Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Pacsai interjú és a könyv első fejezete

2018. november 30. - Szerda Úr

Pacsai életéről szóló könyv nagyban készül, ezt szeretnénk nem titkoltan promózni azzal, hogy felvezetjük egy olyan beszélgetéssel, amelyben előzetesen is választ kaphattok arra, hogy miért is akar Pacsai írni és mit várhattok a könyvtől. Az interjú után pedig a múltkori Patreon posztban debütált, első fejezetet olvashatja el immáron a nagyközönség is.

_post-teaser.png

Kérdés: Miért döntöttél amellett, hogy könyv formájában közzé szeretnéd tenni az életed egy részét?

Pacsai: Szinte gyerekkoromtól vezetek naplót, de sosem mutattam még meg senkinek. Amikor visszaolvasok egy tíz évvel ezelőtti történetet, akkor nagyokat nevetek, vagy éppen elfog a szomorúság és sokszor érzem úgy, hogy a történeteim egyszerre szórakoztatóak és tanulságosak. Amikor a blogodon magamról olvastam, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy még talán jobb sztorijaim is vannak, mint például a pénzzel csajozós blogon olvasottak (külön vicc, hogy azt kezdetektől követtem) és szívesen leírnám a világnak. 

Kérdés: Mi a könyv fő témája?

Pacsai: A férfi és nő kapcsolata, specializáltan Magyarországon. Ezalatt azt értem, hogy rengeteg rövidebb-hosszabb kapcsolatom volt és mindenféle álszerénység nélkül mondom, sokszor sokkal jobban értem a nőket, mint akár ők magukat. Mi visz rá egy negyven fölötti, csinos nőt, jó egzisztenciával, sármos férjjel és két gyerekkel arra, hogy titokban mondjuk az én farkamat szopja? Vagy miért nem kell manapság már a kisujjamat sem mozdítanom sem, hogy alkalmi dugást szerezzek. Ezek a dolgok túlmutatnak az átlag pinavadászaton, nagyon sok tanulságos történet mesél majd erről.

Kérdés: Hogy érted azt, hogy specializáltan Magyarországon?

Pacsai: Olcsó nők, párjukat megcsaló emberek és a szex utáni hajsza a világon mindenhol létező jelenség. Ez nem újdonság. Éltem Berlinben, Amszterdamban, Londonban és ausztriai síparadicsomokban is, ezért mondhatni jó összehasonlítási alapom van összevetni a nyugati nőket a Magyarokkal. Nem állítom azt, hogy a magyar nő teljesen más, de a környezeti és egzisztenciális lehetőségek erőteljes különbségeket rejtenek magukban. Ahogy minden országban picit másképp viszonyulnak az emberek a hedonista élethez, az élvhajhászáshoz, úgy Magyarországon is és ez egy jól körülírható jelenség.

Kérdés: A történeteidből és a blogon olvasottakból is az jön le, hogy Te azért igen tehetős vagy, stabil anyagi háttérrel rendelkezel? Miért pincérkedsz?

Pacsai: Ez hülye kérdés szerintem. A pincérkedésből van sok pénzem és mert nem költöm el faszságokra. Első külföldi melóm Bécsben volt, először mekiben, utána egy normál a'la cart étteremben. Két év alatt összeraktam egy lakás árát, még egy év béréből fullosan felújítottam aztán kiadtam. Utána míg Londonban éltem szépen csörgött a kassza, plusz az angliai fizetésemet majdnem 70%-ban félre tudtam rakni (igaz akkor csajnál laktam, aki nem fogadott el lakbért /kacsint). Van nyugdíjszámlám, életbiztosításom és annyi lóvém a bankban, hogy ne kelljen megijednem, ha egy évig sem találnék melót. Sok dologban keresem az extrémitást, de megélhetés szempontjából szeretem a kiszámítható nyugodt dolgokat.

Kérdés: Miért jössz néha haza, hogy itthon is dolgozz? Kiváltképp gondolok itt Jocó éttermére.

Pacsai: Van bennem némi mizantróp beütés, ezért sok ideig nem vagyok képes egy helyen megmaradni. Pár hónapig egy munka újdonság, az emberek, a kollégák, de egy idő után elkezded megismerni őket, a heppjüket, a faszságaikat és elkezdődik a fúrás. Fél évnél ritkábban dolgozom egy helyen, ezt nagyon segíti az osztrák vidéki vendéglátás szezonalitása. Amikor meg itthon vagyok, akkor hobbiból és unalomból állok be. Arról nem is beszélve, hogy a pincérkedés és bármixerség rengeteg új csajozási lehetőséget ad. Jocó éttermehez is ebben a szellemben mentem. Meg azért ezek a melók legalább fedezik az életvitelem egy részét, sőt néha még marad is.

Kérdés: Ígérted, hogy vendéglátás témában is érdekes lesz a könyv. Mesélnél erről egy picit?

Pacsai: Persze, én az Aranybikában voltam tanuló, ahol már az első héten leesett az állam, de később ezt minden hely felülmúlta. Dolgoztam olyan pesti itatóban, ahol playmate-eket lehetett kúrni pénzért a pulton, meg olyanban is, ahol a bolgár főnők lisztes-zacskóba rejtett kokainjából csinált rántást a séf, mert fingja nem volt arról, hogy a gengszter főnök oda rejtette el a szajrét. El tudod képzelni a fejeket, mikor tíz púpos evőkanál kóla megy bele a sercegő olajba? Költői kérdés volt, ezt senki nem tudja elképzelni. Majd leírom. Dolgoztam állami rendezvényeken is, ahol majdnem újraforgattuk a miniszter félrelép című eposzt és persze nem maradhat majd el a jó magyar celebek szivatása. Tvrtko-t rendszeresen fikás, hugyos és telegecizett kajával etettük. Az egyik néhai kolléganőm meg konkrétan véres tampont áztatott a Berki levesébe. Dőltünk a röhögéstől, szép idők voltak.

Kérdés: Miért lett vége Klárikával? Ha belegondolsz, egy ország szurkolt nektek itt a blogon.

Pacsai: Klárika klassz csaj, de nagyon féltékeny. Rendszeres vitáink voltak abból, hogy ki ír nekem, mit akar és társai. Én éltem már így két évet, köszönöm soha többet.

Kérdés: Többször szóba került az Alfa Romeo mániád. Milyen autóid vannak?

Pacsai: Van egy Alfa Romeo 2600 Spider-em, ami garázsban van és csak találkozókra megyek vele, vagy ha valami különlegesen jó pinát akarok elszédíteni. Ez oldtimer nagyon vigyázok rá. Van egy Giulietta-ám, amit használtan vettem három éve. Nem a kedvencem, de azért jó kocsi, ezt használom átlagosan. Következő tervem egy 4C Spider, de arra még spórolni kel.

Kérdés: És az extrém sportok?

Pacsai: Ejtőernyőzök, sárkányrepülőzők, bázisugrok, egyszer még windsuittal is nyomtam, de sajna nincs arra pénzem. Emellett imádok snowboardozni, kite szörfözni és downhillezni. Egyedül az ejtőernyőzést csinálom rendszeresen, a többit szezonális jelleggel. És mielőtt megkérdeznéd, nem-soha egy balesetem sem volt. 

Kérdés: Mit vársz a könyvtől?

Pacsai: Hogy még több csajt kúrjak meg. Nemám. Semmit nem várok, van egy bizsergető érzés abban, hogy olyan dolgokat amiket eddig titokban tartottam, most bárki megtudhatja. Nem mondhatom el senkinek,. Elmondom hát mindenkinek. via Karinthy. Viccet félretéve, sem botránykönyvet, sem szexkönyvet, sem pedig öncélú magamutogatást nem akarok csinálni, egyszerűen van egy jó sztorim, amit regénybe öntenék, mert tudom, hogy vannak emberek akik szívesen olvasnák. Pénz úgysem lesz belőle.

Kérdés: És a végére, mondj egy számot, amit mindenki tudni akar.

Pacsai: Ha a megkúrt nőkre gondolsz, az 998 ebben a pillanatban. A könyv befejezésére tartogatom a maradék kettőt, amiből az 1000.-ik egy különlegesen jó pina kell, hogy legyen, különösen beteg-perverz kúrással. /kacsint

Köszönjük Pacsainak, itt pedig olvashatjátok a könyv első, bevezető fejezetét. 

 

pacsai project

950. nő

 

