Sosem hálás téma egy aktuális esemény farvizén, a látogatószámra éhes főszerkesztőknek a kedvére tenni. Persze az egyszemélyes bloggerek csak saját magának és az olvasóinak kell megfelelni, s hiába fogom majd jól megkapni, hogy ez a poszt hatásvadász, a tematika mégis megkerülhetetlen. Egy embert agyonvertek múlt héten Badacsonyban, s halála legalább olyan értelmetlen volt, mint Jocó utasításai az alkalmazottainak.
Halálra vertek egy fiatal borászt a Balatonnál! - harsogja a média, s bár a történet valós szempontjából teljesen mindegy, hogy fiatalt öltek meg, vagy éppen utcaseprőt, netán egy elismert professzort, vagy egy utolsó drogos utcakölyköt, a végkifejlet ugyanaz. Egy ember meghalt. Méghozzá egy olyan helyen, ahol nyáron hétvégente többezer turista - legyen szó akár honfitársainkról, akár germánajkú nyugateurópaiakról és északi szomszédainkról - fordul meg. A balatoni éjszaka sosem volt veszélyektől mentes, már ha a statisztikából indulunk ki; ahol sok ember van, ott nagyobb eséllyel lesz konfliktus is.
Híresebb gyilkosságok a Balaton környékén
Tizenhárom éves voltam, mikor egy forró nyári napon apám elvitt Balatonfüredre, hogy meglátogassuk szívbeteg nagymamámat. Szerencsére a nagyi már akkor jól volt, így a közös sétálás a korzón eleve kellemes hangulatban telt. Mamámnak szívbillentyűt raktak be, s ahogy hallgattam a puha ruháján keresztül a gyöngyök összeütközéséhez hasonló hangot, arra lettem figyelmes, hogy egy izmos, tetovált férfi random löködi az embereket. Próbáltam nem odafigyelni, de a fószer kiszúrt minket és odajött, kérdés nélkül lökött volna rajtunk. Apám mindig is gyáva ember volt, már gyerekként is tudtam ezért én én keltem a nagyim védelmére és a közeli kisbüfében vett kétdekás kólás üveggel kezdtem ütni a fejét. Csak egy ütést kaptam, amitől elterültem, de az az ütés jobban belémékelődött, mint a közel tíz éves thai-box-os karrieremből bármely sérülésem. Adrenalintól görcsös kezeim maguktól dolgoztak, s mire észbe kaptam volna ismét az óriáson voltam, megragadtam, ütöttem, haraptam, a szemét nyomtam, amit csak egy kisgyerek tehet, amikor elveszti az eszét. Addigre persze már a lézengő emberek is igyekeztek segíteni, míg végül egy rendőrautó be nem farolt mellénk, s a hattyúk ebben a pillanatban ijedten repültek el. A fickót bilincsben vitték el, apám meg mamám meg járhattak még fél évig bíróságra. Nagy ügy volt akkor belőle, még a híradó is foglalkozott az esettel. Persze ez mind semmiség ahhoz, ami történhetett volna, ha az öreglányt akit imádok, úgy löki meg, hogy mondjuk ottmarad. Szerencsére még bőven tizenpár évet húzott rá a füredi esetre, amit később már nevetve mesélt a családnak, de én mindig összerezdültem, s rezdülök ha visszagondolok erre a történetre.
Bonyodalom
Alig telt ez a füredi eset után két év, én már Gyulánál mértem a pancsolt szeszt a náciknak, pár faluval odébb (mármint füredtől) meg húzkodtam a strigulákat a lakókocsim falára, hogy hány kis ribancot sikerült összemaszatolni, mikor felfedeztük kollégáimmal a közeli éjszakai szórakozási lehetőségeket. A vidéki diszkók a kétezres évek elején még igencsak messze álltak attól az álfancy, habos-babos giccsparádétól ami ma jellemzi a Club-okat. Leszbishow-k, topless dj-k, félpucér habpartik teljesen természetes velejárói voltak a balatoni tánco szórakozóhelyeknek, amiket jellemzően gengszterek vittek. Nem is nagyon volt arra példa, hogy a diszkóban valaki nagyon balhézott, a biztonsági őrök olyannyira odafigyeltek, hogy minden agressziót a tánctértől jó távol intézzenek el, hogy a bulizó tömeg nem feltétlen látott semmit.
Talán fövenyesen a dicsőbb multú colosseumban, vagy siófoki flörtben, netán az alsóörsi dexionban voltunk? Nem is emlékszem már. Arra viszont igen, hogy két társaság a disco melletti parkolóban nagyon összeveszett. Emberek ugrottak össze, szürreális masszaként borultak egymásra és a tompa poffugást, néhány fájdalmas sikoly törte csak meg. Emlékszem, hogy oda akartam menni, de mivel nem tudtam, hogy kinek kéne segíteni, kit kéne védeni vagy egyáltalán mit kéne csinálni, így csak földbegyökerezett lábbal néztem a verekedést. Vér volt mindenütt, az egyik srácnak felszakadt a szeme feletti lágy rész, s a fél arcát vörösbe borította. Egy máskiknak nyílt töréssel tört el a keze, s láttam a kilógó csontot. Féltem.
Ekkor már bőven túl voltam az első meccsemen a ringben, nem volt ismeretlen előttem a test-test elleni küzdelem, s az abból fakadó fájdalom. Az orrom minimum háromszor törött már el, a bordáim sűrűbben repedtek abban az időben mint ahogy lőri nyeri a tendereket és bizony arra is volt példa, hogy szuszpenzor nélkül olyan rugást kaptam brokira, hogy szopránként vártam, hogy újra leszálljanak a heréim. Ez egy ilyen sport. De amikor dühből verekedő embereket látsz az teljesen más. Minden amit tanultál, ami beléd rögződött, az nem ér semmit.
Pár év eltelt még, egyre ügyesebb kesztyűs lettem, s nem ijedtem meg akkor sem, ha ketten jöttek ellenem az utcán. Földharcot tanultam, olyan önszervező edzésekre rájtunk ahol utcai harcot tanultunk, s ebből fakadóan az arcom is szépen nődögélt. De a balatoni éjzaka az azért kemény maradt. Immáron a füreden a Macho, a Colombus voltak azok a helyek ahol sokat időztünk, s bizony volt néhány olyan helyzet, hogy pár nagydarab mindenáron kiharcolta, hogy arcon símogassam. Legritkább esetben húztam én a rövidebbet, mert azoktól akiktől félni kellett, azokat jól ismertem, így még csak a szikrája sem merült fel annak, hogy olyan érdekeltségűek haragudjanak rám, akik mögött olyan emberek sorakoztak fel, akiktől tán még mai napig érdemes félni.
A nagy hatalommal, nagy felelősség is jár - mondja pókember, s bár engem tényleg ritkán kellett fékezni, de egy olyan eset is történt amely jó ideig arra késztetett, hogy feszült helyzetben ne hezitáljak. Ez pedig nem volt más, mint Marian Cozma halála, amikor én személy szerint éppen a Patrióta lokál-hoz közeli sörpincében piáltunk a haverokkal. Vágod ahogy megyünk vissza a Kossuth utca felé és ott egy lépcsőn le.
Rá két évre meg, pont ott voltam, mikor a Macho-ban egy 40 év körüli osztrák faszit vert halálra egy rosszarcú. Igaz nem láttam magát az esetet, de attól még bőven őrzöm az emléket, ahogy a sok ijedt ember futott szanaszét, akár egy hangyaboj aminek a közepébe hugyoztak.
Ez külön-külön is nagy trauma, de így együtt igazán elkeserítő kombó, mintha csak a halál nyomában járnál folyton és előbb utóbb mindig történik valami komoly balhé. A legutolsó ilyen sztori az volt, amit tán már itt a blogon is leírtam, a veszprémi húszemeletes aljában lévő, egyetemisták által kedvelt szórakozóhelyen igyekeztünk a kiscsajok pináját meglesni, hogy később vagy ők cipeljenek fel minket a hotel magisterbe, vagy mi hurcoljuk el őket az albinkba, de egy idősebb fickó majdnem mindent elkúrt, ugyanis feszt tapogatta a csajokat, dobálta a poharakat és úgy alapvetően agresszív volt. Páran fiúk összefogtunk, kiraktuk. Ezt még párszor eljátszottuk, mikor megérkeztek azok az emberek, akikkel sosem szeretnék rosszba lenni, s egy baltának a tompa felével úgy halántékon vágták, hogy rongybabaként dölt el. Az ilyen élmények egyáltalán nem feldolgozhatatlanok, de feledhetetlenek. Régóta utalok rá, sőt mondom is, hogy a balatonparton a közbiztonság a béka segge alatt van.
A híres siófoki bodzaszedők erődemonstrációja óta, siófokon komoly erőket vet be a helyi rendőrség, nem ritka, hogy hétvégente lovasrendőrök is vigyázzák a rendet, az amúgy valóban veszélyes petőfi sétányon. Az éjszakai partivonatok pedig egyenesen maga a pokol. Aki járt ilyenen az tudja, aki pedig nem az el sem tudja képzelni, hogy a rengeteg ember felpréselve a szűk vagonokba, már majdnem holokauszti fájdalmakat súrol, s az igen vegyes etnikumu és társadalmi osztályból jövő társaság nem ritkán szólalkozik össze. Egy barátom tökéletes szociológiai érzékkel a következő módon jellemezte a budapest déli és a siófok között közlekedő éjszakai vonatot: Ez az egyetlen hely a világon, ahol egy légtérben megtalálható a putris cigány, a drogos utcafiú, a füves bölcsész, az ekis discohuszár, a szálkásra gyúrt alkalmi pinavadász, a gazdag budai hülyegyerek és persze a hozzá passzoló csajok.
