Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

miért utálja a generációm a karácsonyt

2019. december 25. - Szerda Úr

Hosszú évek óta gyűlölöm a karácsonyt. Sokáig elfojtottam magamban, mert szégyellnivalónak éreztem, olyannak ami nem fér bele a társadalmi konvencióba, ami egyfajta különcség, ami miatt fekete bárány vagyok. Aztán ahogy teltek az évek és egyre több embert ismertem meg különböző szférákból, úgy kezdtem igazán felfogni, hogy mások is ugyanúgy éreznek, ahogy én. Töménytelen alkoholgőzös beszélgetésnek volt ez kulturált vitatémája, s talán most állok készen arra, hogy meg is tudjam fogalmazni belső gyűlöletem igazi okait. 

vendeghanyas-miert-utaljuk-a-karacsonyt.jpg

Szögezzük le az elején; szeretem a családomat. Vannak akiket jobban, vannak akiket kevésbé, akadnak akiket egyenesen imádok és léteznek olyanok akiket ha tehetnék letagadnék. Rohadt nagy családom van, olyannyira nagy, hogy amikor megkérdezik, hogy hány testvérem van, akkor fejszámolást kell tartanom, az első unokatestvérek száma is közelít az negyvenhez, a másod-harmad kuzinokkal pedig nem ritkán töltünk meg 300-500 fős lagzikat. Amikor decemberre hajtom a naptárat, akkor nem csak az ajándékozás minden aspektusában megterhelő, végeláthatatlan útvesztőit vizionálom magam elé, hanem a látogatásokkal járó logisztika is mázsás teherként nehezedik rám. Ekkora családod pedig 3 nap alatt képtelenség végiglátogatni. 

De ne fussunk ennyire előre. Képmutatás és negatív sznobizmus volna, ha az anyagi csőddel és virtuális térképek, percre pontos útitervei végett fortyog a lelkem. Az okok ennél árnyaltabbak és egészen régre nyúlnak vissza. 

Csalódás

Gyermekként mikor még elhiszed, hogy a Jézuska ajándékot hoz, teljesen más minden. Nem fogod fel a téged körülölelő feszültségeket, amit a szülők kínosan leplezni próbálnak. A rokon bácsi borvirágos orra, a hahotázó nagynéni vagy épp a belét is kiokádó nagybácsi csak az ünnepi kavalkád részei. Persze később rájössz, hogy Dezsőbá, nem töltött-káposztával csapta szét a gyomrát, a Gyurcsány-Orbán vitákat az étkezőasztalnál pedig már nem csak afféle felnőttes faszságnak titulálod, hanem leveszed, hogy ez a beszélgetés konkrétan fél éves nembeszélős éket ver a család két pontja között. 

Számomra az első nagy csalódás, az első komoly fizetésemmel érkezett. Frissen graduát csálingerként ment szekér, két helyre beugróztam főállás mellett, okosítás is ment, el voltam eresztve, mint a héliumos lufi a devecseri búcsúban. Ráadásul annyi bált letoltam, hogy fő munkaadom közel két havi bérrel is megdobott jutalom címszó alatt, ezért elhatároztam, hogy az évben minden közelebbi rokonnak komoly ajándékot veszek. Gyerekként sosem ért csalódás, játékok, ruhák, illatszerek mindent megkaptunk, így úgy éreztem helyesnek, ha abban az évben, hogy már megtehetem, én is viszonzom az idősebb rokonok odafigyelését. És nem apróztam el. Nem csak drága, de olyan kreatív és személyes ajándékokat vásároltam illetve csináltattam amitől konkrétan megfagyott csendet szilánkokra törő öröm-sikítások, gyermekkori álmok valóra válása 30+ évek után és örömkönnyek literjei, amitől pár percig úgy éreztem, hogy ezért megérte feláldozni azt a rengeteg időt és rohadt sok lóvét. Aztán eltelt egy fél óra és minden pontosan ugyanúgy folytatódott, ahogy előző évben. A nagybácsi bebaszott, a másik nagynéni okoskodott, a kuzin leszólta a másikat, a másik kuzin duzzogott, hogy az ő ajándékának nem örülnek és a mama csak sütött és mosogatott. Sram öreglány volt, konkrétan a szűkösebb családi ebédeket egyedül főzte meg, ami 50-60 ember esetén nem feltétlen magától értetődő kiváltképp, hogy hét fogásnál lejjebb nem adta, amibe a desszert még nem is tartozott bele. Őt sajnáltam mindig, mert neki tényleg fontos volt, hogy a család együtt legyen, mégis ő látta belőle a legkevesebbet. Mi unokák, akik kezdtük érezni a szituáció képmutató mivoltát, hiába próbáltunk segíteni, nem engedte, az idősebbek meg basztak rá. Meg arc mögé az alkoholt mintha muszáj lenne. 

Ahogy egyre idősödtünk és egyre szélesedett a család is, illetve egyre ritkábban találkoztunk, úgy lett a karácsony egyfajta élménybeszámolóval összekötött vagyonnyilatkozat tétel is. Mindenki meg akarta mutatni, hogy jobb a másiknál és mindenki be akarta bizonyítani, hogy okosabb. Elsőéves egyetemista kuzinok szapulták egymás egyetemeit, szakát, vagy éppen tanulmányát. Az első munkahelyesek egymás fizetését akarják überelni, vagy csak a másik munkakörülményeit leszólni. Nagy kaland. Elkönyveltem, hogy a családom ilyen és mind apa, mind anyai ágon vannak problémák. 

Aztán egyre többször hívtak meg magukhoz olyan emberek, akiknek a belső családi viszályaiba nem lehet kívülről belátni. Barátok, munkatársak, aktuális barátnők, üzletfelek és szép lassan rájöttem, hogy mindenhol pontosan ugyanaz megy, csak az arcok mások. Elszomorító volt. Közhely, hogy a politika családokat képes szétszakítani, de igaz. És ami a legszomorúbb, hogy két kezemen nem tudom megszámolni, hány ilyennek voltam fül és szemtanúja. 

Ignoráció

Ahogy minden normális unokatestvérem és barátom, külön szabályokat alkottunk az ünnepi összejövetelekre. Klikkesedve elvonultunk, teljes mértékben ignoráltuk a kínos szitukat és úgy tettünk, mintha minden fasza volna. Mosolyogva megajándékoztuk egymást és az össznépi búcsúzáskor azt hazudtuk egymásnak, hogy jó volna többet találkozni. Megígértük egymásnak, hogy majd keressük, de a január nem jó, mert vizsgák, meg fontos projektek és a szokásos szarságokat pajzsul tartva nem adtuk meg még csak a fussunk-össze-egy-kávéra lehetőségét sem. És így teltek hosszú évek, amikor csak azt vettük észre, hogy lényegében már csak karácsonykor találkozunk. És nem csak az én családom. A barátoké, az exekké avanzsálódott csajoké, a munkatársaké és az üzletfeleké is. És mosolyogtunk hozzá. Ő is tudta, hogy kamuzok és tisztában volt azzal is, hogy én sem hiszem el amit ő mond. Puszi-puszi majd akkor keressük egymást. 


Hogy megnőtt a hajad? Mikor találkoztunk utoljára? Nem szigeten? Az nem te voltál? Akkor biztos a művvölgyben, de ott idén én nem voltam, akkor mindegy, biztos tavaly karácsonykor. De jól áll ez a kis pocak, te meg mennyit fogytál! - csodálkozások tömkelege és gyermeteg füllentéseknek álcázott, átlátszó emlékek, amelyeket az előadó sem igazán hiszi, hogy a másik képes befogadni. De karácsony van, úgysem fog belekötni, aztán egy évig úgysem látjuk egymást. Jóvanazúgy. Kötelező drága (vagy annak tűnő) ajándékok, ezeréves állítva tartott, dísztáskából, soha ki nem vett borok cserélnek gazdát, amik tán’ egy évvel azelőtti gazdáikhoz térnek vissza. A Jocónak is kellett valami, de már csak útközben jutott eszünkbe. Benzinkutas chivas, vagy unicum, tán még a blokk is bennmaradt a giccses papírzacskóban. Mindegy, majd megissza. Szuvenyír nyihaha, nyekukucs protková!

A hatalmas budai villa kertjében állva szívom a cigit, egy ízléstelen dekor-oszlop hamutartó mellett. Jön ki a házigazda, hogy kérne cigit. Nyújtom dekket és kérdem, hogy mivan Pisti felkúrt az asszony - utalok a magán a vámház körút kilenc teljes aranykészletét felvonultató, már kicsit leharcolt, de azért még mutatós Zsuzsára. Ja, most tudta meg, hogy mind a kilenc kisgyereknek ájfónt vett ajándékba a ház úrnője, ami csak azért cink, mert ezzel és más ajándékokkal együtt az összes szabadon lévő lóvéja elfogyott és csak januárban fér már hozzá a kellően diverzifikált vagyon többi részéhez, addig meg volna egy szilveszter is, ahol ők a házigazdák. Mélyen beleszív a cigibe, majd a bal kezében lóbált unicumot úgy húzza meg, hogy a régi, vízből felbukkanó reklámarcnak nem okozhat akkora örömet dr zwack.

Éles váltás, pár óra múlva valahol kecskemét mellett vagyok egy kis faluban. Kellemes, tiszta parasztház a helyszín, nem hivalkodó, nem lelakott. A belső udvarban vagy húsz autó parkol, egymás hegyén hátán. Ha valakinél lett volna olaj-vászon, megfesthette volna az “Autók magyarországon kezdetektől, napjainkig” című kavalkádot. Odabent jóízű kiabálás, poharak koccanása és apró gyerekek zsivaja fogad. A fejem már fáj a füsttől, ezért a gangon leülök egy karosszékbe. A fedett külső folyosó mellett, szép fehérre festett tornác eltakar, s hallom ahogy az újonnan érkezők azon vitatkoznak, hogy hogy fogják kifizetni a providentet, mikor ott van a személyi kölcsön, meg a lakáshitel. Megértették volna, ha idén olcsóbb ajándékot kapnak. Azt nem lehet, mondja a másik hang. Még a végén csórónak néznek minket. De hát azt sem tudjuk, hogy holnap mit eszünk. Riposztol a másik, de elhaladnak anélkül, hogy észrevennének és bentről már a teljesen más hangszínben üdvözlik a népet. 

Este nyolcra érek az egyik barátom balaton-felvidéki házába, ahol a nagy család gyűlt össze. Van öröm az ünneplésre, a kis Ádika épp szenteste kérte meg a Kinga kezét. Milyen romantikus. A vacsora kellemes, az emberek nem feszültek és az ajándékozás sem tűnt modorosnak. Aztán ahogy egyre többet isznak, csak kibukik, hogy a Kinga apja nem tűrné, hogy abban a lepusztult putriban lakjanak. Milyen putri? Hördül fel Ádika apja. Mire észbe kapok úgy kell szétszedni őket, az egyiknek vérzik az arca. Jobbnak látom távozni. És bazmeg mit látok mire hazaérek? Facebookon ott virít a közös családi fotó, mindenki mosolyog, csak épp kurvára feltűnő az örömapa mokkája. De szarni rá, mutassuk meg a világnak, hogy boldogok vagyunk. Ez a kép még így is lájkgyanús, van fa, becsomagolt ajándék, töltöttkáposzta, pálinka, együtt vagyunk, had’ irigykedjenek!

És az igazság az, hogy még csak fel sem hördülök, hanem pörgetem tovább a feed-et.

Elegem van

Vissza a jelenbe. A telefonom, mint a upc forródrótja, mikor lehal a szolgáltatás. Rokonok tucatjai hívnak, hogy mikor jövünk, mit kérek ajándékba és mellékesen hogy vagyunk. Húsz perces logisztika, két perc jópofi, idén ne vegyünk semmit, ez a válság most betett. Ha egy kis linzert hozol az jó, meg egy kis valamit amit megiszunk. Még örülök is. Aztán már 20-án látom, hogy ott a fa feldíszítve a facebookon, még azt is kiszúrom, hogy az alatta csoportosuló egyen-csomagoló papírba bújtatott dobozok közül egyre rá van írva a nevem. Fasza. Én hülye tovább pörgetek. Látom az ismerős házaspárt, ahol tudom, hogy komoly gondok vannak, mind anyagilag, mind kapcsolatilag, közös műtermi fotózás eredményeit posztolják. Erre van pénzed Te paraj? Bezzeg amivel lógsz azt nem tudod visszaadni… A másik már 21-én boldog karácsonyt kíván. Nehogy valaki megelőzze. Nem hiába születnek azok a mémek, amik felteszik a kérdést, hogy szenteste mit csinálsz? Húsvéti tojást festesz? Idióta. 

Nagy nehezen eljön a szenteste napja, korán kelünk, mert kibaszottul beígértük a sütit. Boltival nem lehet beállítani. Persze a bennem kialakuló stressz miatt, ahogy a délutánra gondolok úgy odaégetem az első eresztést mint a szar. Délre még virágoshoz oda kell érni és még romokban a konyha. Kilenckor már alkoholt iszunk, hogy bírjam. Pontosan tudom a forgatókönyvet, mégis reménykedek, hogy más fog történni.

Emberek, akik amúgy az életben nem beszélnek, ma délután egy asztalnál ülve mosolyognak, fotózkodnak, magukban, együtt, karácsonyfával, étellel és itallal. Egyik se vállalja fel mit érez, de jópofát vág, mert ezt várja tőle a társadalom. Közben egy kanál vízben folytanák meg egymást. Egyél levest, egyél pulykát, hozom a káposztát, egyél bejglit, egyél, egyél, egyél. Mindenki a hasát fogja és akik olyan szerencsések, hogy nem vezetnek, próbálnak a lehető legtöbb alkoholt bevinni oly módon, hogy még szalonképesek legyenek. Bár valaki erre sem veszi a fáradtságot és délután kettőre úgy bebaszik, hogy a kiságyon horkol egy lavórral a feje alatt. Még csak fel sem hőkölünk, megszoktuk. Lopott, lesajnáló pillantások a szövetségesek között, álnok mosoly villantása az ellenségre, halk cinikus megjegyzések szirmai repkednek az étkezőasztal alatt s felett.

 A ház ura eleget ivott már, belekezd tudálékos mondókájába. Közben a a vendégsereg unottan a telefonját nyomkodja. A legtöbben még arra sem veszik a fáradságot, hogy leplezzék. Soros, Orbán, Gréta, Gyurcsány, Borkai, Gréczy, Fegyőr, Zsánker de még a gyíkemberek is vendégei a karácsonyi konverzésönnek. Meggyőződésem, hogy Orbán-Gyurcsány párosa a legtöbbet használt szó átlagosan a Magyar karácsonyi ebédeken, vacsorákon. Nemúgyvanaz! - csattan fel az egyik rokon, aki kellően bepiált annyira, hogy belemenjen az értelmetlen vitába. És ugyanott kezdődik el, ahol minden évben elkezdik. De továbbra sem tartanak sehova. Nem gecimindegy? Egy évig úgysem látják egymást. 

Gyűlölöm

Na nem mintha a fogyasztói társadalom által mesterségesen kreált, álkeresztény köntösbe bújtatott, karácsonyt valaha is, különösebben szerettem volna. Mindig is gyűlöltem a már október végén felcsendülő harangokat, a túlárazott vásárokat, a túlvállalós embereket és az értelmetlen pénzköltést. De ez csak egy tünet. Legjobban mindig is azt a kibaszott képmutatást gyűlöltem, amit ilyenkor a társadalom tesz, hogy kétszáz lájkért képesek hamis képet vágva úgy tenni, mintha jobbak, különbek vagy éppen boldogabbak lennének másoknál. 

Én nem vagyok boldog és több mint valószínű, hogy nem is leszek. Mert amíg ez egy fix program. Egy stigma. És minden évben egy röpke pillanatig, megpróbáltok úgy tenni, mintha minden rendben volna. Hogy szépnek, jónak, könyörületesnek és adakozónak tűnjetek ebben a lélek nélküli ünnepben. Addig lehet, hogy néhány rég, vagy soselátott facebook ismerőseiteket irigységgel vegyes szimpátiával láttok el. De valójában magatokat basszátok át. És én tehetnék úgy mint akit nem basz fel az egész, vagy éppen nem kelt instant hányingerrel a kizárólag a külvilágnak szóló giccsparádétok, de az ugyanolyan hazugság és képmutatás lenne, mint amit tesztek. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

aranyvasárnap egy buszpályaudvari kocsmában

Egy buszpályaudvar kocsmájában dolgozni szezonfüggetlenül is kihívásokkal teli, izgalmas és mindenekfelett élménydús szórakozás. Persze vannak az évben kiemelt napok, amikor az amúgy sem alacsony színvonalat akár négyzetre is lehet emelni. Ezek között van az aranyvasárnap is. 

vendeghanyas_aranyvasarnap.jpg

2008-at írtunk és különösen hideg hajnal volt azon a vasárnapon, ami az advent szerint a negyedik. Ahogy lépdeltem a jegecses úton, a közönséges tiszafákkal tarkított parkon keresztül, egy éktelen üvöltés múlta felül a fülemben szóló szintén nem halk sátánmetál ördögi passzusait, s egy kisebb csoportosulásra lettem figyelmes. Néhány velem egyidősnek tűnő fiatal állt körbe egy idősebb figurát. A rúgás okozta puffanó-reccsenő hang feltornászta az adrenalinszintemet és elkezdtem feléjük rohanni. Közben a fülhallgatót a zsebembe gyömöszöltem és amennyire tudtam, igyekeztem felmérni a helyzetet. Részegek. De mennyire. Állni alig bírnak. Földön fekvő koszos fickó a fejét védve próbálta összehúzni magát, de hiába. Az ütések és rúgások csak sorozták ő pedig a beletörődés nyugalmával próbálta a lehető legkisebb tiszta felületet adni magán. Az első ütésem egy logó sapkás gyereket ért, a következő pedig egy koptatott farmeres díszbuzit akit még ismertem is. Naná Bálintka a volt sulim egyik legjampibb kisköcsöge, aki arról volt híres, hogy minden létező buliban verekedést kezdeményezett és az gazdag apja miatt mindet meg is úszta. Ahogy elterült különös elégedettséget éreztem, de még nem végeztem a feladatommal. Egy alacsonyabb kövér srác még talpon volt, kopaszra borotvált feje mintegy célpontként piroslott a sötétségben. Pecsenke vagy, hogy a faszba hívták. Rohadt egy dagadt disznó volt és régóta a bögyömben volt. Egy jobb horog a lengőbordáira, aztán egy bal a fejére és már csak egy maegeri (egyenes rúgás) kellett neki, hogy ő is padkát fogjon. Ahogy ezek a földön nyöszörögtek a hómlessz fickóhoz léptem és felsegítettem, majd elindultam a park végén fekvő buszpályaudvarra, ahol pár percen belül a kocsmát kellett nyitnom. Az üvegajtó előtt már kisebb tumultus fogadott, hiszen a csőalkeszek mindig ott vártak nyitás előtt. Szóltam az egyik melegítős fiszfasznak, hogy amíg beüzemelem a kávégépet addig takarítsa le a sloziban a csövest, közben meg kiszolgáltam a régi bútordarabokat és felhívtam a zsernyákokat is. Legutóbbi akcióm óta, nem igazán szerettek bejárni, de azért mindig hamar megjelentek, ha hívtam őket. Amíg egy mikróban melegített forraltbort csináltam a csövesnek, ráparancsoltam, hogy szépen tegyen feljelentést, ahogy én is tettem és bevallottam azt is, hogy lezúztam a kis faszjankókat, amúgy sem tagadhattam volna le, hiszen a pályaudvar sarkán figyelő kamera valószínűleg mindent látott. Mivel a három támadóból kettőt megnevezni is megtudtam, így előre borítékolható volt, hogy nem lesz eseménytelen a napom, ezért szóltam a távozó biztosuraknak, hogy örülnék, ha valaki a közelben maradna. Még egy kávéra is meghívtam őket. Faszom a jó szívembe. 

Öt óra harminc perc volt, mire sikeresen megittam a reggelt indító kávé-unicum kombómat, amit a nagy feszültségre való tekintettel duplán mértem. Az CsöcsösJulcsa becenevű váltókollégám, akkora rendetlenséget hagyott maga után előző nap, hogy két budapest parádé után nincs annyi szemét az utcán, mint amennyit én septiben összesöpörtem, de fellélegezni még nem maradt időm, mert elkezdtek befutni a vidéki buszok. Valamennyi kisebb város közlekedési csomópontjainak sajátossága, hogy mindenféle ünnep során megjelennek azok a buckalakók, akiket az év többi napján sosem látsz kijönni a tanyáról, ilyenkor viszont tucatjával jöttek be a kocsmába és várták, hogy a boltok kinyitásával egyetemben megszabadulhassanak a kis kuporgatott pénzeiktől. Ha már a vasárnapjuk úgy is el van baszva, akkor már isznak is egyet. Elég változatos egy társaság mert, vannak akik egész családostul érkeznek, vannak ahol csak anyuka mutatja az irányt, az apuka meg cipeli a böhöm nagy szatyrokat. Vannak akik szépen fel vannak öltözve, mégiscsak bejönnek a városba, másik pedig még a disznószart sem sikálták le a gumicsizmáról. Hatalmas volt a pörgés és már legalább tizenöt liter borból készítettem fröccsöt, de csak nem akartak eltűnni az emberek. Egy kis szilva oda, egy nagy körte oda és közben rendes sor alakult ki, aminek vége bőven a kocsmán kívül kígyózott. Azok a szerencsések akik találtak maguknak ülőhelyet, ordítva kommunikáltak és még a szokásosnál is feszültebbek voltak.

Az elektromos kis-rezsón, ami előző életében világhíres modellja volt az érintésvédelmi tankönyvek pirossal áthúzott illusztráción, már bugyogott a normális forralt bor is, mikor egy pöttömnyi néni kapaszkodott fel az egyik bárszékre, hogy egyáltalán köszönő interakciót tudjon velem kezdeményezni, három deci vörösbort, egy fél kevertet és egy wc kulcsot kért csilingelő hangon. Amíg a pattintós pénztárcájából előkukázta az italok ellenértékét, gondosan ügyelve arra, hogy az összetekert tíz-ezresek bent is maradjanak, kezdett valamiféle rossz érzés elfogni, hogy a mai napnak nagyon nehezen és súlyos áron lesz csak vége. A néni amilyen kis alacsony volt, úgy húzta le a napfényt soselátott dunántúli félszáraznak csúfolt pirosas löttyöt, a felespohár pedig nagyobbat koppant a lakozott pulton, mint az előző nap összetört sörösüveg a falon, így minduntalan a figyelmem is a néni felé irányult, aki félreérthetetlen mindjártbeszarok metakommunikációval indult meg a női mosdó felé, maga mögött hagyva néhány rotyogós öregasszony fingot. 

Az igazán vidéki buszok már mind befutottak, kezdtek megérkezni a helyi-hülyék is, akik szintén az utolsó vasárnapra hagyták a bevásárlást, de előtte még betértek inni egyet hozzám, aminek azért is örültem, mert így karácsony előtt minden forintot tudtam értékelni, amit a piájukon lespóroltam. Kezdtem magam egyre fáradtabbnak érezni, ezért ismét toltam egy kávé-unicum kombót, de már csak szabvány felest, biztos ami biztos alapon és nem is tehettem volna le jobbkor a poharat, mert ahogy felnéztem, a pult másik oldalán egy szőke hosszúhajú rendőrnő figyelte a mozdulatomat. Tán az előző nap a tévében játszott armageddon film, tán a hirtelen beütő unicum, vagy csak az zavarodottságom mondatta velem szinte reflexből, hogy; "esküszöm, hogy nem tudtam, hogy kiskorú" amivel bár a kocsma népes közönsége előtt osztatlan sikert arattam, a hölgyike kevésbé értékelte.Mondta is, hogy a reggeli könnyű testi sértéses garázdaságommal kapcsolatban jött, merthogy Bálintka apja állítólag őrjöngött a telefonban, de akkor még nem tudta, hogy mikor előállították a fiacskáját három mercis felnit is találtak egy kis zacskóban a zsebében meg vagy nyolc gramm fehér port, ami erősen túlszárnyalta a csekény mennyiséget. Mondjuk a városomban ezt kábé bárki aki ismerte legalább halommásból a srácot, az megmondta volna, így nem is teljesen értettem, hogy miért volt ez meglepő a hatóság számára, de hát mégiscsak rendőrökről beszélünk, ezért a tudatlanságért nem vontam le tőlük pontot. Igazából csak helyesbíteni akarta a jegyzőkönyvemet, mert visszanézték a térfigyelő felvételeit és volt néhány pontatlanság a vallomásomban, például nem említettem, hogy a számomra ismeretlen sapkás srácba még vagy nyolcat belerúgtam meg leköptem, de ezt stresszhelyzetre fogtam amin a rendőr picsa már megengedett egy alig látható félmosolyt.

Közben persze jöttek a parasztok inni, meg megjelent a főnököm is, aki baszott se segíteni, inkább egy kisüveges heineikennel beült a játékgép elé azt belecsavart egy húszast. Míg ő játszott közben a feleségének elmeséltem, hogy mi történt reggel és milyen a forgalom. Közben megjelent a város másik krémje, a Tomposka aki afféle fehérgallléros bűnözőnek képzelte magát, mert az OVB-nél tolta, meg mindig felhajtott galléros ingben verette, kitűrve a bőrdzsekijéből, amivel inkább hasonlított a '80-as évek műmájer motorosaira. Tomposkáról azt kellett tudni, hogy a fél városnak tartozott, a másik felét meg szimplán átverte, így amikor a pulthoz ért, különös figyelmet szenteltem a kezéből előcsusszanó bankókra, mert sok hibáján felül el kellett ismerni, hogy kézügyessége magasabban képzett volt mint, a bűvész Dynamo-nak és úgy cserélte ki a papír tízest ötszázasra, hogy észre se vetted csak záráskor, az okosított lóvék hiányából. A kis gyökér majdnem bepróbálkozott, de résen voltam, így a tervezett 1cl helyett 2cl-el kevesebb viszki került a kólájába, aminek mondjuk így sem maradt tudatában. Nem csoda, a pupilláira bazmeg, egy kibaszott boing is le tudott volna szállni. Sejtheted. Amúgy nem sok vizet zavart, beült a másik nyelőgéphez azt azt nyomogatta. Ekkor láttam utoljára, manapság meg  európai elfogatóparancs van ellene,hogy mit követettet el nem tudom, de a körözés az tuti, az előbb csekkoltam. 

Szépen lassan delet ütött az óra, amivel párhuzamban elkezdtek megjelenni azok a tanyasi rétipockok akik sikeresen abszolválták a bevásárlást. Akkora pakkokkal jöttek, hogy a 3 percnél tovább ottmaradó vendégek esetében rögtönzött csomagmegőrzőt kellett csinálnom a raktárból ölenként kétszáz forintért, ami természetesen Szerda Úr privát szilveszteri bulijának budget-jét gyarapította. Ha azt mondom, hogy egy konténernyi árú megfordult a kis raktárban délután kettőig akkor szerintem óvatosan becsülök, de arra nagyon emlékszem, hogy többször is ki kellett kulcsolnom a nyerőgépet százasokért, annyira ment a biznisz. Az emberek mindenféle faszságot megvettek amit találtak. Minél nagyobb volt valaminek a doboza, és minél olcsóbb volt annál inkább kelendőbb árúnak tűnt. A szomszédos kisbolt nyolcszáz forintért árult fényre olvadó műanyag kamionjai voltak a slágertermékek, a maga egy méter hosszú dobozával. Volt aki mindjárt tízet is vett, abban a hitben, hogy valami különösen nagy vásárt csinált, de csak azért mert ők még nem hallottak, az akkoriban Magyarországon éppen szárnyait bontogató, ebay huszárok viszonteladásairól. 

És mindenki gecire meg volt hülyülve, agresszívak voltak, tolakodtak és ha nem kaptak alkoholt a garatuk mögé fél percen belül, akkor üvöltöttek is. Volt valami különösen falusi nagycsalád is, akik kimaxolták a tizenkettő egy tucat mondást, ugyanis apuka-anyuka és a gyerekek pont annyian voltak, bár ahogy elnéztem a leharcolt nőszemélyt, már úton lehetett a következő. Különös érdekessége a természetnek, hogy összlétszámukat pontosan ugyanannyi foggal is áldotta meg, mármint elosztva a családban. Mire a gyerekeknek lecsapoltam a gépikólát ami számukra a korán érkezett jézuska érkezésével volt egyenértékű, a házaspár is nagy veszekedések közepette kitalálta, hogy mit isznak, mert a Jolán szerint a Gazsi nem ihat még egy pálinkát, már ivott kettőt a vásáron, meg kapott csavaros rakétát is a buszra, de aztán a béke kedvéért kaphatott egy kicsit, ami elég nagy kibaszás volt szegény Gazsival, mert nem állt szándékomban a három centilitert teljes egészében kitölteni. Ahogy elnéztem a szerencsétlen gyerekek koszos és foltozott ruházatát, majdnem megszállt a karácsony szelleme, de Jolán megakadályozta egy hatalmas nyeeeeee adjá' műg egy serrit heee felkiáltása. Mindenesetre gyorsan küldtem egy sms-t anyámnak, hogy hozza le azt a nagy kukászsák ruhát amit előző nap összekészítettünk, hogy leadjuk valami vöröskeresztesnek, vagy fasztudja. Meg is jelent hamar, még szerencse, hogy nem laktunk messze a kocsmától. Amíg Gazsi meg Jolán épp azon veszekedett, hogy Gazsi ihat-e mégegyet, addig félrehívtam a legidősebbnek kinéző csemetét, akit még látásból ismertem is a suliból, azt odaadtam neki, hogy kinőtt, de jó állapotú márkás ruhákkal van teli, öltözzenek fel, mert kritikán aluli, ahogy kinéznek és megígértettem vele, hogy jöjjenek be majd két ünnep között még, azt írja össze, hogy milyen ruhák kellenének, mert úgy felbasztam magam, hogy a négyéves forma bongyori-hajú kislányon egy olyan szakadt farmer volt, hogy manapság devergoban nem találsz olyat. Megint mások faszsága miatt kellett felhüpörtyülnöm egy unicumot, mert így felbaszni a lelkületemet azért nem sűrűn tudják, úgyhogy míg Gazsiék rögtönzött mónikashow-val szórakoztatták az amúgy nem sokban különb vendégséget én is megnyugodtam.

Ekkor érkezett meg Garaba meg a Dani akiket még a tölgyből ismertem, olyan matarészegek voltak, hogy kényelmes háromnegyed órába telt, míg eljutottak a bejárattól a pultig, pedig csak két méterről beszélünk. A Garaba bazmeg egy akkora puttonnyal jött, hogy elsőre fizikai képtelenségnek tűnt az egész, a Dani meg egy kis papírszatyrot szorongatott, de már ránézésből nagyobb érték lapult benne mint az egész kocsma. Dani az a fajta seftes cigány volt akit nagyon tiszteltem. Sírásóként dolgozott, mellette meg minden szarral üzletelt amiben pénzt látott és még legális volt. Kidobni való csempék, bontott tetőcserép, megpattant csaptelepek, raklapok, vagy éppen hajgumik mind a kínálati portfóliójában voltak és soha senkit nem vert át. Fontos még megjegyezni, hogy portékáit soha nem lopásból, hanem a főállásából fakadó ismeretségi hálón keresztül szerezte. Tudniillik azok akik meghalnak, sűrűn hagynak maguk után hagyatékot, amik faluhelyen lehetnek omladozó, salétromszagú vityillók, borospincék, kertek aztán ilyenkor temetés után felajánlja, hogy ami nem kell azt szívesen elviszik. Lehet, hogy morálisan megkérdőjelezhető tett, a könnyes szemű rokonoknál kapásból így indítani, mikor még a föld sem szilárdult meg a koporsón, de hát valamibű meg kell élni - mondta mindig Dani. Most valami olyasmit próbált magyarázni, hogy sikerült három jó állapotú cserépkályhát is elemeire bontani, amiből gecisok pénz jött össze. Szíjjelszedtem blögh halod tesa, szanaszíjjel ís más meg is vót a helye nekije. Mint megtudtam, kábé három misit harácsolt össze az elmúlt hónapban és tele van arannyal a kis szütymije, mert az egy éves kislányának nem lehet akármilyen fülbevalója geci. Közben a vagyonnyilatkozat megtétele után sikerült kinyögniük, hogy mit akarnak inni, vodkát tisztán, meg kértek nekem is, amit rutinos emberként én is elfogadtam annak számolva, de vízként megidva és ezt még eljátszottuk vagy hatszor, így a napi megpróbáltatásaimmal egyenértékűnek kezdtem érezni az apanázsomat, de még hátra volt majdnem egy teljes délután. Garaba a pultra támasztott fejjel aludt és akkorákat fingott, hogy csak úgy tizedelte, a még kocsmában maradt vendégeket, pedig azoknak sem volt feltétlen jobb szaga, de hát ugye mindig csak a másik bűze zavarja az embert. 

Az ajtón belépve, hangosat köszön az egyik nyugger, jól ismerem, minden nap jön random időközönként, alacsony, pocakos faszi, kibaszott gazdag és őt nem húzom le soha, mert mindig kedves és tisztelettudó. Kér egy távcsőt (két kisfröccs), meg egy unicumot (nekem is), koccintunk és leül a kisasztalhoz, ami dedikáltan az övé és néha elalszik. Most is így tett. Már nagyban horkolt ő is mikor megérkezett három olyan díszpicsa, hogy csak kapkodtam a fejem, de mint a kilenclyukú híd, ezek is csak távolról voltak szépek, ahogy közeledtek, kétség sem férhetett hozzá, hogy ezek is csak piros betűs ünnepekkor látják a város fényeit. Jó ízlésük tanúbizonyságáról az akkoriban divatos (?) rózsaszín feszülős melegítőnacik, magassarkú csizmával kombózva tanúskodtak, s az egészet megspékelték egy szőrmeperemű kapucnis, a derekat nem takaró, mayo chix utánzatú pufidzsekivel. A szempilláik összeragadva, az nyakukon az alapozó a bőrük színétől elütve, tették a picsájukat miközben nyitott szájjal rágóztak, hogy megcsodálhassam a fokukon lerakódott több rétegnyi lerakódást. Fülükben akkora karikák csüngtek, hogy csukott szemmel is bármikor áthajítottam volna rajta egy egész csomag sós-pörkölt földimogyorót, apró ridiküljeiket pedig gondosan takarta a fejenként háromszáz papírszatyor, Agressor, Devergo és Nike felirattal, ami között elbújva néhány vodafone-os és BÁV zálogos is helyet foglalt. Bacardi Breezer-t akartak inni, de sajnos mi csak smash nevű koppintást tároltunk, azt is hátul, így széles mosollyal adhattam elő azt, hogy sajnos elfogyott. Persze majd pont titeket nem húzlak le kis picsák mi? Legnyájasabb modoromban, amelyben bár a hányingert kerülgetve, de azért kokettálva velük (nehogy ne érezzék magukat királylánynak) felhomályosítottam őket arról, hogy első osztályú koktélokat tudok keverni, ha ilyen óhajuk van, a sex on the beach után még kacsintottam is egyet, amivel már meg is nyertem a következő rendelést. Jó ha egy cent alkohol volt a színes löttyükben. Ribancok. Annyira vették az ívet és annyira bejött nekik színlelt rajongásom, hogy még vagy hatot megittak és a placebótól megrészegülve távoztak botladozva, amit megkoronázott, hogy a fekete vasalt hajú, akkorát taknyolt a buszlépcsőn, hogy a fehér pufikabátot rögvest dobhatta a gecibe ki, a orrából érkező piros színű absztrakt minta miatt. 

Kezdett nagyon tele lenni a tököm és már az unicum sem segített igazán, mikor sikerült végre kitessékelnem Garabáékat, azzal, hogy le fogják késni a buszt az asszony meg szét fogja baszni őket így, de újabb és újabb hullámban érkeztek a parasztok, tesco-s és lidl-s szatyrok ezreivel. Meggyőződésem, hogy kizárólag az aznapi a kocsmát megjárt műanyagzacskók és nejlonok egy komplett hektárnyi szemétszigetet kitesznek most valahol az óceán közepén, de Gréta akkor még csak három éves volt, így nem tudta felhívni a figyelmüket a veszélyre. 

Kisvártatva kezdtek megérkezni a szokásos délutáni alkeszek is és úgy tűnt, hogy lassan a hétköznapok szokott állatkertje marad csak nekem, amivel problémák nélkül ki is tudtam volna egyezni, de ismerős arcok kezdtek megjelenni a pályaudvar azon szélén, ahová a kocsma kis ablakából pont ráláttam, ez pedig nem volt nyugtató hatással rám. Először csak azt gondoltam, hogy túlparázom, hogy megint sokat ittam és hülyeségeken jár az agyam, ezért letoltam még egy unicumot és megpróbáltam egy cigi mellett tiszta fejjel átgondolni a lehetőségeket, de ahhoz túl sok olyan kis csírát véltem felfedezni, akik valamilyen hálón keresztül a Bálintkához meg a Pecsenkéhez köthető. És most nem a koptatott farmeres, harciropi kommandóra gondolok, akik minden hétvégén szétekizve varázsolnak a helyi idézőjelben is csúfosnak titulált disco-ban, hanem olyan srácokra, akikről tudom, hogy gond nélkül széjjelpakolják a helyet, csak azért, hogy engem megverjenek. Bár magam sem tudom mit gondoltam, várható volt. Felhívtam ismételten a zsernyákokat, hogy tán ideje lenne ha tennének egy látogatást felém, amire telefononon is hallható bólogatás volt a válasz, hogy jólvan-mindjárt-megyünk. Éreztem, hogy a rendőrökkel való kegyetlen bánásmódom itt most meghálálja magát, így kénytelen voltam más megoldás után nézni. A Garabáék akik elég komoly ütőemberek voltak, nagy valószínűséggel otthon horkolnak a kanapén, ha csak nem álltak meg a Tölgyben, a thai-boxos csapatból kábé egy órán belül senki nem ér ide, még ha azonnal útnak indulnak sem, a főnököm csapatos balhék esetében beszaribb volt, mint aurélió a tárgyalásán, más meg nem igazán jutott eszembe, főleg mert, mire ezeket a gondolatokat összeraktam, konkrétan a pult előtt állt egy hármasfogat, a kocsma előtt meg még vagy tízen. 

- Ki tudsz jönni picit? - tette fel a kérdést az egyik alacsony, aki a reggeli kövér srác egyik legjobb barátja volt. 

- Sajna nem, nem hagyhatom itt a pultot. De mond csak, hátha tudok segíteni itt is. - válaszoltam határozottságot színlelve.

- Azt kétlem, de ha akarod, bent is csinálhatjuk. - mosolygott. 

Mivel tudtam, hogy mi fog történni, így meg sem próbáltam kidumálni magam, a bal karommal sikerült levédenem egy parasztlengőt, ami gyönyörűen a fülem és a halántékomon talált volna el, de ebben a pillanatban történt valami, amire nem számítottam. A kisöreg, az asztalnál, aki délután kikérte a két kisfröccsét, most felállt és halkan annyit szólt, hogy ne mozdulj! Én nem mertem odanézni, mert vártam a következő ütést, de a srác elkezdett hátrálni. A faszi kezében egy akkora kibaszott nagy pisztoly volt, hogy elsőre nem és értettem, hogy bírja megtartani. Üljetek le a bárszékekre! - mondta ellentmondást nem tűrően. A három srác leült, a faszi meg odatipegett az ajtóhoz és ráfordította a reteszt. 

- Most szépen megbeszélitek! - szólalt meg ismét.

A srácok remegő hangon, óvatosan és szinte érezhető húgyszaggal átitatva belekezdtek.

- Megverted hajnalban a Bálintékat miközben ők magatehetetlenek voltak! - mondta a másik srác, aki az előző ütőgyereknek volt a tesója.

- Nem voltak magatehetetlenek, hárman vertek egy csövest és a földön rugdalták... - mondtam, immár tényleg magabiztosan.

- De bevitték őket a yardra! - kontrázott a harmadik, aki eddig csendben volt.

- Látta a kamera... Ha nem bántom őket is beviszik. - szóltam nyugodtan és közben töltöttem magamnak egy unicumot a srácoknak meg nyitottam egy-egy kis heineikent.

- Őszinte leszek -  törtem meg a hatalmas csendet - amíg az első ütést ki nem osztottam, azt sem tudtam kik azok. Csak annyit láttam, hogy egy öregembert rugdal három fiatal a földön. Ismerlek titeket, tudom, hogy Ti sem hagynátok..

A régóta tartó önpusztítás hatására ez a rész eléggé homályos, viszont a beszélgetés akkor vett éles fordulatot, mikor kiderült valamilyen úton-módon, hogy Bálinték aznap még egy embert megvertek, méghozzá úgy, hogy a faszi intenzíven feküdt. Ez már felbaszta az addig rám haragos emberek agyát is és elfogadták, hogy amit tettem az rendben volt, így megköszönték a sört és azt mondták, hogy rendben, felejtsük el. Az öreg alkesz, a pisztollyal a kezében még rájuk parancsolt, hogy fogjanak kezet velem és úgy mondják, hogy ez a sztori itt véget ér, mert az adott szó, az jelent mindent. És valóban. Kezet fogtunk és azóta is köszönnek az utcán. A Bálintot meg másnap kiengedték, mert nem volt bizonyítható, hogy ő ütött, de azóta csúnyán néz rám, ha esetleg meglát. 

Nem állítom, hogy akkor nem hűlt meg bennem a szar is, de visszagondolva, egész jól sikerült, hála az öregnek. Aztán amikor ezek elmentek és a retesz újra kinyílt a kocsmaajtón, betódult annyi ember, hogy azt sem tudtam, hogy hol áll a faszom. Még öt óra volt zárásig, de az új vendégekkel együtt megérkezett egy olyan csapat is, akiket soha nem láttam szívesen. A lomis cigányok...

innen folytatjuk

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Hogyan szopattunk meg összehangolt akcióban közel húsz korrupt rendőrt?

Action Béla vezényletével a sorra jöttek hozzánk a zsaruk. A reggeli kávé, a délutáni pihi vagy éppen az esti sör az olyan fix pont lett náluk, mint a reggeli szarás. A kis város jellegéből fakadóan könnyen átfutható ismerettségi hálóval rendelkezett, így hamar ki tudtam deríteni, hogy nem csak az én tisztes okosításaim csorbulnak, hanem a környék még három kisebb kocsmájában potyáznak a fakabátok. Az egyik a vasúti resti volt, ahová velős pirítósért jártak, a másik meg az óvárosi matyi kocsma volt, amely festett karikatúrája az iparvárosi talponállóknak. Az elégedetlenség egyre nagyobb volt.

vend-cover.jpg

Hetek teltek el és nekem már a deklarált minuszom a nyolcvan rugót járta, amit a bronzosok cigiben, kávéban vagy csipszben elvittek a zsebemből, s egy teljesen véletlen pénteki bebaszásom alatt összefutottam a márióval, aki a restis kocsmában volt. Márió a kisváros jellegtelen tinigengszere volt, okkersárga celica-val rohangált mindenhova, ami a csiptuning miatt száz méterenként lerobannt, de a srác nem parázott rajta, hanem faeture-t csinált a bugból; ahol a verda megállt, ott kiszállt jampiskodni, meg köszönni a járókelőknek. Hetente más ribancot hurcolt az anyóson, a pénztárcáját pedig egyre jobban nyomasztotta, hogy a zsernyákok legalább napi nyolc-tiz velőskenyeret befalnak egy-egy kólával, fizetni viszont nem akarnak. Ekkortájt jött ki a Maci a sitykóról, a csávót kábé tíz évre varrták be gyilkossági kísérlet miatt, rendesen pszicho volt a tag és teljesen érthető okokból senki nem akart tőle pofont kérni. A piát nagyon szerette, pénze viszont nem volt, így mikor Márió rácsörgött a kékekre, hogy itt van a frissen szabadult rém és szétpakolja a kocsmát, gyertek már, ha ingyen etetlek titeket bazmeg. Jöttek is, de a friss rendőrök nem voltak felkészülve a Szlávy féle brigád, bár már erőteljesen tépázott hírnevű, de még mindig ütőképes emberére és jobbnak látták inkább átmenni a cigánytelepre, ahol mindig lehetett találni néhány lopott kerót. Ez volt Máriónál az utolsó csepp és bár a Maci féle kárt nem állt szándékbáan behajtani a gengszteren, a zsarukon mindenképp elégtételt akart venni. Így voltam ezzel én is és míg a pub-ban iszogatva jól telekurvaanyáztuk az étert, megittunk egy üveg unicumot és mind a ketten lehánytuk ugyanazt a szerencsétlen kiscsajt aki a 18. szülinapját ünnepelte a szomszédos asztalnál. Szerencsétlen.

A gondolatokat viszont tettek követték és szövetkeztünk egy harmadik sráccal is, aki éjszakai hamburgerezőt vitt, ahová az ingyenélő egyenruhások az éjszakai műszak alatt járogattak összekenni mustárral az uniformist. A terv nem volt túlságosan szofisztikált, ám átgondolt és alapos volt; vegyük fel videóra félreérthetetlenül a lopást. Akkoriban voltak menők a kagyló alakú, vagy flipes telefonok, nekem pont egy Sony Ericson w300i -m volt, amit gecire imádtam és már a korhoz képest egész korrekt minőségben tudott videót rögzíteni. A többiek szintén ezt csinálták. A legnagyobb problémát az okozta, hogy ezekkel a kihajtható tellákkal nem igazán lehetett feltűnésmentesen videózni, így oldalra fektetve kellett bepozícionálni úgy, hogy egy fix pontot vegyen. Nem viccelek, legalább három napon keresztül próbáltam és legalább harminc öt-hét perces videót kellett felvenni, mire lett két-három használható, ahol a rendőr arccal és hanggal is felismerhető és egész konkrétan kivehető a bűncselekmény. 

Rá is játszottam picit, mikor szóltam, hogy Béla kérlek ezt most ne vidd el, ezer forintom van amiből kaját kéne vennem, ha azt a cigit elviszed nekem kell kifizetni, amire a hülye fasz pont úgy fordult, hogy a kamerába belenézett egy pillanatra, hogy estig simán lesz annyi jattom, amúgy se akarjam magamra haragítani a rendőrséget. Pár napon belül a Márió és a másik srác is tudott hozni korrekt anyagot, szépen összeültünk nálam, rendszereztük őket számítógépen és csináltunk egy halom biztonsági másolatot, sőt felhőbe is mentettük, igaz akkor még csak simán ftp-nek, vagy tárhelynek hívták. Minden készen állt. 

Másnap a kocsmában éppen a nagykorúsága óta ugyanazt a borvirágot viselő Kéri-t szolgáltam ki fröccsel - aki valaha futtballista volt ezért soha nem dolgozott, csak kocsmázott - mikor jött a hívás a Máriótól, hogy itt az idő. Kérit elküldtem a picsába, hogy fárasszon másokat a legendás góljaival, mikor megérkezett három rendőr. Három kávét és három kólát kértek, meg egy cigit. Mondtam, hogy előre kérem szépen a pénzt, 1900 forint lesz, de kerekítsünk kétezerre. A rendőrök elkezdtek kekec módon mosolyogni, hogy nincs náluk pénz, de majd bedobják, adjam csak ki amiket kértek. Sajnos az nem áll módomban - válaszoltam a lehető legnyájasabb hangon. Ekkor lépett be Márió és a harmadik srác is, kezükben egy olyan vastag lenovo laptoppal, mint egy kubai lónak a fasza, aminek a ténye zavarbaejtően hatott a tisztelt hatósági urakra. Márió leült az asztalhoz, felcsapták a gépet és full hangerőn elkezdték lejátszani a felvételeket. A Kéri megpróbált bezörögni az üvegajtón, hogy látja, hogy itten vannak, had' kérjen már egy fröccsöt. Szerencsére nem is nekem kellett elzavarni, a paprikapiros fejű rendőrök megtették ezt helyettem is, közben meg hívták Action Bélát, akitől a megváltást remélték. 

Béla mint egy felajzott tenyészbika, úgy rontott be a kocsmába, hogy itt most ő elvisz mindenkit és rabosít és ki lesz kormolva a seggünk, de a harmadik srác olyat húzott, amire tán még Borkai sem volt felkészülve az elmúlt hetekben. Egy videót indított el, ahol az ismert, városunk legnagyobb panziójának biztonsági felvétele volt látható, ahogy Béla egy kishölggyel halad a folyosón, be a 13-as szobába. Lucky thirteen! mondtuk nevetve.

Márió el is kezdte az előzőleg még jogásztanonccal átnézetett szövegünket, amiben kiníosan ügyeltünk arra, hogy a fenyegetés, zsarolás ténye, csak erőteljes félremagyarázásokkal lehessen ráhúzható. Nem mondtuk azt, hogy ha ez lesz emg az lesz, akkor ezek a felvételek megjelennek. Nem. Erre nem volt szükség. Mindannyian a jogos kárunkat akartuk behajtani és azt, hogy ne potyázzanak többet. Közben megérkezett az épp szolgálatban lévő többi díszfasz is, úgy be voltak szarva, hogy a kék zubbonyon keresztül is átütött a büdös izzadtságuk, de bármilyen diszkomfortos is volt a helyzet, én rég élveztem valamit annyira, mint ezt. Felsoroltuk a pénzbeli kárunkat, amit szeretnénk ha megtérítenének és innentől fogva minden fogyasztás előre lesz fizetve. Ha szólunk, hogy baj van, akkor választott hivatásuk kötelességeként pedig kijönnek és rendet raknak, még akkor is ha a Maci az. 

Aznap este fejenként gazdagabbak lettünk két-két kilóval amiben bánatpénz is volt. Első utunk a panzióba vezetett, ahol csálinger Tóninak le kellett jattulnunk egy százast amiért kiadta a videót, de ezt hárman boldogan összedobtuk. Két dolog volt bizonyos koszos kis iparvárosomban. Action Béla ezután máshova vitte a kurvákat és a következő hónapban a kapitány büszkén mesélte, hogy húsz százalékkal nőtt a hatákonyság és mérhetően kevesebb attrocitás éri a buszpályaudvar környékét mint eddigibekben, köszönhető a hatékony rendőri fellépésnek. 

Mi meg Márióval vettünk egy üveg chivast a teszkóban és röhögtünk az újság felett, hogy nézzenek már oda, a kocsmáros miatt nővekszik a rendőrésg hatákonysági rátája. Aztán röhögtünk. 

ui.: Action Béláról tudtommal nem derült ki a kurvázás, de mivel ő tényleg ezzel a becenévvel él, nyugodtan adjátok át az asszonynak. Vagy ez is olyan, hogy tiz év után elévül?

ui2: a népnevelés működött, az összes köcsög kis zsernyák úgy jött be ha esetleg ittak volna egy kávét, hogy előre köszöntek, fizettek és bőségesen jattoltak. A jó kurva anyját mindnek, utólag is. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

kocsmasztorik - vol2

Pénzes Zsombi kivezetése nem egyedi eset volt a kis kocsmában. Napi szinten ellátta drámával az agglomeráció a helyet, így én soha nem unatkoztam. Persze egy buszpályaudvar mindig kemény terep és amíg busz járt, addig ember is volt. Bár néha utána is.

vend-cover.jpg

Ahogy az előző sztoriban felvezettem a kocsma kádárista örökségének minden hozadékát, úgy az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy rendkívül felemelő érzés volt ott dolgozni. Egy olyan dörzsölt csálinger mint én, szinte rutinból hozta a pultot, komoly odafigyelésre szinte nem is volt szükségem, ergo simán lehetett fullmásnaposan vagy éppen nulla alvás után is hozni egy 18 órás műszakot. A belefeketettt energia és a kapott pénz így számomra kellően pozitív mérleget mutatott, sőt így megengedhettem magamnak azt is, hogy néha egy-egy héten csak 4-5 napot dolgozzak és bőven három kiló felett kerestem, az okosításokkal meg a jattal persze. Akkoriban az nem volt szar pénz. 