A Deák téri metróaluljáró számolatlanul ontja magából az embertömeget. Egy szőkét várok aki piros kardigánban fog érkezni, már ha lehet hinni a tinderen váltott rövid üzenetsornak. Az a fajta ember vagyok, akinek nem nagyon kell ígérgetnie, vagy fondorlatos szöveget írnia a bemutatkozáshoz. A legtöbb randi leszervezésére sablonokat használok. Deák tér 20:00 és egy kérdőjel, aztán ha a csajszi benne van a buliban, akkor beülünk a Kekszbe, megvacsorázunk, megiszunk egy üveg bort, majd indulhat a kézenfogós séta a Gerlóczy utcai lakásomba. Az ingatlan nem nagy, de praktikus. A hatalmas ágyon, az átlagembereknek még épp elérhető legjobb minőségű szatén-pamut ágynemű, amely bordó színjátékban ad fényt az egész szobának. A hatalmas fejtámla egyszerre elégíti ki a tévénézés kényelmét és a keményebb játékok feszítésének előfeltételeit. Mivel keveset vagyok itt, ezért a lehető legkevesebb cucc tárolom itt; törölközők, váltás ruha, pezsgők a hűtőszekrényben. Egy majdnem tele csík cigaretta és vagy fél kiló Finca Los Planes, ami az egyik legjobb El Salvadori kávé. Örülnék ha lenne egy kis kokainom is, de most nem sikerült szereznem. Sebaj, ez a kis szőke majd megadja a napi dopamin adagomat. Mondjuk rohadtul ostoba, már vagy fél órája dumál valami konditeremről, meg egy körömépítőről aki végleges károkat okozott. Szerintem látja rajtam, hogy untat a téma így bedobom, hogy mi lenne ha innánk egy rövidet, mert nagyon fárasztó napom volt. Nem ellenkezik, de nem is érdeklődik, így kérek két vodkát. Felhörpintjük és mire továbbgondolom, hogy mit kéne csinálni a héten, már úton is vagyunk felém. A számlát természetesen én rendeztem, készpénzzel ahogy szoktam és 15%-os borravalóval. A csajok akiket vacsorázni viszek, mindig azt hiszik, hogy ez azért van, hogy lenyűgözzem őket. Általában meghagyom ebben a hitükben, de a valóság az, hogy kollegalitásból teszem. Ha valahol kedvesek velem, akkor pincér társaimat bőséges jattal jutalmazom. Utána egy laza kacsintással tudatom, hogy fasza volt minden. Sosem szerettem a kicsinyességet. Bár minden nap étteremben eszek, de sosem mulasztom el a jattot, pedig hónapra lebontva legalább egy heti kajám meglenne a borravalókból. Nincsenek illúzióim, hogy ha egyszer esetleg bajba kerülnék, akkor ezek az emberek esetleg segítenének, vagy ilyesmi, de az jó érzés, hogy ha bemegyek a helyre akkor azért fel-fel ismernek. Egy hisztisebb liba megdöntésekor pedig nem utolsó szempont, ha a pincér nem kúrja fel az agyát a kiválasztott pinavirágnak. Volt már rá példa, az időm pedig jóval többet ér mint bármi más. Pénzt majd szerzek, de az elvesztegetett időt sosem tudom már pótolni. Szerencsére ezt csak igen ritkán kell tudatosítanom magamban, mert a dobóátlagom az összes NFL legendát kenterbe veri már vagy húsz éves korom óta. Igen, azóta egész konkrétan a 949. nő alatt csak tizenketten utasítottak vissza. Remélem a 950. zökkenőmentes lesz, mert van valami rossz érzésem ahogy sétálunk át a Károly Körúton és kacsázunk az embermassza között. A nap már rég lement, az égen tintafekete felhők adják a bulizók tudtára, hogy szabadtéren mindent szabad. Nem is okoznak csalódást, lelkesen vedelik a közértes bort és várják a katarzist, amit majd a bulinegyed adhat. Sétálunk tovább. Van egy pont a Gerlóczy és Semmelweis sarkán, ahol mindig egy teszek egy szúrópróbát. Erősen átkarolom a csajt és szenvedélyesen megcsókolom. Ha már legalább tíz másodperce viszonozza akkor keményen a seggébe markolok, hogy a hüvelykujjammal gyengéden rámegyek a pinára hátulról. Ha a csaj összerezzen akkor vagy vérzik, vagy hosszabb fűzésre lesz szükség a lakásban. Legtöbb esetben persze hagyják, de jobb már a lépcsőház bejárata előtt legalább hallgatólagosan tisztázni az ilyet. Most sincs gond, a csaj gyengéden rá is játszik egy kis csípőmozgással, szóval gondtalan kúrásnak állunk elébe. A lépcsőházban még felkenem a falra, a nyakát csókolgatom és a derekát simogatom, hogy mire az ajtóban a kulcs zörren már bőségesen meglegyen a kenőanyag a bugyiban. A ledsorokat felkapcsolom az ágy fejtámlája mögött és picit erősebben az ágyra lököm a lányt. Semmi ellenkezés, sőt magától veszi le a felsőjét én pedig húzom le a feszülős farmert. Amikor a fekete csipkebugyit is lehúzom, arcomon minduntalan megjelenik a csalódottság okozta szürke ábrázat, amely a punciszőr hiányára okoz. Bár szép lenne odalent is, de látszik, hogy sietősen ment át rajta valami életlen borotvával és a kipattogott apró foltok lelombozóan árulkodnak erről. Észre is veszi, hogy valami nem tetszik és rá is kérdez, de nem válaszolok inkább a szájába tömöm a farkam, mint valami bunkó, amit viszont egész ügyesen kezd el szopni. Gyengéden kezdi, majd alaposan benyálazza az egészet ügyelve arra, hogy a herezacskómat se hagyja ki. Pár perc alapozás után rendesen vákumba veszi és úgy szívja a makkom, mintha a magastátrán az utolsó oxigénpalackból szívná az életed adó levegőt. Persze azért annyira nem ügyes, hamar érzéketlenné válik a farkam a technikájától, ezért szétfeszítem a lábát és a combjait csókolgatva haladok az ágyéka felé és addig nyalom amíg el nem élvez. Amikor elkezd árulkodóan vonaglani, akkor két ujjammal rásegítek és beléhatolok, majd ütemesen a kezem és a nyelvem szinkronúszókat meghazudtoló összjátékával újabb orgazmussal ajándékozom meg. Ahogy ott piheg az ágyon, elé térdelek és keményen megbaszom. Olyan negyven percig csinálom, mikor elkezdem unni és engedek magamon. Hosszú spricceléssel borítom be a lány hasát és néhány szusszanásnyi időre pihenek mellette. A csaj meg sem bír szólalni, teljesen kész van a gyönyörtől. Nem csoda, magyarázott valami olyasmit a Kekszben, hogy az előző pasija milyen önző volt. Nem nagyon vágom, mert nem figyeltem. Sokkal inkább lefoglal a másnap, mert ejtőernyőzni megyünk, amit már két hete befizettem és rettentően várom. Vágyom a zuhanás élményére, mert teljesen rabja lettem. Már két éve folyamatosan járok és egyre ügyesebb vagyok. Tavaly elkezdtem siklóernyőzni is, de az nem ugyanaz. A lány észreveszi, hogy teljesen máshol járok fejben. Rákérdez, hogy talán rossz volt, de csak egy mosollyal válaszolok és megcsókolom. Odaülök a szoba másik végében található dohányzóasztalhoz és rágyújtok. Bárki bármit mond a szex utáni cigi felér egy újabb orgazmussal. Ezt a testem is érzi, mert a farkam újra megfeszül és tettre készen áll. A csaj odabújik és simogatni kezdi, de azért nem bukik rá. Nem mondom, hogy nem bírnék még pár menetet, de az izgatottság teljesen eltereli a figyelmem. Mire észbe kapok már az ágyban fekszünk és a Comedy Central és a Humor+ között kapcsolgatom a tévét. Mindig megfogadom, hogy beszerzek egy laptopot, amin tudok filmeket letölteni, hogy legalább pendrive-ról tudjak valami olyan filmet berakni ebbe a szarba, ami reklám nélküli másfél órát jelent. Persze mindig baszok rá és ilyenkor éjjel jól felbaszom magam azon, hogy két Family Guy között nézhetem a fos reklámokat. Rettentően utálom. A kiscsaj elalszik a mellkasomon és aprókat szuszogva pihen. Alapvetően élvezem a helyzetet de kicsit árnyalja a dolgot, hogy rettentően finganom kell. Ha nekiállok mocorogni, akkor tutira felkel, ha pedig bedurrantok a takaró alá, az még kínosabb. Próbálom visszatartani és a jobb vállammal úgy mozogni, hogy magától átforduljon. Persze nem járok sikerrel, a kényelmetlen testhelyzet csak azt eredményezte, hogy lejjebb csúszott és teljesen átkarol. Picsába. Mindig megfogadom, hogy kúrás előtt nem eszek kelttésztát, de valahogy évente előjön ez a probléma. Mindegy megkockáztatom, hogy nem kel fel így kiengedem magamból és hatalmas szerencsémre látszólag semmit nem tapasztal a dologból. Vagy ha igen, akkor ügyesen úgy tett, mintha aludna. Még hosszú órákig vagyok kénytelen kényszerélvezni a felnőtt rajzfilmeket, de olyan hajnali kettő körül sikerül elaludnom. Kilenckor kipaterolom a csajt és már mehetek is repülni. Alig várom. Nem árulok zsákbamacskát, már jó előre megmondtam a csajnak, hogy másnap dolgom lesz. Persze bepróbálkozott, hogy esetleg jönne velem, de még ha akarnám se tudna. A repülő ami felvisz már rég betelt és nagyon ritka az, hogy valaki visszamondja. Ez nem valami tandemugrós dolog, ahol az unatkozó turisták járnak. Ez sportugrás és hozzám hasonló fickók jönnek. Ritkán sikerül 5000 méter fölé menni de ez a nap ilyen lesz. Tulajdonképpen mire elérjük a kívánt magasságot, már el is repült az egész délelőtt és ahogy sorban ugrálnak ki az emberek a gépből arra gondolok, hogy most annyira még sem élvezem ezt az a mai napot. Rutinszerűen beállok a gép nyitott ajtajához, ugrok és miközben élveznem kéne szabadesés adrenalinfröccsét, teljesen máshol járok. Magam sem igazán értem, hogy mi van, ezért irányítottan próbálok a tájra figyelni, de gondolataim olyan apró faszságokon járnak, hogy kéne vásárolnom valami döglött állatot, amit fűszerekkel megpreparálva megsütök, esetleg némi új ruha után nézni, mert az egyik farmerom ágyék tájon rendesen kopásnak indult. Mire ezek végére jutok azt veszem észre, hogy rég landoltam és kihámoztam magam a hevederből és egy cigi mellett próbálok nem túl unott pofát vágni a társaim előtt. Nem sikerül túl jól.

Eredetileg azt terveztem, hogy itt valami olyasmit írok le, hogy a zuhanás közben megvilágosodtam, számot vetettem eddigi életemmel, esetleg le is pereg előttem az a kezdetektől fogva, s úgy ugrunk bele a fiatal Pacsai történeteibe. De kurvára rájöttem, hogy egyrészt sablonos mint a szar, másrészt meg talán tőlem nem vártok olyan írói bravúrokat mint Szerda Úrtól, s amúgy is ő a könyv szerkesztője, majd szépen kihámozza és formába önti a lényeget (Ezúton is kösz bazmeg, mit hozzak ki ebből? - Szerda Úr).

korai évek

 

Nem akarom túl sablonosan indítani az előzményt, de sajnos képtelen vagyok másképp kezdeni. Debrecenben születtem a rendszerváltás előtt, pont annyival, hogy már felfogjak valamit abból, hogy ‘89 tájékán valami olyasmi történt, amit nem láttam, nem érzékeltem, de mások mondták, hogy van. Az a fajta magas kölyök voltam, aki ilyen idomtalan formában volt tini és a lehető legrusnyább gennyes kelések és pattanások borították az egész képemet. Az általános iskola emlékei alig maradtak meg bennem, feltehetően a későbbi mértéktelen alkohol és narkó hatására. A legerősebb emlékem, hogy a Zsani rohadtul bejött már szinte az első osztálytól és én titkon rohadtul szerelmes voltam. Aztán mikor hetedikesek voltunk és jött a nyár, engem elvittek amerikába két hónapra, hogy apámmal legyek, s ezalatt az idő alatt fel sem fedeztem, hogy a hangom mélyebb lett, az arcom letisztult és valami olyasfajta sárm ragadt az arcomra, amitől hazatérve a kiscsajok gázolajat pisáltak. Mai napig elmélázom a dolgon. Apám viszonylag hamar otthagyta anyámat és kiköltözött Floridába valami gádzsihoz. Pontos részletek mai napig rejtélyek előttem, de abban biztos vagyok, hogy a fater jól lehúzta lóvéval, majd megteremtette a saját kis egszisztenciáját, legfőképpen úgy, hogy olyan nőket dugott akik jobb életet nyújthattak neki. Nem volt türelmetlen, először pont elég volt az, hogy valaki biztosítsa számára az ott maradást, később az állampolgárságot, azután pedig az egyre nagyobb és nagyobb házakat. Ha jól emlékszem nyolcszor nősült csak kint. Anyám rendesen belerokkant a dologba, az a fajta kis vidéki buta lány volt, aki úgy hanyatt dobta magát a menő budai vagány apám láttára, hogy mire észbe kapott már úton is voltam, amikor pedig megérkeztem már csak abban reménykedett, hogy néha az a szemét majd küld gyerektartást. Apám elég nagy link fószer, de a kicsinyesség mint olyan az elég távol áll tőle. Fél-éves rendszerességgel küldött és utalt olyan összegeket, ami ha nem is fényes, de kényelmes életet biztosított számunkra a kis telepi panelban. Amikor hetedikes voltam akkor hazajött fél évre, ugyanis éppen vált, méghozzá Jacksonville egyik hivatalnokasszonyától, akitől bőséges dollárt perelt ki, ugyanis idézem “tartósan megromlott házastársi viszonyban, a feleség folytonos munka vállalásai miatt, olyan maradandó lelki sérüléseket szenvedett, amelyet talán soha nem fog kiheverni”. Azt hiszem olyan két kiló körül kapott, amit gondolta megvillant itthon és akkor már elviszi a fiát, ha már két-évente csak egyszer látja. Ne értsd félre, nem rajongtam érte, de az amerikai út ellen egyáltalán nem ellenkeztem. Anyám is boldog volt, hogy talán nem bukok meg így jövő évben angolból. Azt már most elárulom, hogy igaza lett.


Pacsai reméli, hogy tetszett és arra kér titeket, hogy ha van kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel kommentben, rajtam keresztül válaszolni fog mindenre. A Patreon támogatóimnak érdemes lehet nézegetni a newsfeedet, mert a Pacsai könyvből folyamatosan fogok részleteket odapakolni.

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Bulinegyed - Klárika szemszögéből

Bulinegyed. A Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út határolta területet hívjuk így pár éve. Amióta a hajógyáriról kiszorultak a bulizni vágyó fiatalok, természetes volt, hogy a kereslet új kínálatot hoz majd létre. Aki nem egy burokban él (mármint nem a bulinegyed burkában, dupla nyelvi manír, érted burkában, haha, -elnézést) az nagyjából tudja, hogy mi lehet ott nagyjából. 

jhiipswox9yz.jpg

Klárika kedves augusztus közepétől dolgozik ott és nem volt rest megosztani tapasztalatait velem. Először is jól felháborodott, hogy az érzelmi analfabéta, szépszemű, de gyökér exbarátja, a Pacsai nagyban élvezi az életet és már neki is állt leírni, hogy hány nőt kúrt meg életében. Meg is írta nekem, hogy ellensúlyozva a sok lealacsonyító faszságot amit írtam róla, most beköszönne és leírná ő is a tapasztalatait, merthogy az van nem kevés, két hónap bulinegyed felér két szezonnal a Gyulánál, szóval át is adom neki a szót, de csak kézivezérelve, mert a gondolatai mint olyanok, hiába élesek, ha azok kuszaságát még maga Nagy Sándor is csak hagyná a faszba. (Tehát ide már a moderált, szerkesztett verzió kerül.)

Klárika most az egyik menő táncos itatóban húzza az igát, meg le a csávókat, akik rendesen be vannak indulva mikor éjféltájt meglátják a kannákat, aztán olyankor mindegyik beljebb szopja a pofáját, hogy valahogyan jobb benyomást tegyenek, először így, aztán meg úgy. Klárika szerint viszont rendesen lyukra futnak (bazmeg sziporkázok ma :D ), mert pinát egyik sem kap, marad a tántorogva hazacammogás, de a pofátlanabbja rendre megverekszik érte, hogy Hosszú, a kétméter harminc centis kidobó adjon neki egy taslit. 

A meló eleinte nehéz volt, de nem azért mert arrébb kellett tenni valamit, hanem azért, mert teljesen hozzá kellett szoknia a pesti miliőhöz. Tudniillik, Klárika mondhatni pucér seggel érkezett a fővárosba augusztus közepén. Amikor Jocó csehója a végét járta, a személyzet főszereplőnkkel az élen úgy hordta el a mozdítható értékeket, ahogy a hangyák mennek a kristálycukorra. Nem szaroztak, vitték a corneliust, a kávéfőzőt, de beszarsz, még a sörcsapot is, pedig az letétben volt ott a sörgyártól, persze ez nem zavarta az észlényeket, mire Jocó kijön a sitykóról, már el is fog évülni ez a téma, ha mást nem akkor picit visszamegy nosztalgiázni. Teljesen jogosan érezték úgy, hogy ez nekik jár, hiszen az uccsó fizujukat nem kapták meg, ráadásul Pacsai bele is fektetett két kilót az uccsó hónapba, de azért így utólag visszagondolva azt bőségesen kiszedte. Klárika megközelítőleg fél millát számolt a nyár végén, az okosítások, a kevés tartaléka és a fennmaradó kassza rá eső részével együtt ennyije volt. Tudta, hogy ez a pénz még vidéken sem sok, így egyből arra gondolt, hogy most van itt az ideje maga mögött hagynia ezt a lepratelep nyugatdunántúli kisvárost és felköltözni pöstre, ahol állítólag három kiló is összejöhet egy hónap alatt ha ügyes vagy. Azt jó előre elmondom, hogy Klárika számításait jóval felül is múlta a valóság, de ne szaladjunk annyira előre. 

Van egy rokona a Kázmér, ilyen magánakvaló fura figura, állítólag papírgyűjtésből szedte meg magát, azt most van vagy négy lakása azokat adogatja ki, így nyáron meg frankón üres volt az egyetemisták miatt. Na az egyik garzonba költözött be, a keleti mellett, rendes szerződéssel, két kiló kaukcióval, meg egy százas bérleti díjjal, ami tartalmazza a rezsit is. A rokonság miatt pedig úgy dealelték le, hogy szeptemberben már nem kell fizetnie a csajnak, csak októberben tiszta hónapot. A környék amúgy nem annyira fos, bár kicsit hátrébb már egész putris, meg gázos arcok is mászkálnak arra, de Klárikát se kell félteni, meg amúgy is az első ledolgozott hónapja óta taxival jár melózni, így attól sem kell tartania, hogy esetleg valaki rámozdul a piros metrón vagy valami. 

A melókeresés egy vicc volt, konkrétan kinyomtatott húsz darab önéletrajzot amit velem csináltatott meg (azóta is várom a jutalékot ám) és leszállt a Deák téren, majd elindult a Király utcán felfelé és minden olyan helyre bement ami szimpi volt neki. Úgy a hatodik helyen már el sem engedték, mondták neki, hogy holnap kezdhetsz kisanyám, mi a méreted? XS? Nemúgy, hanem mellméret, mert nálunk a munkaruhát derékbőségben mérjük, aztán kapott egy köldökigérő ilyen melltartóval összevarrt blúzt (faszomtudja hogy működik, én csak ahhoz értek, hogyan szaggassam le) és bemondták az órát, hogy másnap ötre gyere. Ha lehet, ne narkózz. 

Klárika nem is értette, hogy ezt miért mondták, hiszen nincs is vele a Májki akiről azért ránézésre is be lehet tépni, de sejtette, hogy na ez nem lesz egyszerű. Másnap délig aludt és vagy két órát készülődött, hajat vasalt, punit waxolt, körmöt reszelt, sminkelt, szóval gecire felszívta magát és rendesen akarta is a melót, mert azért a pultozást azt szerette. Egy szombat estével indult a móka, vágod az augusztus egyik uccsó hétvégéjén, amikor eleve meg volt bolondulva a fél város, Klárika csak a 24. legény és leánybucsúig tudta számolni a tömeget, de volt ott minden baszod, a transziktól kezdve, a látványgengeszterekig, a koszos hipsztereken át, a diszkópatkányokig, rendesen elfáradt hajnali ötre, de kemény csaj volt, rendesen odatette magát, csak úgy keverte a tyúkoskólát, mintha az folyt volna egyenesen a csapból és lám, az eredmény is hamar érkezett. Mikor hajnalban a pultfőnöke kicsapta a jattot, majd megállt benne az ütő, harminc rugó és csak az övé. Ezen felül meg majd jön a fizuja. Persze a pultfőnök mondta neki, hogy ne vegye ezt alapnak, kiemelkedő este volt és amúgy is szombat, de azért a napi 10 rugó jattokra lehet számítani per kopoltyú. 

Másnap pihenőnap volt, így Klárika elment a Westendbe és vett magának három olyan intimissimis bugyit, amire eddig ránézni is alig mert, de most nem számított, mert geciboldog volt. Meg is jegyezte, hogy azért a vidéki pultozás sem sokkal másabb, csak itt fele-fele arányban angolul kell beszélni, ami szerencsére nem vészes mert a sört meg a vodkát érti, az összeget meg amit kér, azt úgysem hallja, ezért mutatja a gépen, meg amúgy is kb mindenki kártyával fizet. Az viszont már meglepte, hogy a csávók rendesen adják az ötszázasokat, ezreseket a fizetésen felül, hogy ez a tiéd cicám, köszi. Az árszínvonalon is meglepődött, mert bár csicsásabb pohárban adják a jägert, de érted ezernyolcat elkérni négy centijéért, az túlzás, még akkor is ha mind a négy centet kitöltötte volna. Kacsint.

Szóval Klárika ismerkedett a pesti élettel, hipp-hopp megszokta a metrót, meg a négyeshatost, az apró zsúfolt boltokat, a pénzváltók előtti hatalmas sorokat, a gurulós bőröndös haspólós dagadt nőket akik papupcsban tolják még novemberben is. Egyszer még futni is elment a Margitszigetre, de miután nyolcan ciccegtek utána, abbahagyta és kinézett egy termet a lakásához nem túl messze, ahol békénhagyják. 

Azóta rendesen nyomja az ipart, keveri a koktélokat, önti a viszkikólákat és persze hajtja el a fiúkat a francba. Kicsit személyes kérdésemre még azt is elárulta, hogy ezidő alatt csak egyszer szexelt, azt sem melóhelyen kukázta össze, hanem tinderen, amin meg is lepődött, hogy mennyivel több ember van, mint odahaza. Persze már azért kezd ő is nagylány lenni és nem hiszi minden kósza dugásra azt, hogy holtodiglan, mint ahogy eddig tette, szóval fejlődik a kiscsaj rendesen. Akadt viszont pár cinkesebb sztori is, mert mint tudjuk, ahol pia van, ott részeg ember is van és ahol kanos részeg van, ott előbb utóbb valaki baszik, legfőképpen rá. 

Egyik lájtos csütörtök este egy magyar társaság mulatott éppen, sorra rendelték a viszkiredbullokat és már bőségesen túl voltak minden felszívhatón is, mikor a társaságban az egyik, addig csendesebb jólöltözött fickó el nem kezdett beszélgetni a lánnyal. Nem volt rámenős, sem udvariatlan, inkább csak tűnt olyannak, aki unatkozik és kezdi megelégelni a barátainak a viselkedését. Egy cigire közösen mentek ki, ilyenkor fullon van az egész utca, nem lehet baj, raádásul a Hosszú, a lapátkezű kidobó is frankón vizslatja a terepet, az a csávó meg olyan, hogy senki nem akar beleszaladni az öklébe, így kétszer is meggondolják, hogy mit és hogyan mondanak még az utca túlfelén is. Na nagyban cigiznek, csávókám érdeklődik immáron picit kacérabban, mire Klárika drága elneveti magát valami faszom flörtnek gondolt beszóláson, azt a következő kép az az, hogy a csávó az konkrétan benyúlt a blúzba is kibluggyantotta a bal mellett, de érted mintha hordó vízből vett volna ki valami súlyos idomot, azt elkezdte szívogatni, meg csókolgatni a mellbimbót. Klárikának több sem kellett, izomból térdelte pöcsön a csávót, aki olyan nyüszített, hogy az már a Hosszú fülét is megcsapta, aki pedig belső frusztrációit aznapra már levezethette így, hogy volt rá alany. 

A másik karcos sztori is hasonlóan indult, már annyiban, hogy kint cigiziett, mikor jött egy angol(ul beszélő) társaság akik hipp-hopp körbeállták a drágát és elkezdték a jóízlés határain túl moleszterálni, ami roppant nagy hibának bizonyult, ugyanis egy magyar csapat érkezett a nemes hölgy segítségére, amiből olyan street fight lett, hogy Van Damme azóta is spárgában maradt. Persze Klárika vidéki leány, nem áll tőle távol a búcsús balhék összetettsége és sokszínűsége, de azért az ilyen helyzetek rendre megrémítik. Ennek okán vásárolt is a plázában a késesnél egy paprika sprét, méghozzá azért, mert a nőnemű pulttársai kiokosították, hogy a gázspré drogos ellen szart se ér, ellenben a kapszaicin tartalmú apró dezodorokkal szemben, amik rendesen égetnek már az első perc után. Baszod három nap nem telt el, hogy megvásárolta ezt a kis piros dobozos deót, tücht belekötöttek a pultban. Egy önérzetes közgazdász egyetemista, aki rendre hangoztatta, hogy pultosgecik votkát, én pár év múlva diplomás közgazdász leszek és mikor sokallotta a macifröccséért és az unicumjáért felszámított két rugót, akkor csináltmellű, büdös kurva, karfiolos a picsád! felkiáltással egész egyszerűen két kézzel letépte főhősnőnkről a felsőt, vagyis tépte volna, ha a belső merevítő és pánt nem tart. Így viszont kiérdemelte a jutalmat, hogy ő legyen az első tesztalanya a paprikasprének, amit állítólag a lányok azóta is emlegetnek, mert ilyen keserves gyereksírást, még a végtagkaszabolós liveleaks videókon se nagyon hallottak. Állítólag ez a szitu fel is került a pesten hallottam csoportba videóba, de ezt nem tudom biztosan mondani, mert nem láttam. 

Klárika a káli medence koronázatlan csöcs és pultkirálynője viszont új terepen helyt állt, sőt mi több túl is teljesített és most boldogon él, dolgozik és azt ígérte, hogy néha ha történik vele valami faszaság akkor megírja. Ja és üzeni Pacsainak, hogy vékonyfaszú!

zavtra.jpg

Egy NER lovag naplója - taníts politikust facebookozni

Azt mondják, hogy megfelelő felkészültséggel egy csimpánzt is meg lehet tanítani a jelbeszédre. Persze azt nem teszik hozzá, hogy az ilyesfajta feladathoz olyan előképzettség dívik, ami feltételez egyfajta hozzáértést és az sem hátrány, ha a csimpánz megfelelően intelligens. Ugyanígy vagyok mai napig azzal, mikor felmerül a téma, hogy politikust kell facebookra oktatnom. Inkább választanám a csimpánzt. 

no_image_available.jpg

Hivatalba lépésem első negyedévében már elég fontos platform volt a Facebook a magyar üzleti érában. 2011-ről, 2012-re viszont globálisan is duplájára nőtt a Facebook felhasználók száma (forrás), így természetesen a politika sem akart kimaradni belőle. Nehéz egy technokrata korban visszaidézni bizonyos évek technikai színvonalát, hiszen olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy egy-egy feature-re már nem is emlékszünk. Azért teszek egy próbát. 

2010-ben az uralkodó közösségi média még az iwiw volt (a vidéki emósok myvip-jét max említeni vagyok hajlandó és mindenki gáz aki valaha is ott volt). A fő beszélgetési platform az MSN, a weboldalak, webshopok pedig a bár túl a kezdetlegességen, azért még mindig megrekedtek, a baloldalt menüsör, jobboldalt tartalom szisztémában, ami mobilon sem működött reszponzívan. 2011-ben robbanásszerű változás volt a magyar érában, az emberek megőrültek a facebookért és egyre több cég is komoly jelenlétet igyekezett tartani a közösségi site-on. A politika körülbelül 2012 elején kezdett országos szinten profilképet feltölteni, persze a nagy emberek és pártok központilag azért tessék-lássék módon részt vettek a 2010-es kampányban is. Külön vicces volt akkoriban figyelni ezeket a direkt politikai posztokat, belső körökben mi szarrá röhögtük magunkat az idióta pártvezetéseken, amik hiába nyertek választást, a technokorban pattintott baltával próbáltak érvényesülni. Persze ez sem tartott sokáig. 

2012 elején a polgi is mondogatta, hogy meg kéne nézni ezt a fészbúszkot, mert mindenki mondja, hogy milyen jó. Mélyet sóhajtottam és megkértem a naptárt kezelő kollégát, hogy iktasson be egy két, de inkább három órás timebox-ot, Közösségi média címen. 

Olyan alapdolgokat kellett elmagyaráznom, hogy mi a lájk és megosztás, ami valahol még akár érthető is lenne, ha egy barlangban született hegyizergét oktatnék, de egy fiatalos, magát a város első emberenék mondó ember esetében kicsit illúzióromboló.

És akkor most itt álljunk meg egy picit. A facebook-on az emberek céllal vannak fent. A természetes személyek azért, hogy fikázzák, vagy épp maszturbáljanak egymás képein, a cégek azért, hogy minél több terméküket/szolgáltatásukat eladják, a bloggerek pedig azért, hogy széles körben terjesszék az írásaikat. Nade egy politikus az melyik kategória? Kétlem, hogy bárki nedves bugyival csúszkálna a billentyűzeten egy politikus látványára, terméket is bajosan értékesít, de tulajdonképpen egyiktől sem állunk olyan messze. Ha egy marketing szakember elkezd készíteni egy posztot facebookra, feltezi magában a kérdést, hogy mit akar elérni vele? Mi a cél, mit vár a possztól és hogyan lesz ebből közvetlen, vagy közvetett profit. A politikus is hasonló, legalábbis így kéne működnie, mert alapvetően ő szavazatokra akarja váltani a facebookon szimpátiával kiváltott lájkjait. Na ezzel szemben rengeteg politikus használja a Facebookot hírújságnak, amiből születnek a híres rezsi szilárd megtekint válgoatások. A böszméje. Amúgy azt vágjátok, hogy a vicc még fideszen belül is arat, hogy Német Szilárdot azért tartják, hogy Kósa Lajos okosnak tűnjön? Nem kamuzok, dajcs mondta viktornak, aki majd kiköpte a protkóját a röfögéstől és pontosan olyan képet is vágott hozzá mint a híressé vált képén. Nade elértem a tárgytól. A politikus kezdetben arra használta a facebookot, hogy minden faszomról beszámolt. Ma megtekintettük a piperebocskori szent andrás asszonykórus legújabb kötőtűjét. Ma tiszteletadással emlékeztünk a második világháborúban elhurcolt zsidókért. És erről minimum 20 kép, variációk egy témára. Külön fun-fact, mikor a beszédet teljes egészében be is emeli a poszt fölé. 

De voltak mégsúlyosabb szituk is, mikor a facebook kezelője egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, így születtek olyan posztok, hogy asszondja 

Rákosi Mátyás itt: Kossuth Tér
3 órája 
Ma Rákosi elvtárs úr a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke megtekintette a Kossuth Teret. Nagyon szépnek ítélte. Lájk ha tetszik.

Nem viccelek, ez frankón megtörtént, csak rohadtul nem emlékszem melyik jelentéktelen gombnyomogató paraszt tette, ez ez így ebben formában megjelent a Facebookon. Nagyon szeretnék sokmindent elmondani ezekről a fiaskókról, de sajnos anélkül, hogy az adott terület rám szállna, nem tudom megtenni, de a fenti példából el tudjátok képzelni, hogy egy 50+ -os ember, hogy kezdte el használni a közösségi médiát. Koncentráljunk a tanításra. 

Az első óra azzal telt, hogy el kellett magyaráznom a facebook felépítését, hogy mi az a hírfolyam és ha "üzleti" oldalt hozunk létre, miért nem tudjuk lájkolni azok posztjait akik bekövettek minket. Ezután fél órát kellett győzködnöm a bizottságot, hogy nem lehet a saját facebook oldalunkon betűtípust váltani. Nem lehet - de igen lehet, a lányomnak a telefonján is tök más betűk vannak. Ilyen jellegű érvekkel kellett harcolnom és elmagyaráznom, hogy mi a kliensoldali megjelenítés. 

A következő fejezet a borítókép kiválasztása volt, amely sarkallatos kérdése lett az egész beszélgetésnek. Politikusként használható profilképet nem volt nagy truváj összeszedni, de a borítókép az konkrétan kétszer negyvenöt perc-es bizottsági ülésre hasonlított ahol a kommunikációs és pr iroda, a nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgival kiegészítve pro-kontra érveket gyűjtött a gyerekkel mosolygós természetben kirándulós és a városkép panoráma fotókon. Hosszasan ecsetelték a gyerekkekel pózolós kép társadalmi hatását, amely a felelősségtudatot hivatott szimbolizálni, de a városkép patrióta elkötelezettségén is sokáig ment a vita. Végül egy sárga fidesz felirat lett. Bumm. 

Jött a követőbázis kérdése. Hogyan lesz egy 0 like-os facebook oldalból kritikus mértékű követőbázis? Hát úgy bazmeg, hogy a kabinet mindenkenek ír egy rövid üzenetet, amelyben arra kéri kedves ismerőseiket, hogy kövessék be polgármester úrt. És itt most nem választható opcióról beszélünk, amit a seggnyalók jópontkra válthatnak, hanem kötelezően kiadott feladatnak. Ha ez egy gazdasági tevékenységet végző cég lenne, akkor úgy basznák rá az ajtót az MLM kommandósok, hogy a forever adná a másikat, de mivel itt mindenki meggyőződéses, tisztességes kerestyén jobboldali, így erről szó sem lehet. 

Szóval írtuk az üzeneteket azoknak az ismerősöknek, akik ha nem is követik be az oldalt, legalább a hétvégi kocsmázáson megejtett cifrabeszédű lebaszás után nem hozzák fel többet a dolgot. Az egyik kolléga távoli rokonoknak küldözgette el, de volt olyan srác is aki kamuprofilokat hozott létre, hogy teljesítse a kvótát. A régi facebook specialisták szokták mondani, hogy az első 500 ember a kritikus. Ha az megvan onnantól, a dolog tud önjáró lenni, ha megfelelő a tartalom. Szerencsére egy városvezető politikus esetében ez így lett, de nem azért mert jókat posztoltunk, hanem mert a választópolgárok egy olyan kommunikációs csatornát véltek felfedezni benne, amit mi a göndör-szőrős hátunk közepére sem kívántunk; minden apró-cseprő dolgot itt jelentettek be. Nagyobb szarba nyúltunk, mint amit rezsi-szilárd és megboldogult torgyán egy közös pacalozással együtt képes lenne abszolválni. 

Az emberek azt gondolták, hogy a profil mögött a polgi ül, nem pedig, hogy egy kiszervezett feladatot teljesítő, hobbiblogger, trash-lover akkor még kezdő kokainista fog majd válaszolni. Lett is ebből baj, nem is kevés. Elsőre csak a nyugger nagymamák, akik 2012-ben még szerencsére kevesen voltak, kezdtek el írogatni, hogy jajj polgikám ki kéne már vágni eztet a fát itten, meg le kéne kaszálni a füvet, el kéne kotorni a havat az utcából, szóval tipik proli panaszok érkeztek, amikre a válaszaink hatalmas mennyiségű időt őröltek fel. 

Volt ugyanis a polginak egy heppje, hogy semmilyen válasz nem mehet ki az irodából, amit ne személyesen okézott volna le. Mivel napi egy órát nem tudtunk ráfordítani arra, hogy a facebook üzeneteket válaszolgassuk meg szinkronban, ezért a hivatalok leggányabb és legpazarlóbb módjával oldottuk meg a dolgot; mindent kinyomtattunk. Komolyan bazmeg, a polgi ahelyett, hogy belépett volna a rendszerbe és tulajdon két kezével bepötyögte volna a választ, elvárta, hogy minden nap este 7ig beérkezett üzeneteket egyenként a4-es lapra nyomtatva, ledossziézva adjuk le, másnapra pedig ő remegős kézzel írt válaszban leadta az ukázt, amit vihettünk fel gépre. 21. századi technológia, fckyeah! 

Persze pár hét után a polgi is belátta, hogy nem válaszolhatja meg ő az összes rajongói levelet, ezért szabad kezet kaptunk. A nénikéket, meg azokat akik ilyen mindenféle apró faszsággal jöttek, jól elküldtünk a picsába (nemám, csak a megfelelő hadosztályhoz, favágást a kersztéknek, hókotrást meg a gondnokságnak), akik ilyen mizu polgi, üziket dobtak simán ignoráltuk, akik pedig komoly kérdést tettek fel, azoknál maradt a kinyomtatás. Napi 30-ra redukáltuk le így a kinyomtatandó a4-esek számát. 

A posztok számát a polgi napi háromban határozta meg, kivételt ezalól a hétvége jelentett. Meg kell mutatni, hogy itt folyik a munka, mondogatta, de nem értette meg, hogy nem vagyunk baszatlan tiniribancok akiknek lájk kell, hanem értelmes posztokat kéne feltöltenünk arról, hogy a város hogyan fejlődik. Szerinte az is fejlődés, hogy fejet hajtunk valami ixezer évvel ezelőtt meghalt ember szobránál és amúgy is nézzem csak meg, a Pástiné Juci néni is kommentelt, meg a Tomor Béla bácsi is belájkolta. Valóban fokmérő egy 80 és a halál közötti ember lájkja egy poszton, aki a következő választást sem éri meg. No ne értsetek félre, nem mindenáron a 60+os emberek kivégzése a célom, de politikai tanácsadóként szerettem volna eredményt elérni, méghozzá ezt olyan módon, hogy kimutatható legyen, hogy a facebookba rakott munka a szavazócetliken is meglátszódik. És bárhogy osztunk-szorzunk ez nem az ősfideszes nyuggereken fog meglátszódni, akik akkor is a pártra szavaznának, ha viktor és putyin a moszkva téren rendezne meleg bukkake partit. 

A facebook oldal viszont nem nagyon akart 600-700 követő fölé menni (itt még 2012 elejét írjuk, mikor csak a magyar fiatalság 90%-lett egyik hónapról másikra fb felhasználó, az öregekre még várni kellett egy bő évet) szóval ki kellett valamit találni a multi-level-marketingen kívül, mert a polgi feje kezdett olyan lenni, mint a szaffiban a főgonoszé, aztán annyit nem fizetnek, hogy még a gőzt is eresztgessük belőle, így elő kellett állni egy ötlettel.

Természetesen Facebookhoz értő ember első tanácsa az, hogy hirdessünk. Teljesen logikus, célzottan lehet olyan érdeklődési kört elérni, amely számunkra releváns (most arról ne beszéljünk, hogy ez mennyire nem működik magyarisztánban). De erre jön Polgi, hogy az nem jó, hiszen a facebooknak az a lényege az offline médával szemben, hogy ingyen van. (Szerencsétlen.) Úgyhogy a régi kispolgári körös időkből előkukázott nagysasszonyok, üzleturak akik már a 2010-es nagy győzelem után hirtelen fókuszba kerültek, kapták is az első feladatukat, miszerint osztogatni kell a polgármester posztjait, hogy minél több emberhez eljusson. Igen ám, okos ember az összes politkus, mert számokat szorozni egymással nagyon tudnak, de az már ritkán jut el a tudatukig, hogy egy városban, ahol az emberek viszonylag szűk kört írnak le, hiába osztogatják ugyanaozk a demográfiai csoportok ugyanazt a posztot, a beltenyészeten kívül nem sok új helyre fog elkerülni a kívánt információ. 

Hiába magyaráztam, hiába vesztegettünk el vele három hónapot, mikor még mindig csak +100-al nőtt a kedvelések száma, a polgi elkezdte érezni, hogy tán lehet valami igazság a mondandómban. Hirdessünk. Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű. Először is a facebook hirdetése bár ad számlát, de a hivatal jogászai körülbelül három hétig tanakodtak rajta, hogy ezt hogyan számolják el. Még egy nemzetközi közgazdászt is meghívtak, hogy segítsen eligazodni rajta, amikor is, az városi Fidesz vezető el nem küldött mindenkit a vérvörös kommunista kurva anyjába, hogy hogy lehet mindenki ekkora gyökér, hogy pártköltést a hivatalban akar elszámolni. Hát egy év sem kell és már is azt akarjuk, hogy minket is tolvajnak bélyegezzenek? - tette fel a költői kérdést, az igen agresszív, ám kétségkívül legintelligensebb figura a szervezetben. Persze azt már most elárulom, hogy négy év kellett ehhez, de akkor még ez nem számított. A vége az lett, hogy a Fidesz sem tudta elszámolni a pénzt, így feketén ki lett fizetve a polgi dombornyomott kártyájáról leszedett két kiló, amiből igen hamar 10-ezres nagyságrendű, helyi követőbázist építettünk fel. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Egy NER lovag naplója - Osztályharc

A hivatali élet külső szemmel igazi idillnek tűnhet. Beérsz fél nyolcra az irodába, kényelmesen megkávézol, elolvasod a régiós napilapot (közben már csinálod a sajtófigyelést és neonlila szövegkiemelővel behúzod, hogy hol említették meg a górét), csekkolod az indexet, aztán már is ott az tízórai szünet, aztán egy szussz cigi, kis pletyi a folyosón, majd jöhet az ebéd, arra rá a kávé és mindjárt négy óra minek dolgozzunk ma már. Jól hangzik mi? Pedig aztán a lófaszt. 

vendeghanyas-ner-lovag.png

Naplósorozatom első posztjában, röviden azt vázoltam fel, hogy hogyan kerültem a hivatalba. Az első hónapok viszont mindjárt sok-sok érdekességgel szolgáltak. Mielőtt tovább megyek, szeretnék tisztázni pár dolgot. 

