Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

a leánybúcsú

2018. június 22. - Szerda Úr

Vesztemre megint leánybúcsút kell szerveznem, mert a ribancok egymás között képtelenek olyan magasztos kérdésekben dönteni, hogy a ciklámen színű strasszos faszalakú műfaszos egyentísört, vagy a tiarás ezüstös faszalakú faszt vegyék fel majd arra a fél napra, amíg megpróbálják egymást nem szétcincálni, miközben legbelül azért kitekernék egymás nyakát. 

csajok-hajnalig-2017.jpg

Valamikor a múlt hónapban véletlen bekapcsolva maradt az écsbió és látom ám, hogy skarlát johanna főszereplésével megy a hiperúj vígjáték, amiben a vagány csajok mindenféle húdeőrült dolgot tesznek mint például seggrészegen behugyoznak a kollégiumi szobába, narkóznak és az egyik még azt is hagyja, hogy a szomszédban élő swingerkedvelő házaspár megcsinálja. Még háttérzajnak is kínos volt a produkció de egyszerűen képtelen voltam elkapcsolni, már csak johanna által érzett perverz romantikus vágyaim miatt is és közben végig azon gondolkodtam, hogy ha nőként születtem volna, akkor hogyan szereznék annyi pénzt, hogy faszt operáltassak magamnak, mert amit a szórakoztatóipar összehord, meg amiket látok így a való életben körülöttem az engem olyan szinten megrémiszt, hogy leírni sem merem. Pedig még csak azt sem lehet rám fogni, hogy szűklátókörű lennék, elég széles spektrumot lefed a társadalmi konvencióm, így az egyszeri falusi lányok, mackónadrágban 90-es diszkózenire dzsesszelő bulijaikban ugyanúgy megfordulok, mint az ischgli ner-es sípartikon, ahol olyan mértékben toljuk a kokaint mint a tonimontana, de azért néha itthon is vedelem a középosztálybeli ipákat, a szandálos bölcsészhallgatókkal, vagy éppen jackdenielszt idva rázom a buksim valami metál koncerten. Szóval széles a paletta, megfordulok mindenhol. Ezért is nem értem, hogy egy elviekben 21. századi emancipált filmben miért az a poénok csúcsa, hogy a csajok egymás között finganak, vagy bejelentik, hogy ők akkor most elmennek szarni egyet, neadjisten, hogy skarlát johannának szőrős a pinája és ő magának vaxol. Aki nem látta a filmet, annak röviden elmondom, hogy arról szól, hogy adott egy csaj aki a fősulis barinőivel fog leánybúcsúszni, beszereznek egy rakat faszos terméket, majd elmennek narkózni és várják a sztripper fiút akit véletlen kinyírnak, de jajj kiderül, hogy nem is sztripperfiú, hanem galád bűnöző és később jön az igazi és jujj. Közben soroznak a közhelyes poénok amiket már a Forró rágógumi második részében is kínosan hatottak, a különbség semmi más csak a fancy környezet és a nagyvilági lányok. A tipikusan kövér, de szabadszájú picsa sztereotip ábrázolása itt is kötelező és legalább annyira idegesítő mint egy amy shcumer másolat. 

Ezt a hosszú felvezetést azért éreztem szükségesnek, mert valahogy ugyanilyen katyvaszban látom korunk valamennyi leánybúcsúját, ahol a pinák egy estére kibaszottul egyediek, őrültek és vagányak akarnak lenni, de ahogy a film is, ugyanolyan sablonos, kínos és szánalomra méltó picsák maradnak ahogy a körúton grasszálnak. 

Legutóbbi esküvőkkel foglalkozó posztom egyáltalán nem véletlen volt, ugyanis egy hozzánk annyira nem közel álló baráti pár hívott meg élete kibaszott nagy napjára. Éles eszemnek, s jövőbelátó képességemnek hála már akkor tudtam, hogy én a lehető legtávolabb szeretnék maradni mindennemű szervezéstől, de még így sem úsztam meg a megkereséseket, amelyben a mondat elején az hangzik el, hogy egyedi dolgot szeretne a csaj, de a vessző után már csupa olyan sablonos faszságokkal fáraszt mint például a minden lánybúcsún kötelező faszalakú tárgyak sokasága. 

Ha valaki eddig nem egy zacskóban élt, az pontosan tudja, hogy kész iparág épült a lánybúcsúkra (legénybúcsúkra is), ami kizárólag egy koncepciót követ; FASZ. Faszalakú lufik, faszalakú szívószál, faszalakú pohár, faszalakú műfasz, faszalakú lófasz, faszalakú még az isten fasza is, Hogy ez mondjuk mennyire tárgyiasítja a férfiakat abba most nem akarok belemenni, mert én rendkívül cukinak találom, amikor egy guminővel az oldalán bóklászó fiúcsapatot megszólnak az emancipuncik a dunaparton, hogy soviniszta állatok, a nő több mint egy pina!

A sablonos leánybúcsú egyik alapkelléke a limuzin, ami tíz évvel ezelőtt sem volt egyedi és nyolc embernek összerakni 30 rugót nem is egy nagy luxus, így az azzal való menősködést sosem fogom megérteni, mert míg praktikum szempontjából el tudom fogadni, hogy közel tíz embert valagát cipelni egy autóval könnyebb mint két-három taxit hívni, vagy bkv-re pattani. Emelett az se utolsó, hogy lehet benne piálni. Vicces kitérő, húgomnak tavaly volt az esküvője, a leánybúcsú és legénybúcsú is Badacsonyban volt, s míg mi a fiúk hegyi taxival mentünk fel a hegyre (ilyen leharcolt UAZ-ok), a lányok limuzinnal, de beszopták, mert az egyik kanyart már nem vette a limó, így sétálhattak fel magassarkúban. 

A másik dolog, hogy egy nő kétszer érez késztetést férfisztriptízre. Az egyik Nőnapon, ahol már a legkisebb vidéki csehó is lédisznájtot csinál táncos fiúkkal, illetve a leánybúcsú. Nőnapról más sokszor írtam, de a leánybúcsús férfisztripper téma teljesen más. Nyilván ahogy a férfiak alapnak tekintik a kurvát a legénybúcsún, úgy a csajok is akarnak vadulni egy picit, olyan izmos felsőtesteket taperolni, amilyen a leendő férjüknek, sose volt, meg sose lesz, de a dolog kezd átfordulni. A férfiak buliján, tíz alkalomból legrosszabb esetben is egyszer ha az ünnepelt megdugja a hívott táncos lányt. Ellenben most, hogy a Hot Man Dance-től kezdve, legalább húsz kisebb nagyobb formáció elérhető bárki számára, revüműsorral, szólóban, lakásban bárhogyan, a csajok sokkal durvábban nyomják. Elég sok haverom van akik szálkásra gyúrt, olajos felsőtestüket rázzák begerjedt csajoknak pénzért, s így a nyáron rendszeres kellékei is a lánybúcsúknak. Ők szokták mesélni, hogy tízből öt csajjal van valami, ami minimum egy ujjazás, de sok esetben fullos aktus. Kár azt gondolni, hogy nincs így, a nők sokkal jobban tartanak titkot mint mi férfiak, hazugságon is nehezebb rajtakapni őket és mi lenne tökéletesebb terep, mint egy szolgáltatósrác, akivel soha életében nem fog találkozni, nem lesznek lebukást okozható messenger üzenetek, éjféli telefonnyomkodások ésatöbbi. Amúgy erre konkrétan bevett szokásuk van a sztipperfiúknak, ami pedig a privát masszázs (csekkoljátok csak le pl a Hot Man Dance oldalán idekattintva). Ilyenkor ugye a tiarás, egyenpólós ara, egyedül van a sráccal egy bugyi-melltartó párosban, ahol érzéki és frissítő masszázs lenne a program, de nincs az a nő, akit ne indítana be a tény, hogy egy tökéletes testű férfi masszíroz. Természetesen nem akarok általánosítani, nem mondom, hogy minden nő simán megcsináltatja magát ilyen helyzetben, szimplán a szolgáltató srácok sztorijaiból tudok építkezni. Mindenesetre ha tudod, hogy a csaj akit elviekben egy hét múlva elveszel majd gecidrága pénzért, ilyenre megy leánybúcsúra, én a helyedben reggel megszagolnám a pináját, meg lecsekkolnám a tangát idegen gempa után kutatva. 

A harmadik dolog ami szerintem ritka gáz, az az a tény, hogy a csajok ilyenkor átmennek prosztóba. Férfitől se szép, de amikor olyan csajok akik nagy általánosságban NEM barátnők, hanem a menyasszony több szálon futó ismerősei, azok két ital után, nem érzik a határt és egymásra licitálva próbálnak minden baromságot megcsinálni. Ilyenek például a faszik folytonos vegzálása, akik ha nem vásárolnak faszalakú bármit, akkor büdös surmó köcsögök, amit jellemzően mindig a szabad szájú dagadt lány fog majd a fejükre olvasni. Fordítva bezzeg menne a sipítozás. 

