Egy buszpályaudvar kocsmájában dolgozni szezonfüggetlenül is kihívásokkal teli, izgalmas és mindenekfelett élménydús szórakozás. Persze vannak az évben kiemelt napok, amikor az amúgy sem alacsony színvonalat akár négyzetre is lehet emelni. Ezek között van az aranyvasárnap is. 

2008-at írtunk és különösen hideg hajnal volt azon a vasárnapon, ami az advent szerint a negyedik. Ahogy lépdeltem a jegecses úton, a közönséges tiszafákkal tarkított parkon keresztül, egy éktelen üvöltés múlta felül a fülemben szóló szintén nem halk sátánmetál ördögi passzusait, s egy kisebb csoportosulásra lettem figyelmes. Néhány velem egyidősnek tűnő fiatal állt körbe egy idősebb figurát. A rúgás okozta puffanó-reccsenő hang feltornászta az adrenalinszintemet és elkezdtem feléjük rohanni. Közben a fülhallgatót a zsebembe gyömöszöltem és amennyire tudtam, igyekeztem felmérni a helyzetet. Részegek. De mennyire. Állni alig bírnak. Földön fekvő koszos fickó a fejét védve próbálta összehúzni magát, de hiába. Az ütések és rúgások csak sorozták ő pedig a beletörődés nyugalmával próbálta a lehető legkisebb tiszta felületet adni magán. Az első ütésem egy logó sapkás gyereket ért, a következő pedig egy koptatott farmeres díszbuzit akit még ismertem is. Naná Bálintka a volt sulim egyik legjampibb kisköcsöge, aki arról volt híres, hogy minden létező buliban verekedést kezdeményezett és az gazdag apja miatt mindet meg is úszta. Ahogy elterült különös elégedettséget éreztem, de még nem végeztem a feladatommal. Egy alacsonyabb kövér srác még talpon volt, kopaszra borotvált feje mintegy célpontként piroslott a sötétségben. Pecsenke vagy, hogy a faszba hívták. Rohadt egy dagadt disznó volt és régóta a bögyömben volt. Egy jobb horog a lengőbordáira, aztán egy bal a fejére és már csak egy maegeri (egyenes rúgás) kellett neki, hogy ő is padkát fogjon. Ahogy ezek a földön nyöszörögtek a hómlessz fickóhoz léptem és felsegítettem, majd elindultam a park végén fekvő buszpályaudvarra, ahol pár percen belül a kocsmát kellett nyitnom. Az üvegajtó előtt már kisebb tumultus fogadott, hiszen a csőalkeszek mindig ott vártak nyitás előtt. Szóltam az egyik melegítős fiszfasznak, hogy amíg beüzemelem a kávégépet addig takarítsa le a sloziban a csövest, közben meg kiszolgáltam a régi bútordarabokat és felhívtam a zsernyákokat is. Legutóbbi akcióm óta, nem igazán szerettek bejárni, de azért mindig hamar megjelentek, ha hívtam őket. Amíg egy mikróban melegített forraltbort csináltam a csövesnek, ráparancsoltam, hogy szépen tegyen feljelentést, ahogy én is tettem és bevallottam azt is, hogy lezúztam a kis faszjankókat, amúgy sem tagadhattam volna le, hiszen a pályaudvar sarkán figyelő kamera valószínűleg mindent látott. Mivel a három támadóból kettőt megnevezni is megtudtam, így előre borítékolható volt, hogy nem lesz eseménytelen a napom, ezért szóltam a távozó biztosuraknak, hogy örülnék, ha valaki a közelben maradna. Még egy kávéra is meghívtam őket. Faszom a jó szívembe. 

