, természetben nem, közben pedig figyelem ahogy véletlen lesodorja a tálcáról, az egyik campari-t, pont a főfasz ágyékára. Az alpuncik meg ordas módon röhögnek.

Közben visszaér a haver a wc-ből, röhögve konstatálja, hogy lebuzizta két csaj, mondom pont hallottam. Végigmérjük őket, vastagkeretes szemüveg, kétezres évek elején is divatjamúlt hivatali kosztümmaradvány, hullámos haj, túlzott smink. Barna sör és pálinka, meg a pincér most teszi eléjük a melegszenyát. 

Közben a cigiző haver meséli szomorúan, hogy hát vége lett a csajával. A társaság több tagja felpattan, mivan? Nem akarta seggből szájba? A levegő egy miliszekundumra megfagy, majd a melegszendvicset épp a szájához emelő lány szemében a borzongás lesz felfedezhető, tagadhatatlanul meggyőződésből származó undor arcra kiülése, majd melegszendvics bosszús tányérra helyezése. Már rég megbeszéltük, miért lett vége a csajjal, de a melegszendvics ott árválkodott tovább és morcos tekintetek kereszttüzében égtünk tovább a srácokkal.

Jön az új galeri, színes galléros polók, mellkasnál márkajelzés, hajszerkezet azonos azzal, amit a 93-as bundesliga során betiltott az erkölcsrendészet. Kucsikulcsok pörögnek az ujjakon, roséfröccsök és viszkik tömkelegének rendelése száll az éterben. Anyukám micsoda futómű, bejáratós még? Érdeklődik az egyik dagadt csávó a szőke pultosgádzsinál, aki csak annyit szól vissza, hogy ahhoz komoly pilóta kell, ő meg gokartosokkal nem foglalkozik. A dagadt sápadt tag, egyre jobban vörösödik, a haverjai meg jól kiröhögik. 

Egy lánytársaság nevet fel hangosan, ők eddig csendben voltak, jobban megnézve őket, már az esti fellépőruhájukban vannak. Picsalyukig felhúzott minik, pánt nélküli felsők, magassarkúk és tonna smink. Még szerencse, hogy annyira befújták magukat, hogy a jelenlétük négy asztallal arrébb is érzékelhető volt. 

Jön a menőcsávó a csajával, mindketten kitettek magukért, a srác köldökig kigombolt fehér ingben, öltönynadrágban, meg rózsaszín airmaxben tolja, a ribanca meg picsát szellőztető egyberuhában. Szerencsétlen botladozik a 30 centis műsarkakon, pedig a csehó előtt tükörsima a terep, semmi macskakő, vagy ilyesmi. Narancssárga bőr tesz tanúbizonyságat arról, hogy a szolit mindketten rendszeresen látogatják, a termét már kevésbé, mert a valaha domináns vállak, megereszkedtek, s a tettrekészség hiánya pocakot eresztett. A csajnál pedig mint évezredek tektonikus lemezeinek mozgása, úgy barázdálják a narancsbőrők a seggét, minő szerencsétlenség, hogy egy óvatlan behajolásnál, mindezt láthattuk. Bort isznak, de nem ízlés, hanem ár szerint, természetesen a legdrágább vöröset kéri be, amit fél óra fanyalgós ízlelgetés után, még két kólát lécci kísér.

A sarokban egy fiatal pocakos, inges srác a telefont nyomkodja miközben a százhuszonhatodik cigire gyújt rá, s közben kortyonként issza a sörét. Tuti csaj miatt ilyen befordult. Nagy bánata közepette, be is ül elé három kedvesnek tűnő egyetemista kinézetű csaj, fröccsöt rendelnek és közben erősen nyújtogatják a nyakukat a srác felé. Te kérdezd meg! Nem, Te! Inkább Te! Majd bátortalanul közeledik hozzá, csávó kihámozza a skullcandyt a füléből, tessék? Hogy izé, ne haragudj, de esetleg véletlen tudnál tüzet adni? Persze. Tessék. Úgy tudtam! Csattan fel egy eddig ismeretlen a semmiből. Eljössz otthonról duzzogni és már megint a ribancokat hajtod mi? De tudod mit? Engem elfelejthetsz! Üvölt egy trikós göndörhajú lány, az inges fiúval. De én csak tüzet.. próbálja menteni amaz a helyzetet, de addigra a göndörhajú lány, már dühösen az út túloldalán van. A fiú idegesen felkapja a cuccait az asztalról, majd a pulthoz menne fizetni, de szerencsétlenségére épp mindkét személyzet a placcon van, így a drámai hatás némileg várat magára, mire kiér a pultból, jól látható könnycseppel az arcán fut a lány után. Közben a három egyetemista csaj zavartan tekintget egymásra.

A meccset néző fickó csak maga elé böffent, hogy hagy azt a lányt a gecibe fiam, míg a dizsibe készülő kisribancok nagyban sajnálják őt. A pultoscsaj nagyon vigyorog, valószínű jó jattot kapott, a dagadt felhajtott galléros gyerek meg is jegyzi a többieknek, hogy biztos seggbebaszták a söntésben, annak örül ennyire, a két baszatlan picsa közül felpattan az egyik, amelyik éppen az egy órája kihült szendvicsének állt újra neki, majd éles hangon elüvölti magát, hogy ezen a helyen csak a seggbedugás a téma? Majd egy ötezrest azt asztalra baszva elviharzik. Pedig alig két falat hiányzott abból az ízletesnek tűnő szenyából.

Két éve már, hogy kis hazánkba beütött az, amit tíz évvel ezelőtt csak a nagyon mad max fanok gondoltak volna, hiány van pincérből. Meg szakácsból. De még takarítóból meg konyhai kisegítőből is. Eleinte a nagyobb hírportálok számoltak be a jelenségről, de ma már bárki aki rendszeresen jár étterembe, kávézóba, esetleg megfordult pár nagyobb üdülőövezetben, láthatja, hogy teljesen alkalmatlan kiszolgálószemélyzettel és konyhával operál (jó)néhány vendéglátóegység. 

Az első dolog amiből leszűrhető, hogy a kiszolgálószemélyzetet egészen addig nem tudod megkülönböztetni a sima járókelő/vendégtől, míg oda nem megy hozzád megkérdezni, hogy mit szeretnél. Utcai ruhában, hanyag tartással, mosoly nélkül. Többször is említettem már e blog hasábjain, hogy maga a felszolgáló szakma nem egy nagy tudomány. Egy majmot is be lehet idomítani arra, hogy felírja a kért italok, ételek sorait, majd azokat egy tálcán kivigye a vendégnek. Lehet ezt a szakmát magasztosan is csinálni, de ahhoz sem kell feltétlen hatalmas ész, elég egy kis türelem és alázat. A rutin meg majd úgyis hozza a többit. Ezeken dolgozókon teljesen látszik, hogy nem ezt csinálták, nem értenek hozzá, nem is érdeklő őket, de kell a lóvé és azért valamivel többet fizet mint a gyár, vagy egyéb alantasnak vélt munkák, plusz elviekben kaját is adnak. Mivel többször is hangoztattam, hogy kíváncsi lennék ilyen dolgokban, egy HR-es véleményére, egy kedves olvasó, akinek ez a hivatása meg is keresett, majd kérdéseimre választ emelve, az alábbi szösszenet sütöttük ki. Első kérdésem természetesen a külföldre szakadt hazánkfiai által létrehozott űrre vonatkozott, specifikusan a vendéglátás területén.

Örök téma a szezonális munkavállalás, főleg üdülőövezetekben. Balaton, Tisza-tó, fürdővárosok. Van tapasztalata ilyen jellegű vendéglátóegység üzemeltetővel? Ha igen mi?

