Ivett ugye ott maradt el a sztoriban, hogy Jocóval annó nagyon összeveszett, meg hát ugye kopasz mesterünket le is csukták a gecibe. Azóta még Pacsai se tudja mi van a kiscsajjal, pedig baszki azóta a körmét is minden nap úgy vágja, meg reszeli, hogy a selyem érintése ahhoz képest durva csiszolópapír.
Ki a fasz gondolta, hogy pont London belvárosában fogja, pont Klárika megtalálni a csajt, aki bár felszedett magára pár kilót, de láthatóan kivirult, világi nőként szürcsölte úgy a cidert, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A kezdeti "Hátte-Hátén" kérdések után viszonylag normalizálódott a beszélgetés és Gitta érezvén, hogy ő nem kell oda le is falcolt. Az Ivett meg elkezdett mesélni…
Persze minden azzal kezdődött, hogy ugye Ivett aggódott Jocóval mikor az kezdett megkattani és akkor a csávó ki is baszta. Pár hét múlva pedig lesittelték, ami tényleg durva volt. Állítólag rendesen a tapolcai elit kommandó ment ki érte több autóval és az ágyából húzták ki, miközben az anyja a háttérben sipákolt.
Sőt, egészen addig sipákolt anyuci, míg neki nem rohant az egyik swat-osnak, az meg le nem rúgta az anyatigrist a földre, így egyből mentőt is kellett hívni. Jocó anyja hívta fel az Ivettet, hogy legalább wc papírt vigyen be a kórházba, mert a cigányok ellopták. Itt értesült a drága ex-ura rabosításáról. Anyuka olyan szinten összetört, hogy beszarás, ráadásul a szomszédok elkezdték kinézni, ami csak súlyosbította az öreglány amúgy is nehéz helyzetét.
Ivett itt döntötte el, hogy elmegy látogatóba egyszer. Egyetlen egyszer. Ígérte magának. Mint kiderült a magyar börtönökbe csak úgy könnyű bemenni, ha ottalvós jegyet váltunk hosszú időre, de vízumot szerezni nehezebb mint egy idegen ország állampolgárságát letenni, még úgy is, hogy nem beszéljük a nyelvet. Hetek teltek el mire egyáltalán elfogadták a témát aztán még egy mire időpontot kapott. Óvatos fickók ám a büntetés végrehajtás emberei, rendesen megszűrik, nehogy sor torlódjon fel a rácsos kapuk előtt. Én a magam részéről simán azt hittem, hogy ez ilyen szabad bejárós téma, mint valami állatkert csak több dzsettával, de állítólag nem, pénzért sem lehet bemenni nézni a majmokat, pedig szerintem tök vicces lenne.
Volt annó egy vendégem még a Tölgy büfében valami sírásóként dolgozott nőként, szóval eleve beszarás, de a lényeg az, hogy ő mesélt a női börtönökről, ami szerintem remek terep lehet, mármint ilyen kiállítás jelleggel, elmenni megnézni mi megy ott. Állítólag a kenyérbelet összegyúrják, egy átlagos hímvessző tizenkétszeres nagyításában élethű formatervezést csinálnak, kiszárítják, rátesznek egy zacskót meg némi folyékony szappant azt mehet a menet. De sztem ez csak valami átbaszás lehet, a nők tutira nem ilyen perverz állatok mint mi.
Ellenben a férfiböriben ott rendesen kreatívak a faszik, mármint ha arról van szó, hogy a pöcsüket dugdossák bele valamibe per valakibe. Óvatosan és tudatosan kihagyva a kényszerből jött, nem feltétlen kölcsönösségen alapuló homoszexualitást. Szóval a böriben ugye elviekben csak faszik vannak, de mivel a magyar büntetésvégrehajtás tisztában van a “köcsög” szó vulgáris eredetével ezért korlátlan számban tesz elérhetővé gumióvszert a raboknak. Na most ezt az agresszívje ezt ugye eredeti útmutatás szerint, két személy egymásba való behatolására használja. Az ügyeskedő, kreatívabb csáveszek ezekből viszont műpinát hajt, méghozzá úgy, hogy a törölközőt, vagy bármilyen ruhadarabot jó szorosan felgöngyöl, középen van a gumi, aminek a kilógó részét visszahajtja a henger alakú ruhadarabra, azzal szororosságot, azaz szűkösséget adva neki. Hogy mindez miért volt kurva fontos, aztat én nem tudom, de Klárika szerint Ivett ezzel indította mondandóját. Klárika drága meg is jegyezte, hogy na nem mintha akadna éppen olyan kérő aki megüti a szintet, de mindezek tudatában még Brad Pittet se szopná le, ha arra kerülne sor így véletlen. Egy jó darabig biztosan. Voltak még praktikák, de ezt már sem Klárika, sem én nem akartam hallani, így szerencsére ügyesen témát váltottak.
Jocó idegese feje nehéz nem volt éppen megnyugtató Ivett számára. Tudta, hogy itt nem merné bántani, de a remegés benne volt. Miután túlmentek a fentebb taglalt undorító részleteketn, kiderült, hogy közel négy év vár reá, mert lemondott a tárgyalásról való jogáról. A csávesz sejthette, hogy az étteremből nem sok maradt, de szíve csücske a bömös-t sem látta és arra azért kíváncsi volt. Ivett nem tudta, hogy hazudjon, vagy csak ferdítsen arról a tényről, hogy a csávó lesittelését követő második napon a BMW eltűnt a lakótelep parkolójából. Ivett habozása még az olyan ösztönlényekben mint Jocó is felhozta a megértés képességét így szerencsére a lánynak nem kellett a szavakkal bíbelődnie. Még idegesebb lett. Pedig Ivett most tényleg kedvesen érkezett. Eleve rohadtul bántotta, hogy meg se kérdezte, hogy mi van vele, meg hogy viseli, meg úgy összességében még csak hálásnak sem tűnt, hogy meglátogatta. Jocó folyamatosan valami faszságra akarta rávenni, hogy adjon neki pénzt, cigit, csempésszen be mobiltelefont a pinájában, mert mindenkinek van, csak neki nincs és mekkora cink már, amikor Ivett folyamatos hárításaira kiszaladt belőle, hogy ennyit sem tudsz megtenni értem faszom?
Ivettet ugye nem úgy ismertük meg, mint aki nagyon beleáll a balhéba, de most nem fogta vissza magát és rendesen mondta, hogy tudod mit Jocókám, egy kizsákmányoló kisgyerek vagy, aki megérdemli a sorsát? És tudod mit? Kúrtam a Pacsaival Sound-on és sokkal nagyobb a fasza mint neked!! - majd nőies kacaj kíséretében elviharzott a böriből.
Ahogy ezt a sztorit röhögve adta elő Klárikának, fel sem mérte a nagyvilági főhősnőnk arcszerkezetének változásait, pedig az addig együgyű mosolygás, hamar csapott átt “most megdöglesz bazmeg” - nézésbe. És akkor Ivettnek leesett a tantusz. Ezek akkor bizony kavartak.
Hamar akart volna terelni, hogy igazából nem volt semmi, csak a pacsai véletlen megujjazta, de Klárika a részleteket már meg sem hallotta. Egy pofon volt nem több, akkorát csattant, hogy az utcán bóklászó turisták mind a Big Ben-re néztek, hogy mekkora kattant a mutató gec, de mire bárki is feleszmélt volna, már csak egy enyhén husi, piros arcú lány ült a teraszon, üres cideres pohárral maga előtt.
Klárika hazament és hosszú idő után először elsírta magát. Nem Pacsai miatt, hanem mert ez a hálátlan ribanc még fel sem kapta a fejét arra, hogy a Májki meghalt. Könnyes szemekkel visszakereste Májkival folytatott beszélgetéseit és tán’ a drogosok istenének fura fintora, de az alábbi szám volt az utolsó fogadott üzenet a sráctól. Végtelenítve hallgatta, amíg álomba nem sírta magát.
Nem németeseknek írom, hogy a refrén itt az, hogy:
Willst du mit mir Drogen nehmen? - Akarsz velem narkózni?
Dann wird es rote Rosen regnen - Akkor majd vörös rózsák hullanak
Ich hab's in einer Soap gesehen - Ezt egy "telenovellában/szappanoperában" láttam.
Willst du mit mir Drogen nehmen? - Akarsz velem narkózni?
Szerencsétlen Májki, nekem hiányzik basszameg. R.I.P.