Volt egy csávó az Ecseri, ismerték őt az egész városban, mert egész nap a kocsmákat járta és úgy szerzett potyafröccsöt, hogy behordta a poharakat a pultba, meg önszorgalomból ürítgette a hamutálakat, szóval úgy két óránként adtam neki egy hosszúlépést, 6 cl borral, de amilyen előrehaladott alkoholizmusban szenvedett már azt is sokalltam. Egy szép napon fut be az Ecseri, hogy valami véres leszámolás van itten és a zihált, borgőzös hangja elhalkulásával magam is meggyőződhettem róla, hogy a háttérből erőteljes falusi fight lehet a közelben. Mikor kiléptem a kocsma előtti térre, amely lényegében a buszpályaudvar területe volt, magam is meggyőződhettem arról, hogy tizenhéz roma verekszik egymással, látszólag mindenféle logika nélkül, mintha csak valami free for all meccs lenne, de a végére kiderült, hogy három társaság ugrott egymásnak valami szerelemféltés ügy miatt. Mint helyi kocsmáros, felelősségteljesen kihívtam a yardot, majd úgy tettem mint minden épeszű ember; mintha mi se történt volna. Pedig a helyzet erőteljesebbé sikerült mint gondoltam, ugyanis alig a nagy bunyó után a győztes társaság hozzám jött be, leöblíteni a harc utáni izgalmat némi viszkivel. 

Az izgalom és a félelem, izzadós keveréke szinte tapintható volt a kocsmában. Az öregek jobbnak látták hazamenni, a többi alkoholpatkány is amennyire tudott inkább félreállt, vagy arrébb húzodott. Hosszú percek követték egymást, ahogy a véres arcú romák, üvöltve követelték az italukat a helyzeten pedig nem segített, hogy szamurájkard és bézbóz ütő is színesítette az outfitjüket. 

Kétezer forintot kértem a viszkikért, amit bár kissé vonakodva, de letettek a pultra, majd fenhangon ecsetelték a nagy verés részleteit. Az elkövetkező húsz percben még öt kört ittak, szerencsére rendesen fizetve azt, mire megérkeztek a rend héber őrei, amit ők provokálásnak ítéltek ezért a repsol dzsekik alól előkerültek a hosszított fegyverek és mint valami bollywoodi paródia, beálltak avanger-s támadóállásba, ami a pultból, hátulnézetből, még ebben az amúgy igen feszült szituácuóban is előhozta belőlem a kendőzetlen felröhögést, ami pont megzavarta annyira a rosszfiúkat, hogy a zsernyákok fegyvert tudjanak rántani. Innentől a cigók együttműködőek lettek hirtelen, de azért csak úgy presztizsből szitkozódva tűrték, hogy bevigyék őket bilincsben. Az Ecseri meg mint valami sarokból előbújó gollam, gondosan felhörpintette a pulton maradt viszkiket, ha már úgy is ki van fizetve, aztán eldőlt a nyerőgép mögött mint a zsák. 

Kicsivel később érkezett meg városunk réme, Action Béla aki ilyen rendőrgóré volt, de nem városi hanem csak ilyen teamleader jellegű középcsicska. Action Béláról legendák terjedtek megyeszerte, ő volt az a fajta zsaru aki a saját anyját is megbüntette gyorshajtásért és akkor is uniformisban meg övre csatolt pisztollyal mászkált, ha amúgy nem volt szolgálatban. Bélát én jó rég óta ismertem, tanuló koromból, már akkor is egy seggfej volt akinek a háta mögött mindenki röhögött és amióta kávézókba járt, soha nem kapott turha nélküli eszpresszót vagy kappucsínót. Szóval jön be Action Béla, hogy felvegye a jegyzőkönyvet, gátlástalanul kér egy kávét egy kis rummal, aztán meg mellé egy szál cigit tőlem, mert nincs nála pénz, hogy vegyen egyet, de mire megírja a kikúrt jelentését már az ötödiket szívja. 

Közben megérkezett a kocsma egy másik illusztris vendége, a DagiJani, aki egy jópofa ötvenhez közeli fickó volt, rosszul szabott öltönyével még így is úgy lógott ki a társaságból, mint Dzsordzsó Ármáni egy katmandui sámánklub éves betépési ceremóniájáról és kikérte a szokásos kóláját és beállt a gyümölcspóker elé és behúzott két összegyűrt tízest. Minden nap ezt csinálta, postai alkalmazott volt a csávesz, hogy honnan volt minden nap húsz rugója nyerőgépezni az rejtély, de pontosabban jött, mint a Német Vonatok, aminek mondjuk hírét mi is csak a tévéből hallottuk, de elhittük. DagiJani egy kólával, fél doboz cigivel körülbelül egy-két órát volt minden nap nálunk, közvetlen munka után és függően attól, hogy a húszezer forint meddig tartott a gépben. Rendszerint vesztett, de párhetente előfordult az is, hogy kiszedte a hatvan rugós jackpotot. Olyankor mindig rákérdeztem, hogy mennyi nyerőben van, de csak ingatta a fejét, amit gyors fejszámolásom után leginkább csak minuszban tudtam definiálni.

Action Béla viszont résen volt és félrehívott, hogy ugyan tartsam már szemmel a csávót és szépen írogassam, hogy mikor van itt és mennyit költ, nem fogok rosszul járni. Már akkor is tudtam, hogy a patkányok mindig hamar bennragadnak a csapdában, így a besúgás alól ki nem térve helyeseltem, de a jövőben mindig csak annyit mondtam nekik, hogy szorri de nem figyeltem fel semmi különlegesre. Meg amúgy sem emlékszem, mert be voltam baszva. Hozzáteszem ez sűrűn igaz is volt. Amivel viszont nem számoltam, az az, hogy a zsernyákok rámtelepedtek. 

Pár hét elteltével egész konkrétan egy teljes műszak hozzám járt be kávézni és cigizni, amit rendszerint basztak se kifizetni, sőt a pofátlanabbja még azt is megcsinálta, hogy kért a polcról egy-egy doboz cigit, majd később behozza. Vonakodásom tettre késztette az amúgy erős, vidéki legényeket, s levették a cigit maguknak, amit viszont már nem tudtam a ház számlájára írni. Így kénytelen voltam a jattomból és az okosított zsöcimből állni a rendőrök potyázását. Ha Gyulától egy dolgot tanultam, az pedig az volt, hogy aki az én pénzemet elveszi, az szíveslátásra ne számítson...

következik: Hogyan szopattunk meg összehangolt akcióban húsz korrupt rendőrt?

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A Gyula sztori - köztes

Kevés szó esett még arról, mikor kisvárosom pultjait koptattam nagyüzemben, s ez leginkább egyik legfőbb blogos tudatos döntéseim egyike volt. Akadt egy év, méghozzá egy nagyszerű év, mikor már a középsulit kijárva, három balatoni szezonnal a hátam mögött, munkát azaz egész pontosan beugró melót vállaltam szeptember közepén. 

vendeghanyas-blog-kocsma.jpg

Úgy voltam vele, hogy nem akartam napi szinten melózni, az ország pedig épp a nagy gazdasági világválság előtt állt, ezért 2007-8 környékén még bőségesen megérte a beugrózás. Jártam mindenhova ahova hívtak, a putri kocsmától kezdve, a protokoll ébédeltetésig, de ebben az időszakban jutottam el az Operabálra és különböző privát bulik, kastélyokban tartott rendezvényeire is. 

Abban az időben még pont viszonylag könnyű volt vendéglátói melót találni, csak felcsaptam a megyei napilapot és özönlöttek a hirdetések, mint a pornóoldalak oldalsávjában az elvált anyukák tőlem öt kilométerre, akik ráadásul ingyen dugnak. A szórás nagy volt, így nem vacakoltam azzal, hogy válogassak, szépen sorba mentem és ahova behívtak és értelmes pénzt adtak, ott dolgoztam. A kor helyzetét jól tükrözi, hogy akkoriban vidéken egy két kilós fizetés már szépnek számított a prolik között, én beugrósként a hely nívójától függően 7-10 ezer forintot kaptam egy napra, ami azért is volt jó, mert lényegében nem kellett beosztásokkal bajlódnom, szinte minden nap mentem valahova. Az egyik első ilyen hely a buszpályaudvaros kocsma volt, amelyet valami faszom égitestről neveztek el. Elég kis apró volt, terasza is csak egy asztalból állt, cserébe a buszpályaudvar adta instrastruktúra miatt, hatalmas forgalmat bonyolított le. A Merkúr (-hoz hasonló) fantázianevű kocsma ötkor nyitott és olyankor már rendes sor alakult ki a piciny üzlet előtt. Melósok, korai alkeszok vagy kiskertbe járó nyugdíjasok jöttek, hogy a napindítójukat ott fogyasszák el. A hely nívója bár rendkívül alacsony volt, én mégis szerettem mert lényegében azt csinálhattam amit akartam, s így esett meg az, hogy a reggeleket úgy indítottam, hogy bár a sor még bőven állt, a zárt kocsmaajtó előtt én nyugodtan szürcsöltem bent az unikumot és a kávét, egy jó cigi társaságában és foghíjas vigyort eresztettem a kint az esőben, öklüket rázó alkeszokra. Persze haraguk azonnal elszállt, ahogy az ósdi vas-ajtó nagy nyikorgások közepette kitárult, s nyugtató kevertjükhöz, vagy konyakukhoz hozzájutottak.

A hely pikantériáját ahogy más, általam kedvelt helyeken, itt is az etnaikai szoksínűség adta, hiszen a környék csomópontjaként is funkciónáló város buszpályaudvarán naponta akár öt-hat ezer ember is megfordult naponta, hétvégente, piacnapokon pedig akár a duplája is. A csencselő romáktól kezdve, a gyári munkásokig, az iskolából hazafelé tartó diákokon át, az unatkozó nyugdíjasig mindenki bejárt hozzánk. Hamar egyértelművé tettem dominanciámat, amikor is kitiltottam az egyik srácot, aki a Pulyka becenevet viselő, kényszeres tolvaj, drogos fiatal volt, aki éppen akkor szabadult piti bűnei miatti szabadságvesztéséből. A srác egy harciropi volt, ötven kiló volt a hosszú haján fekvő réteges zsírral együttvéve, de ha elkapta az ideg, akkor tényleg tudott károkat okozni. Mivel pénze sosem volt, ezért folyton a lepattanóra várva üldögélt a pult mellett, ha pedig valaki lehúzható ember érkezett, akkor addig nyaggatta míg az illető meg nem hívta őt valamire. 

Ha viszont nem volt társaság, akkor igen hamar képes volt átmenni először csak idegesítőbe, később pedig kártékonyba, zaklatta a vendégeket és ha úgy alakult akkor balhézott is. Mivel nem kívántam, hogy holmi lepukkant drogosok húzzák le a vendégeimet, hiszen erre a tevékenységre saját privilégiumként tekintettem, úgy döntöttem, hogy utolsó esélyt adok Pulykának. Elmondtam neki, hogy ha nincs pénze akkor nincs kocsmázás, ha pedig kocsmában van akkor betartja a hely nem túl magas nívójához illő, minimális alapszabályokat. Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem erőlködött, hiszen egészen a nagymonológom utáni két órában kifogástalanul viselkedett, de aztán beütött a kati, vagy fasztudja és elkezdett hőzöngeni, meg anyázni, amit kénytelen voltam a csúcsidőszakban fizikai megtorlással honorálni. Mivel láttam egy csomó tinivígjátékot így tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy az elrettentő célú erőszak csak akkor hatásos, ha mások is tanúi lehetnek annak, így a lehető legtöbb ember előtt húztam ki a zsíros hajánál fogva a kocsmából, majd a drekó tompa végével háromszor homlokon basztam, hogy kint is maradjon, közben pedig Zen nyugalommal tárcsáztam a zsarukat, hogy vigyék el a gecibe, mert rontja az üzletet. Ez több szempontból is kifizetődő lépés volt, egyrészt a Pulyka innentől csak hetente próbált meg bejönni, másrészt a hamar híre ment, hogy nem érdemes az új pultossal szórakozni. Persze a két hellyel odébb lévő szenátor póker klub súlyosabb vendégeire ez nem volt igaz, de az ő útjaik ritkán keresztezték az enyémet, így többnyire béke uralta a csendes égitestet. 

Volt egy faszi is az illusztris társaságban, valami Zsombor vagy mi, de hallod arról a farmermellényt nem tudtad leműteni nyáron se. Olyan dumája volt, hogy én folyton szorított hassal álltam a pultban, mert félő volt, hogy belehuggyozok a boroskannába a nevetéstől. Ez ember nem tudom miből élt, de egész nap a kocsmában volt. Délelőtt beivott estig pedig szinten tartott. Néha felhívta az asszonyt, hogy ja-ja dolgozik, nagyon kemény a napja, de este majd összebújnak. Közben meg ha netán betévedt valami iskolás kislány szürcsölni egy szörpöt a barinőkkel, míg indul a busz, bazmeg a bajszos fasz, az úgy rájuk repült, mint tiborc a közvilágításra és olyan szöveget lenyomott nekik, amiért hollywoodban simán #metoo-t lehet nyerni. A kislányok csak úgy futottak az öreg ragadozó elől, de azért nem volt egyedi eset, hogy néha maszatolhatott valamit a kocsma budijában, ami tekintettel a nagy embertömegre amit már említeni méltóztattam, igen merész vállalkozás volt. 

Zsomborról még a közeli spanjai sem tudták miből élt, mindig tiszta ruhája volt, volt pénze sörre és unikumra és minden nap megebédelt a közelben, másnap pedig folytatta. Hétvégén nem jött, az a családé, ha netán valaki óvatlan megkérdezte volna tőle, hogy koccintanak-e szombaton. Zsombornak elvei vannak. Délelőtt csak Soproni - Unicum. Délután egykor egy vodka, utána pedig csak sör, óránként egy. Nem vicc baszki, mérte. Soha egy nap sem ivott többet mint amennyit megszabott magának. Mondjuk így is bevert napi szinten nyolc sört és négy rövidet, szóval arról lehetne beszélgetni, hogy érdemes ezt fokozni délután négy előtt, de felesleges. 

Egy kellemes keddi délelőtt volt, jól emlékszem, Zsombor éppen a harmadik unicum-sörét kérte ki, s a nagy melegben kivételesen a kocsma előtt gyújtott rá. A krimóban békésen iddogáltak az emberek, az öreg különítmény akik csak délelőttönként jártak be, azok éppen új osztásban voltak az ultiban, mikor Zsomborunk fut be, tajtékzó homlokkal, hogy had' bújjon el a raktárban. Szóltam neki, hogy felejtse el, de kifelé már nem mehetett így beállt a két nyerőgép mellé, ahol az álló fogas is volt, hogy csak a pultból lehessen rálátni, vagy ha valaki a belső nyerőgéphez ül. Amikor belépett a viharvert orkánkabátos nő, két gyerekkel, egyből tudtam, hogy mi a pálya; ennek a fasznak itt van a családja. A nő egy sopronit és két kisüveges kólát kért és leültek a kocsma másik végébe. A térben a csendre rá lehetett volna ültetni egy bálnát is, hiszen mindenki levágta a szitut, még az anya is furcsállta a helyzetet, de az öregek kártyapartija végül egyfajta alaphangot indított én pedig feltekertem a zenetévét, hogy méginkább segítsem törzsvendégünket, aki egyre mélyebb levegőket vett mozdulatlan. 

Felhívom apátokat! - szólt az asszony, amire ideges kaparászás volt a válasz a sarokból, de még időben le tudta halkítani, így a következő mondat csak annyiból állt, hogy biztos benne van valami komoly munkában. Az idősebb csemete baszki mint aki tudta nélkül hideg-meleget játszik, úgy közelítette meg a nyerőgépet; Anyaaaa adsz egy százast? - hangzott a tündéri gyermeteg sóhaj, de az elutasító válasz olyan lesújtó volt, hogy még Zsombor szomorú arckifejezését is simán levizionáltam látatlanban. Közel egy fél óra telt el így, s a cselt senki nem törte meg, csak az öregek ejtettek el olyan belsős poénokat fennhangon, hogy én majd kiköpjem a tüdőmet, de Zsombor tökös csávó volt, kitartott egy mukk nélkül, pedig valószínűleg a tizenötévvel azelőtti sorkatonai szolgálat óta nem igazán állt ennyit egyhelyben a csávesz. 

Mint amikor Aragorn, Zöldlomb Legolas és Gimli a Fangorn erdőben érzi a hűvős szellővel járó, hirtelen baljós közeledést, úgy borzolta a libabőr a karjaimat, mikor Pulykát láttam meg az ajtóban, céltudatosan a pult felé jönni. Két másodperc nem sok, annyi se volt, hogy a helyen lévőket köszöntse, s a pultnál megfordulva, annak háttal állva jó nagyot üvöltsön, hogy Zsombor te mi a faszomat keresel ott a sarokban? A csend ismét ura volt a háznak, mindaddig a két örökkévalóságnak tűnő pillanatig, amíg a résztvevő játékosok nem realizálták az elkerülhetetlent. Onnantól nem volt csend, csak ordibálás, de a legkínosabb fajta, a kocsma sztárját, a gazdag zsombit - így nevezték őt azok a piások akiknek valóban be kellett járni dolgozni - a fülénél fogva rángatta ki az asszony, miközben a gyerkőcök nem tudták eldönteni, hogy sírjanak, vagy nevessenek. Szegény Zsombor, gondoltam magamban és bánatosan búcsúztam el a napi fix ezer forint borravalómtól. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Klárika és Ivett londonban

Ivett ugye ott maradt el a sztoriban, hogy Jocóval annó nagyon összeveszett, meg hát ugye kopasz mesterünket le is csukták a gecibe. Azóta még Pacsai se tudja mi van a kiscsajjal, pedig baszki azóta a körmét is minden nap úgy vágja, meg reszeli, hogy a selyem érintése ahhoz képest durva csiszolópapír. 

Ki a fasz gondolta, hogy pont London belvárosában fogja, pont Klárika megtalálni a csajt, aki bár felszedett magára pár kilót, de láthatóan kivirult, világi nőként szürcsölte úgy a cidert, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A kezdeti "Hátte-Hátén" kérdések után viszonylag normalizálódott a beszélgetés és Gitta érezvén, hogy ő nem kell oda le is falcolt. Az Ivett meg elkezdett mesélni…

vendeghanyas-ivett-klarika.jpg

Persze minden azzal kezdődött, hogy ugye Ivett aggódott Jocóval mikor az kezdett megkattani és akkor a csávó ki is baszta. Pár hét múlva pedig lesittelték, ami tényleg durva volt. Állítólag rendesen a tapolcai elit kommandó ment ki érte több autóval és az ágyából húzták ki, miközben az anyja a háttérben sipákolt. 

Sőt, egészen addig sipákolt anyuci, míg neki nem rohant az egyik swat-osnak, az meg le nem rúgta az anyatigrist a földre, így egyből mentőt is kellett hívni. Jocó anyja hívta fel az Ivettet, hogy legalább wc papírt vigyen be a kórházba, mert a cigányok ellopták. Itt értesült a drága ex-ura rabosításáról. Anyuka olyan szinten összetört, hogy beszarás, ráadásul a szomszédok elkezdték kinézni, ami csak súlyosbította az öreglány amúgy is nehéz helyzetét. 

Ivett itt döntötte el, hogy elmegy látogatóba egyszer. Egyetlen egyszer. Ígérte magának. Mint kiderült a magyar börtönökbe csak úgy könnyű bemenni, ha ottalvós jegyet váltunk hosszú időre, de vízumot szerezni nehezebb mint egy idegen ország állampolgárságát letenni, még úgy is, hogy nem beszéljük a nyelvet. Hetek teltek el mire egyáltalán elfogadták a témát aztán még egy mire időpontot kapott. Óvatos fickók ám a büntetés végrehajtás emberei, rendesen megszűrik, nehogy sor torlódjon fel a rácsos kapuk előtt. Én a magam részéről simán azt hittem, hogy ez ilyen szabad bejárós téma, mint valami állatkert csak több dzsettával, de állítólag nem, pénzért sem lehet bemenni nézni a majmokat, pedig szerintem tök vicces lenne. 

Volt annó egy vendégem még a Tölgy büfében valami sírásóként dolgozott nőként, szóval eleve beszarás, de a lényeg az, hogy ő mesélt a női börtönökről, ami szerintem remek terep lehet, mármint ilyen kiállítás jelleggel, elmenni megnézni mi megy ott. Állítólag a kenyérbelet összegyúrják, egy átlagos hímvessző tizenkétszeres nagyításában élethű formatervezést csinálnak, kiszárítják, rátesznek egy zacskót meg némi folyékony szappant azt mehet a menet. De sztem ez csak valami átbaszás lehet, a nők tutira nem ilyen perverz állatok mint mi. 

Ellenben a férfiböriben ott rendesen kreatívak a faszik, mármint ha arról van szó, hogy a pöcsüket dugdossák bele valamibe per valakibe. Óvatosan és tudatosan kihagyva a kényszerből jött, nem feltétlen kölcsönösségen alapuló homoszexualitást. Szóval a böriben ugye elviekben csak faszik vannak, de mivel a magyar büntetésvégrehajtás tisztában van a “köcsög” szó vulgáris eredetével ezért korlátlan számban tesz elérhetővé gumióvszert a raboknak. Na most ezt az agresszívje ezt ugye eredeti útmutatás szerint, két személy egymásba való behatolására használja. Az ügyeskedő, kreatívabb csáveszek ezekből viszont műpinát hajt, méghozzá úgy, hogy a törölközőt, vagy bármilyen ruhadarabot jó szorosan felgöngyöl, középen van a gumi, aminek a kilógó részét visszahajtja a henger alakú ruhadarabra, azzal szororosságot, azaz szűkösséget adva neki. Hogy mindez miért volt kurva fontos, aztat én nem tudom, de Klárika szerint Ivett ezzel indította mondandóját. Klárika drága meg is jegyezte, hogy na nem mintha akadna éppen olyan kérő aki megüti a szintet, de mindezek tudatában még Brad Pittet se szopná le, ha arra kerülne sor így véletlen. Egy jó darabig biztosan. Voltak még praktikák, de ezt már sem Klárika, sem én nem akartam hallani, így szerencsére ügyesen témát váltottak. 

Jocó idegese feje nehéz nem volt éppen megnyugtató Ivett számára. Tudta, hogy itt nem merné bántani, de a remegés benne volt. Miután túlmentek a fentebb taglalt undorító részleteketn, kiderült, hogy közel négy év vár reá, mert lemondott a tárgyalásról való jogáról. A csávesz sejthette, hogy az étteremből nem sok maradt, de szíve csücske a bömös-t sem látta és arra azért kíváncsi volt. Ivett nem tudta, hogy hazudjon, vagy csak ferdítsen arról a tényről, hogy a csávó lesittelését követő második napon a BMW eltűnt a lakótelep parkolójából. Ivett habozása még az olyan ösztönlényekben mint Jocó is felhozta a megértés képességét így szerencsére a lánynak nem kellett a szavakkal bíbelődnie. Még idegesebb lett. Pedig Ivett most tényleg kedvesen érkezett. Eleve rohadtul bántotta, hogy meg se kérdezte, hogy mi van vele, meg hogy viseli, meg úgy összességében még csak hálásnak sem tűnt, hogy meglátogatta. Jocó folyamatosan valami faszságra akarta rávenni, hogy adjon neki pénzt, cigit, csempésszen be mobiltelefont a pinájában, mert mindenkinek van, csak neki nincs és mekkora cink már, amikor Ivett folyamatos hárításaira kiszaladt belőle, hogy ennyit sem tudsz megtenni értem faszom?

Ivettet ugye nem úgy ismertük meg, mint aki nagyon beleáll a balhéba, de most nem fogta vissza magát és rendesen mondta, hogy tudod mit Jocókám, egy kizsákmányoló kisgyerek vagy, aki megérdemli a sorsát? És tudod mit? Kúrtam a Pacsaival Sound-on és sokkal nagyobb a fasza mint neked!! - majd nőies kacaj kíséretében elviharzott a böriből. 

Ahogy ezt a sztorit röhögve adta elő Klárikának, fel sem mérte a nagyvilági főhősnőnk arcszerkezetének változásait, pedig az addig együgyű mosolygás, hamar csapott átt “most megdöglesz bazmeg” - nézésbe. És akkor Ivettnek leesett a tantusz. Ezek akkor bizony kavartak. 

Hamar akart volna terelni, hogy igazából nem volt semmi, csak a pacsai véletlen megujjazta, de Klárika a részleteket már meg sem hallotta. Egy pofon volt nem több, akkorát csattant, hogy az utcán bóklászó turisták mind a Big Ben-re néztek, hogy mekkora kattant a mutató gec, de mire bárki is feleszmélt volna, már csak egy enyhén husi, piros arcú lány ült a teraszon, üres cideres pohárral maga előtt.

Klárika hazament és hosszú idő után először elsírta magát. Nem Pacsai miatt, hanem mert ez a hálátlan ribanc még fel sem kapta a fejét arra, hogy a Májki meghalt. Könnyes szemekkel visszakereste Májkival folytatott beszélgetéseit és tán’ a drogosok istenének fura fintora, de az alábbi szám volt az utolsó fogadott üzenet a sráctól. Végtelenítve hallgatta, amíg álomba nem sírta magát.

 

Nem németeseknek írom, hogy a refrén itt az, hogy:

Willst du mit mir Drogen nehmen? - Akarsz velem narkózni?
Dann wird es rote Rosen regnen - Akkor majd vörös rózsák hullanak
Ich hab's in einer Soap gesehen - Ezt egy "telenovellában/szappanoperában" láttam.
Willst du mit mir Drogen nehmen? - Akarsz velem narkózni?

Szerencsétlen Májki, nekem hiányzik basszameg. R.I.P.

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Kedves pulton táncoló nőtársam!

Mindenki ismer, vagy látott már bulikban, diszkókban vagy koktélbárokban olyan hölgyeményeket akik annyira jól érzik magukat, hogy a bulikázási lázukban feltétlen vágyat éreznek az asztalon, vagy pulton való táncolásra. Nem szabad rájuk haragudni, ugyanis ez pontosan olyan természetes, a fészekrakást elősegítő ösztönös viselkedési formula, ahogy mi faszik a szép nagymakkú péniszünket tesszük oldalra a farmerban, ahogy kocsikulcsot pörgetünk vagy éppen feszítjük izmoktól duzzadó karjainkat. Viszont az esetleges félreértések elkerülése végett, had' legyen néhány aprócska, ám mégis fontos kérésem hozzátok, akik hétvégéről hétvégére felálltok az asztalokra, neadjisten a pultra táncolni.

js138282763.jpgforrás: nemtudom honnan loptam

Először is engedd meg, hogy megköszönjem, hogy a pénzedet nálam vered el italozásra. Tekintettel arra, hogy a környék legjobb táncos koktélbárját vezetem (a tulaj is én vagyok), sőt az agglomerációban még olcsóbbak is vagyunk a konkurenciánál, s nem utolsó sorban mi nem spóroljuk ki a rövidet a színes koktéljaidból, ez nem túl meglepő. Ahogy az sem, hogy a hosztesszeim által kiszórt 50%-os koktélakciós kuponok hatására érkezel kvázi első-bálozóként és nagy valószínűséggel sosem látunk többet. Ezzel semmi gond nincsen, ilyen ez a buliturizmus. Ha mégis visszajössz annak nagyon örülünk, mindig is fontosak voltak számunkra a visszatérő vendégek. Kérlek ne vedd leereszkedésnek, hiszen tudom, hogy önérzetedet mennyire sérti, ha egy ócska mixer akar neked illendőségről beszélni, de kérlek fogadd meg tanácsaimat, hogy mire figyelj oda, amikor asztalon vagy a pulton táncolsz. 

Tudom, hogy ha elszabadul a partivonat akkor nincs kiszállás és mi lehetne izgibb, sőt kvázi vadabb, mintha kiemelkedvén a tömegből felállva táncolni, hogy mindenki lásson. Ahogy a bevezetőben írtam, tényleg nincs ezzel semmi gond, ilyen ez a fránya evolúció, nekünk férfiaknak is trükköket kell bevetnünk ahhoz, hogy lenyűgözzünk titeket, meg kell vernünk a gyengébbet bizonyítván erőnket, vagy villantanunk kell egy nagyobb házat/autót, hogy a konkurens faszinger labdába se rúghasson. Pávázunk. Mindannyian. Mi így, te pedig máshogy. Ezért is csodálatos a nemek örökös harca.

Szóval ha már felállsz az asztalra akkor első körben légy tekintettel arra, hogy ott mások általában véve isznak. Poharak, telefonok sőt még táskák is lehetnek ott. Ha egy-egy poharat lerúgsz, már az is épp elég feszültség, hiszen azon alaptevékenység után, ha az ital gazdája nem te voltál, úgy újat hozol a tulajdonosának, még le is önthetsz, fröcskölhetsz így másokat. A széleskörű tapasztalataink és az a tény, hogy nem ma kezdtük, bőven elég adatot szolgáltat arra, hogy tudjuk, ez mindig előfordul. Figyelj egy kicsit. A telefonokra főleg, manapság már egy középkategóriás telláért is elkérnek egy átlagfizetést, a helyem nívója pedig nem engedheti meg magának, hogy ha valakit ekkora sérelem ért, ne hívjak rendőrt. Ugye nem kell ez neked sem?

A pulton táncolást nem a sakáltanya című hollywoodi vígjáték bárgyúan elromantizált pultos világa honosította meg. Higgy nekem, már az átkosban is pörgették a szoknyájukat a nagyanyáink ott. Tehát a pult. Ez elsősorban nekem a munkaterületem és bár néha valóban ad némi fényt az éjszakában, ha ráállsz a comb felett végződő minidben, de nem mindig szeretem az ilyet. Ezt a részt rövid listába is foglalnám.

  • Ha látod, hogy éppen töménytelen mennyiségű tömény (micsoda nyelvi bravúr), longdrink, sör vagy bármilyen ital várja éppen gazdáját, akkor meg se próbálj felmászni.
  • Ha a bármixer éppen valami show-t csinál, akkor annak szerves része a bárpult. Egy repülő bacardis üveg fejjel való leszedése bizony fáj és nem fog meghatni a perrel való fenyegetésed, ha az üveg azért tört szét a fejeden mert te éppen a bartenderünk munkaterületén próbáltál szexizni. 
  • A bárpult elsődlegesen ahogy több ízben írtam is, munkaterület. Ott cserél gazdát az isteni manna és a pénz. Bánj vele tisztelettel.
  • Ha miniben twerkelsz, szándékosan behajolsz, pucsítasz vagy bármilyen módon direkt belátást engedsz a lábaid közé, ne csodálkozz, ha lesznek emberek akik levideózzák, fotózzák a produkciódat. Csak mondom, a HD már a múltszázadi telókban is volt, már a valagad lyukán lévő seggszőröket is meg lehet számolni a redditen alig egy perccel a fotók elkészülte után. És nem drágám, az üzletemet ne akard belevonni a személyiségi jogaidról szóló perbe. Még ellened is fogok tanúskodni, ha mégis. 
  • Ha a mixer megkér, hogy szállj le, akkor leszállsz. Nincs még egy szám, nincs még egy seggrázás.
  • Se engem, se a pult többi tagját ne akard belevonni az olcsó játszmádba. Nem-nem fogunk azért potyapiát adni mert villantottál.
  • Mai napig megvan a 2007 augusztus feliratú, légmentesen lezárható nejlonzacskó, ami pontosan negyvenkilenc női tangát rejt, amiket koktélkészítés közben kaptam jattként, vagy vettem le a fajtádról, hogy szopassam miközben a shakerben csak úgy kocogtak a jégkockák. Négy szezont húztam le azon a helyen, szerinted szükségem van még egyre? Inkább a virítsd a lóvét. 
  • Ha beesel a pult mögé, még meg is rugdallak. (egyenjogúság powa')
  • Igen, alkalmazok lányokat, akik néha maguktól felmennek a pultra, önálló flair show-t adni, vagy éppen hangulatot kelteni miközben én előkészítem a terepet a tüzes show-hoz. Ők otthon vannak. Teljesen mindegy mit gondolsz arról, hogy ki a szebb, Te vagy ők, ez az ő területük. Csak megjegyzem, rafinált pultos csajaim vannak, ellenük nem lehet háborút nyerni. A csatát se kezd el. Tudod miről beszélek. 
  • Inkább kérj segítséget, mint önálló akcióba lendülj. Ha a szoros farmerod, vagy éppen túl rövid szoknyád miatt csak balesetet kockáztatva tudnál feljutni a bárpultra, inkább segítek én szívesen. Sőt, leszállni is. Ne úgy mássz fel, mint Lara Croft a himalájára és ne is úgy ugorj le, mint egy bázisugró. 
  • Végül és nem utolsósorban, tiszteld a bárpultot. Ott készül a Te italod is.

Ennyi lett volna, kérem, látják hölgyeim, nem is olyan vészes. A kölcsönös tisztelettel sokkal közelebb tudunk kerülni egymáshoz, ugye?

ui.: Tisztes magyar, keresztény, Heteró Fehér Férfiként had' köszönjem meg neked, hogy nem dőlsz be mindenféle olyan kapitalista nyugati eszméknek, hogy a pulton táncolás lealacsonyító, a nőt tárgyiasító magatartás és ha véletlenül odatévedne az egyik vendég keze, akkor is csak kacér "A-a azt neeem lehet!"  mondattal zárod rövidre, s így nem generálsz olyan balhékat amibe még olimpikonok is belebuknak manapság. Szóval pacsi és gyere csak picit hátra a raktárba. Keverek neked egy ingyen Orgazmust. /kacsint

====================

Változik a Patreon oldalam. Jövő héttől minden 5$-os támogatóm kap heti egy exklúzív sztorit, plusz hamarosan megtellik élettel a fal ott is valamennyi prémium támogatómnak. Érdemes lehet feliratkozni még most.
Pre-sztorik, képek várhatóak első körben.

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Klárika kalandjai Londonban

Mindenki kedvenc pultos csaja, Klárika egyáltalán nem bánja, hogy full egyedül él a nagyvárosban, ahol állandóan esik az eső. Mondjuk mióta kint van tök jó az időjárás, s ő ezt saját érdemének is fogja fel, hiszen eddig bárhová ment sütött a nap, miért pont most lenne másképp. 

jhiipswox9yz.jpg

Klárika egy táncos itatóban mérgezi a parasztokat mindenféle delíriummal. Gintonic alap, meg a vodkákat is nyelik a zergék mint a frissen harmatos szavannai füvet, de azért a szénsav nélküli sörre is rámennek ami adott némi fejvakarást a nagymellű bigének, mert kapásból akkora sörpulttal mennek, hogy annyi márkát köteles megjegyezni, amennyit tán magyarországon se forgalmaznak összesen. Ettől független hamar sikerélményekben gazdagodott a kishölgy, a beltenyészetes angolok közül néha elő-előbukkanó keleti barbár horda által is sűrűn látogatott objektum karizmáját rendesen megdobta a push-uppal polcolt csöcs. A faszik nem győzték tolni egymást, hogy Klárikánál kérhessenek így az est végére olyan jattot is szedett össze, hogy az első heti lakbérjének a nagyrésze szinte meg is volt. 

Természetesen ha már itt van ebben a szigetországban akkor illő volna tán körbe is nézni, így rá is írt az egyik szlovák kolleginájára aki ilyen mély hangon tudott magyarul is és elég csinos volt ahhoz, hogy mutatkozzon vele, de annyira nem, hogy elnyomja az ő szépségét keddre össze is hoztak egy városnéző túrát, minden sablonos faszsággal karöltve. A Big Bang után megnézték a mádám tüszót, amit én speciel mai napig értelmezni sem tudok, mert mégis ki a faszom akar viaszbábúkat nézegetni úgy, hogy még élethű genitáliák sincsenek bennük, így meggátolva mindenféle keresztényi erkölcsön alapuló maszatolást. Mindenesetre Klárika vagy 180 képet töltött fel a fészbúkjára ahogy ezeréves leharcolt celebek merev tekintetének szinkronjával tartotta ajkait picsaszájra. Nem mondom a galériára végülis ki lehetne verni, de a viaszbábúk sokat rontanak a helyzeten. Voltak még a camdeni piacon ami lényegében Klárikát is megrémítette pedig a szülőfaluja melletti meggyeserdőben lomispiac cigányai azért megedzették rendesen, meg hát még annó józsefvárosi piacra is járt olcsó puma cipőket, meg fehér cicanacikat venni, így volt viszonyítási alap rendesen. A piac oldalában lévő lángosostól kapott pacsmaggal rendesen össze is kente a száján a rúzst, de mielőtt rosszra gondolnánk; már félúton kiköpte, mert a sour creme azért nem ugyanaz mint egy jó otthoni piros tejföl. 

A következő megálló stílusosan a 9 és 3/4 vágány volt ahol Klárika majdnem megcsinálta tudjukki harmadik eljövetelét mikor kiderült, hogy a befalazott tescos bevásárlókocsihoz lóvéért lehet odaállni és a két kis faszcimpáló még a sálat is úgy tartja mintha lobogna a szélben. Az érces hangú kurvaanyázás mellett még azt is a srácok fejére olvasta két cruciatus átok között, hogy ugyanazt a zsíros sálat akasztják mindenki nyakába, hát nem félnek e a tetvektől, de az újdonsült barinő elrángatta mert a biztiőrök már nagyon megindultak és a csaj tudta, hogy ez nem magyarország, itt úgy odabasszák a korláthoz, hogy csak úgy nyekken csöcs ide-vagy-oda. 

Ezután szinte csak a város sétálóutcáin mászkáltak, meg a hídon fotózkodtak miközben jól kitárgyalták a jövőt, hogy hol lehetne értelme még dolgozni, mert az a mondás, hogy egykét komolyabb helyen a pincérek-bartenderek akár 3-4000 fontot is megkapnak alaphangon, Klárika pedig nagyon szereti a pénzt így már el is képzelte, hogy egy éven belül simán süttetheti a seggét valami olyan távoli szigeten aminek a nevét sem tudná kimondani úgyhogy meg is fogadták, hogy utánamennek a dolognak, amíg meg nem lépnek tovább, addig teljesen jó a táncos itató.

Kis szusszanásra be is ültek ott a nemzetközi pályaudvar mellett egy kis kávézóba, ahol a megegyeztek abban, hogy bizony rá kell feküdni az angolra, mert oké Klárika azért nem beszél rosszul meg a másik csaj a Gitta sem, de azért protokollpincérként ezzel a nyelvtudással nem fognak elmenni. Ahogy ezt épp tárgyalták Klárika ismerős hangot hallott és baszod nem Ivett ült a szomszéd asztalnál?

következik: 
- csak egy fing
Klárika és Ivett 

==============================

Nagyon kéne nekem Revolut Black Card. Szóval ha éppen azon gondolkodsz, hogy hogyan asszimilálódj a 21. század egyik legjobb találmányához a Fintech bankokhoz, akkor katt a refer linkemre, vagy a képre. Tök ingyen kapsz egy dombornyomott VISA kártyát, végtelen deviza, kriptovaluta, minden kutya fasza.
Megéri neked is, nekem is. Katt »»
Ha most regelsz kapsz 3000 forintot tök ingyér! (azaz ingyér volt a könyv, vagy épp megveheted belőle az eBookot. Win-Win biznic.) Mire vársz? KATT

d_lviomxkaywil7.png

Darázs és Gyros

Szerintem hatodszor olvasom ki a saját könyvemet mióta bebasztam a lúdtollat, meg a tintát a sarokba. Persze tudom, hogy ez most titeket kevésbé vígasztal, hiszen még nem kaptátok meg a példányotokat. Bár facebookon kiírtam, de jelzem itt is, hogy sajnos egy külső behatás okozta helyzet miatt csak ezen a héten tudom postára adni a könyvet, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy még a hosszúhétvége előtt megkapjátok. Ez persze csak a magyar lakícímmel rendelkezőkre vonatkozik, sajnos a külföldieknek még várniuk kell.

wasp-136400081390103901-150829181211.jpg

Szerettem volna tényleg egy igen színvonalas szöveget átadni nektek és pont szombaton jutott eszembe egy igencsak jó sztori a partról, ami sajnos a könyvbe nem került bele. Semmi gond, megkapjátok itt.