Az elmúlt években kézműves lett a lekvár, a szappan, a hamburger, cigi, a tűzőgép, lassan eljutunk oda, hogy a szopásból is kézimunka lesz. 

Jött ugye pár évvel ezelőtt ez a hipszterdivat, meg a szakállnövesztés, meg az egyéb múló hóbortok s, hogy velük együtt, vagy ezek hatására, de elérte kishazánkat a kézműves forradalom. Tényleg még a kovászosuborkára is ráírják az asszonyok, hogy kézműves, pedig eddig is az volt, ugyanúgy ahogy a lekvár, de mennyivel magasztosabban hangzik ez a szó. Ízlelgessük csak, kézműves. Szinte megjelenik lelki szemeim előtt a kép, ahogy a jóravaló dolgos ember, saját kezűleg, elülteti, gondozza, locsolgatja, visszavágja, gallyazza, oltja az oly gyönyörű barackfát, mi az életet szimbolizálva tör fel, a földből, s hajt utat magának. Következő kép, ahogy a mosolygós szakállas férfi, a munkában megizzadva, gyümölcsönként adogatja le a termést, kedves feleségének, aki piros pöttyös, kézműves kosárkájában gyűjti azokat, s még a darazsak is csak vidáman repkednek a boldog pár körül, a város zaja pedig oly távol van, hogy még a tücsökciripelést is hallani. Majd ez a két boldog embör, a konyhában darabonként megtisztítja, kimagozza, felvágja a barackot, miközben játékosan egymást puszilgatják, s az erős szakállas férfi, gyengéden az asszony fenekére csap, jelezvén ezzel dominanciáját, de azért annyira erősen nem, hogy csípjen is, mert a ő egyenlőnek tekinti magát a nővel. A megmosott, feldarabolt gyümölcsöt edénybe helyezik, a cukrot megvetik, így maximum akkor használnak azt, ha kiépült infrastruktúrájukkal, kézműves cukrot tudnak gyártani helyben, de beérik xilittel, mézzel, vagy egyéb alternatív édesítőszerekkel, de csak míg a természetesség mellett tehetik le voksukat. A barackot olyan úttörő megoldásokkal igyekeznek keverni, ami még soha nem jutott eszébe senkinek, így a már nagymamám által is sűrűn főzött barackos málnalekvártól, találkozhatunk a mákos, sóskás, szerecsendiós, tyúkbeles baracklevárral is. Mind a kertbű' van, és 100% természetes, bió, paleo és gluténmetes, ja meg vegán is. Kivéve a tyúkbeles, de hát gondolni kell a magyar ízvilágot szerető kézműves termékeket vásárló erőre is. A büszke pár, kreatívkodás néven létrehozott facebook albumba, régi sió reklámokat megszégyenítő boldogsággal, zamattal adja tudtára a világnak, hogy az új mákos, sóskás, tyúkbeles baracklekvárjuk, egy csipetnyi szerecsendióval immáron megvásárolható, kedvezményes 4999 Forintos áron, ami nemcsak a 350 gramm lekvárt tartalmazza, hanem egy ízléses fadobozt is, a kert végében érlelt szalmából készült béléssel, és egy ismertető prospektust, szigorúan újrahasznosított papírból, amiből megismerheti e csodálatos házi manufaktúra apró kis titkait. 

Ó mily kedves, ez a kézműves forradalom jobbá teszi az egész magyar piacot, végre termelőket támogathatunk, nem pedig rideg multikat, akik teleszórják E betűkkel a termékeket. Nincs ez másképp a sörrel sem, hiszen az igényes fogyasztó, igényes sört szeretne inni, a kézműves mákossóskás, tyúkbeles baracklekvárral megkent, kézműves kenyere mellé. Mondjuk nem tudom, hogy a boltban megvett malátától, komlótól és élesztőtől mitől lesz kézműves a sör, de az emberek feszt hangoztatják, hogy főzdefeszt, meg sörfeszt és jobbnál jobb kézműves söröket lehet inni. Hát én megkóstoltam párat és lehet, hogy én vagyok a jóízlés ellenpéldája, de jó magyar kézműves sört még nem ittam ilyen helyeken. Persze lehet inni csapolva, kisüvegben, nagyüvegben, ilyen maláta, hidegkomló ésatöbbi, de nekem valahogy az az érzés jut eszembe, mikor bő tizenkét évvel ezelőtt, megfáradva feküdtem a lokóban, és az állott borsodi bivalytól hánytam mint a lakodalmas kutya, egyszerre fájt a fejem, nyomott a hasam, de én ittam a megkezdett söröket, pedig jó szar volt, ellenben olcsó és nagyobb alkoholfokkal rendelkezett mint a mezitlábas társa. Összesen három jó házi sört ismerek, amik nyilván a professzionális készítés miatt el is jutnak az országban több kocsmába, ezek a Zámolyi Sör, a Palócz Sör meg persze mindannyiunk kedvence a Csiki Sör, ami mondjuk már inkább közelebb áll a gyártáshoz, mint a többi, de még mindig manufaktúra. Sajnos még nem volt alkalmam ellátogatni Csíkszentsimonra, ahol ezt készítik, de feltétlen tervezem. 

Szóval a franctudja, lehet bennem van a hiba, hogy nem ájulok el, egy terméktől csak azért mert rá van írva az, hogy kőműves vagy mi, de én eddig tényleg szarokkal találkoztam. Valahogy a bornál már le merjük százalékolni a szomszédot, ha kénes vagy ciános a rizling, szerintem ezt a fajta őszinteséget az újmagyar serfőzőkkel is nyugodtan megtehetjük. Hiába találkozunk veletek különböző fesztiválokon, kerestek rajtunk egy kevés lét a túlárazott italaitokkal, de amíg a söreitek nem nagyon kerülnek be a kereskedelmi forgalomba, addig ne mindenféle gonosz multit, meg heinekent bántsatok (azt egyedül a Csiki bánthatja jogosan), hanem keressétek magatokban a hibát, mert egyszerűen szar a sörötök. Továbbá első körben egy jó ivó sört készítsetek, ami mentes mindenféle kontár speckó eljárástól, ugyanis jó világos sört lehet inni kétpofára, a kisüveges hidegkomlós szarotokkal meg egy óra alatt sem bírok, csak a fejem fájdul meg tőle. 

Mindenesetre én nem vagyok semmi rossznak az elrontója, tényleg szeretném ha a magyar ándögrán' sörfőzés legalább olyan professzionális lenne mint mondjuk a pálinkakészítés, mert hiába van bivalybasznádon sok-sok kerítésszaggató, azért sokan komolyra vették a minőség elvét. Hasonlót várok el a sörtől is, mert nem véletlen a mákossóskás, tyúkbeles hasonlat; attól, hogy mindenféle különlegesnek vélt dologgal árasztod el a malátacefrét, még nem biztos, hogy a végtermék is különleges lesz. 

ui.: egyszer az egyik falusi férfirokonnal kibaszott a szomszéd, egy három levágott csirkét tett bele már jócskán erjedő cefrébe, így volt alkalmam már csirkepálinkát ivó embereket is látni. nem volt tiszta a mosolyuk na

ui2.: ajánljatok nekem, magyar kézműves söröket, de lehetőleg láger fajtákból, esetleg búza még jöhet. Aztán megcsináljuk a nagy magyar kőműv izé kézműves sör hányós versenyt.

Létezik egy facebook csoport, ami az elmúlt időszakban rendesen megbolygatta a Magyar vendéglátást. Tanulógyerek, frissen graduát, vagy éppen mesterszakácsok is a tagjai, de ez nem feltétlen a nívó mércéje.