Nem ritka, hogy a balhé már a vonaton kitör, amikor a kalauzok, inkább bezárkóznak a mozdony vezetőfülkéjébe, de nem fognak többszáz rendesen bealapozott embernek a jegye után érdeklődni. A hajnali hazatérés, különös tekintettel arra, hogy már három órakor is indulnak vissza vonatik, igen veszélyes. A rendesen megfáradt emberek jóval hajlamosabbak a balhéra, így a hajnali peronon való várakozás legalább annyira veszélyes mint egy sötét aluljáró a pesti éjszakában.
Egymásra mutogatás
Ahogy több Badacsonyi ember is elmondta, a levegőben lehetett érezni, hogy előbb-utóbb baj lesz. A paraszt-utcabál hangulató, varacskos disznóvágós afterek folyamatos jelenléte az egykor szebb napokat is látó borvidék fővárosában igencsak lezüllött. Menj végig a bazársortól le a mólóig, s láthatod, hogy a vegyes társaságok miként viszonyulnak egymáshoz, s Tapolca igencsak vegyes társadalmi halmazokban élő közönsége, hogyan is hat az egészre.
Egy másfél hónapja én is voltam Badacsonyban, nem igazán voltam jó véleménnyel az ottani helyzetről. A moló kezdeténél tornyosuló szórakozóhely mellett egy pici színpadon egy kiscsaj ugrált, egész kellemes hangja volt, de amint megláttam nem tudtam többé komolyan venni, mert egy picit hobbit lány volt, akkora picsával, hogy Nicki MInaj sírva könyörögne a receptért. A leány ráérezvény, hogy a 21 század pinája a segg, ennek a narancsbőrpartinak rendes nézőfórumot is biztosított, fél valagát is alig takaró minisortjában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A félig takart valag és a hozzá tartozó szintiboy több rosszarcút vonzott magához, mint egy óvatlanul feladott használtautóhirdetés, s természetesen az ebből fakadó tesztoszteronkicsapodás is bőségesen érezhető volt, ahogy az egymásnak feszülő, magukat szarvasbikának képzelő csávókák megvívtak a kancáért.
Ahogy távolodtunk a narancsbőrpartiról, egyre inkább úgy éreztük, hogy nem való ez nekünk, betolunk egy pizzát és elfekszünk, hogy tán valaha sikerül majd elfelejteni a látottakat, de nem adták olyan könnyen a pizzát, mert konkrétan már az asztalt úgy kellett levadászni, hogy meg kellet ígérni a pincérnek, hogy többet fogyasztunk, mint a másik négy ork, akik ezért igencsak megharagudtak s hüvelykujjuk vízszíntesen való elhúzásával a nyakuk előtt igyekeztek tudtomra adni, hogy el lesz intézve a valagam. Persze azóta se láttam őket, de akár láthattam is volna...
Végszó
Badacsony, a környezeti adottságaival, füredhez és siófokhoz képes alacsony áraival, igencsak vonzó célpont a turisták számára. Az évtizedek óta megrendezett, igen színvonalas badacsonyi szüreti fesztivál tényleg jó buli és nem csak a környékről, de országszerte vonzza a látogatókat. Ahol pedig sok ember van, ott előbb utóbb balhé is lesz. Ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a balatonparti falvakban a biztonsági emberek nagyrészt egy-egy szórakozóhelyhez köthetőek, s kizárólag nagyobb események fesztiválok esetén vannak felbérelve a hömpölygő tömegre is figyelő biztiboy-ok, akik nagyrésze teljes mértékben félreértelmezi a saját feladatát. Édes kevés az a tény, hogy a badacsonyi esetben paprikasprével megállították a támadókat, eleve meg sem szabadott volna történnie annak, hogy egy ilyen kaliberű rendezvényen bárki eljusson adddig, hogy egy földön fekvőt még rugdalnak. Legyen az fiatal, idős, borász vagy akár utcaseprő.
Aztán hiába nyilatkozgat a polgármester, hiába tesz meg mindent a rendőrség, egy ember elment, egy értelmetlen verekedés miatt. Nem kell ebből komoly következtetést levonni, verekedések, gyilkosságok és aljas tettek mindig lesznek.
