Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Félelem és Rettegés Bécsben

2019. március 27. - Szerda Úr

Májki nem vezet. Andrisnak kell és már most picit megbánta, hogy igent mondott a hétvégi bebasztúrára. Májki folyton goát, minimált, meg mindenféle olyan zenét pörgetett cigányhangszórón, amit annyira nem komált, de végülis úgy volt vele, hogy egy kis kikapcsolódás nem árthat. 

vendeghanyas_felelem_es_reszketes_las_vegasban_majki_joco.jpg

Már rég az A1-esen hajtottak, mikor a drogok hatni kezdtek. Májki egy pisztoly alakú ekivel indított, amit nem lehetett normálisan felezni, ezért ő kapta a markolat részét, míg Andris mivel ő vezet, felelősségteljes döntés értelmében a cső részét. Az kisebb. Az okkersárga SuperB csak úgy lazán vette a körülötte folyó forgalmat, szinte ügyet sem vetett rá. Néhány nyugger, amikor meglátta az őket előző sárga nyilat, csendesen keresztet vetett és átgondolta, hogy nem-e-lenne célszerűbb most kisodródni a gecibe 140-el. Májki pumpált, Andris vicsorgott és úgy markolta a kormánykereket, mint kezdő kurva az ágykeretet, közben azért ő is elkezdett lájtosan bólogatni, mire Májki egy cd lemezre kihúzott csíkkal kezdte el kínálgatni, ami viszont már neki is sok lett. Sankt Pölten előtt álltak meg egy kicsivel és Andris Thor erejével tépte fel a ajtót és úgy rángatta ki a Májkigyereket, hogy te hülye fasz, ezek az autópályák körbe vannak kamerázva mint a valóvilla. Ha már megáltak, gondolták isznak egyet, be is gangolnak egy ilyen utszéli krimóba, vágod családok, kamionosok, ingázok vegyesen tankolják a nyugatibbnál nyugatibb autókat, isszák a káffét, meg szívják a cigit, szóval rendes csütörtök délutáni látkép tárult tahó keleti hőseink elé. Májki berongyolt a benzinkútra kivett a vitrinből két kisüveges ottakgringert, aztán mire végigállta a sort, miközben a lábával szólózta a dimmuborgir összeset, rájött, hogy feltűnő, ha két sört vesz csak, ezért visszament két vízért és két redbullért is, amivel addig varázsolt ügyetlenül, hogy az egyik sört leejtette, de az szerencsére nem tört el, hála a gumírozott ajtószőnyeg hatású fiszfasznak a lába alatt. Még egy olyan két perces kicsavart pozítúrába került mire a pulthoz ért és kiváltotta az italokat. Andris addig nagyban szívta kint a cigit, nem volt rossz ez a cucc, de érezte, hogy kéne még valami. Ahogy a társa kiért a kútról, meg is kérdezte, hogy mire lehet számítani így az úton, végül egy kis spuriban egyeztek meg, amit a wc-ben gyorsan fel is szipákoltak.

Az út további része a lehetőségekhez képest zökkenőmentesen telt, persze Májki rohadtul nem bírt magával, folyton kalimpált a fos zenére, de Andris a speedtől olyan szinten ráfeszült az útra, meg a csíkokra, amik ritmusra jöttek, hogy oda se figyelt. Egy viszonylag nyugodt környéken néztek ki egy airbnb-s kecót, amit egész hétvégére megkaptak 200 euróért. Mondjuk mire megérkeztek a kulcsos srác picit elfehéredett a tágpupillás különítményen, de a deposit díj leadása után már nem vette olyan mélyen a levegőt mint előtte, szóval indulhatott is a bulizás. 

