Durva három hónapon vagyunk túl és aki úgy érzi, hogy most minden visszatér a régi kerékvágásba, az nagyobbat téved, mint egyszeri buliturista a király utcában, húszezer forintos sütőporral a zsebében. Ami engem illet, le vagyok döbbenve. Nem a helyzet miatt, hanem ami az után történt. Persze maga a szituáció sem volt egyszerű, de beszéljenek helyettem a számok:

• Március 23-án írtam egy posztot azzal a címmel, hogy: hogyan éld túl a járvány miatti munkanélküliségi lavinát vendéglátósként. 
• Ezt kicsit több mint tizenötezren látták.
• A poszt hatására, háromszázkettő ember keresett meg, hogy ilyen-olyan módon segítsek neki.
• Tizennégy fenyegető levelet kaptam, kilenc különböző budapesti vállalkozótól.
• Ebből egy személyesen jött. 

Amit itt érdemes picit taglalni, hogy a segítségem nem materiális, sokkal inkább jogi volt, vagy ahol épp tudtam, ott hirdetést hegesztettem, önéletrajzot írtam, vagy photoshoppoltam pizzakiszállításos szórólapot olyan emberek részére, akiknek ez érdemi segítség volt a járvány elején. Amit kiemelnék, hogy rengetegen kerestek meg azzal, hogy a főnökeik helyettük írtak alá kilépőnyilatkozatot, felmondást amit sikerült jogi úton megtámadni és bizony most pár ember ellen indult feljelentés hamisítás miatt. Hogy erre csak ennyi fenyegetést kaptam, az igazából számomra meglepő, sokkal többre számítottam. Legszívesebben leírnám azoknak a belpesti szórakozóhelyeknek a listáját, akik mint a szaros zsepit, hajították el sunyiban az alkalmazottaikat, de ez nem lenne túl etikus, főleg, hogy most én is feljelentő vagyok több esetben is. Itt óvatosan megjegyzem, hogy természetesen nem a csóró, maguknak kenyérért güriző tulajok, hanem a folyton szipogó, németautós kopaszok keménykedtek, csak éppen elfelejtették, hogy a kilencvenes évek mackónadrágos, redőstarkójú látványgengszereitől manapság már senki sem fél. Úgyis kikerült a címem/nevem, lehet jönni keménykedni, aztán meglátjuk kinek mekkora a fasza. 

Én kis naiv azt hittem, hogy majd lazítják a korlátozásokat és majd ezek az emberek, akik most a bezártság miatt tele vannak feszültséggel, meg alaphangon is gyűlölettel, majd lehiggadnak, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy én lettem a hülyegyerek és csak próbálom inhalálni azt a kibaszott sütőport. 

De ne szaladjunk ennyire előre. Szeretném megosztani veletek, hogy milyen válogatott gennyességek sorát követte el egy nem is olyan szűk szcéna és hogyan basztak ki az egyik legkiszolgáltatottabb munkavállalói csoporttal.

A klasszikus kamus

A legjellemzőbb átverési típus a járvány elején, abban a pillanatban, mikor bejelentették, hogy a kocsmáknak be kell zárni; az volt, hogy a munkavállalók elé tettek egy közös megegyezést munkaviszony megszűntetéséről. Az ígéret, ami dokumentum mellett lebegett, hogy amint vége a járványnak visszaveszik őket, addig is kapják a munkanélküli segélyt. Egy népszerű gozsdus szórakozóhely még azt a pofátlanságot is elkövette, hogy írtak egy szándéknyilatkozatot, hogy amint vége a vészhelyzetnek, újra felveszik őket, méghozzá emelt bérrel, ám ezt a dokumentumot csak egy példányban nyomtatták ki, amit maguknál tartottak. A gond csak az, hogy mivel a munkavállalók nem kaptak ebből a példányból, lényegében még az elárvult seggüket sem törölhetik ki azzal, az meg csak hab a tortán, hogy fizikai valójukban sem ért volna sokat a nyilatkozat. Bár nem vagyok jogász, de akik igen és nem voltam rest megkérdezni őket, azok azt mondták, hogy ez kimeríti a szándékos félrevezetést, mert abban a hitben tartotta a munkavállalót, hogy az állása megvan. A pofátlanabbja a Vörösmarty téren még azt is megcsinálta, hogy a közös megegyezéssel való felmondásban külön kitért az éppen esedékes túlórapénzekről való lemondásról, cserébe kapták a szándéknyilatkozatot. Mi ez, ha nem átverés?

A papírokkal simliző

Volt olyan étteremtulajdonos aki még a látszatra sem adott és úgy rúgta ki mind a tizennyolc emberét, hogy aláírta helyettük a felmondást, majd a kilépőpapírokat visszatartva, hetekig nem lehetett elérni. Lényegében közel húsz ember állt széttárt kézzel és még a munkaügyről is elzavarták őket, hogy kilépőpapírok hiányában, nem tudnak velük mit kezdeni. Itt fogtak össze az alkalmazottak és csoportos feljelentéssel kézenfogva sétáltak be inkább a rendőrségre.

A legundorítóbb hasonszűrő kocsmáros a nyugati környékén egész egyszerűen eltűnt. Egyik napról a másikra zárat cserélt, az alkalmazottaknak csak postán küldte ki a kilépőpapírokat és a gyanúsan remegős kézzel aláírt felmondást, ráadásul a februári-márciusi bérüket, azóta is várják.
Néhány másik embertől olyan sztorikat is hallottam, hogy négy órás papírt lobogtatva, új szerződéseket írattak alá a munkavállalókkal, de új cégre, majd az így újrakezdődő próbaidő első napján indoklás nélkül ki lettek rúgva. Szép.

A keresztapák

Volt néhány belpesti, magukat súlyosnak gondoló, valójában csak dagatt, 90-es években, megrekedt, ugyanannyi ikúval megáldott műmájer is, akik kisebb-nagyobb szórakozóhelyláncokat visznek, itt-ott egy étteremmel és néhány másik helyen kávézóval. A sztorit számomra felfedő, egy ottani régi munkavállaló szerint teljesen bevett szokás volt, hogy három havonta új munkaszerződéseket írtak, olyan cégek nevével, amikről nem is hallottak, vagy a cégjelzőben nincs is tavalyi bejegyzésük. Ők effektíve be voltak biztosítva, mert folyamatosan három hónapos próbaidőben voltak, amire igazából az egyszeri vendéglátós pont szart az elmúlt években, mert még a balfaszok is megkeresték a nettó 250-300-at. Itt nagyon jogászkodni sem kellett, hiszen a próbaidő indoklás nélkül felmondható. A para rész ott következett, hogy az egyesével berendelt embereknek, járványügyi meetingre érkezvén, nem csak a felmondást kellett átvenni személyesen, de aláírattak velük egy titoktartási nyilatkozatot, amiért cserébe aprópénzt osztott a mackónadrágos maffia, miszerint nem beszélhetnek a nyilvánosságnak a céghálót érintő dolgokról. Hogy bármiféle ellenkezésnek, vagy hobbijogászkodásnak elejét vegyék, az egyesével behívott dolgozókat, egy kisebb csapat kopasz felügyelte, az aláírás során, akik nagyon kedvesen köszöntek mindenkinek és semmi fenyegetőt nem tettek, már a puszta jelenlétükön kívül - vallja több érintett. Az egyik tökösebb bartender csinált egy ügyesen elrejtett go-pro-s videót erről, amit volt szíves megmutatni nekem. A videóban nem történt sokkoló, vagy váratlan dolog, a videót felvevő tag, erőteljesebben kérdezgette, hogy mi lesz most, de a tulajdonos kerek-perec megmondta, hogy vagy aláírod és kapsz egy ötvenest, hogy ne halj éhen, vagy visszatartom a kilépőpaírodat egy hónapig és sok szerencsét. Én azt tanácsoltam a videós srácnak, hogy ne nekem, hanem rendőrségnek mutassa meg. Nem tudom mi lett a sztori vége, a srác nem válaszol az üzenetemre. Azt tudom, hogy ez a tulajdonosi kör két hete vadul toborzott olyan bérért, amit gyurcsány idejében is kiröhögtek a pincérek. 

A járvány hozadéka vendéglátós szemmel

Míg most, éhbérért melóznak azok, akiknek maradt még valami, nehéz helyzetre érdemes felkészülni, ugyanis rengeteg külföldön dolgozó ember érkezett haza. Az ő hiányukból adódó ugrásszerű fizetéseknek jó időre búcsút lehet mondani és ha tippelnem kéne, azoknak a féldrogos sutyerákoknak is, akik minden-mindegy alapon dolgozták le az elmúlt pár évet, hiszen ahogy a mémmé vált tábla is hirdette, nehezebb volt felszolgálót találni mint vendéget. Nos, az elkövetkező időszakban nem hiszem, hogy sok ilyennel fogunk találkozni és az elmúlt évek megszokott balatoni szezonjai sem lesznek rózsásak, a fesztiválokról nem is beszélve és bár ne legyen igazam, messze még a vége. 

Van egy furcsa érzésem is

Itt megragadnám az alkalmat, hogy idézzek Izom Tibi, még a járvány előtt kiadott 'Kiásni az ördögöt' remekművéből egy pár oldalt, amiért talán nem vágja le a faszomat, mert a végére odarakom a linket, hogy meg tudjátok rendelni. 

Kancsóból a levest

“Kaja ok, de a kiszolgálás rettenetes. Nem először ilyen, de eddig lelkesedéssel, sűrű elnézéskéréssel korrigáltak. Ma ¾ 3-kor akartam egy külföldi ismerősömmel egy gyorsat rendelni, tök éhesen beültünk a majdnem üres teraszra, tíz perc után levadásztam a pincért, aki egyébként tökre nem jött volna oda hozzánk, kérdeztem, hogy benn kell-e rendelni, vagy van kinn étlap, mire a földre mutatott, hogy ott van egy leesve, azt megnézhetem.
Ezek után még tíz percet vártunk, hiába, hogy odajöjjön és megkérdezze, hogy mit kérünk (közben próbáltam jelezni, amikor elment mellettem, hogy szeretnék rendelni), majd bement, és szóltam, hogy itt vagyunk és ennénk valamit. Miután ezután sem jött oda hozzánk, inkább eljöttünk. Több mint húsz perc várakozás után egy majdnem üres helyen odáig jutottam, hogy integethettem, csomószor a pincérnek, felvehettem egy étlapot a földről és könyöröghettem, hogy adjanak valamit.” 

- Danika, gyere csak ide kisfiam! - szólótt a kiadó pulthoz legközelebbi asztalnál ülő, mogorva köpcös férfi, fel se nézve a laptopjából.
Danika az lehetett, amelyik eddig a falnak dőlve támaszkodott, hogy el ne essen a nagy álldogálásban, mert a mondat végi szünet után nagy nehezen megmozdult, és lassan, hosszasan, mint a Sátántangó, elindult a férfi irányába.
- Olvasd csak el ezt - fordította felé a laptopot a férfi, mikor odaért az asztalhoz, majd kezeit keresztbe téve jelentőségteljesen hátradőlt. 
- Igen? - kérdezte Danika kicsivel később, mikor az olvasás végére ért.
- Ez így volt, ahogy le van írva?
- Így - helyeselt unottan Danika miközben a körme alatti koszosságot méregette.
- De semmi furcsát nem találsz benne, igaz? - vakarta meg idegesen az állát a férfi.
Danika erre már csak a vállát rántotta meg.
- Ide nézzél rám, bazmeg ha hozzád beszélek. - Danika bambán ránézett a férfira. - Én megértem, bazmeg, hogy szarod te le a vendégeket, meg engem is, meg a munkahelyedet is, mert te egy ilyen szardarab kisgyerek vagy, baszol te bele mindenbe, hidd el, én értem és tudom ezt. De pénzt nem akarsz keresni a jattból? Vagy ennyi pénzed van, hogy már nem kell? Mert akkor minek dolgozol te itt egyáltalán?? Hát miért nem az anyádat baszod akkor otthon a putriban bazmeg? - dőlt előre vörös fejjel a férfi, miközben csak úgy fröcsögött a nyála mindenfele.
- De kell a jatt - mondta minderre Danika.
- Na, és őszintén kicsit magadba nézve, te adnál magadnak ezért bármit is? Fölveteted a földről a vendéggel az étlapot? Hát fáj a hátad? Rosszul vagy, Danika? Mondd meg, mondd meg őszintén, hogy nyomorék vagy! És akkor nem lesz semmi gond, te bemész szépen mosogatni, a Jocóka meg kijön pincérnek…
...Nehogy azt hidd egyébként, hogy nem alkalmaznék szívesen olyan pincért, aki képes köszönni a vendégnek, kezébe adni egy étlapot, majd jó pofát vágva megkérdezni, hogy mi a jó kurva édesanyját akar zabálni. De mit csináljak, ha nincs munkaerő. Legalább rád lehet számítani. Látod, milyen rendes gyerek vagy te? Vagyis a faszomat vagy te rendes! Csak túl ostoba egy geciláda, hogy te is kimenj külföldre, nem? Mert még magyarul se tudsz, te buziláda, hogy takarodjál  innen, amíg pofán nem baszlak, és kiköpöd azokat a sárga gecis fogaidat!

Nos, remélem a Danikák tényleg visszatakarodnak a putriba megbaszni az anyjukat. Akit érdekel a könyv, az itt tud keresgélni, bár ahogy látom a webshop nem üzemel, de itt a facebook, lehet neki írni, biztosan akad még pár példány.

Aki nem ismerne, vagy nem követi régóta az örökségem, annak leírom, hogy jóideje átváltottam vendéglátósból hetedik kerületi aktatáskás művész-ájtís-punkká, így az elmúlt két évben jó rálátásom lett a bulinegyedben eluralkodó nívótlan kiszolgálásra. Nem akarok bezzeg-elni, meg beállítani magam királynak, (pedig már pár éve is volt egy hasonló kirohanásom) de vannak felszolgálók akiket nem tudok sajnálni. Ők azok, a bunkó, beleszarom, stílustalan és lehúzós patkány kiszolgálók, akiket max lehánynék, de mégis tele volt velük az egész kikúrt bulinegyed. A vendégek jöttek így is és lettek lehúzva, megalázva, nem kiszolgálva, vagy éppen átverve, akkora volt a turizmus ,hogy belefért. És ezek az emberek, két körömrágás, meg instaposzt között kicsapolt sörért jóval többet kerestek mint néhány másik ember. Nem volt ritka köztük a félmillás nettó kereset sem, amit bár nem sajnálok tőlük, csak kicsit meg vagyok lepődve, hogy a járvány beütésével, mindenki elkezdett sipákolni, meg a rézkrajcárt is a vaxolt picsájához szorítani. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy egy válság, ami legyen akár gazdasági, akár járványügyi - bármikor beüthet. Eddig ők voltak az élet császárai, most meg kenyérért rimánkodnak a belső facebook csoportokban és féláron árulják a designer cipőkön át, a lapostévét, meg az ájfont. 

Szomorúan hangzik és tényleg önmagammal harcolva írom le ezeket a sorokat, de talán a vendéglátás önmagába forduló spirálja, egy olyan saját farkába harapó kígyó, ami megérett arra, hogy felégessék, sóval hintsék be maradványait és új lábakon, új szereplőkkel nekifusson. Égjen csak el az összes, kibaszott élménybirtok, amit csókosok építettek támogatási pénzekből, porladjon csak el a liszt ferenc téri lehúzós helyek garmadája és öntse el a pusztító árvíz az összes vintage jellegű kávézót, ahol három hipszter kislány ádáz harcot vív egy latte macchiato lefőzésével. Pusztuljon mind és vegyék át a helyüket hozzáértők, akik nem csak egy koncepciót, de értelmes dolgozókat is tudnak végre kitanítani, hogy talán pár év múlva, ne úgy üljek be, egy belvárosi, túlárazott étterembe, hogy előre tudom, hogy át fognak verni és még csak nem is kapok jót. 

ps: ha úgy érzed, hogy durva sztorid, vagy veled is méltatlanul bántak el a járvány során, elvesztetted az állásod és szeretnéd megosztani a nagyvilággal írj nekem: szerdaur@gmail.com