Öt óra harminc perc volt, mire sikeresen megittam a reggelt indító kávé-unicum kombómat, amit a nagy feszültségre való tekintettel duplán mértem. Az CsöcsösJulcsa becenevű váltókollégám, akkora rendetlenséget hagyott maga után előző nap, hogy két budapest parádé után nincs annyi szemét az utcán, mint amennyit én septiben összesöpörtem, de fellélegezni még nem maradt időm, mert elkezdtek befutni a vidéki buszok. Valamennyi kisebb város közlekedési csomópontjainak sajátossága, hogy mindenféle ünnep során megjelennek azok a buckalakók, akiket az év többi napján sosem látsz kijönni a tanyáról, ilyenkor viszont tucatjával jöttek be a kocsmába és várták, hogy a boltok kinyitásával egyetemben megszabadulhassanak a kis kuporgatott pénzeiktől. Ha már a vasárnapjuk úgy is el van baszva, akkor már isznak is egyet. Elég változatos egy társaság mert, vannak akik egész családostul érkeznek, vannak ahol csak anyuka mutatja az irányt, az apuka meg cipeli a böhöm nagy szatyrokat. Vannak akik szépen fel vannak öltözve, mégiscsak bejönnek a városba, másik pedig még a disznószart sem sikálták le a gumicsizmáról. Hatalmas volt a pörgés és már legalább tizenöt liter borból készítettem fröccsöt, de csak nem akartak eltűnni az emberek. Egy kis szilva oda, egy nagy körte oda és közben rendes sor alakult ki, aminek vége bőven a kocsmán kívül kígyózott. Azok a szerencsések akik találtak maguknak ülőhelyet, ordítva kommunikáltak és még a szokásosnál is feszültebbek voltak.

Az elektromos kis-rezsón, ami előző életében világhíres modellja volt az érintésvédelmi tankönyvek pirossal áthúzott illusztráción, már bugyogott a normális forralt bor is, mikor egy pöttömnyi néni kapaszkodott fel az egyik bárszékre, hogy egyáltalán köszönő interakciót tudjon velem kezdeményezni, három deci vörösbort, egy fél kevertet és egy wc kulcsot kért csilingelő hangon. Amíg a pattintós pénztárcájából előkukázta az italok ellenértékét, gondosan ügyelve arra, hogy az összetekert tíz-ezresek bent is maradjanak, kezdett valamiféle rossz érzés elfogni, hogy a mai napnak nagyon nehezen és súlyos áron lesz csak vége. A néni amilyen kis alacsony volt, úgy húzta le a napfényt soselátott dunántúli félszáraznak csúfolt pirosas löttyöt, a felespohár pedig nagyobbat koppant a lakozott pulton, mint az előző nap összetört sörösüveg a falon, így minduntalan a figyelmem is a néni felé irányult, aki félreérthetetlen mindjártbeszarok metakommunikációval indult meg a női mosdó felé, maga mögött hagyva néhány rotyogós öregasszony fingot. 

Az igazán vidéki buszok már mind befutottak, kezdtek megérkezni a helyi-hülyék is, akik szintén az utolsó vasárnapra hagyták a bevásárlást, de előtte még betértek inni egyet hozzám, aminek azért is örültem, mert így karácsony előtt minden forintot tudtam értékelni, amit a piájukon lespóroltam. Kezdtem magam egyre fáradtabbnak érezni, ezért ismét toltam egy kávé-unicum kombót, de már csak szabvány felest, biztos ami biztos alapon és nem is tehettem volna le jobbkor a poharat, mert ahogy felnéztem, a pult másik oldalán egy szőke hosszúhajú rendőrnő figyelte a mozdulatomat. Tán az előző nap a tévében játszott armageddon film, tán a hirtelen beütő unicum, vagy csak az zavarodottságom mondatta velem szinte reflexből, hogy; "esküszöm, hogy nem tudtam, hogy kiskorú" amivel bár a kocsma népes közönsége előtt osztatlan sikert arattam, a hölgyike kevésbé értékelte.Mondta is, hogy a reggeli könnyű testi sértéses garázdaságommal kapcsolatban jött, merthogy Bálintka apja állítólag őrjöngött a telefonban, de akkor még nem tudta, hogy mikor előállították a fiacskáját három mercis felnit is találtak egy kis zacskóban a zsebében meg vagy nyolc gramm fehér port, ami erősen túlszárnyalta a csekény mennyiséget. Mondjuk a városomban ezt kábé bárki aki ismerte legalább halommásból a srácot, az megmondta volna, így nem is teljesen értettem, hogy miért volt ez meglepő a hatóság számára, de hát mégiscsak rendőrökről beszélünk, ezért a tudatlanságért nem vontam le tőlük pontot. Igazából csak helyesbíteni akarta a jegyzőkönyvemet, mert visszanézték a térfigyelő felvételeit és volt néhány pontatlanság a vallomásomban, például nem említettem, hogy a számomra ismeretlen sapkás srácba még vagy nyolcat belerúgtam meg leköptem, de ezt stresszhelyzetre fogtam amin a rendőr picsa már megengedett egy alig látható félmosolyt.

