Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

amikor a gyerekes család ki van rakva az étteremből

2018. június 10. - Szerda Úr

A héten történt állítólag, hogy egy gyerekes anyukát kiraktak az egyik belvárosi étteremből. Az anyuka először a Pesten Hallottam csoportban krákogott egy picit, de posztja alatti véres komment háborúból ő jött ki vesztesen. A tiszavirágéletű sírás, alig egy órát volt ott míg valaki nem törölte. Az őt kiszolgáló pincér barátom megosztotta a sztori másik oldalát. 

bigstock-breastfeeding-4743779_1.jpg

Volt ez az anyuka, aki csütörtökön járt nálunk az étteremben, majd miután gyermekei vállalhatatlan stílusban szétszántották az éttermet, illedelmesen megkértem, hogy távozzanak. Ebből lett a már ismert Pesten Hallottam csoportos poszt. Sajnos mivel a hölgy (vagy az adminok) törölték, így nem tudom belinkelni, de a lényeg annyi volt, hogy az étterem egy fasz, mert őt kidobták az étteremből, pedig ők kifogástalanul úri család módjára viselkedtek. Át is adom a szót Peti haveromnak;

Az igazság az az, hogy mindenek voltak csak úrinépek nem. Kezdődött azzal, hogy Apuka, Anyuka két öt év körüli forma kisgyerek (egy fiú-lány páros) és egy karonülő csecsemő lépett be aznap az étterembe. Üdvözöltem őket és az egyik sarki asztalhoz invitáltam őket, ahol senki nem fogja őket zavarni. Vagy fordítva.  Nem akarták elfogadni, mondván, hogy a gyerekek ablak mellett akarnak ülni, így végül oda is ültek le. Mit ültek, egyenesen csapódtak. A nő így foghegyről odavetette, hogy kérnek egy kancsó vizet, egy korsó sört és három frissen facsart narancsot. Már ekkor tudtam, hogy problémások lesznek. Amit a gyerekek leműveltek, arra szavak nincsenek. Egyrészt már a második percben úgy kellett kiterelni őket a pultból, rohangáltak, üvöltöztek, egymást dobálták valami faszom plüssel. Öt perc után a supervisor-om szólt, hogy kérjem meg a családot, hogy fegyelmezzék a lurkókat, amire olyan kioktatós kurvaanyázós stílusú revansot kaptam, hogy még az én gyakorlott pincérpofám is tátva maradt merthogy idézem; a gyerekek nem zavarnak senkit és had érezzék jól magukat és egy szolga amúgy se ugasson bele az ő nevelésébe. Majd mint aki jólvégezte dolgát, előkapta a bokája mellé lelógó zsírcsöcseit és beletuszkolta az üvöltő csecsemő szájába. A pasi meg mint aki itt se lenne vigyorgott ki az ablakon, miközben pörgette a telefonján a facebookot. 

A supervisor ment vissza, amikor az egyik gyerkőc nekirohant a kollégámnak két 8 rugós kajával a kezében, amik mind a földön landoltak. Így nem csupán közérzeti, de már konkrét anyagi kárt is okozva az étteremnek, s nem mellesleg még +10 perc várakozást egy fiatal párnak. Az anyuka ekkor már ordított, hogy a kiszolgálószemélyzetnek kéne jobban odafigyelni, hogy ne lökjék fel az ő pici lányát, aki most mint látjuk sír. Mit sír, bömböl mint akit órákon át fojtogattak. Az anyuka pedig rátett még egy lapáttal, hogy jólvan annácska sírjál csak, ilyen buta emberek közé többet nem jövünk. 

Ekkor lépett elő az üzletvezető is a felső szintről, hogy mi ez a lárma. Elmagyaráztuk neki a tényállást, s igazából nem is nagyon kellett volna mondani semmit, mert elég volt az asztal irányába mutatni. A  két lábon járó tehén, sétálva szoptatta a csecsemőt, miközben a kislány üvöltve bőgött, a kisgyerek meg a gecidrága kárpitos széken ugrált a sáros cipőjével. Apuka teljesen ignorálta a helyzetet. A pontot az i-re az tette, mikor a kislány hisztijében fogta és nekibaszta anyukának a narancsleves poharat amely rostokban gazdag foltot hagyott a falon, a faberakáson, a kárpitos széken és a szőnyegen. Odament és annyit mondott, hogy tisztelettel megkéri őket, hogy távozzanak, az eddig fogyasztottakra az ő személyes vendégei és ha van rá lehetőség, soha többet ne jöjjenek, mert nem kívánatos személyek. Na erre baszod mint valami nyomatékosító cselekedet, kicuppantotta a csöcsöt a gyermek szájából, hogy még folyásában egy kevés anyatejet spriccelhessen az amúgy tekintélyes közönség előtt a padlóra, s úgy kezdett el mamadzsún módjára visítani, hogy ővele ilyet senki nem tehet és ígymegírja, úgymegírja és be lesz záratva a sárga gecibe a hely, majd felgyújtva és sóval behintve. Erre már az illusztris vendégkör sem volt képes csendben nézelődni, hogy ha még egy ilyen csöcsmutogatós performanszot előad akkor kérik, hogy velük együtt gyújtsák fel az éttermet, mert ilyen ocsmány látványt mégegyszer elviselni nem lennének képesek. Anyuka a gyerekekkel el is viharzott, az ajtóból kellett visszaszólnia, hogy APJUK BAZMEG GYEREMÁN'. 

Szóval ez egy perspektíva, meg perspektíva az is amit a hölgyemény a Pesten Hallottam csoportba írt, ami szerint mi azért basztuk ki, mert ő szoptatott. A döntés a tiétek, de az biztos, hogy erőteljesen elgondolkodtunk a "gyereket behozni tilos" táblán.

Szerda úr véleménye

Régen amikor saját éttermem volt, nekem kint lógott a gyereket behozni tilos tábla. Kaptam érte hideget meleget, de az sajnos kétségtelen, hogy nem lehet megfelelően szűrni azt, hogy éppen normális családanya, családapa jön lurkókkal vagy sem. Léteznek direkt gyerekbarát helyek, szerintem egy pici páréves kölyök sokkal jobban is érzi ilyenben magát, mint egy belvárosi menő étteremben, ahová a NER jár ebédidőben kólázni. Nem feltétlen vagyok egy gyerekgyűlölő, bár kétségtelen, hogy nem a kedvenceim, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy egy komolyabb étteremben a felszolgáló tálcáján akár 30-50 ezer forint értékű ital is lehet, amit ha a csemete felborít akkor bizony azt a szülőnek illene kifizetni. Én spec a két 8000 forintos ételt zokszó nélkül kifizettettem volna, különös tekintettel arra, hogy a késlekedés miatt az étteremnek nem volt pofája kifizettetni a fiatal párral azt. (Ebben is látszik, hogy az empátia mennyire nem feltétlen egysíkú dolog.) Egy biztos, én sokkal szívesebben járok olyan helyekre, ahol a gyerekek ki vannak tiltva. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr7614038906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sólyom Tomi 2018.06.10. 18:27:36

"Szóval ez egy perspektíva, meg perspektíva az is amit a hölgyemény a Pesten Hallottam csoportba írt, ami szerint mi azért basztuk ki, mert ő szoptatott."

A zsírcsöcsös perspektívával azt támasztjátok alá, hogy azért basztátok ki, mert ő szoptatott. Saját magatokat basszátok seggbe ezzel, ahelyett, hogy "Peti" korrekt módon leírta volna, hogy szétbarmolták a helyet, amiért kártérítést is követelhetnétek, de ettől úri kegyetekben eltekintetek.

Megnyertétek nekik a csatát, pedig nektek lett volna igazatok.

Burgermeister 2018.06.10. 18:42:51

Az éttermekben engem is zavrnak de qrvara az ilyen csürhe leellet népek, faszom kivan h a ricsaj zavar engem és a társaságomat. Szeretem a kölköket de csak a sajátomat!!! Aztat kell mondani hogy nincs szabad asztal oszt jónapot!!!

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 18:45:47

@Sólyom Tomi:
A pesten hallottam csoport úgy szedte szét a nőt, hogy nem volt valós ellenvélemény, csak a kommentelők. Az hogy zsírcsöcsözünk, már csak a blograjáró népek érthető módon elvárt ábrázolástechnikája. :D

Zalai Béla 2018.06.10. 18:54:21

@Szerda Úr: Vágom, csak pedagógiai szándékkal írtam az idelátogatóknak, hogy a bíróság előtt ne ez legyen a fő érv ;)

Sólyom Tomi 2018.06.10. 19:15:24

@Zalai Béla: Úgy, úgy, csak ki a fasz ez a Béla, és miért válaszolt helyettem?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 19:18:45

@Sólyom Tomi:
na erre lennék kíváncsi ;) te kis hamis :D

Sólyom Tomi 2018.06.10. 19:38:46

@Szerda Úr: Jóvanna, én még nem vagyok nagymenő mint te, úgyhogy hibázhatok :D

Sólyom Tomi 2018.06.10. 19:51:37

@Szerda Úr: Kicsit állj akkor közelebb hozzám :D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 19:52:23

@Sólyom Tomi: ez elég homoerotikusnak hangzott! benne vagyok ;)

Sólyom Tomi 2018.06.10. 19:59:48

@Szerda Úr: Tudtam, hogy a buzulást fogod leszűrni belőle. Ideje átmennünk privibe ;)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2018.06.10. 20:10:37

erre annyi mindent tudnek irni, hogy inkabb nem is irok semmit :D na jó, arra azért kíváncsi lennék hogy a módszer támogatói szerint hány éves életkorig kiváltság a nyilvános szoptatás? :'D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 20:11:59

@Jancsa Jani:
én a magam részéről 18 felett már támogatom kinézettől függően akár 70 éves életkorig. ;) :D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 20:17:09

@Jancsa Jani: ;) :D

(am. se engem, se a fent nevezett Peti haveromat nem zavarja a nyilvános szoptatás, inkább a két gyerkőc és a mamadzsún hozzáállása ami szopó :D )

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2018.06.10. 20:20:58

@Szerda Úr: a kerdes ilyenkor inkabb az h nezni er-e? logikus valasz lenne h igen, hiszen kulonben nem nyilvános körben történne a szituáció, dehát...

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 20:27:21

@Jancsa Jani:
nem is olyan régen egy kávézóban beszólt nekem egy csaj, hogy ne nézzem ahogy szoptat. mondtam neki kedvesen, hogy ne tessék haragudni, de ez olyan dolog, hogy nem tudok nem oda nézni, de nyugodt szívvel higgy el nekem, hogy semmilyen szexuális abberációmban nem segít nekem a véresre harapdált káddugója amit a mellén tart. erre inkább nem elhúzott vaze. még a láttéját se itta meg... :(

hátsó szándék 2018.06.10. 21:54:07

Azért a "zsírcsöcs" meg a "káddugó" elég durva volt. Ezen szóhasználat alapján azt hihetem, hogy valóban a szoptatás zavart, és nem keltesz bennem szimpátiát. Holott objektíve tök igazad van, a másokat zavaró, kárt is okozó népeket ki kell tessékelni előbb-utóbb. A "gyerekek nem a kedvenceim" megint csak gáz, ezáltal gyakorlatilag két külön univerzumban élünk. Szóval bár teljesen egyetértenék veled, a stílusod alapján nem tudok melléd állni.

Ja, nekem négy gyerekem van, saját jól felfogott érdekemben nem megyek velük (gyakran) étterembe. Szétvetne az ideg, hogy a saját kajámat nem tudom megenni miattuk. Más gyereke viszont nem zavar, hiszen nincs velük "intézkedési kötelezettségem." Emellett a "gyereket behozni tilos" táblát kitevő éttermeket meg sznobnak tartom, elvből nem megyek oda, még ha egyedül vagyok, akkor sem.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 22:05:20

@hátsó szándék:
most az elvi részét félretéve, csak ábrázolási(!) szinten maradva, ha valakinek zsíros, káddugós parizere van, amit az amúgy előre felkínált diszkrét asztalnál is lóbálhatta volna, akkor melyikünk a deviáns? én vagy a posztban szereplő "hölgy".

hátsó szándék 2018.06.10. 22:13:36

@Szerda Úr: lényegtelen, hogy zsírcsöcs, vagy Emily Ratajkowski. Egy szoptatós anyát nem minősíthetsz az alapján, hogy szép maradt-e a melle. A viselkedése alapján viszont igen. Ha van diszkrét szoptatós helyiség, illene azt használnia.

Így utólag nem merült fel, hogy az étterem inkább benyelhette volna ezt a kínos incidenst? A kellemetlen vendég úgyis távozik előbb-utóbb, most viszont híre ment, hogy bunkó a hely. Még ha indokolt volt kiküldeni őket, akkor is torzul a sztori a neten, nem lehet jól kijönni belőle.

Kono 2018.06.10. 22:16:15

Elég parasztok lehettek a "vendégek", az derül ki a posztból. Meg az is kiderül, hogy ti is azok vagytok.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 22:16:44

@hátsó szándék:
engem is anya szült, nyilván a szoptatás az az élet velejárója. viszont kérlek vedd figyelembe, hogy ez a blog nem a kedves pincérek gyűjtőhelye, hanem a vendéghányás. A karakterek leírásai azért vannak, hogy az olvasó jobban el tudja képzelni a helyzetet. Ha azt írtam volna, hogy dagadt-zsíroshajú sem PC, de a cél az, hogy az olvasóim minél inkább maguk elé tudják képzelni az adott szituációt, még ha ez azzal is jár, hogy mondjuk valaki megsértődik. Méghozzá mert ez volt az IGAZSÁG.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 22:17:24

@hátsó szándék:
+ az étterem köszöni jól van, mert fb-n kapja a pozitív response-okat, hogy király arcok

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.10. 22:18:04

jahogy megint index címlap. már értem honnan jöttök :D

donokos 2018.06.10. 22:36:01

Nincs különbség felnőtt és gyermek közt. Ez alapvető. Egy felnőtt is szájba hugyozhat bárkit. Ez alomkérdés. A vendéglátás meg kőkemény...

BEKO 2018.06.10. 22:47:21

Lassan tudatosan keresem a "pincèr" nèlküli helyeket. A szarkosárba valahogy nagyobb szàmmal kerülnek mint a vendègek.

hunter84 2018.06.10. 23:26:33

Jó sztori volt, jót röhögtem! :D
Részemről csakis gyerekmentes hely jöhet szóba, rosszul vagyok tőlük.

recommented 2018.06.10. 23:40:20

Hát, erre a helyre sem fogok menni.
Lehet, hogy igaza van a pincérnek, de ahol ilyen kritikán aluli hangnemben beszélnek a vendégekről, azt nem lehet étteremnek nevezni.
A pincér nem szívességet tesz a vendégnek azzal, hogy kiszolgálja, hanem a munkáját végzi, amiért fizetést kap.

hunter84 2018.06.10. 23:59:43

Bazmeg index címlap, aztán mindjárt megjelentek a gyerek és szoptatás párti államtitkárok! Hess innen sáskák!

Amál a kecske 2018.06.11. 00:08:53

recommented: Nem a vendégekről beszéltek így, hanem egy bunkó proli családról, én nem olvastam pl semmi rosszat a többi a többi vendégről, akik el akarták fogyasztani a kajájukat hangzavar és rendetlenség nélkül.

Valamint igen, a pincér fizetést kap, de nem is szolga ahogy a nőszemély illette, valamint a főnökség végezte a kirúgást, szóval nem értem a problémát.

okleveles naiv 2018.06.11. 00:31:14

@recommented: Tehát amikor dolgozol, téged nyugodtan öntözhet ágytálból a vendég, mert te a munkádat végzed, amiért fizetést kapsz?
Kapjd a fejedhez, ha a pincértől elvárod a kulturált viselkedést, akkor a vendégtől is várd el. A mérce akkor jó, ha mindenkit egyformán mér.
De ha csak addig terjed a világod, h a vendég az isten: mi van a többi vendéggel? ők enni mentek az étterembe, nem azért, h lezúzza a kajájukat két neveletlen hülyegyerek, akiknek a szülei narancslével teli poharakat dobálnak...

registerz 2018.06.11. 01:17:17

Sokat változott a világ, a 79-es, 80-as években még csak az oláhcigók szoptattak nyilvánosan, buszon, vonaton, bárhol. Mégsem haltak éhen a csecsemők.

bkkzol 2018.06.11. 01:24:46

Igazán gusztustalan, hogy még az anyuka van felháborodva! Borzasztó tapasztalni, hogy kisgyermekes szülők mennyire nem kívánják kordában tartani gyermekeiket vendéglátóhelyen, közintézményben , de tömegközlekedési eszközökön sem. Illetve még az lehetséges, hogy az apátiában élő szülők már észre se veszik ha gyermekük rombol, vérnyákol, hisztizik... ez nem mentség és embertársait se érdekli.
A szállodáknáknál már bevezették ( minden gond nélkül), a "gyerekbarát" , "háziállatbarát" illetve "felnőtteknek" kategóriákat.

bkkzol 2018.06.11. 01:26:56

@registerz: Egyetértek! Perszrsze most is inkább a "műsor" kedvéért csinálják meg azért, hogy hátha valahol beszolnak nekik és lehet hisztizni utánna.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.06.11. 01:40:31

Hat , ha a pincérnek ilyen a szókincse , és így tud ítélkezni , akkor az éttermüket messzire kerülöm.

Üdvözlettel : egy bokája melle lelógó zsírcsöcsű tehén

czerka 2018.06.11. 02:18:28

@Sólyom Tomi: szerintem le lett írva, hogy mit műveltek ott, a zsírcsöcs csak ráadás. A vemhes nőstények vagy már leellett véranyák sajnos a kölyküket véres kardként hordozzák sokszor és minden kritikát gyerekgyűlölő támadásként állítanak be.
Az az igazság, hogy az étterem egy viselkedést szankcionál. Ha valaki 34 évesen szalad neki a pincér pingvinnek és veri ki a kezéből a kétszer nyolcezres kajákat, akkor is kibasszák a helyről. Ha ugyanezt ötévesen teszi, akkor is kétszer nyolcezres kárt okoz, ezért a szüleit meg kell kérni, hogy fizessék ki és/vagy távozzanak.

czerka 2018.06.11. 02:31:16

@recommented: a vendég kölykei tízezer forint feletti kárt okoztak az étteremnek. Szerintem ilyen esetben a kidobás a minimum.
@BEKO: nyilván pincérek közt is vannak bunkók és tanulatlan parasztok. De ebben az esetben a vendégek voltak tulkok.

@tildy[UK]: a zsírcsöcsöt illik otthon táplálásra használni. Engem sose szoptatott nyilvánosan az anyám, mégis felnőttem valahogy. A kölykök kárt okoztak a helynek, ezt nem kötelesek lenyelni.

Helyszíni zsemle 2018.06.11. 06:00:54

A sajat jol fel fogott uzleti erdeke, es a tobbi normalis vendeg erdekeben Jol tette az etterem, hogy kidobta ezeket a vadbarmokat. A gusztustalan csocsmutogatasert, talan meg a kozszemeremsertes is megallna.

_B_ 2018.06.11. 06:09:12

Sokan kirvára félreértitek a nyilvános helyen szoptatás fogalmát.
Más az, ha az étteremben szomszéd asztalnál ülő felé kicsapjuk a parizert, azt rácuppantjuk az üvöltő sarjat, meg lehet azt úgy is, hogy elvonulva, és minimum kendővel takarva, diszkréten.
én sem veszem elő a zsákomat vagy a seggemet megvakarni, pedig pont olyan természetes dolog, mint a szoptatás. de borotválkozni sem állok neki egy éttermi asztalnál, pedik az akkus borotvával nem lenne akadálya...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 07:08:01

Ha a szülő nem képes fegyelmezni a gyerekét, ki kell baszni gyerekestül.

Azogh · http://mesterhatos.blog.hu 2018.06.11. 07:11:28

Vicces, hogy a sok vendéglátásban soha nem dolgozó kiakad a szóhasználaton. Minden gyökér vendég ugyanígy van kibeszélve a mekitől a michelin csillagos helyig a háta mögött, hiába lett illedelmesen kiszolgálva. Ha parasztként viselkedsz, akkor annak is fognak nézni. Bocsi hogy összetört az illúziótok, ideje megtanulni viselkedni a vendéglátóhelyeken.

