Bár az éttermek és kocsmák pultján rajzolni lehet a megült porban, nincs ez így egy budapesti autószalon kávézójában, ahol a tehetős ügyfelek két autólízing között azért csak-csak beverhetnek egy szusszanásnyi eszpresszót, festői környezetben, hatvanmillió forintos autók között mászkálva a duna part közvetlen szomszédságában.

A göndör hajú nő nagyot sóhajtott, miközben próbálta a kávégép karját begyömöszölni a foglalatba. Amióta a főnök Serrano Superior helyett Segafredot hoz, azóta folyamatosan megül az őrlemény a kar serpenyőjének oldalán és lehetetlen bepattintani a helyére. Persze az árát nem csökkentette a sóher geci - mosolygott szinte beletörődve a szebb napokat is látott szarkalábszemű. Ameddig a nyomáshibás eszpresszógép átpréselte a vizet a durva őrleményen, a göndörhajú egy szem olasz mogyorós édességet és két csomag nádcukrot illesztett a csészealjra, amire merőlegesen a kiskanalat fordította.

Ahogy feltette a pultra, egy hozzá képest feleannyi idős siheder csávó már le is kapta és miután feloldotta benne a még három csomag cukrot és a biztonság kedvéért a giottot is, elégedetten igazgatta meg napszemüvegét a frissen barbársoppolt séróján és olyan elégedettséggel tette közszemlére más emberek félévi keresetének megfelelő váltóért gyártatott csillámos fogszabályzóját mintha csak maga palvin barbi izgatta volna az ánuszrózsáját nyelvvel....

Tovább olvasom az új Vendéghányás blogon