Jól emlékszem, hogy a negyedik évben történt (könyv utolsó negyede), amikor is az egész északi partot ellepték a darazsak valami rajzás miatt. Nem is értettem, mert cigók viszonylag kevesen voltak, azok is inkább a hegedűt húzták, mintsem az idegeimet, így kibaszottul fárasztó volt az amúgy is megterhelő munka, hogy még a zümiket is kerülgetni kellett. Mindenféle csapdákat raktunk ki, meg már előre be voltak készítve az ecetes kiöntők, ha esetleg vendégben kár esik. Sajnos ez nem is volt ritka, megesett, hogy egy nap alatt, akár öt-hat fullánk okozta csípést is le kellett kezelnem, ami magával hozott egy raklap kellemes és néhány kellemetlen szitut is.

Egyik nap éppen a szomszéd animátor kiscsaj seggét bámulva ábrándoztam arról, hogy milyen jó lehetne végre nem pinákkal foglalkozni, hanem csak otthon ülni, játszani, zabálni a fánkot, meg gyűrűk ura maratont nézve egész nap ki se kelni az ágyból, amikor megérkezett egy olyan szőkés vöröses dög, hogy még a túlparton is vigyázba álltak a faszok. Mellette pedig egy kellemesen napbarnította, jóképű csávó, akinek szálkásra gyúrt vállait és karjait, csak pillanatokig árnyalta a gömbölyödő sörpocak. Illedelmesen köszöntek, rendeltek és ettek, ami azért meglepő dolog, mert a kellemes külsejű magyar emberek, abban az időben ritkán voltak jófejek is, így simán átverést éreztem a háttérben, Apehet, MI6-et, FBI-t vagy valami ilyesmit, de mikor rendesen kérték a számlát és nagyot is jattoltak, akkor megnyugodtam. Igaz ültek még ott vagy egy órát a napon, csak így chillezve, de gyanúm eloszlani látszott. Pont ekkor kiáltott fel a kishölgy, de olyan éktelenül, hogy a túlparton azóta is álló péniszek hirtelen eldurrantak én viszont tudtam, hogy a szárnyas hadosztályunk állhat a háttérben, így kérdés nélkül vittem is az ecetet és szalvétát, amiért ritka hálásak voltak. Utána még napokig hozzám jártak ebédelni és tőlük kaptam ezt a szépséget is, amit már egyszer feltettem a blogra, de mivel geci egoista vagyok, ezért újra felteszem.

 fot_2_1411818427.jpg

Hát nem gyönyörű?
(Amúgy kiderült, h valami híres rendező, de istenért nem vágom, hogy kicsoda a csóka.)

Sajnos nem volt mindenki ilyen elnéző a szolgáltatóegységgel, már a zümik tekintetében. Még ugyanazon a napon, mikor, kicsit később egy új vendég érkezett, valami híres orvos csehországból, aki hozta kis feleségét meg a két hat-nyolc év forma gyermekét. Konkrétan még a cölöpöket sem verték le a lakóbusz ponyvájához, már jöttek is az étteremhez, gondolom éhesek lehettek mint a picsa, be is rendeltek négy gyrost, mert az olyan kajának tűnt nekik, amiben nem csalódtak.

A zümik már ekkor megcsípték az egyik gyerkőcöt, pedig baszki még be se értek úgy egészében az étterembe, egyedül a fickó állt be a pulthoz rendelni valamit, hogy minél gyorsabban elkészüljön. Szó szerint tényleg elleptek minket a darazsak, olyan volt mint az a diznifilm, amikor a zsidók ráküldik a csapásokat egyiptomra aztán a főnogosz fiát meg kinyírja a biboldó átok, mert nem kecskevérezte tele az ólajtót. Szóval para volt a helyzet elismerem, de összességében aki falun nőtt fel az nagyjából látott már ilyet is tudta, hogy nem kell hadonászni, meg basztatni a röpködő kisállatokat és akkor baj sincsen. Nade mit tehet akkor a pincér, ha abban a pillanatban, ahogy leteszed a tányért az asztalra, már oda is száll az a kis geci? Én esküszöm nem vettem észre, abban pedig biztos voltam, hogy nem az Ákos szakácsunk főzte bele a salátába a kis rovart, egyrészt nem rajongott az egzotikus konyháért, másrészt az meg pont annyival több idő, amennyit fáradtságnak ítélt volna egy gyros-ra.

Az első kört még benyeltem, amikor a fontoskodó apuka, szigorú ejnye-bejnye keretében visszaküldte az ételeket. Oké, lehet, hogy én hibáztam. Lehet, hogy mi hibáztunk. Megesik. Elnézést kértem és mutattam a helyzet elég magától értetődő voltát, miszerint gecisok a darázs. A második kör gyrossal már nem vicceltem. Konkrétan búra alatt vittem ki és ott is hagytam, de ez maximum akkora védelmet jelentett, mint tüzelőbugyi egy mangalica seggén, mikor németh szilárd áll mögötte. Óhatatlanul a darazsak megrohamozták a finom, friss és tradícionális gyrosban lévő csirkedarabokat. A faszi ordított. Még talán meg is érteném. De velünk. Ezt viszont már nem. Szabadkoztam, ígértem neki új adag gyrost elvitelre, ingyen koktélt, ajándék pizzát, magyar teltkeblű lányok natur franciáját a végén testre vagy szájba, de nem hatotta meg bűnbánó beszédem. Hosszas erőlködés után, mondtam, hogy akkor talán fizesse ki a számlát és nem kell tovább boldogítanunk egymást, amit persze sértésnek vett és a lehető legszánalmasabb emberi reakcióval próbálta lekezelni; elkezdte fitogtatni azt, hogy ő orvos én pedig csak egy semmirekellő pincér vagyok, aki így is fog megrohadni, akinek az a dolga, hogy az ő kajáját elvigye a pulttól az asztalig. Hát én sok dolgot képes vagyok benyelni, de az ilyet nem és a legrosszabb tulajdonságaim közé sorolom, hogy fel tudom venni a versenyt suttyóságban, így én várakozás nélkül elkezdtem sorolni, hogy amíg az ilyen fasszopók félrészegen fetrengenek a pulton, addig szoktam én a feleségüket lekúrni a konyhában, s nyomatékot adva szavaimnak ezt így testtel metakommunikáltam is az asszonyka felé, aki annyira érthette amit mondtam, hogy úgy elpirult, hogy egyből tudtam, hogy nagyon érzékeny témára tapintottam rá.

A faszinger feje vörösebb volt, mint dobó kata szeméremszőre és még megpróbált valamit mondani, vagyis üvölteni, de nem igazán futotta neki másra, mint hisztis toporzékolásra. Pedig szívesen bemutattam még volna néhány pozítúrát így léggitár jeleggel, de sajnos nem volt rá már vevő. Lebaszott a földre egy húszast, ráköpött, majd elviharzott. Mármint lakókocsistól.

Fél óra nem telt bele, jött is a kempingvezető, hogy mit csináltunk az ő privát cseh VIP vendégével, mert a három hetet amit előre kifizetett most igényli vissza a recepción és húznak haza, hogy ők többet magyar szót sem akarnak hallani. Lehet, hogy kicsit erősre sikerült, nem tudom. Állítólag odahaza meg is írta valami turisztikai weboldalnak, szóvla ha valaki tud szlávul, az nyugodtan keressen rá.

következik: Klárika londonban

 

Vegyetek eBookot. Olcsóbb mint egy doboz cigi :D

cover_vendeghanyas_2.jpg

Klárika szintet lép

Klárika közel egy év alatt összeszedett annyi lóvét, hogy múlt hónapban fogta magát és kiment londonba melózni. Persze nem valami hotel szobáinak a csíkosra fosott wc-it csiszitüli hanem, egy zenés itatóban tolja a koktélokat. Két hete csinálja és már most bírja nagyon, de persze nem is Klárika lenne, ha nem hozna magával érdekes sztorikat. 

jhiipswox9yz.jpg

Az egész úgy indult, hogy mikor Májki temetése után elmentek megnézni a néhai Jocó éttermet, akkor felmerült a gondolat, hogy esetleg közösen újranyitják, de elég érdekesen alakultak az első tárgyalások. Fel akarták vázolni azt, hogy Andris, Pacsai és Ő egyenlő arányban lesznek vezetők, de már a fennmaradó 1%-on legalább két órát marakodtak. A következő kérdés eldöntése, miszerint, hogy nevezzék a helyet, szintén közel három órás vitát generált, pedig baszod még addig se jutottak el, hogy egyáltalán felhívják az objektum tulajdonosát, hogy kiadó még az épület. A Klárika volt az első aki bedobta, hogy neki gecire semmi szüksége nincs erre a sztresszre, ráadásul Pacsai folyton cuppogtatott neki, meg megpróbált alányúlkálni, ami csak még inkább kibaszta a biztosítékot. Pest jó, amúgy mármint Klárika szemszögéből. Mindig akad valami pénzes kis főfasz, aki elhiszi, hogy ha nagyokat jattol, akkor majd Klárika jobban fogja bírni és mindig vannak annyian, hogy a heti fodrász, a taxi és a gurméebédek ne jelentsenek problémát, már anyagi szempontból. 

Ez a london téma is onnan jött, hogy elkezdett udvarolni egy csávó, aki szokásos kéthetes holiday-ét töltötte pesten és full belebolondult a kis fekete, bögyös pultoslányba és feszt győzködte, hogy odakin' királyi élete lenne, ő segít, mert valami bar-menedzs'er és vagy hat diszkónak a főnöke és 1900 font alapbért plusz tipinget tud ajánlani. A csávó lepődött meg legjobban, mikor utolsó előtti napján Klárika bemondta neki, hogy jólvan menne. A srácban még a szar is megfagyott állítólag, de azért igyekezett a legjobb formáját hozni és beljebb szopni a pofáját, mert érezte, hogy az eddig sosem bejövő szövege most tán' mégis nyálkás húshoz juttathatja, így le is dumálták, hogy mik a feltételek, mik kellenek, meg úgy nagyjából Klárika hol fog lakni. A Klárika nem volt szívbajos, simán bekérdezte, hogy elalhatna a kanapén egy-két napig, míg nem talál valami értelmes albit, mert a londonimagyarok-os maffiáról már bőven eleget hallott ahhoz, hogy még az url-t is elkerülje. A csávó össze-vissza ködösített, hogy most a penthouse-ját éppen újítják fel ezért ő is szállodában lakik, aminek a válaszára maga sem volt felkészülve, miszerint "akkor nem flangálok bugyiban a kéródban". A csávó úgy harapott az öklére, ahogy DiCaprio tette a wallstreet-es filmben, de ez a hajó már elúszott. Rá egy hétre Klárika viszont tényleg ott volt londonban és mivel dellája van bőven, így komoly problémát sem okozott neki egy édzsenszín keresztül kérót szerezni. Én intéztem neki Revolut-ot, mert kapok referer jutalmat érte, így az angol bankszámla is rendben volt, a csávó meg állítólag sim kártyát, mert az is fontos. 

Klárika kérdezte, hogy melyik szállodában van a srác, mert akkor ő is oda foglal az első napokban, de itt már érezte, hogy a csávó valamit kamuzik, mert sehogy sem sikerült létező hotel nevet mondani. Amikor már túl volt az eNi námberen már tényleg rácsörgött a csávóra, hogy mivan Jancsika bazmeg, melót ígértél, akkor hol a geciben van a hat diszkó, meg sok lóvé, amiből végül tényleg lett egy lebeszélt interjú, meg egy cím, amire Klárika teljes mellbedobással érkezett. Mármint nem átvitt értelemben.

Az első húsz perc röhögéssel telt, mert kiderült Jancsika nem menáger, vagy mi a geci, hanem valami utolsó pohárszedő és egy wembley-i gettóban lakik két pakival. Minden nap meló után az icelandből viszi haza az egy fontos mirelit pizzát és egész évben arra spórol, hogy legalább nyaranta az otthonmaradt lúzerek szemében eljátszhassa a nagymenő világlátottat. Klárika mondta is neki, hogy ezért igazán kár volt közel két kilót elbasznia odahaza a gozsduban, mert még akkor sem nyúlt volna a csávó kráteres képéhez, ha a bákinghem pálászban lakna és két, hosszában egymáshoz ragasztott heinekenes doboz méretű lenne a pénisze. Azért a jattot megköszönte, mert pont fedezte a repjegy árát, meg egy éjszakát a canary wharf-ban. A kegyelemdöfés az volt, amikor még azt is betolta, hogy ennyiből azért még a kelemen annácska is meglett volna egy éjszakára, de ugye aki hülye haljon meg. 

A meló viszont bejött, mert a valós bár manager simán felvette a keleti szépséget koktélbárba, hogy a faszba ne, már első nap 10%-al több volt a forgalom abban a pultban. Pedig az egy kedd volt. Most már lassan egy hete nyomja és talált kecót is, a highgate-en, nem olcsó, de legalább pici és nincs lakótárs. 

cover_vendeghanyas_2.jpg