A csoport közel tizenhatezer főt számlál, ami dinamikusan növekedik, megtalálható benne, szakács, pék, cukrász, felszolgáló, konyhai kisegítő (aka kézilány :D), de még egyszeri háziasszonyok is. Mégis mint minden nagyobb facebook csoportnak, ennek is van egy keserű része pont úgy mint a rosszul elkészített libamájnak. A csoportot chefs.hu brigádja indította, ami afféle vendéglátós bolt, lehet venni kötényt, papucsot meg késeket. A ritkaronda weboldal elég igénytelenségre vall, de gondolom valami rafkós csálinger rájuk erőltetett egy kihalófélben lévő cms rendszert. Lépjünk tovább. 

Ritkán kommentelek ott, mondhatni csendes megfigyelőként vagyok jelen. Ez számomra olyan mint az állatkert, a kordonon kívülről nézem a show-t, amikor pedig valami érdemleges történik adok a majmoknak egy banánt. Ez nem leereszkedés, csak ahogy maga egész Magyarország, úgy a vendéglátós szekció is elég összetett és sokszínű. Ebből kifolyólag többségben vannak a hülyék. Biztos emlékeztek az epic gyakorikérdésés mémre, amikor az együgyű anyuka feltette a kérdést, hogy kenyeret akar sütni, talált is receptet, de a héját nem írja, hogyan kell a kenyérnek héjat sütni? Amikor sípoló tüdővel, túltesszük magunkat azon, hogy az ilyen bazmeg szaporodik is, sőt már két fattyjat leellett, akkor rájövünk, hogy ennél sokkal, de sokkal nagyobb balfaszok is élnek, tőlünk nem is oly távol, s nem restek feltenni a kérdéseiket nyilvánosan. Azt hiszem erre mondják, hogy ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna. 

A csoportban több alapvető feszültség van, az egyik a tradicionális konyha vs gourmet, a csillagos szakácsok és a "vidéki" szakácsok közötti versengés és az örök társalgásanyagot nyújtó nosztalgiázás. Természetesen ahogy a facebook csoportok nagy többségében, itt sem dívik a kulturált, észérven alapuló eszmecsere, általában az erősebb(fotelharcos) kutya győzedelmeskedik, vagy akinek több az ismerőse. 

Én bevallottan kezdő nyelvtannáci vagyok, persze tudom, hogy itt a blogon, gecisok hibát ejtek, de azért a törekvés megvan, hogy helyesen írjam le az alapszavakat, így képes vagyok felbaszni magam, ha valaki teljesen óvodás szinten ír.  

Biztos találkoztatok már azzal a jelenséggel, ami legfőképpen gasztro és divatblogokon dívik, hogy jön a poszt, orbitális nagy baromság az egész, megjelenik tök átlagos user, aki észérvekkel, sőt még normális hangnemben is leírja, hogy szerinte ez másképp van. Erre megjelenik a blogger udvartartása, jellemzően 2-3 vérmesszájú és jól szétfikázzák a szkeptikus userünket, a poszter pedig mint aki a háttérben csendesen karbafont kézzel figyelte, ahogy az ő idomított pitbulljai széttépték a gyanútlan áldozatot, egy tőmondatos posztban megköszöni nekik; imádlak titeket, drágáim <3.

Régóta minden lehetséges fórumon jelzem, hogy Gordon Ramsay folyton kurvaanyázós stílusa nem egyedi, valamennyi konyhán ez megy, sőt még cifrább is, ám az átlag suta magyar tévénéző teljes mértékben azt képzeli, hogy ezt a viselkedést Gordon'Fckn'Ramsay honosította meg és bárki aki hasonlót csinál, az csak utánozza őt. Pedig ez a viselkedés koherens a nagy nyomás alatt lévő konyhákkal. 

Volt egy vitám egy marketing msc-s csajjal, ő teljesen ki volt akadva, hogy a Burnt (Az ételművész) című Bradley Cooper film, az egyértelműen Gordon Ramsay utánzása, ilyen erővel játszhatta volna saját magát is. Egyszerűen az istennek se tudtam megértetni vele, hogy egy olyan konyhán, ahol 4-5 ember külön munkapulton állít össze úgy egy komplex ételt, hogy ha az egyik fázisa a főzésnek is késik, akkor akár kuka lehet a teljes étel, ott bizony nyomás van és a konyhafőnökök nagy része úgy vezeti le a feszültséget és úgy tartja kordában a csapatát, hogy megalázóan beszél velük. Ez bár nem etikus, de hatásos. Persze Magyarországon, ahol a gurmé amolyan francia buziság, adjá' nekem tötőtttkápszit meg rántó' húst, de olyat, hogy lelógjon a tányérrú, ott kár magyarázni. Mindenesetre a csaj a vitánk közben maga alá hugyozott, aztán elviharzott, mert a farmeren bizony meglátszik fél littyó pisi, plusz gondolom ragad is, így nem tudtunk dűlőre jutni. 

Ezt csak azért mesélem el, mert a facebook csoport, tele van gordon imitátorokkal és meg szimplán csak pszichopata szakácsokkal, ezen két csoportnak a párbaja általában rendkívül vicces. 

Általában több kedvencem van, akik posztjait követem eme csoportban;

Anyukák

Ők a legbutábbak. Már bocs. Meggyőződésük, hogy amiért a férjüknek képesek odahányni valami ehetőt az asztalra, sőt a fácsebúkon már az "alkotásaim" mappája elért  167 like-ot, amibe főztjeiről, akkurátusan felpakol egy rakat rossz minőségű fotót, már mesterszakács lett. Tőlük jönnek azok a posztok, amelyekben receptek felől érdeklődnek; sziasztok kedveskéim, ilonka vagyok megint! tud valaki egy jó rakottkrumpli receptet? Puszi.

Az anyuka dekoltázsának függvényében 0-300 comment. 

Munkakereső

Mivel 16k ember azért mégiscsak egy kisváros, így tök jó dolognak tartom, hogy lehet munkát kínálni és keresni is a csoportban. Nyár közeledtével meg is szaporodnak az ilyen jellegű megosztások. Ami modorossá teszi az egészet, hogy mindig ugyanaz az 50-70 ember keres melót, lehetőleg szállással. Ezt főleg a nem szakmabeli olvasóknak mondom, hogy a magyar vendéglátásban, viszonylag sok a "hajléktalan" ember, akik leginkább úgy képesek fennmaradni, hogy szállást és ellátást biztosító helyeken dolgoznak. Ettől még lehetnek jó emberek, s szakácsok is. Ezzel szemben megjelenik a munkáltatói oldal is, akik állandóan arról panaszkodnak, hogy az általuk meghirdetett pozícióra 100 jelentkezőből kb 1 ment el, az sem felel meg. Kíváncsi lennék egy hr-es véleményére, hogy mi lehet ennek az oka. Ami viszont jó, hogy viszonylag könnyű feketelistát vezetni, mind szolgáltatói mind, munkavállalói részről.

Echte ungarische szakács

Ez a típus könnyen befogadható mindenki számára, mert jellemzően sok ilyennel találkozni az életben. Meg van róla győződve, hogy a paprikás csirkénél, a somlói galuskánál és a cigánypecsenyénél kifinomultabb étel nem létezik, ezért nem rest hangoztatni, hogy a fiatal szakácsok által készített fájn dájn csak buziság, bezzeg mikor ő 300 emberre főzött tök egyedül a Bárány Csárdában, akkor a németek még a fülzsírt is kinyalták volna mesterünk testi'bűl, mert mindegyiknek úgy ízlett a grízes tészta, barackdzsemmel. Ő maga a szakma és még Túrós Emil is elismerően bólintott mikor '62ben a szakma kiváló tanulója versenyen belekóstolt a marhapörköltjébe. Leginkább a rendszerváltás előtti időkről szeret nosztalgiázni, de annyira már nem volt esze, hogy a privatizáció előtti időkben megszedje magát annyira, hogy ne kilónyolcvanért tizenkétórázzon vénségére valami elbaszott vállalkozó, kockásterítős éttermében. Pedig jó emberek lennének, csak olyanok mint a bányászok. Ehhez értenek, ezt csinálják a kivájt meder szerint. Csak a bányász az nyugdíjba mehetett időben. Meg be is volt jelentve.

Blokk-oló

Nem mondom, vannak esetek mikor egy minimalista kép a franciafüzetből, vagy az éttermi rendszer blokkjáról, jó humoradagot szolgáltat, de amikor másról sem látsz róluk képet, minthogy mennyit kell főznie, természetesen zárás előtt 3 perccel, akkor azért egy idő után megunod. Különösen modoros, mikor a pincér jópofának gondolt megjegyzésekkel tarkítja a rendelést. Lapozzunk.

Gazdasági migráns

Nem, nem azokra gondolok, akik mondjuk annyira ott vannak szakmailag, hogy helytállnak komoly francia, olasz, és angol konyhák magasabb posztjain. Azokra gondolok, akik az eu határok megnyílásával, itthon boldogulni képtelenségükben, úgy gondolták, hogy a londonban való mosogatás egy karrier, hiszen hány ember indult onnan, meg lehet nézni, és a tudodki is mosogatóból lett főszakács és van már egy kúhetese. Na rendszerint tőlük jönnek a magyarellenes posztok, amelyekben egyszerre aggódnak Európa keresztény identitásáért és mivel indiai supervisoruk, muszlim főnökük és két lengyel munkatársuk is van, kellő hozzáértéssel lennének képesek világszintű migrációs problémákat megoldani. Csak rájuk ugye senki nem figyel. Hazajönni, újra itthon dolgozni soha semmi pénzért nem jönnének, főleg mert nem tudnák őket megfizetni, hiszen most keres 700 fontot, ehhez hozzájön majdnem 200 támogatás, enni lehet a maradékból, a lakhatást meg két román, egy török és lengyel melletti garzonban elintézi, ahol jobb esetben a párjával elélnek sós, paprikás kenyéren, de amikor évente kétszer hazajön eljátszhatja a csekonicsot. Ők ritkán posztolnak saját kommentet, rendszerint a magyar munkavállalásról, most aktuális nyári munkaerőhiányról szóló tartalmakhoz szólnak hozzá, így hirdetik önnön fensőbbrendűségüket, hogy már kiszabadultak ebből a fertőből. Társaikat hasonlóra biztatják, sőt ők szívesen segítenek a kezdetekben odakint. Közben már dörzsöli is a tenyerét, hogy asszondja, bank, ni number, névre kiállított számla, hát legalább 150 fontot megér majd az újabb gazdasági migránsnak, hogy segítsek. Plusszpont jár azoknak, akik úgy kezdik a bejegyzésüket, hogy Na én pont ezért jöttem el otthonról.

Fine Dining

Ők azok a szakemberek, akik saját maguk fejlődésére odafigyelve, igyekeznek alkalmazkodni az aktuális trendekhez, sőt a kreatívabbak szinte diktálják is azt. Belőlük kerülnek elő, azok a csillagos chefek, akik afféle celebek lettek a szakmában (kösz bocuse d'or). Jellemzően törtető egyedekről van, szó nem elégszenek meg azzal ami van, többet akarnak, ez pedig a környezetüknek úgy jön le, hogy arrogáns pöcsök, akik lenézik a rakott krumplit, de főleg azt aki csinálja. Ebből jó kis flame war szokott kisülni, ami általában megreked ott, hogy a sok echte ungarische szakács jól leoltja, hogy ez nem gasztronómia fiacskám és mivel a fájndájning képviselői kevesebben vannak, rendszerint csendben elkullognak. Ha mégsem, akkor is ottmarad a trollkodás a kép alatt. Kivétel ezalól néhány univerzális szakember, aki tényleg istenkirályul csinál mindent, ezért nagy szakmai megbecsülésnek örvend. Mindenesetre a legkevésbé zavaróbb közösség a csoportban. (Nyilván elfogult a szerző.)

Kezdők

Szakiskolájuk utolsó évét végezvén, még idealistán lehetőségeket kutatva érdeklődnek fejlődési lehetőségekről, fizetésekről, eljárásokról. Nincs velük baj, könnyen alkalmazkodnak, nem esnek kétségbe, ha olyan ételről, alapanyagról hallanak, amit még nem ismernek. Rutinosan forgatják a nosalty-t, meg a többit. Bennük a túlzott naív idealista vágy lehet első szemmel idegesítő, de őket még tanítani kell, hogy ne legyen belőlük echte ungarische szakács. 

Celebszakácsok

Nem, nem Benke Lacibá, Buday, Lázár vagy maga Horváth Rozi. Amolyan facebookos valóvilágnak is megfelelhet a celeb szó emlegetése, hiszen önkényesen kikiáltott híres személyekre gondolok. Akik minden nap megörvendeztetik a csoportot a főztjük fotójával, sőt nem restek még receptet is írni hozzá. Külön vicces mikor egy jókai babléhez tolják, de el tudod képzelni a dolog modorosságát. A következő szint mikor afféle vloggerként fel is veszi bazmeg, hogy hogy égeti szarrá a bélszínt és közben pofázik hozzá, mintha értené amit csinál. A legidegesítőbbek, még a saját életükről, munkaviszonyukról is beszámolnak. És közben nyomkodja a bélszínt a rostlaphoz... Velük az a baj, hogy tényleg elhiszik, hogy amit ők csinálnak az érdekel másokat. Kommentjeik, amikben magukat védik, kimeríthetetlen humorforrása az egész csoportnak. Persze ez egyben szomorú is, hiszen valószínű semmi életük, se barátjuk, se családjuk, hogy ilyenféle pozitív visszacsatolásra várnak. 

Nyikhajok

Senki számára nem ismeretlen a facebookon hőzőngő ember. Na az van itt is, csak tematikusan. A kedvencem az, aki nem szakács, nem cukrász, de még csak nem is cincér, de valami miatt érdeklődik a gasztronómia után. Hasonlóan az anyukához ő is pozitív visszacsatolásra vágyik, de ő személyesen, ennek ágyaz meg a csoporton belül. Tippeket kér tihanyi kétnapos kirándulásrokra, hol érdemes enni, ha ő bográcsban főzne 13 ember számára akkor mennyi hússal számoljon, meg ha már itt vagyunk, ajánljatok hozzá valami bort is. A végeredményt posztolja, sőt élménybeszámolót is tart hozzá, kiemelve azt a rendkívül modoros részt is, amikor tetőfokára hágott a hangulat. Amúgy békés, minden bizonnyal jóarc emberek ezek, csak túlzottan ráfeszülnek egy-egy általuk biztosított, szervezett eseményre. 

Yelp

A South Park tökélesen kifigurázta a Yelp étteremkritikus applikációját, ám ez a dolog pepitában ebben a csoportban is működik. Valamiért néhány ember úgy gondolja, hogy ha ő már elvitte a retkes pénzét, egy retkes vendéglátóegységbe, akkor arról feltétlen kritikát, sőt élménybeszámolót kell írnia, amin részletesen belemegy a sültkrumpli maghőjébe is, persze a lényeg az, hogy lefikázhassa a helyet. Ezzel nem is lenne gond, ha nagy általánosságban nem balfaszoktól jönne. Így legalább ezer étteremkritikát olvashatunk eme kis csoportban.

Végszó

Én tök örültem, mikor rátaláltam az ilyen jellegű tematikus csoportokra, mert kiváltotta az egyre inkább kihalófélben lévő fórumozást, ami a 90-es évek végén, 2000 évek elején rendkívül képes volt kimerítő, tapasztalati alapú információk átadására. Ennek, a facebook, reddit korszakában nyugodtan kijelenthetjük, hogy vége. Viszont míg a fórumokon a legdurvább flame war-ok, szinte wikipédia szinten is történelmi jelentőségűen dokumentálva vannak, addig a facebookos csoportok, adok-kapokjai, elvesznek a virtuális éterben és pillanatnyi szánalmas nevetésen kívül másra nem nagyon jók. Kár érte.

ui.: A halálom mikor egy állítólag képzett szakács receptet keres a csoportban. Lehet, hogy én vagyok túlzottan igényes, vagy törekvő egy egyedi stílusra, de mint ízekkel és harmóniával dolgozó szféra, elvárásnak tartanám, hogy egy szakács ne receptről, hanem ízélmény miatt válasszon egy bizonyos ételt. De ez csak az én bajom.

ui2.: Ebben a csoportban állandóan lelopják a képeimet, meg sztorijaimat, és sajátként tálalják. Rohadjanak meg. 

Egyszer volt egy csajom. Olyan suta volt, hogy a közértbe nem mertem elküldeni egyedül, mert mint utólag kiderült, az önkiszolgáló üzletek meghaladták a szellemi képességét. Persze néha nálam is megesik, hogy nem találom a biovajat, de negyvenötpercet várni a paprikák között, hátha megjelenik ott egy darab paradicsom az már túlzás. Egyszer megkértem hogy pucoljon hagymát a tatárnak, meg vegye ki a fagyasztóból bélszínt, erre látom, hogy a két kilós tömböt max fokozaton pörköli a mikróban, a hagymát meg héjastúl satírozza dörzsis szivaccsal, merhogy földes volt aztán azt mondtam neki, hogy puculja meg. Mondanom sem kell, őt sem az eszéért szerettem és bele se képzeljetek, hogy miután tönkrekúrt 2kg waggyu bélszint, mit kellett még tennie ahhoz, hogy végleg a feledés homálya eméssze el.

A kis eszterke onnan jutott eszembe, hogy idén nyáron beálltam pár helyre pultozni, mármint ilyen fesztiválokra, sőt egy napot a Gyulánál is voltam megint, amolyan nosztalgia gyanánt, szóval még régen mikor pörgettem a shakert ezerrel, akkor ismertem meg a nem túl éles elméjű, ám domborítani annál jobban tudó kis szende szőkét.

Ugye a nyár a fesztiválok időszaka, sok régi vendéglátós áll be ideiglenesen ezekre a rendezvényekre, mert viszonylag sok pénzt lehet keresni. Csak hozzávetőlegesen, BalatonSoundon, Szigeten, Volton kb 15-20 rugó között kapnak a mezitlábas pultosok egy napra, a pultfőnökök kicsit többet, attól függően, hogy milyen bodegában van, vagy hány órát melózik. A vidéki kisfesztiválok (Orfű, Alfa, Pafe, Fezen, Strand) ennél karcsúbbak ott, 12 rugó körül jár egy napra, ami annak szellemében, hogy főállás mellett egy hosszúhétvégén 50-60 rugót meg lehet keresni azért nem szar. Mivel beütött a válság, én meg egyre több kokaint szívok, így kell a lóvé, bevállaltam párat. Na ezen dolgok tapasztalatait fogom elmesélni nektek.

Nem leszek álszent, a blog olvasói régóta egy fix kemény magból áll, szeretlek is titeket ezért. Régóta követitek az írásaimat, lejön a stílusom, lehet egy képetek arról, hogy milyen lehetek a valóságban. Én annó amikor a vendéglátást elkezdtem maga voltam az alázatosság, alázatossága. Jófej voltam, kedves, előzékeny és illemtudó. Sok posztomban taglaltam már, hogy mekkora geci is tudtam lenni, de talán amióta végleg abbahagytam a vendéglátást, ez a dolog csak fokozódott. Néha indokoltan, néha indokolatlanul. Ha ez ember nincs napi rendszerességgel, olyan közegben, hogy a munkája miatt elvárás az alázat, akkor bizony hajlamos ezt elfelejteni, pedig mikor én újfent pultba álltam, tényleg igyekeztem. Persze egy fesztivál, legyen az rock vagy elektronikus zenei, nem feltétlen azt a mulatni vágyó közösséget vonultatja fel, mint egy csillagos étteremben, így a kötőszavak legalább annyiszor szerepelhetnek az italkérésben, mint maga az ital megnevezése. 

BalatonSound

Számomra mindig is a Magyar fesztiválok egyik legalja volt, persze a prímet mindig a hegyalja vitte, amit nálam humorosabb elmék el is neveztek legalja fesztiválnak. Túllépve az indokolatlan, szar szóviccen, elmondom, hogy az én nézőpontomból miért is az, bár tavaly az index annyira mesterien összefoglalta, hogy muszáj beidéznem; "...ahol mindenki valaki, de igazából senki.". A Sound normális embernek, annyira feszengős, hogy már szinte ifjú tinikorom diszkózásait elevenítené fel, ahol minden baszható ribanc mellett áll egy (jobb esetben) kigyúrt zsírnyakú, aki apró ideges mozdulatokkal figyeli, hogy ki hesszeli a csaját. Visszatért a lökdösődés, alfáskodás, szemmelverés és míg pár évvel ezelőtt a Sound egy hétvégére tesókká tette még azokat is, akik amúgy kibaszottul utálták egymást, most már inkább egy borsodi mészkőpincébe vájt diszkóra emlékeztet, ahová érthetetlen módon beszabadult egy túristabusznyi belga meg holland. Elgondolásom szerint mivel a mainstreem média és az szájhagyomány annyira istenítette a fesztivált, így megjelentek azok a jellemzően surmó lakótelepi, vidéki napijegyes látogatók, akik nem igazán képesek kompatibilissé válni a fesztiválhangulattal, nem képesek túllépni azon, hogy minden drága, továbbra is úgy érzik magukat, mintha otthon a sertéstelep melletti művház diszkójában lennének. Nincsenek tekintettel a másikra, az egyedüli dolog ami miatt tényleges balhéba nem mennek bele, mert fosnak, hogy levágják róluk a karszalagot. Ami nem is ritka, bár a hírekbe kevésbé kerül bele, de jómagam a nyáron legalább hat embernek intéztem el a fesztiválról való díszkíséretet kifele menet, aztán el lehet gondolkodni azon, hogy megért egy hetikarszalagot a fesztivál kezdetének napján, délután háromkor parasztkodni meg erőtfitogtatni a pultosgyerekkel. 

Azon, hogy valaki nem köszön, én már rég túltettem magam, ha nem kér, hanem csak odaböfögi, hogy sör/whisky/bacardi az sem különösebben mozgat meg. Szépen megcsinálom, kiadom, elveszem a pénzt vagy fesztiválkártyát, aztán menjen isten hírével. De, hogy Soundon, csak csicska paraszttal áldott meg a sors, akik ADJÁÁ egy vizet de gyorsan-al tudták kezdeni a kommunikációt, azt már nehezen viseltem. Rutinos vendéglátós vagyok, legtöbbet le is tudom szerelni, hogy még ők érezzék szarul magukat, de néha megesik, hogy agyukban az értelmet még hubbleteleszkópos piláccsal sem lehet megtalálni és ilyenkor felszívják magukat és nekiállnak izmozni. Ami azért szar, mert míg a legtöbb rutintalan kislány megijed, addig a tökös karakán csajok, úgy basszák pofán az ilyeneket lehetőleg a legdrágább whiskeys üveggel, hogy legyen mit kifizettetni majd a szekusok segítségével. Aztán engem sem kell félteni, olyan vagyok mint egy miniyorkie, picike nagy pofával, de ha odaharapok azt megérzik, így történt, hogy az egyik napijegyes paraszt, miután kikérte a három viszkiredbullját, majd az árat meglátva fizetni nem akarván, arról tájékoztatott, hogy a dobozokat sorban dugjam fel édesanyám redvás picsájába, ott eljátszottam a gyerekkel, hergeltem addig míg nem akart bemászni a pultba, majd a drekó tompa végének, jól irányzott hirtelen előrenyújtásával, megadásra kényszerítettem góliát barátunkat. Ekkor a végtelenül kedves biztonsági őrök (akiknek tényleg jár a pacsi, odatették magukat a fesztiválon) szépen kikísérték, majd levágták róla a szalagot. Utána egy darabig még ott arcoskodott a pult mellett a kráteres arcú, póthajas barátnője a csávesznek, de miután nekiállta a műanyagpoharakat bedobálni a pultba, a szekusok szívélyesen kikísérték őt is. Tudjátok, jók a programok, csak sok itt a köcsög. Az pedig, hogy néhány partikurva megkérdezi, hogy mire hívom meg, instant azzal jár, hogy 4cl helyett 2 megy a bacardiból a mojitójukba. Hát meg a kurva anyátok, itt engem szokás meghívni. 

