Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Jocóék a 'Sound-on - második rész

2018. július 08. - Szerda Úr

Nagy volt a riadalom szerda este, mikor Jocó realizálta, hogy az általa előzőleg pórázzal odakötött csaja eltűnt, pedig alig egy méterre cigizett tőle. Már gondolt mindenre, az ötven kilós atlétás gyerekekre, a NAV-ra, a migráncsokra sőt magára Sorosra is, de azért érezte, hogy csaja eltűnésének hátterében talán más állhat. Első körben elkezdte hívogatni.

14619320899562dulpuxqfkunb_l.jpg

Klárika éppen egy erőteljesen hugymeleg pálinkát húzott le Andris társaságában, aki valami olyasmiről pofázott, hogy ez a 'Sound mennyire szar már, bezzeg a maratonon mekkorát pogózott és fullos piroshajú leánykákat szodomizált méghozzá tömegesen. Rendesen unta is a sztorizgatást ezért rácsörgött a pasijára a Bencére, hogy mizu, de az nem vette fel a telefont, pedig a Facebook messenger szerint öt perce elérhető volt. Hirtelen rémképek kerültek Klárika szemébe, hogy ez a jóvágású fiatal srác biztosan más lányokkal kokettál vagy éppen csodás péniszéről küldözget fotókat, de végül elvetette a gondolatot, hogy ez ilyen rendes srác, biztosan csak dolgozik. Éjjel fél háromkor. 

Májki éppen az Arénában szeletelt, nagyon átérezte a bulit, azt hozzácsapódott két ilyen hozzá hasonló ekihuszár ilyen shildes sapkákban, meg napszemüvegben. Érted eleve sötét volt, meg a fények miatt már mindenkinek jojóztak a szemei, de ezek így tolták. Kérdezi is az egyik aki később Cselziként mutatkozott be, hogy dobsz? És Májkit nem kellett győzködni sokat, azt így ment ez reggelig, amikor is szakmai tanácskozás címen kiterítették lapjaikat egymásnak és elkezdtek elsőéves kémiaszakkört tartani egymásnak az általuk birtokolt szerek tulajdonságairól. Kész bazmeg. És érvelnek egymásellen, meg később egyetértenek, meg elhatárolódnak, mint valami faszom vitaesten. 

Pacsainak viszont jó fogása volt, a szőke kis kurva pilláit rebesgetve lépdelt párhuzamosan a sráccal, láthatóan alig várta már a pillanatot, hogy beérjenek a szállásra, de Pacsai gyerek se volt egyszerű, konkrétan minden sarkon, meg villanypóznánál megálltak, hogy feltolja rá ilyen vadul smárolós, segg meg puncitapizós formában, azt már eddig is biztos volt benne, hogy ha megérkeznek majd, nem nagyon lesz szükség előjátékra, de amikor a farmersorton is átütött a csaj nedve, akkor már ő is tudta, hogy valamit kurva jól csinált. Körülbelül ebben a percben csörrenhetett meg a tellája, a Jocó volt az, hogy nem-e látta az Ivettet, mert elveszett, de Pacsai gyorsban lerázta, hogy éppen egy vaginamodell kinézetű szőkét igyekszik vízszintbe tenni, így ha lehet az elkövetkező két órában ne nagyon zavarja, de ha tud valamit azért majd ráír. Klárikát meg Andrist is ugyanezzel a szöveggel hívta fel a főnökúr, annyi különbséggel, hogy ők viszont odamentek, hogy együtt kezdjék el keresni. Alaphelyzet az volt, hogy a telefon kicsörgött, de se fel nem vette, se az üzenetekre nem válaszolt. Annyi ideje meg nem voltak még együtt, hogy find my phone applikációval keresse, pedig ha Jocón múlna a csaj nyakában már nyomkövetős chip is lenne, biztos ami biztos alapon, amit valami állatorvosnál majd tudnak trackelni. Mivel sajnos ilyen maradiak a mai lányok ezért a chip-es opció nem játszott, meg kellett keresni, ami viszont egy olyan fesztiválon, ahol konkrétan egyszerre több tízezer ember atom mód bebaszva szeletel, igen nehéz lesz. Annyi könnyedségük volt, hogy a fehér szoknya amiben az Ivett eljött, igencsak feltűnő a sok tangás segg között, így ez volt az alapvető keresési kiindulás. Persze az idióta Jocó odament egy ilyen pénzfeltöltős gádzsihoz is, hogy esetleg a karszalagjából nem e lehetne kideríteni, hogy hol fizetett legutoljára, de elhajtották a gecibe. Később egy ilyen alacsony piroshajú kidobócsajjal kezdett spanoskodni, hogy nem látták e az Ivettet, mutat róla képet, azt ahogy elővette a telefont és megnyitotta a galériát, előjött vagy harminc olyan kép, ahogy a pöcsét fényképezte le, aztán utána olyan amin az Ivett szopja, aztán olyan amin az Ivett segglyuka van, de végül Facebookon megnyitotta a profilját és abból mutatta meg, hogy na így néz ki ha feje, mert a kisgádzsi addigra már valamennyi testrészével tisztában volt. Amúgy ez se volt semmi, hallod a csaj megvolt vagy 150 centi magas, két akkora csöccsel, hogy külön karszalag kellett nekik, azt ez kidobó, gondolta is a Jocó, hogy szóvá teszi, de aztán rájött, hogy nem lenne célszerű most ilyen dolgokba belemenni. Lényeg a lényeg, a csajnak rémlett valami egy fehér kosztümös atom bebaszott picsáról, aki a kijárat felé tántorgott. 

