Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Jocóék a 'Sound-on - negyedik rész

2018. július 22. - Szerda Úr

A fesztiválok fizikai törvényeiben az elsők között szerepel, hogy a második nap sosem tud olyan erős lenni mint az első. No nem létszámban, profitban, vagy ilyesmi, hanem a buli erősségében. A fesztiválra éhes rajongók első nap, eszüket elvesztve, gátlásaiktól megszabadulva mindent beleraknak az első napba, így az azt követő nagy általánosságban, egyfajta regenerálódó , lazázós buli szokott lenni. Persze ugye ez függ attól is, hogy ki melyik nap érkezik, de menj el bármilyen fesztiválra és nézz végig a második nap a tömegen. A rekedt hangú, pecsenyepirosra égett srácok, a szégyent vastagon sminkkkel takaró lányok tömkeleigei hullámoznak a színpadok között. Jocó és csapata bármennyire is erős volt, a fizika ezen törvényei alól ők sem tudtak kibújni, még azzal a brutálisan sok narkotikummal sem. 

joco_vendeghanyas_1.jpg

Májki készült. Nem csak felpörgető anyagokkal, hanem olyan orvosi cuccokkal amik segítik a másnapot. Péntek reggel például előkerült egy borsmentás szemcsepp, amit senki nem akart kipóbálni, mert el tudták képzelni, hogy a menta jeges, hűs hatása, hogyan kerül kölcsönhatásba a szemgolyóval. Májki viszont jó ideje használta már ezt a terméket. Elmondása szerint először olyan mintha millió apró tű böködné a szemét minden irányból, de ez csupán néhány másodperc, s onnantól akár egy újszülött felnyíló pilláinak az érzése kerít hatalmába. Miután szakszerűen csepegtetett magának és a többiek látták, hogy a karikás szemgödrök hogyan simulnak ki, a pupillák normálisra apadnak, ők is kértek. S tényleg. Ez a cucc újjászületést adott

Jocó éppen öblöseket fingott a retyón, amit a telefonról nyomatott tiesto mix sem tudott elfedni, Ivett szendvicseket készített a csapatnak, az Andris meg kávét főzött, míg a többiek napoztak a kertben. Az volt a terv, hogy ma kicsit előbb bemenneka fesztiválra, megnézik a pogramokat és tíz előtt csak lájtosban piálnak, utána viszont odabasznak. Hiába volt még csak reggel 12, már azért egy üveg tyúkos szét lett osztva kólával, azt azt szürcsölte mindenki benzinkutas jéggel, meg száz forintos lime-al, ami elég luxynak hangzott az amúgy erőteljesen munkás-alsóközéposztálybeli csapatnak. 

Jocó te büdös görény! - kiáltott fel Klárika mikor tett egy próbát a pisiléssel a földszinti mosdóban. Ha már rohad a beled, legalább azt a kibaszott légfrissítőt használd, úristen de büdös. - folytatta. Persze Jocó csak röhögött, hogy az igazi nő szereti a férfi szagát, emlékezett is, hogy valami filmben mondták ezt, de valójában a Family Guy-ban látta, de ez egyáltalán nem vett el semmit a téma humorfaktorából. Ivett nem szólt az ilyenekért. Tűrte. Most hova hadakozzon azért, mert palija büdöset szarik, pontosan tudta, hogy ha sokat akar kérni ő nagydarab urától, akkor az ilyen dolgokat el kell engednie. Neki pedig komoly tervei voltak és nem rövidtávúak. 

Szereztem meszkalint! - törte meg a csendet Májki. Mindenki hülyén nézett rá, tudták, hogy valamilyen drog lehet, de fingjuk nem volt róla, hogy pontosan mi az. Lakossági narkósok vagytok basszátok meg - sziszegte Májki, majd elkezdte mesélni, hogy mit tudnak ezek a kis gömbök és mindenki tátott szájjal hallgatta. Pacsai csaja ekkor már elment, de Andrisé még ott volt és mosolyogva hallgatta az előadást miközben finoman masszírozta a viking vállait.  

