Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Jocó és a haverok 2.

2018. május 23. - Szerda Úr

Azon a napon, mikor estére összetolatott három asztalt a teraszon a Jocó gyerek a Májkival, felhívta az Andrist, hogy úgy körülbelül este nyolcra jönnek tízen a spanjaival. Legyen vörösboros marhapörkölt nokedlivel, meg vegyestál öt darab kétszemélyes, amin legyen rántó'hús, gordonblő de csirkemellből, rántott sajt meg rósejbni*. Savanyúságnak kovászosuborka és legyen erőspista is. 

joco_vendeghanyas.jpg

Andrisnak a göndör szőrős háta közepére sem hiányzott az, hogy a Jocófélék ott hepajkodjanak istentudja meddig, ráadásul ha haverok csak feleannyira hasonlítanak a főnökre, akkor még az előrerendelt menü sem lesz olyan egyszerű mint aminek tűnik, úgyhogy jó előre felkészült azzal, hogy a kétszemélyes tálak helyett inkább 3-4 személyesek gyártott. Kovászosuborka meg honnan a geciből lenne, gondolta közben, úgyhogy ugrasztotta az Gizust, hogy ha van neki otthon, akkor abból hozzon, ha csak nem akarnak üvöltözős-csapkodós banzájt estére.

Később...

Májki jókorát köpött a tartárba, majd a turhás váladékot simára keverve elkezdte belelapátolni csorba fülű olcsó kávéscsészékbe, majd a tálak után felszolgálta azt is. Közben elmélázott azon, hogy a Karesz gyerek, aki amúgy úgy néz ki mintha a jobb karjával 98 óta folyton maszturbálna, a pörköltbe tunkolva ette a rántott húst, aztán rákanalazott pár csapás turhás tartárt. Vagy a dzsó miatt, vagy a kivételes látvány miatt, a Májki meg is állt egy pillanatra, amit a Jocó egy ERIGGYMÁRAKURVASZÁDAT, HOZZÁ EGY KÖR TYÚKOSKOLÁT BASZOM AZT A CSÁLÉ FÜLEDET anekdotával szakított félbe. A Májki csak vigyorogva további jóétvágyat kívánt aztán ment a pulthoz, hogy a csajokkal kikevertesse a koktélokat.  

Persze az Editke megint a retyón ült, úgyhogy klárika nyerte meg a feladatot, de neki meg kezdett egyre terhesebbé válni, hogy kolléganője többet ül a wc-n, mint a pultban aztán így, miközben készítette az italokat óvatosban rá is kérdezett, hogy Te Májki, mi volt múltkor köztetek? De Májkinak fingja nem volt, csak az rémlett neki, hogy egy ágyban aludtak és hát nagyon dicsekedni se akart volna ezzel főleg, hogy Klárikát ő is műtené mint állat. Valahogy basszunk már ki vele - csendült fel újra, megtörvén ezzel hallgatóságát, s Májki hirtelen húsz centivel feljebb emelte a tekintetét. Hogyan? Kérdezett vissza amaz. Állandóan a wc-n ül, én nem hiszem el, hogy állandóan fosik. Szerintem csak lóg, vagy picsatudja. Aztán azt találták ki, hogy a Májki felhívja fésztájmon a klárikát, elrejti a tellát a budiban valahol és kifigyelik mit csinál. Már csak várni kell. 

Közben ahogy kopasztották azt a bizonyos tyúkot, a külső társaság is egyre hangosabb lett, aztán azok a nyuggerek akik egész véletlen Joseph's Exclusive Hungarian Restaurantot választották estére, igyekeztek a szokásosnál gyorsabban megrágni az ételt, mert a BASZOMAKURVANYÁDTEBÜDÖSCIGÁNY és a POROLTÓVALBASZLAKSEGGBETEFASSZOPÓGECI felkiáltások és az utána következő öblös röhögések miatt erőteljesen fenyegetve érezték magukat. Egyedül egy holland pár maradt a sarokban, akik viszont jól szórakoztak a társaságon. Hallod az öreglány arca ráncosabb volt mint geronazzo mária narancsbőrős picsája és egy három hete napon hagyott pizza szerelemgyereke, de hallod olyan alakja volt, hogy még az Andrisnak is meg kellett igazítani a műszert a pepita nadrágban, pedig minimum 70 éves lehetett. A fasziján mondjuk már arcról látszott, hogy valami kéjenc úgy fogdozta az asszonyt, azt bár egyik se értette mit mondanak, de azt simán levették, hogy a klárikával egy swingert simán adnának.