Gyorsan el is csavartak arra, de a kijáratnál nem emlékeztek ilyen jellegű lánykára, így Jocó rémülve kereste fel a mentősöket akik szintén nem találkoztak ilyen kinézetű csajjal. Klárika és Andris közösen mentek minden nagyobb pult környékén, a tömegbe meg se próbáltak bemenni, ott úgy sem találnák meg. Andris rockmaratonos bebaszós tapasztalatai sokat segítettek eme magasztos expedíció sodrában, ugyanis valamennyi toi-toi mögé, meg ilyen takartabb helyekre belestek, de néhány kefélő párocskán kívül semmit nem találtak. 

Közben Pacsai már nagyon be volt gerjedve, állt a farka mint a két hete viagrát reggeliző orosz tenyészbikának és nagyon rágerjedt a kiscsaj vékony testére, már fejben el is képzelte, hogy hogyan fogja megreszelni, meg hogyan fogja rávezetni az anális örömökre. Mennek be a kéróba, mondja a csaj, hogy action előtt ő használná a zuhanyzót ha nem gond, de picit azért már rajta is látszott, hogy túltolta a piát, formás lábai keresztbe tették meg az alig pár métereset utat a fürdőig. Pacsai gyorsban kihasználta a lehetőséget, mondta, hogy melyik szoba az övé és ott várja álló fasszal, amire egy kacér nevetés volt csupán a válasz, majd felment a másik kisebb mosdóba, hogy az elmúlt órákban teletrutymákolt alsójától megszabaduljon, meg kicsit felfrissítse a gyíkot. Pacsai amúgy nem kispályába tolja, ilyen avonos intim lemosóból több flakonnal hozott baszod mint tusfürdőből, állítása szerint, mindegy mennyire vagy izzadt, ha a bráner ápolt akkor nyert ügyed van, amiben azért van ráció na. Hallja is, hogy csapódik az ajtó, súlyos bizonytalan léptek hangjait hallja a szobája felől, s az ajtó ismét csapódik. Itt az idő gondolta, s egy tic-tac elrágása után, még vetett egy pillantást a tükörbe, elégedetten magára kaccsintott, megsimogatta Rick-nek becézett farkát és elindult, hogy beteljesítse aznapi küldetését.

Közben Jocó mégegyszer próbálta hívni, de baszott se rá. A Csapat összeverődött a Jéger Aréna előtt és ott tanakodtak, hogy mi legyen, hívják a nemzetvédelmiseket, vagy a TEK-eseket, hogy mérjék be mobillal, de a bejáratnál lévő rendőr is elhajtotta őket, hogy hajnali négyre úgyis megcsappan a tömeg, addig esélytelen, várjanak szépen, a fesztivál területén nagy baj nem lehet. 

Pacsai nyit be a szobába, a kellemes fehér illatos paplan csak alig takarta a formás segget, a félhomály pedig csak még inkább feltüzelte a srácot. Megy is rá a gyönyörű félholdra, két ujja benne is van a csajban, nyomogatja, rendesen, egy merő lucsok a csaj, halkakat de erőteljeseket sóhajt. Picit illúzióromboló a borszag amit a csaj áraszt, de hát mégiscsak fesztiválról jöttek. Rátenyerel a csaj hátára, nyomást helyez az ujjazásba és elkezdi tolni ritmusra, a csaj is nyögdécsel, már érzi, hogy itt a pillanat, hogy rámenjen a segglyukra, dugná is be óvatosan a mutatóujjat, nem is ütközik falakba, halk nedves cuppanással már benn is van, mikor érzi, hogy valami nem oké, fordul a csaj szembe, de még egy ujjal benne van a seggében, nézi bazmeg, de nem érti, valami nem oké. 

