Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Egy NER lovag naplója - taníts politikust facebookozni

2018. november 13. - Szerda Úr

Azt mondják, hogy megfelelő felkészültséggel egy csimpánzt is meg lehet tanítani a jelbeszédre. Persze azt nem teszik hozzá, hogy az ilyesfajta feladathoz olyan előképzettség dívik, ami feltételez egyfajta hozzáértést és az sem hátrány, ha a csimpánz megfelelően intelligens. Ugyanígy vagyok mai napig azzal, mikor felmerül a téma, hogy politikust kell facebookra oktatnom. Inkább választanám a csimpánzt. 

no_image_available.jpg

Hivatalba lépésem első negyedévében már elég fontos platform volt a Facebook a magyar üzleti érában. 2011-ről, 2012-re viszont globálisan is duplájára nőtt a Facebook felhasználók száma (forrás), így természetesen a politika sem akart kimaradni belőle. Nehéz egy technokrata korban visszaidézni bizonyos évek technikai színvonalát, hiszen olyan gyorsan változnak a dolgok, hogy egy-egy feature-re már nem is emlékszünk. Azért teszek egy próbát. 

2010-ben az uralkodó közösségi média még az iwiw volt (a vidéki emósok myvip-jét max említeni vagyok hajlandó és mindenki gáz aki valaha is ott volt). A fő beszélgetési platform az MSN, a weboldalak, webshopok pedig a bár túl a kezdetlegességen, azért még mindig megrekedtek, a baloldalt menüsör, jobboldalt tartalom szisztémában, ami mobilon sem működött reszponzívan. 2011-ben robbanásszerű változás volt a magyar érában, az emberek megőrültek a facebookért és egyre több cég is komoly jelenlétet igyekezett tartani a közösségi site-on. A politika körülbelül 2012 elején kezdett országos szinten profilképet feltölteni, persze a nagy emberek és pártok központilag azért tessék-lássék módon részt vettek a 2010-es kampányban is. Külön vicces volt akkoriban figyelni ezeket a direkt politikai posztokat, belső körökben mi szarrá röhögtük magunkat az idióta pártvezetéseken, amik hiába nyertek választást, a technokorban pattintott baltával próbáltak érvényesülni. Persze ez sem tartott sokáig. 

2012 elején a polgi is mondogatta, hogy meg kéne nézni ezt a fészbúszkot, mert mindenki mondja, hogy milyen jó. Mélyet sóhajtottam és megkértem a naptárt kezelő kollégát, hogy iktasson be egy két, de inkább három órás timebox-ot, Közösségi média címen. 

Olyan alapdolgokat kellett elmagyaráznom, hogy mi a lájk és megosztás, ami valahol még akár érthető is lenne, ha egy barlangban született hegyizergét oktatnék, de egy fiatalos, magát a város első emberenék mondó ember esetében kicsit illúzióromboló.

És akkor most itt álljunk meg egy picit. A facebook-on az emberek céllal vannak fent. A természetes személyek azért, hogy fikázzák, vagy épp maszturbáljanak egymás képein, a cégek azért, hogy minél több terméküket/szolgáltatásukat eladják, a bloggerek pedig azért, hogy széles körben terjesszék az írásaikat. Nade egy politikus az melyik kategória? Kétlem, hogy bárki nedves bugyival csúszkálna a billentyűzeten egy politikus látványára, terméket is bajosan értékesít, de tulajdonképpen egyiktől sem állunk olyan messze. Ha egy marketing szakember elkezd készíteni egy posztot facebookra, feltezi magában a kérdést, hogy mit akar elérni vele? Mi a cél, mit vár a possztól és hogyan lesz ebből közvetlen, vagy közvetett profit. A politikus is hasonló, legalábbis így kéne működnie, mert alapvetően ő szavazatokra akarja váltani a facebookon szimpátiával kiváltott lájkjait. Na ezzel szemben rengeteg politikus használja a Facebookot hírújságnak, amiből születnek a híres rezsi szilárd megtekint válgoatások. A böszméje. Amúgy azt vágjátok, hogy a vicc még fideszen belül is arat, hogy Német Szilárdot azért tartják, hogy Kósa Lajos okosnak tűnjön? Nem kamuzok, dajcs mondta viktornak, aki majd kiköpte a protkóját a röfögéstől és pontosan olyan képet is vágott hozzá mint a híressé vált képén. Nade elértem a tárgytól. A politikus kezdetben arra használta a facebookot, hogy minden faszomról beszámolt. Ma megtekintettük a piperebocskori szent andrás asszonykórus legújabb kötőtűjét. Ma tiszteletadással emlékeztünk a második világháborúban elhurcolt zsidókért. És erről minimum 20 kép, variációk egy témára. Külön fun-fact, mikor a beszédet teljes egészében be is emeli a poszt fölé. 

De voltak mégsúlyosabb szituk is, mikor a facebook kezelője egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, így születtek olyan posztok, hogy asszondja 

Rákosi Mátyás itt: Kossuth Tér
3 órája 
Ma Rákosi elvtárs úr a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke megtekintette a Kossuth Teret. Nagyon szépnek ítélte. Lájk ha tetszik.

Nem viccelek, ez frankón megtörtént, csak rohadtul nem emlékszem melyik jelentéktelen gombnyomogató paraszt tette, ez ez így ebben formában megjelent a Facebookon. Nagyon szeretnék sokmindent elmondani ezekről a fiaskókról, de sajnos anélkül, hogy az adott terület rám szállna, nem tudom megtenni, de a fenti példából el tudjátok képzelni, hogy egy 50+ -os ember, hogy kezdte el használni a közösségi médiát. Koncentráljunk a tanításra. 

Az első óra azzal telt, hogy el kellett magyaráznom a facebook felépítését, hogy mi az a hírfolyam és ha "üzleti" oldalt hozunk létre, miért nem tudjuk lájkolni azok posztjait akik bekövettek minket. Ezután fél órát kellett győzködnöm a bizottságot, hogy nem lehet a saját facebook oldalunkon betűtípust váltani. Nem lehet - de igen lehet, a lányomnak a telefonján is tök más betűk vannak. Ilyen jellegű érvekkel kellett harcolnom és elmagyaráznom, hogy mi a kliensoldali megjelenítés. 

A következő fejezet a borítókép kiválasztása volt, amely sarkallatos kérdése lett az egész beszélgetésnek. Politikusként használható profilképet nem volt nagy truváj összeszedni, de a borítókép az konkrétan kétszer negyvenöt perc-es bizottsági ülésre hasonlított ahol a kommunikációs és pr iroda, a nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgival kiegészítve pro-kontra érveket gyűjtött a gyerekkel mosolygós természetben kirándulós és a városkép panoráma fotókon. Hosszasan ecsetelték a gyerekkekel pózolós kép társadalmi hatását, amely a felelősségtudatot hivatott szimbolizálni, de a városkép patrióta elkötelezettségén is sokáig ment a vita. Végül egy sárga fidesz felirat lett. Bumm. 

Jött a követőbázis kérdése. Hogyan lesz egy 0 like-os facebook oldalból kritikus mértékű követőbázis? Hát úgy bazmeg, hogy a kabinet mindenkenek ír egy rövid üzenetet, amelyben arra kéri kedves ismerőseiket, hogy kövessék be polgármester úrt. És itt most nem választható opcióról beszélünk, amit a seggnyalók jópontkra válthatnak, hanem kötelezően kiadott feladatnak. Ha ez egy gazdasági tevékenységet végző cég lenne, akkor úgy basznák rá az ajtót az MLM kommandósok, hogy a forever adná a másikat, de mivel itt mindenki meggyőződéses, tisztességes kerestyén jobboldali, így erről szó sem lehet. 

Szóval írtuk az üzeneteket azoknak az ismerősöknek, akik ha nem is követik be az oldalt, legalább a hétvégi kocsmázáson megejtett cifrabeszédű lebaszás után nem hozzák fel többet a dolgot. Az egyik kolléga távoli rokonoknak küldözgette el, de volt olyan srác is aki kamuprofilokat hozott létre, hogy teljesítse a kvótát. A régi facebook specialisták szokták mondani, hogy az első 500 ember a kritikus. Ha az megvan onnantól, a dolog tud önjáró lenni, ha megfelelő a tartalom. Szerencsére egy városvezető politikus esetében ez így lett, de nem azért mert jókat posztoltunk, hanem mert a választópolgárok egy olyan kommunikációs csatornát véltek felfedezni benne, amit mi a göndör-szőrős hátunk közepére sem kívántunk; minden apró-cseprő dolgot itt jelentettek be. Nagyobb szarba nyúltunk, mint amit rezsi-szilárd és megboldogult torgyán egy közös pacalozással együtt képes lenne abszolválni. 

Az emberek azt gondolták, hogy a profil mögött a polgi ül, nem pedig, hogy egy kiszervezett feladatot teljesítő, hobbiblogger, trash-lover akkor még kezdő kokainista fog majd válaszolni. Lett is ebből baj, nem is kevés. Elsőre csak a nyugger nagymamák, akik 2012-ben még szerencsére kevesen voltak, kezdtek el írogatni, hogy jajj polgikám ki kéne már vágni eztet a fát itten, meg le kéne kaszálni a füvet, el kéne kotorni a havat az utcából, szóval tipik proli panaszok érkeztek, amikre a válaszaink hatalmas mennyiségű időt őröltek fel. 