Közben kijött az Editke aztán, hogy dolgozzon valamit elkezdett lerámolni, közben a Májki már rohant is a mosdóba, azt sikerült is a magasban lévő wc tartály mögé úgy beaplikálni a kendermintás tokban lévő telefont, hogy rálásson a fajanszra meg az ajtóra. Meg ha már itt volt szart is egyet, de a hülyének az nem jutott eszébe, hogy akció már élesben megy, csak akkor ugrott be neki, amikor szagmintát vett a bránerről, de a Klárika stram csaj hallod, ő már olyanokat látott, hogy ilyen műsor mellett élvezettel eszi a tejszínhabos süteményt. Mindenesetre a Májki gyerek negyedelt egy tabit amiből az egyik háromszöget odaadta az Andrisnak, akire láthatóan ráfért a lelazulás, ugyanis hamarosan végezni fog a kinti különítmény a kajával és jönnek majd a szopós kérések.

Közben a holland pár is fizetett aztán leraktak egy ötezrest meg egy cetlit a klárika elé, az előbbit zsebre, az utóbbit meg olvasatlanul a kukába hajította, közben meg várta, hogy mikor megy már az Editke wc-re. 

Kintről hatalmas ordibálás szűrődött be, mint amikor a frissen bilizni tanuló kiskrapek üvölti az anyjának, hogy VÉÉÉÉÉGEZTEEEEEM, de Májki tudta, hogy húsz csecsemő folyós pelenkájának eltakarítása is hálásabb feladat lenne, mint ami rá vár és így jöjjön be a tipszmiksze, mert baszod a közel öt kiló burgonya fele legalább a földön hevert, a húsok hol merágva, hol elhajítva, a cordonokból a sajt kivágva, a pörköltes topfokba belehamuzva, szóval ha valami posztmodern festő a helyszínen lett volna, a Pazarlás című olajvászont helyben el is tudta volna készíteni. 

Ez a sok kokszos állat szipogott meg lihegett a kaja után, a hordóhasak csak úgy feszültek az s-es scitec-es trikók alatt és miközben versenyt fingtak, azon tanakodtak, hogy mi legyen a desszert. 10 ből 9 a klárikára szavazott, de Jocó pinairigysége ennél nagyobb volt, így somlói meg palacsinta közül lehetett csak választani. Amikor mind a tizen palacsintát kértek, akkor Andris szomorú arccal vette elő a két darab kilós lisztet, mert belül érezte, hogy fejenként egy pár lekvárossal ezeknek a szemét kiszúrni nem lehet. 

Ekkor már a hatodik üveg tyúkos ürült ki, s közben Klárika jelzett a Májkinak, hogy a sas leszállt, azt egy töltött cigi primus mellett elkezdték figyelni a wc-ben történteket. Alig égett le a fele, mikor a Jocó már megint üvöltött, hogy Klárika szívem gyere csak ide. Egy halk kurvaanyázás közben oda is ment, Májki meg ottmaradt hoppon, aztán leültették a férfiak, ilyen dumákkal, hogy mennyivel szériázol mellre, vágod az ilyet tiszta 80-as évek tanyája, de amikor a csöcskirálynő felüvöltött a telóval a kezében, hogy basszátok meg azt a kurva, az egész csapat a telefon képernyőjére kezdett fókuszálni a kannák helyett, de amit láttak arra ők se nagyon voltak felkészülve.

Editke ugyanis egyszemélyes performanszot adott elő, a wc ajtóra akasztott telefonjának a kamerája, egy jó nagy adag síkosító és egy fekete, ökölbe szorított műanyag kéz segítségével. 

* rósejbni: hasábburgonya vidékies elnevezése

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr3813996388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása