Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

karanténnapló egy tirolban rekedt szakács tollából

2020. április 05. - Szerda Úr

Andris épp a bordákat pácolta mikor először hallott a vírusról. Eleinte csak röhögött magában mikor hallotta, hogy hullanak a vágottszeműek, de amikor európában is megjelent a gyilkos kór és lényegében a határ másik oldalán is elkezdte tucatszám lezúzni a nyuggereket, na akkor elkondolkodott. Talán a beleszarom stílusa, tán a bőséges (th)C-vitamin miatt ez a gondolkodás egészen addig eltartott, míg a kis falut, ami turistaparadicsomként működik szezonban, úgy bezárták a gecibe, hogy se ki, se be nem lehetett menni. A hotelre persze rábasztak egy nagy lakatot, így vendég se volt, meg fizetés se. Két hét. Gondolta, fél lábon is. De akkor még nem sejtette mi vár rá.
(Suttogó hang:) Nem sejtette...

cover_1.jpg

1. Nap

Kikúrt jó ez a karantén basszátok meg, se meló, se kötelesség, se főnök. Egész nap lazíthatok a szobámban. Még jó, hogy mikor múltkor otthon voltam lehúztam enkórról egy rakat sorit, meg pornót, az xbox is üzemel, szóval kibaszottul király kis pihenőidő következik. Kezdetnek talán el is kezdem a Sons of Anarchy-t, eredeti nyelven persze, mert aki ilyen surmó pózer csak az mondja azt, hogy kemény motorosok, ami mekkora tré sorozatcím már baszki. Egyszer elcsíptem még otthon a tévében magyar szinkronnal, te ha éltél még szekunderszégyent párbeszédtől bazmeg, na hát az az a köbön. Tekerek is egy lelazítósat és induljon a móka. Te ennek a Jax-nek tényleg milyen baszotthülye járása van. Vagy 12x látttam már a full sorozatot, de ez még eddig nem tűnt fel ennyire. Na mindegy, meglesem, hogy nyírnak ki pár latinócigányt, azt jó lesz.

2. Nap

Majdnem egyhuzamban letoltam a az első évadot, na hát nem is para ez a dolog, már csak 13 nap van hátra. Szerencsére mivel szezonra készültem így van zöldség is elég, meg cigi, piát meg korlátlan hozok ki a raktárból szóval nópara. Annyira felfokozott ünnepi hangulatban vagyok, hogy bontok is egy söcit és jöhet a 2. évad. Amúgy feltűnt, hogy a Stál ügynök karaktere kibaszott ronda, de olyan szexuális kisugárzása van, hogy két rész között rárántok. Valamiért bejönnek ezek a picsák akik ilyen gecik, meg van pisztolyuk. 

3. Nap

Letoltam a második évadot is, még mindig nagyban röhgögök, hogy a főgeci egy magyar náci. Hogy történjen valami, hozzányúltam a tartalék spurimhoz amit nagy hajtásokra táraztam be, meg letoltam mellé egy fél üveg vodkát, szóval bennem van a boogie. Kicsit fel is hangosítottam a sabaton-t, hogy legyen már valami metál, de erre a hülye divatpicsa Zsu nem elkezdett rinyálni, hogy nem tud szkájpolni a faszijával? A rohadt ribanc. Amúgy hárman vagyunk az egész kikúrt hotelban, mert a főnök felment a hegyre a házába, szóval itt vagyok én, a kulcsfigura, a Zsu a kétbalkezes felszolgálócsaj meg a Zsókanéni aki takarítani jött, csak beszopta a karantént. Zsókanéni jó arc, mondta, hogy süt ma kalácsot meg elvan a tévével meg valami faszom táskát hímez, de ez a Zsu ez kikészít a hülyeségeivel. 

4. Nap

Kimentem a hotel mögötti birtokra ahol jó esetben van élet és a helyi őslakosok vidáman integetnek egymásnak a fullos német autójukból, vagy éppen túramotorral robognak egyik faluról a másikra, de most olyan csönd volt, hogy mikor véletlen ráléptem egy faágra, az akkorát csattant, hogy a bal fülemre még most sem hallok rendesen. Mindenesetre eltoltam egy masszívabb cigit, amitől a színek egyből melegebbek lettek a táj hangja pedig kellemes mint Dani Filth hangszálai. Jó kis nap ez basszameg.

5. Nap

Kicsit untam már a SOA-t ezért rányomtam az Xbox-ra és kerestem valamit amiben le lehet mészárolni mindenkit. Tökéletes választás volt a Devil May Cry 5. része amiben egy félig angyal-félig démon figurával kell változatos módon szétbaszni a száját mindenkinek. Annyira rohadtul leköt a kaszabolás meg a vér, hogy nyolc órán át még kiverni is elfelejtettem. Tekerni viszont nem. LOL

6. Nap

Rendesen lerendeztem a ruandai mészárlást, legalábbis virtuális halottak számában. Ami azt illeti szerintem még túl is teljesítettem, de most gecire unatkozom és a votka sem igazán segít. Megkérdeztem ezeket az agyatlan némbereket, hogy akarnak e füstölt oldalast enni, mert akkor összedobok nekik valamit, pác van, csak a szmókert kell beröffenteni, estére már van is omlós hús. Mondjuk ahogy elnézem a Zsu-t ennék inkább merev húsra lenne szüksége. Elkacérkodok a gondolattal, hogy rettenetesen megbaszom a pulton, de csak bosszúból, aztán a gempát meg a hajába kenem. Meg is érdemelné. Estefele egy vastag dzsó mellett el is készülök a hússal és kihúzok egy asztalt a kerti pavilonhoz, hogy ott zabáljunk. Viszek ki a saját pálinkámból, hogy megkínáljam ezeket a nyomorultakat, ne mondják már, hogy spúr geci vagyok. Az igazság az, hogy el is számoltam magam, mert úgy isszák mintha nem lenne holnap, az édes baracknedű meg csak fogy, szóval átkozom magam, a hülye jó szívemért, meg a fasz ötleteimért. Kár beléjük. 

7. Nap

Iszonya módon felkúrtam magam tegnap, mert miután bezabálták az oldalast meg megitták fél üveg páleszemet, ezek elmentek aludni, pedig azt hittem, hogy legalább ha már ennyit megittak akkor csapunk valami tivornyát, de így már teljes mértékben kijelenthető, hogy kidobott pénz volt. Soha többet ezeknek semmit! Bánatomban a maradék páleszt apránként ki is szipirtyülöm, közben meg folytatom a SOA-t. Bizonyítást nyert a tény, hogy Stál ügynök még nyolc rövid után is gond nélkül egyenesbe vágja a faszomat. Meglepő felfedezés. Most már csak azon gondolkodom, hogy Katey Sagal a rém rendes családban is kúrható volt, vagy csak a fantáziám játszik velem. Fel is írom egy sárga post-it-re, hogy ennek utána kell néznem. 

8. Nap

Gecire másnaposan keltem, ezért két erős csíkkal indítottam a napot és rátoltam egy kis vodkaredbullt, ez mindig helyretesz. Viszont másnaposan mindig baszottul kanos vagyok és realizáltam, hogy három napja nem is vertem ki. Csekély sávszélességemet nem terhelve a külső vinyón tárolt XXX mappa felé nyúlok, ahol mindenféle földi jó van, viszont a véremben dolgozó metamfetamin miatt nem igazán száz százalékos a merevség, de legalább el sem durranok. Kábé három óra intenzív faszverés után, amit csak annyira szakítottam meg, hogy pár apró csíkot felhúzzak és igyak mellé gyógysört, borzasztóan nagyot élvezek és mindent beterít a gempa. Ráférne a szobára meg rám is egy alapos takarítás, így pár órát elbaszok ezzel, ami közben azért még csipegetek ebből-abból, de mire végzek ismét borzasztóan kanos vagyok, így folytatom a pornónézést, ami még két óra után már szabályosan fájdalmas is, de attól még kurvajó érzés. Miután ismét három órát töltöttem a gép előtt görnyedve, elmegyek ismét lezuhanyozni. Nagyon para a talpam tiszta sárga. Mondjuk magyarázat lehet az irányított vérpumpálás, szóval nem ijedek meg, de azért most leállok egy kicsit a narkóval. Mármint úgyértem, hogy a spurkával ofkorsz. Egy jóéjtcigibe még senki nem halt bele. 

9. Nap

Reggel mikor kimentem pisálni rendesen összeszartam magam. Mármint nem konkrétan hanem a félelemtől, mert rálestem a pöcsömre és bazmeg rendesen meg van duzzadva meg így érzékeny mint a picsa. Tiszta deformált. Írtam is a díleremnek, hogy mi a geci van, de azt mondta, hogy ha ráfeküdtem a kávéporra és rendesen használva volt, akkor ez nem para. Pihentessem és egy nap múlva elmúlik. Hát rohadtul remélem bazmeg, mert úgy nézek ki mint az elefántember baszod. Ki is mentem az étteremrészbe, hogy lefőzzek magamnak hat liter kávét, de ezt is el kellett baszni, mert ott volt Zsu aki valamilyen zöld löttyöt kevert magának, mert attól majd fogyni fog meg egészséges. Nem mondom, nagyobb picsája van mint az átlagnak, de hova a gecibe akar ez fogyni?! Na mindegy, próbálok nem túl lenéző arcot vágni, de bazmeg csak elbassza a szitut mert hozzámszól, hogy mizu meg két napja nem látott, meg amúgy is szomi mert olyan fos a net, hogy alig tud beszélni normálisan a palijával és blabla, magyarázott vagy tíz percig, de nem figyeltem, kivéve a lezáró kérdésre, hogy nincs e kedvem bebaszni mint az állat. Hát végülis mostmár nyolc napja egyedül iszom, ne mondja vagy gondolja senki, hogy alkesz vagyok, úgyhogy miért ne. Amúgy is mondta a tulaj, hogy ami csapon van sör igyuk meg, legalább ne vesszen kárba, szóval ezzel a lendülettel ki is húzok két búzát, tudom, hogy a kis ribanc is ezt szereti. Mégiscsak német sör, nem valami angol langyos buziság. Dumálgatunk egy darabig, kijön Zsókanéni is, az is iszik egy korsóval, de mi már túl vagyunk kettőn, közben szétlocsolok egy russian-t, amit be is nyakalunk. Az öreglány meg nekiállt fujjjogni, hogy ő a pálinkát szereti és eladott valami zavaros mesét arról, hogy az ura még a szőlőlevélből is pálinkát főzött és milyen finom volt az. Mondjuk az öreg se semmi, egyszer volt látogatóban baszod oldschool trabival, olyan a csávó mint a micimackóban a tigris; mindig a szóban forgó témához értett a legjobban, aztán bebaszva összepisálta magát a hintaágyon. Mindenesetre folyik a szesz rendesen meg a cigi is, még Zsókanéni is beleszívott egyet ami után éneklős lett, de szerencsére délután négy felé elment pihenni mert refluxa van vagy mi a geci. Mire viszont észbe kapok már nagyban Zsu szobájában vagyunk, ahol a fejemet a csaj combjai fogják közre és belémhasít a para, hogy a brokimmal mi lesz, de óvatosan odanyúlok, hogy ne vegye észre és hát azért áll a téma, szóval nagy para nem lesz, de mikor végzek vele és ő átfordít, hogy szájba vegyen akkor valami iszonyatos undorral kevert nevetés hagyja el a száját, hogy mi ez, de én nem adok az emancipált szabad véleménynyilvánításra így ráhúzom a fejét, picit ellenkezik, de azért nem annyira, hogy szabaduljon is aztán rendesen megkúrom és az ágyában alszunk el.

10. Nap

Kikúrt büdös emberszagra ébredek, ráadásul nem is a saját szobámban. Óvatosan megpróbálok meglépni, amit egy ágyból leborulás után viszonylag hangtalanul meg is oldok és visszahúzok a szobámba fürdeni meg dögleni. Betolom a SOA-t és hagyom, hogy páróránként megébredjek valami hangosabb részen, ekkor gyümölcslevet iszok és végigalszom a napot. 

11. Nap

Rohadtul nem tudom mi van, most ki kéne mennem, vagy maradjak bezárkózva? Végülis kimegyek mert egy sör rohadtul jól esne, de ez az alja fehérnép megint ott bassza a rezet a pult mellett és cinikusan rákérdez, hogy kipihentem-e magam. Olyan felhúzott szemöldököt amit a csaj produkál még egy ózdi legjobb lakótelepi sminktetkós se tudna húzni, szóval leveszem, hogy nem volt túlságosan elégedett velem, de hát csak a gyenge férfiakat érdekli, hogy a csajnak is jó volt-e így nem nagyon veszek róla tudomást. Magyaráz valami olyasmit, hogy reméli köztünk marad, meg nem mondom el senkinek. Ki a faszomnak mondanám el baszod? Zsókanéninek? Kérdem vissza - meg amúgy is amilyen hangosan nyögtél szerintem ischgl-ből két hete hazament turisztok is hallották, de erre meg nem visszakontrázik, hogy ő max röhögött, mert egy szálkás sodrófa vége is nagyobb élvezetet nyújtana nálam. Aztán valami olyasmivel zárja le a beszélgetést, hogy nem akar megbántani, de ő nem érzett semmit és, hogy kétségben ne hagyjon, hozzátette, hogy nem lelkileg, hanem fizikálisan. Visszafelé úton a szobába eszembe jutott egy jó riposzt, hogy ekkora bazilikakapú pinával bazzeg mit várt, de szarok rá, legalább strigula megvan. Dühömben előkapom a DOOM-ot és kiírtok egy fél bolygót, ami lehoz annyira nyugodt állapotba, hogy egy lehozós dzsót tekerjek, aztán folytatom a SOA-t. Mindjárt uccsó évad. 

12. Nap

Zsókanéni kopogására ébredtem, hogy valami gecibüdös jön a raktár felől. Megyek is megnézni csak így lezserül boxerben és valóban már az étteremben is érezni a savanyútejben áztatott döglött ló szagot, de hiába keresem bazmeg nem találom. Kétszer átforgattam az összes hűtőt, fagyasztót és semmi. Utolsó tippként benézek a szárazárúba, ahol bazmeg olyat látok, hogy instant rámjön a hányás-hasmenés meg az agyérgörcs, hát a letelepített ragasztós egércsapdában vagy nyolc dög aszalódik, három meg még él de mocorog mint hülyegyerek  százas szöggel a konnektor előtt. Büdös redvás picsába, elfelejtettem cserélni már 10 napja. Itt viszont tudatosul bennem, hogy két nap és húzhatok haza, szóval kegyetlenül leiszom magam és zabálok egy kis cornflakest, amit poénból sörrel öntök fel, de amúgy tök finom. Ki is fogok találni valami organikus reggeliételt ebből. Éppen döglenék tovább a DOOM-al, mikor újabb kopogás, most meg bazmeg a Zsu az, hogy beszélni akar velem. Mondom bébi nincs szálkás sodrófám, de ha lenne eskü feltolnám a picsádba, hogy addig nyüszíts mint az egerek akiket előbb kukáztam, de erre belepofázik, hogy bocsánatot akar kérni, mert nem volt szép dolog kigúnyolni és valamit magyaráz még az egészséges testképről, meg a szekálókról és, hogy neki 12 évesen már nagyok voltak a mellei és ezért csúfolták a suliban és ő átérzi, hogy mennyire rossz, de kurvára nem vágom, hogy minek pofázik ez ennyit szóval intek neki, hogy jöjjön be én meg felrántok egy csíkot a számítógépasztalra kikészített nyolcból. Még mindig nem értem mit akar, ezért elmondom neki, hogy előtte nap véresre vertem a bráneremet azért nézett ki úgy, nem pedig azért, mert a farkam hirtelen kaszatibi maskarát húzott, amire szinte hallottam, ahogy az agyában puffan a leesés. Erre bazmeg nem elmeséli, hogy ő is csinált ilyet meg valami pumpa és akkor hatszorosára dagadtak a nagyajkai, de idejében leállítottam, hogy az ilyen dolgok egy férfi számára olyanok mint a menstruáció meg a párizsikészítés, hogy gecire nem érdekel a háttér, csak a végeredményt akarjuk élvezni. Úgy néz ki, hogy megértette, mert már megint piálunk és röhögünk persze szigorúan a gatyámban tartom a farkam, mert használt ruhát se veszek még akkor sem, ha én használtam. 

13. Nap

Ismét gecire fáj a fejem, nagyon brutális berúgtunk és perszehogy megint kúrtunk, mert meztelenül fekszünk az ágyamban, de konkrétan semmi nem rémlik csak az, hogy picit Devil May Cry-oztunk, aztán elkeztük a SOA-t az első résztől, mert ő még nem látta, aztán csak ittunk és már megint ez. Dél van, szóval odabaszhattunk neki, kitántorgok kávéért és hozok ennek a ribancnak is, de csak Zsókanéni erőltetett köhögése ébreszt rá, hogy egy szál faszban állok a kávégép előtt, szóval még nem tökéletes a koordináció, de hát gondoltam a vénlány biztos rég látott ilyet, szóval még szívességet is tettem neki. Elkalandozok a gondolattal, hogy vajon, hogy szophat fogsor nélkül egy ilyen vénlány, de a fájdalom a testemben erősebb és rohadtul bűzlök is, így visszacsoszogok a szobába, ahol még büdösebb van, így alpesi hideg ide-vagy-oda kinyitom az ablakot és betakarom Zsu-t én meg elindítok egy rick és morty-t, hogy valamire csendben meditálhasak, míg lesz annyi erőm, hogy tekerjek egyet. Imádom ezt a Rick-et gec, tökre menő a humora meg rohadtul jó, hogy ő is élvezi, ha állandóan lehet baszatni a piát meg a narkót. Zsu hasra fekszik és a baloldali lábát felhúzza, míg a másik nyújtva marad, így lényegében tökéletes belátást enged mindkét lyukra, amit úriember lévén azonnal megörökítek egy "variációk egy témára" nevű mappában. Majd miközben átlapozom, azon morfondírozok, hogy vajon a női segglyuka körül miért erősebb a borosta? Ejtőzünk még estig, de akkor visszamegy a szobájába, pedig megkérdeztem, hogy akar-e még szopni, de úgy látszik az ilyen romantikusabb felkérésekre immunis, szóval ha még le akarom varrni, akkor továbbra is a bunkó gecit kell hozni. Mindenesetre van még egy nap szóval hajrá.

14. Nap 

Pakolás és takarítás. Nagyon durva, hogy micsoda szemét és mocsok képes termelődni három embertől is alig fél hónap alatt. Összeszedetten mossuk a pultot az odaragadt sörtől és fertőtlenítjük az ágyneműhuzatokat, főleg az enyémet és rendesen kiganézunk mindent. Nem mondom, hogy most nem iszok, de jóval kevesebbet mint eddig és ötkor abszolút befejezem, elvégre másnap feloldják a korlátozást és húzhatok haza. Szépen összepakolom az xbox-ot, meg minden kütyümet. Amit tudok már most berakom a kocsiba és elkezdek tekerni. Várakozásaimmal ellentétben nem kopogott át a Zsu, szóval kicsit bizonytalan vagyok mitévő legyek. Biztos azt várja, hogy én menjek át. Na azt lesheti. Inkább tolom még a rick és morty-t és kibaszottul betépek. Imádom az életem. 

15. Nap

Tíz óra autóút után, amiből nettó három óra szopás volt a határon végre otthon vagyok. Természetesen ahogy várható volt, hatósági karantént kaptam, de abszolút nem bánom, kikúrt jó volt az előző két hét is. Itt meg legalább van rendes net és lassan kijön az új DOOM is. Csak este veszem észre, hogy tele van a telefonom fenyegető üzenetekkel, Zsu pasijától. Úgy látszik Pacsai helyett véletlen ennek a fasz Csabainak küldtem el a csajáról készült szőrmóksegg-es fotósorozatot. Na mindegy, úgysem tud idejönni, hogy agyonverjen, ahogy az üzenekben írja. Love Karantén!

 

Karantén ide vagy oda, a buli soha nem állhat meg és a hányás nem jelent kizárást!

vendeghanyas_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr7515592988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2020.04.09. 20:45:06

Ez kurva jó volt egyszerűen, ránk fért már valami új.
süti beállítások módosítása