Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

már a balaton se a régi?

2018. július 27. - Szerda Úr

Szerintem soha életemben nem fogom elfejelteni, hogy milyen érzés volt idestova 15 évvel ezelőtt, szinte gyerekként a balatonon dolgozni. Az implicit memóriám mai napig őrzi a szagokat, a felforrósodott műbőr hugyszagú vonati ülések tapintását és a savanyú fröccs ízét amit a munkahelyemet jelentő kistelepülés restijében ittam, mikor első nap megérkeztem.

balatonlead-1024x576.jpg

Itt ülök most a Balaton egyik északnyugati kempingjében és azon gondolkodom, hogy miben más az egész? Talán én változtam sokat, ami miatt nem úgy értékelem az egészet, ahogy régen a gyermeki izgatottsággal? Hajnali három körül leültem a partra, néztem a szembepartot, hallgattam a hullámok csobogását, s közben eszembe jutott ezeregy emlék. 

Volt például egy munkatársam, valami sárbogárdi orosz tanárcsaj. Fiatal volt, ha jól emlékszem friss diplomás. Még . egy napot nem dolgozott tanárként, de úgy gondolta, hogy jó ötlet lehet egy szezont végigcsinálni, hogy némi tőkével indítsa a tanévet. A nevére már nem emlékszem, de arra igen, hogy magas volt és, hogy az első munkanapja végén annyira bebaszott, hogy egy szál tangában táncolt az asztalokon, majd kitalálta, hogy éjszakai meztelenfűrdőzést csapunk és majdnem belefulladt a balatonba. Másnap úszónőnek becéztük, amire úgy kiaakadt, hogy a magassarkú papucsát úgy nekemkúrta, hogy az elvétett dobástól a fél felső sor leborult a bárból. Ha jól emlékszem egy hétig bírta. Évekkel később találkoztam vele Barcelonában a vasútállomáson. Úgy ugrott a nyakamba, hogy a faszija majdnem levert a gecibe, mert nem tudta hova rakni a helyzetet. Mint később megtudtam, a srác félelme nem volt alaptalan, ugyanis mint ahogy később gyanúja beigazolódott, a csaj a spanyol városban cirill betűs prosti volt, amit baszott se bevallani bárkinek is. A lebukást egy gondosan elhelyezett hirdetés okozta, amely széttárt lábakkal hívogatta a szórakozni vágyó férfiakat. Shit happens, gondoltam mindig, bár sose foglalkoztam túl sokat, az olyan alkalmi munkatársaimmal, akik pár hetet bírtak csak ki. Van pár viszont akik tényleg nagyon megragadtak az emlékeimben.

Ilyen volt még Solya, aki Romániából érkezett budapestre tanulni (középiskolába). Alig múlt tizenöt éves, mikor egy jóváságú autószerelő, ragadozó simán behülyítette a formás kisribancot. A csaj alig múlt 16 mire a Gyulánál kopogtatott melóért. Gyulát ugye nem kell félteni, ha kerek idomok jelentkeztek a pénzéért, bőségesen adott lehetőséget a bizonyításra, kinek így, kinek úgy. Solya első nap egy olyan picsasortban jelent meg dolgozni, ami most divat, hogy rendesen kilógjon a picsacimpa. Szó se róla, a kollégák, a vendégek és mindenki szívesen tekintgetett mögé főleg, hogy ezzel az outfittel megnyerte az örökös lörám pozíciót, hogy rendesen lehesesen bámulni azt a segget, mikor a hosszú asztalt törölte. Nade várjál baszod, mert a csávója pestről kétnaponta lejött, hogy szemmel tartsa, nehogy valaki hozzáérjen az ő kis tündérkéjéhez, amelyet hosszú gondos folyamatok árán sikerült elsőnek jól beidomítania, majd feltörni kis pecsétjét. Nem volt százas a gyerek, ilyen alacsony vállas figura, egy kékszínű opellel, ami telepi prolihoz méltóan volt sufnituningolva. Először mindenkinek puszival köszönt, meg markolta a kezemet, hogy ugye Szerda Úr vigyázol rá, bízhatok benned? Már akkor is jól hazudtam és mindenféle szégyenérzet nélkül mondtam a szemébe, hogy ez csak természetes, miközben fejben már azon gondolkodtam, hogy a stégen, a lakókocsiban, vagy a bárban kapjam majd el a kisribancot. A srác hangulatai egy kései narkós ingadozásait juttatta eszembe, mert egyszer ölelgett, hogy mennyire örül, hogy ilyen jó fej emberek vigyáznak az ő kis szemefényére, egyszer meg morgós, lebaszós stílusban közölte, hogy ha bármi baja lesz a lánynak, egyesével töri el az ujjainkat. Na persze, kissámlit ne adjunk? Röhögtünk az idiótán. A nyertes lyukrafutó viszont nem én voltam, hanem meglepő módon a Bodri szakács gyerek, aki a maga negyven évével igencsak meglepett mindenkit. A csávó elég szolidan adta elő magát, nem ivott, nem balhézott, bár kicsit lassú volt a konyhában, de nagy panasz nem volt rá (akkor még), s a szegedi bika egy mámoros éjszakán addig kúrta a szerencsétlen fiatalkorút, amíg konkrétan el nem ájult. Persze ez a jófajta ájulás volt, amiért a csajok nagy százaléka még fizetni is hajlandó lenne, de ez persze az egyéni meglátásaimat nem igazán befolyásolta abban a megállapításban, hogy Bodrinak a mákos kurva anyját. A csaj másnap úgy jött dolgozni, mintha egy ford fairlane hegesztette volna személyesen az alvázát bőrpírra, a kisterpeszben való járás pedig csak méginkább színesítette az amúgy sem hétköznapi látványt. 

A csaj pár hét után kezdett kurva idegesítő lenni. Először is állandóan megesketett mindenkit, hogy mire jön a kanja, mindenki kussoljon, másrészt meg akkora arca lett attól a ténytől, hogy egy utolsó ótvar csehó egyetlen szakácsával dug, hogy nehéz volt kezelni. Mármint munkaszempontjából. A slusszpoén, hogy napi szinten három-négyszer öltözött át, a lehető legszélesebb spektrumban. Bejött reggel egy kellemesen visszafogott, nyári lenge ruhában, majd ebédre felöltözött mint valami ótvar technós kurva a 90-es évekből, épp csak a neonszínű hálós kesztyű hiányzott róla, képzelheted. Lakknadrág, hasat villantó top, buffalo cipő. Ha lett volna erkölcsrendészet, minimum életfogytiglanra varrták volna be baszod. Később felvett baszki egy fekete kosztümnadrágot, fehér blúzzal ami már tényleg közel járt a pincérek átlagos kinézetéhez, estére meg báli ruhában jelent meg, mint valami kibaszott díva. Emlékszem egyik este be is szopattam, mert aznap minimum hatszo átöltözött, azt így zárás előtt tizenöt perccel mondtam neki, hogy jön a képviselő úr, öltözzön fel szépen a báli ruhájába és ma nagy borravalót kaszálunk. Fél órát baszkolódott, sminkelt, rágörcsölt a témára rendesen, azt mikor megteríttettem vele, a Gyula telefonbeszélgetést imitálva nekiállt sipákolni, hogy jön az apeh, azonnal szedjük be a teraszt, még a bevándorlásiak is itt vannak, amitől a csaj összeszarta magát, persze fingja nem volt róla, hogy itthon nem úgy működik mint az amerikai filmekben. Ugrott is baszod a kurvadrága egyberészesben a dzsuvás asztalokat pakolni, behozni róla a zugehört, azt mire közel tíz perc alatt végzett, úgy folyt az arcáról a vakolat mint egy jóféle throatfuck poreszban a csajoknak. Persze azóta sem vágta le, hogy csak szopatva volt. 

Jól emlékszem arra az éjszakára, mert hatalmas vihar érkezett dél felől, ami sátrakat tépett ki, fák ágait csavarta le és az egész kibaszott kempinget menekülttáborrá változtatta. Másnap reggel tízre viszont olyan pokoló hőség lett, ami a felgyülemlő párától csak még elviselhetetlenebb lett. Solya szabadnapot kapott, amit arra használt, hogy életében először a Balatonban pancsikoljon. Igaz, csak a kacsaúsztató részen, mert a víztől félt, úszni meg nem tudott. A kis kempingünk strandján hamar látványosságszámba is ment, az egzotikus barnabőrű, szőke hosszúhajú csajszi, ahogy tangás bikiniben négykézláb mászkál és az iszappal játszik. Természetesen nem naív volt (ilyen téren legalábbis), mert pontosan tudta, hogy feszes tiniteste vonzza oda a sok véletlen arra sétáló apukát. Hozzánk is odajött az étterembe, ami direkt kibaszás volt főleg a csepeli néptánccsoport menüztetése után, ahol olyan fullos csajoknak kellett felszolgálni, hogy a meredező farkunktól ki se mertünk menni a pultból, erre odajön ez a kis ribanc, tipikus tiniként hirtelen megduzzadt csöcsökkel, átötő mellbimbóval, meg egy olyan vékony tangabugyiban, ami konkrétan éppen csak a pinája vágatát takarta el. Teljesen természetes, hogy sértve éreztük magunkat, mert jó érzésű ember vadigenekkel sem baszik ki ennyire, hát még a kollégáival. Ennek hozományaként előre megfontolt szándékkal, négyen fiúk (Gyulával az élen) fogtuk és belebasztuk a Balatonba. Ma is így csinálnám. Menj el bármilyen strandra, ahol a fiúk a lányokat dobálják a vízbe és meglátod a lányok szemében azt a fajta, álsértődöttséget, amit csillogó szemmel mosolyogva dobálnak a fiúk felé egy-egy csobbanás után. Azt viszont nem vettem bele a képletbe, hogy a csaj pánikrohamot kap, annyira félt a víztől, így konkrétan a kempingorvosnak kellett valami faszom nyugtatót adnia, mert háromnegyed óra hangos sírással kevert levegővétel után, úgy kiszáradt, hogy félő volt, hogy soha semmilyen testrésze nem fog már nedvet termelni. Nem tudom, hogy hogyan de baszki fél óra nem telt el a lehiggadástól, de a faszija ott termett és mind a százötven centijével ugrált, hogy meg lesz baszva mindenki. Szó se róla vállas volt a gyerek és ha egy szabályok közé szorított box-ban kellett volna helytállnom lehetséges, hogy alulmaradok, de a vendéglátás nem az a biznisz, ahol a rád támadó emberekre úgy tekintesz, mint egy baráti kesztyűzés partnerére. Az egyik kezemben literes karaf, a másikban flair nyitó volt, amellyel tökéletes védés után, fejen végeztem az üvegkancsó töréstesztjét. Gyula meg már a háttérben figyelt az illegális stukkerével, ha esetleg rosszra fordulna a helyzet. Nem fordult. Utána meg elvitettem a rendőrökkel a kis agresszort a gecibe. Mondanom sem kell Solya aznap leszámolt, Nem is értem. 

Mire ezt a kis szösszenetet leírtam, felkelt a nap. Nem vagyok egy ilyen napfelkelte buzi, aki a romantikát kizárólag a fényt adó égitestünk keltéjében és nyugtájában tudom megélni, de most valahogy adta a dolog. Felhő alig volt az égen, a csillagok pedig nagyon faszán világítottak, mikor belekezdtem a posztba. Átgondolva a tárgyban feltett kérdést, s a két kis nosztalgiabekezdést, kurvára semmi köze nincs egymáshoz. Illetve valamilyen szinten mégis, mert ezeken keresztül látom magamon, hogy amennyiben nem vezetem végig a gondolatot magamban, hajlamos lehetek elhamarkodott következtetést levonni. A szag/illat ami a balaton jellegzetes, nádas, pocsolyás, iszapos illatta most itt van az orromban és bár nem feltétlen egy kellemes, parfümkaliberről beszélünk, rohadtul élvezem. Nézem a lakókocsik és a sátrak előtti eldobált törölközőket, gumimatracokat, az adhoc jelleggel felhúzott szárítóköteleken lógó bikiniket és tudom, hogy a Balaton most is ugyanolyan kurvára jó, mint annó. Csak én lettem az évek alatt egy cinikus fasz, aki képtelen megülni a seggén, hogy a parton ülve cigizhetve magához méricskélje a többi embert és röhögjön rajtuk, hogy mennyire lúzerek. Bár ha jobban belegondolok ez régen is így volt. 

Bár a szokásosnál kevesebbet járok Balatonra sajnos, mégis mindig elkap az az elfojthatatlan érzés, hogy mennyire kibaszottul imádom ezt a tavat. A mai nap pedig kifejezetten ígéretesnek tűnik, mert bár monda a vihart, de kurvára meleg is lesz. Szóval most felrántok egy csík szpídet, jó szép kövér, combos adagot, iszok egy kis vizet, lecsapatom magam a zuhanyban, azaz megmosom középeurópa legszebb felsőtestét, főzök egy kávét, elszívok mellé négy-öt cigit, aztán lesz valami. Plusz a faszom ömlengéseimből tudtam írni nektek egy kis olvasnivalót is. Talán Jocó után egy pici bemelegítésnek elfogadjátok, mielőtt rámegyünk a szétbaszós posztokra. Fckyea!

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr1914144589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.07.30. 02:39:11

Fasza vót! Hajrá, gyerünk, írjá még ilyneket. Olyan vót, hogy csajszika beült rendelt de csak azér hogy felmérje a terepet qrás szempontbol és megraktátok többen hátul a raktárban?

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2018.07.30. 16:37:12

Gyerekként és fiatalként pont az a kis eldugott strand jelentette nekem a Balatont, amit a képen (nemigazán) látni. Persze akkor még nem fancy golfklub, hanem sima szántóföld volt ezen aterületen...
Csak sajnos velem semmi ilyesmi nem történt, mint ami fentebb olvasható. :)

Bicepsz Elek77 2018.08.05. 03:35:50

igy_csaptak_be_az_etellel_es_itallal_a_70-es_evekben
süti beállítások módosítása