Miután mindketten alaposan lezuhanyoztak és Májki a fél üveg arcszeszt magára locsolta, el is indultak egy közeli közértbe, ahol bevásároltak minden olyan dolgot, amire szükségük lehet a hétvége során. A bevásárlólista ad-hoc jelleggel épült, leginkább úgy, hogy minden ami Májkinak megtetszett azt bebaszkodta a tolókocsiba, az Andris meg leginkább kifelé. Vettek három nagy doboz durex-et, egy nagy flakon epres síkosítót, huszonnyolc hagymás lays csipszet és ugyanannyi liter sört, amiből a csatos üveges gösserre esett a választás. Bekúrtak még vagy öt doboz multivitamint, izotóniás port, magnéziumot meg egy adag csokis zabpelyhet ami elég buzisan nézett ki a szalagra felpakolva. Májki erősködött is, hogy hagyják itt a faszba, még köcsögnek nézi őket valami turbános tevezsoké, de Andris ragaszkodott az egészséges reggelihez, sőt vissza is ment egy tejért. Az agysebészek mire kitolták a szajrét, addigra realizálták, hogy gyalog jöttek majdnem egy fél kilométert, ami a megvásárolt termékek szállíthatósága tekintetében elég erős baklövés volt. Andris egy cigaretta társaságában egy játékelmélettel foglalta le magát, ami sorra vette azokat az eshetsőgéket, hogy mi történhet? Elmegy a kocsiért, de akkor ezt a szerencsétlen faszt szétverik, kirabolják, beszervezik az Isis-be vagy csak szimplán kiröhögik. Ha a Májki megy el az autóért, az semmilyen esetben sem jó, mert az autó nagyobb értéket képviselt a felhalmozott áruknál, s látatlanban is tudni vélte, hogy szabados lelkű barátja képtelen volna azt sértetlenül elhozni idáig. Fogta a rövideket és minden olyan kisebb terméket, aminek darabára drágábbnak tűnt mint pár euro, betuszkolta valami ótvar szakadt reklámszatyorba és elindult gyalog az autóért. Májkinak pedig lelkére kötötte, hogy no-paff-paff és lehetőleg kussoljon. 

A fél kilométer messzebbnek tűnt mint gondolta, mindenféle fura ember mászkált körülötte és alig ért az autóhoz, már úgy elfáradt mintha legalább a kétkúra valamely szakaszát teljesítette volna. Gondolta egy cigi még belefér a jól végzett munkáért, amit kényelmesen el is szipákolt csak úgy lezserül az autónak dőlve. Aztán sietve megindult a Májki felé, mielőtt fel nem éli a rá hagyott készletet. A visszaúton azért felrémlett benne, hogy mekkora egy fasz ötlet volt, még egy cigit elszívni, hiszen ezidő alatt mennyi gazság történhetett, de szerencsésen konstatálta, hogy Májki rendben várta őt és egy üveg sör sem fogyott el. Gyorsan vissza is csavartak a szállásra, fullra pakolták a hűtőt, meg a polcokat. A gyökér májki fogta és leszereltea másfél méteres tükröt az előszobából és el is kezdte rá kiteríteni az aduit, volt ott minden baszod, mint a címadó film kezdő jelenetében a csomagtartóban és el is kezdtek feltolni mindenből, egy rendes adagot.

A következő program a kurvahívás volt, mert mindketten rá voltak feszülve ezerrel, hogy kúrjanak egyet, Májki lapítgatta is a kamagrazselé perforált csomagolását, közben pedig nagyban pörgették a ribancos oldalakat, hogy melyik keleteurópai csajnak tolják meg a zsebpénzét. Namost ha vágjátok a Jocó sztorit, és miért ne vágnátok, akkor pontosan tudjátok, hogy mind a két fasz rá volt kattanva Klárikára rendesen és baszki ha nem is tudatosan, de sikerült találniuk egy olyan kiscsajt aki frankón úgy nézett ki mint a régi munkatársuk. Le is dumálták vele telefonban tört némettel a bolt lényegi részleteit, majd útra keltek, de immáron taxival. Persze indulás előtt egy felspanolós yager, kis csík, yager bejátszott. Meg Májki betolta a kamagrát. Mire odaértek a kurvához, már olyan szinten szét voltak csúszva, hogy a picsa elhajtotta őket a redvás kurva anyjukba, ráadásul magyarul, amire Andris fel is hőkölt, hogy "Te magyar vagy, gec?" mire a csaj úgy rájuk baszta az ajtót, hogy a szomszéd család egyből kelet felé fordult imádkozni. 

folytatjuk.

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr4014717517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása