Évek óta szajkózza a legkisebb megmondóembereken át, az egészen fősodrú médiáig mindenki, hogy milyen kibaszott nagy szakember hiány van a vendéglátásban, kiváltképp a szezonális körökben. Pünkösd óta járom az északi és déli partot is, hogy megnézzem mit is jelent ez a gyakorlatban, s bár a szezon még nem futott ki, a konklúzióm végleges. És elszomorító.
Sosem rejtettem véka alá véleményemet a Balatonon uralkodó gonosz vállalkozókról, akik száz forintért még a saját szarukat is megennék, napi plusz húsz rugó bevételért egyenesen leszopnának egy három hete nem fürdött román kamionos túrós faszát is, de mindig is azt tartottam a legundorítóbb tulajdonságuknak, hogy a saját alkalmazottain nyerészkednek. Nem csoda, hogy a kétezres évektől kezdődő tömeges exodus elsőként érintette a vendégláts szezonális munkavállalói réteget, hoppon hagyva az ügyeskedő Zimmer Feri jellegű vállalkozókat. Az okokról könyvek százainak lapjait lehetne megtölteni, s sokan meg is tették, több-kevesebb sikerrel. Én nem akarok ezen filózni, sokkal inkább szívesen fürdök azok vérében akik a munkaerő hiányával küszködve kinyitottak 2018-ban és ennek mind a vendégek isszák meg a levét.
Már öt éve látom azt a tendenciát, ami rohadtul idegesít és egyszerűen nem tudom hova tenni, ez pedig nem más mint a balatonparti csehók alkalmazottainak kinézete, ruházata, higiéniája. Valahogy számomra teljesen alap, hogy a pincér jól öltözött, ápolt és mosolygós. Egyik tétel sem kerül komoly összegbe, egy kellemes fekete nadrág ami nem farmer, megvásárolható a tescoban is ötezer forint alatt és két három váltásnadrág bőségesen kihúz egy évet is akár, nemhogy egy szezont. Ha valaki fancy-skedni akar, a rövid chino nadrágok, amik betűrt inggel is elegáns kinézetet kölcsönöz, sem kerül többe ötezer forintnál. Ehelyett mit látok? Koszos, elnyűtt, sötét szinű nadrágokban flangálnak a pincérek, változatos anyaghasználattal, farmer, kordbársony de ami a legundorítóbb néha akár pamut is. Szinte látom magam előtt, hogy jövőre már a teniszlogós nyolcvanas évekbeli susogós lesz terítéken. S miket vesznek még fel mellé? Atlétákat, koszos-kopott feliratos, mintás pólókat és olyan ingeket, amiket még egy rave partiról is kitiltana az erkölcsrendészet. És ne higgyétek, hogy ez csupán a lepusztult büfésorok, fáradt olajtól bűzlő, bodegáiban érvényes, a tihanyi Régi Idők Udvara Skanzen és Étteremben, ami azért nem szar lebuj, ugyanúgy megtalálható a koszos pamutnadrágos fiatal felszolgáló, ahogy az földvári Kukorica csárdában. Szerencsétlen Gyula bazmeg, forog a sírjában, azt hallod még meg se halt a fickó. De ezen túllépve a viselkedésük, a munkához (illetve annak elkerülésének) való hozzáállásuk, mindent visz. Mint írtam nyár elejétől látogatom serényen a parti éttermeket, szándékosan nem azokat a jó hírű és tényleg jó éttermekhez mentem kritikáért, akik újítani akarnak, pedig telezabáltam magam a Levander Teraszon-on, olyan steakekkel amilyeneket még angol steakhouse-okban sem ettem és bevallom rendesen telegeciztem a boxeremet az élvezettől. Így érdemes vendéglátást csinálni és még az olyan ócska csóró bloggerek, mint én, is boldogan dalolva fizettem ki a körülbelül tizenkét rugós fogyasztásomat.
Ezzel szemben máshol az 1690 forintos pizzáért úgy szívtam a fogamat, mintha szabályosan fájna annak az összegnek a vesztesége és tulajdonképpen nem is feltétlen én vagyok az annyira sóher fasz, sokkal inkább a színvonal az ami miatt ilyen érzéseim voltak.
Történetek 2018 júniusától napjainkig
Én az a fajta ember vagyok, hogy ha valami tetszik és élvezetes számomra, akkor rendesen meg is mondom azt a kiszolgálószemélyzetnek, lehetőségeimhez mérten erős jattal, amit sokszor igyekszem legalább 20% köré pozicionálni és annak a csálingernek a zsebébe csúsztatni, aki a legtöbbet törődött velem. Ha valahol szart kapok, akkor nagyon ritkán kezdem el verni a nyálam, csendben fizetek és továbbállok. A blog hat és fél éves története alatt sosem volt arra példa, hogy lehúzó kritikákat írogassak éttermekről, s most sem feltétlen célom ez, de a posztom témája szinte könyörög nekem azért, hogy néhány tapasztalatomat leírjam.
Lacus Pelso Pizzéria - Badacsonytomaj
Ha jól emlékszem július küzepe, péntek este 20:30. Három asztal üldögél a teraszon, egy még hátul akik befejezték a vacsorát, s csendesen bort kortyolgatva próbálják a felvenni a szúnyogok elleni harcot az esélytelenek nyugalmával. Leülünk négyen, várunk-várakozunk, s mikor negyedszerre ment el mellettünk a pincérkislány, olyan halál nyugalommal, amiért jobb helyeken a főpincér minimum seggberúg, hogy fájdalmas volt látni. Húsz perc várakozás után kijött, s köszönés nélkül odaböffentette, hogy nagyon sajnálja, de annyian vannak, hogy a konyha nem bírja tovább, nem áll módukban kiszolgálni minket. Persze a spanok már nyomták is tripadvisoron a lefelé pontozást én csak csendben morgolódtam, hogy faszért nem lehetett ezt mondjuk előbb mondani, de igazából az bosszantott, hogy 3-4 asztal esetében milyen gyökér emberek dolgozhatnak ott, ha nem képesek ezt a vendégsereget feldolgozni. A teraszon 12 asztal található, asztalonként nyolc főt leültetni képesen. Mi van ezekkel, ha megtelik? Péntek este fél kilenckor NEM adnak vacsorát. Ténylegesen felháborít ez a dolog. De leginkább az, hogy a felszolgálószemélyzet ezt a tényt, olyan foghegyről és lelki nyugalommal közölte mintha mi sem lenne természetesebb. Ebből kifolyólag a Lacus Pelso badacsonytomaji csehóját életem végéig szidni, lehúzni és rossz hírét kelteni fogom.
Sissi Kávéház - Balatonföldvár
Bár a méltán híres Sissi kávézó sem minőségben, sem pedig kultúrában nem verte ki a biztosítékot a szememben, valami sokkal rosszabb élményt éltem át. Látszott, hogy idén is viszonylag fiatal pályakezdőkkel töltötték fel a kiszolgálóegységeiket, amivel alapvetően nincs is gond. Tiszták, kedvesek és gyorsak voltak, ellenben egy idősebb nő (talán a tulaj, v üzletvezető) a szarkalábas arcáról folyamatosan basztatta az egész pincérsereget, de olyan elviselhetetlenül fájdalmas módon, hogy a szekunder szégyen majdnem szétbaszta az agyam megmaradt sejtjeit. A foghegyről odavetetett lebaszások, az érzelmi és pozícióból adodó fellengzős zsarolás teljesen általános volt az ottlétünk alatti minden napon. Csodálkozom, hogy a kislányok és a kis sármőr pultos fiú még bírja ezt. Régen az ilyen főnököket agyonverték és a halkan hörögve remegő testükre pisáltak. Kár érte, kikúrt jó kis hely lehetne ez.
Aki nem ismeri Fék Bélát az semmit nem tud a magyar sikersztorikról. Béla az átkosban kalmár volt, aztán megnyitotta a saját kis pici közértjét az út mellett amiből az évek alatt hatalmas birodalom nőtt ki. Először csak supermarket jellegű bolt, aztán cukrászda, kávézó, étterem, söröző, kispiac, kisfaszom. Ő volt az aki megjátszotta a KDNP-s pedofilok vasárnapi zárvatartása alatt, hogy a boltját átminősítette piacra, hogy nyitva lehessen.
A Fék étterme bár sosem volt országos elit én mégis nagyon bírtam, mert jó hely, jó kajákkal egész korrekt áron. A pincérek mindig illedelmesek, jól öltözöttek voltak és ha mákunk volt, maga Fék Béla az isten hozott nekünk egy-egy rétest, amire mindig is rohadtul büszke volt. Sajnos ahogy, az idők telnek, Béla fénye is megkopni látszik. A fogalmatlan pincérek tömkelege, a sok várakoztatás és az igénytelen kinézetű pincér teljesen elvette a kedvemet az egésztől. Kár érte. Béla jó arc. Kérdezz csak meg bárkit.
Sorolhatnám reggelig
A fenti három csalódásom csak azért nevesített, mert kibaszottul mélyen érintett a dolog. Teljesen jellemző volt az egész nyárra, hogy kicsi forgalom mellett is várakoztattak, az üres tányérokat, poharakat basztak se elvinni, amiket kértünk, nem úgy, nem azt, nem annyit kaptunk és a már említett pincérek kinézete teljesen hervasztó volt. Persze sírnak továbbra is a vállalkozók, mintha valaki a pöcsükre lépett volna, de ha már felvettek valakit, faszért nem lehet megtanítani nekik legalább a szakma alapjait. Sokat szidtam már e blog hasábjain Gyulát és fogom is még, de baszki ő aztán megtanította nekünk, hogy nincs üresjárat, nem jövünk vissza placcról üres kézzel. Alapvető probléma a pincérek mikromenedzselése, mert nem képesek felfogni, hogy azért a tányérért előbb utóbb úgyis vissza kell majd menni és szerintem gecielszomorító mikor úgy fizettet már le a csálinger, hogy a pörköltszaftos tányért tologatja, hogy le tudja tenni a megpakolt asztalra a blokkot.
Drukkolok Mészárosnak!
Sokáig szánakozva röhögtem azon, hogy a sok paraszt hogyan hisztizik, amiért a bérelt földön épített málló bodegáit lebontják a gecibe, hogy Mészáros úr ott csinálhasson valamit. Most már örülök neki, hogy így alakult, mert ez azt jelenti, hogy a sok ügyeskedő vállalkozó, akik a droidként kezelt alkalmazottait lábtörlőnek használta, na ezek a faszfejek meg lesznek ritkítva. Ezen pedig hosszú távon mindenki nyer.