LebensraumamOsten 2018.06.11. 07:13:27

@maxval balcán bircaman: Téged kellett volna falhoz verni, amikor először felsírtál. Az összes NER-es haveroddal. De még biztosabb lett volna ledarálni benneteket, rohadt népnyomorító férgek.

czerka 2018.06.11. 07:21:38

@_B_: szoptatásra nyilvanosan akkor kerülhet sor, ha a személyzet/menedzser ezt megengedi. Amúgy szoptatásra otthon vagy kijelölt helyen, szoptatószobában vagy esetleg a WC-ben kellene sort keríteni.
Ahol nincs erre elkülönített hely, ott meg kell kérdezni a személyzettől, hogy egy sarokba elvonulva és kendővel letakarva szabad-e. Ha nemleges a válasz, akkor meg el lehet hagyni az éttermet.
Attól, hogy fizető vendég az illető, még nem tehet meg bármit. A többi vendéget nem zavarhatja, az éttermeknek is vannak szabályaik, kintről hozott ételt, italt se fogyaszthat, nem lökheti fel a pincér két tányérral a kezében. A legnagyobb parasztság ez a "szolga kussoljon" hozzáállás.

Dikusz 2018.06.11. 07:26:30

@Szerda Úr: Akkor mán ne is jöjjünk?:). Tényleg azért keveredtem ide, mert címlapos a poszt.
De miért baj az, ha időnként olyanok is jönnek ide, akik nem állandó olvasóid?

"én a magam részéről 18 felett már támogatom kinézettől függően akár 70 éves életkorig. ;) :D"
Ezek szerint még remélhetek? Bár őszintén meg kell vallanom, hogy kizárólag egy feltételnek felelek meg: nem vagyok 70 éves.:)))
Viszont ott hesszelő vendégként nem biztos, hogy szó nélkül megálltam volna a kicssalád viselkedését.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 07:28:33

@Dikusz:
ez csak ilyen belső mondás. általában, ha index címlapos egy poszt, rengeteg felháborodott önérzetes user jön ide, megmondani a frankót, de arra képtelenek, hogy picit tovább lássának az orruknál.
gyere nyugodtan, mert mindenkit szívesen vendégül hányunk, izé látunk. még néha jófejek is vagyunk :)

Dikusz 2018.06.11. 07:30:12

@tildy[UK]: Az azért kiderül a posztból, hogy nem a vendégnek mondta ezt, hanem havernak mesélte.
Megkérdezném tőled, hogy a család viselkedéséről mi a véleményed? Pl. abban az esetben, ha a ti ebédeteket lökte volna ki a pincér kezéből a gyerek.

Dikusz 2018.06.11. 07:38:30

@Szerda Úr: Másik blogon is tapasztalom ezt, ahol gyakrabban vagyok. Látatlanban meg tudom mondani, mikor címlapos a poszt.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.06.11. 07:41:25

@hátsó szándék: Egyébként mi van akkor ha a szoptatás zavarja? Joga van hozzá nem? Nem mintha a szövegből nem derülne ki, hogy nem erről van szó. :)

szikenszöcske 2018.06.11. 07:41:49

szülő bárki lehet, az nem minősít sem pozitívan, sem negatívan. vagyis anya/apaként is lehet ugyanolyan sudribunkó bárki, mint facéran.
alapesetben az lenne a normálos, hogy a gyereket nem visszük étterembe, amikor már kinőtte az etetőszéket, de még nem tud viselkedni.
amíg a vendég nem kezd minősíthetetlenül beszélni, addig viszont a pincérnek sem lenne szabad. persze utána már mindegy. :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.06.11. 07:42:52

"...A két lábon járó tehén, sétálva szoptatta a csecsemőt, miközben a kislány üvöltve bőgött, a kisgyerek meg a gecidrága kárpitos széken ugrált a sáros cipőjével.

...kicuppantotta a csöcsöt a gyermek szájából, hogy még folyásában egy kevés anyatejet spriccelhessen az amúgy tekintélyes közönség előtt a padlóra, ...."

Kurva jó megfogalmazás :D

mement 2018.06.11. 07:55:38

@recommented: Pedig amugy jobb ha megbaratkozol a gondolattal hogy ha egy undorito proli geci vagy es 10x annyi munkat, stresszt es penzben kifejezheto kart okozol akkor ilyen hangnemben fognak rolad beszelni.

mement 2018.06.11. 08:00:36

@czerka: Volt szerencsem nem egy szoptatast vegig nezni etteremben. A helyzet az hogy a legtobb anyuka diszkreten, kendovel a mellen, mindenfajta felhajtas nelkul csinalja. Nem, nem kell engedelyt kerni hogy az ehes fattyut megetesd, de ha kikurod a melleid es csak ugy raakasztod a gyerek fejet annak a vege 100% hogy az etterem ido elotti elhagyasa lesz.

Dikusz 2018.06.11. 08:07:53

@szikenszöcske: de hát nincs benne a posztban, hogy a pincér a vendéggel beszélt így.
Ha meg ismerősnek mondja el, vagy jó esetben magában káromkodik, akkor nincs baj.

"alapesetben az lenne a normális, hogy a gyereket nem visszük étterembe, amikor már kinőtte az etetőszéket, de még nem tud viselkedni."
Ebben teljesen egyetértek. Nem azt mondom, hogy kicsi gyerekkel ne menjenek étterembe, menjenek, ha úgy tartja kedvük. De tanácsosabb lenne, ha "gyerekbarát" helyre mennének, ahol a futkorászással nem zavarnak senkit.
Vagy ha a posztban is említett étterembe, akkor a "kedves" szülők szóljanak rá a gyerekekre.

Dikusz 2018.06.11. 08:09:54

@Szerda Úr: Akkor itt lehet nem feltétlen úri módon hozzászólni (a jó(?) ízlés keretein belül, másokat nem sértve), netalántán káromkodni is? :)))

2018.06.11. 08:11:01

Ez egy olyan sztori, ahol szivesen meghallgatnék egy harmadik felet, egy szemtanút, mert valahogy ez az egész sántít.

Sólyom Tomi 2018.06.11. 08:12:07

@czerka: Okosan feleltél, leülhetsz.

crawenn 2018.06.11. 08:12:13

Komolyan ilyenkor elgondolkodik az ember hogy ket kiskolokkel mi miert tudjuk megcsinalni azt a veszettnagy stuntot hogy ha nyilvanos helyre megyunk veluk akkor arra azert nagyonis figyeljunk hogy az alapveto civilizacios normakat betartsak, ha valami problemaja van akkor pedig ahelyett hogy szintiszta onzosegbol bentmaradnank barhol is vagyunk, inkabb kimegyunk lenyugtatni a gyereket. Emiatt volt mar hogy tiz perc alatt teptunk vegig a Tropicariumon, vagy epp fordultunk vissza a sarokrol majalisra indulva.

De az peldaul hogy egy akarmilyen etterembe beuljunk, elkepzelni sem tudom. Egy gyereknek az nem elvezet ha apaanya jot kajal egy puccos vagy kevesbe puccos helyen, egy gyerek egy etteremben unatkozik es nekiall majd rombolni, mert gyerek. Ezt nem erti meg sok anyaallat.

Az pedig hogy elokapja a parizert es beleloki a pulya szajaba egy pontig oke. Bar amikor meg kozepiskolas koromban mentem az akkori baratnomhoz Ullore, akkor lattam a monori ciganyokat szoptatni kizarolag, de mostmar triggertema leven a magukat ontudatos szulokent aposztrofalo facebookprofesszor apukak es anyukak hezitalas nelkul kapjak elo anya kannait szoptatni (ahelyett hogy - ha muszaj valahova menni szoptatos gyerekkel - tapszert vinnenek). Ezzel onmagaban meg nincs baj, a baj ott kezdodik hogy van az a hely es az az ido amikor NEM kene, de mivel csak a trigger miatt csinalja, pont ez a jo! Elmenni egy jofele etterembe, kiulni AZ ABLAKBA es racsattintani a csecsemot a csocsre. Az en pofam eg az ilyen nyomorult gecik miatt de komolyan.

crawenn 2018.06.11. 08:16:17

@szikenszöcske: a pincer ezeket ugye vagod hogy nem kimondta, csak leirta?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 08:24:21

@Azogh: kiegészítésre szorul
"...ideje megtanulni viselkedni a vendéglátóhelyeken" _IS_!

@Szerda Úr: "...arra képtelenek, hogy picit tovább lássának az orruknál."
sajnos egyre kevesebben képesek rá. Tudod, a világ IQ szintje állandó (csak egyre többen vagyunk rá).

jucifer21 2018.06.11. 08:26:34

Gyerekkel nem megyunk etterembe, vagy esetleg csak akkor ha kifejezetten erre “alltak” ra az adott etteremben. Mert akkor mi meg nem megyunk az ilyen etterembe.Azé mert nem tudnak viselkedni sokszor meg 10 ev felettiek sem. Elmegyek a parommal egy meno etterembe ahol sulyos tizezreket hagyuunk ott, picit kikapcsolodni vagy megbeszelni a dolgainkat ( hiszen mindketten qva sokat dolgozunk es vegre nem nekunk kell fozni) erre “az en gyerekem a legokosabb es legszebb anyukak “miatt hallgathatjuk az uvoltest meg a rohangalast- ja es a kedvencem “ en dinos husit akarooooook”-ot,es persze nem szolhatsz mert akkor mekkora egy bunko vagy. Ne nekunk felnotteknek kelljen mar allandoan mas faszom gyerekeit elviselni.

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:27:23

@Azogh: "Minden gyökér vendég ugyanígy van kibeszélve a mekitől a michelin csillagos helyig a háta mögött"

Sőt, mindegyik a "gyökér vendég" szintről indul és meg is marad ott, hacsak valami rendkívülivel ki nem billenti a személyzetet az "a picsába, még egy kibaszott 12 kilométeres műszak!" érzésből.

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:32:11

@hátsó szándék: 'Ja, nekem négy gyerekem van, saját jól felfogott érdekemben nem megyek velük (gyakran) étterembe. Szétvetne az ideg, hogy a saját kajámat nem tudom megenni miattuk. Más gyereke viszont nem zavar, hiszen nincs velük "intézkedési kötelezettségem.'

Ismerős gondolatok.
De azt is hozzá kell tennem, hogy marslakónak érzem magam, amikor áruházban, orvosi váróban, repülőtéren, szállodában... az "ez egy munkahely, nem játszótér" információt nehezen feldolgozó, magukat elengedő örököseimre szólok: ui. úgy tűnik, hogy ma ez nem magától értetődő szülői hozzáállás.

Dikusz 2018.06.11. 08:35:09

@crawenn: + 1000

Nem vagyunk egy korosztály, de tökéletesen egyetértek veled. Bőven nagymamakorban vagyok, de nincs még unokám (bár lenne). Én sem értem, miért nem lehet rászólni a gyerekre, ha már étteremben vagyunk, és a gyerek -unalmában- nem tud mit kezdeni magával. Őszinte leszek, tulajdonképpen azt sem értem, miért kell ilyen kicsi gyerekekkel étterembe menni. Nekik biztos nem jó, hiszen nem lehetnek gyerekek.

Lehet, a korom miatt, de ezt a nyilvános helyen babát szoptatást sem értem- Miért nem lehet megoldani azt -mint ahogy írtad is-, hogy pár órát kibírjon a baba cicizés nélkül. Ha már étterembe/vásárolni/ügyintézni megyünk, akkor meg lehet oldani akár tápszerrel is a baba megnyugtatását.

2018.06.11. 08:38:30

Viselkedni nem tudó gyereket nem kéne étterembe vinni, nyilvánosan szoptatni pedig csakis végszükség esetén és diszkréten, ennyi az egész.

De azért a 'mindenki nevelje meg a gyerekét' refrénhez hozzátenném, hogy az nem mindig olyan egyszerű.
Ha van valakinek egy jól megtermett 2 éves gyereke aki ránézésre négy évesnek is elmegy, viselkedni persze még nem tud, akkor rémálom vele emberek közé menni: mindenki, különösen a tömegközlekedők, vasvilla szemekkel méregetik szerencsétlen anyát, aki a 130 centis, húsz kilós, de agyilag még csak két éves gyereket próbálja valahogy kontrollálni - szerintem ebben lehetnének türelmesebbek az emberek.
Persze étterembe ilyen gyereket nem szabad/érdemes vinni, de az utcára néha muszáj, szóval ha lehet, ott ne ítélkezzetek olyan könnyen, nem mindenkinek könnyű szülőnek lenni :)

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:40:48

@mement: A diszkréciót én is helyénvalónak és dicséretesnek tartom, de - hogy az ördög is megkapja az ügyvédjét - speciel nem hallottam még, hogy kocsiszervízből kiviharzott volna valaki, pedig ott a falak alapfelszereltsége a csöcsös poszter, amin a csöcs pont ugyanaz a csöcs (szín és forma nagyban eltérhet), mint ami étkezési célokat szolgál. De nyugdíjas németet sem hallottam még a Balaton partjáról elvezettetni, pedig ők aztán tudnak mit és hogyan mutatni.

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:43:17

@Hortenz: "valahogy ez az egész sántít"

Sántításnak nem nevezném, de elég sok benne a dramaturgiai elem.
Mintha az állatorvosi vendég találkozott volna a mintavendéglátóval.

RTB 2018.06.11. 08:43:44

gyerekkel étterembe soha. Párszor megpróbáltuk, de be kell látni, hogy nem megy. Mondjuk én voltam a hülye, hogy a két gyerekemmel akkor voltunk étterembe először, amikor életkori sajátosságaikból fakadóan (3 és 5 évesek voltak) a puki, kaki böfi már nem csak a test alapvető működését jelentette náluk, hanem az első igazi humorforrást is.

Arcade Macho 2018.06.11. 08:52:35

bunko lehuzo hely es bunko ujgazdag proli osszecsapott
en mar csak egy popcorn -t kerek

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:53:21

@crawenn: "Egy gyereknek az nem elvezet ha apaanya jot kajal egy puccos vagy kevesbe puccos helyen, egy gyerek egy etteremben unatkozik es nekiall majd rombolni, mert gyerek. Ezt nem erti meg sok anyaallat."

Jaja.
Volt, hogy a kölkökkel tisztáztam, hogy megértem, hogy hosszú volt az út, és hogy feszültek a kalandvágytól, de ha az odaérkezés után nem nyugszanak, amíg elintézzük a formaságokat, ki se pakolunk, fordulunk vissza, vesszen foglaló és idő.
Tudják, hogy ha szép szóval nem ment, akkor az adott ultimátumot komolyan kell venni még akkor is, ha az édesanyjuk ellenében kell beváltanom.

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 08:55:24

@croc: Alapvetően soha, senki nem volt gyerek. Ez rám is vonatkozik.

crawenn 2018.06.11. 08:56:49

@dr. mesterséges színezék: igen ez igy is van jol, de biztos vagyok benne hogy kellett hozza precedens hogy a gyerekek komolyan vegyenek :D

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 09:03:46

@crawenn: Persze, fordítottam már meg a kocsit célállomáson.
Más kérdés, hogy utálom a rossz rendőr szerepét (kitalálható, hogy ki a jó rendőr), de a kötelességét el nem látó rendőr karakterétől még inkább irtózom.

É2I 2018.06.11. 09:07:16

Nekem az nincs meg, hogy mitől lett trendi a bárhol szoptassunk? Értem én, hogy a karonüllőt etetni kell, de miért nem jó arra az 1-2 alkalomra a tápszer? Miért nem lehet elvonulni arra az időre? Miért én érezzem kényelmetlenül magam egy nyilvános helyen?

Biztosan le leszek bunkózva, de én ugyanúgy tiltanám, mint a vizelést. Az is szükséglet, az is kapcsolódik a nemi jellegekhez és sokszor nincs is rá lehetőséged, hogy az arra kitalált helyen végezd el, de ez büntetendő. Én ugyanúgy nem vagyok kíváncsi ezekre a mellekre, mint valami szerencsétlen f.szára. És a szoptatást legalább ki is lehet váltani - próbáld meg ezt egy teli hólyaggal. ;)
Na akkor?

É2I 2018.06.11. 09:14:23

@dr. mesterséges színezék: Khmm, a kocsiszervizek posztereit nem kellene idekeverni, azért ott legalább válogatottak a szereplők ;)
Viszont az igénytelen testű magamutogatókat ugyanúgy kiraknám még a szabadstrandról is - valahol meg is teszik.

Ariaden 2018.06.11. 09:19:23

Nekem van két gyerekem, 7 és 9 évesek, de kb. most van az, hogy már beülök velük egy-egy normális étterembe. Imádom őket, de ha ilyen helyre megyek, akkor nem nekik akarom a húst felszeletelni, hanem élvezni a saját ételem nyugodtan. Most már képesek kulturáltan késsel-villával enni, két órát viselkedni, ha elmegyünk valahova. Tény, hogy erre tanítani kell őket, de fel nem foghatom, hogy miért nem képes rá sok szülő, hogy hivatalos helyen, orvosi váróban, bankban, tömegközlekedési eszközön, étteremben, vendégségben megnevelje a gyerekeit. Addig meg, ha étterem, akkor kicsi, családbarát, szabadtéri, vagy gyorsétterem, ami nyilván nem a gasztronómia csúcsa, de azokban is van elfogadható ételféleség, ráadásul ott remekül meg lehet tanítani az alapokat. Amúgy az is tény, hogy étterembe járni nem két fillér senkinek sem, szóval már csak tiszteletből is olyat választok a kölykökkel, ahol nagyjából senkit nem zavarnak. Nekem égne a pofám, ha megzavarnának mondjuk egy üzleti ebédet, vagy egy baráti találkozót rohangálással, üvöltözéssel. De amúgy ezt le is lehet kommunikálni a gyerekkel, hogy beülünk, viselkedsz, kb. másfél óra lesz, utána ez meg az meg amaz lesz, olyankorra mindig valami olyat tervezek, hogy neki legyen jó. Ha meg benn mégiscsak kitörne belőle a szabadság, elég annyit mondanom most már, hogy figyelj kincsem, ki van ide írva, hogy jászótér? Ebből már tudják, hogy a következő felszólításnál vagy elindulunk haza, vagy szankció lesz. Félreértés ne essék, ez működik kb. ekkora gyerekekkel, kisebbekkel nem, de az éttermezés nem kötelező dolog. Amúgy WC-ben sose szoptatnék, de azért ezt is meg lehet oldani, diszkréten, kendővel, nem étteremben, hanem mondjuk még a kocsiban, egy parkban egy padon, mellesleg csomó helyen összegyűjtötték már azokat a helyeket, ahol van direkt ilyen helyiség, két kattintás az okostelefonon. De alapjában véve igaz, kulturált kérdésre, általában olyan válasz is érkezik.

Olliék 2018.06.11. 09:20:34

Föld hívja az értelmes szülőket.
Nem értek egyet azokkal,akik azt mondják gyerekkel ne menjünk étterembe, mert úgyis unják.
Hát hogy a fenébe tanítsam meg rá,hogy étterembe menni ott kezdődik,hogy megadjuk a módját. ( öltözés) nem ám tangapapucsban, tarkóig kivágott picsgatyában, vagy a nagy kedvenc a lopott 3/4-es farmer, kigombolt inget myakkendővel, és tangapapuccsal.
Aztán az asztalnál ülés,beszélgetés kultúrája. Amikor a család ténylegesen egymásra figyel és beszélget. 3 éves koruk óta jártunk étterembe, mert nem tudok otthon olyan körülményeket illusztrálni, mint egy étterem.
Aki meg nem bír kettővel, plusz a papucs férjével, a francnak szüli a harmadikat?

2018.06.11. 09:21:16

@É2I: azért nem lehet csak úgy tápszert adni az anyatejes gyereknek, ott még nincs a la carte, hogy ma ezt eszem, holnap meg azt.
Nem akarok nagyon belemenni, hosszú, de a szoptatás alavetően nagyon érzékeny egyensúly, bármilyen kicsi beavatkozás csúnyán felboríthatja az egészet.

Anikó Jánosi 2018.06.11. 09:21:33

@recommented: Hányszor voltál már ott? Mert ha egyszer sem, akkor nagy valószínűséggel
enélkül a sztori nélkül sem mentél volna.
Summ: Nagy veszteség nem éri az éttermet.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 09:23:31

@Ariaden: szerintem ez teljesen jó (Y)

@Olliék: lehet járni étterembe gyerekkel, engem 3 éves korom óta vittek folyamatosan, pedig az öcsém akkor volt csecsemő. minket is megneveltek, soha nem jutott volna eszünkbe, hogy rendetlenkedjünk. csak hát ugye mielőtt nem jön be a gyerekes szülő az étterembe, addig kurvára nem lehet tudni, hogy ez most megnevelte a kölykét, vagy sem

Dorinda41 2018.06.11. 09:23:59

A 2,5 éves unokámmal ellátogattunk Bécsbe vonattal. Szombaton, úgyhogy voltak a vonaton rendesen. Érdekes, de ő tud viselkedni, pedig nem rövid az út. Igaz, végig foglalkoztam vele és nem ment töknek-máknak. Visszafelé volt szerencsétlenségem egy szép, nagy, fejkendős családdal jönni. 5 gyerek, a csecsemőtől a kb. 10 évesig. Hogy azok mit műveltek!? Iszonyatos volt. A vonat másik felében voltak, de hozzánk is elhallatszott a visítás, verekedés, üvöltés hangja. Egyszer a nagy gyerek végig rohant a folyosón, ahol az unokám a kint lévő bőrönddel játszott és keresztül viharzott a gyereken. Megfogtam szépen a nyakát és ékes magyar nyelven elmagyaráztam neki, hogy még egyszer idejön, ki is tekerem. A magyart persze nem értette, de az ábrázatom, ami nem volt valami kedves és a hangom, ami nyugodt, de gyilkos volt, meggyőzte, hogy soha többé ne jöjjön odáig, ahol mi voltunk. Lehet ezeket a gyerekeket nevelni, vagyis inkább kell őket nevelni.
A témához hozzászólva, még az én jól nevelt és nyugodt unokámat sem vinném egy puccos belvárosi étterembe. Vannak nagyon jó gyerekbarát helyek, ahol ő is, mi is jól érezzük magunkat.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 09:24:28

@registerz:

Mondta is a nyanya, hogy kabbe dádé, mert ha nem, akkor bekapja kalauz bácsi. Most kapja be a pincér?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 09:24:41

@croc:
a tápszeres pótálással én sem értek egyet, engem spec nem zavar a szoptatás, még akkor sem ha káddugó és premier plán. az ostoba proli viselkedés ami sok esetben ehhez párosul, az már annál inkább.

Silent Hill Z 2018.06.11. 09:25:39

Nálunk a gyerekek BLW-ztek (ld. amióta szilárd kaját kaptak, szigorúan nem "etetődve", kézzel-lábbal-kanállal, ahol a kanál kizárólag az ő kezükben van ettek). Pontosan emiatt nyugodtan mehettünk velük étterembe - kaptak egy adag markolható valamit, azzal legalább másfél órán át elszüttyögtek, gond nélkül lehet velük étterembe menni. Megtanulták, hogy csak akkor rohangálhatnak, ha arra külön játszótér/játszósarok van (meglepően sok étteremben van), egyébként nézegessék az étlapot , színezzék a magunkkal vitt színezőt, nézegessék a könyvüket, vagy játsszanak az ugyancsak magunkkal vitt játékkal. Úgyhogy nincs semmi baj az étterem-gyerekek kombóval, csak kerülni kell a sznob helyeket, azokat a helyeket, ahová romantikázni járnak az emberek - na meg gondoskodni arról, hogy amíg kiért az étel - ami simán lehet 1 óra is csúcsidőben- a gyerekek le legyenek kötve.

zizi77 2018.06.11. 09:28:06

@Dikusz: azzal együtt, hogy soha nem szoptattam nyilvánosan, el tudok képzelni olyan szitut, amikor szükséges. Persze diszkréten, lehetőleg nem zavarva a többi vendéget. Egy szoptatott baba nem feltétlenül akkor éhezik meg, amikor neked kényelmes, és az idődbe is belefér, arról már nem is beszélve, hogy nem csak étkezésre használják a cicit, hanem megnyugtatásra is. Ennek megfelelően a tápszer nem feltétlen opció, mert a legtöbb szoptatott baba nem hajlandó meginni a tápszert, de még az anyatejet sem üvegből.
A család viselkedése kritikán aluli, ez nem is kérdés, én is kiraktam volna őket. Viszont azok után, hogy az étterem beazonosítható, haveri beszélgetés ide vagy oda, nem jó taktika ilyen hangnemben nyilatkozni a történtekről a személyzet részéről. Ha vezetőség fülébe jut ez a poszt, akkor el is fogják magyarázni, hogy miért/megsúgom, mert nagyon nem profi/.
Nekem is kicsik a gyerekeim, nem is megyünk velük étterembe kivéve összcsaládi rendezvényeket, ahonnan nincs kibúvó.

Olliék 2018.06.11. 09:30:12

@Szerda Úr: Azt elfelejtettem,hogy mindig 15-17 között játunk, amikor au ebédesek már végeztek, a vacsorázók meg még emésztették az ebédet.
Csak arra céloztam,hogy nem a családokat,gyerekeket kell kitiltani, mert az taplóság, ha em ki kell írni,hogy mem családbarát hely. Ergó nuki játszótér, nincs gyerekmenű stb...

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 09:32:11

Kezdjük már ott, hogy miyen nő és milyen anya az, aki az ablak mellett akar ülni, majd amikor ott ül, előrántja a melleit, és a világ - nem csak a vendégek - szeme láttára megszoptatja a borját? Én beperelmén a vendéglő hírnevének a rontásáért. Mert én speciál nem azért megyek étterembe, hogy a más mosdatlan csöcseit lessem evés közben. Mert egy dolog a csecsemő szoptatása, és más dolog a közösség érzékenységének a leszarása.

Ha figyelmesen elolvastátok a posztot, a pincér felajánlota a diszkértebb asztalt, ahol szerinte nem zavartak volna másokat.

dr. mesterséges színezék 2018.06.11. 09:33:52

@É2I: A magyarázathoz férfisovénnak (?) kell lenni, de vállalom.

Ha a Gauss-görbe közepén álló anyának a kezébe adsz egy könyvet/magazint bármilyen életviteli tanáccsal (lehet az gyereknevelés, fogyás, lakberendezés, párkapcsolat, bármi), és HA el is olvassa, akkor az attól a perctől szentírás lesz addig a percig, amíg egy másik könyvben/magazinban az ellenkezőjét nem olvassa.
Másrészt a nők univerzális és egzisztenciális kvantorokban gondolkodnak (te mindig, te soha, mert én mindig, bezzeg én soha), nem állnak meg középen.

Ha azt olvassa, hogy az anyatej jobb, mint bármi, akkor az azt jelenti nőül, hogy "minden szar, csak az anyatej jó - másba belehal a gyerek".

De ebben a kérdésben a végső szót nem az extrémista "gyengébb" nem mondja ki: ha a kölök ignorálja az anyatejet, diszkrét szobában se tudod erotikus táplálékfelvételre késztetni, ha pedig a tápokat nem fogadja el, vagy okádja vissza, akkor a mell jobb célokra kímélésének tervéről kell letenni.

crawenn 2018.06.11. 09:36:33

@croc: annyira nem kell azert tulmisztifikalni a szoptatast, egy-egy alkalommal abszolut artalmatlan a gyereknek tapszert adni, nem lesz tole sem degeneralt sem pedig halott. Mindemellett azt is tegyuk hozza hogy az anyanak is es a gyereknek is fizikai megeroltetes a szoptatas, es brutalis konnyebbseg az az alkalom amikor tapszert kap a gyerek, de nem is az az egeszseges amikor rendszer van belole ertelemszeruen.

2018.06.11. 09:38:04

@Silent Hill Z: azért hozzátenném, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerekek ia sokfélék- vannak nyugodtabb természetűek (ezeknek a szülei általában nagyon büszkék rá, hogy őkaztánbezzeg milyenjól megnevelték a csemetét- amíg meg nem születik a következő gyerek, aki egészen más személyiség, és akkor visszavesznek :), és vannak a makacs, örökmozgó gyerekek akiknél csak nagyon akadozva működik az akaratátvitel.
És aztán vannak olyan szülők is, akik tényleg nem erőltetik meg magukat úgynevezett neveléssel.
És van, amikor a kettő találkozik - az izgága gyerek meg a lusta szülő- és akkor jönnek az ilyen sztorik az étteremből :)))

É2I 2018.06.11. 09:39:18

@croc: Nyilván nem minden csecsemő egyforma. Ha pedig csak a cicin nyugszik meg-, abból hajlandó csak enni, akkor az van. Nem is gond ez, de meg lehet oldani diszkréten, meg proli módon is, kicsapott parizerekkel, le-föl járkálva az asztalok közt, mert csak.

J.B.Pendragon 2018.06.11. 09:41:11

A "gyerek" általánosítás. Negyven évig dolgoztam (kiszolgálós) boltban. Volt olyan kölök, aki feldobta a napunkat. Kedves volt, aranyos, viselkedett. Sajnos volt viszont olyan, akinek a szülőjét képtelenek voltunk kiszolgálni, mert az a félőrültem rohangáló gyerekére figyelt, nem a kérdésinkre. (Milyen szint óhajt? Milyen méretben? Stb.) A végén megkértük, hogy mindkettőnk (vevő-eladó) érdekében legközelebb gyerek nélkül, ha lehet. Bunkók-e vagyunk? :-)

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 09:43:46

Nem kell azon rugózni, hogy tápszer vagy anyatej, adott a program, tessék többet szülni,. Már csak ki kell ezt egészíteni azzal, hogy előtte olyan gyereket kell csinálni, amelyik utálja a tápszert, és szeret vendéglátó egység ablakában szopni.

A nevelés egy fölösleges ármány.

Ariaden 2018.06.11. 09:46:12

@crawenn: Nem védeni akarom a mundért, de a nagyobbik gyerekem gond nélkül evett tápszert, ha úgy adódott, a kisebbik meg csak anyatejet, csak kizárólag frissen természetes forrásból, értsd belőlem, olyannyira, hogy a nagyobbik mandulaműtétekor miután kidobtam kb. 20 ezer forintot öt különböző tápszerre, amiket aztán vihettem le a védőnőnek, hogy ajándékozza el, inkább megbeszéltük a klinikán, hogy a férjem behozza 3-4 óránként és megszoptatom, amíg benn vagyok a nagyobbal, aki szintén az anyját akarta. De ő extrém eset volt, még cumisüveget se fogadott el, sőt egyszer a barátnőmmel kipróbáltuk, hogy majd ő megszoptatja és őt se fogadta el.

croc

Egészséges gyerek megnevelhető, ki lassabban, ki gyorsabban. Nekem mindkét fajtából, amit említettél van egy, mindkettő tud viselkedni, igaz, hogy ez több éves meló eredménye ugye.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2018.06.11. 09:47:06

Két gyerekem van. Amíg csak szoptak, nem vittük őket hosszabb tartózkodást igénylő helyre. Kicsit később mindig szoptatás után indultunk, és vittünk magunkkal üveges bébiételt. Ha nem tervezett hosszabbítás lett, akkor beszaladtunk egy boltba, és vettünk. Már elég régóta lehet kapni olyan üveges bébikaját, ami 2-3 hónapos kortól adható a gyereknek. Egyszer volt, hogy készületlenül ért minket az etetésidő, Az Állatkertben. Ott a nejem leült egy padra, a bokrok felé fordulva, és takargatva magát megszoptatta a kicsit. Szóval meg lehet oldani, hogy az ember elkerülje a megbotránkoztatást, csak akarni kell.
És nem igazán értem, hogy mostanában miért van annyira elterjedve, hogy a nőknek joga van mindenki előtt szabadjára kitenni a mellét, mert a gyerek éhes. Igen, joga van hozzá, de azért végig kellene gondolni, hogy ez egy intim dolog, másnak nincs hozzá köze, nem kell mutogatni.
Én sem vizelek egy fánál az utcán, ha rám jön a szükség.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2018.06.11. 09:50:54

nem a neveletlen gyerek a hibás, hanem a szülő. és ez nem "menjünk-e étterembe, vagy ne" kérdés. a tököm kivan azokkal a gyerekekkel akik vállalhatatlanul viselkednek, de még jobban a szüleivel, akik ilyenkor szarnak rá. egy egyszerű játszótéren is annyira el tudnak barmulni a kölkök, hogy kihullik a hajam. a szülő meg közben nyomkodja a telót, vagy úgy tesz, mintha nem látná, nehogy véletlenül rá kelljen szólni.
szerintem ezek a szülők direkt viszik valahova a gyereket, mert ha nem tennék, otthon baszkodnák a hústűt a kanapéba, és vécékefével fésülnék a tesót, miközben a dartsoznának a lapostévén. és ez elfogadhatatlan a gyökér szülő részéről. persze ha mindezt nem otthon csinálja akkor ok.
az én gyerekem miért tud viselkedni egy étteremben? nyilván azért mert tud viselkedni. és így tulajdonképpen mindegy hogy hova viszem, ott is fog tudni viselkedni. illetve mivel ismerem, azt is tudom, hogy esetleg hova ne vigyem. például, nem fogom elvinni egy 4 órás előadásra a kovalens kötésről, mert ott biztos nem tudom megoldani, hogy nyugton legyen végig.

KicsiKrisz 2018.06.11. 09:51:07

@tildy[UK]: látom sikerült kivenni a lényeget....

freemanowe 2018.06.11. 09:52:01

Támogatom az ilyen éttermi fellépést.
Mrs. Ordenáréék meg egyenek otthon amíg nem képesek normális emberi viselkedésre. Ha az ember elmegy étterembe, akkor jogos elvárás, hogy az étel mellett kellemesen, nyogodtan töthesse idejét, beszélgethessen, stb. Kisgyerekeseknek meg elkülönített rész kéne mint a dohányosoknak...igaz nem a levegőt szennyezik, de mások életterét nagymértékben élvezhetetlenné teszik. Repülőn és egyéb tömegközlekedésen is külön helyezném el őket...egy 6-8 órás úton elviselni egy ilyen családot vagy fogzó csecsemőt a legrosszabb rémálmaim közé tartozik.

Reisezugwagen 2018.06.11. 09:54:13

Sűrgősségin láttam már vétlen vendéget levessel az arcán leforrázva ... ott is egy "csintalan gyermek" volt a baj fő okozója ....

crawenn 2018.06.11. 10:04:22

@Ariaden: a nagyobbik gyerekem nem tudott szopni tizhetes koraig, mert Angliaban addig tart ameddig felvagjak a lenott nyelvet es utana mar nem is akart, a kisebbik meg cicis volt (mert itthon kb a szuletes pillanataban felvagtak neki :D) alkalmankenti tapszerrel de szep lassan o is full tapszeres lett mert... a tokom tudja miert, megkerdezem asszonyt ha addig el nem felejtem, de a lenyeg hogy koszonik jol vannak :D

@Hurrá Torpedó: KOSZONOM

zizi77 2018.06.11. 10:05:24

@Hurrá Torpedó: az első nálunk is "jógyerek" volt. Anyám mindig mondta is, hogy ő van a legjobban nevelve a családban. Hiába mondtam, hogy ez szerencse kérdés, addig nem hitte el, amíg a következő kettő nem töltötte be a második évét. Na velük bármit csinálok, ördögök. Persze a nagyobb lassan már 5 éves, nála már jobb a helyzet, amikor egyedül van. Ha a kicsi is ott van, már megbolondulnak. Majd kinövik, meg próbálkozunk is, de ez főként szerencse kérdése.

Plumper_ 2018.06.11. 10:06:31

@Arcade Macho: hát igen, 4000 Ft-os kaják, nem semmi.
a család egy hirtelen meggazdagodott bunkó proli banda, akik azt hiszik, minden jár nekik.
GRATULA az étteremben, hogy kidobta őket. Lehet, az első 5 perc után kellett volna.

zizi77 2018.06.11. 10:06:54

@crawenn: nem a tápszerrel van a gond, hanem azzal, hogy elfogadja-e a gyerek. Főleg ha csak alkalmankéntról van szó.

Plumper_ 2018.06.11. 10:08:43

Mi lett volna, ha nem csak az emlőit kapja elő a tehén, hanem a hatalmas pináját is szétnyitja és betakarja vele az egész éttermet! :-D Páran telibe okádták volna a placcot.

RCH 2018.06.11. 10:10:41

Simán el tudom képzelni, hogy ez a verzió az igaz. De onnantól, hogy "előkapta a bokája mellé lelógó zsírcsöcseit" már nem tartottam korrektnek az írást.

É2I 2018.06.11. 10:11:15

@dr. mesterséges színezék: Ezt természetesen ismerem. :)

De nagyon karakánul, faszántosan fogalmaztad meg, gratula! :)

Ariaden 2018.06.11. 10:11:33

@crawenn: Ó, hidd el, nem célzásképp írtam. A nagyobbik nekem is gond nélkül evett tápszert, csak a kisebbik zsebóra nem. :D Elhiszem, hogy jól vannak, a tápszer nem méreg, csak a kisebbiket erről nem tudtuk meggyőzni. :D

zizi77 2018.06.11. 10:11:56

@Plumper_: alapvetőn nem a szoptatással volt itt a gond, hanem a két nagyobb gyerekkel, akikre anyának már nincs kapacitása, és elengedte a nevelés dolgot, apuka meg lathatólag teljesen kivonta magát a forgalomból.

Sia 2018.06.11. 10:16:33

Pedig hány pasi vizel az utcán, ha rájön a szükség. :)) A minap az utcánkban lévő középiskola melletti egyik fánál vizelt egy egyáltalán nem kisebbségi, és nem is részeg és nem is hajléktalan csávó munkásruhában. úgy. hogy 500 méterre volt tőle a művház, ahol van vécé. szóval hagyjuk már ezt az "én se csinálok ilyet" dumát... Egy gyerek nem feltétlen bir ki órákat, és igen, sok gyerek van, amelyik nem hajlandó tápszert enni, ha meggebedsz, akkor se fogadja el, cask még jobban ordit. Olyankor mit csinálsz? hagyod, hogy orditson tovább a közönség előtt vagy ráteszed a cicire, hogy elhallgasson?

És azoknak üzenem, akik szerint a budiban etessen az anyuka, hogy edd meg te is a rántott húsodat a budiban, tök jó dolog a pisi- és szarszagban kajálni! És legyél kedves a metrón szopogatott büdös sörödet is inkább a budiban meginni, mert engem meg az zavar leginkább, amikor mellettem büfögi vissza a sörhabot a kulturált magyar férfi. :)

csimpilimpi 2018.06.11. 10:19:39

szoptatni nagyon sok idő, túl sok ahhoz, hogy pont akkor, ill. előtte vagy utána ne mozduljon ki az anya a lakásból. egy modern társadalom részéről ez egyszerűen nem fair elvárás. lehet, hogy régen elvoltak úgy is a nők, dehát régen elvoltak úgy is, hogy bokáig érő szoknyát hordtak, bekötötték a fejüket az asszonyok (legalábbis falun), csak kísérővel mehettek szórakozni, stb. értitek: a világ változik, akár tetszik, akár nem. ezért akinek nem tetszik a látvány, elkezdhet hozzászokni. nagyobb áldozat lenne a nőtől évekig otthon csücsülni, mint a társadalom egy-egy intoleránsabb tagjától elfogadni a változást. arról nem is beszélve, hogy ebbe a bezárkózásba egy addig megszokott huszonegyedik századi szabad életből kerülne bele. gondoljátok már el!
és hogy lehet-e tápszert adni olyankor, mikor "kimozdul". biztos lehet, de a tejtermelődés egy élettani folyamat, nem lehet csak úgy az egyik szoptatásra lekapcsolni. tök bezavarhat a szoptatásba, ha kihagyogatunk belőle. azt csinálni kell folyamatosan.

na és az, hogy anyának és gyereknek is fizikai megerőltetés a szoptatás, brutális könnyebbség tápeszert adni! (crawenn) atyaég, ilyen honnan kerül bele az emberek fejébe? brutális könnyebbség szoptatni (nyilván vannak kivételek, de most az alapesetről beszélek, ahol nincs semmi gond), brutális szívás tápszerrel készülni, főleg, ha valaki csak néha adja, és nincs is rutinja benne.

a hugyozással pedig nem hasonlítjuk össze, mert a húgy büdös, nem nyeli el egy baba hanem ott marad, ahova kieresztetted, egyébként is pillanatok alatt megvan és van kiépített infrastruktúrája.

2018.06.11. 10:26:55

@Bogoj: hozzátenném, hogy a gyerekek is utálnak premier plánban tejelni.
nekik az nem csak étel hanem megnyugvás, a túl sok külső inger elől menekülés és stresszoldás, tehát ők is nyugalmat, csendet és intimitást igényelnek ilyenkor.

É2I 2018.06.11. 10:28:56

@csimpilimpi: A vizelés analógiáját nem érted, de láthatóan mást sem uh. nem is megyek bele. ;)

Dikusz 2018.06.11. 10:29:48

@zizi77: ha a "77" a születési évedet jelenti, akkor leírnám, hogy ebben az esetben az enyém"55". Látom, és el is fogadom (miért ne tenném?), hogy a szoptatási szokások ma már mások. Ettől függetlenül nem értem, hogy miért kell mindenáron, ha éppen étteremben vagyok, megszoptatni a babát. Van gyerekem, és annak idején én "csak" szoptattam, nem volt szükség tápszerre, sosem. Ha nyugtalan volt a baba, akkor a megnyugtatására elég volt egy kis víz/babatea a cumisüvegből, nem volt szükség a szoptatásra.

Teljesen jól állsz a témához, megértem az érveidet. Koromra hivatkozva nem is okosabb szeretnék nálatok lenni, de régebben tényleg nem volt szokás a "nyilvános" szoptatás. Megetettük a gyereket otthon, és arra az időre, amennyire elmentünk otthonról, tényleg csak egy kis innivalót kellett vinni a babának.

crawenn 2018.06.11. 10:31:19

@csimpilimpi: osszehasonlithatatlanul konnyebb (legalabbis asszony szerint) tapszert adni a gyereknek, amihez annyi rutin kell mint mondjuk egy zacskos leves elkeszitesehez. Ha csomos szar lesz a tapszer mert nem razza ossze az ember normalisan, vagy tul hig lesz mert szarul van megcsinalva es olyan ize lesz mint a melegvizes tejnek, akkor persze hogy nem fogadja el a gyerek.

A szoptatas akkoris megterhelo folyamat fizikailag viszont ha fejenallsz es tarkonfosod magadat, csak azert mert abszolut glorifikalva van meg nem lesz egy kellemes es kenyelmes elmeny. Anyukanak fel oran keresztul ugyanabba a pozba kell dermednie hogy a gyerek a) ne fulladjon meg b) jojjon tej c) ne kapjon a sok levego miatt hasfajast a gyerek, emelle jonnek az olyan szepsegek hogy kiszaradas, fogalmad sincs mennyit evett a gyerek, nem mindegy mivel van megmosva a mell utana es a tobbi. Ezzel szemben egy cumisuvegbol megetetni a gyereket konnyu ujjgyakorlat, kisebb a hasfajas eselye, gyorsabban kesz van es lehet utkozben modositani a gyerek es az anya poziciojan is.

Dikusz 2018.06.11. 10:32:16

@zizi77: Bocs, azt még elfelejtettem hozzáírni (leírtam már egyszer, mások is megtették), hogy a pincér nem a vendéggel beszélt ilyen stílusban, hanem a posztírónak mondta így.

Dikusz 2018.06.11. 10:45:02

@Bogoj: nem is tetted sosem?:)))

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 10:48:46

@csimpilimpi: "...szoptatni nagyon sok idő, túl sok ahhoz, hogy pont akkor, ill. előtte vagy utána ne mozduljon ki az anya a lakásból. egy modern társadalom részéről ez egyszerűen nem fair elvárás."

Kapaszkoggy Malvin, jön a kanyar!

Képzeld a nem modern társadalomban is kimozdultak az anyák a gyerekeikkel, már ha volt hová. Mert pl. menni kellett kapálni, és nem volt babacsősz, vagy ügyeletes nagymama, bölcsőde, hanem kosár, abba a gyerek, oszt irány a kukoricás. Régen a templomba csak keresztelni vitték a csecemőt, és nem szoptatni. Vendéglőbe még viccből sem vittek szos gyereket, csak ha a keresztelő után ott tartottak vendégséget. A mai világban sem mindenki kíváncsi az étteremben a csimpilimpidre amikor a gyereked szopja. Tedd otthon, vagy egy félreső zugban!

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 10:53:36

Csimpilimpit ismét elolvasva rádöbbentem, hogy ha a világ változik, akkor természetes, hogy mutogatják az emberek a közösségnek a nemi szereveiket, valamint olyan viselkedést tanúsítanak, amely elenszenves a közösségnek. Basszus, egyáltalán minek a közösség? Micsoda liberalista bagázs! Mindenki azt csinál, amit akar, meg ami jól esik neki. Ja, ez is liberalista gondolat. ;D

zizi77 2018.06.11. 10:55:51

@Dikusz: régebben ezt valóban máshogy kommunikálták, anyukám is mesélte, hogy volt. Manapság nem adnak vizet szoptatás mellett, mert arra való a tej, amit nem 3 óránként kínálnak, hanem amikor a gyerek kéri. Néha 1/2, néha 4 óránként. Ezzel együtt nem szoptattam nyilvánossan, csak orvosra órákig várva, ott is elvonulva.

zizi77 2018.06.11. 10:59:11

@Dikusz: addig, amíg ez megmarad egy haveri beszélgetésnek, nincs is gond, de ilyen stílusban nem szabadott volna megjelentetni, mert rossz fényt vet az étteremre. Ha én lennék a tulajdonos, biztos nem örülnék.

Silent Hill Z 2018.06.11. 11:00:32

@croc: höhö... kölcsönadom az enyémeket egy hétre bárkinek, és sterilizáltatja magát :D :D :D egyszerűen arról van szó, hogy ha babakortól hurcolja az ember őket, akkor az ember beletanul az "éttermezésbe" és ők is ennek megfelelően szocializálódnak... ha kizárják őket az éttermekből, mert "fúj, gyerek", akkor nem tanulják meg - és ha mondjuk 5 évesen viszik őket először, lerombolják a helyet. Az igazi vendéglátósok megoldják, hogy a kisgyerekesek pl. egy gyereksarok mellé ülhessenek, vagy tartanak színezőket és ceruzát - és ha jön a gyerek, azonnal lecsapnak rá és lerohanják vele. Az Őrségben az egyik pincér felkapta az akkor 1,5 éves gyerekünket és körbehurcolta, megmutatta neki, hogy néz ki a konyha, hogy dolgoznak a szakácsok - visszafelé pedig egy tölcsért nyomott a kezébe - utána hozta a színezőt. Így is lehet. Nem csak a szülőkön múlik. A szülőkön leginkább az étteremválasztás múlik - hiperaktív gyerekkel (vagy hiperaktív korszakban) olyan helyre megyünk, ahol van kinti/benti játszótér. (Én speciel rühellem az egyik pizzériát, de egy időben csak azért jártunk oda, mert ott volt belső játszóház, így ha barátokkal mentünk és tudtuk, hogy nem lesz se kedvünk, se energiánk a gyerekeket lekötni, ott kedvükre tombolhatnak. A játszóház mellé ráadásul kizárólag kisgyerekeseket ültettek, úgyhogy mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül). Rohadt önző szülők vagyunk, mi is szeretjük a nyugalmat, és a saját gyerekek simán őrületbe kergetik az embert ha hagyja - viszont igényünk van arra, hogy havonta egyszer-kétszer étterembe menjünk.

hahópihehh 2018.06.11. 11:01:26

@crawenn: ez akkora pluszegy, h lelóg a monitorról

Silent Hill Z 2018.06.11. 11:04:49

(plusz szoptatni lehet döbbenetesen diszkréten is, úgy, hogy még az se veszi észre, aki épp az anyukával beszélget - főleg, ha a baba hordozóban/kendőben van, lényegében 100%-os takarásban)

rnz 2018.06.11. 11:14:49

Három ovis gyerekem van.
Én is kibasztam volna őket, talán még hamarabb is.

jewel79bp 2018.06.11. 11:19:15

Pluszpont az étteremnek. Írta itt valaki, hogy nem jó, ha így beszélnek a vendégről nyilvánosan. Nos, kérdés, hogy ki a célközönség. Engem pl. meggyőztek, hogy ha arrafelé járok, hozzájuk menjek ebédelni/vacsorázni. Respect, nem semmi vendégeket kell elviselniük.

lenörd hofstadter 2018.06.11. 11:20:10

Kérdezném a vendéglősöket, hogy nem tudnának kilobbizni valami törvényt amit le lehet tolni az unalomból érdekvédő gazdagribancok torkán, és a törvény hatálybalépésétől azonnal lehessen folyamatosan rögzíteni és kötelező jelleggel megosztani az étteremben történteket?
Azt megnézve ki-ki eldöntheti, hogy a szemének hisz vagy a blogoknak ahol sértett vendég-pincér osztja a saját verzióját. Nyilvános közösségi helyeken szarni kell az emberi jogokra, akinek nem tetszik az bevásárol a piacon és kotyvaszt magának.

vanRob 2018.06.11. 11:20:49

Van gyerekem, és szerintem egész illendően tudnak viselkedni. Bár minden szülő így van a saját gyerekével... :)
A gyerekbarát helyeket kifejezetten rühellem, mert bőven elég nekem a saját gyerekeim vizsolygását elviselni, nem vagyok kíváncsi több tucat gyerek "viselkedésére" és a szüleikre. Amire viszont az étteremnek (akármelyiknek) figyelemmel kellene lennie, hogy a gyerekek türelme még nem tart ki addig, amíg az első fogás kiérkezik. Ez van. Nem kérem, hogy elsőnek nekem hozzák de (ahogy azt már tapasztaltam egy-két helyen), egy fél kistányér sültkrumpli hosszú percekre befogja a gyerekek száját. Úgysem ezsik nagyon mást, náluk még a levest először aztán a másodikat menetrendnek nincs sok alapja.

Beer Monster 2018.06.11. 11:26:06

Ez nem pincér, hanem egy tapír. Most megtalálta a zsák a foltját.

kismorgó 2018.06.11. 11:34:44

Nekem 2 van, a harmadikat várom. Nagyon ritka alkalmakkor megyünk ézterembe, de akkor leülünk és eszünk. A gyerekek is. Kussban. Ha nem, akkor nyomatekosan rájuk van szólva-ciki, ha már egy idegennek kell rászólni. Mindkettő tápszeres volt, de attól még tudom hogy lehet diszkréten is szoptatni nyilvánosan. Szal-igaza van az étteremnek, én is kidobtam volna őket.

Nogaf 2018.06.11. 11:35:20

Abban az álomvilágban élnek néhányan, hogy ahova az ember beviszi a gyerekét ott mindenkinek kötelessége mosolyogni hogy "de édes", akkor is, ha a gyerek üvölt és rongál, a szülő meg nem képes fegyelmezni.
Meg a nagy faszt.
A szülő felelős a gyerekért minden tekintetben, ha tehát másokat zavarnak, akkor lehet menni gyerekbarát étterembe. Ha a gyerek kárt okoz, már írhatják is a szülők számlájához.
Ezek a tahóváriak csak pajzsként tartják maguk előtt a gyereket, amivel feljogosítva érzik magukat a szülői kötelességeik alóli kibújásra.
A baj az, hogy a legtöbb ember ilyenkor elbújik és nem mer szólni, pedig bele kell mászni a szülő arcába hogy hé, a gyereked egy neveletlen barom mint amilyen te is vagy, kurva gyorsan kussoltasd el mert ide szórakozni jött az ember, nem más korcsának üvöltését hallgatni. Ha nem megy, ráborítani a kaját. Ha az emberek nem lennének megalkuvó gyáva szarok, az ilyen férgeket 2 perc után ki lehetne baszni mindenhonnan, buszról, étteremből, színházból. Üvöltessék a kölyköt a dzsungelban.
Az ilyen fasz csak ebből ért, mert ezek mondják az üvöltő dzsipónak, hogy jóvan Janika kiabálj még, ereszd ki a hangod.
Az meg hogy kibassza a csöcsöket nyilvánosan nem baj. Előkapom a mobilt és elkezdem felvenni, elvégre neki lehet, nekem is, jól mutat az a neten és sokan szeretik a parizeres zsírcsöcsöket jó tejesen.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 11:37:47

@É2I: Van olyan gyerek, aki nem eszi meg a tápszert. Ami nem azt jelenti, hogy akkor "csöcs-ki-csöcs", hanem, hogy ezzel a peremfeltétellel kell megoldani a problémát. Ami eléggé álprobléma, mert a gyerek kb. 6 hónapos kora után már mást is eszik, azt az időt meg ki lehet húzni éttermezés nélkül. (Biztos jó is a babának, zajban, olajszagban, stb. lenni...)

nautilus123 2018.06.11. 11:38:46

Először húztam a szám az erőltetett trágárkodáson.
Aztán eszembe jutott az eladóként (és még több munkakört fedett persze) töltött időszakom.
Bár szoptatós anyával egyszer találkoztam, az is diszkrét volt, extrémen neveletlen kölykökkel annál többet, ahol még a szülőknek állt feljebb, ha valami kárt tett a kis .... az eladandó áruban. Hát na sokkal rondábbakat mondtam én is az ismerősöknek jó pár delikvensre.

Engem nagyon taszít a szoptatás, zsigerileg. Kiskorom óta. Cumit is rühelltem, ujjszopást is, undorodtam azon osztálytársaimtól, akik még az iskolában is szopták az ujjukat. Ha étteremben szembesülnék ilyennel, valószínű rosszul lennék.

Karipapa01 2018.06.11. 11:53:13

@RCH: Egy történet korrektségét nem az határozza meg, hogy milyen stílusban beszélnek, írnak róla, hanem az, hogy a leírás fedi-e valóságot.

RCH 2018.06.11. 11:57:30

@Karipapa01: Igazad van, rosszul fogalmaztam. Ettől függetlenül az írás stílusa negatívan hatott rám.

fáskerti elvtárs 2018.06.11. 12:07:38

@vanRob: Mi sem szeretjük a "gyerekbarát" helyeket. Étterembe ugyanis enni járunk, a gyerekbarát hely pedig mindenről szól, csak nem az evésről. Játszótér, játszószóba, játszósarok, játszóakármi. A gyerek ilyen helyen fél percet sem bír megülni a fenekén, mert folyamatosan ingerek érik, így aztán nem is eszik semmit. Ha pedig még kicsi a gyerek, a szülő mehet vele a játszósarokba, így ő sem eszik. Egy "normál" étteremben viszont egész nyugodtan elvan, csak azt az időt kell elütni valahogy, amíg kihozzák a fogásokat (és ha gyerekkel vagyunk, nem kérünk nyolc fogást, hanem maximum kettőt). Erre pont elég egy üres lap és néhány ceruza (végső esetben - tudom, ezért most kapok - a mobiltelefon). Vagy ha nagyon felállna, szépen nyugodtan kisétálunk vele, és teszünk egy kört az étterem előtt, ha pedig olyan a hely, akkor akár bent is lehet csendben sétálni egyet a bárpultig, a mosdóig és vissza.

A normális éttermi viselkedést tanulni kell. Tanulni pedig úgy lehet, ha gyakoroljuk, járunk "normál" étterembe. Persze nem a legpuccosabb helyekre, ahol a légy zümmögését is hallani, de nem is a legalja gyorséttermekbe.
A gyerekbarát hely viszont épp az ellenkezőjére tanít, arra, hogy az étterem egy játszótér, ahol bármit szabad.

vanRob 2018.06.11. 12:12:45

@fáskerti elvtárs: Abszolút mértékben egyetértek. Most úgy meglapogatnálak...! Tényleg...

ami szabad 2018.06.11. 12:16:14

Nehéz ügy. Amíg kicsi volt a gyerek, ritkán vittük étterembe, és előtte elmondtuk, lehet, hogy többet kell várni, és ha nem tud viselkedni, hazamegyünk. Többnyire működött Vagy mentünk olyan étterembe, ahol udvar - játszórész volt, ami lekötötte anélkül, hogy szétszedné a házat. Gyerekesként is úgy gondolom, akik étterembe mennek és fizetnek + pénzt a kényelem - kiszolgálás- miegyébért, azok nem gyerekordítást hallgatni mennek. Lehet, hogy üzleti ebéd, vagy ismerkedés, miegymás, egyszerűen nem való oda az ordítás. Más kérdés, hogy időnként mi is jártunk pórul, mert jóval tovább tartott mire megérkezett a kaja, mint amennyi ideig bármivel is leköthető egy gyerek, legye akármilyen játszórész + szülői duruzsolás...

Mária HenGau 2018.06.11. 12:21:34

De ettől függetlenül jól jártak, semmiért nem kellett fizetniük.

A kárt, a nem kifizetett számlát behozzák máshol, másokon, nem probléma. :D

nickita 2018.06.11. 12:42:09

Nekem is van negyvenkettő kiskorú gyermekem, amiből tizenöt még szopik. Gyakran járunk puccos étterembe és sosem volt még probléma. Persze az ostort mindig magammal viszem. Egyébként kifejezetten szeretem, ha a pincérek büdös gyökérnek neveznek a hátam mögött. És csak azért is szoktam index címlapos cikkekre kommentelni, bár ezt tiltja az etikett.

mézesmackócskácska 2018.06.11. 12:43:24

Ahol primitív szülö idióta gyerekei vannak oda nem járok!!! Ha pedig betévednek és szét* a napom akkor nem a pincért kérem meg hanem személyesen és hangosan megalázom mindenki előtt!!!

martineden 2018.06.11. 12:43:35

@Dikusz: ,,Őszinte leszek, tulajdonképpen azt sem értem, miért kell ilyen kicsi gyerekekkel étterembe menni. Nekik biztos nem jó, hiszen nem lehetnek gyerekek.".....mondjuk uton van a csalad, kirandulnak, vagy csak pont megeheznek.Mert ne lehetne gyerekkel etterembe menni?Mi legalabb ketszer egy heten vendegloben ebedelunk, vagy vacsorazunk. Az en gyerekeim, es most mar az unokaim is (4-6 ev) kimondottan szeretnek etterembe jarni.Az, hogy a gyerek nem tud viselkedni, egyedul a szulo hibaja.Pont ezert kell a csemetet pici kortol a hasonlo szitukhoz hozza szoktatni. Persze nem ugy, hogy,, te kint maradsz kolok , amig mi eszunk"

,,Lehet, a korom miatt, de ezt a nyilvános helyen babát szoptatást sem értem"...ezt en sem ertem.Felneveltunk ket gyereket es megis megoldottuk enelkul az etetest.

Karipapa01 2018.06.11. 12:47:50

@HenGau: Az étterem járt jól, mivel örökre kitilthatta a családot azért, mert botrányt okoztak. Az összeg az étterem számára nem lehetett olyan mértékű, ami megrengette volna a gazdálkodását, de az intézkedéssel nyert egy csomó vendéget, akik nem fogják örökre elhagyni az éttermet csupán csak azért, mert ott megengedik egyes agresszív családok garázdálkodását.

Killary Fucking Clingon 2018.06.11. 12:48:31

@Hortenz: mint szemtanú mondom neked hogy a család az a tipikus magyar liberális erőszakos proli fajta volt, aki nem szól ha a gyereke kárt okoz vagy nem tud viselkedni, mert ugye a liberális eszmébe a gyereknevelés nem fér bele.. Az egész családot a majmaikkal együtt rúgnám fel az égbe. Ez politikai kérdés is sajnos, liberáliséknál a gyereknevelés nem divat. Haszontalan bunkó férgeket növesztenek, értelmes, figyelmes, okos gyerekek helyett. Tipikus budapesti gyökerek, romkocsma generációs gyerekgyár szellem, kellem, értelem nélkül.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2018.06.11. 12:52:43

@Dikusz: Nem. Bár néha nagyon jól jött volna. :-D De inkább kerestem a közelben egy gyorséttermet, vettem valamit, és használtam a WC-jüket.

Nancsibacsi 2018.06.11. 12:54:07

Normális stílusban is le lehetett volna írni hogy mi volt a gond - ez így csak a szokásos "bunkó paraszt pincér szokásos picsogása" sztori lett.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2018.06.11. 13:02:06

Néhány észrevétel következik De előtte, még megjegyzem, hogy persze, én is index címlapos vagyok. Éttermet (bármilyet) akkor lássak, amikor a hátam közepét, úgyhogy a téma érdektelensége okán, állandóan nem olvasgatok éttermi blogokat.

A poszt-toló ember pincér haverja érdekes nyelvjárásban beszél. A nyelvhasználat minősége valamennyire tükre az ember egyéb személyes jellemzőinek (intellektuális, és jellembeli is). Én, étterem-vezetőként nagyon nem örülnék, ha így megnyilvánuló pincérem lenne.
Az ilyen minőségű beszéddel (amelyben csak úgy röpködnek a "kifütyülőst" szavak), az említetten felül még az is a baj, hogy hitelteleníti az adatközlőt. Mert az ugyan lehetséges, hogy "igaza van", de ezt az igazságát nem tudja megfelelő, hiteles módon elmondani.

Csodálkozom azon is, hogy ma a XXI században még lehet olyan étterem (vagy bármely nyilvános hely), ahova kiírhatják, hogy "gyereket behozni tilos". Bár én nem szeretem a szükségtelen erőszakot, de azt hiszem, az ilyen hely ellen érdemes lenne valamiféle megtorló intézkedéseket foganatosítani.

Természetesen nem csak étterem - magyarosabban:"vendéglátóipari részegység"-párti nem vagyok (azokról nekem - többek között - mindig a "Kis Valentínó" c. remek magyar film éttermi jelenete jut eszembe) -, hanem gonosz, randalírozó vendég párti sem vagyok. Bár ők nekem nem sok vizet zavarnak ugye, tekintve, hogy nem járván vendéglátóipari részegységekbe, olyanokkal nem találkozom. De mindenképpen csak azt mondhatom róluk, hogy: le velük!

Az, ha egy nő egy étteremben diszkréten szoptat, az szerintem tolerálható tevékenység. Az étteremben hányás az nem annyira, de a szoptatás igen.