Lilahagyma, libatepertő, szalonna, kolbász, teavaj és még egy kis serrano sonka került az asztalra, ízlésesen díszítve paradicsommal és paprikával. A csapat jóízűen falatozott, Jocó hármasával lapátolta a szájába a vékony sonkaszeleteket amitől egy merő zsír lett a szája körüli rész. Alig fél óra alatt mind a három tálcát leürítették, csak néhány karika hagyma maradt itt-ott. Fürdés, waxolás, hajzselézés és sminkelés követte a bőséges reggelit, s egy órára már készen is állt a dream-team, hogy újra bevegye a fesztivált. Ivett járását csak némileg korlátozta a csípősen hegesedő seb az ánuszrózsájánal. Akart pár szót váltani a Pacsaival, de nem igazán volt rá lehetőség, mert valaki mindig ott volt. Pacsai levágta, hogy a csaj keresi a szemkontaktust, próbált is úgy mozogni, hogy hátha lemaradnak, vagy ilyesmi, de nem úgy jött a helyzet. Majd bent. Gondolta.

Jocó a kapuknál meglátta a kis piros hajú, nagycsöcsű biztonsági őr csajt, így a tömeget kijátsszva, soron kívül be is slisszantak. Pacsai felkiáltott, hogy; mindenki a vendégem, mit kértek? Jocó segítesz? - pontosan tudta, hogy nem akar majd, így meg sem lepődött a válaszon, hogy valaki más menjen, amire várakozásaihoz hűen az Ivett jelentkezett. Beálltak a pultba, ami szerencsére még elég szellős volt, s mikor kikérték az italokat, rá is tértek a kellemetlen témára. Pacsai kezdte. 

- Ugye tudod, hogy nem akartam. Ott feküdtél az ágyamban, összekevertelek a ribanccal aki épp zuhanyzott. - sziszegte bűnbánóan
- Persze, gondoltam. - mosolygott az Ivett - ez a narkó készre tett. Azt sem tudtam, hol vagyok. Köszi, hogy diszkrét voltál a Jocó előtt. Ugye ez az egész kettőnk között marad?
- Alap, senkinek nem lenne jó, főleg, hogy tényleg félreértés volt az egész. 
- Értelek. - mondta Ivett egy kicsit olyan szájízzel, mint mikor a csajok be vannak sértődve, hogy oké, hogy nem dughatsz meg, de miért nem akarsz? A hiúsága kelletlenül kihallatszódott a szavaiból. - Azért ügyes volt a kezed. - Tette hozzá kacéran, hogy feldobjon valami labdát, amit reményei szerint majd a Pacsai leüt, de a srác túl 400 nőn, simán átlátott a szitun és inkább mosolyogva nyugtázta a beszélgetést. Kurvára tudom, hogy ügyesek a kezeim bazmeg, ha tőből levágnák a karomat is minden nő akarná. Gondolta, miközben a pultról szedegette le a poharakat és kacsintott egy csibészet a pultos gádzi felé. 

Elég hamar visszaértek ahhoz, hogy mindenféle gyanúba keveredtek volna, így mindannyian vígan tudtak mosolyogni Jocó hülye poénjain. Megindultak, hogy keresnek egy fehér kanapét ahol két ilyen atlétás bézbóz sapkás kölyök fetrengett, Jocó csak odavakkantott, hogy fiúk keresnek titeket a bejáratnál, s a srácok egyből értették, hogy felesleges bárminemű ellenállás, s egy szó nélkül adták is át a helyüket az idősebbeknek. Mi legyen a mai program geci? Klárika már forgatta is a programfüzetet, hogy ő Brains-re tutira akar menni, ami még Andrisnak sem volt ellenére tekintettel, hogy ott legalább van gitár. Más előadót meg nagyon nem ismertek így abban maradtatk, hogy majd ahol jó a buli, így ejtőztek még pár órát a kanapékban, a Klárika meg az Ivett elmentek pancsolni. 

- Jól megvagytok Jocóval? - kérdezte kicsit félénken, de próbálva a határozottság látszatát tartva Klárika, miközben odaértek a stéges dj-hez és laza karmozdulatokkal betáncolt a vízbe.
- Aham, tök szupi minden, néha tróger picit de nagy szíve van. - válaszolt Ivett, aki picit hezitálva de követte a lányt. Belül megvetette a Klárikához hasonló lányokat, szánalommal vegyes irigységgel tekintett a testét alig takaró falatnyi bikinire, s jókedvet színlelve próbált ő is mozogni a zenére, amely távolabb állt tőle mint beduintól az éjféli harangszó. Elszórakoztak kicsit a dzsuvás vízben és ahogy a tyúkoskóla kicsit lazított mindkettőjük idegein, úgy óldóttak fel a hosszú kiállások alatt egyre inkább. 

Andris ölében ült a Glóri, Jocó éppen a valami faszom hengerekről meg dugattyúkról tartott előadást, amit Pacsai unottan hallgatott miközben oda se figyelve húzott mindent jobbra a tinderen. A Glóri néha bekérdezett ilyen epéseket, hogy akkor te csak a bömössel kézenfogva tudsz kúrni meg ilyenek, de Jocó nem igazán értette, hogy ezt mire mondja, így vígan nyelte az italokat fürödve önnön nagyszerűségében. Andris törte meg a csendet, hogy vett valami fasza lángost kettővel feljebb és olyan szósz meg pirított szalonna volt rajta, hogy gondolkodóba ejtette, hogy esetleg be lehetne vinni az étterembe próba jelleggel. Simán el lehet kérni érte ezerötöt szerinte, de Jocót nem igazán kötötte le a munka, amúgy sem, hát még most mikor végre nyaral. Ki is találta, hogy faszért üldögélnek, miközben a csajok rázzák a picsájukat, mérnem isznak már valami férfiasat, amire se a Pacsai, se az Andris nem tudott észérvekkel nemet mondani. Májki viszont eltűnt már vagy fél órája, monta, hogy van egy kis dolga és hamarosan csörrent. Glóriának is el kellett mennie, mert vár rá valami hangosítógyerek akivel interjút csinál, de később még megkeresi a cuki vikinget és folytatják a dolgokat. 

- Te egész jó kis ribanc ez! - jellemezte seggtüskés csajt a Jocó az Andrásnak. Sosem kúrtam még rokker csajt, mindig féltem, hog előkapja a korbácsot azt feldugja a seggembe. De így elnézve ezt a valagat, hát én baszod simán megraknám. - Karolta át barátilag Andrist, de azért kicsit erőfölénykedve. - Szétbasztad a picsáját mi? 
- Háát, seggbe most így nem akartam rámenni az első éjszaka, de a pináját, meg a száját azt rendesen. Hallod lilára volt festve a sunája. Erre már a Pacsai is felkapta a fejét. - Eskü rendesen középen meg volt nyírva a leszállópálya, de ilyen nagyon ízlésesen, aztán mint a luvnyák haja, rendesen be volt festve és lila színű volt. - szabadkozott Andris. Közben pálinkával koccintottak.
- Hát geci ez elég undorítóan hangzik - mondta Jocó - de olyan fajta undorítónak amit azért simán kipróbálnék. Valahogy nem vonz a pinabunda, de a pornókban mostanában megint divat. Van pár ribanc akiknek kurvajól áll.
- Tedd a szívedre a kezed és mond, hogy Michelle Wild-ot, vagy Aleska Diamondot nem basznád szét? Pedig azoknak is mindig szőrős volt.
- Próbálta védeni a helyzetet Andris.
- Szerintem meg gyökerek vagytok! A csajnak igenis legyen szőr a pináján, nem sok, de legyen. Akár egy kis csík, akár egy hitlerbajusz, vagy egy kis gömb alakú pamacs. De legyen. Abból látni, hogy tisztában van a szexualitásával, aki csak lekapja minden nap, mert fosik hogy egy faszi egy sörtétől összehányja magát, az nem képes élvezni az igazi kúrást. - Kezdett bele a szakértői kommentátorba Pacsai.
- Nézzétek - csapta fel a telefonját a balaton csődőre - Itt van ez a csaj, ezt múlt héten kúrtam. Hibát nem találsz rajta és ott a fazonra vágott csík. Namost ha letakarod és úgy nézed, teljesen megváltoztatja a karakterét. Ez olyan mint a férfiaknak az arcszőrzet. Az igényesre vágott borosta az legalább olyan szexi, mint az igénysre nyírt pina. Erről ennyit. Én ha meglátom, hogy a csajnak csupasz a picsája, rendesen rá is kérdezek, hogy tán gyereknek hiszi-e magát, vagy valami. Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen geciundorító mikor ki van pattogva a pina, meg ilyen szőrtüszőgyulladásos. A mai frisstizennyolcasok hallod csak ilyenek. - Emelte meg a második pohár pálinkát.
Andris abszolút helyeslően bólogatott, de Jocón látszott, hogy ezerrel megmozgatta a dolog a fantáziáját. Ez pedig bizonyítást is nyert, mikor Ivett és Klárika visszaért, mert a nagydarab kopasz főnökúr szégyent nem érezve vetetette oda mindenki füle hallatára, hogy: Ivett mától ha borotválni mered a pinádat eltöröm a hátad! Gyere Pacsai mutasd meg azt a ribancot. Na ilyet növesszé nekem. - Aztán vigyorgott mintha egyenesen Palvin Barbi combjai közül nézett volna fel. 

Viszont vészesen közeledett a Brains koncert, úgyhogy már a csajszikkal együtt toltak egy rövidet, Májki persze sehol nem volt, de pont leszarták, úgyis kábé olyan a csávó mint egy szobanövény; ott van, néha öntözni kell, de nem zavar senkit. Májki viszont nem veszett el, csak hat körül betolta az első adag meszkalint, aminek hatását az első nap megismert két makkmarcival várták. Életében először most volt türelmes, mert a meszkalin nem hamar kezd el hatni, sokan ekkor esnek abba a hibába, hogy mégtöbbet betolnak. Aztán még. Aztán a végül látják a hangokat, szagolják a színeket és hetekig egy roncsok lesznek. Májki még sosem próbálta a meszkalint, de régóta fantáziált róla. Amíg várták a hatást, ilyen nagyon laza cigiket csináltak és szívtak el, közben pedig arról beszélgettek, hogy a sok divatdrogos mennyire nem képes átérezni az igazi flesst amit a kábítószer nyújthat és sok köcsög mind. És erről majdnem két órát pofáztak. Aztán szép lassan elkezdett hatni a meszkalin...

A Brains koncert viszont odabaszott, rendesen emelgették a lábukat ezek a parti hobbitok, bár drum'n'bass-t egyedül a Klárika tudott lépkedni, a többiek meg mondjuk pont leszarták, hogy autentikusan lépkednek vagy sem. Jocó kezdett rendesen bekúrni, úgy nyelte a viszkikólákat, meg a pálinkákat, mintha azon múlna a bömös teljesítménye, aztán pont mikor szólt az életlen, akkor rendesen rá is böffentette a pálinkát a kiadóopultra, amiből kisebb felbolydulás is lett, amire az őt kikísérni kívánóknak el akarta vágni a torkát, egy ilyen kigombolt inges igazság bajnokát le is ütött, hogy ugyan már ne tapogassa a vállát a kis buzi, egyedül az Ivett gondoskodó kezei tudták megnyugtatni az üvöltésből: - Nem basztam be, csak szar volt a pálinka, meg meleg is.