Közben persze jöttek a parasztok inni, meg megjelent a főnököm is, aki baszott se segíteni, inkább egy kisüveges heineikennel beült a játékgép elé azt belecsavart egy húszast. Míg ő játszott közben a feleségének elmeséltem, hogy mi történt reggel és milyen a forgalom. Közben megjelent a város másik krémje, a Tomposka aki afféle fehérgallléros bűnözőnek képzelte magát, mert az OVB-nél tolta, meg mindig felhajtott galléros ingben verette, kitűrve a bőrdzsekijéből, amivel inkább hasonlított a '80-as évek műmájer motorosaira. Tomposkáról azt kellett tudni, hogy a fél városnak tartozott, a másik felét meg szimplán átverte, így amikor a pulthoz ért, különös figyelmet szenteltem a kezéből előcsusszanó bankókra, mert sok hibáján felül el kellett ismerni, hogy kézügyessége magasabban képzett volt mint, a bűvész Dynamo-nak és úgy cserélte ki a papír tízest ötszázasra, hogy észre se vetted csak záráskor, az okosított lóvék hiányából. A kis gyökér majdnem bepróbálkozott, de résen voltam, így a tervezett 1cl helyett 2cl-el kevesebb viszki került a kólájába, aminek mondjuk így sem maradt tudatában. Nem csoda, a pupilláira bazmeg, egy kibaszott boing is le tudott volna szállni. Sejtheted. Amúgy nem sok vizet zavart, beült a másik nyelőgéphez azt azt nyomogatta. Ekkor láttam utoljára, manapság meg  európai elfogatóparancs van ellene,hogy mit követettet el nem tudom, de a körözés az tuti, az előbb csekkoltam. 

Szépen lassan delet ütött az óra, amivel párhuzamban elkezdtek megjelenni azok a tanyasi rétipockok akik sikeresen abszolválták a bevásárlást. Akkora pakkokkal jöttek, hogy a 3 percnél tovább ottmaradó vendégek esetében rögtönzött csomagmegőrzőt kellett csinálnom a raktárból ölenként kétszáz forintért, ami természetesen Szerda Úr privát szilveszteri bulijának budget-jét gyarapította. Ha azt mondom, hogy egy konténernyi árú megfordult a kis raktárban délután kettőig akkor szerintem óvatosan becsülök, de arra nagyon emlékszem, hogy többször is ki kellett kulcsolnom a nyerőgépet százasokért, annyira ment a biznisz. Az emberek mindenféle faszságot megvettek amit találtak. Minél nagyobb volt valaminek a doboza, és minél olcsóbb volt annál inkább kelendőbb árúnak tűnt. A szomszédos kisbolt nyolcszáz forintért árult fényre olvadó műanyag kamionjai voltak a slágertermékek, a maga egy méter hosszú dobozával. Volt aki mindjárt tízet is vett, abban a hitben, hogy valami különösen nagy vásárt csinált, de csak azért mert ők még nem hallottak, az akkoriban Magyarországon éppen szárnyait bontogató, ebay huszárok viszonteladásairól. 

És mindenki gecire meg volt hülyülve, agresszívak voltak, tolakodtak és ha nem kaptak alkoholt a garatuk mögé fél percen belül, akkor üvöltöttek is. Volt valami különösen falusi nagycsalád is, akik kimaxolták a tizenkettő egy tucat mondást, ugyanis apuka-anyuka és a gyerekek pont annyian voltak, bár ahogy elnéztem a leharcolt nőszemélyt, már úton lehetett a következő. Különös érdekessége a természetnek, hogy összlétszámukat pontosan ugyanannyi foggal is áldotta meg, mármint elosztva a családban. Mire a gyerekeknek lecsapoltam a gépikólát ami számukra a korán érkezett jézuska érkezésével volt egyenértékű, a házaspár is nagy veszekedések közepette kitalálta, hogy mit isznak, mert a Jolán szerint a Gazsi nem ihat még egy pálinkát, már ivott kettőt a vásáron, meg kapott csavaros rakétát is a buszra, de aztán a béke kedvéért kaphatott egy kicsit, ami elég nagy kibaszás volt szegény Gazsival, mert nem állt szándékomban a három centilitert teljes egészében kitölteni. Ahogy elnéztem a szerencsétlen gyerekek koszos és foltozott ruházatát, majdnem megszállt a karácsony szelleme, de Jolán megakadályozta egy hatalmas nyeeeeee adjá' műg egy serrit heee felkiáltása. Mindenesetre gyorsan küldtem egy sms-t anyámnak, hogy hozza le azt a nagy kukászsák ruhát amit előző nap összekészítettünk, hogy leadjuk valami vöröskeresztesnek, vagy fasztudja. Meg is jelent hamar, még szerencse, hogy nem laktunk messze a kocsmától. Amíg Gazsi meg Jolán épp azon veszekedett, hogy Gazsi ihat-e mégegyet, addig félrehívtam a legidősebbnek kinéző csemetét, akit még látásból ismertem is a suliból, azt odaadtam neki, hogy kinőtt, de jó állapotú márkás ruhákkal van teli, öltözzenek fel, mert kritikán aluli, ahogy kinéznek és megígértettem vele, hogy jöjjenek be majd két ünnep között még, azt írja össze, hogy milyen ruhák kellenének, mert úgy felbasztam magam, hogy a négyéves forma bongyori-hajú kislányon egy olyan szakadt farmer volt, hogy manapság devergoban nem találsz olyat. Megint mások faszsága miatt kellett felhüpörtyülnöm egy unicumot, mert így felbaszni a lelkületemet azért nem sűrűn tudják, úgyhogy míg Gazsiék rögtönzött mónikashow-val szórakoztatták az amúgy nem sokban különb vendégséget én is megnyugodtam.

Ekkor érkezett meg Garaba meg a Dani akiket még a tölgyből ismertem, olyan matarészegek voltak, hogy kényelmes háromnegyed órába telt, míg eljutottak a bejárattól a pultig, pedig csak két méterről beszélünk. A Garaba bazmeg egy akkora puttonnyal jött, hogy elsőre fizikai képtelenségnek tűnt az egész, a Dani meg egy kis papírszatyrot szorongatott, de már ránézésből nagyobb érték lapult benne mint az egész kocsma. Dani az a fajta seftes cigány volt akit nagyon tiszteltem. Sírásóként dolgozott, mellette meg minden szarral üzletelt amiben pénzt látott és még legális volt. Kidobni való csempék, bontott tetőcserép, megpattant csaptelepek, raklapok, vagy éppen hajgumik mind a kínálati portfóliójában voltak és soha senkit nem vert át. Fontos még megjegyezni, hogy portékáit soha nem lopásból, hanem a főállásából fakadó ismeretségi hálón keresztül szerezte. Tudniillik azok akik meghalnak, sűrűn hagynak maguk után hagyatékot, amik faluhelyen lehetnek omladozó, salétromszagú vityillók, borospincék, kertek aztán ilyenkor temetés után felajánlja, hogy ami nem kell azt szívesen elviszik. Lehet, hogy morálisan megkérdőjelezhető tett, a könnyes szemű rokonoknál kapásból így indítani, mikor még a föld sem szilárdult meg a koporsón, de hát valamibű meg kell élni - mondta mindig Dani. Most valami olyasmit próbált magyarázni, hogy sikerült három jó állapotú cserépkályhát is elemeire bontani, amiből gecisok pénz jött össze. Szíjjelszedtem blögh halod tesa, szanaszíjjel ís más meg is vót a helye nekije. Mint megtudtam, kábé három misit harácsolt össze az elmúlt hónapban és tele van arannyal a kis szütymije, mert az egy éves kislányának nem lehet akármilyen fülbevalója geci. Közben a vagyonnyilatkozat megtétele után sikerült kinyögniük, hogy mit akarnak inni, vodkát tisztán, meg kértek nekem is, amit rutinos emberként én is elfogadtam annak számolva, de vízként megidva és ezt még eljátszottuk vagy hatszor, így a napi megpróbáltatásaimmal egyenértékűnek kezdtem érezni az apanázsomat, de még hátra volt majdnem egy teljes délután. Garaba a pultra támasztott fejjel aludt és akkorákat fingott, hogy csak úgy tizedelte, a még kocsmában maradt vendégeket, pedig azoknak sem volt feltétlen jobb szaga, de hát ugye mindig csak a másik bűze zavarja az embert. 

Az ajtón belépve, hangosat köszön az egyik nyugger, jól ismerem, minden nap jön random időközönként, alacsony, pocakos faszi, kibaszott gazdag és őt nem húzom le soha, mert mindig kedves és tisztelettudó. Kér egy távcsőt (két kisfröccs), meg egy unicumot (nekem is), koccintunk és leül a kisasztalhoz, ami dedikáltan az övé és néha elalszik. Most is így tett. Már nagyban horkolt ő is mikor megérkezett három olyan díszpicsa, hogy csak kapkodtam a fejem, de mint a kilenclyukú híd, ezek is csak távolról voltak szépek, ahogy közeledtek, kétség sem férhetett hozzá, hogy ezek is csak piros betűs ünnepekkor látják a város fényeit. Jó ízlésük tanúbizonyságáról az akkoriban divatos (?) rózsaszín feszülős melegítőnacik, magassarkú csizmával kombózva tanúskodtak, s az egészet megspékelték egy szőrmeperemű kapucnis, a derekat nem takaró, mayo chix utánzatú pufidzsekivel. A szempilláik összeragadva, az nyakukon az alapozó a bőrük színétől elütve, tették a picsájukat miközben nyitott szájjal rágóztak, hogy megcsodálhassam a fokukon lerakódott több rétegnyi lerakódást. Fülükben akkora karikák csüngtek, hogy csukott szemmel is bármikor áthajítottam volna rajta egy egész csomag sós-pörkölt földimogyorót, apró ridiküljeiket pedig gondosan takarta a fejenként háromszáz papírszatyor, Agressor, Devergo és Nike felirattal, ami között elbújva néhány vodafone-os és BÁV zálogos is helyet foglalt. Bacardi Breezer-t akartak inni, de sajnos mi csak smash nevű koppintást tároltunk, azt is hátul, így széles mosollyal adhattam elő azt, hogy sajnos elfogyott. Persze majd pont titeket nem húzlak le kis picsák mi? Legnyájasabb modoromban, amelyben bár a hányingert kerülgetve, de azért kokettálva velük (nehogy ne érezzék magukat királylánynak) felhomályosítottam őket arról, hogy első osztályú koktélokat tudok keverni, ha ilyen óhajuk van, a sex on the beach után még kacsintottam is egyet, amivel már meg is nyertem a következő rendelést. Jó ha egy cent alkohol volt a színes löttyükben. Ribancok. Annyira vették az ívet és annyira bejött nekik színlelt rajongásom, hogy még vagy hatot megittak és a placebótól megrészegülve távoztak botladozva, amit megkoronázott, hogy a fekete vasalt hajú, akkorát taknyolt a buszlépcsőn, hogy a fehér pufikabátot rögvest dobhatta a gecibe ki, a orrából érkező piros színű absztrakt minta miatt. 

Kezdett nagyon tele lenni a tököm és már az unicum sem segített igazán, mikor sikerült végre kitessékelnem Garabáékat, azzal, hogy le fogják késni a buszt az asszony meg szét fogja baszni őket így, de újabb és újabb hullámban érkeztek a parasztok, tesco-s és lidl-s szatyrok ezreivel. Meggyőződésem, hogy kizárólag az aznapi a kocsmát megjárt műanyagzacskók és nejlonok egy komplett hektárnyi szemétszigetet kitesznek most valahol az óceán közepén, de Gréta akkor még csak három éves volt, így nem tudta felhívni a figyelmüket a veszélyre. 

Kisvártatva kezdtek megérkezni a szokásos délutáni alkeszek is és úgy tűnt, hogy lassan a hétköznapok szokott állatkertje marad csak nekem, amivel problémák nélkül ki is tudtam volna egyezni, de ismerős arcok kezdtek megjelenni a pályaudvar azon szélén, ahová a kocsma kis ablakából pont ráláttam, ez pedig nem volt nyugtató hatással rám. Először csak azt gondoltam, hogy túlparázom, hogy megint sokat ittam és hülyeségeken jár az agyam, ezért letoltam még egy unicumot és megpróbáltam egy cigi mellett tiszta fejjel átgondolni a lehetőségeket, de ahhoz túl sok olyan kis csírát véltem felfedezni, akik valamilyen hálón keresztül a Bálintkához meg a Pecsenkéhez köthető. És most nem a koptatott farmeres, harciropi kommandóra gondolok, akik minden hétvégén szétekizve varázsolnak a helyi idézőjelben is csúfosnak titulált disco-ban, hanem olyan srácokra, akikről tudom, hogy gond nélkül széjjelpakolják a helyet, csak azért, hogy engem megverjenek. Bár magam sem tudom mit gondoltam, várható volt. Felhívtam ismételten a zsernyákokat, hogy tán ideje lenne ha tennének egy látogatást felém, amire telefononon is hallható bólogatás volt a válasz, hogy jólvan-mindjárt-megyünk. Éreztem, hogy a rendőrökkel való kegyetlen bánásmódom itt most meghálálja magát, így kénytelen voltam más megoldás után nézni. A Garabáék akik elég komoly ütőemberek voltak, nagy valószínűséggel otthon horkolnak a kanapén, ha csak nem álltak meg a Tölgyben, a thai-boxos csapatból kábé egy órán belül senki nem ér ide, még ha azonnal útnak indulnak sem, a főnököm csapatos balhék esetében beszaribb volt, mint aurélió a tárgyalásán, más meg nem igazán jutott eszembe, főleg mert, mire ezeket a gondolatokat összeraktam, konkrétan a pult előtt állt egy hármasfogat, a kocsma előtt meg még vagy tízen. 

- Ki tudsz jönni picit? - tette fel a kérdést az egyik alacsony, aki a reggeli kövér srác egyik legjobb barátja volt. 

- Sajna nem, nem hagyhatom itt a pultot. De mond csak, hátha tudok segíteni itt is. - válaszoltam határozottságot színlelve.

- Azt kétlem, de ha akarod, bent is csinálhatjuk. - mosolygott. 

Mivel tudtam, hogy mi fog történni, így meg sem próbáltam kidumálni magam, a bal karommal sikerült levédenem egy parasztlengőt, ami gyönyörűen a fülem és a halántékomon talált volna el, de ebben a pillanatban történt valami, amire nem számítottam. A kisöreg, az asztalnál, aki délután kikérte a két kisfröccsét, most felállt és halkan annyit szólt, hogy ne mozdulj! Én nem mertem odanézni, mert vártam a következő ütést, de a srác elkezdett hátrálni. A faszi kezében egy akkora kibaszott nagy pisztoly volt, hogy elsőre nem és értettem, hogy bírja megtartani. Üljetek le a bárszékekre! - mondta ellentmondást nem tűrően. A három srác leült, a faszi meg odatipegett az ajtóhoz és ráfordította a reteszt. 

- Most szépen megbeszélitek! - szólalt meg ismét.

A srácok remegő hangon, óvatosan és szinte érezhető húgyszaggal átitatva belekezdtek.

- Megverted hajnalban a Bálintékat miközben ők magatehetetlenek voltak! - mondta a másik srác, aki az előző ütőgyereknek volt a tesója.

- Nem voltak magatehetetlenek, hárman vertek egy csövest és a földön rugdalták... - mondtam, immár tényleg magabiztosan.

- De bevitték őket a yardra! - kontrázott a harmadik, aki eddig csendben volt.

- Látta a kamera... Ha nem bántom őket is beviszik. - szóltam nyugodtan és közben töltöttem magamnak egy unicumot a srácoknak meg nyitottam egy-egy kis heineikent.

- Őszinte leszek -  törtem meg a hatalmas csendet - amíg az első ütést ki nem osztottam, azt sem tudtam kik azok. Csak annyit láttam, hogy egy öregembert rugdal három fiatal a földön. Ismerlek titeket, tudom, hogy Ti sem hagynátok..

A régóta tartó önpusztítás hatására ez a rész eléggé homályos, viszont a beszélgetés akkor vett éles fordulatot, mikor kiderült valamilyen úton-módon, hogy Bálinték aznap még egy embert megvertek, méghozzá úgy, hogy a faszi intenzíven feküdt. Ez már felbaszta az addig rám haragos emberek agyát is és elfogadták, hogy amit tettem az rendben volt, így megköszönték a sört és azt mondták, hogy rendben, felejtsük el. Az öreg alkesz, a pisztollyal a kezében még rájuk parancsolt, hogy fogjanak kezet velem és úgy mondják, hogy ez a sztori itt véget ér, mert az adott szó, az jelent mindent. És valóban. Kezet fogtunk és azóta is köszönnek az utcán. A Bálintot meg másnap kiengedték, mert nem volt bizonyítható, hogy ő ütött, de azóta csúnyán néz rám, ha esetleg meglát. 

Nem állítom, hogy akkor nem hűlt meg bennem a szar is, de visszagondolva, egész jól sikerült, hála az öregnek. Aztán amikor ezek elmentek és a retesz újra kinyílt a kocsmaajtón, betódult annyi ember, hogy azt sem tudtam, hogy hol áll a faszom. Még öt óra volt zárásig, de az új vendégekkel együtt megérkezett egy olyan csapat is, akiket soha nem láttam szívesen. A lomis cigányok...

innen folytatjuk