Van egy olyan érzésem (nekem is), hogy itt most (a szóban forgó esetben) a zsák megtalálta a foltját. Az étterem rálelt a hozzá illő vendégre, akivel elbirkózgattak kicsinyég. De arra is van egy nagymálnám, hogy egyik sem tanult semmit az esetből. Mindazonáltal a pincér, és az étterem még javíthat valamit, de ahhoz már most el kell kezdeniük a tanulást. Minden egyes csúnya szónál, amit kiejtenek a szájukon, érezzenek egy nagy virtuális visszakezes maflást. Kis remény, de ez is valami.

rfbzs 2018.06.11. 13:02:44

@Killary Fucking Clingon:
A liberális jelzőt - ami pozitív értelmű a normális emberek számára - cserélje inkább bunkó, neveletlen, tahó, ostoba,stb-re.
A család viselkedése nagyon-nagyon nem liberális. A liberálisan gondolkodó, viselkedő ember megengedő ugyan, de nem kelt felhánorodást, nem zavar másokat úgy, mint ez a család.

.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 13:08:35

@ipartelep:
most túllépve azon, hogy mindenki úgy beszél ahogy tud, tisztelettel felhívom a figyelmed, hogy a vendéggel nem lett csúnyán beszélve, holott személy szerint úgy gondolom megérdemelte volna. ez már a lecsapódása annak, hogy a vendég leszolgálzza a pincért és utána a pesten hallotam csoportban kutyapicsázik. (amiből még egyoldalú közvetítőként is ő jött ki rosszul)

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 13:10:33

@nickita: "Persze az ostort mindig magammal viszem. Egyébként kifejezetten szeretem, ha a pincérek büdös gyökérnek neveznek a hátam mögött."

Honnan veszed, hog a hátad mögött? Hiszen kezedben az ostor, tartod a rendet, vagy nem? Akkor mit leskelődsz a hátad mögé?

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 13:15:08

@ipartelep:

Nem értelek, hiszen a mai kurzusban- megáltozott világban- lovaggá ütik azt, aki szépen, cikornyásan tudja becsmérelni polgártársait. Mit akarsz ezek után maflásozni, különösen egy vendáglátó egységen és az ő pincérjén???

John Szigethy 2018.06.11. 13:15:24

@vanRob: Akkor ne vidd étterembe őket, baszki.

Killary Fucking Clingon 2018.06.11. 13:16:52

@rfbzs: Szerintem maga fordítva ül a lovon. Megbotránkozást ebben az országban csak a liberális értelmiség okoz. Schilling meg az ostoba felesége, Alföldi meg a drogfüggő hülye gyerek haverja, Rékasi kölyke az elkényeztetett megtestesült ostobaság megtestesülése etc etc.
A liberálisok nem képesek gyereket nevelni, fogalmuk sincs a család, rendezettség, kötelesség, fegyelem jelentéséről.

padisah 2018.06.11. 13:18:57

@croc: igen, ezt sajnos úgy látom itt a legtöbben nem értik, hogy nem lehet csak úgy tápszert adni. de mondjuk azt a fél évet talán ki lehet bírni amíg intenzíven kell szoptatni, illetve sok okos megoldás van, pl szoptatós kendők. de én sem nagyon szerettem ezt a helyzetet, szerencsére nem tart olyan sokáig. ja, és ez nem úgy van, hogy 3-4 óránként kell csak, akármikor, amíg még picike...

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 13:19:41

@Killary Fucking Clingon:
haver sztem fejezd ezt be. a blogot író ember elméje is liberális és bár ezzel járva hajlamos vagyok ideig óráig elfogadni a tudatlanságodat (hiszen jogod van hozzá), de a politikát, meg a színházi rendezőket ne keverd ide. maszturbáljatok erre a kormánypropaganda oldalain. van elég

önhordó 2018.06.11. 13:21:39

Azt hogy te hova jársz szívesen leszarom az étteremnek meg igaza van ha így történt

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 13:22:24

@padisah:

Drága uram, mit teccel gondolni, hogy amikor még nem volt tápszer, akkor mif*l táplálta az anya a csecsemőjét, ha nem volt teje?

Elárulom, rizsnyákkal, tejbegrízzel, meg tejjel. Olyan tehénből fejttel, amelyiket nem vittek soha étterembe.

John Szigethy 2018.06.11. 13:23:28

@Karipapa01: "Az összeg az étterem számára nem lehetett olyan mértékű" Tökmindegy mekkora a kár, ki kell fizetni.

ParePCSI 2018.06.11. 13:25:17

A stílus maga az ember. Tehát: aki így védi az igazát, az bunkó.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 13:30:35

@ParePCSI:
mondjuk ez sose vót titok te ganéj paraszt :D

rfbzs 2018.06.11. 13:32:40

@Killary Fucking Clingon:
Azt hiszem , maga nincs tisztában a liberalizmus fogalmával.
Nem ülök forditva a lovon, elitélem a csád viselkedését, de nem liberálisnak, hanem bunkóknak tartom őket. A két fogalom nagyon nem ugyanaz, legfeljebb némely emberek fejében, akiknek a rossz kifejezésére nincs szavuk, ezért aztán káromkodás helyett is a liberális jelzőt használják. Váljék egészségükre!
Tuda; Gizike az nem gőzeke.

vanRob 2018.06.11. 13:34:11

@John Szigethy: De, viszem. Pont ezt írtam, hogy az enyémek tudnak viselkedni, tudják, hogy az étteremben hogyan illik viselkedni, és a korukhoz mérten képesek is úgy viselkedni.
A játszótéren meg játszanak, mert az meg arra való. Nem keverik a kettőt.
De ha nem értetted, hogy mit is írtam, akkor nem értem miért írtál rá...?

Jóska Pista 2018.06.11. 13:46:08

Jól értettem, az állami csöcsön lógó nerlovagokat zavarta a tapló asszonyság csöcse és a csimóták viselkedése?
Leírva az esetet, nem csodálkozom rajta, hogy kizavarták őket.

A pincér szóhasználatán nem lepődtem meg, régen sem gondoltam az étteremben dolgozókat agysebésznek és ez Szerda úr blogjait olvasva sem változott.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 13:47:50

@Jóska Pista:
én spec ismerek olyan (igaz csak ideg)sebészt aki cifrábban beszél még nálam is :)

padisah 2018.06.11. 13:51:51

@látjátok feleim szümtükkel: nő vagyok egyébként, és nekem is kellett pótlást adnom. én a jelenlegi szoptatási elveket ismertettem, amelyekkel egyébként egyetértek - ha nem is tudtam maradéktalanul megvalósítani. nem lehet csak úgy tápszert a szájába nyomni, de ezt többen is kifejtették feljebb. főleg, amikor picike, megborítja az egész egyensúlyt. a tehéntej az manapság nagyon nem ajánlott, holott két generációval ezelőtt meg nyomták. de rengeteget változtak azóta a gyereknevelési elvek - ezekből is volt ízelítő feljebb...

Netuddki. 2018.06.11. 14:10:19

"de érdemes tisztában lenni azzal, hogy egy komolyabb étteremben a felszolgáló tálcáján akár 30-50 ezer forint értékű ital is lehet"

Lófaszt! Az, hogy ennyiért adjátok, még nem jelenti azt, hogy ennél nem jóval olcsóbban szerzitek be.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 14:10:59

@padisah:

Szerintem a gyereknevelési elvek nem annyira változtak, mint inkább a gyereknevelési szokások. Mert régen szokás ( kényszer ) volt tehén tejet adni a csecszpónak, ha anyjának nem volt, ma meg nem muszáj a tetrapelenkát mosni, jó a liberó is.

Az elv minden szülő számára az volt-van-lesz, hogy a gyereke sikeresen haladjon előre az életben. Aztán ehhez ki milyen módszert választ, és tanít meg neki, no az már nem elv.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 14:11:56

@padisah:

Jah, attól, hogy nő vagy, még lehetsz padisah.;D

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 14:13:31

@Szerda Úr:

Majd lovaggá ütnek titeket, ha nem vigyáztok a nyelvetekre.;D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 14:16:21

@Netuddki.:
azért mert te nem találkoztál még dom perignonnal az nem jelenti azt, hogy nem léteznek drága italok. túl láthatnál piciti a piros cimkés dzsonin ;)

J.W. Booth 2018.06.11. 14:17:24

Nem akarok most a családdal foglalkozni, sem minősíteni őket.
Felmerült bennem azonban 2 dolog:

1. vajon a hasonlóan viselkedő, már felnőttkorú egyéneket is ugyanígy elküldik egy étteremből? mert nem kétséges, hogy közöttük is rengeteg minősíthetetlenül viselkedő van.

2. Miért nézi le a pincér az Internet közösségét azzal, hogy primitív stílusban fogalmaz? Akár Érdekes lehetne a történet, de eléggé hitelteleníti az alpári fogalmazás.
Tudom, hogy, nem ez a jellemző egészében a szakmára, a sarki kocsmától a Michelin-csillagos helyekig ugyanúgy lehet normális, emberi hozzáállással találkozni.

Mert attól, hogy valaki pincér, nem kell feltétlenül tahónak lennie.

padisah 2018.06.11. 14:18:47

@látjátok feleim szümtükkel: "Az elv minden szülő számára az volt-van-lesz, hogy a gyereke sikeresen haladjon előre az életben" ez ugye nem komoly? :D nyilván az ideális esetre gondolsz... férjem nickje ez, elnézést. és még kihagytam az érvelésből, hogy a tehéntej ma az ugye nem ugyanaz, mint 30 éve... én nem szívesen adom a gyerek szájába... de kár a szavakon lovagolni, hogy most elv vagy szokás, ma már teljesen mást tartunk helyesnek a csecsemőgondozás kapcsán, mint 30 éve, tetszik vagy sem, ez van...

Bicepsz Elek77 2018.06.11. 14:19:24

index.hu/belfold/2018/06/11/lakhatasi_szegenyseg_gyerekek_abcug/

Az elszabadult albérletárak és a fizetésképtelenné váló kisgyerekes albérlőktől rettegő tulajdonosok korában egy átlagos munkás-család alól is bármikor kicsúszhat a talaj, ha hirtelen új albérlet után kell néznie. Erre példa János és Irén története, akiknek senki nem volt hajlandó kiadni a lakását, mihelyt megtudták, hogy két gyerek is költözne bele. A családok átmeneti otthonában meghúzódó család hamarosan a Habitat for Humanity jóvoltából egy felújított szociális bérlakásba költözhet Budapest egyik külső kerületében, de egyértelmű, hogy az övék egy szerencsés eset: mindegyik szülőnek van munkája, és a válság nem zilálta szét őket. Az Abcúg cikke.
Két gyerekkel? Szó se lehet róla!

Irén és János egy teljesen átlagos pár, 13 éve élnek együtt, élettársak. Világ életükben Budapesten laktak, és bár mióta elkezdték közös életüket, több albérletet megjártak már, soha nem kerültek még olyan csapdába, mint amiben már lassan másfél éve vannak. A fedél nélküliség – és így a gyerekek akár csak ideiglenes elvesztése – még soha nem került ilyen közelségbe, mint mostani élethelyzetükben.

Az egész úgy kezdődött, hogy az újpesti albérletet, ahol már 8 éve laktak, a tulajdonosa 2016 őszén eladta a fejük fölül, nekik pedig két hónapot adott, hogy kiköltözzenek – magyarázza János és Irén, akikkel az építkezés helyszínén, szintén egy sörpadon ülve beszélgetünk.

Hiába kerestünk két hónapon keresztül albérletet, sehol nem kaptunk. Mindig az volt a kifogás, hogy két gyerekkel nem tudják kiadni

– meséli tapasztalatait János, majd hozzáteszi: a sok sikertelen próbálkozás után már annyira tartottak tőle, hogy szétszakad a család a lakhatási gondok miatt, hogy már a számukra irreálisan magas áron kiadó lakásokat is hajlandóak lettek volna kivenni, csak valahogy oldódjon meg a lakáskérdés. Az egyiknél, egy hetedik kerületi lakásnál 160 ezer plusz rezsi lett volna a bérleti díj, plusz 2 havi kauciót kellett volna fizetni. A tulaj végül arra hivatkozva nem adta ki a lakást, hogy egy gyerek még oké lett volna, kettő már nem

Karipapa01 2018.06.11. 14:21:03

Kedves Kommentelők! Hölgyeim és Uraim! Az nem jött le, hogy itt nem a gyermeketetésről van szó? Nem a szoptatásról? Hanem inkább az éttermi viselkedésről, aminek a szoptatás csak egy kis része? Az sem, hogy az ehhez tartozó toleranciával az anya visszaélt? Van-e joga "gyereknevelés" címen elvenni mások nyugalmát, akik akár éjt nappallá téve dolgoznak és egyszer megpróbálnak békében, nyugalomban eltölteni pár órát. Amikor kiszolgálják őket, amikor fontosnak érzik magukat, azt a pár percet, amikor végre azok lehetnek amik szeretnének, hozzáteszem nem kis pénzért! Ehelyett tűrniük kell mások bunkóságát? Mások családi cirkuszát? Erről szólna a világ?

sakkosfx 2018.06.11. 14:31:08

Egy normális nő le feji önmagát és az anyatejet tölti a cumisüvegbe és így megmenekül attól, hogy látványosság legyen! De egy büdös állattól ne várjuk el, hogy esze is legyen! És ki által fog szocializálódni a gyerekei? Ha nem képes fegyelemre nevelni mi lesz a gyerekekből? Rabló vagy kurva? És ki kellett volna fizettetni velük az okozott kárt! Hátha így gondolkodásra lehet nevelni a szülőket!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 14:32:06

@Netuddki.: a pincér ingyen dolgozik, sőt a szakács is ingyen dolgozik, a gáz/villany ingyen fűti a tűzhelyt, a világításért sem kell fizetni, az éttermek többsége tulajdon és nem bérlemény (ezért SEM kell fizetni) ... soroljam mennyi mindenért nem kell fizetni az alapanyagon kívül?

Lilli_Csiribiri 2018.06.11. 14:34:13

Azért nem értem ezeket a sztorikat soha, mert van erre a szoptatás problémára egy egyszerű megoldás. Tavaly amikor a babám nagyon kicsi volt mindig nálunk volt a szoptatóskendő és kész. 5ezerért vettem használtan és gond nélkül szoptattam vele, kávézóban, étteremben, játszótéren, parkban és egy csomó helyen, soha nem szólt ránk senki. A körülöttünk lévő emberek 90%-a szerintem azt se vette észre hogy mit csinálunk mert ez betakart mindent, nemcsak engem hanem a gyereket is, szóval van erre kultúrált megoldás ha valaki mindenáron szoptatni akarja a gyereket nem kell nyílvánosan levetkőzni.

A családról annyit, hogy szerintem ezekkel az emberekkel akkoris lett volna gond, ha 0 gyereket visznek magukkal. Ők nem tudtak viselkedni leginkább ez volt a baj. Ki lehet tiltani a gyerekes családokat azért mert vannak köztük kultúrálatlanok is, de akkor ugyanúgy ki lehetne tiltani az összes parasztot, aki nem húzza le a wc-t, nem mos kezet, hangosan telefonál, trágár módon viselkedik, részegen jelenetet rendez.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 14:36:29

@Lilli_Csiribiri:
nem a szoptatással van baj. az csak mint extra látványosságként van megemlítve

tudorka57 2018.06.11. 14:40:10

Arról szól a beszélgetés, hogy étterem, vagy nem étterem.
Azt is meg lehetne vitatni, hogy vajon miért nem lehet egy gyereket nevelni, fegyelmezni?
Tessék nevelni a gyerekeket!
Jó az, ha évek múlva csak idióta, liberálisan nevelt szociopatákkal lesz tele az ország és a világ?

Karipapa01 2018.06.11. 14:40:31

@Lilli_Csiribiri: "Ki lehet tiltani a gyerekes családokat azért mert vannak köztük kultúrálatlanok is..."

Ez így igaz, de akkor szegregálsz, amit tilt a törvény. Amíg nem engeded be a családot, nem tudhatod milyen. Ha meg már beengedted, itt az eredmény. Ha meg ránézésre, akkor szegregálsz. Ötlet a megoldásra?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 14:42:07

@tudorka57:
engem is liberálisan neveltek még sem lettem szociopata. vagyis izé várjunk csak?!

Lilli_Csiribiri 2018.06.11. 14:48:20

@Szerda Úr: Szerintem a történetben leírt típusú szoptatással - a nyílvános helyen vetkőzőssel - igenis van baj. Meg lehet ezt ennél sokkal kultúráltabban oldani és az emberek 85%-a meg is oldja.
Nekem az a tapasztalatom egyébként, hogy aki így szoptat az igazából szinte provokálni akar hogy aztán nagy jelentet rendezhessen/telesírja a netet, hogy vele milyen csúnyán bántak pedig ő csak szoptatni akarta a gyereket.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 14:50:15

@Karipapa01: egy gyors, még az ajtón kívül, "odanyúlós tévén" végrehajtott IQ teszt eredményétől függően nyíló (vagy zárva maradó) ajtó?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 14:50:51

@Lilli_Csiribiri:
Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy sem a pincérnek, sem pedig nekem nincs bajom ezzel. De hozzáteszem megértem, ha valakit zavar.

Lilli_Csiribiri 2018.06.11. 14:57:53

@Karipapa01: Kétlem, hogy egy étterembe mindenkit be kell engedeni, hiszen. ez magánterület nem közterület. És egy magánterület estében mondhatod azt hogy dresscode van stb. Az emberek 85%-a nem így viselkedik mint a fent leírt família, ebben az étteremben is biztos naponta több kultúrált család fordul meg és hát minden x-edik hülye, ezzel nem tudsz mit kezdeni vannak parasztok, aki vendéglátásban dolgozik az ezt tudja.

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:02:30

De érdekes. Szerda Úr, már a nevében is ott a szarkazmus, ha az írása után olvassuk csak. Nem értem miért érzi magát kultúráltabbnak, mint az a család, akinek viselkedését felvázolta :’D komolyan valaki talált bármi kultúráltat ebben a cikkben? :D
És a szárnyaikat próbálgató gyerek van hibáztatva, mivel idézem: “Komolyan elgondolkoztunk azon hogy kitesszük a gyerekeknek belépni tilos táblát”, hiszen itt nyilván a szülő felelőssége, hogy rászóljon a gyerekre. Egy öt éves még csak úgy cselekszik, amit lát, hall, tanul.
És az egyedüli hibájuk hogy nem szóltak rá a gyerekre, de az, hogy ilyen alpári stílusban beszél a szoptatásról nagyon felháborít.
És kicsit úgy érezni, ha plasztik melleket látott volna, most ő kérne bocsánatot. Annyira szomorú, hogy így elkorcsosult az emberek világképe. Nem kellene Anyáknak szégyellni, hogy táplálják gyermekeiket, akárhol és akárhogyan teszik azt, mert ez egy csodálatos dolog, mégha vannak már praktikus megoldások is. Egy Anya akinek sok ezer dolgot kell észben tartania és azt sem tudja hol áll a feje, ne kelljen már egy illemhelyiségbe elvonulnia, ahova székelni járnak az emberek, mert bizonyos embereket zavar a látvány. Bezzeg a monokinis nők a strandon gondolom Ön szerint, a saját szókincsét alkalmazva: Überállatkirályok. Szánalmat érzek.

É2I 2018.06.11. 15:03:13

@sakkosfx: Jajj ilyet ne is mondj, hogy lefeji magának előre! Hiszen akkor az nem lesz friss! És az akár halálos is lehet, mint a tápszer!

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 15:04:35

@Helén Tornyai:
neked is sikerült megragadnod a lényeget.. hányszor írjam még le bazdmeg az anyád, hogy nem a szoptatással van baj.

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:05:57

@Helén Tornyai: “és otthon felejti mondjuk a szopi kendőt “ ez lemaradt :)

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:07:24

@Szerda Úr: Akkor miért fogalmaztad bele? Biztosan azzal van a baj, hogy olyan kulturálatlanok mint Ön. ön egyébként bemehet az étterembe?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 15:08:41

hüjeblogmoci ... megin' benyelte a kommentem, tapattávónaanyádba :@

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 15:09:00

@Helén Tornyai:
mert ha valaki ronda mint a bűn arról már nem is lehet beszélni? amúgy meg ha minimális szövegértési képeségekkel rendelkeznél, akkor egyértelmű lenne, hogy a nő undormány csöcsei voltak a célkeresztben nem pedig a táplálás folyamata, amit a káddugóval hajtott végre ;) :D

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:09:57

@Helén Tornyai: a Bazdmeg az anyádat megnézném személyesen mernéd e mondani. Az ilyen verebek a net mögött próbálnak keménykedni, de az életben semmit sem érnek.

tudorka57 2018.06.11. 15:10:31

Azt sem értem, hogy a nyílt színi, leplezetlenül kitárulkozó szoptatást miért támogatják olyan óriási hévvel azok a liberális agyamentek, akik egyéb esetekben annyira, de ANNYIRA kényesek az emberi jogokra, beleértve a gyerekek, újszülöttek személyiségi jogait is! Azoktól az éppen az anyukája mellét cuclizó gyerektől kért az anyuka engedélyt, hogy ilyen körülmények között mutogassa őt?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 15:11:12

@Helén Tornyai:
nyugi én meg merném mondani. rengeteg ronda nőt küldtem már el a fostos lóval baszatott kurva anyja picsájába csak azér' mer nem teccett a feje pl. :D

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:12:55

@Szerda Úr: Tudod nincs problémám a szövegértéssel, csak ez nem minősül szövegnek amit ideírták.
Neked nem tetszett a melle, mondhatod, biztosan azért vágysz más emberek leminősítésére, mert te is sok ilyet kaptál az életben.
Akkor sem vagy különb!! És ez a lényeg!!!!!!!