A Pacsai meg a Klárika között viszont elkezdődött valami, mert rendesen elkezdtek egymással táncolni, a Klárika meg így densz közben rendesen pucsítgatott, amaz meg kúrós mozdulatokkal viszonozta, aztán később már rendesen összesimulósan nyomták. Tiszta tinédzser lámúr geci. 

Jocó viszont nem igazán volt képes visszavenni, továbbra is vedelte a viszkikólákat. Mikor Glóri visszaért, simán úgy köszönt neki, hogy: - Tényleg lila a pinád geci? Amire se Ivett, se a Glória nem reagált, de azért megjegyezték. Úgy döntöttek, hogy maradnak az arénában, mert rendesen adta a zene, minden fasza volt. Még a Májki is előkerült, egyhelyben ugrált és úgy izzadt mintha most lépett volna ki a balcsiból, de mindenki vágta, hogy nem fürdött. Ott volt vele a két másik narkóhuszár is, azok is szeletelték rendesen a levegőt. Húsz perce ugyanazt a mozdulatsort ismételték, beszarsz gec.

Klárikának viszont megzizgett a tellája és elsőre nem is igazán fogta fel a látottakat, de aztán kijebb ment, hogy egy cigi mellett tudatosítsa magában; Jó volt a tegnap éjjel, megismételhetnénk. - Mindezt Bencétől. Mire másodjára is végére ért, jött is mégegy, hogy Ne haragudj, egy munkatársamnak kölcsönadtam a telefont és véletlen neked írta a csaja helyett. - De ezt már Klárika nem túl éles esze sem akarta befogadni. Nem hitt a drámai lezárásokban, attól sem feltétlen érezte volna jobban magát, hogy leordítja, vagy elküldi a gecibe, így egy tiltás-törlés után beállt a pulthoz és az első sráctól elfogadta az italt, aki odament. Nem kellett sokat várnia. 

Ivett nyugtatgatni próbálta közben Jocót, aki erőteljesen káóra itta magát, azt se tudta hol van, csak beszélt magában, ahogy ült a sátor lábánál. Végül úgy döntött, hogy nyolcvan kiló plusz ide-vagy oda, ő bizony hazaviszi hőn szeretett urát, s fasztudja, hogy hogyan de végülis sikerült elvonszolnia a taxikig, ahol laza öt rugóért haza is vitték a három utcával arrébb lévő apartmanukhoz. 

Klárika viszont felszállt a piavonatra és nem volt megállás. Valami ilyen vastag karú, tetovált gyerek kezdte fűzögetni és arra sem húzta fel a szemöldökét, mikor Klárika egy cidert, egy red bullt és egy jégert rendelt be. Pedig szerinte elég egyértelmű volt, hogy az "elfogadsz egy italt" az egy italra vonatkozik. Viszont a csaj már rendesen félig meg volt alapozva, így csak szinten kell tartani a szopatáshoz, gondolta ő, de azt nem vágta, hogy Klárika se ma kezdte. Mikor már kábé nyolc rugót elivott a srác karszalagjáról, akkor mondta, hogy bocsi engem vár a barátom és belevetette magát Pacsai karjaiba, aki levágta, hogy menekülőút, de épp próbált egy kis szolibarna ribancot befúzni, aki így bukó lett, szóval gondolta belemegy a játékba és hagyta, hogy a Klárika borszagú csókja nem csupán jelzés, hanem egy hosszantartó éjszaka kezdete legyen..

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr3914127849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Segin 2018.07.23. 01:57:05

Ez naon adta!
Az előző kicsit laposra sikeredett, már azt hittem elbuzulod, de nem!!!
Írj Mester!
Mikor iszunk egy sört (legalább)?