Pénzes Zsombi kivezetése nem egyedi eset volt a kis kocsmában. Napi szinten ellátta drámával az agglomeráció a helyet, így én soha nem unatkoztam. Persze egy buszpályaudvar mindig kemény terep és amíg busz járt, addig ember is volt. Bár néha utána is.
Ahogy az előző sztoriban felvezettem a kocsma kádárista örökségének minden hozadékát, úgy az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy rendkívül felemelő érzés volt ott dolgozni. Egy olyan dörzsölt csálinger mint én, szinte rutinból hozta a pultot, komoly odafigyelésre szinte nem is volt szükségem, ergo simán lehetett fullmásnaposan vagy éppen nulla alvás után is hozni egy 18 órás műszakot. A belefeketettt energia és a kapott pénz így számomra kellően pozitív mérleget mutatott, sőt így megengedhettem magamnak azt is, hogy néha egy-egy héten csak 4-5 napot dolgozzak és bőven három kiló felett kerestem, az okosításokkal meg a jattal persze. Akkoriban az nem volt szar pénz.
Volt egy csávó az Ecseri, ismerték őt az egész városban, mert egész nap a kocsmákat járta és úgy szerzett potyafröccsöt, hogy behordta a poharakat a pultba, meg önszorgalomból ürítgette a hamutálakat, szóval úgy két óránként adtam neki egy hosszúlépést, 6 cl borral, de amilyen előrehaladott alkoholizmusban szenvedett már azt is sokalltam. Egy szép napon fut be az Ecseri, hogy valami véres leszámolás van itten és a zihált, borgőzös hangja elhalkulásával magam is meggyőződhettem róla, hogy a háttérből erőteljes falusi fight lehet a közelben. Mikor kiléptem a kocsma előtti térre, amely lényegében a buszpályaudvar területe volt, magam is meggyőződhettem arról, hogy tizenhéz roma verekszik egymással, látszólag mindenféle logika nélkül, mintha csak valami free for all meccs lenne, de a végére kiderült, hogy három társaság ugrott egymásnak valami szerelemféltés ügy miatt. Mint helyi kocsmáros, felelősségteljesen kihívtam a yardot, majd úgy tettem mint minden épeszű ember; mintha mi se történt volna. Pedig a helyzet erőteljesebbé sikerült mint gondoltam, ugyanis alig a nagy bunyó után a győztes társaság hozzám jött be, leöblíteni a harc utáni izgalmat némi viszkivel.
Az izgalom és a félelem, izzadós keveréke szinte tapintható volt a kocsmában. Az öregek jobbnak látták hazamenni, a többi alkoholpatkány is amennyire tudott inkább félreállt, vagy arrébb húzodott. Hosszú percek követték egymást, ahogy a véres arcú romák, üvöltve követelték az italukat a helyzeten pedig nem segített, hogy szamurájkard és bézbóz ütő is színesítette az outfitjüket.
Kétezer forintot kértem a viszkikért, amit bár kissé vonakodva, de letettek a pultra, majd fenhangon ecsetelték a nagy verés részleteit. Az elkövetkező húsz percben még öt kört ittak, szerencsére rendesen fizetve azt, mire megérkeztek a rend héber őrei, amit ők provokálásnak ítéltek ezért a repsol dzsekik alól előkerültek a hosszított fegyverek és mint valami bollywoodi paródia, beálltak avanger-s támadóállásba, ami a pultból, hátulnézetből, még ebben az amúgy igen feszült szituácuóban is előhozta belőlem a kendőzetlen felröhögést, ami pont megzavarta annyira a rosszfiúkat, hogy a zsernyákok fegyvert tudjanak rántani. Innentől a cigók együttműködőek lettek hirtelen, de azért csak úgy presztizsből szitkozódva tűrték, hogy bevigyék őket bilincsben. Az Ecseri meg mint valami sarokból előbújó gollam, gondosan felhörpintette a pulton maradt viszkiket, ha már úgy is ki van fizetve, aztán eldőlt a nyerőgép mögött mint a zsák.
Kicsivel később érkezett meg városunk réme, Action Béla aki ilyen rendőrgóré volt, de nem városi hanem csak ilyen teamleader jellegű középcsicska. Action Béláról legendák terjedtek megyeszerte, ő volt az a fajta zsaru aki a saját anyját is megbüntette gyorshajtásért és akkor is uniformisban meg övre csatolt pisztollyal mászkált, ha amúgy nem volt szolgálatban. Bélát én jó rég óta ismertem, tanuló koromból, már akkor is egy seggfej volt akinek a háta mögött mindenki röhögött és amióta kávézókba járt, soha nem kapott turha nélküli eszpresszót vagy kappucsínót. Szóval jön be Action Béla, hogy felvegye a jegyzőkönyvet, gátlástalanul kér egy kávét egy kis rummal, aztán meg mellé egy szál cigit tőlem, mert nincs nála pénz, hogy vegyen egyet, de mire megírja a kikúrt jelentését már az ötödiket szívja.
Közben megérkezett a kocsma egy másik illusztris vendége, a DagiJani, aki egy jópofa ötvenhez közeli fickó volt, rosszul szabott öltönyével még így is úgy lógott ki a társaságból, mint Dzsordzsó Ármáni egy katmandui sámánklub éves betépési ceremóniájáról és kikérte a szokásos kóláját és beállt a gyümölcspóker elé és behúzott két összegyűrt tízest. Minden nap ezt csinálta, postai alkalmazott volt a csávesz, hogy honnan volt minden nap húsz rugója nyerőgépezni az rejtély, de pontosabban jött, mint a Német Vonatok, aminek mondjuk hírét mi is csak a tévéből hallottuk, de elhittük. DagiJani egy kólával, fél doboz cigivel körülbelül egy-két órát volt minden nap nálunk, közvetlen munka után és függően attól, hogy a húszezer forint meddig tartott a gépben. Rendszerint vesztett, de párhetente előfordult az is, hogy kiszedte a hatvan rugós jackpotot. Olyankor mindig rákérdeztem, hogy mennyi nyerőben van, de csak ingatta a fejét, amit gyors fejszámolásom után leginkább csak minuszban tudtam definiálni.
Action Béla viszont résen volt és félrehívott, hogy ugyan tartsam már szemmel a csávót és szépen írogassam, hogy mikor van itt és mennyit költ, nem fogok rosszul járni. Már akkor is tudtam, hogy a patkányok mindig hamar bennragadnak a csapdában, így a besúgás alól ki nem térve helyeseltem, de a jövőben mindig csak annyit mondtam nekik, hogy szorri de nem figyeltem fel semmi különlegesre. Meg amúgy sem emlékszem, mert be voltam baszva. Hozzáteszem ez sűrűn igaz is volt. Amivel viszont nem számoltam, az az, hogy a zsernyákok rámtelepedtek.
Pár hét elteltével egész konkrétan egy teljes műszak hozzám járt be kávézni és cigizni, amit rendszerint basztak se kifizetni, sőt a pofátlanabbja még azt is megcsinálta, hogy kért a polcról egy-egy doboz cigit, majd később behozza. Vonakodásom tettre késztette az amúgy erős, vidéki legényeket, s levették a cigit maguknak, amit viszont már nem tudtam a ház számlájára írni. Így kénytelen voltam a jattomból és az okosított zsöcimből állni a rendőrök potyázását. Ha Gyulától egy dolgot tanultam, az pedig az volt, hogy aki az én pénzemet elveszi, az szíveslátásra ne számítson...
következik: Hogyan szopattunk meg összehangolt akcióban húsz korrupt rendőrt?