Volt ugyanis a polginak egy heppje, hogy semmilyen válasz nem mehet ki az irodából, amit ne személyesen okézott volna le. Mivel napi egy órát nem tudtunk ráfordítani arra, hogy a facebook üzeneteket válaszolgassuk meg szinkronban, ezért a hivatalok leggányabb és legpazarlóbb módjával oldottuk meg a dolgot; mindent kinyomtattunk. Komolyan bazmeg, a polgi ahelyett, hogy belépett volna a rendszerbe és tulajdon két kezével bepötyögte volna a választ, elvárta, hogy minden nap este 7ig beérkezett üzeneteket egyenként a4-es lapra nyomtatva, ledossziézva adjuk le, másnapra pedig ő remegős kézzel írt válaszban leadta az ukázt, amit vihettünk fel gépre. 21. századi technológia, fckyeah! 

Persze pár hét után a polgi is belátta, hogy nem válaszolhatja meg ő az összes rajongói levelet, ezért szabad kezet kaptunk. A nénikéket, meg azokat akik ilyen mindenféle apró faszsággal jöttek, jól elküldtünk a picsába (nemám, csak a megfelelő hadosztályhoz, favágást a kersztéknek, hókotrást meg a gondnokságnak), akik ilyen mizu polgi, üziket dobtak simán ignoráltuk, akik pedig komoly kérdést tettek fel, azoknál maradt a kinyomtatás. Napi 30-ra redukáltuk le így a kinyomtatandó a4-esek számát. 

A posztok számát a polgi napi háromban határozta meg, kivételt ezalól a hétvége jelentett. Meg kell mutatni, hogy itt folyik a munka, mondogatta, de nem értette meg, hogy nem vagyunk baszatlan tiniribancok akiknek lájk kell, hanem értelmes posztokat kéne feltöltenünk arról, hogy a város hogyan fejlődik. Szerinte az is fejlődés, hogy fejet hajtunk valami ixezer évvel ezelőtt meghalt ember szobránál és amúgy is nézzem csak meg, a Pástiné Juci néni is kommentelt, meg a Tomor Béla bácsi is belájkolta. Valóban fokmérő egy 80 és a halál közötti ember lájkja egy poszton, aki a következő választást sem éri meg. No ne értsetek félre, nem mindenáron a 60+os emberek kivégzése a célom, de politikai tanácsadóként szerettem volna eredményt elérni, méghozzá ezt olyan módon, hogy kimutatható legyen, hogy a facebookba rakott munka a szavazócetliken is meglátszódik. És bárhogy osztunk-szorzunk ez nem az ősfideszes nyuggereken fog meglátszódni, akik akkor is a pártra szavaznának, ha viktor és putyin a moszkva téren rendezne meleg bukkake partit. 

A facebook oldal viszont nem nagyon akart 600-700 követő fölé menni (itt még 2012 elejét írjuk, mikor csak a magyar fiatalság 90%-lett egyik hónapról másikra fb felhasználó, az öregekre még várni kellett egy bő évet) szóval ki kellett valamit találni a multi-level-marketingen kívül, mert a polgi feje kezdett olyan lenni, mint a szaffiban a főgonoszé, aztán annyit nem fizetnek, hogy még a gőzt is eresztgessük belőle, így elő kellett állni egy ötlettel.

Természetesen Facebookhoz értő ember első tanácsa az, hogy hirdessünk. Teljesen logikus, célzottan lehet olyan érdeklődési kört elérni, amely számunkra releváns (most arról ne beszéljünk, hogy ez mennyire nem működik magyarisztánban). De erre jön Polgi, hogy az nem jó, hiszen a facebooknak az a lényege az offline médával szemben, hogy ingyen van. (Szerencsétlen.) Úgyhogy a régi kispolgári körös időkből előkukázott nagysasszonyok, üzleturak akik már a 2010-es nagy győzelem után hirtelen fókuszba kerültek, kapták is az első feladatukat, miszerint osztogatni kell a polgármester posztjait, hogy minél több emberhez eljusson. Igen ám, okos ember az összes politkus, mert számokat szorozni egymással nagyon tudnak, de az már ritkán jut el a tudatukig, hogy egy városban, ahol az emberek viszonylag szűk kört írnak le, hiába osztogatják ugyanaozk a demográfiai csoportok ugyanazt a posztot, a beltenyészeten kívül nem sok új helyre fog elkerülni a kívánt információ. 

Hiába magyaráztam, hiába vesztegettünk el vele három hónapot, mikor még mindig csak +100-al nőtt a kedvelések száma, a polgi elkezdte érezni, hogy tán lehet valami igazság a mondandómban. Hirdessünk. Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű. Először is a facebook hirdetése bár ad számlát, de a hivatal jogászai körülbelül három hétig tanakodtak rajta, hogy ezt hogyan számolják el. Még egy nemzetközi közgazdászt is meghívtak, hogy segítsen eligazodni rajta, amikor is, az városi Fidesz vezető el nem küldött mindenkit a vérvörös kommunista kurva anyjába, hogy hogy lehet mindenki ekkora gyökér, hogy pártköltést a hivatalban akar elszámolni. Hát egy év sem kell és már is azt akarjuk, hogy minket is tolvajnak bélyegezzenek? - tette fel a költői kérdést, az igen agresszív, ám kétségkívül legintelligensebb figura a szervezetben. Persze azt már most elárulom, hogy négy év kellett ehhez, de akkor még ez nem számított. A vége az lett, hogy a Fidesz sem tudta elszámolni a pénzt, így feketén ki lett fizetve a polgi dombornyomott kártyájáról leszedett két kiló, amiből igen hamar 10-ezres nagyságrendű, helyi követőbázist építettünk fel. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Egy NER lovag naplója - Osztályharc

A hivatali élet külső szemmel igazi idillnek tűnhet. Beérsz fél nyolcra az irodába, kényelmesen megkávézol, elolvasod a régiós napilapot (közben már csinálod a sajtófigyelést és neonlila szövegkiemelővel behúzod, hogy hol említették meg a górét), csekkolod az indexet, aztán már is ott az tízórai szünet, aztán egy szussz cigi, kis pletyi a folyosón, majd jöhet az ebéd, arra rá a kávé és mindjárt négy óra minek dolgozzunk ma már. Jól hangzik mi? Pedig aztán a lófaszt. 

vendeghanyas-ner-lovag.png

Naplósorozatom első posztjában, röviden azt vázoltam fel, hogy hogyan kerültem a hivatalba. Az első hónapok viszont mindjárt sok-sok érdekességgel szolgáltak. Mielőtt tovább megyek, szeretnék tisztázni pár dolgot. 

Nem célom, sem a jelenlegi, sem pedig a régi kormányt direkt rossz színben feltüntetni. Nem azért írom le ezeket a dolgokat, mert valami kisfiús sértettség játszódik bennem, hanem azért, mert sok érdekesség rejtőzik a történetekben. Természetesen (sőt főleg olyanok) lesznek, ahol szidni fogom a rendszert, de ez azért, van mert a rendszer tulajdonképpen saját maga ellensége is. Egy ekkora szörny már önjáró és akaratlanul növesztett csápjai csak tovább mutálódnak, hol szimbiózisba lépve a szomszédos kinövéssel, hol pedig elpusztítva azt, növekszik tovább. A rendszeren belüli puccskísérletek mindennaposak és itt természetesen nem nagyban kell gondolkodni, hanem olyan lokális tisztségekben, mint például egy városi képviselőség, ami azért egyáltalán nem olyan elérhetetlen hivatás bárki számára sem. 

Sokan felrótták már az első poszt elején, hogy hazudok, duzzogós kis libsi vagyok, aki nem képes elviselni, a magyar választók akaratát. Erre ezen a bekezdésen kívül reagálni sem vagyok hajlandó, az az pár mondat is csupán annyi, hogy; lehet egy politikai eszmét/rendszert szeretni és kiállni mellette, de mindenáron, szemellenzősen védeni bármiféle valós, vagy tényt nélkülöző kritikával szemben, arra létezik egy szakszó; fanatikus. A fanatizmus pedig mint a történelemből tudjuk, sosem vezet hosszú távon túl jóra. Ergo fidesz birkák, takarodó. /kacsint

Ez inkább egy kérés, mint kijelentés. Szóval sokan tudjátok, hogy ki vagyok (hát már lassan ettől is kivagyok - micsoda nyelvi bravúr), meg azt is, hogy mely városokban voltam aktív. Tőletek kérem azt tisztelettel, hogy mind a blog hosszú fennmaradásának reményében, mind pedig az esetleges félreértések elkerülése érdekében ne tegyetek meggondolatlan kijelentéseket. Persze folyhat kommentben a spekulálás, de ha lehet tartózkodjunk random politikai szereplők nevének benyögésétől. Én nem fogok nevesíteni senkit, a naplósorozat körültekintően úgy íródik, hogy bármelyik Magyar városra ráilleszthető legyen és egyikre se. Fiktív szereplőkkel keverem a valósakat, férfiból nőt, nőből transzit, osztályvezetőből jegyzőt, aktatologatóból pedig felszopót csinálok, hogy méginkább összekeverjem a ti pénzetekből is a fizetett munkásőröket, akik már a netet is listázzák ugye. Mielőtt gyávasággal gyanúsítatok, el kell mondanom azt is, hogy nem félek attól, hogy majd a hatalom rámtalál és smirglis dildóval seggbekúr (ha akarták már rég halott lennék), egyszerűen csak nincs kedvem esetleges hibás emlékezés, rosszul fogalmazott mondatok miatt magyarázkodni, így jobbnak látom a szándékos gonzósítást. Aki nagyon akarja, az úgy is fel fogja ismerni a szereplőket.

Kezdjünk bele

Mint említettem 2011 szeptemberében kezdtem dolgozni és hamar eljutottunk a karácsonyi vásárokig, aminek megtervezése egy kész agyrém. Eleve a város dekorációjára szánt budget nagyobb volt mint Habony mesterünk éves kiadása amit kátrányos üccsire szán, ami azért nagy szó. Ebből lehetett megpályáztatni mindenféle olyan embert, akinek hirtelen világítástechnikai cége lett, aminek árukészletét az ebayről, meg aliexpresszről töltötték fel. Nyilván ez eleve sejthető, így ennek részletezésébe nem is nagyon mennék bele. Az igazi lóvé ugyanis nem ebben volt, hanem a kitelepülni vágyó bodegák árusításában. Vágjátok, azok a kis faházak, amikben a hősugárzóval támadó, füles sapkás kofák települnek be november végén és szilveszterig ki se jönnek onnan. Elég vegyes a felhozatal, mert a kürtöskalácsosoktól, a szappankészítőig, a szalmabábuson át az alaszkai prémvadászokig minden megtalálható. Valamelyik évben még valami indiántörzs is pályázott, azt pánsíppal tolták a bodega előtt tollas fejdíszben és árulták az öt forintos bőrszíjra csomózott fröccsöntött műanyag farkasfogakat. Beszarás.

Na ezek az emberek között rendes selejtezetés ment. Az arra kijelölt emberek méregették a pályázókat, mint devecseri lomis a lopott bringát, de ha azt hiszed, hogy az alapján jutottak be a pixisbe, hogy ki volt a leginkább karácsonyi vásárba illő árus, akkor csalódást kell, hogy okozzak. A parcelladíjon felül, ugyanis licitálni kellett, persze nem hivatalosan és ezek a licitek természetesen egy döntő ember zsebecskéjébe vándoroltak. A legszebb az egészben az, hogy hiába nevezik ezt sikkasztásnak, mikor kibukott a dolog, az ember nem lett kirúgva, hanem csak egy bizottságot hoztak létre, amely felügyelte a pályázatot. Így megy ez. És mondanom sem kell, hogy a karácsonyi árusoknak mondhatni életben maradást jelentett ez a 100 kiló csúszópénz, hiszen ha ki sem kerül a vásárba, akkor nem tud eladni és lőttek januári nagy lóvé számolgatásnak. Természetesen a csókosok itt is mindig kiemelt helyet kaptak licit nélkül. Az egyik városatyának az egyik rokonának pecsenyése volt, tudjátok az a fajta, ami baszomnagy rostlapon süti a kolbászt, a tarját, meg a mindféle földi jót a vásáron háromezerért. Ők természetesen a legfrekventáltabb helyet kapták, csúszópénz nélkül, ügyelve arra, hogy kajás bódé ne legyen a környéken. Minden szentnek maga felé, ugye. Térjünk csak vissza a hivatalba.

idaea_1541592622.jpg

Hamar egyértelművé vált, hogy a hivatali dolgozók félnek tőlem. Vagyis inkább a pozíciómtól, mintsem a személyemtől. Az teljesen egyértelmű volt, hogy csókos vagyok, mert a területen mindenki az volt. Némileg kilógtam a masszából, mert jellemzően 40+-os nők alkották a hivatali humán erőt, amelyet szinte csak díszítésként színesített az a néhány férfi, aki ott volt. Egész konkrétan 230 emberből 20. Ők jellemzően vagy régi bútordarabok, vagy pedig olyan megkerülhetetlen szakmai tapasztalattal rendelkező fickók voltak, akik nélkül a hivatal tényleg megállt volna. A hivatalra jellemző volt, hogy nem volt meghirdetve egy pozíció sem. Ha egy hely megüresedett, azt azonnal betöltötték ismerősökkel. Akkoriban teljesen elfogadható kijelentés volt, hogy bekerülni csak kihalásos alapon lehetséges. A hivatal annyira biztos munkahelynek számított, hogy generációk használták szülőcsatornának azt és ne csak képletesen értsétek ezt, hanem úgy ahogy mondom. Ha egy fiatal nőnek sikerült felvételt nyernie és a hat hónapos próbaidőt sikeresen abszolválta, akkor az a család sínen volt, jöhettek a porontyok, rendes 2,5 éves ciklusokban. Az egy év+egy hét munkaviszonnyal rendelkező egyedek rendesen lógtak majdnem nyolc évet szopós borjúként a hivatal csöcsein. Olyannyira nem viccelek, hogy a 210 nőből, egy időben negyvenen voltak gyes-en. A helyükre persze határozott időre felvettek valakit, mert valami faszom rendelkezés így szól, de ők legtöbb esetben vagy levelezőn tanuló egyetemisták voltak, vagy kiszolgáltatott szerencsétlenek, akiket az édesanya visszatértekor könnyes szemek nélkül búcsúztattak. Mondanom sem kell, hogy mekkora szakmai lyukak maradtak így, az olyan anyukák miatt akik akár másfél ciklust is kihagyva jöttek vissza dolgozni. Slusszpoén az egészben, hogy volt egy csávó, akinek semmi köze nem volt a személyügyhöz, de egy kúrásért cserébe valahogy elintézte a felvételt. A srác visszataszítóbb mint Ron Jeremy és Quasimodo szerelemgyereke, mégis több és jobb csajokat dugott bármelyikőtőknél. Külön fun-fact, hogy ebből nem is nagyon csinált titkot. A városban szájról-szájra járt a hír, hogy ha ennek az embernek ha lájkolgatjuk a Facebook posztjait akkor előbb utóbb a látókörében kerülhetünk. Nyilván csajok esetében ugyebár és bizonyos megjelenési szint felett. Őt az egyszerűség kedvéért nevezzük el Ro-Quasimodonak, mert a blogban még sokszor lesz szerepe.

Az osztályok között pedig rendes harcok voltak, kevésbé látványosak mint a trónok harca házai között, ám legalább annyira intrukusak. A Szociális iroda gyűlölte a Kulturális és Sport irodát, a Kulturális és Sport iroda gyűlőlte a Humán Főosztályt, a Humán Főosztály győlölte a Szocális irodát és mindenki gyűlölte a Jogi irodát. Az utóbbi egyébként nem volt alaptalan, mert míg az egyszerű dolgozók között laza kötődések, cigiszünetben kötött haverságok alakultak ki, addig a jogi osztály dolgozói tettek róla, hogy közéjük kerülni még a lendvay utcai székháznál is nehezebb legyen. A jogi osztályon kizárólag csajok dolgoztak, azok a fajta pinák, akik csípőből összeadják fejben a rajtad lévő göncök beszerzési árát, a slusszkulcs-farmerzseb kitüremkedéséből évjáratra megmondják a verdát és egy bizonyos végösszeg alatt a továbbiakban úgy átnéznek rajtad, ahogy Viktor a CEU szerződésen. Emellett rendkívül gőgős teremtések, s még ha úgy adódik direkt beléd is rúgnak. Cserébe legalább kimagasló megjelenéssel bírtak, szó se róla, minden faszi örömmel baszná őket, ha arról lenne szó. A jegyző viszont tette is, egyiket a másik után, de hát ez a biznisz már csak ilyen. 

A jogi osztály amúgy, két dologgal foglalkozott. A tetetmes munkaügyi pert - amit egykori dolgozók a hivatal ellen indítottak - próbálták kezelni, illetve a sablon szerződéseket felügyelték. Nem sok vizet zavartak, mert a saját belső körükön kívül nem beszéltek senkivel, nem köszöntek senkinek és ha tehették nem is mutatkoztak senkivel. Volt rá konkrét példa, hogy egy új kollegina, aki azt hiszem a belső ellenőrzésen volt, ismerte az egyik jogász ribancot spinningről és mikor első munkanapján melléjük mert ülni az étteremben, akkor az összes doktor szöszi felállt és szó nélkül másik asztalhoz ült, nyomatékot hagyva, hogy velük aztán nem lehet csak olyan könnyen bariskodni. Külön fun-fact a dologban, hogy ez a belső ellenőr csajszi göngyölítette fel évekkel később, az egyik kulturális intézménnyel összejátszó csalássorozatot, amiben a spinninges jogász "barátnő" nyakig benne volt és úgy nyolc millát sikkasztottak el. Mivel utaltam már rá, hogy a hivatalban a következetesség, legalább annyira jelen lévő fogalom, mint a kispolgári körökben rákosi éltetése, ezért a csaj egy ejnyebejnyével megúszta. Azóta is ott van. 