A leánybúcsúk legfőbb problémája, hogy az idegtől remegve folyton hasmenést produkáló menyasszony, olyan irreális elvárásokat támaszt a barátnői felé, amiket még egy kontrollcsoportnak is becsületére válna kivitelezni és akkor még nem beszéltünk az anyagaikról sem. Érthető módon teljesen elvárt tény, hogy a lánybúcsú valamennyi költségét a résztvevő lányok állják, beleértve az ara részét is. Ez meglepően hamar igen magasra fel tud törni, ha csupán egy limuzint, férfisztriptízt, pólókat és mondjuk egy belépőt alapul veszünk is bőven tíz rugó felett járunk fejenként és még nem ettek, nem ittak. És ez tényleg csak a nagyon szerény alaphang, hol vannak még a faszalakú termékek. 

De a legdurvább számomra mégis az, hogy a csordaszellem mit képes kihozni ilyenkor a félspicces lányokból. A ránézésre is könyvtárszakos kiscsajok eleinte szégyenlősen, kézfejükkel takargatva veszik szájukba a faszalakú szívószálat, s magát a szót is talán csak életükben először ejtik ki, ám később a FASZ mint olyan kötőszóvá válik az est folyamán, s a legvisszahúzódóbb lány is olyan szinten megy majd át partikurvába, hogy öröm nézni. Nem hiába tökéletes terep minden leánybúcsú az alkalmi pinavadászoknak, hiszen gátlásaiktól megszabadult csajok, jellemzően nem a lakhelyükhöz közel, általában bármi jóra kaphatóak. Menyasszonyt leánybúcsún meghúzni pedig dupla strigulát ér a bulalegendáriumban és ha azt hiszed, hogy ez csak szökő évente történik meg, akkor bizony nagyon el vagy tévedve.

ui.: Férfiprosti haverom mesélte, hogy múlt héten dolgozott egy lánybúcsún, ahol egy idegtől remegő szende-szűz volt a menyasszony. Megvolt a kötelező tánc, aztán jött a masszázs rész, ahol a csaj külön kérte, hogy a popsikáját is masszírozza meg. Persze spanom se ma kezdte, rendesen elkezdte gyúrni a nagyajkakat, azt ahogy hasonfekve pucsított a csaj, bejátszott egy kis ujjazás is aminek a végpontja az lett, hogy magasnyomású híg fosásban lett részesítve a csávó keze, meg a masszázságy. Egy biztos, ez sablonmentes felejthetetlen búcsúztatásra sikeredett. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr513813776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zirowe 2018.06.22. 13:24:17

Ez a fos amúgy a zseniális ronda ügy női remake szeretett volna lenni titkon, de csúnyán elkúrták, gyakorlatilag nulla élvezeti értéke, hát még ahogy a végén "feloldják" a gyilkosság vádját.
Amúgy a szösziért kár, mert snlben, ahol tényleg kamatoztatni tudja a tehetségét, ritka jó, de nagyvásznon csak fosokban tud szerepelni, lásd a remek női szellemirtókat..

banshee 2018.06.22. 13:46:54

A kommented belinkelődött az index fórum feminista topikjába, az egyik feminista így reagálta le:

"Átlagon felül bornírt, nőgyűlölő pincér förmedvénye a saját minőségi osztályába tartozó nőnemű bornírtakról. Ugorgyunk."

Megtalállak 2018.06.23. 11:33:40

Az index fórumot az 50 éves szvingerező párokon kívül használja még bárki is?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.23. 12:16:58

@banshee:
hát most mit mondjak :D
erre még trollkodni se éri meg

banshee 2018.06.23. 12:25:52

@Szerda Úr: annak a vén lúvnyának azon a felvetésre adott válaszán, hogyha egy feminista nő írt volna blogbejegyzést a legénybúcsús szokásokról, azt már rég linkelte volna, azt írta, hogy az sokkal finomabb stílben lett volna megírva, kurva nagyot röhögtem.

banshee 2018.06.25. 18:28:55

Látom, a ribik úgy szétcseszték szegény Szerda úr jobb sorsra érdemes idegeit, amin csak egy ipari méretű bebaszás segített, aminek utóhatásait most is heveri, ezért nem folytatódik a Jocó saga.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.25. 18:36:26

@banshee:
tökéletesen jól látod.
8ezt a kommentet kb tözenöt percig fgoalmaztam9

banshee 2018.06.26. 12:40:35

@Szerda Úr: Kellemes regenerálódást Szerda úr, mit míveltek azok a cemendék, hogy ilyen agymosásra volt szükség? Bevihettél annyi mérget, mint Ozzy Osbourne fénykorában! :-D
süti beállítások módosítása