Vidéki rockfesztiválok

Itt egy fokkal jobb volt a felvásárló erő, de agyatlan zergék itt is voltak, nem kevesen. Ugye alapból rocker/metál vonulaton futnak ezek a rendezvények, így a talpig bőr, bakancsos metálos hínárhajaktól, a hippiskedő kislányokig, a negyvenes melós ősrockerekig mindenki megtalálható volt. Itt érdekes módon a fiatalok voltak faszkalapok, azt hitték, hogy most, hogy eljöttek fesztiválozni, majd a pultosok jól fényesre fogják nyalni a töküket, hát tévedtek, főleg azok akik az én soromba álltak be. Az egyik csávó például berendelt tizenöt kisjégert, majd mikor elmagyaráztam neki, hogy na az nincs, meg úgy kicsit sem szolgálunk fel, akkor átment hepciásba, aztán nekiállta kiszórni a zsebéből az összegyűrt húszezreseket, hogy neki van pénze, és azért vagyok itt, hogy kiszolgáljam, úgyhogy jobban tenném ha nem piszkálnám, mert nem tudhatom, hogy kinek a gecijéből sarjadt, így adjam amit kért. Ágikát, kedvenc társamat hívtam segítségül, karakán, nagyszájú és kreatív, már ami a vendég megszopatását illeti, így odahívta, hogy hajoljon közelebb, majd lehajolva a pultra, szép belátást engedve a dekoltázsba, addig ütötte a csávó fejét a putlhoz amíg közös nevezőre jutottunk pia ügyben, pedig elég sokáig akarta a jégert, de végülis jó lett az unicum szilva is, de a nézeteltérés miatt nem tizenöt hanem húsz lett kérve, kiengesztelvén Ágikát és engem. Az ilyen akciók, amúgy demonstrációnak is tökéletesen megállják a helyüket, mert a utána mindenki olyan kedvesen és tisztelettudóan tudott kérni, hogy még a lesz szócskát sem hallottam aznap. Persze azért futottak még, valamelyik ilyen fesztiválon, egyik este tántorog egy csóka, alacsony alkat, erős vállak, lord-os poló, értelem nélküli tekintet. Egész este azt csinálta, hogy kért három sört, meg két unicumot, ebből elvett a pultról egy sört, a többit meg otthagyta. Fél óra múlva megint visszajött és folytatta ugyanezt. Megcsinálta vagy 10x, hiába kérdeztem tőle, hogy ott van még az első azt se itta meg, de csak az asztalt ütögette és egyre inkább klingon nyelven folytatta a diskurzust. Mikor a másik pultosgyerek már megunta, hogy baszakszik, szólt nekem, hogy vegyem kezelésbe, de azért hülye nem vagyok, csak akkor állok bele egy streetfightba, ha nyerek is, ez a csávó meg ránézésre gyerekkora óta ekét húz, két ökör helyett, hiába részeg csak egyszer találjon el, nekem meszeltek, így kénytelen voltam szofisztikáltabb módszerekkel, beleönteni még három unicumot, mintha meghívnám rá, na az megtette a hatását, másfél percen belül, 3 unicumot lehúzni, még a gyakorlott magyar parasztgyomornak se egyszerű, főleg ha elő van már locsolva, így a csávó kicsit lehiggadt, de miután fél óra múlva lehányta a kedvenc lordos pólóját, visszajött arcoskodni. Elemezve a csávó mozgását szinusz-koszinuszban, úgy éreztem, hogy ha attackra kerül a sor, már talán helyt állok, így kimentem hozzá, barátilag, hogy ugyan már minek a balhé, inkább igyon egy sört, aztán táncoljon a többiekkel, ami egy darabig megint lenyugtatta, de most meg a tánctéren a picsájukat szellőztető kisribancok alá nyúlkált. Ezt mondjuk úgy nagyjából mindenki csinálta, úgyhogy egy darabig szatírkodhatott, lévén a részeg kislányok napszemcsiben, alapnak érezték, hogy valaki turkál az xs-es hello kittis tangában, nem is nagyon vágták, hogy ki az, csak túl feltűnő ne legyen, mégse nézzék már ribancnak őket. Ősrocker barátunk persze itt sem érezte a határvonalat, úgyhogy a Tibi atyás pultosokkal, akik aznapra munkában immáron megfáradva, kiengedték kicsit a gőzt, egy másik pultnál, összetűzésbe keveredtek. Az egyik bimbóvillantós atlétát viselő, amúgy tök ropi csávót találta be, aki nekiállt izmozni, ami viszont eléggé kár volt, mert egy pofontól meghanyatlott, erre viszont már ugrottak a biztonságiak, akik karszalag levágással kezdve kíséretet adtak elő, öreg barátunknak. 

A vidéki fesztiváloknak amúgy jellegzetesen problémája, hogy az emberek nem képesek elfogadni azt, hogy a választék nem világszínvonalú, hanem megegyezik egy átlag kocsma, átlag röviditalkészletével. Ha valami nincs az itallapon, akkor megkérdezik, hogy tényleg nincs, majd ha rávágod, hogy igen, tényleg nincs, akkor a következő kérdésük az, hogy miért. Én bele tudok menni, a sör és likőrgyárak terjesztési fázisaiba, abba is, hogy egy a pepsi milyen feltételekkel áll be szponzornak valami mögé, de ha a té. vásárlónak ebből csak az jön le, hogy nincs jéger, pedig ő azt akart inni, akkor én azzal nem tudok mit csinálni.

Sziget

Az előző bekezdéshez hozzávágva; Gerendaiék bekaphatják, mert oké, hogy leszerződtek az öreg zsidó piroskeresztes nedűjét gyártó céggel, aminek pont versenytársa vodkás cég, aminek azonos a neve a szar bármixerképzés fellegvárával, de pechünkre pont ő forgalmazza a jégert. Ez van, túl kell lépni és megkeresni azt a pár maszek pultot, ahol van jéger. 

A Szigetet amúgy viszonylag rövidre zárnám azzal, hogy olyan fellépők meghívása mint a Rihanna, meg a Dévid Getta, olyan napijegyes surmók tömkelegét eredményezi, hogy kicsit Sound utánérzése volt az embernek, mert oké, én elhiszem, hogy világsztárok ezek mindketten, de az island of freedom tényleg békés multikulti közösségét szétbarmolni a sok vidéki suttyóval azért szerintem erős kapufa és bár tény, hogy a fesztiválszervezés első sorban üzlet, de szerintem érdemesebb ezt kicsit tematikusabban kezelni. A Magic Mirror ami szerény véleményem szerint, az egyik legjobb éjszakai partit adó helyszín, kibővíteni, mert egyszerűen kicsi a helyszín a sok érdeklődőre. 

Külön érdekesség még, hogy régebben a külföldiek egész korrektek voltak, most már náluk se nagyon dívik köszönni, alkudoznak a piaárakon, a belga csajok meg rá vannak cuppanva arra, hogy ha villantanak egy csöcsöt akkor kapnak ingyen egy sört, kezd gáz lenni. Egész meglepő módon a német nációval volt a legkevesebb probléma, amit erős balatoni múltam miatt, el se akartam hinni, pedig aztán tényleg. 

Előkészületek

Viszonylag sok fesztivállal foglalkozó blogot, meg fórumot olvastam át és teljesen meglepődtem azon, hogy sehol nem említik a fesztiválnyitás szervezetlenségeit. Még egy olyan, európa szerte híres fesztivál mint a sziget, is szenved attól, hogy az első napokban, a pultokba alig akar megérkezni az ital. Ez nem elszigetelt jelenség, valamiért a logisztika mint olyan, távol esik a fesztiválszervező emberektől, így nem ritka, ha az első két napon, csak hiányos árukészlettel, jég és gyümölcsök nélkül nyitnak ki pultok. Kedvencem a Fezenen volt, amikor első nap már nagyban csápolt a Children of Bodom, az egyik fő headliner, de az én pultom még csak akkor kapta meg a sört és a rövideket. Halálgáz. Vidéki fesztiválokon, a váltópénz folyamatos hiánya eget rengető. 

Beszélgessünk a borravalóról, ami legyen fesztiválkártyás, vagy kápés rendezvény, sosem jut el a pultosokig. Egykét helyen pultfőnök voltam, így a koordinátorokkal, való beszélgetésben az volt a lényeg, hogy a standpapírunk alapján szolgáló napi forgalmunk legalább 15%-nak meg kell lennie pluszban. Ha ez nincs, akkor gyanakvás lesz. Ugye fesztiválkártyás rendszerben nincs para, pontosan nyomon lehet követni mindent, nade a kápé. Én viszonylag jó pultosnak számítok, ezért eleve 30-40%-os borravalóval tudtam számolni, hiába a sok geciség, meg a verekedések, tőlem a legtöbben megkapták a tiszteletet, ha pedig vevők voltak rá, akkor a humort és a show-t is. Ezzel szemben volt egy kisribanc a pultomban, akit csak misz mélytoroknak hívtunk, mert első nap azzal kezdte, hogy ő 25cm alatt nem áll szóba faszival, eddig 36cm volt a rekord amit be tudott nyelni tövig. Nem tudom milyen indíttatásból mondta, mert én hozzá se szóltam, de rövidre zártuk azzal, hogy nekem akad egy bő 10 centim, szóval ezzel egyenes arányban álljon a kommunikációnk. Ő nem értette, de a többiekkel fetrengtünk a röhögéstől. A baj csak az volt vele, hogy nem csak faszban szerette a nagyot, hanem lóvéban is, így nyúlt mint az állat. A legszarabb dolog, amikor tudod, hogy egy rangban veled álló, lopja a kasszát, de bizonyítani nem tudod. Így halál felesleges szólni a pultfőnöknek, koordinátornak, mert csak balhé lesz belőle, de bűnhödni pont a bűnös nem fog. Itt csak egy dolgot lehet csinálni, éles szemmel járni és dolgozni, ha pedig bizonyítóerejű dolgot látunk, azonnal szólni. Ez amúgy annak tükrében szar dolog, hogy én tényleg hoztam a jó borravalót, jófej stílusom, meg a bármixeres show elemek viszonylag nagy közönséget mulattatnak, így hiába jött össze nekem egy este 70-100 rugó jatt, ha a pultunk összesen csak 60ezer plusszot tudott felmutatni. Én direkt nem nyúltam, ha akarom meg tudom oldani úgy, hogy senki ne vegye észre, egyedül ha ismerősök jöttek, ők kaptak masszívabb longdrinkeket, vagy éppen nagyobb végösszegnél, barátibb elszámolást. Utólag, ha jobban belegondolok, bármelyik nap megcsinálhattam volna, hogy odahívok ismerőst, akinek ötösből, húszasba adok vissza, és a borravalóm mellett még nem is lett volna feltűnő a hiány, de most már úgy vagyok, hogy aprópénzért, nem kockáztatom meg, hogy rosszul aludjak. Kicsiben becsületes vagyok, hogy változik a világ, ahogy öregszünk... 

Pisi-kaki

Nem egy hálás téma és az emberek érthető okokból, nem is szívesen beszélnek róla. A nagy fesztiváloknak rossz velejárója a mobilvécéztetés. Hatalmas előrelépést jelentett, hogy 8-10 évvel ezelőtt a mobilpiszoárok elterjedtek szélesebb körben is, azóta a faszingerek, nem hugyoznak minden sarokba (fasztnem..), toi-toi vagy igényesebb fesztiválok esetén, a konténertoalettek előtti sor ettől még kardinálisan nem csökken. Kénytelen, kelletlen találkozhatunk olyan sötétebb, fás, füves, bokros területekkel, amit az emberek előszeretettel néznek wc-nek. Nem vagyok a szabadban szarás élharcos ellenzője, én aztán megértem ha hív a szükség, de legalább próbáljunk meg nem annyira prolik lenni, hogy mondjuk olyan helyre ürítjük a beleinket, ahol esetleg mászkálhatnak, vagy neadjisten kaját sütnek. 

Volt is pont egy vicces sztori, az egyik vendéglátós kamion mögött cigizek a pultfőnökasszonnyal, mögöttünk kivilágítatlan dzsindzsás, így ahogy a kamionnak támaszkodunk, nem is látszódunk, vörös kis jócsaj ólálkodik be a rengetegbe, azokból a megfontolt mozdulatokból bazmeg a spektrum egy éves dokfilmre való vágóanyagot összerakhatott volna, tolja le a gatyát, guggol ezerrel, meg pisszeg. Kérdezem a Katát, hogy megszivassam? Röhög, hogy jóhogy. Telón fel a zseblámpafunkciót, mintha fotóznék és odaszóltam, hogy csííííííz. Erre a csaj ugrik fel és látom, ahogy a kuladarab esik bele a picsa alját kilátszató naciba. És ez csak egy volt a sok közül. És nagy átlagban csajok. Tanulság? Étkezz egészségesen bazmeg és intézd el a napi szükségleteidet reggel, mint minden normális ember, te féreg! 

Kúrás

Teljesen egyértelmű, hogy egy olyan fesztiválon, ahol akár félmillió ember is megfordulhat egy hét alatt, az emberek akarnak kúrni. Én mondjuk az a típus vagyok, akinek nincs gondja a potenciájával, de egy retkes toi-toiban tuti nem állna fel. Azt pedig végképp nem tudom, s akarom elképzelni, hogy milyen higiéniai kódex szerint él az a csaj, aki gond nélkül bemegy szopni/dugni vadidegennel egy toi-toiba. Mi a Ágikával amúgy azt csináltuk, hogy egy-egy duplaunicum szilváért beengedtünk párokat negyed órára, a söntésbe, oké szabad ég az is, meg söröshordókon dugni se feltétlen nagy dolog, de azért egy fokkal meghittebb. 

Drogok

Soundon tök általános volt, hogy mindenféle ekihuszár a pultosokon kereste a kábszit. Mikor már a sokadikat küldtük el, hogy takarodjon mielőtt ki nem baszatjuk, ténylegesen elhittük, hogy az emberek annyira sötétek, hogy elhiszik azt, hogy a pultosok árulják a drogot. A konstans fűszag pedig egy fesztiválozót sem lep már meg, hosszú évek óta. Mindenesetre jobb ha tőlem tudjátok, ha mi pultosok látjuk rajtatok, hogy drogos férgek vagytok, le lesztek húzva mint az atom. Még akkor is, ha mi ebből egy forint hasznot sem látunk.

Továbbá rendkívül meglepő dolog volt számomra, hogy valamelyik rockfeszt alatt odajött a pultomhoz egy ismert magyar bandának a gitárosa, eldicsekedett azzal, hogy tonimontatna elmehet a picsába, mert ők épp az előbb überelték az ikonikus jelenetét, de már whiskey-t se akar inni, mert megivott vagy három litert, csak egy vizet kér, amire hívjam meg, mert nincs nála pénz, közben meg szipogott ezerrel. Aztán olyan sódert előadott egy egyedül odatévedő kis metálribinek, hogy a nyolcvanas évek harisnyás dajerolthajú metálistenek is megirigyelték volna, majd a csaj élete nagy lehetőségének ígérkező ajánlatra, elindult karonfogva a backstage felé a szipogó barátunkkal. Egy óra múlva meg ott sírdogált egyedül az egyik toi-toi mellett. Nem tudom mi történhetett, nem is érdekel, de hány megerőszakolt, bedrogozott csaj sztorija kell még nektek ahhoz, hogy tanuljatok a backstage-es privát partykból?

fesztivál második napján, este 7 után

Összegzés 

A hazai fesztiválélet, teljes mértékben kicsiny leképződése országunk erkölcsének és moráljának. A legtöbbet dolgozó mezitlábas melósok(színpadépítők, pultosok, ruhatárasok, jegyszedők) keresik a legkevesebbet, a koordinátor és középvezetői szint, nem ért semmihez és baszik is az egészre, ha hiány van azt keményen leverik a rabszolgákon, de a pluszt (borravalót) elvárják és el is számoltatják. Személyzeti italnak kaptunk másfélliteres ásványvizeket, de mivel második napra elfogytak a szódák, ezért azokból csináltuk a fröccsöket. Tizenkét óra mellett egy energiaitalt nem ihattál, mert teljes áron felszámolták neked. Persze ha nem simliztél. De érted ez elég sokatmondó dolog, miközben egy 5-6 főt felvonultató pult egy éjszaka csinál 1-1,2 millás forgalmat. És kapnak rá egy zsugor vizet, hogy legyen mit inniuk.

Nem szokásom és a jövőben sem lesz világmegváltó következtetéseket levonni, vonok én le eleget abban a polgármesteri hivatalban ahol dolgozok de, hogy amíg a piaci alapon, fesztivált szervező emberek nem képesek teljességben átlátni és igazgatni azt amit csinálnak, a dolgozók ugyanúgy le vannak húzva, a középvezetők pedig ugyanúgy elteszik a csúszópénzeket bizonyos dolgokért, addig ebben az országban semmi nem fog megváltozni, lehet nekünk bármilyen miniszterünk.  

"Kaptam egy üzit a Facen, rámírt egy tök állati pasi, hogy menjek el velük a Soundra. Húztam az agyát, de aztán felmentem hozzá bulizni, és tudod, kicsit elfajultak a dolgok :) Ittunk, aztán dugtunk hármasban a haverjával, két pasival szekszeltem a belépőért, de behoztak ingyen egész hétre! Duplán jól jártam :)”  Kezdi cikkét a partyzoo.hu. Nem linkelem be, úgyis ezzel van tele a facebook, sok másik oldal is átvette, a kattintásokért, aztán a fél internet ki van akadva, hogy micsoda kurvulás folyik itt kérem. Én viszont azt gondolom, hogy a partyzoo cikke önmagában kamu. Hatásvadász, átgondolatlan, sima egyszerű átbaszás. És mégsem. Felvezetem miért.

Ne legyünk álszentek, a prostitúció valamennyi formája szerves része az életünknek. Vannak helyek ahol a kereslet és kínálat, nyíltan találkozik lebeszélik a feltételeket, majd mondjuk a szemétégetőnél azonnal le is zavarják az üzletet. Van mikor szofisztikált környezetben, internetes weboldalak, szállodák katalógusai segítik az ügymenetet. Az sem ritka, mikor valaki az egész életét felteszi, hogy leendő csemetéinek magának, egy jobb, magas egzisztenciát biztosítson, egy számára visszataszító, de gazdag férfi mellett. Ott van az az őszhajú pasi az mlsz-nél, vágod aki annó lőtt valami gólt, na annak se a két szép szeme, odaadó viselkedése miatt van 25 évvel fiatalabb felesége. És akkor már az Vajna ribancáról ne is beszélgessünk, pedig aki kicsit is képben van azzal a társasággal, pontosan tudja, hogy ki(k) kezelgetik a kis kurvát, mert Andy bácsinak már a dollárra se áll fel a fasza.

Gondolom az sem meglepő, ha szórakozóhelyeken néhány koktélért, szép ígéretért, esetleg egy menő autó villantásáért már jár a cumi, vagy több is. Térjünk vissza a cikkre. Ha valaki, akkor én ismerem a pénzért dugós csajokat, főleg azt a réteget, akit a cikk bemutatni próbál, hiszen az a nő, aki eldobja az agyát egy legjobb esetben is 65 ezer forintos fesztiválbelépőtől, az azért nem az a magas kategória. Az interjúk gondatlanul összeválogatott, tükörfordításai a tomorrowland subredditjeiből mazsolázgatott bejegyzéseknek, még a szmájlik is ugyanott maradtak, ha már el akarják hitetni velünk, hogy személyes interjúról van szó, ezekre odafigyelhetnének. De ez csak a szőrszálhasogatás része.

Az igazi érvem az, hogy a Magyar lányok bármennyire is megfekszenek bizonyos anyagi javak villantására, nem fogják azt bevallani. Ahogy népünkre jellemző, a Magyar lányok rettentő büszkék. Ebből kifolyólag, ha egy lány nem is feltétlen tudatosan lefekszik egy számára külsőségekben nem szimpi, de mondjuk pénzes pasival, akkor azt nagy átlagban az istennek sem fogja bevallani, főleg egy idegennek. A cikkben kilenc, 18-25 közötti lányokat szólaltatnak meg, mindegyik egy kaptafára, hasonló mondatszerkezettel mondja, teljes szégyenérzet nélkül, hogy kivel kúrt a belépőért, vagy éppen melyik dj-t szopta le. Lehet, hogy csak nekem életidegen ez, mert bevallom az elmúlt két évben nem nagyon jártam ilyen veretős helyeken, de azért csak feltűnne, ha annyit fordult volna a világ, hogy blog nélkül is lehet olcsón, jó csajokat dugni. 

Viszont azt is állítom, hogy a jelenség létezik, csak éppen a partyzoo emberei kurvára nem találkoztak ilyenekkel. Sok nő van aki igenis bármikor szétteszi a lábát egy élményért, nyaralásért, fesztiválért. Csak éppen nem így. Nem egyszerre két csávóval, nem elmondva mindenkinek és főleg nem kimondva. Amióta nem szégyen pornózni, kurválkodni, halál felesleges is a színjáték, de valamiért a hazánk lányai még mindig érzik, hogy az anyagi javakért odaadott punci, nem feltétlen társadalmilag elfogadott, főleg ha pitiáner tételekről van szó. A fesztiválbelépőjegy, még ha VIP is, pedig pitiáner még ahhoz képest is, hogy egy lakásos kurva 15-20 rugót kér egy órára. 

Az emberek meg szépen háborodjanak fel, családos emberek fakadjanak ki facebookon, meg nyíljon meg a tenger és nyeljen el mindent a pusztító tűz, de ha Soundon egy csaj koktélért szop, vagy belépőjegyért baszik akkor játsszuk el az erkölcs mintaképét. Csak arra figyeljünk, hogy míg felállunk az asztaltól egy cigire mert olyan idegállapotba kerültünk ettől a romlott világtól, kapcsoljuk ki a pornhubon háttérben figyelő, reality-teen-gangbang-money-asstomouth keresésünket. Köszöntem.