Nem célom, sem a jelenlegi, sem pedig a régi kormányt direkt rossz színben feltüntetni. Nem azért írom le ezeket a dolgokat, mert valami kisfiús sértettség játszódik bennem, hanem azért, mert sok érdekesség rejtőzik a történetekben. Természetesen (sőt főleg olyanok) lesznek, ahol szidni fogom a rendszert, de ez azért, van mert a rendszer tulajdonképpen saját maga ellensége is. Egy ekkora szörny már önjáró és akaratlanul növesztett csápjai csak tovább mutálódnak, hol szimbiózisba lépve a szomszédos kinövéssel, hol pedig elpusztítva azt, növekszik tovább. A rendszeren belüli puccskísérletek mindennaposak és itt természetesen nem nagyban kell gondolkodni, hanem olyan lokális tisztségekben, mint például egy városi képviselőség, ami azért egyáltalán nem olyan elérhetetlen hivatás bárki számára sem. 

Sokan felrótták már az első poszt elején, hogy hazudok, duzzogós kis libsi vagyok, aki nem képes elviselni, a magyar választók akaratát. Erre ezen a bekezdésen kívül reagálni sem vagyok hajlandó, az az pár mondat is csupán annyi, hogy; lehet egy politikai eszmét/rendszert szeretni és kiállni mellette, de mindenáron, szemellenzősen védeni bármiféle valós, vagy tényt nélkülöző kritikával szemben, arra létezik egy szakszó; fanatikus. A fanatizmus pedig mint a történelemből tudjuk, sosem vezet hosszú távon túl jóra. Ergo fidesz birkák, takarodó. /kacsint

Ez inkább egy kérés, mint kijelentés. Szóval sokan tudjátok, hogy ki vagyok (hát már lassan ettől is kivagyok - micsoda nyelvi bravúr), meg azt is, hogy mely városokban voltam aktív. Tőletek kérem azt tisztelettel, hogy mind a blog hosszú fennmaradásának reményében, mind pedig az esetleges félreértések elkerülése érdekében ne tegyetek meggondolatlan kijelentéseket. Persze folyhat kommentben a spekulálás, de ha lehet tartózkodjunk random politikai szereplők nevének benyögésétől. Én nem fogok nevesíteni senkit, a naplósorozat körültekintően úgy íródik, hogy bármelyik Magyar városra ráilleszthető legyen és egyikre se. Fiktív szereplőkkel keverem a valósakat, férfiból nőt, nőből transzit, osztályvezetőből jegyzőt, aktatologatóból pedig felszopót csinálok, hogy méginkább összekeverjem a ti pénzetekből is a fizetett munkásőröket, akik már a netet is listázzák ugye. Mielőtt gyávasággal gyanúsítatok, el kell mondanom azt is, hogy nem félek attól, hogy majd a hatalom rámtalál és smirglis dildóval seggbekúr (ha akarták már rég halott lennék), egyszerűen csak nincs kedvem esetleges hibás emlékezés, rosszul fogalmazott mondatok miatt magyarázkodni, így jobbnak látom a szándékos gonzósítást. Aki nagyon akarja, az úgy is fel fogja ismerni a szereplőket.

Kezdjünk bele

Mint említettem 2011 szeptemberében kezdtem dolgozni és hamar eljutottunk a karácsonyi vásárokig, aminek megtervezése egy kész agyrém. Eleve a város dekorációjára szánt budget nagyobb volt mint Habony mesterünk éves kiadása amit kátrányos üccsire szán, ami azért nagy szó. Ebből lehetett megpályáztatni mindenféle olyan embert, akinek hirtelen világítástechnikai cége lett, aminek árukészletét az ebayről, meg aliexpresszről töltötték fel. Nyilván ez eleve sejthető, így ennek részletezésébe nem is nagyon mennék bele. Az igazi lóvé ugyanis nem ebben volt, hanem a kitelepülni vágyó bodegák árusításában. Vágjátok, azok a kis faházak, amikben a hősugárzóval támadó, füles sapkás kofák települnek be november végén és szilveszterig ki se jönnek onnan. Elég vegyes a felhozatal, mert a kürtöskalácsosoktól, a szappankészítőig, a szalmabábuson át az alaszkai prémvadászokig minden megtalálható. Valamelyik évben még valami indiántörzs is pályázott, azt pánsíppal tolták a bodega előtt tollas fejdíszben és árulták az öt forintos bőrszíjra csomózott fröccsöntött műanyag farkasfogakat. Beszarás.

Na ezek az emberek között rendes selejtezetés ment. Az arra kijelölt emberek méregették a pályázókat, mint devecseri lomis a lopott bringát, de ha azt hiszed, hogy az alapján jutottak be a pixisbe, hogy ki volt a leginkább karácsonyi vásárba illő árus, akkor csalódást kell, hogy okozzak. A parcelladíjon felül, ugyanis licitálni kellett, persze nem hivatalosan és ezek a licitek természetesen egy döntő ember zsebecskéjébe vándoroltak. A legszebb az egészben az, hogy hiába nevezik ezt sikkasztásnak, mikor kibukott a dolog, az ember nem lett kirúgva, hanem csak egy bizottságot hoztak létre, amely felügyelte a pályázatot. Így megy ez. És mondanom sem kell, hogy a karácsonyi árusoknak mondhatni életben maradást jelentett ez a 100 kiló csúszópénz, hiszen ha ki sem kerül a vásárba, akkor nem tud eladni és lőttek januári nagy lóvé számolgatásnak. Természetesen a csókosok itt is mindig kiemelt helyet kaptak licit nélkül. Az egyik városatyának az egyik rokonának pecsenyése volt, tudjátok az a fajta, ami baszomnagy rostlapon süti a kolbászt, a tarját, meg a mindféle földi jót a vásáron háromezerért. Ők természetesen a legfrekventáltabb helyet kapták, csúszópénz nélkül, ügyelve arra, hogy kajás bódé ne legyen a környéken. Minden szentnek maga felé, ugye. Térjünk csak vissza a hivatalba.

idaea_1541592622.jpg

Hamar egyértelművé vált, hogy a hivatali dolgozók félnek tőlem. Vagyis inkább a pozíciómtól, mintsem a személyemtől. Az teljesen egyértelmű volt, hogy csókos vagyok, mert a területen mindenki az volt. Némileg kilógtam a masszából, mert jellemzően 40+-os nők alkották a hivatali humán erőt, amelyet szinte csak díszítésként színesített az a néhány férfi, aki ott volt. Egész konkrétan 230 emberből 20. Ők jellemzően vagy régi bútordarabok, vagy pedig olyan megkerülhetetlen szakmai tapasztalattal rendelkező fickók voltak, akik nélkül a hivatal tényleg megállt volna. A hivatalra jellemző volt, hogy nem volt meghirdetve egy pozíció sem. Ha egy hely megüresedett, azt azonnal betöltötték ismerősökkel. Akkoriban teljesen elfogadható kijelentés volt, hogy bekerülni csak kihalásos alapon lehetséges. A hivatal annyira biztos munkahelynek számított, hogy generációk használták szülőcsatornának azt és ne csak képletesen értsétek ezt, hanem úgy ahogy mondom. Ha egy fiatal nőnek sikerült felvételt nyernie és a hat hónapos próbaidőt sikeresen abszolválta, akkor az a család sínen volt, jöhettek a porontyok, rendes 2,5 éves ciklusokban. Az egy év+egy hét munkaviszonnyal rendelkező egyedek rendesen lógtak majdnem nyolc évet szopós borjúként a hivatal csöcsein. Olyannyira nem viccelek, hogy a 210 nőből, egy időben negyvenen voltak gyes-en. A helyükre persze határozott időre felvettek valakit, mert valami faszom rendelkezés így szól, de ők legtöbb esetben vagy levelezőn tanuló egyetemisták voltak, vagy kiszolgáltatott szerencsétlenek, akiket az édesanya visszatértekor könnyes szemek nélkül búcsúztattak. Mondanom sem kell, hogy mekkora szakmai lyukak maradtak így, az olyan anyukák miatt akik akár másfél ciklust is kihagyva jöttek vissza dolgozni. Slusszpoén az egészben, hogy volt egy csávó, akinek semmi köze nem volt a személyügyhöz, de egy kúrásért cserébe valahogy elintézte a felvételt. A srác visszataszítóbb mint Ron Jeremy és Quasimodo szerelemgyereke, mégis több és jobb csajokat dugott bármelyikőtőknél. Külön fun-fact, hogy ebből nem is nagyon csinált titkot. A városban szájról-szájra járt a hír, hogy ha ennek az embernek ha lájkolgatjuk a Facebook posztjait akkor előbb utóbb a látókörében kerülhetünk. Nyilván csajok esetében ugyebár és bizonyos megjelenési szint felett. Őt az egyszerűség kedvéért nevezzük el Ro-Quasimodonak, mert a blogban még sokszor lesz szerepe.

Az osztályok között pedig rendes harcok voltak, kevésbé látványosak mint a trónok harca házai között, ám legalább annyira intrukusak. A Szociális iroda gyűlölte a Kulturális és Sport irodát, a Kulturális és Sport iroda gyűlőlte a Humán Főosztályt, a Humán Főosztály győlölte a Szocális irodát és mindenki gyűlölte a Jogi irodát. Az utóbbi egyébként nem volt alaptalan, mert míg az egyszerű dolgozók között laza kötődések, cigiszünetben kötött haverságok alakultak ki, addig a jogi osztály dolgozói tettek róla, hogy közéjük kerülni még a lendvay utcai székháznál is nehezebb legyen. A jogi osztályon kizárólag csajok dolgoztak, azok a fajta pinák, akik csípőből összeadják fejben a rajtad lévő göncök beszerzési árát, a slusszkulcs-farmerzseb kitüremkedéséből évjáratra megmondják a verdát és egy bizonyos végösszeg alatt a továbbiakban úgy átnéznek rajtad, ahogy Viktor a CEU szerződésen. Emellett rendkívül gőgős teremtések, s még ha úgy adódik direkt beléd is rúgnak. Cserébe legalább kimagasló megjelenéssel bírtak, szó se róla, minden faszi örömmel baszná őket, ha arról lenne szó. A jegyző viszont tette is, egyiket a másik után, de hát ez a biznisz már csak ilyen. 

A jogi osztály amúgy, két dologgal foglalkozott. A tetetmes munkaügyi pert - amit egykori dolgozók a hivatal ellen indítottak - próbálták kezelni, illetve a sablon szerződéseket felügyelték. Nem sok vizet zavartak, mert a saját belső körükön kívül nem beszéltek senkivel, nem köszöntek senkinek és ha tehették nem is mutatkoztak senkivel. Volt rá konkrét példa, hogy egy új kollegina, aki azt hiszem a belső ellenőrzésen volt, ismerte az egyik jogász ribancot spinningről és mikor első munkanapján melléjük mert ülni az étteremben, akkor az összes doktor szöszi felállt és szó nélkül másik asztalhoz ült, nyomatékot hagyva, hogy velük aztán nem lehet csak olyan könnyen bariskodni. Külön fun-fact a dologban, hogy ez a belső ellenőr csajszi göngyölítette fel évekkel később, az egyik kulturális intézménnyel összejátszó csalássorozatot, amiben a spinninges jogász "barátnő" nyakig benne volt és úgy nyolc millát sikkasztottak el. Mivel utaltam már rá, hogy a hivatalban a következetesség, legalább annyira jelen lévő fogalom, mint a kispolgári körökben rákosi éltetése, ezért a csaj egy ejnyebejnyével megúszta. Azóta is ott van. 

Járj öltönyben

Én pont akkor kezdtem el dolgozni, amikor a ruhapénzt már elvették az önkormányzati dolgozóktól. Ez egy éves szinten 100-150 ezer forintos tétel volt, amely úgy működött, hogy te a fizetésedből vettél magadnak ruhát, legyen az nájki cipő, kínai szandál, gucci táska, s az arról kapott áfás számlával becsattogtál a hivatali pénztárba és azt a tételt kifizették neked. Ezzel sokan visszaéltek, mert rohadtul a józsefvárosi piacról öltözködtek, de ismerősök áfás számláival pedig felvették a pénzt. Az Orbán kormány rájátszva az urizáló hivatalnokok elleni közutálatatra, egy huszárvágással elvette a ruhapénzt a közszolgáktó, hogy lám mi bizony a munkásosztályt fogjuk támogatni, ezeknek az embereknek jó fizetésük van, biztos állásuk, majd megoldják a ruházkodást. Igen-ám, de nem mehetettél dolgozni akármiben. A Polgi kabinetjében bár nem maga Lakatos Márk ellenőrizte a dolgozók öltözködését, de aláztak porrá olyan embereket, akik a 17-ezer forintos ballagási nájlonöltönyükben merészeltek megjelenni. Kulcskérdés volt a cipő is, ha műbőr, akkor NEM mehettél be a polgármesteri irodacsoportba, ha ÍZLÉSTELEN mint például az ortopéd cipők, akkor sem mehettél be. Volt egy belső dressz kód, aminek meglétét titkolták, mint egyszeri kopasz a zsidó felmenőket, de azért minden új embernek megmutatták, hogy mi a szint. A dressz kód dokumentuma, olyannyira alapos volt, hogy még a zokni színét, mintázatát és az opcionális mandzsetta gombokat is megszabta. Sőt, volt egy maximum szint is, ami felé nem lehetett öltözködni, például ha narancsszínű nyakkandőt NEM vehettünk fel, mert az egyedül a főnök kiváltsága volt (na nem mintha akartam volna). Emelett a lányoknak ékszerekre külön fejezet volt szánva, de az órákra is kitértek, egész egyszerűen 100-ezer forint feletti típust nem hordhattunk, nehogy azzal vádolják a kabinetet, hogy esetleges csalás folyik. Na nem mintha lett volna pénzünk 100 rugós órára. A cipőkre voltak jó példák is említve, méghozzá a Players Room bizonyos kollekciójából, de hasított bőr nem lehetett (2014-ig, akkor hirtelen divatosnak ítélték). 

Az öltöny külön fejezet volt, sok-sok alcímmel és külön kiemelte, hogy bizonyos márkák kerülendőek. Ilyen volt a Saxoo London, H&M saját márkás kollekciói és még vagy ezer olyan termék amit esetleg meg lehetett volna venni 50 ezer alatt. A Digel volt megjelölve mint preferált márka, ami valahol érthető mert viszonylag az háromrészes öltönyök között egy olyasfajta belépőszint a business class-ba, ami még nem túlzás, ám az átlag 120 rugós fizetésű alkalmazottak egyhavi keresetéből épp-hogy kijött egy szett. És mint tudjuk igénytelen ember az, akinek még váltásöltönye sincs. A csajok viszonylag egy fokkal könnyebb helyzetben voltak, nekik lehetett H&M-es darabokban járni (najó igazságtalan vagyok, inget és övet mi is vehettünk onnan férfiak, az alsónadrágot meg nem ellenőrizték). Szóval ez volt a dressz kód. Poén még, hogy ha a zakó könyöke elkezdett kopni, akkor az onnantól fogva vörös posztó volt, nem lehetett abban járni. 

Még egy mondat a cipőkről: gondoskodni kellett arról, hogy a bőrcípők mindig kifogástalanul nézzenek ki, ezért kellett bent tartani az irodában, egy cipőápoló szettet, bedörzsölő kefe, fényesítő kefe, és damaszrongy, a hozzá illő boxokkal és fényesítőkkel. Nyilván ez egy praktikus dolog s tekintettel arra, hogy sokat jártunk olyan bejárásokra/megtekintésekre, ahol sáros földutakon kellett bandukolni, míg a fotósok el nem kapják a megfelelő pillanatot, ez valahol még érthető is volt. Ennek számonkérése, már más kérdés, de ja. Ha koszos volt a cipőd, rád lett szólva. Pont. 

Fura feladatok

Aki dolgozott már bármilyen jellegű asszisztencián, az nagyjából sejheti, hogy munka és a magánélet mint olyan egyre inkább összeolvad. Ha a város első emberét szolgálod, akkor bizony nem lehet jóízűen hányni egy trash-punk koncert pogójának a közepén, nem lehet múzeumokat oldalba huggyozni részegen és nem is nagyon lehet olyan szintű magánéleted ami túl nagy szabadságot biztosít. 

Mindennapos rutinfeladataim között szerepelt a sajtófigyelés, amit úgy kell elképzelni, hogy minden fontosabb újságot és hírportált követnem kellett. Ha valahol a főnök meg lett említve (függetlenük attól, hogy negatív vagy pozitív hangvételben), úgy azt fel kellett jegyzetelenm és egy excel táblán prioritási sorrendbe raknom. Az esetleges olyan híreket, mint mondjuk mikor egy nagy ellenzékinek mondott oldal negatívabb értelmezésben hozza össze, akkor azonnal sms-t kellett írnom az oldal linkjével. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Bár a hivatal biztosított mobiltelefont, ez 2011-ben, még csak egy nyomógombos nokia volt. (Nekem ekkoriban a privát telefonom egy Sony Ericson Xperia Mini Pro volt.) A főnökség viszont elvárta, hogy a fontos linkeket, sms-ben küldjük. Mondanom sem kell, hogy nyomógombos nokián mennyire teljesíthető életszerűen ez a feladat, így mikor már sokadjára használtam a privát telefonomat hivatali munkavégzésre, s azt megelégeltem, jeleztem, hogy ezt a feladatot így ellátni nem lehet. További érdekesség, hogy a polgi naptárát, egy outlook naptárban vezettük, amely szinkronizálva volt a telefonjával. Mivel nekünk hivatalosan nem volt okostelefonunk, ezért kinyomtatott naptárfecnikkel kellett járkálnunk. Ultimátumot adtam, hogy vagy fejlesztik a kabinet eszközeit, vagy végzetes hibák sora várható hamarosan. Külön arcátlan volt, hogy a képviselők és a főosztályvezetők kivétel nélkül megkapták a megjelenés napján az iPhone 4S-et (2011 október), de nekünk húszezer forintos butatelefonokkal kellett szórakoznunk, mikor mi valóban használtuk volna a jobb funkciókat. Cigizések közben persze a képviselők, meg az alpolgik röfögve osztották meg egymással a HD pornó videókat, a hivatal pénzén vett mobilnetén. 

Az iSync-re a pontot egy valóban végzetes hiba okozta, mégpedig, hogy a polgi önkényesen egy vasárnap éjszaka kitörölt a telefonjában egy olyan hétfő délelőtti jó előre lebeszélt időpontot, amiről így a dolgozók nem értesültek, minisztériumi látogatás kis híján államon belüli diplomáciai botránnyá keveredett. Neféljetek két napon belül lett mindenkinek okostelefonja CalanderSync-el. (Igaz, hogy csak egy 40 rugós samsung, de már ez is eredmény volt. )

A fura feladatok az okostelefonok kézhez kapásával, viszont csak gyűltek. Értesítést kellett kérni, minden index, 444, hvg, origo (akkor még ellenzéki volt). Minden fidesszel kapcsolatos témát azonnal továbbítani kellett Ro-Quasimodonak, aki szortírozva adta át a polginak. 

Emelett be kellett jelölnünk a városban az összes ellenzéki képviselőt fészen (akkoriban jellemzően ezeknek az embereknek személyes profiljuk volt) és minden egyes posztját figyelni, a kommenteket elemezni, a lájkokat pedig listázni. Egy jobbikos városi képviselő felrakott ha jól emlékszem a kitörés napja évfordulójával kapcsolatos tök átlagos megemlékezős képet, semmi nem volt benne, ami fikázás, ámde egy óvatlan utolsó hivatali gondnok be merte lájkolni azt. Ezt nekem jelenti kellett, amiért a gondnok szépen át lett rakva a városi kommunális céghez. Ne lájkolgassá jobbikus posztokat, kisköcsög, mert mehetsz kukákat üríteni!

Intim közelség

Egy polgi, ha csak közepesen is komolyan veszi a munkáját, akkor reggel héttől este hétig minimum dolgozik (van aki ennél többet is). Ezért teljes mértékben elfogadható az a tény, hogy váltás ruhával, tisztálkodásra alkalmas szettekkel rohangál. Nem ritka, hogy az ember még télen is leizzad, ezért teljesen okés az is, ha munkaidőben a város első ember megmosná a faszát. Az már viszont kevésbé oké, hogy olyankor egy-egy ember ténylegesen a zuhanyzó mellett álljon, tartva a törülközőt meg az alsónadrágot. Nekem szerencsére ezt sosem kellett, de voltak nálam törtetőbb személyiségek, akik örömmel vállalták ezt a bizalmi posztot. 

Egy polgi bármit megtehet

Bár nem feltétlen triviális, de nem kell közigazgatási vizsga ahhoz, hogy tudjuk, a jegyzőt a polgi bízza meg. A jegyző pedig kiadja a városban működő kereskedelmi és szolgáltatói üzletek működési engedélyét. Arra akarok kilyukadni, hogy közvetve a polgi is rendelkezhet a működési engedélyekkel. Bár volt egy közel félmillás kétkaros kávéfőző a titkárságon, azért mégiscsak jó volt néha lemenni a városba a pórnép közé és inni egy kellemes feketét, úgy ahogy a közemberek teszik. Na ilyenkor mondhatni arcátlanul kihasználva lett a pozíció, mert én a polgit kávéért fizetni még nem láttam. Nem nagy tétel, 320 forint volt a kedvenc helyén az espresso. Egyszer nem fizetett, de nem azért mert a kedves csálinger a polgi kedvében akart járni, hanem azért, mert egyszerűen nem is kérte a számlát. Felállt és továbbment. Egyetlen egy fiatal tanulócsávó szólt utána, hogy fizetni is kéne kisapám! - szerencsétlen gyerek három hétig moshatta a zsíros edényeket a feketében. Ez ilyen volt. Egy vendéglátós sem merte megkockáztatni, hogy a jó kis közterületfoglalását, vagy neadjisten a működési engedélyét bukja. (Azért az ebédeket már kifizette, hivatali mastercard-al.)

folyt.köv.

 

Egy NER lovag naplója - 1 rész

Najó, NER lovag nem voltam. Ha mindenáron a középkori fordulatokkal szeretnék élni, talán fegyverhordozónak mondanám magam, vagy olyan kígyónyelvű csávónak a gyűrűk urából, aki áll a király mellett és belesúg a fülébe valami gonoszat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere amúgy több ízben is hasonlóságokat mutat a régi jobbágyrendszerre, amelyben földesurak a saját kis birtokukon halálra szopathatják a parasztokat, de azért nekik is csak egy uruk van; a király. 

vendeghanyas_hivatal.jpeg

Napra pontosan tíz évre a 9/11 néven elhíresült terrortámadás napján húztam fel legjobb öltönyömet (amit még a pénzzel csajozós bloghoz vettem), hogy első munkanapomat megtegyem a hivatalban. Sőt csupa nagybetűvel; A HIVATALBAN. Polgármesteri titkár - ez állt a munkaszerződésemen, amit a munkába állásom után két héttel írtunk csak meg, de ez nem tántorított el attól, hogy lelkesen főzzem a kávét és fénymásoljam az aktákat hőn szeretett Polgármester Uramnak. De ne szaladjunk annyira előre. 

2011 nyarán amikor a Mennyi pénz kell az esti csajozáshoz blog? befutott elég sok embert ismertem meg, mondhatni szintet léptem a vidéki startupos yuppie szerepből, s már olyan arcokkal együtt is toltuk a yäger-redbullokat, akik addig maximum azt mondták nekem, hogy egy yäger-redbull lesz. Mivel addig az online világban voltam afféle tanácsadó-social media specialist (2011-ben még nem volt mindenki az, akkor még mindenki DJ akart lenni), ezért kézenfekvő volt, hogy a bloggal igen komoly referenciát lehet megvillantani, ami be is jött. Volt egy csávó, aki ismert egy csajt, aki véletlen leszopott én meg kinyaltam egy szakadt piros golf 1-esben és bár napokig köpködtem a drótállagú pinaszőrt, de csak beajánlott a hivatalba, hogy van itt egy csávó, aki érdekes lehet jövőbeni online kampányokban. Személyesen a polgi fogadott az első interjún, ahol magamról kellett mesélni én meg jól elmondtam, hogy többre értékelem a kokaint mint a kumiszt (egy jobbikosnál ez már kiesés), hiszek az online lehetőségekben (ellenben az offline kopogtatásnál) és nagyjából mindent megszerzek ami neten elérhető, legyen az gyilokpornó, Örkény összes vagy éppen Thomas a gőzmozdony a csemetéinek. Jókat vihoráztunk, majd a csávóban körvonalazódott, hogy érdemes lehet velem kezdenie valamit, mert az éppen csak épülőben lévő Fidesz hatalom még nem elég kiterjedt ahhoz, hogy olyan fiatal szakemberek is álljanak az első sorban mint én. Akkoriban sok politikusnak még nem is volt facebookja, weboldala is csak az a minimális gagyi, amit valami fideszhez közeli mutyivállalkozó eladott nekik jópénzért, s közben csak egy wordpress oldal, ingyenes sablonnal és ócska photoshoppol headerképek, amin pixele outer glow jelezte a hozzá nem értő kezek munkáját. 

A Hivatalban óvatos emberek dolgoztak. Kapásból fél év volt a próbaidő, amire már előre alá kellett írni egy titoktartási nyilatkozatot, vagyis kellett volna, ha megtalálja a személyügyis csaj a sablon word doksit. De nem találta meg ezért hét évet húztam le enélkül. Az erkölcsi bizimet is be kellett volna adnom, de stílusosan elfelejtettem, így mondhatni az átvilágításon oly könnyen mentem át, ahogy manapság Lőri nyeri a tendereket. De akkor még más világ volt, a regnáló hatalom frissen megszerzett 2/3-ával annyira elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki szánt szándékkal kárt akarjon okozni belülről, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy lehetnék kém, tömeggyilkos vagy akár maga Soros György. Ezt jól jelzi, hogy hivatalba lépésem után alig pár hónappal személyesen találkozhattam a fő atyaúristennel Viktorral, méghozzá úgy, hogy nem volt előtte semmi bombavizsgálat vagy ilyesmi. Az akkor még kevésbé pocakos figura simán besétált a portán, hogy váltson pár szót a fociról az öreg recepcióssal, majd felsétált az irodába hozzánk. Most ne értsetek félre, nem állna soha szándékomban embert ölni, még akkor sem, ha Viktorról van szó, de érted akár lehetett is volna. Nuku ellenőrzés, nuku titoktartás, ilyen erővel hamis személyit is adhattam volna le, ezek az idióták az sem veszik észre. Kész szerencse, hogy nem akartam rosszat. Akkor még... /kacsint

De, hogy mi vitt rá, hogy én egy nyíltan politikai munkát vállaljak? Önnön naivitásom. Én abban a rendszerben nőttem fel, akkor voltam pincér tanuló inas, mikor a 2006-os zavargások voltak. Közvetlen utána a világválság, amit hiába akarnak sokan mondvacsinált manipulációnak beállítani, az bizony a magyar vendéglátásban (ahol én akkoriban voltam) bizony éreztette a hatását. Nem utáltam a szocikat, sőt Gyurcsány híres beszédét mai napig nem kontextusából kiragadva kezelem, de azt azért beláttam, hogy nem jó ami van. Bár a Fidesz első kormányzására nem nagyon emlékszem, lévén alig voltam tizenpár éves, de ez nem is különösebben érdekelt. Az érdekelt, ami sok akkori kortársamat, hogy tenni valamit az országért és mivel a halálcsillagot sem egy nap alatt építették, ezért úgy gondoltam, hogy piciben, helyben azaz patriótaként kezdeni valamit, nem feltétlen utolsó dolog. Persze a barátok már az első hónapokban szopattak a pártkatonasággal, de ezen azért túltettem magam. Motivációm egyszerű volt; olyan dolgokat akartam csinálni, ami hasznára van az embereknek, s mellette biztos fizetést és kiszámítható jövőt vizionáltam. Mivel előtte is irodában dolgoztam, így nem volt újdonság a 8-16-ig munkaidő, a menüs ebédek, a céges teló, meg laptop, szóval mondhatni kellemes volt a pedigré, de csak eleinte. Ismételten felhívom a nagyérdemű figyelmét, hogy 2011-et írunk, amikor még a céges mobil, korlátlan használattal, ráadásul mobilnettel még igencsak burzsoá dolog volt az átlagemberek között. A fizetés mondjuk  szar volt, ha jól emlékszem 120k nettó, amire rájött egy két kilós kafetéria, de már jó előre jelezte nekem az összes ott dolgozó haver és ismerős, hogy az ilyen munkát nem a bejelentett fizuért vállaljuk, hanem a juttatásokért. Erről viszont majd később.

Miről is fog szólni ez a naplósorozat? 

Ha a vérmesszájú baloldali fanatikusok most ritmusra rejszolva/ujjazva várják a nagy lebuktatást, előre szólók, hogy csalódni fognak. Nem célom egy pártot se direkt rossz színben feltüntetni, csak azért mert piros/narancs/turul vagy hogyagecibe hívják azt a madarat, amire a jobbikosok élvezkednek. A cél itt az, hogy megmutassam, hogy mitől működik szarul egy önkormányzat, miért nem képes egy mondhatni teljhatalmú polgármester észérvek mentén jobbra fordítani egy város életét és miért mennek el a független gondolkodók a közszférából.