Közben a fesztiválon

Jocó sosem volt egy érzelmes csávó, de akinek akad némi sütnivalója és beszélt a sráccal tíz percnél többet, az simán levágja, hogy a kőbunkó fejszerkezetben traumák sora vezethetett addig, hogy a kigyúrtságban fedezze fel az érvényesülést. Andris és Klárika legalábbis így gondolja, mert sosem látták főnöküket ilyen kétségbeesettnek. Azt azért nem gondolták volna, hogy Jocó aki gond nélkül lezúzott egy idős asszonyt, most itt picsog a csaja miatt, de rendesen látszott az arcán, hogy meg van rémülve mintha szellemet nyalt volna. Klárika ráadásul tökre át is vette a hangulatát és be is fordult, egyedül az Andris volt képes picit helyén kezelni a dolgot, már amennyire a mattra bebaszott viking norvég szavakat skandálva kifejezte magát. Az volt a mondás, hogy össze kéne szedniük magukat még most két csoportban, valaki menjen haza nézze meg a hazafelé úton található árkokat, bokrokat fasztudja, valaki meg a kemping részt vizslassa át, aki ne Jocó legyen mert nem hiányzik, hogy átgyalogoljon egy komplett belga különítményen, aztán abból is csak a stressz legyen és valljuk be, azért ez életszerűen hangzott. A Klárika ment a kempingbe, az Andris a hazafelé vezető utat pásztázta, a Jocó meg a kijárat és a közeli wc sor mellett tett ideges köröket és közben minden kiment belőle amit eddig tolt. Mellé még el is szívott egy doboz aranymalbit, rendesen olyan volt a pofája mint aki vattát reggelizett, meg köhécselt ezerrel. Amikor az egyik pultnál akart kérni egy viszkiredbullt akkor elhajtották, hogy már standolnak, de végül kis vöröshajú csöcskirálynő jött a segítségére, hogy elveszett a barátnője adjanak neki. A kisgádzsi ilyen recsegőbe beleszólt párat, de a kollégái sem láttak semmit. 

Klárika kalandja igen érdekesre sikerült, mert először is egyedüli lányként minden második faszi megállította, ilyen-olyan ajánlatokkal, amiből a seggből-szájba kérdésének felvetései voltak a legenyhébbek. Hozzá volt szokva az illetlen bókokhoz, de ilyen koncentráltan, hat különböző nyelven, amiből legalább ötöt nem is értett, még ő sem igazán találkozott. Mindenesetre közel fél órás keresése nem járt sikerrel, így visszabandukolt a bejárathoz, ahol már Májki is ott volt és Jocót győzködte arról, hogy toljanak egy lelazulós dzsót, de Jocó nem kért belőle, inkább szlopálta a vizet amit a Májki hozott, meg közben láncban szívta a cigiket. 

Andris is visszatért, de egy srácon kívül aki összeszarta magát a vasút mellett, nem talált semmi érdekeset, viszont már frankón hajnalodott és a tömeg is rendesen oszlott mint az élőhalott buliban. Tettek is egy kört együttesen, hátha meglelik valahol az elveszett leányt. A nagy színpad mellett voltak éppen, mikor Jocó telefonja megrezdült. A kopasz állat úgy húzta ki a zsebéből, mintha egy vérszomjas lódarázs csípett volna bele a herezacskóba a zseben keresztül, le is esett a földre, ahonnan nem sikerült elsőre felvenni. Másodjára sem, ekkor elbaszta a kezében lévő aranymalbit meg a vizet és két kacsóval már képes volt abszolválni, ezt az amúgy rendkívül egyszerű feladatot. Szíve kihagyott hármat, mert az Ivett csöcskidobós képe jelent meg, miszerint ebben a pillanatban hívja őt. 

Pacsai ujjazása nem is lehetett volna szürreálisabb, pedig átélt már ő is pár durva kalandot. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és hirtelen villanykapcsolásra eszmélt, s az ajtóban a szőke ciklon állt egy szál pinában, hirtelen ő sem tudta hova tenni a csajt, akiben végbéltájékon még mindig benne volt egy ujjal. Milyen gyönyörű teste van gondolta, de mi a picsa hát akkor ki  faszomat ujjazok - gondolta ő, és hirtelen valami kandikamerás helyzetre gondolt, ahol a csajnak van egy fullos ikerpárja és meghegeszti őket, a végén meg még pezsgőt is kap. De a valóság sokkal szörnyűbb volt ennél, érezte ezt ő is, s nyelt egy nagyot mielőtt tekintetét visszafordította az ágyban fekvő lányra. Rá se kellett nézni igazából, pontosan tudta, hogy sötét hajszín, kék szem fog kérdőjelfejjel rá nézni, s a feltételezés bizonyossá vált, ahogy Ivett tekintetével találkozott. Hangos cuppanással húzta ki az ujját a csaj kloákájából, ami nem igazán segített ezen az amúgy is kínos szituáción. A szőke csaj ordított valamit, ami talán faszakalap lehetett, de ez ebben a pillanatban legkevésbé sem hatotta meg. Ivett bamba fejjel próbálta felmérni mi a helyzet, de nem igazán sikerült neki és egy tompa puffanással vissza is dőlt. 

Pacsai meg szépen fogta, átvitte a szobájába, betakarta, visszaerőltette rá a falatnyi bugyiját ami sokkal nehezebb mint levenni egy csajról és ez még úgy is érvényes ha a csaj eszméletlen vica-versa. Már csak az volt hátra, hogy felhívja a főnökét, hogy haló a csajod akit két órája kerestek itthon van és épp most ujjaztam meg. Mivel érezte, hogy ez cink, ezért megpróbálta a járhatóbb utat választani, s bízni abban, hogy Ivett nem fog emlékezni semmire. Keresi a telóját de sehol, fasz kivan, ideges is lett mint a picsa, de végül az Ivett mobilját használva gyorshívást tudott kezdeményezni a 29 nem fogadott hívás miatt. 

Jocó először méginkább ideges lett, hogy a Pacsai szólalt meg a telefonban, de megnyugodott mikor azt mondta, hogy most ért haza, tök egyedül az Ivett, a részegségen kívül semmi baja, bent fekszik az ágyban. A csapat pedig fáradtan, de nyugalommal a szívükben elindult felfelé a napfelkeltében. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr1414100661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spiritmonger 2018.07.08. 21:49:27

Ivett egyre keményebben tolja...
A seggtapit még Klárika kimagyarázta, de erről mély kuss kell, hogy legyen, mert különben...

venkecske 2018.07.08. 23:09:12

FBM ezt minden nemzedékben előfordul?
1980 Balatonmáriafürdő KISZ-tábor, ott dugtam meg tévedésből rossz nőt. Na jó, pontosabban nem rosszat, csak másikat mint kellett volna.
Annyi mentségem van, hogy mindkettő szőke volt!

Segin 2018.07.08. 23:17:53

Hát Szerda Úr, köszi a gyors folytatást, jó lett!
Eddig sokat gondolkoztam, hogy melyik karakter lehetsz Te: a Májki a 10 évvel ezelőtti éned, az Andris talán öt évvel ezelőtti (vagy aki lenni szeretnél), a menyasszony (fasz tudja, hogy hívják) valszeg a feleséged... ;) de most most már tudom, hogy a Pacsai vagy!
Ha nem is, de hogy pár főnököd muffját seggbe is ujjaztad az már sicher!!!
Üdv Würzburgból, várom a folytatást!

P.s.: a munkád meg szard le, inkább írj!
A legjobb, ha a melóhelyen...

Bicepsz Elek77 2018.07.11. 17:03:49

index.hu/kultur/eletmod/2018/07/11/balatoni_arak_olvasoi_felhivas/

Keressük a legdrágább lángost, hekket és palacsintát a Balaton körül. Kérjük küldjön egy képet az árcéduláról, illetve arról, hogy melyik településen készült a fotó

neratyiskoggy 2018.07.13. 14:02:24

te vagyol most a tibi a tibor.blog.hu ról?

misung74 2018.07.16. 00:31:37

Írjál má' valamit öcsi! Hiányolunk!!!

Péter Kulcsár 2018.07.17. 21:00:25

Értem én, hogy villanymotor, de mi hajtja? Azért legalább, az egy sörért, heti egy írás beleférne, nem? Nem ba..ni akarlak, csak hiányzol! Mármint az írásod!

Takony(Aki az élet vizet issza) 2018.07.19. 11:08:25

Várunk mint a messiást! Hol lébecolsz főnök, minden nap lehívom az oldalt, erre semmi új, hát anya szült téged??
süti beállítások módosítása