Járj öltönyben

Én pont akkor kezdtem el dolgozni, amikor a ruhapénzt már elvették az önkormányzati dolgozóktól. Ez egy éves szinten 100-150 ezer forintos tétel volt, amely úgy működött, hogy te a fizetésedből vettél magadnak ruhát, legyen az nájki cipő, kínai szandál, gucci táska, s az arról kapott áfás számlával becsattogtál a hivatali pénztárba és azt a tételt kifizették neked. Ezzel sokan visszaéltek, mert rohadtul a józsefvárosi piacról öltözködtek, de ismerősök áfás számláival pedig felvették a pénzt. Az Orbán kormány rájátszva az urizáló hivatalnokok elleni közutálatatra, egy huszárvágással elvette a ruhapénzt a közszolgáktó, hogy lám mi bizony a munkásosztályt fogjuk támogatni, ezeknek az embereknek jó fizetésük van, biztos állásuk, majd megoldják a ruházkodást. Igen-ám, de nem mehetettél dolgozni akármiben. A Polgi kabinetjében bár nem maga Lakatos Márk ellenőrizte a dolgozók öltözködését, de aláztak porrá olyan embereket, akik a 17-ezer forintos ballagási nájlonöltönyükben merészeltek megjelenni. Kulcskérdés volt a cipő is, ha műbőr, akkor NEM mehettél be a polgármesteri irodacsoportba, ha ÍZLÉSTELEN mint például az ortopéd cipők, akkor sem mehettél be. Volt egy belső dressz kód, aminek meglétét titkolták, mint egyszeri kopasz a zsidó felmenőket, de azért minden új embernek megmutatták, hogy mi a szint. A dressz kód dokumentuma, olyannyira alapos volt, hogy még a zokni színét, mintázatát és az opcionális mandzsetta gombokat is megszabta. Sőt, volt egy maximum szint is, ami felé nem lehetett öltözködni, például ha narancsszínű nyakkandőt NEM vehettünk fel, mert az egyedül a főnök kiváltsága volt (na nem mintha akartam volna). Emelett a lányoknak ékszerekre külön fejezet volt szánva, de az órákra is kitértek, egész egyszerűen 100-ezer forint feletti típust nem hordhattunk, nehogy azzal vádolják a kabinetet, hogy esetleges csalás folyik. Na nem mintha lett volna pénzünk 100 rugós órára. A cipőkre voltak jó példák is említve, méghozzá a Players Room bizonyos kollekciójából, de hasított bőr nem lehetett (2014-ig, akkor hirtelen divatosnak ítélték). 

Az öltöny külön fejezet volt, sok-sok alcímmel és külön kiemelte, hogy bizonyos márkák kerülendőek. Ilyen volt a Saxoo London, H&M saját márkás kollekciói és még vagy ezer olyan termék amit esetleg meg lehetett volna venni 50 ezer alatt. A Digel volt megjelölve mint preferált márka, ami valahol érthető mert viszonylag az háromrészes öltönyök között egy olyasfajta belépőszint a business class-ba, ami még nem túlzás, ám az átlag 120 rugós fizetésű alkalmazottak egyhavi keresetéből épp-hogy kijött egy szett. És mint tudjuk igénytelen ember az, akinek még váltásöltönye sincs. A csajok viszonylag egy fokkal könnyebb helyzetben voltak, nekik lehetett H&M-es darabokban járni (najó igazságtalan vagyok, inget és övet mi is vehettünk onnan férfiak, az alsónadrágot meg nem ellenőrizték). Szóval ez volt a dressz kód. Poén még, hogy ha a zakó könyöke elkezdett kopni, akkor az onnantól fogva vörös posztó volt, nem lehetett abban járni. 

Még egy mondat a cipőkről: gondoskodni kellett arról, hogy a bőrcípők mindig kifogástalanul nézzenek ki, ezért kellett bent tartani az irodában, egy cipőápoló szettet, bedörzsölő kefe, fényesítő kefe, és damaszrongy, a hozzá illő boxokkal és fényesítőkkel. Nyilván ez egy praktikus dolog s tekintettel arra, hogy sokat jártunk olyan bejárásokra/megtekintésekre, ahol sáros földutakon kellett bandukolni, míg a fotósok el nem kapják a megfelelő pillanatot, ez valahol még érthető is volt. Ennek számonkérése, már más kérdés, de ja. Ha koszos volt a cipőd, rád lett szólva. Pont. 

Fura feladatok

Aki dolgozott már bármilyen jellegű asszisztencián, az nagyjából sejheti, hogy munka és a magánélet mint olyan egyre inkább összeolvad. Ha a város első emberét szolgálod, akkor bizony nem lehet jóízűen hányni egy trash-punk koncert pogójának a közepén, nem lehet múzeumokat oldalba huggyozni részegen és nem is nagyon lehet olyan szintű magánéleted ami túl nagy szabadságot biztosít. 

Mindennapos rutinfeladataim között szerepelt a sajtófigyelés, amit úgy kell elképzelni, hogy minden fontosabb újságot és hírportált követnem kellett. Ha valahol a főnök meg lett említve (függetlenük attól, hogy negatív vagy pozitív hangvételben), úgy azt fel kellett jegyzetelenm és egy excel táblán prioritási sorrendbe raknom. Az esetleges olyan híreket, mint mondjuk mikor egy nagy ellenzékinek mondott oldal negatívabb értelmezésben hozza össze, akkor azonnal sms-t kellett írnom az oldal linkjével. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Bár a hivatal biztosított mobiltelefont, ez 2011-ben, még csak egy nyomógombos nokia volt. (Nekem ekkoriban a privát telefonom egy Sony Ericson Xperia Mini Pro volt.) A főnökség viszont elvárta, hogy a fontos linkeket, sms-ben küldjük. Mondanom sem kell, hogy nyomógombos nokián mennyire teljesíthető életszerűen ez a feladat, így mikor már sokadjára használtam a privát telefonomat hivatali munkavégzésre, s azt megelégeltem, jeleztem, hogy ezt a feladatot így ellátni nem lehet. További érdekesség, hogy a polgi naptárát, egy outlook naptárban vezettük, amely szinkronizálva volt a telefonjával. Mivel nekünk hivatalosan nem volt okostelefonunk, ezért kinyomtatott naptárfecnikkel kellett járkálnunk. Ultimátumot adtam, hogy vagy fejlesztik a kabinet eszközeit, vagy végzetes hibák sora várható hamarosan. Külön arcátlan volt, hogy a képviselők és a főosztályvezetők kivétel nélkül megkapták a megjelenés napján az iPhone 4S-et (2011 október), de nekünk húszezer forintos butatelefonokkal kellett szórakoznunk, mikor mi valóban használtuk volna a jobb funkciókat. Cigizések közben persze a képviselők, meg az alpolgik röfögve osztották meg egymással a HD pornó videókat, a hivatal pénzén vett mobilnetén. 

Az iSync-re a pontot egy valóban végzetes hiba okozta, mégpedig, hogy a polgi önkényesen egy vasárnap éjszaka kitörölt a telefonjában egy olyan hétfő délelőtti jó előre lebeszélt időpontot, amiről így a dolgozók nem értesültek, minisztériumi látogatás kis híján államon belüli diplomáciai botránnyá keveredett. Neféljetek két napon belül lett mindenkinek okostelefonja CalanderSync-el. (Igaz, hogy csak egy 40 rugós samsung, de már ez is eredmény volt. )

A fura feladatok az okostelefonok kézhez kapásával, viszont csak gyűltek. Értesítést kellett kérni, minden index, 444, hvg, origo (akkor még ellenzéki volt). Minden fidesszel kapcsolatos témát azonnal továbbítani kellett Ro-Quasimodonak, aki szortírozva adta át a polginak. 

Emelett be kellett jelölnünk a városban az összes ellenzéki képviselőt fészen (akkoriban jellemzően ezeknek az embereknek személyes profiljuk volt) és minden egyes posztját figyelni, a kommenteket elemezni, a lájkokat pedig listázni. Egy jobbikos városi képviselő felrakott ha jól emlékszem a kitörés napja évfordulójával kapcsolatos tök átlagos megemlékezős képet, semmi nem volt benne, ami fikázás, ámde egy óvatlan utolsó hivatali gondnok be merte lájkolni azt. Ezt nekem jelenti kellett, amiért a gondnok szépen át lett rakva a városi kommunális céghez. Ne lájkolgassá jobbikus posztokat, kisköcsög, mert mehetsz kukákat üríteni!

Intim közelség

Egy polgi, ha csak közepesen is komolyan veszi a munkáját, akkor reggel héttől este hétig minimum dolgozik (van aki ennél többet is). Ezért teljes mértékben elfogadható az a tény, hogy váltás ruhával, tisztálkodásra alkalmas szettekkel rohangál. Nem ritka, hogy az ember még télen is leizzad, ezért teljesen okés az is, ha munkaidőben a város első ember megmosná a faszát. Az már viszont kevésbé oké, hogy olyankor egy-egy ember ténylegesen a zuhanyzó mellett álljon, tartva a törülközőt meg az alsónadrágot. Nekem szerencsére ezt sosem kellett, de voltak nálam törtetőbb személyiségek, akik örömmel vállalták ezt a bizalmi posztot. 

Egy polgi bármit megtehet

Bár nem feltétlen triviális, de nem kell közigazgatási vizsga ahhoz, hogy tudjuk, a jegyzőt a polgi bízza meg. A jegyző pedig kiadja a városban működő kereskedelmi és szolgáltatói üzletek működési engedélyét. Arra akarok kilyukadni, hogy közvetve a polgi is rendelkezhet a működési engedélyekkel. Bár volt egy közel félmillás kétkaros kávéfőző a titkárságon, azért mégiscsak jó volt néha lemenni a városba a pórnép közé és inni egy kellemes feketét, úgy ahogy a közemberek teszik. Na ilyenkor mondhatni arcátlanul kihasználva lett a pozíció, mert én a polgit kávéért fizetni még nem láttam. Nem nagy tétel, 320 forint volt a kedvenc helyén az espresso. Egyszer nem fizetett, de nem azért mert a kedves csálinger a polgi kedvében akart járni, hanem azért, mert egyszerűen nem is kérte a számlát. Felállt és továbbment. Egyetlen egy fiatal tanulócsávó szólt utána, hogy fizetni is kéne kisapám! - szerencsétlen gyerek három hétig moshatta a zsíros edényeket a feketében. Ez ilyen volt. Egy vendéglátós sem merte megkockáztatni, hogy a jó kis közterületfoglalását, vagy neadjisten a működési engedélyét bukja. (Azért az ebédeket már kifizette, hivatali mastercard-al.)

folyt.köv.

 

Egy NER lovag naplója - 1 rész

Najó, NER lovag nem voltam. Ha mindenáron a középkori fordulatokkal szeretnék élni, talán fegyverhordozónak mondanám magam, vagy olyan kígyónyelvű csávónak a gyűrűk urából, aki áll a király mellett és belesúg a fülébe valami gonoszat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere amúgy több ízben is hasonlóságokat mutat a régi jobbágyrendszerre, amelyben földesurak a saját kis birtokukon halálra szopathatják a parasztokat, de azért nekik is csak egy uruk van; a király. 

vendeghanyas_hivatal.jpeg

Napra pontosan tíz évre a 9/11 néven elhíresült terrortámadás napján húztam fel legjobb öltönyömet (amit még a pénzzel csajozós bloghoz vettem), hogy első munkanapomat megtegyem a hivatalban. Sőt csupa nagybetűvel; A HIVATALBAN. Polgármesteri titkár - ez állt a munkaszerződésemen, amit a munkába állásom után két héttel írtunk csak meg, de ez nem tántorított el attól, hogy lelkesen főzzem a kávét és fénymásoljam az aktákat hőn szeretett Polgármester Uramnak. De ne szaladjunk annyira előre. 

2011 nyarán amikor a Mennyi pénz kell az esti csajozáshoz blog? befutott elég sok embert ismertem meg, mondhatni szintet léptem a vidéki startupos yuppie szerepből, s már olyan arcokkal együtt is toltuk a yäger-redbullokat, akik addig maximum azt mondták nekem, hogy egy yäger-redbull lesz. Mivel addig az online világban voltam afféle tanácsadó-social media specialist (2011-ben még nem volt mindenki az, akkor még mindenki DJ akart lenni), ezért kézenfekvő volt, hogy a bloggal igen komoly referenciát lehet megvillantani, ami be is jött. Volt egy csávó, aki ismert egy csajt, aki véletlen leszopott én meg kinyaltam egy szakadt piros golf 1-esben és bár napokig köpködtem a drótállagú pinaszőrt, de csak beajánlott a hivatalba, hogy van itt egy csávó, aki érdekes lehet jövőbeni online kampányokban. Személyesen a polgi fogadott az első interjún, ahol magamról kellett mesélni én meg jól elmondtam, hogy többre értékelem a kokaint mint a kumiszt (egy jobbikosnál ez már kiesés), hiszek az online lehetőségekben (ellenben az offline kopogtatásnál) és nagyjából mindent megszerzek ami neten elérhető, legyen az gyilokpornó, Örkény összes vagy éppen Thomas a gőzmozdony a csemetéinek. Jókat vihoráztunk, majd a csávóban körvonalazódott, hogy érdemes lehet velem kezdenie valamit, mert az éppen csak épülőben lévő Fidesz hatalom még nem elég kiterjedt ahhoz, hogy olyan fiatal szakemberek is álljanak az első sorban mint én. Akkoriban sok politikusnak még nem is volt facebookja, weboldala is csak az a minimális gagyi, amit valami fideszhez közeli mutyivállalkozó eladott nekik jópénzért, s közben csak egy wordpress oldal, ingyenes sablonnal és ócska photoshoppol headerképek, amin pixele outer glow jelezte a hozzá nem értő kezek munkáját. 

A Hivatalban óvatos emberek dolgoztak. Kapásból fél év volt a próbaidő, amire már előre alá kellett írni egy titoktartási nyilatkozatot, vagyis kellett volna, ha megtalálja a személyügyis csaj a sablon word doksit. De nem találta meg ezért hét évet húztam le enélkül. Az erkölcsi bizimet is be kellett volna adnom, de stílusosan elfelejtettem, így mondhatni az átvilágításon oly könnyen mentem át, ahogy manapság Lőri nyeri a tendereket. De akkor még más világ volt, a regnáló hatalom frissen megszerzett 2/3-ával annyira elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki szánt szándékkal kárt akarjon okozni belülről, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy lehetnék kém, tömeggyilkos vagy akár maga Soros György. Ezt jól jelzi, hogy hivatalba lépésem után alig pár hónappal személyesen találkozhattam a fő atyaúristennel Viktorral, méghozzá úgy, hogy nem volt előtte semmi bombavizsgálat vagy ilyesmi. Az akkor még kevésbé pocakos figura simán besétált a portán, hogy váltson pár szót a fociról az öreg recepcióssal, majd felsétált az irodába hozzánk. Most ne értsetek félre, nem állna soha szándékomban embert ölni, még akkor sem, ha Viktorról van szó, de érted akár lehetett is volna. Nuku ellenőrzés, nuku titoktartás, ilyen erővel hamis személyit is adhattam volna le, ezek az idióták az sem veszik észre. Kész szerencse, hogy nem akartam rosszat. Akkor még... /kacsint

De, hogy mi vitt rá, hogy én egy nyíltan politikai munkát vállaljak? Önnön naivitásom. Én abban a rendszerben nőttem fel, akkor voltam pincér tanuló inas, mikor a 2006-os zavargások voltak. Közvetlen utána a világválság, amit hiába akarnak sokan mondvacsinált manipulációnak beállítani, az bizony a magyar vendéglátásban (ahol én akkoriban voltam) bizony éreztette a hatását. Nem utáltam a szocikat, sőt Gyurcsány híres beszédét mai napig nem kontextusából kiragadva kezelem, de azt azért beláttam, hogy nem jó ami van. Bár a Fidesz első kormányzására nem nagyon emlékszem, lévén alig voltam tizenpár éves, de ez nem is különösebben érdekelt. Az érdekelt, ami sok akkori kortársamat, hogy tenni valamit az országért és mivel a halálcsillagot sem egy nap alatt építették, ezért úgy gondoltam, hogy piciben, helyben azaz patriótaként kezdeni valamit, nem feltétlen utolsó dolog. Persze a barátok már az első hónapokban szopattak a pártkatonasággal, de ezen azért túltettem magam. Motivációm egyszerű volt; olyan dolgokat akartam csinálni, ami hasznára van az embereknek, s mellette biztos fizetést és kiszámítható jövőt vizionáltam. Mivel előtte is irodában dolgoztam, így nem volt újdonság a 8-16-ig munkaidő, a menüs ebédek, a céges teló, meg laptop, szóval mondhatni kellemes volt a pedigré, de csak eleinte. Ismételten felhívom a nagyérdemű figyelmét, hogy 2011-et írunk, amikor még a céges mobil, korlátlan használattal, ráadásul mobilnettel még igencsak burzsoá dolog volt az átlagemberek között. A fizetés mondjuk  szar volt, ha jól emlékszem 120k nettó, amire rájött egy két kilós kafetéria, de már jó előre jelezte nekem az összes ott dolgozó haver és ismerős, hogy az ilyen munkát nem a bejelentett fizuért vállaljuk, hanem a juttatásokért. Erről viszont majd később.

Miről is fog szólni ez a naplósorozat? 

Ha a vérmesszájú baloldali fanatikusok most ritmusra rejszolva/ujjazva várják a nagy lebuktatást, előre szólók, hogy csalódni fognak. Nem célom egy pártot se direkt rossz színben feltüntetni, csak azért mert piros/narancs/turul vagy hogyagecibe hívják azt a madarat, amire a jobbikosok élvezkednek. A cél itt az, hogy megmutassam, hogy mitől működik szarul egy önkormányzat, miért nem képes egy mondhatni teljhatalmú polgármester észérvek mentén jobbra fordítani egy város életét és miért mennek el a független gondolkodók a közszférából. 

Jocó sztori vége és könyvajánló

Sziasztok!

Megelőzvén a kérdést; nem, sajnos nincs Jocó és rossz hír az, hogy nem is lesz. A Jocó sztorit, nem fogom befejezni, mert az élet egy kegyetlen döféssel elvette tőlem a lehetőséget rá. 

A dolog kevésbé prózaibb mint gondolnátok. A helyzet az, hogy Jocót lesittelték augusztus közepén, gyorsítottban meg egyből bekúrták szigorítottba. A miértekről viszont mesélhetek. 

A Jocó sztori, egy teljesen véletlen folytán került a látóterembe, Andris aki régi haverom (együtt húztuk a gályát valaha) mesélte a nyitási körülményeket. Aztán, a dolog annyira beindult magától, hogy tulajdonképpen képzelőerőt nélkülözve, csak le kellett írnom azt, amit történt. Az általam oly nagyra tartott gonzó stílus szerint színeztem a sztorin, de csak, hogy a cselekmény valódiságán soha ne essen csorba. Szerettem ezt csinálni, mert jó karakterek voltak, mindegyikben volt élet és a maguk módján a saját céljaik felé haladtak. Még Jocó is. 

Van egy rész amit megírtam már körülbelül szeptember elején, de mivel valós sztori híján nem tudtam méltóképp befejezni, ezért  úgy döntöttem, hogy nem rontom az amúgy is szart, Jocó sztorija úgy fog befejeződni, ahogy valójában; egy pillanat alatt. 

vendeghanyas.png

Az idézett szövegrész az előző poszt végétől folytatódik:

SZBELÉPÉS - Állt a fehér lepedőn, fekete cipőboxxal írva, amit Májki baszott el. Mondta is, hogy fordítsák meg azt írják újra, de átütött a fekete paszta a fehér vékony textilen, szóval nem igazán volt más megoldás, mint átírni a megkezdett szöveget. Jocó meg csak döbbenten állt, szája szélén még mindig egy nagy pacsmag alföldi tejföllel és gecire nem vágta, hogy mi a fasz van itten. 

kép (mármint a helye)

Ivett lépett előre, mintegy moderátor és showman együttes szerepében, s azzal kezdte, hogy: Jocó, mi szeretünk téged! Viszont nagyon aggódunk is. - mély levegővel folytatta a monológot, aminek az volt a tömör lényege, hogy Jocó gecire nincs tekintettel semmire és senkire, pedig itt több család megélhetése múlik minden egyes apró dolgon, a nyári szezonból alig három hét van vissza, amiből azért bőségesen ki lehetne termelni pár millát, de amíg Jocó számolatlanul veszi ki a pénzt, nem fizet időben a beszállítóknak, a hatékony ügymenet el fog kúródni, ha még nem kúródott el, s mindennek vége lesz, akkor pedig nem csak az éttermet baszhatja, hanem viszik majd az autót, de még az Ivett is le fog lépni. 

Andris folytatta a sort, hogy ő bizony úgy érzi, hogy át kéne adnia egy pár hétre a vezetést valakinek, leginkább neki, de ha az nem pálya akkor legalább Ivettnek, mert ők megcsinálják a melót és Jocó egyetlen dolga az lesz, hogy számolja a lóvét. Nem bántás, de most úgy gondolja, hogy Jocó nem a legjobb passzban van ahhoz, hogy vezessen egy csapatot. 

Klárika következett, aki könnyes szemmel a közös élmények, közös munka és a régi kocsmás élmények felhozásával próbált hatni főnökére, hogy milyen fasza kis munkahely lenne ez, csomót keresne mindenki, de Jocónak vissza kéne vennie, mert ez nem pálya. 

Májki, csak halkan mert bármit is mondani, pedig úgy pörgött a talpa a szocreál műmárvány kövön, mint a pergődob a dimmu borgir koncerten. Pörgette a partieki amit a feszkó ellen dobott be, de mivel túl erősre sikeredett egy kevés váliumot is tolt rá, ami fura pszichedelikus kombónak bizonyult, mert főnökét rózsaszín túlméretezett gumimacinak, munkatársait pedi apró kis szőlőszemeknek látta, amelyeknek szemük, orruk és szájuk is van, de fülük nincs. Ezen el is gondolkodott, hogy milyen érzés lenne, ha nem lenne füle és milyen hülyén nézne már ki valaki fülek nélkül. Aztán eszébe jutottak a fókák, a pingvinek meg azok a pici sárga izék amikből a tyúk lesz, hogy azoknak sincs fülük aztán nem is néznek ki olyan elbaszottan. Na ezen addig gondolkodott, míg a kínos csöndben Pacsai oldalba simogatta ököllel, hogy szóljál már geci. Májki annyit bírt eltagolni, hogy nagyon szeret itt dolgozni, de ha így megy tovább, akkor lehet, hogy előbb mond fel, minthogy az étterem végetér, pedig lehet, hogy ez hamar eljön így. Fejben legalábbis ezt mondta, mert a többiek nem igazán értették a könnyes motyogást, de eléggé megható lehetett, mert az Ivett is meg a Klárika is elsírta magát.

Pacsai a zárta a sort, ő elég pragmatikusan adta elő a dolgot, rövid tőmondatokban, amelyeket Jocó is megértett és jól is érvelt, amit a kopasz főnök kisimuló tarkóredőin lehetett látni. Mondandójának lényege az volt, hogy Jocó ha nem kap észhez, az étterem be fog csődölni és mehet vissza a gecibe biztiőrnek. Ő leszarja mert ő bárhol, bármikor kap munkát, de talán nem kéne szétkúrni azt amit együtt felépítettek. 

Külön érdekesség volt még maga a tény, hogy Jocó egy mukk nélkül hallgatta végig a többieket, ami akkor sem volt jellemző rá, mikor még nem volt góré. Ha ez a blog képregény lenne, akkor most minden bizonnyal olyan illusztrációval próbálnám visszaadni a jelenet hangulatát, ahol a jocógyerek vaskos koponyájában mindenféle fogaskerekek próbálják felvenni egymás ritmusát, de mivel nem az ezért szegényes szókincsemmel kell beérnetek, de higgyétek el nekem, Jocó arcán a kételytől, a tettrekészségig minden átfutott mire felvillant az a régi ósdi kripton izzó. Azt mondta, hogy jól van gyerekek szeretlek titeket, ezért vettelek fel. Ha trónok harca fan lenne, mint ahogy a többiek minden bizonnyal azt mondta volna Andrásnak, hogy tiéd a fal, de mivel nem csak a kúrós jeleneteket nézte meg a többit átpörgette, így csak odabiccentett, hogy minden nap írja meg sms-ben a napi forgalmat. Ivettre ránézett és rezignáltan annyit mondott, hogy veled pedig végeztem ribanc. Majd sarkon fordult és már csak a hangot lehetett hallani amint benzint zabáltat a bömössel. 

Ivett sírva rogyott térdre, nem értette, hogy mi történik és miért, hiszen annyi mindent elviselt, lelki sőt fizikai megaláztatást, bántalmazást is. Klárika próbált támasza lenni, de két taknyos szipákolás után Ivett talpra állt és elrohant. Andris szerint hagyni kell a picsába, Pacsai szerint jobb ez így, Májki meg már rég kint volt tekerni, mikor ez megtörtént, egyedül a Klárika érezte át a helyzet súlyát. 

Este immár Ivett nélkül, zárás után le is ült az álomcsapat, hogy számba vegye a lehetőségeket. Májki mondjuk aludt a pulton, de amúgy sem zavart volna sok vizet. Andris röviden vázolta a szitut, hogy adott három számla amit mindenképpen ki kell fizetni, különben nem lesz következő hús, sör és zöldségszállítmány. Ez összértékben három kiló volt, amiből az aznapi forgalom kábé a felét fedezte. Pacsai közbeszólt, hogy oké, ő meghitelezi a maradékot, de akkor azzal úgy kell kalkulálni, hogy két héten belül visszakapja. Ezt el is fogadta a brigád. Ezen az éjszakán fordult a naptár júliusból augusztusba és szinte napra pontosan három hét volt vissza a szezonból. Andris sokat látott ember, pontosan tudja, hogy a balatoni szezon 20. után egy vágásra megszűnik. Teljesen mindegy, hogy sivatagi forróság van utána, esetleg félmeztelen világsztár vaginamodelleket lehet bojlival fogni a tóból, az emberek nagyrésze akkor sem marad. 

Megközelítőleg napi 2-3 kilós forgalommal lehet számolni, amit a hétvégék picit megdobnak, de ha leosztjuk átlagra akkor azért ekörül járunk. Mivel Jocó baszott se foglalkozni az árrésekkel, mindent csak úgy érzésre árazott be, így nehéz volt első blikkre megmondani, hogy ebből kábé mennyi a profit, de úgy voltak vele, hogy három hétre már nem árazzák át az egész geciséget, feleslges munka lenne. Andris hozzátette továbbá, hogy rengeteg cumó áll a raktárban, aminek a kipucálásval extra lóvéhoz juthat a csapat, kiváltképp, hogy szezon végeztéztével pótolni nem kell azokat. Ott állt például a fagyasztóban húsz kiló ananász, harminc kiló akciós marhakocka, tíz kiló zöldborsó a Gizus kertjéből, pangasius filék rogyásig, pacal, velő amíg a szem ellát. Mirelithasábból például annyi volt, hogy egy kétszázliteres fagyasztóláda csutra volt pakolva vele, sőt stikában a fagyishűtő aljában is az volt, meg néhány csomag krokett, illetve egy félig megbontott hercegnőburgonya. De volt még ötperegyes ólomkristályüvegben lecsó is eltéve a polcra, az is vagy harminc üveg, hat bödön kacsazsír, paradicsomlé egy literes üvegekben legalább kétszáz liter. Finoman szólva is túléltek volna nyolc évadnyi walking daed-et, ennyi felhalmozott étellel, feleannyi szenvedés nélkül mint amit Rick és csapata le bír művelni. Meg is volt Andrisnak a challange, olyan napiajánlatokat kitalálni amik az elérhető alapanyagokból elkészíthetőek. 

Pacsai és Klárika pedig ezt fogja ajánlani. Már ki is írták krétával folyóírással, hogy bloody méri koktél akció 990.- 690.- Ft. De kint a lopott megállítótáblán rajta volt a hungárien gulás, hungárien lecsó, balatoni fish szóval tipik piroskockás terítős helynek tűnt elsőre. 

Aznap este irdatlan módon bebasztak, Májki konkrétan fel sem kelt arra, hogy ott megy a buli a feje felett, csak pihent tovább a pulton, de a Pacsai, Klárika és Andris kitett magáért. Megittak hárman két litykó pálinkát és mellé még egy kevés bort is, és bár Andris hányt mint a lakodalmas kutya, a két turbék hallod még hajnalban otthon lezavart egy olyan hardcore kúrást, hogy ha valaki felvette volna, akkor három évvel előre megnyerik a pornóoszkárt. Hívták Ivettet is, már a piálásra, nem a kúrásra természetesen, de persze baszott se felvenni a telefont, vagy éppen akár visszaírni. 

A másnap olyan üresen telt el, mint a céltalan hajléktalanok mindennapja, ahogy várják az aluljárókban az elkerülhetetlent. Tudták, hogy nem sokáig marad ez így, de amíg az ítéletvégrehajtó meg nem érkezik, addig bizony várni kell. Pacsainak valahonnan nagyon sok pénze volt, s nem is volt ezt a tényt rest megosztani a többiekkel. Neki ez hobbi és azért fedezi a rezsit is. A többiek számára viszont tényleges megélhetés. Klárika kocsmáros tapasztalata egy helyi krimóban fér el, Májki örül, ha két lábon tud mardni, így nekik tényleges veszteség lenne ha munka nélkül maradnának. 

Ennyi. Andris szólt, hogy miután Jocó elviharzott, pestre mehetett kurvázni, aztán beverte valami benzinkutas csávónak a képét, amiért az M7-esen lekapcsolták és mikor kiderült, hogy rengeteg balatoni ékszerlopás tettesének profilja illik rá, sőt a BÁV-os zálogjegyeket is megtalálták nála, a dolog azonnal bukovári lett. Senki nem tudta pontosan, de állítólag közel ötmillió forintnak megfelelő aranyat adhatott le, amit fiataloktól vett el, emellett rábizonyították két darab iPhone ellopását is. Emellett még betalálták azzal, hogy volt valami felfüggesztette garázdaságért és tulajdonképpen ennyi volt. Ivett nem hajlandó bemenni hozzá, pedig próbált üzenni neki, a Klárika, Májki, Andris és Pacsai pedig amilyen gyorsan lehetett széthordták az étteremben megmaradt értékeket. A megmaradt ételeket állítólag a Gyula átvette, két kilóért de ez nem bizonyított tény. 

Sok mindenről mesélhetnék, de felesleges. Májki úgy eltűnt, hogy senki nem látta azóta, Andris pedig kiment Ischgl-be, egy magyar NER huszárok által sűrűn látogatott hüttében tolja a füstölt húsokat, meg állítólag kúrja az egyik szobalányt, akinek olyan septum lóg az orrából, mint amilyen annó Glóriának volt, de szerintem csak vetít a kis köcsög. 

Pacsai szintén kiment a sógorokhoz, ezzel együtt praktikusan dobta a Klárikát, aki szintén nem ült a formás kis seggén, hanem fogta magát és felköltözött pestre és most egy hangulatos kis csehóban, a bulinegyedben húzza le azokat a csávókat, akik azt hiszik, hogy a vagány dumájukkal majd lekúrhatják őt hátul a kukák mögött. Szerencsétlenek. 

Viszont a dolog jó része most következik. Pacsai megkeresett engem, hogy kurvára tetszik neki a blog meg minden és szívesen közreadná az ő élményeit is. Olyan sztorik vannak, hogy beszartok. Van operabál, aranybika, pénzért kúrható playmate-ek a pulton, liszteszacskóban kokain amivel véletlen rántást csinál a szakács és rengeteg megkúrt nő, akik életük legjobb meneteként emlékszenek vissza a Pacsaival töltött éjszakákra. 

Szóval igazi vendéghányás sztori ez, némi mennyi pénz kell az esti csajozáshoz beütéssel, így akik mondhatni az elejétől követnek, azoknak igazi csemege lesz a dolog. Ja és ez bazmeg könyvben fog kijönni, mert egy kiadó mélytorkosan szopkodja a bránerem érte. 

Aztán. 

Mivel a Jocó sztorik elfogytak, így új téma kell. Kézenfekvő lenne, hogy az előző munkahelyem sztorijait írjam meg, amik szintén odabasznak. Közel 7 évet húztam le NER közelben, politikai tanácsadóként. A figyelmesebbek olvashatták, hogy nyáron felmondtam a gecibe és átnyergeltem új munkahelyre. Persze a politika nem vendéglátás, de kábé mindkét szakmát legalább annyi kókler színesiti, így a közös pont megvan a súlyos sztorikból pedig nem lenne hiány. 

Szóval bocs tényleg, a kihagyásért (sok szar magánéleti geci, nem részletezném), de nem hagylak titeket tovább szerdaúras poszt nélkül. Puszi-pacsi. 

Badacsonyi eset - nem első és nem is az utolsó

Sosem hálás téma egy aktuális esemény farvizén, a látogatószámra éhes főszerkesztőknek a kedvére tenni. Persze az egyszemélyes bloggerek csak saját magának és az olvasóinak kell megfelelni, s hiába fogom majd jól megkapni, hogy ez a poszt hatásvadász, a tematika mégis megkerülhetetlen. Egy embert agyonvertek múlt héten Badacsonyban, s halála legalább olyan értelmetlen volt, mint Jocó utasításai az alkalmazottainak. 

ke_pernyo_foto_2018-09-12_13_00_09.png

Halálra vertek egy fiatal borászt a Balatonnál! - harsogja a média, s bár a történet valós szempontjából teljesen mindegy, hogy fiatalt öltek meg, vagy éppen utcaseprőt, netán egy elismert professzort, vagy egy utolsó drogos utcakölyköt, a végkifejlet ugyanaz. Egy ember meghalt. Méghozzá egy olyan helyen, ahol nyáron hétvégente többezer turista - legyen szó akár honfitársainkról, akár germánajkú nyugateurópaiakról és északi szomszédainkról - fordul meg. A balatoni éjszaka sosem volt veszélyektől mentes, már ha a statisztikából indulunk ki; ahol sok ember van, ott nagyobb eséllyel lesz konfliktus is. 

Híresebb gyilkosságok a Balaton környékén

Tizenhárom éves voltam, mikor egy forró nyári napon apám elvitt Balatonfüredre, hogy meglátogassuk szívbeteg nagymamámat. Szerencsére a nagyi már akkor jól volt,  így a közös sétálás a korzón eleve kellemes hangulatban telt. Mamámnak szívbillentyűt raktak be, s ahogy hallgattam a puha ruháján keresztül a gyöngyök összeütközéséhez hasonló hangot, arra lettem figyelmes, hogy egy izmos, tetovált férfi random löködi az embereket. Próbáltam nem odafigyelni, de a fószer kiszúrt minket és odajött, kérdés nélkül lökött volna rajtunk. Apám mindig is gyáva ember volt, már gyerekként is tudtam ezért én én keltem a nagyim védelmére és a közeli kisbüfében vett kétdekás kólás üveggel kezdtem ütni a fejét. Csak egy ütést kaptam, amitől elterültem, de az az ütés jobban belémékelődött, mint a közel tíz éves thai-box-os karrieremből bármely sérülésem. Adrenalintól görcsös kezeim maguktól dolgoztak, s mire észbe kaptam volna ismét az óriáson voltam, megragadtam, ütöttem, haraptam, a szemét nyomtam, amit csak egy kisgyerek tehet, amikor elveszti az eszét. Addigre persze már a lézengő emberek is igyekeztek segíteni, míg végül egy rendőrautó be nem farolt mellénk, s a hattyúk ebben a pillanatban ijedten repültek el. A fickót bilincsben vitték el, apám meg mamám meg járhattak még fél évig bíróságra. Nagy ügy volt akkor belőle, még a híradó is foglalkozott az esettel. Persze ez mind semmiség ahhoz, ami történhetett volna, ha az öreglányt akit imádok, úgy löki meg, hogy mondjuk ottmarad. Szerencsére még bőven tizenpár évet húzott rá a füredi esetre, amit később már nevetve mesélt a családnak, de én mindig összerezdültem, s rezdülök ha visszagondolok erre a történetre. 

Bonyodalom

Alig telt ez a füredi eset után két év, én már Gyulánál mértem a pancsolt szeszt a náciknak, pár faluval odébb (mármint füredtől) meg húzkodtam a strigulákat a lakókocsim falára, hogy hány kis ribancot sikerült összemaszatolni, mikor felfedeztük kollégáimmal a közeli éjszakai szórakozási lehetőségeket. A vidéki diszkók a kétezres évek elején még igencsak messze álltak attól az álfancy, habos-babos giccsparádétól ami ma jellemzi a Club-okat. Leszbishow-k, topless dj-k, félpucér habpartik teljesen természetes velejárói voltak a balatoni tánco szórakozóhelyeknek, amiket jellemzően gengszterek vittek. Nem is nagyon volt arra példa, hogy a diszkóban valaki nagyon balhézott, a biztonsági őrök olyannyira odafigyeltek, hogy minden agressziót a tánctértől jó távol intézzenek el, hogy a bulizó tömeg nem feltétlen látott semmit. 

Talán fövenyesen a dicsőbb multú colosseumban, vagy siófoki flörtben, netán az alsóörsi dexionban voltunk? Nem is emlékszem már. Arra viszont igen, hogy két társaság a disco melletti parkolóban nagyon összeveszett. Emberek ugrottak össze, szürreális masszaként borultak egymásra és a tompa poffugást, néhány fájdalmas sikoly törte csak meg. Emlékszem, hogy oda akartam menni, de mivel nem tudtam, hogy kinek kéne segíteni, kit kéne védeni vagy egyáltalán mit kéne csinálni, így csak földbegyökerezett lábbal néztem a verekedést. Vér volt mindenütt, az egyik srácnak felszakadt a szeme feletti lágy rész, s a fél arcát vörösbe borította. Egy máskiknak nyílt töréssel tört el a keze, s láttam a kilógó csontot. Féltem. 

Ekkor már bőven túl voltam az első meccsemen a ringben, nem volt ismeretlen előttem a test-test elleni küzdelem, s az abból fakadó fájdalom. Az orrom minimum háromszor törött már el, a bordáim sűrűbben repedtek abban az időben mint ahogy lőri nyeri a tendereket és bizony arra is volt példa, hogy szuszpenzor nélkül olyan rugást kaptam brokira, hogy szopránként vártam, hogy újra leszálljanak a heréim. Ez egy ilyen sport. De amikor dühből verekedő embereket látsz az teljesen más. Minden amit tanultál, ami beléd rögződött, az nem ér semmit. 

Pár év eltelt még, egyre ügyesebb kesztyűs lettem, s nem ijedtem meg akkor sem, ha ketten jöttek ellenem az utcán. Földharcot tanultam, olyan önszervező edzésekre rájtunk ahol utcai harcot tanultunk, s ebből fakadóan az arcom is szépen nődögélt. De a balatoni éjzaka az azért kemény maradt. Immáron a füreden a Macho, a Colombus voltak azok a helyek ahol sokat időztünk, s bizony volt néhány olyan helyzet, hogy pár nagydarab mindenáron kiharcolta, hogy arcon símogassam. Legritkább esetben húztam én a rövidebbet, mert azoktól akiktől félni kellett, azokat jól ismertem, így még csak a szikrája sem merült fel annak, hogy olyan érdekeltségűek haragudjanak rám, akik mögött olyan emberek sorakoztak fel, akiktől tán még mai napig érdemes félni. 

A nagy hatalommal, nagy felelősség is jár - mondja pókember, s bár engem tényleg ritkán kellett fékezni, de egy olyan eset is történt amely jó ideig arra késztetett, hogy feszült helyzetben ne hezitáljak. Ez pedig nem volt más, mint Marian Cozma halála, amikor én személy szerint éppen a Patrióta lokál-hoz közeli sörpincében piáltunk a haverokkal. Vágod ahogy megyünk vissza a Kossuth utca felé és ott egy lépcsőn le. 

Rá két évre meg, pont ott voltam, mikor a Macho-ban egy 40 év körüli osztrák faszit vert halálra egy rosszarcú. Igaz nem láttam magát az esetet, de attól még bőven őrzöm az emléket, ahogy a sok ijedt ember futott szanaszét, akár egy hangyaboj aminek a közepébe hugyoztak. 

Ez külön-külön is nagy trauma, de így együtt igazán elkeserítő kombó, mintha csak a halál nyomában járnál folyton és előbb utóbb mindig történik valami komoly balhé. A legutolsó ilyen sztori az volt, amit tán már itt a blogon is leírtam, a veszprémi húszemeletes aljában lévő, egyetemisták által kedvelt szórakozóhelyen igyekeztünk a kiscsajok pináját meglesni, hogy később vagy ők cipeljenek fel minket a hotel magisterbe, vagy mi hurcoljuk el őket az albinkba, de egy idősebb fickó majdnem mindent elkúrt, ugyanis feszt tapogatta a csajokat, dobálta a poharakat és úgy alapvetően agresszív volt. Páran fiúk összefogtunk, kiraktuk. Ezt még párszor eljátszottuk, mikor megérkeztek azok az emberek, akikkel sosem szeretnék rosszba lenni, s egy baltának a tompa felével úgy halántékon vágták, hogy rongybabaként dölt el. Az ilyen élmények egyáltalán nem feldolgozhatatlanok, de feledhetetlenek. Régóta utalok rá, sőt mondom is, hogy a balatonparton a közbiztonság a béka segge alatt van. 

A híres siófoki bodzaszedők erődemonstrációja óta, siófokon komoly erőket vet be a helyi rendőrség, nem ritka, hogy hétvégente lovasrendőrök is vigyázzák a rendet, az amúgy valóban veszélyes petőfi sétányon. Az éjszakai partivonatok pedig egyenesen maga a pokol. Aki járt ilyenen az tudja, aki pedig nem az el sem tudja képzelni, hogy a rengeteg ember felpréselve a szűk vagonokba, már majdnem holokauszti fájdalmakat súrol, s az igen vegyes etnikumu és társadalmi osztályból jövő társaság nem ritkán szólalkozik össze. Egy barátom tökéletes szociológiai érzékkel a következő módon jellemezte a budapest déli és a siófok között közlekedő éjszakai vonatot: Ez az egyetlen hely a világon, ahol egy légtérben megtalálható a putris cigány, a drogos utcafiú, a füves bölcsész, az ekis discohuszár, a szálkásra gyúrt alkalmi pinavadász, a gazdag budai hülyegyerek és persze a hozzá passzoló csajok. 

Nem ritka, hogy a balhé már a vonaton kitör, amikor a kalauzok, inkább bezárkóznak a mozdony vezetőfülkéjébe, de nem fognak többszáz rendesen bealapozott embernek a jegye után érdeklődni. A hajnali hazatérés, különös tekintettel arra, hogy már három órakor is indulnak vissza vonatik, igen veszélyes. A rendesen megfáradt emberek jóval hajlamosabbak a balhéra, így a hajnali peronon való várakozás legalább annyira veszélyes mint egy sötét aluljáró a pesti éjszakában. 

Egymásra mutogatás

Ahogy több Badacsonyi ember is elmondta, a levegőben lehetett érezni, hogy előbb-utóbb baj lesz. A paraszt-utcabál hangulató, varacskos disznóvágós afterek folyamatos jelenléte az egykor szebb napokat is látó borvidék fővárosában igencsak lezüllött. Menj végig a bazársortól le a mólóig, s láthatod, hogy a vegyes társaságok miként viszonyulnak egymáshoz, s Tapolca igencsak vegyes társadalmi halmazokban élő közönsége, hogyan is hat az egészre. 

Egy másfél hónapja én is voltam Badacsonyban, nem igazán voltam jó véleménnyel az ottani helyzetről. A moló kezdeténél tornyosuló szórakozóhely mellett egy pici színpadon egy kiscsaj ugrált, egész kellemes hangja volt, de amint megláttam nem tudtam többé komolyan venni, mert egy picit hobbit lány volt, akkora picsával, hogy Nicki MInaj sírva könyörögne a receptért. A leány ráérezvény, hogy a 21 század pinája a segg, ennek a narancsbőrpartinak rendes nézőfórumot is biztosított, fél valagát is alig takaró minisortjában. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rózsás Klau � (@rozsasklau) által megosztott bejegyzés,

A félig takart valag és a hozzá tartozó szintiboy több rosszarcút vonzott magához, mint egy óvatlanul feladott használtautóhirdetés, s természetesen az ebből fakadó tesztoszteronkicsapodás is bőségesen érezhető volt, ahogy az egymásnak feszülő, magukat szarvasbikának képzelő csávókák megvívtak a kancáért. 

Ahogy távolodtunk a narancsbőrpartiról, egyre inkább úgy éreztük, hogy nem való ez nekünk, betolunk egy pizzát és elfekszünk, hogy tán valaha sikerül majd elfelejteni a látottakat, de nem adták olyan könnyen a pizzát, mert konkrétan már az asztalt úgy kellett levadászni, hogy meg kellet ígérni a pincérnek, hogy többet fogyasztunk, mint a másik négy ork, akik ezért igencsak megharagudtak s hüvelykujjuk vízszíntesen való elhúzásával a nyakuk előtt igyekeztek tudtomra adni, hogy el lesz intézve a valagam. Persze azóta se láttam őket, de akár láthattam is volna...

Végszó

Badacsony, a környezeti adottságaival, füredhez és siófokhoz képes alacsony áraival, igencsak vonzó célpont a turisták számára. Az évtizedek óta megrendezett, igen színvonalas badacsonyi szüreti fesztivál tényleg jó buli és nem csak a környékről, de országszerte vonzza a látogatókat. Ahol pedig sok ember van, ott előbb utóbb balhé is lesz. Ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a balatonparti falvakban a biztonsági emberek nagyrészt egy-egy szórakozóhelyhez köthetőek, s kizárólag nagyobb események fesztiválok esetén vannak felbérelve a hömpölygő tömegre is figyelő biztiboy-ok, akik nagyrésze teljes mértékben félreértelmezi a saját feladatát. Édes kevés az a tény, hogy a badacsonyi esetben paprikasprével megállították a támadókat, eleve meg sem szabadott volna történnie annak, hogy egy ilyen kaliberű rendezvényen bárki eljusson adddig, hogy egy földön fekvőt még rugdalnak. Legyen az fiatal, idős, borász vagy akár utcaseprő.

Aztán hiába nyilatkozgat a polgármester, hiába tesz meg mindent a rendőrség, egy ember elment, egy értelmetlen verekedés miatt. Nem kell ebből komoly következtetést levonni, verekedések, gyilkosságok és aljas tettek mindig lesznek. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg