A fancyBistro-ban már nyitás óta nincs fogpiszkáló. Ez nem valami léhaságból elfelejtett faszság, hanem tudatos üzleti szemlélet, hiszen a vendégkört tekintve joggal várható el tőlük, hogy rendezett és ép fogakkal térjenek be. A fogpiszkáló és maga a fogpiszkálás ténye régóta parttalan vitába sodorja a vendéglátás egy magasabb színterét. Mikor az üzletvezető Miki kitalálta a teljes arculatot, szándékosan elvetette a bárminemű fogpiszkálás lehetőségét. 

Eleinte volt pár zsírnyakú, aki megjegyezte a fogpiszkáló hiányának tényét, de mikor Áron meg a többiek vigyorogva betolták, az előre betanult választ, miszerint ismernek egy jó fogorvost, akkor a kopaszokban is tudatosult a tény, hogy figpiszkálni nem menő, mert csak rothadó rágókra asszoicál az entellektüel. Az évek alatt a törzsközönségben ez rendesen tudatosult is, havonta elvétve érdeklődött csak néhány gazdagabb vidéki az apró kis fapálcikák felől, akik jellemzően a netes értékelések miatt elhozták a csajaikat, vagy feleségeiket, hogy villantsanak, de ugye attól, hogy a tehetős cigány még elmegy operabálba, még nem feltétlen fog tudni viselkedni. Láttunk már ilyet. 

Történt viszont nem is olyan régen, egy érdekes eset, ezzel a kis apró jelentéktelen tárgynak a főszereplésével, méghozzá közvetlen a múltkori esemény utáni napon. Jön be a középkorú fickó, első ránézésre is látszik, hogy jobban el van tellve magától, mint Tony Stark és Pintér Tibor szerelemgyereke, mögötte meg egy olyan nőci, akit csak a kosztümös filmekben látni, az ellenszenves mostohaanya karaktereként. A pult mögött álló Áronban akaratlanul is olyan gondolatok törtek fel, amelyben zokniba csavart marhatrágyával ütlegeli a sznobkodó faszi fejét, miközben azt üvölti, hogy te stílustalan vidéki paraszt takarodj innen, de az ilyesfajta fantáziáit meghagyta recskázáshoz, amik rendszerint úgy végződnek, hogy a csinosabb vendégek a pultban blázolják, miközben ő koktélt kever. 

Leül a faszi, aztán kényszeredetten felpattan és jól körbevizslatja a teret, majd kihúzza a széket az asszonykának és közben olyan arcot vág, amely egyszerre nyugtáz elégedettséget és vár elismerést a külvilágtól. A lábával dobolva türelmetlenül várja, a pincér megérkeztét, s magasra szegezett fejjel érdeklődött az ételekről, italokról. 

Tudod az a fajta csávó, aki már ránézésre is olyan túlvállalós, hogy minden egyes mozzanata szinte kizárólag a külvilágnak szól és legbelül kurvára nem ott lenne ahol éppen van, hanem a kertben, telken röfögne félmeztelenül, hasát kidüllesztve, dobozos sörrel a kezében, régi kúrós sztorikat mesélve a haveroknak. De az üzlet, a feleség, az élet nem ezt várja tőle, ezt ő is tudja, ezért időnként betáraz a naptárba valami olyan dolgot, amivel vagy a facebookon tud villogni. Ugyanis ő, pontosan ő az aki kibaszott büszke a technológiai rátermettségére, s valamelyik világmárka csúcsmobilja, nem csupán kiegészítőként, hanem teljes értékű funkciókkal ellátott, svjácibicskaként lapul a zsebében. Tőlük látsz olyat, hogy még vízmérték app is van a telefonon és a falra akasztott túlárazott ikeás képeket, annak segítségével állítja be, de nem csupán kiegészítő dolgokat használ, hanem a közösségi médiát is. Nem rest megosztani nyaralós fotókat, jó kocsikat, vagy éppen fitness ribancok pucsító képeit, alá óvatosba odaírva, hogy azé' az asszony jobb. Ismerősei hosszú távon a pokolba kívánják, de mivel mégiscsak van mit a tejbe aprítani, így a közvetett vagy akár közvetlen haszonszerzés céljából jóba maradnak vele.

A vacsora megérkeztével a csávó már épp filterezi is a steakről készült fotót, aminek árán azért szemforgatva csendben kurvaanyázott, hát még amikor realizálta, hogy az asszony által választott desszert árából odahaza ketten megebédelnek a rigóvendéglőben. Sebaj, egyszer élünk és legalább a vastag marhahúst jóízűen elfogyasztotta. 

Áron szerint aki paraszt, az paraszt is marad, bármennyi pénze is lesz, s hiába váltja a gumicsizmát a lacost vitorlás cipő. Emberünk a hús elfogyasztása után indulatosan tett is erről tanúbizonyságot, mikor felháborodását jelezte, a fogpiszkálók hiánya maitt. Még akkor sem enyhült meg, mikor Áron felhívta a figyelmét rá, hogy a férfimosdóban talál eldobható, egyszer használatos fogmosó csomagot, így addig addig hisztizett, meg óbégatott, míg a konyháról a szakács ki nem adott néhány darabot, amivel általában az olajbogyókat vagy a sajtválogatásokat szokta megtűzni. A faszi mint aki csatát nyert, olyan örömmel vette először kézbe a kávéscsészén, szalvétába hajtott néhány szem fogvájót, mintha csak a számla végösszegének felét alkudta volna le. Neki is áll, mindenféle illemszabályoktól nem tartva használni is az apró hegyes fapálcikákat. Már legalább tíz perce, mikor gondolta, hogy egy tükör segítségével talán könnyebb lehetne kipiszkálni a törött fogban ragadt marhahús rostját, így meg is indult a mosdó felé. Ahogy tartott balra, ahol a lengőajtó takarásában lehet csak bemenni a mosdókba, úgy gondolta, hogy közben odaint Áronnak, hogy fizetne, s ahogy így féloldalasan fordult vissza, az addig bal kézzel tartott lengőajtó óhatatlanul megindult visszafelé, egyenesen éllel elkapva a faszi állkapcsát, ahol lezserül tartotta még mindig a fogpiszkálót. A zsanérba szerelt rugó nem volt új, de erős, legalábbis az az ordítás amit a faszi kipréselt magából, igen nagy erőhatás következménye lehetett. Persze a Bistro javanépe, összerohant, hogy mi a fasz történhetett. Hát az történt basszátok meg, hogy a fogpiszkáló a félig törött fog oldalsó járatán keresztül vagy két centi mélyen fúródott bele a csávó ínyébe, szóval a vacsora után instant szájsebészet lett, nem pedig kúrás, ahogy azt emberünk eltervezte. A számla végösszegét meglátván csak vérbuborékok és krvkákfsza jött fel a grimasztra tartott száján.

Áron szerint ennek a történetnek is meg van a tanulsága, mégpedig az, hogy; egy jó étteremben parasztság fogpiszkálót kérni.