Usermail317 2018.06.11. 15:18:18

Én támogatom az ostoba femináci kurvák nyilvános szopatását.
Free the cock!!!

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:21:03

@Usermail317: Nagyon beteg vagy :) Sajnállak! És remélem rendbe jössz, teljes szívből, számodra hihetetlen mindenfajta rossz indulat nélkül mondom.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 15:22:59

@Szerda Úr: had' idázzek a Ford Fairlane kalandjaiból, "...zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas..."
www.youtube.com/watch?v=w72Ivqj5W6g

Usermail317 2018.06.11. 15:24:59

rossz indulat - rosszindulat
Egy ostoba kurva nekem ne magyarázzon.

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:25:35

@Usermail317: tipik Usermail 317 beszólás :D

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 15:29:09

@Helén Tornyai: Húúú, ezt a setétséget... Neked a Szent Anyának, mindenhez jogod van, kötelességed - igen, ne felejtsd el betenni azt a kendőt - az meg semmi, mert te gyereket nevelsz. Fantasztikus... Vagy veled az is előfordul(t), hogy a pelenkát is otthon hagytad, oszt' a gyerek egész nap nyűglődött a szarban? Mert annyi dologra kell figyelned, akkor a büdös - szó szerint - kölök is kibírja azt a pár órácskát?
Az ilyen gondolkodású emberekről ez a véleményem: jacint.blog.hu/2010/09/25/kampany_a_nyilvanos_tokvakarasert

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:29:23

@Szerda Úr: Kár hogy így veszett el minden reményed :D

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:30:44

@jacint70: nem nem fordult elő. De veled nyilván igen, ha ilyen egyáltalán eszedbe jut.

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:33:52

@tudorka57: miről beszélünk egyáltalán? Ha nem jut el valakinek az agyáig hogy szoptatni létfontosságú akkor nehéz elmagyarázni. Ezt nem fogom megérteni, mindenki ki tesz a kirakatba mindent, de ha egy gyerek eszik az gusztustalan.

Dr.Démonmac1 2018.06.11. 15:35:30

Biztos jó hely a gyerekbarát étterem (bár én a hotelekkel vagyok, úgy, hogy oda pihenni nem megyek ahova gyereket is be lehet vinni.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 15:36:01

@Szerda Úr: azért ez nem semmi :D Mit ki nem váltasz az emberekből :D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2018.06.11. 15:36:47

a zsindex címlap átka. jön a sok szellemi rokkant :(

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 15:38:34

@Helén Tornyai: Akkor miért pont az a kendő marad otthon, amit nyáron rutinszerűen amúgy is beteszel a csomagba, hogy védjed a hőségtől?

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 15:39:58

@Dr.Démonmac1: Azért amikor az embernek lesz sajátja, akkor egyrészt megengedőbbé válik, másrészt megedződik... ;-)

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:43:21

@jacint70: Jajj Miss tökéletes. Te még biztos semmit nem hagytál otthon. És annyira megfogtad a lényeget. És ha nincs is kendő? Akkor??? Na??? Ne egyen a gyerek, csak ha Playmate vagy?? Ne legyél már ennyire buta.

Usermail317 2018.06.11. 15:43:21

@Szerda Úr: Azért jól széttrollkodod az agyát, gratula. ;)
Nyilván az index femináci picsaszakkörben már nem volt elég munkája és jött ide okádni egyet unaloműzés gyanánt.
De a többi balfasz indexes se jobb akik fel se fogják, hogy nem basszuk ki a csöcsöt egy ÉTteremben és nyivákolunk, miután telibeokádták az asztalunkat azok a vendégek, akik nem akarnak undormány ellettkoca-parizercsöcsöket a Rizottójuk mellé, főleg nem a jól összeizzadt, öthetes bányászsegglyuk szagával vetekedő példányokat.
Addig legyen toleráns és udvarias a pincér, amíg az illető betartja az adott hely házirendjét. Amint ez nem érvényesül, jár a csöcskorbács és az elküldés a kurva anyjába, csak a PC-légkörben azt hiszik a feminácik, hogy mindent szabad. Otthon. A pincében. A beton alatt.

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:47:02

@Usermail317: Igazából nektek tényleg külön étterem kellene. Ezeket az elviselhetetlen stílusú embereket össze kellene gyűjteni, egy szép helyen, ahol utálhatnak mindenkit és boldogan szópárbajozhatnak egymással, közösen a kis gyűlöletfelhőjükbe burkolózva.

gyongyi70 2018.06.11. 15:48:56

Talán elhinném, hogy a másik oldalnak van igaza, ha nem ilyen alpári stílusban nyilatkozna a pincér "úr", Így sajnos vannak kétségeim.

Usermail317 2018.06.11. 15:51:09

@Helén Tornyai: Femináci foshalmazok megoldása: mindenki más alkalmazkodjon hozzánk, mert PC van és bőgök és pinám van, kitoltam a kölköt és előnyöket akarok, mindenki másnak kuss.
Meg a kurva anyátok. :)

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 15:53:50

@Helén Tornyai: "Bezzeg a monokinis nők a strandon gondolom Ön szerint, a saját szókincsét alkalmazva: Überállatkirályok."

A szezon meg a fazon bejön?
A strand mióta étterem?

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:54:27

@gyongyi70: Nahát. Egy értelmes ember. Akinek leesett a tantusz :)

Helén Tornyai 2018.06.11. 15:57:07

@látjátok feleim szümtükkel: valóban nem étterem. Más viselkedést kíván. Akkor segítek. Arra céloztam, hogy Szerda Úr problémája a külsőségeken alapszik. Bár leginkább nem ez a cikk lényege, de mint említettem szerintem nem kellene belevonni.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 16:03:37

A szűznyának joga a mellét és az ott étkező kisdedet mutogatni, de könyörgöm, a többi nő nem szűzanya, és a templomban sem kilógacsöcs ruhába megy be, illetve nem megy, mert rászólnak, oszt semmi gond. Kivül marad az éhes csecsemőjvel együtt.

Az étterem nevében benne van a funkciója, de ez nem terjed ki a szoptatásos étkezésre.

A pincér stílusának egyébként mi köze van a tényekhez? Hiszen valőszínűleg csak egy lovagi címre edz. Miért irigylik tőle itt néhányan?

Usermail317 2018.06.11. 16:09:35

@Helén Tornyai: Baromi egyszerű: az a fasz, aki a femináci idiótaságokra csak legyint és rátok hagyja. Belétek kell állni, mint a gerely, különben egyre nagyobb a pofátok.
Fontos, hogy a helyetekre kerüljetek és ne higgyétek, hogy mindenki egyetért a femináci eszméitekkel. Ennek az első eleme az alpári stílus, mert attól hipermenstruálni kezdtek és előjön belőletek az igazi énetek.
A "nem kell válaszolni" a szokásos reakció arra, amikor valaki szövegét nem tudjátok elfogadni és mentek féknyomos bugyit cserélni, ez a femináci módi.
A nőket nagyon szeretjük mi férfiak, de az ostoba femináci hányást nem.
De nyugodtak lehettek, a normális nők is megvetnek titeket mindenhol, mert ők tudják: közösségben élünk és ennek vannak szabályai, amit a feminácik a maguk beteg hülyesége szerint akarnak ferdíteni.

ceatos 2018.06.11. 16:22:13

Nekem öt gyerekem van, de egy jó ideje nem viszem mindegyiket étterembe, max. a mekibe, mert meguntam, hogy kapjuk a gyűlölködő pillantásokat, beszólásokat még akkor is, ha a gyerekek viselkedésével nincs komolyabb baj. A nejemmel kettesben szoktunk étterembe járni, de ha olyat látok az ajtón, hogy "gyerekmentes étterem", biztosan nem megyünk be, nem akarunk sznobokat támogatni. Szerintem sokan vannak így, mint én. Így ahelyett, hogy a menő éttermek időnként benyelnének egy ilyen esetet, mint a fenti (én az apukával beszélgetnék el), elveszítenek sok jól fizető vendéget. Mert bizony jómódú nagycsaládok is vannak szép számmal , bármilyen hietetlen is, nekik pedig nem esik jól, hogy sokan lenézik őket a gyerekeik miatt.
Annyit még, hogy szerda úr is volt gyerek, nehezen hiszem, hogy sose volt vele probléma.

az övezet gázai 2018.06.11. 16:28:37

Két dolog.
1. "érdemes tisztában lenni azzal, hogy egy komolyabb étteremben a felszolgáló tálcáján akár 30-50 ezer forint értékű ital is lehet"
Mondjuk úgy, ekkora ÁRÚ ital, nem ilyen értékű.

2. Eddig talán megvolt az illúzióm, hogy a pincér azért kedves, mert ő ilyen, és nem a jatt, meg az elvárások miatt. Ezek után hogy higgyem, hogy nem küldenek el a pi... - ba akármiért? Nem vagyok kötözködő, nem vagyok problémás, de nagy néha van egy észrevételem.
Nos, ha ilyen sültbunkó személyzettel lehet csak találkozni, inkább maradok otthon.

A vendég (hihető) tahósága egy icipicit sem menti a személyzet bunkóságát és jelzőit. És ahogy a fenti vállveregetéseket elnéztem, erre még büszke is az elkövetó.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 16:44:06

@ceatos: "...ahelyett, hogy a menő éttermek időnként benyelnének egy ilyen esetet, mint a fenti (én az apukával beszélgetnék el), elveszítenek sok jól fizető vendéget..."

Vajon akkor is ezt mondanád, ha te lennél az étterem tulajdonosa/befektetője? Mert az étterem egy gazdasági egység, ahol dolgoznak a vendég kiszolgálásáért. Én bizony szívesen mennék ebbe az étterembe, ahol a többség nyugalmára is figyelnek.
Az tetszene, ha pl. párokra valami közösségi téren jönne rá a párzási inger, és neki is fognának, mert nekik ahhoz joguk van? Te meg zavarodban azt se tudnád merre nézz. No valami ilyesmi az étteremben szoptatás is.
A csecsemő szoptatása intim dolog, az anya szoptatós melle nem tartozik senkire, még akkor sem, ha ma kilóg a csöcse a divat. De nem is ezzel kezdődött a probléma, hanem a gyerekek rohangálásával. Ez meg ugye a szezon, meg a fazon összemosása.

Tapasztalásom szerint ha a gyerekekkel "nincs komolyabb baj " akkor nem tapasztalhatsz gyűlölködő pillanásokat, legfeljebb irigylőket. Talán ezen a komolyabb bajon kéne elidőznöd.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 16:44:19

@Helén Tornyai: Elolvastad a nickemet, IQ Champion? Ezer helyen, ezerszer leírtam, hogy ez az egész álprobléma.
1. "Nagyonszopis" gyereket nem nagyon viszünk messzire, kibírjuk azt a kb. fél évet.
2. Ha mégis, felkészülünk. Mielőtt elindulunk, ellenőrizzük, hogy betettük-e a "mindentrejtő" kendőt, illetve megtervezzük, hogy hol fogjuk megejteni a szopikát.
3. Ha mégis váratlan helyzet van, akkor megpróbáljuk lerendezni diszkréten a dolgot. Ez az esetek kb. 100%-ban megoldható.

Az a helyzet, hogy aki nem mozgalmárkodni akar, az mindezt megoldja. Akinek meg kilátszik a csöcse, az meg is akarja mutatni, leginkább azért, hogy kéjelegjen a dologban.
Ennek semmi köze a gyerek táplálékbeviteléhez.

A fent leírt sztoriból is látszik, hogy a főszereplő szart a a világra, és csak azért is előkapta a csöcsöt, hogy másokat zavarjon.

egigi 2018.06.11. 16:44:21

Amelyik gyerek nem képes csendben ülni egy asztalnál és kulturált módon étkezni (vagy hagyni, hogy etessék), az nem való étterembe.
Amelyik szülő nem képes megtanítani a gyerekét arra, hogy egyes helyeken vannak szabályok, amiket be kell tartani, illetve nem hajlandó távol maradni a gyerekkel az ilyen helyektől mindaddig, amíg gyermeke erre éretté nem válik, az jobb lenne, ha nem szülne.
Mindezektől függetlenül bár a cikk írójának a tartalom tekintetében tökéletesen igaza van, a szóhasználat és a stílus nem épp kultúremberre vall.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 16:45:54

@az övezet gázai:

Az étteremben miért volt bunkó a pincér? Ja, nem is volt.
Amikor utóbb elmondta, akkor tette oda magát, mondjuk úgy, mint egy lovag.

egigi 2018.06.11. 16:49:33

Mellesleg nem feltétlenül az asztalnál kell szoptatni a kicsit (ha már nem sikerült máskorra időzíteni). Meg lehet kérdezni a pincért, hová tudnának diszkréten félrevonulni.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 16:49:40

@egigi:

Talán lovag akar lenni. Mi ebben a baj, más is lett már ilyen stílussal az. Legfeljebb konstatálhatjuk, hogy a jó pincér gyorsan tanul, ha van kitől.

Mondjuk egy lovag stílusát is ennyire kifogásoltad/kifogásolod?

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 16:57:29

@ceatos: Szerintem meg az étterem is olyan, mint bármilyen más vállalkozás. A tulaj kitalálja az üzleti tervet, benne azt, hogy ki a célközönség.
Meg nem minden étterem ugyanolyan profilú.
Van, ahová azért járnak az emberek, mert éhesek, van ahová a "fine-dining" vagy mi miatt, van ahová "üzletitárgyalni", stb.
Ha egy vendéglő a családosokra gyúr, akkor lesz játszótér/játszósarok, animátor, stb., és rákészülnek a gyerekekre.
Viszont egy "ínyencdébe" nem biztos, hogy való a "család". A gyerekeknek úgyis a rántotthús, sültkrumpli kombó kell, nem fogja értékelni a szunyoghere-morzsával szórt pacsirtasztéket.

Mindenkinek jobb, ha egyértelműen jelezve van az ilyesmi. Jó, a "gyerekeknek tilos" helyett ki lehetne találni valami píszibbet is, de a lényeg ugyanez.

csincsilla72 2018.06.11. 16:58:55

@ceatos: 5 gyermek, főleg, ha várniuk kell, már megüt egy zajszintet. Vannak helyek, ahol ez nemkívánatos, ezt a gyermekes szülőnek el kell fogadnia.
A kulturált étkezést nem csak étteremben lehet megtanulni, hanem otthon, az asztalnál is kivitelezhető, ergo nyugodtan el lehet kezdeni az étterembe járást akkor, amikor már mindannyian tudnak úgy viselkedni, hogy azzal másokat ne zavarjanak. Addig pedig esznek máshol.
Az étterem nem busz vagy orvosi váró, ahol el kell viselni a szakajtónyi csemetét.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 17:00:58

"...az egyik gyerkőc nekirohant a kollégámnak két... kajával a kezében, amik mind a földön landoltak."

Egy mentős mesélte, hogy gyakornok korában mit láttott: orvos apuka kisfiával kikísérte a feleségét az egyik bp-i vasútállomásra, haza menetben pedig vettek egy üveg kólát ( akkoriban még üvegben árulták ), amit az 5-6 éves gyerek vitt. Az utcán kicsúszott a kezéből az üveg és egy felpattanó üvegdarab elvágta a gyerek nyaki ütőerét. Hiába voltak nagyon közel a mentőkórházhoz, a gyerek elvérzett.

Mi lenne, ha a tányér eltört volna, és egy felpattanó darabja megsérti a gyereket? Akkor is a pincér stílusa a hibás? Vagy az étterem, mert hagyta a gyereket rohangálni?

Béláim gondolkodjatok!

clioltd 2018.06.11. 17:01:10

Miért kell védeni ilyen összeférhetetlen, aszociális elemeket?
Ami pedig az utcai vizelést illeti:
és a kutyáknak szabad? Van gazdája. Olyan, mintha ő vizelne.
De vissza az eredeti témára. A fő baj az, hogy nem lehet magunkat mrgvédeni, mert még minket büntetnek meg önbíráskodás miatt. A hatóság meg lusta és érdektelen, hogy segítsen.
És ezt használják ki a fent említettek. Legszívesebben valami sokkal durvábbat írtam volna róluk.

Nogaf 2018.06.11. 17:01:27

Hinnye, érdekes hogy az online szóhasználattal van annyi embernek baja,miközben a pincér a munkaideje alatt udvarias volt amíg lehetett. Amint a kiscsalád viselkedése vállalhatatlan lett, ki lettek rakva de nem a hajuknál fogva arcra ahogy kellett volna, hanem udvariasan.
UTÁNA az ember megírta a sztorit és a munkaideje UTÁN bizony úgy viselkedik, ahogy akar.
Vagy ti a faszt is kesztyűben fogjátok munkaidő után?
De sanszosabb az hogy éjjel a selyeminges kiskosztümös úrasszony is széhúzza a seggét az urának és úgy könyörög hogy basszál Józsi te állat!
Az egész panaszkodás a káromkodás miatt csak ócska képmutatás, mert nem közvetlenül velük esett meg a dolog.De aki emberekkel foglalkozik nap mint nap annak vannak történetei is, és nem feltétlenül udvriasan fogják azt megfogalmazni csak azért hogy a kultúrszakkör kritikusai ne háborodjanak fel. Ettől még ők a szakmájukban a norma szerint viselkednek és többet is viselnek el (eladók, ügyfélszolgálatosok,felszolgálók), mint amennyit az átlagember el tud képzelni. Óriási türelem kell ehhez és minden tiszteletem az övék akkor is, ha munka után kieresztik a gőzt és névtelenül leírják, ami történt (mert én arccal-névvel raknám ki ezeknek a "vendégeknek" a sztoriját, hadd égjen az a pofa, de ugye a jogok).
Szóval az is egy nagy tróger aki csak azért nem ért egyet a pincérrel, mert a megfogalmazása trágár.Húzz le pár műszakot ilyen vendégekkel és garantálom hogy belőled is előjön a bazmeganyád két hét után.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:01:40

Nagyon nehéz igazságot tenni, hiszen nem olvastam a nő posztját. Ám az itteni poszt stílusa alapján - zsírcsöcs, nekibaszta, gecidrága, két lábon járó tehén - el tudom képelni, hogy a pincér is eléggé alpári stílusban lépett fel.

Ettől még pontozással győzhet, de szoros küzdelemben!

Sista27 2018.06.11. 17:03:46

Anya vagyok...itt kezdem! Es en is ugy gondolom, hogy vannak ettermek, ahova nem visszuk a gyerekunket, mert neha mi is kimondjuk: VALLALHATATLANUL tud viselkedni! :D A storyban nem is igazan a gyerekekkel van a baj (mert gyerekek), hanem a verparaszt szulokkel!

csincsilla72 2018.06.11. 17:04:27

@Helén Tornyai: Nem kell szégyellni a szoptatást. De félpucéran mászkálni, mert a mell most éppen tápegységként működik, kurvára elfogadhatatlan. Ha nincs szopikendő vagy egyéb takaróalkalmatosság, akkor leülsz a sarokba, hátat fordítasz a közönségnek és úgy eteted meg a gyereked. Az anya ezt utasította vissza.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 17:06:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem valószínű... Azok, akik olyan helyre járnak, ahol "50 rugónyi pia van a tálcán", nem hiszem, hogy tolerálják a bunkó pincért. Mint feljebb írják, a "stílus" munkaidő után, nagyjából "névtelenül" szakadt ki az illetőből, és nem egy kedves, udvarias vendégről mondott ilyeneket, hanem a tahókról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:07:13

@Nogaf:

"Hinnye, érdekes hogy az online szóhasználattal van annyi embernek baja,miközben a pincér a munkaideje alatt udvarias volt amíg lehetett."

Azért van bajuk, mert online is le lehetett volna írni a történteket kulturált stílusban, s ez sokkal több hitelt adott volna a mondandójának. Így viszont arra gondolok, hogy tök udvarias szavakkal is lehet olyan arrogánsan és sértőn szólni valakihez, hogy az ember zsebében kinyílik a bocska. Hát még ha nem is volt tök udvarias, mert ezt csak ő állítja.

Ügyfél a tánc- és illemtan iskolában:
- Jó napot kívánok, ön itt a tánctanár?
- Egy lófaszt, én az illemtanár vagyok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:10:48

@jacint70:

A tahókról is hitelesebb a kulturált hangnemben előadott lesújtó vélemény. Nekem hiteltelen annak az embernek az udvariassága, aki munkaidőn kívül egy kocsist megszégyenítő stílusban beszél.

Ezzel természetesen nem vonom kétségbe, hogy a kiccsalád vállalhatatlanul viselkedett és jogos volt a kiutasításuk.

Arisha77 2018.06.11. 17:12:15

Ilyenkor kicsit nő az egóm, hogy én nem basztam el ennyire a lányaimat.
Aztán felbaszódik az agyam, hogy az ilyen beleszarós ősanyák miatt bukhatunk mi el egy csomó jó éttermet.
Nrm tökéletesek a lányok, hujujj... Itthon gyakori a nyafi/hiszti/másik módszeres basztatása, de közösségi helyen hamar le vannak olva, ha csak a jelét látom, hogy kezdődik.
Mikor beütött a dackorszak, max mekibe mentünk.
Ajánlom ősanyuknak is. Papucsapunak van freewifi.

zizi77 2018.06.11. 17:17:08

@Nogaf: Hát tudod, ha én nyilvánosan megírnám egy vevőnkről, hogy milyen bunkó volt ilyen alpári stílusban, és egyértelműen beazonosítható lenne a cég/a cégnek meg a személyem/, engem úgy kiraknának, mint macskát .... Egyszerűen az étterem hírnevét rombolja a stílus, még akkor is ha többeknek ez tetszik. A sztoriban egyértelműen igaza van a pincérnek, de a stílus megengedhetetlen egy nyilvános fórumon.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 17:18:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megfordítom. Attól, hogy az "élményt" megélő szereplő egy magánblogban kicsit "eleresztette a szóhasználatot", miért lenne kevésbé hiteles?
Ha Téged felhúznak, akkor is jambusokban meséled el a történteket?
Amúgy Te tudod, hogy melyik étteremben történt meg a sztori a leírás szerint?

ceatos 2018.06.11. 17:21:37

@csincsilla72: Rátapintottál egy lényeges dologra: öt gyereknél nem jó, ha nagyon megvárakoztatnak. Tehát a pincérek a saját érdekükben is jobb, ha minket előre vesznek. :) De mondom: nagyon ritkán van ilyesmi, valami nagy családi rendezvény vagy esküvő esetén.
A gyerekeknél sajnos gyakran nem működik a "szoktatás", hogy majd ha otthon megtanul viselkedni, megy étterembe, mert a gyerekek egyik tulajdonsága, hogy kiszámíthatatlanok, főleg a 3-6 évesek. Otthon prímán megy minden, aztán az étteremben egyszer csak megvadulnak és átizzadt inggel rohanok utánuk. A gyerekek elég bonyolult lények, nem robotok, melyeket fel lehet programozni, ez az, amit a gyerektelenek, mint pl. a szerda úr nem tud.

sutyerák 2018.06.11. 17:22:59

a vonaton is ugye,hangosan,-másokat esetleg zavarva zenét hallgatni nem szabad.

ma vagy 1óra 10percen keresztül üvöltött,bőgött egy gyerek a vonaton,-már szét ment a fejem,-és gondolom nem csak nekem.(egyterű flirt-vonat)
valószínűleg nem csecsemő,mert néha az üvültő-visító sírásba az anyaaa szó is belekerült.
-amikor leszálltam megnéztem kik lehettek. hát egy fél ovodányi gyerek,meg kisebbek,3 felnőttel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:30:30

@jacint70:

1) Olvasd el @zizi77: hozzászólását, abszolút egyetértek vele. Tekintsd az én válaszomnak is.

2) A vendég munkaidőn túl is vendég marad. Aki pedig munkaidőn kívül ilyen alpári stílusban ír a vendégről - bármilyen bunkó volt is az -, arról nehezen tudom elhinni, hogy munkaidőben kifogástalan úriember. Lásd az illemtanáros példámat.

Ettől még igaza lehetett, mint írtam. De akinek igaza van, annak nincs szüksége arra, hogy ilyen minősíthetetlen stílusban bizonygassa az igazát.

Nogaf 2018.06.11. 17:32:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az Internet általában ilyen és nem gyenge lelkűeknek való.
Itt bizony tegeződés van,káromkodás és egyéb mocsok. Ez egyben szar és jó is.
Aki ezen megdöbben az nem való az online világba, vagy csak szigorú szűrők mögé.
A nagymamám se netezett, mert rák helyett a szívroham vitte volna el a sok káromkodás miatt.
Meg lehet viszont különböztetni a 'fasz-picsa-küszöbmajom' rendszert a hirtelen felindultság miatt elkövetett ottrohadjmeg-től.
Én tényleg átérzem a pincér helyzetét és még szerencsésnek is mondom hogy a főnöke nem az a fajta aki még őt rúgja ki, ha a vendég bármi panaszt tesz rá, miközben a vendég volt a hunyó.
Ezek stresszes munkakörök és a frusztráció egyik levezetési formája a káromkodás, pláne hogy nagyon cifra a magyar nyelv.Mindez a munkahelyen elfogadhatatlan, otthon és online nem. Egyet kell megérteni, mind emberek vagyunk és lehet feszíteni a húrt és lehet táncolni a pincér/üfsz/helpdesk idegein, de ha ezt nem vezethetik le akkor majd jön az Összeomlás Micheal Douglas-sal a főszerepben.
Hadd prosztóskodjon már névtelenül a pincér egy szar nap után, pláne hogy nem ő írta meg a sztorit hanem Zsírcsöcs, ő csak előadta a saját verzióját.

no.nick.today 2018.06.11. 17:34:39

Címlapról jöttem!

Aki munkaidőn kívül is elvárja egy étterem személyzetétől a nyájas stílust, az fizesse meg.
(Mindig kíváncsi voltam, hogy mit mond egy államfő, ha a lábára ejti otthon a vasalót.)

ceatos 2018.06.11. 17:36:03

@látjátok feleim szümtükkel: Igen, ha lenne éttermem, benyelnék néhány nagyon problémás vendéget is, mint pl. a fenti család. Én a pincérek helyében úgy oldottam volna meg a helyzetet, hogy odamentem volna az apukához, hogy miben tudnék segíteni a gyerekek körül? Valami játékot adjak-e, ami lefoglalná őket, vagy papírt, színes ceruzát? Ezzel virágnyelven azt is mondanám neki, hogy gáz van a gyerekei viselkedésével, de elég udvarias ahhoz, hogy ne bántsam meg vele. A másik dolog, hogy megsürgetném a konyhát, hogy azonnal dobják össze a rendelésüket, hogy ne kelljen sokáig várniuk, ez mindenkinek jó az étteremben. De mindig egyszerűbb beszólni valakinek, mint intelligensen megoldani a problémát.
Egyébként sokszor piszkosul megvárakoztattak minket kisgyerekekkel, még a jóval később érkező nyugdíjas pároknak is sokkal hamarabb kihozták a rendelésüket, addig totál kész voltunk, hogy valamiképpen lefoglaljuk a gyerekeket. (Ne mondja senki azt, hogy ne menjünk étterembe, mert pl. egy utazáskor ez néha elkerülhetetlen, másrészt oda megyünk, ahova akarunk)
A másik, a köztéri izélgetés, messze nem hasonló súlycsoport, mint a szoptatás, ne mosd össze. Van amikor egy kisgyerek szopni akar, akkor nem lehet megmondani neki, hogy bocsi, de most étteremben vagyunk, várjál, mert akkor üvölteni fog, mint az állat, ami a hozzád hasonló finom úriemberek fülét nagyon fogja bántani. (De ezt is lehet úgy csinálni, hogy elfordul egy kicsit és le is takarja magát egy kendővel.)
A harmadik meg az, hogy a gyerekekkel mindig gond van, főleg ha sokan vannak és kisebbek, csak kérdés, hogy mekkora a gond. De majd erre te is rájössz, ha lesz gyereked.

az övezet gázai 2018.06.11. 17:36:25

@látjátok feleim szümtükkel: Nem mondtam, hogy ott volt tahó. De egy úriember műszak után is az, és nem enged meg magának ilyen minősíthetetlen stílust. Fószereplőnk nem az, és ez szomorú. Egy pincértól elvárnám, hogy az legyen. És ehhez csak az hiányzott volna, hogy ne nyilvánosan nyilatkozzon így. Ha ezt itt ennyire kevesen értik, az nagyon szomorú- az egész társadalomra nézvést is. Senki nem rója fel, ha otthon fakad ki, de legalább az illúziót meg kellett volna hagynia.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:40:42

@Nogaf:

"Meg lehet viszont különböztetni a 'fasz-picsa-küszöbmajom' rendszert a hirtelen felindultság miatt elkövetett ottrohadjmeg-től."

Pont erről van szó. Egy levél megírása közben az embernek bőven van ideje lehiggadni. Sőt már a munkaidő végéig is van. Tehát szó sincs hirtelen felindulásból elkövetett alpáriságról.

"Hadd prosztóskodjon már névtelenül a pincér egy szar nap után"

Tegye, csak ezzel magáról is szegénységi bizonyítványt állít ki.

"pláne hogy nem ő írta meg a sztorit hanem Zsírcsöcs, ő csak előadta a saját verzióját."

Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy a pincér eredeti leírásában telt kebel szerepelt zsírcsöcs helyett? Ahogy az sem hihető, hogy a pincér a "nekibaszta" helyett nekilökte, a "gecidrága" helyett méregdrága, a "két lábon járó tehén" helyett pedig plus size hölgyet írt. :D

Nézd, nem kell egyetértenünk. De annyi biztos, hogy én a lábamat be nem tenném egy olyan helyre, ahol - akár névtelenül, akár jogos felháborodásból - ilyan alpári stílusban írnak egy vendégről, bármilyen bunkó lett légyen is az.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 17:41:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Elolvastam a GY.I.K-ot itten, az megmagyaráz pár dolgot. Arra viszont nem válaszoltál, hogy be tudtad-e azonosítani a helyet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 17:44:21

@jacint70:

Kérlek, ne kötözködj, ne erőszakoskodj, nem áll jól.

Az meg lényegtelen, lehet-e azonosítani a helyet. A pincér stílusa akkor is minősíti őt, ha nem derül ki, hol történt az eset.

Empatikus Állatbarát 2018.06.11. 17:50:59

Én a bevásárlós családoktól akadok ki. Vannak, akik úgy lettek szocializálva, h ahová élelmiszereket pakolnak, oda pakolják a szaros cipőjű kölykeiket is. Arról van szó, amikor a bevásárlókocsiba belerakják cipőstül a kölykeiket.... És ha szól nekik az ember, akkor még ők vannak felháborodva... Komolyan mondom sok leellett tehén azt hiszi, h azért, mert a világra szart 1-2 porontyot, már az egész világot is ők szarták ki a rojtos picsájukon! Mély együttérzésemet küldöm az étterem személyzetének! Na meg a többi vendégnek is, akik nem kis pénzért voltak kénytelenek eltűrni a műsort!

Etniez 2018.06.11. 17:51:21

@Killary Fucking Clingon: Fogalmad sincs a liberalizmusról meg a romkocsmákról, nyomod a hülye proli propagandát.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 17:53:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Se nem kötözködöm, se nem erőszakoskodom. Feltettem egy kérdést, amire nem akarsz válaszolni, illetve lehet, hogy implicite válaszoltál.
Ez viszont Téged hiteltelenít.
Mert ha azzal kezdődött volna a cikk, hogy "bejött a köcsög hozzánk a Pepita Szöcskelábba", akkor érthető lenne a felháborodás.
De így?

Nogaf 2018.06.11. 17:56:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem veszünk össze, amit akartam leírtam ezzel kapcsolatban. Béke.

Etniez 2018.06.11. 17:57:00

@látjátok feleim szümtükkel: Én csak azt nem értem, hogy ha szoptatni lehet az étteremben egyesek szerint,, akkor szopatni miért nem?

Etniez 2018.06.11. 17:59:46

Egyébként azt nem értem, hogy miért nem kért a hölgy egy kendőt. Nem hiszem, hogy egy étteremben nem akadt volna egy felesleges abrosz vagy kéztörlő valahol.
Ha le van takarva a dolog, engem nem zavar a szoptatás, de senki ne tolja az arcomba a csöcsét, amikor eszem.
Mert ugye a szoptatás természetes dolog. Az. A fingás és az orrtúrás is az, mégsem illik mindenhol.

Etniez 2018.06.11. 18:07:51

@Killary Fucking Clingon: Ha a két opció közül kelleve választanom, miszerint olyan mint, te vagy faszkalap liberális, akkor inkább az utóbbi. Szellemi toprongyok nem a barátaim :I

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.11. 18:21:33

@ceatos:

Tíz hónapos volt a gyerekem amikor első alkalommal étteremben evett. Nem ordított, és későbbiekben sem volt vele baj.

Egyébként meg "oda megyünk, ahová akarunk". Ja, ehhez nincs is hozzá tenni való.

az övezet gázai 2018.06.11. 18:22:14

@Empatikus Állatbarát: "Komolyan mondom sok leellett tehén azt hiszi, h azért, mert a világra szart 1-2 porontyot, már az egész világot is ők szarták ki a rojtos picsájukon!"

Azt hiszem, ennél nagyobb bunkót ma nem látok már. Talán a héten sem.

Usermail317 2018.06.11. 18:25:04

Basszus ne tiltogassátok már ezeket, mert nem lehet szétoltani őket a faszba.
Hadd nyomják a faszságaikat, annál nagyobbat égnek a végén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 19:01:42

@jacint70:

"Feltettem egy kérdést, amire nem akarsz válaszolni, illetve lehet, hogy implicite válaszoltál.
Ez viszont Téged hiteltelenít."

Már megírtam: A pincér stílusa akkor is minősíti őt, ha nem derül ki, hol történt az eset.

Engem meg ne noszogassál és ne minősítgess, amiért nem válaszolok egy irreleváns kérdésedre. Miért is kellene? A főnököm vagy? Vond felelősségre és minősítgesd a beosztottjaidat, ne engem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 19:07:08

@Etniez:

"Egyébként azt nem értem, hogy miért nem kért a hölgy egy kendőt."

Biztos vagyok abban, hogy egy olyan előkelő étteremben, ahol 50 ezer forintnyi ital van a tálcán, van külön helyiség a csecsemők nyugodt, kulturált és higiénikus körülmények között, mások zavarása nélkül történő szoptatásához. Végtére ezt is megfizeti a vendég az árakban.

Avagy lehetséges lenne, hogy nincs?

Empatikus Állatbarát 2018.06.11. 19:08:24

@az övezet gázai: Menj be egy élelmiszeráruházba, és nézd meg a kutyaszaros cipőjű kölyköket a bevásárlókocsiban, aztán vidd haza a szaros élelmiszereket, majd tedd be a hűtődbe! Jó étvágyat!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 19:08:46

Kiegészítés:

"van külön helyiség a csecsemők nyugodt, kulturált és higiénikus körülmények között, mások zavarása nélkül történő szoptatásához."

Ezen természetesen nem a női WC előterét értem. ;)

Karipapa01 2018.06.11. 19:09:21

@Lilli_Csiribiri: Pedig mivel az étterem "nyilvános hely", pofára nem szelektálhatsz! Ezt sem az EU, sem a magyar törvények nem engedik. Ami egyébként helyes. Voltak már ebből perek és mindig a vendég nyert és a vendéglátót marasztalta el a bíróság.

2018.06.11. 19:09:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ugye te szoptattad a hülyegyereket, fideszribanc? Jó, vedd megtiszteltetésnek, hogy azt feltételeztem, valaki képes meghágni egy fideszes ribanc trollt, aki egyébként macskaszopó divatkurva.
Szóval, miért nem orbánista véglények blogján osztod az észt? Mi a repedsarkú anyádat keresel állandóan a lippsi blogokon, retardált tetű Orbán-troll?
Senki vagy és semmihez nem értesz.

KurucInfo Főszerkesztő 2018.06.11. 19:09:43

@Helén Tornyai: "Egy Anya akinek sok ezer dolgot kell észben tartania és azt sem tudja hol áll a feje, ne kelljen már egy illemhelyiségbe elvonulnia, ahova székelni járnak az emberek, mert bizonyos embereket zavar a látvány."

Aki meg kifizet 30 ezer forintot egy vacsoraert, ebedert, hogy kulturaltan idot toltson, HADD NE KELLJEN MAR VALAMI GUSZTUSTALAN ALLAT MODJAN SZETHIZOTT ELMEBETEG NO, HANYINGERKELTO CSOCSET BAMULNIA EVES KOZBEN.
MEG HALLGATNI A DEBIL MODON ORJONGO GYEREKEIT.

atrask 2018.06.11. 19:20:38

@Helén Tornyai: Az etetést is meg lehet oldani kultúráltan: pl valamelyik nap egy fiatal anyuka utazott a volán buszon, és mikor (az egyébként már ránézésre 3 éves) kislánya jelezte szükségletét, felvette az ölébe, elővett valami poncsószerű ruhadarabot, magára terítette és az alatt etette a picit. Csak akarni kell. Egyébként én is viszem étterembe a gyerekeimet (és, bár többször is megkaptam, hogy keményen/katonásan nevelem őket), de én letisztáztam velük, hogy az étterem az nem olyan, mint otthon. A gyerekek nem hülyék, csak kicsik! Megértik. Elmondtam, és aztán amikor ott voltunk megmutattam, mit hogyan kell: nem kiabálunk, halkan beszélünk, hogyan hívjuk a felszolgálót (nem fütyülünk/csettintgetünk) , hogyan adjuk le a rendelést, evőeszközzel hogyan étkezünk - jelzünk, ha végeztünk nem állunk fel ott hagyva az asztaltársaságot, nem rohangálunk, stb. A vendéglőbe járás is a kultúra része, és gondolom a múzeumban sem hagyjuk a gyerekeket végig taperolni a tárlatot... Mint mindenhez - ehhez is intelligencia kell. (egy 4 gyerekes apuka) Pacsi! Peace!

2018.06.11. 19:24:54

@egigi: "Mellesleg nem feltétlenül az asztalnál kell szoptatni a kicsit (ha már nem sikerült máskorra időzíteni)."

Egy vidéki büdös paraszt nem tudhat ilyet, amikor feljön a városba, mert a négy elemis anyja éppen megkapta a földjáradékot, oszt meg kő ünnpelni. Csoda, hogy nem vitték magukkal a büdös dög kutyát is, hogy szarjon az asztal alá. Természetesen, ilyenkor a pincérnek kellene a kutyaszart eltakarítani, arról nem beszélve, hogy ha a büdös dög ugatna is az étteremben, az alapvető emberi joga lenne és a többi vendégnek meg a kurva anyja.

"Meg lehet kérdezni a pincért, hová tudnának diszkréten félrevonulni. "

Szegény pincér... Mintha köze volna ahhoz, hogy ki kit hol akar szoptatni... A parasztok a szénakazal mögött, de étteremben még nem járatosak. A csecsemőt, ha már asztalnál szoptatja, akkor csak előneveli (biztosan ő is úgy kezdte, csak utána térdelt fel).

:)

2018.06.11. 19:27:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Folytasd, tudsz te ennél jobbat is."

Ezt már ezerszer bekopíztad, fideszribanc. Eddig tart a tudásod. Ha már témánál vagyunk: csinálj úgy a pöccsel, mint kisboci a csöccsel.

kiscsilla 2018.06.11. 19:33:58

EZZEL A STÍLUSSAL pincér valaki?

Uh, nem szeretnék oda betévedni!

morph on deer 2018.06.11. 19:34:04

@Etniez:
”Egyébként azt nem értem, hogy miért nem kért a hölgy egy kendőt.”

Miért nem visz magával?

Attól még nem nézik muszlimnak, ha saját kendőt használ a gyengébb idegzetű és kevésbé edzett gyomrú, amúgy étkezni vágyó közönség szeme láttára, remélem.
Nem a prüdéria, hanem a jó ízlés okán.

2018.06.11. 19:34:56

Amikor étterembe megyek, nem azért teszem, hogy valamelyik hülyének a gyerekeit ott lássam. Az étterem előkelő hely, nem fagyizó vagy pizzéria. Oda gyereket, kutyát vagy dohányost vonszolni illetlenség, sőt bunkóság. Meg is látszik, hogy pestre igen sok műveletlen büdös paraszt költözött fel, amióta az értelmes emberek kivándoroltak Európába.
Gyereket otthon kell etetni, nem étteremben. Szarni sem a városi vécébe kell vinni, ahol az anyja régen szopott.
:)

gabroca 2018.06.11. 19:44:19

gondolom cigányok voltak...

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 19:45:08

@gabroca:
nem, magyarok. méghozzá NER kompatibilis budai család

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 20:03:25

@Szerda Úr:

" NER kompatibilis budai család"

Ez miből derült ki???

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 20:05:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
onnan, hogy tudjuk ki a kussban ülő apuka, de ha megírnám akkor abból aztán botrány lenne :D

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.06.11. 20:09:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sajnos a kérdés releváns...

2018.06.11. 17:40:42
"De annyi biztos, hogy én a lábamat be nem tenném egy olyan helyre, ahol - akár névtelenül, akár jogos felháborodásból - ilyan alpári stílusban írnak egy vendégről, bármilyen bunkó lett légyen is az."

Honnan tudod, hogy hová nem tennéd be a lábad?

Próbáld már meg megérteni, hogy az étterem nagyvonalúan, profi módon lerendezte az esetet. Ha azzal nyit az üzletvezető, hogy "amit megittál, meg a kölök kárt okozott (két kaja, tányér, tisztítás, stb.), azt fizesd", majd hívja Nagydarab Józsit, hogy elkísérje az illetőt az automatához, na az nem lett volna profi.

A pincér az a munkaidejében pincér, az, hogy mit gondol, mit ír - beazonosíthatatlanul - egy magánblogon, az az ő dolga. Azért mert egyszer otthagytam tízezer forintot, nem kell egész életében hálatelt szívvel gondolnia rám. Annyi a dolga, hogy profin, barátságosan felszolgáljon, amikor ott vagyok.
Azt is észre lehetne venni, hogy itt a csúnya beszédnek hangsúlyozó, hangulatfestő szerepe van.
Nyilván nem kötelező elem, nem biztos, hogy kellett, de ilyen peremfeltételek mellett elmegy.

atrask 2018.06.11. 20:13:28

Egyébként nem áll szándékomban az éttermet bántani (és másikat sem reklámozni), de van a belvárosban egy olyan étterem (mi oda járunk) ahol nagyon jól el lehet ütni a várakozási időt, mert boxok vannak, és a falon mágneses malom játék van például (van persze más is, de a legnagyobb fiam azt a boxot bírja a legjobban), illetve ha nagyon be van pörögve a kölök, akkor a mellékhelyiség előterében lóg egy bokszzsák amin levezetheti a fölös energiáit :D Ja, a legnagyobb volt még csak amikor először elvittem ide, és akkor még csak 3,5 éves volt, de már tudta mi a rend... A szülőnek a dolga a nevelés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 20:22:27

@Szerda Úr:

MIért lenne botrány? Nyilvános helyen fordult elő, ezt nyugodtan meg lehet írni, ez nem sérti a személyiségi jogait.

Sőt ha az eset a pincér leírása szerint történt, akkor biztos nem fog ugrálni a név szerinti említés miatt, hanem kussol. Akár NER-kompatibilis, akár maszop-, elempé-, déká- vagy jobbik-kompatibilis. :)

az övezet gázai 2018.06.11. 20:31:39

@Empatikus Állatbarát: Ha ez a mondanivalód, ennek van értelme. A fölösleges mocskolódás nélkül is.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 20:40:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
lehet, hogy ez a bulvárkörökben megszokott dolog, de nem fogok ilyen infókat kiadni. egyrészt mert a sztori lényegében nem releváns, másrészt csak arra használná a sok agyament, hogy véresszájjal anyázzon, az igazi problémáról (ami a gyerekek viselkedése) pedig elveszne a fókusz

MEDVE1978 2018.06.11. 21:23:48

Két fiam van, 3 és 5 évesek. Eszembe nem jutna elit étterembe menni velük, ahol magas konyhaművészet és luxus van, kurva drágán. A gyerekeket le kell kötni és valljuk be, az nem igazán izgalmas, hogy valaki a kajára vár és ül egy helyben 20-30-40 percig. Ilyenkor önállósítják magukat és játszótér az egész világ, ahogy a leírt eset is mutatja. Mint apa, elsősorban az apát hibáztatom és tartom egy fasznak az eredeti esetben. Ha a gyerek éppen olyan helyekre megy be, ahová nem szabadna, nem a telefont kell baszogatni, hanem vigyázni a gyerekre. Főleg, ha az asszony egy kicsit szoptat melletted.
Még csak nem is azért, de ha a pincér egy forró tál levest hoz és azt fejeli telibe a rohangáló gyerek / berohan a konyhába a forró és éles konyhai eszközök közé, akkor még kórház is lehet a dologból könnyedén.
Szerencsére vannak olyan éttermek, ahol szívesen látják a kisgyerekeseket és nem is kevés. Tegnap voltam egy kelet-magyarországi étteremben, ahol annyi volt a szívesen látás, hogy a mosdó előtti kulturált szobába ki volt téve egy rakat játék (társasjátéktól kezdve, műanyagpisztolyon keresztül egészen a hintalóig). A gyerekeim a várakozási részt ott töltötték (felügyeltem őket). Általában ilyen kevés és egy kis empátia elég az étterem részéről ahhoz, hogy a gyerekek ne feltétlenül őrült majomként lógjanak a csilláron / rohangáljanak.
Egy másik helyen, ahova szoktunk járni annyi, hogy ki van téve egy csomó ceruza egy pár mesés (fénymásolt) színezővel - Miki egér, kisautó, stb. A gyerekek úgy emlékeznek rá, mint a rajzolós helyre és amint megérkezünk mindkettő egy ideig rajzolással köti le magát (utána elkezdenek rohangálni, de akkora jó esetben már megettük). Megint másik budapesti helyen játszószoba van nekik kialakítva

Ettől függetlenül az éttermi étkezés gyerekkel nem ugyanaz az élmény nekem sem, mint gyerek nélkül, nyilvánvalóan sokkal rosszabb, zaklatottabb. A külső képet, amit lát az étterem személyzete lát leginkább a szülő szabályozhatja. Az eredeti történetben szereplő szülők nem törődtek a gyerekeikkel.

Gekko 2018.06.11. 21:49:58

Clickbait. Ráadásul full kamu. Így nem hívlak meg egy sörre, de a faszkorbács az jár. Az 5 perc hírnev megvolt, fasza, népek anyáznak a kommentekben,. fasza. Ez már-már teljesítmény, még ha silány és sekélyes is.
Azoknak meg, akik fent tobzódnak, ráadásúl libsiznek, dupa faszkorbács jár. Egyrészt, mert nem veszik észre, hogy karikatrúrák ritkán járnak étterembe, másrészt meg mert nem értik, hogy a gyerek jó. Az a pincér meg, akit egy 5 éves kislány felborít, az pályát tévesztett.

Amúgy meg csak halkan mondom, hogy az étterem, mint pl a taxi is, vagy a vegyesbolt a közellátás része, így nem tílthat ki senkit, alapon. Nyilván szűrheti az ügyfeleket, pl öltözködési szabályokkal, árral, stb, de olyat nem monthat, hogy egy egy csoportot kitilt. Illetve mondhat, csak sok lesz a bírság és az önkormányzat előbb utóbb visszavonja a működési engedélyét. Szóval, ez a Szerda úr talán jobb is, hogy már nem csinál éttermet.
BTW, nekem eddig még nem volt negatív tapasztalatom étteremben és szállodában sem gyerekes családdal, sem más vendégekkel, személyzettel, mikor mi voltunk gyerekekkel. Szóval, vihar a biliben, csak egykét beteg fasz pörög a témán. De azoknak meg mindegy, így is, úgy is nyomorult az életük. Na pá.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.11. 21:55:53

@Gekko:
annyit azér' hozzátennék, hogy ha felbaszol a falra egy félaktot akkor már mondhatod, hogy az üzleted témája nem megfelelő a kiskorúaknak, erre hivatkozva pedig megtagadhatod a belépést a 18 éven aluliaktól.

a többi nyilván lehet a véleményed, amiért most nem kárhoztatlak. :)

ati27 2018.06.11. 22:29:06

@fáskerti elvtárs:
Pontosan. Minden szavad igaz.

hotredchili 2018.06.11. 22:31:00

@ceatos: nekem is öt gyerekem van. Kisebb korukban nemigen jártunk étterembe, ennek egyik fő oka az volt, hogy valamelyik még nem tudott önállóan enni. Nekem nem ment a nyilvános mutatvány (utána büfi, pelenkacsere) étterembe enni megyek, nem gyerekgondozni. Nyilván akad kényszerhelyzet, de az itt leírt nekem nem annak tűnik.

eo 2018.06.11. 22:54:30

Én amúgy szórakoztatónak találtam a kifogásolt szóhasználatot.

Hát gyerekkel nem könnyű... én néha itthonról is kitiltanám, de hát akkor hova menjen szerencsétlen. :) Mi időnként megpróbáljuk az éttermet, de néha meg is bánjuk. Nemrég pár perc után kijöttünk egy pizzériából, mert szerencsére még ételrendelés előtt beláttuk, hogy nem fog menni. A gyerekkel szemben sem tisztességes a dolog különben. Ha nekem az a szórakozás, hogy eltartott kisujjal halkan filozofáljak, az az én bajom, de neki meg ez kurvára nem örömteli. Én is legalább annyira rühelleném, ha két órán keresztül cicamamást-cicapapást kellene játszanom, és igyekszem is a legjobb tudásom szerint szabotálni az ilyen irányú próbálkozásokat. :)

ClownPepito 2018.06.11. 23:06:54

Mindez semmi, Pajtikák! A múltkor állok a színpadon, mesejátékot adunk valami családi délutánon. Liberális vagyis: mindentésmindenkitleszarokanyuka egyszer csak előkapja a csöcsöt és szoptatni kezd. Ott a gyerekek és a szülők között. Engem már nemigen lehet meglepni, de erre egy pillanatra azért elakadt a szavam. Értem én, hogy szükséglet, de most ha a színpadon rám jön a fosás, akkor nyilvánosan csinálhatom?! Nem hinném. Vannak alapvető közösségi szabályok, amiket érdemes azért betartani. Szerintem. Csak hát ez a fene nagy liberalizmus már rég átcsapott a mindenmindegy állapotba, ahol nincsenek értékek és mértékek. Lehet, hogy a következő alkalommal anyuka ott csinálja meg apukával a következő gyereket, mert hát szükséglet?
Most az jutott eszembe, milyen piktogram lenne jó a "szoptatni tilos" kategóriába?! Elgondolkodtató.

balfaszcsaszar 2018.06.11. 23:07:44

awesome
köszi a blogot, szemezgettem és arra
jutottam hogy asszem a jövőben nem jattolok egyik étteremben sem meg kocsmaban sem.
nem kell a parasztoknak extrát adni, majd a lúzerek

Gour 2018.06.11. 23:36:17

Ha tudtok olyan helyről ahol kitiltották végre a kiskölköket akkor pls komment mert holnaptól csak oda járok enni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.11. 23:36:18

@ClownPepito:

"egyszer csak előkapja a csöcsöt és szoptatni kezd. Ott a gyerekek és a szülők között. "

Jobb lett volna, ha a csecsemő végigordítja az előadást? A nézők meg figyeljenek a színpadra, az előadásra, ne a szoptató anyára.

"mesejátékot adunk valami családi délutánon."

Jól olvastam? CSALÁDI délutánon?
Addig rendben van, hogy az Operába vagy a Zenakadémiára ne csecsemővel a karján menjen az anyuka. Na de egy CSALÁDI meseelőadásra? Tudom, bízza másra addig a csecsemőt, de ha nincs kire? De ha van is kire, az meg tudja szoptatni? Tudom, fejje le a tejet előtte. Na, erre inkább nem mondok semmit, mert kitiltanának érte.

Ha te nem bírod elviselni egy CSALÁDI meseelőadás alatt egy szoptató anya látványát, akkor családi meseelőadások helyett a Nemzeti Színházban szerepelj. Ja, hogy ott portásnak sem vesznek fel? Pech.

ClownPepito 2018.06.12. 02:03:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy buta emberekkel vitatkozzak. Épp ezért magával sem teszem. Mellesleg: ebbe a nemzetibe jelentkezzen az, akinek három anyja van.

heptakontanonaéder 2018.06.12. 02:30:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Lófaszt!
(én vagyok az illemtanár!)
A tahó akkor is tahó, ha vendéget akarna játszani!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.12. 07:28:59

@ClownPepito:

Már él olyan ember, akinek három anyja van. Találj ki újabbat.

@heptakontanonaéder:

"A tahó akkor is tahó, ha vendéget akarna játszani!"

És akkor is, ha pincért.

látjátok feleim szümtükkel 2018.06.12. 07:56:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " "A tahó akkor is tahó, ha vendéget akarna játszani!"

És akkor is, ha pincért."

Ja. Akkor is ennyire egyenes véleményed van, amikor a tahót kitüntetnek?

Miért pont a pincértől várod el a stílust, amikor a tahóságnak hivatalos kuzusa van? Vagy szerinted amit szabad Jupitenek, azt nem szabad a pincérnek?

Anyád a baráthal 2018.06.12. 08:53:49

Soha nem okozott gondot a két gyerekkel étterembe menni (amit nyaraláskor gyakran megtettünk - egyébként azért ritkábban).

A szoptatás pedig természetes, nincs vele semmi gond. Ezt is lehet normálisan csinálni, és még kendővel sem kell takarni. Szerintem néhány piercing sokkal undorítóbb tud lenni. Ha nem tetszik, nem kell odanézni. Én is ezt teszem.

A pincér pedig sikeresen felsorakozott a vendég mellé bunkóságban. Ha egy kicsit normálisabb hangnemben fogalmazott volna, még együtt is tudtam volna vele érezni.

ati27 2018.06.12. 09:00:39

@ClownPepito:
Kicsit mindenki el van tévedve. A liberalizmus bezony nem arról szól, hogy mindent szabad. És minden le van szarva, csak én.. Ezt csak a most regnáló politikai elit próbálja eladni. ( de ugye voltak ők is vérliberálisok) Szóval szerintem lehet pl szoptatni nyilvánosan. Csak pl akkor kimegy az ember egy nyugodtab helyre, ès próbálja diszkréten kenfővel takarva elintézni a dolgot. Tápszerről. Ez azért nem olyan egyszerü. Az első kölköm, még a lefagyasztott anyatejet se komálta cumisüvegből. Mi az első 6 hónapba próbáltuk ugy időziteni a "kimozdulásokat", hogy a szoptatási idő ne essen bele. Ha nem lehetett akkor pedig a fenti eljárás. Éttetem. Első körben olyan helyek, ahol minimális a várákozás, és esetleg van játéksarok. De az feltétel, hogy ha kijön a kaja, akkor seggen ülés, és no hiszti. No meg úgy időzitve, hogy tuti éhesek legyenek mint a farkas. 2-3 ilyen alkalom után már azért látszik a kondicionálás eredménye. De 5 éves kor alatt még ígyse vinném "pusmogós" étterembe. Szal még egyszer a liberálisoknak is van értékrendje amit kb így fogalmaznák meg, élni, és élni hagyni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.12. 10:38:55

@ati27:

"Szóval szerintem lehet pl szoptatni nyilvánosan. Csak pl akkor kimegy az ember egy nyugodtab helyre, ès próbálja diszkréten kenfővel takarva elintézni a dolgot."

Most akkor nyilvánosan vagy egy "nyugodtabb helyen"?

Aztán meg ahogy már írtam, kizárt dolog, hogy egy olyan étteremben, ahol "50 ezer forintnyi ital van a tálcán", ne legyen külön szoptatóhelyiség a kismamáknak.

@Anyád a baráthal:

"A szoptatás pedig természetes, nincs vele semmi gond. Ezt is lehet normálisan csinálni, és még kendővel sem kell takarni."

Így igaz. Persze az is hozzátartozik, hogy aki egy modellcsajtól elnézi, az ne fintorogjon akkor sem, ha a 3 gyermekes, lógó mellű Mari néni szoptat.

Megjegyzem, elkeserítő a magyar (és bizony nem csak a magyar) társadalom gerekellenessége. Ez bizony megmutatkozik a néha nyilvánosan szoptatni kényszerülő (mert nyilván senki nem sportból csinálja) anyák megszólásában, elítélésében is.

Még szerencse, hogy roma honfitársaink éjt nappallá téve, a nemes cél érdekében még a munkanélküliséget is vállalva dolgoznak a népességfogyás megszüntetésén. Pl. nálunk a faluban a cigány családokban minimum 3 gyerek van, de a 4 az általános. Sőt olyan c. anyát is ismerek, akinek 10 (tíz) gyereke van, persze a töbségük otthonban.

ati27 2018.06.12. 11:18:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ok, pontosabban irok: nyilvános helyen, de törekedve arra, hogy minél kisseb zavarással a többiek felé. Amugy igazad van. Mondjuk nekem könnyü, mert már több mint 10 éve "diktatúrában" élek. Amikor idekerültem az akkori igazgató azt mondta ez az ország "gyerekdiktatúra"... persze vannak "vadhajtàsai" az itteni rendszernek is, ha valaki nem tudja kezelni a gyerkőcöket...

csincsilla72 2018.06.12. 12:24:49

@ceatos: :
"A gyerekeknél sajnos gyakran nem működik a "szoktatás", hogy majd ha otthon megtanul viselkedni, megy étterembe, mert a gyerekek egyik tulajdonsága, hogy kiszámíthatatlanok, főleg a 3-6 évesek."

13-at akartál mondani, ugye? :-) Olyan helyre, ahol üzleti ebédek/vacsorák szerveződnek, ahol fine dining van, ahol a vendég fizet a nyugalomért, kiskamamasznál fiatalabb gyermeknek helye nincs.
A gyermekek tényleg nem robotok, nem várható el tőlük, hogy békésen, csendben várjanak a sorukra, de nem is kell őket fancy helyre vinni. A sarki pizzéria és a meki tökéletes. Akinek gyermeke van, annak ezt el kell fogadnia, tetszik, vagy sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.12. 17:37:16

@ati27:

"nyilvános helyen, de törekedve arra, hogy minél kisseb zavarással a többiek felé."

Így korrekt. Persze nem lehet ökölszabályt felállítani, de nem is szükséges. Aztán meg mindig lesznek olyanok, akik azon is felháborodnak, ha az anya 77 lepel alatt szoptat.

E.T.A. 2018.06.15. 06:21:39

A sok véresszájú kommentelőnek üzenem, hogy nem a gyerek a hibás, mivel ha otthon nem magyarázzák el neki az alapvető szabályokat, persze, hogy úgy viselkedik majd, mint egy állat. Ittva szülőn van a felelősség, ebben a történetben talán apucin, aki baszott bármit is tenni, helyette kivonta magát a gyereknevelésből és kussolt. Talán a keménylegény pincér neki is szólhatott volna, hogy "Uram, nem szeretném megzavarni, de a gyerekei elbontják az éttermet, kérem tegyen rendet!"
Hiszen az anyuka láthatóan már totál kész volt, mivel a férje nem tehermentesítette...
A pincér egyébként elég alpári stílusban írta vagy diktálta le ezt a cikket,

E.T.A. 2018.06.15. 06:25:46

de egy valamit nem árt, ha az eszébe tart: mivel a magyar vendéglátás válságban van, mert alig van épkézláb munkaerő, jó lenne ha tudná, hogy ameddig a vendég fizet, és nem is keveset fizet, addig fogja be a száját és mosolyogjon, legyen kedves, ne unott, ha már egyszer a pénzemet ott hagyom neki. A borravalóra pedig nem illik a vendég figyelmét felhívni, mert majd azt a vendég eldönti, hogy ad vagy nem ad. Ha pedig nem tetszik valami, akkor húzzon külföldre robotolni, és vegyen vissza a székelykapunyi arcából.

2019.09.18. 18:43:54

Nekem immáron négy gyerekem van, egyszerűen tudni kell, hogy milyen étterembe lehet menni, és milyenbe nem. A gyerekek kurva idegesítők tudnak lenni, pláne ezzel a "neked mindenben igazad van" hozzáállással. Hogy úgy mondjam, a szülők nevelési engedélyét kéne bevonni, nem az étterem működési engedélyét.

Lehet, hogy egy ázsiai nőm van, és apró koruktól fogva fejleszti kb. egész nap a mentális fegyelmüket, de ha hazamegyek, egy 3-6 éves gyerek már megtanítható arra, hogy fél órán keresztül, amíg átöltözöm es megeszem az ebédet, kussban üljön. Oké, az én gyerekeim ekkor imádkoznak, de másra is betaníthatóak, ez a lényeg.

A sok neveletlen kis geci szülői meg nem értik, hogy hogy a faszba fogadnak szót az enyémek, nevetségesen kis korban.
süti beállítások módosítása