Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Az ország legszánalmasabb gasztrofesztiváljai

2018. március 07. - Szerda Úr

Gasztrofesztivált tartani menő dolog volt valaha, sőt szégyenkeznünk sem kell, hiszen olyan színvonalas eseményeket is találni itthon, mint például a Miskolci Kocsonyafesztivál, a Bajai Halfőző fesztivál és az újvonalas Gourmet Fesztivál. Ezeket jellemzően egy adott város(rész) csinálja, ami sok szempontból hátrány is lehet, de összességében azt gondolom, hogy a fentiek még a negatívumok ellenére is inkább adnak mintsem elvesznek.

Gasztrofesztivál - Vendéghányás

Persze ahogy az élet más területén, úgy itt is megjelenik a szemtelen másolás, ötletnyúlás. A kérdés csupán az, hogy mennyire jelent ez problémát. Én egy kicsit elnéző vagyok az ilyen fesztiválokkal még akkor is ha szarok, mert nem feltétlen a gátlástalan lenyúlás motiválja, hanem az adott régió programturizmusa. Gondolok itt például arra, hogy az utolsó zsákfalu sem feltétlen azért rendez krumplifesztivált, hogy lehúzza a lakóit, hanem azért, hogy valami ki sramlit adjon a népnek. Ettől függetlenül vannak minden fantáziát nélkülöző fesztiválok, amiken ha mást nem jót röhöghetünk. Ismerjétek meg ezeket:

Nagykanizsai Dödölle Fesztivál

Én ennek már a nevén is csak röhögni tudok. Oké persze értem én, hogy dödölle az kábé olyan alapétel a magyar tájkonyhában mint a zsíroskenyér, de azért fesztivált hozni rá... 

Problémáim ezzel a fesztivállal azon túl, hogy egysíkú, hogy egy tál dödölle (ettél belőle) konkrétan drágább mint egy pizza a belvárosban. Najó nem, de majdnem. Ugyanis a dödöllét itt megtalálhatjuk szarvashússal, medvehagymával ha kapható lenne még pandatalpat is reszelnének rá, ha azzal picit drágábban lehetne adni. A szar minőségű dél-balatoni borvidék ihatatlan, pancsolt borairól pedig ne is beszéljünk. 

Ami a nevezett fesztivált még teljesen felejthetővé teszi az a tucatprogramok folyamatos ismétlése a színpadon. Nap közben iskolás néptánc, dinamikus rock'n'roll, zumba, közös tánc, aerobic, kisfaszom. Este bekúrnak valami ismertebb, de letűnő ágú együttest, hogy szórakozzon a nép. Cserébe közel van Zalakaros. 

Krumplifesztivál Bugyin

Na itt már visítottunk a haverokkal. Mint mindenki tudja a burgonya olyan ősmagyar mint maga a hátrafelényilazás, így a rakottkrumpli, a paprikáskrumpli meg a krumpli ünneplése hatalmas gasztronómiai élményt nyújthat nemtől és kortól függetlenül. A folktánc csoportok itt is csujjogatnak a színpadon, de beszarsz mert kreatívan KRUMPLIPUCULÓ verseny is vót, híjnye. Természetesen krumplikirályt is koronáznak, de ezen már fel sem húzom a szemöldökömet. 

Aratófesztivál

Aratófesztivált több helyen is tartanak, ami azért kurva vicces, mert már Hollókőn is motoros fűkaszával mennek rá az árok menti gyepre, légkondicionált John Deere kombájnokkal nyomják a földeken. Namost erre ilyen baszom sarlókkal hajolgatnak mintha azt akarnák eladni a városiaknak, hogy minden egyes szem gabona kézműves. A gasztrórésze még rosszabb, rábasznak egy karika lilahagymát a zsíroskenyérre sóval, aztán edd. De beszarsz mert még pirosaranypöttyök is díszítik az ízléses zsírosdeszkát, amivel nincs is gond, de ne akarják már beadni nekem, hogy magyarosch aratókaját eszek bazmeg. 

Kevi Böllértalálkozó

A böllértalálkozó picit kakukktojás a listában, mert itt a csapatok disznót vágnak, viszont annyira szervezetlen az egész, hogy hiába 12. alkalommal volt megtartva, egyszerűen olyan mintha csak elmennénk egy random faluba ahol véletlen mindenki épp disznót vág a faluban a kocsmából meg valami cimbalmos nyomja. Ez viszont legalább eredeti a többihez képest.

Lecsófesztivál Székesfehérvár

A Fehérvári Lecsófőző Vigasság szemtelen nyúlása a bajai halfőzőnek. A koronázóváros még arra sem vette a fáradtságot, hogy szlogent lecserélje, évtizedekig úgy hirdette magát, hogy a "Fehérvári lecsónak nincsen párja". A hozzá nem értés leginkább abban manifesztálódik, hogy reggel 7-kor kezdődik az egész és tíz órakor már zsűrizik a lecsót, de legalább délre az egész város hullarészeg. Lecsókirály és királynő természetesen itt is van. Hűdeeredeti. Külön felhívnám a figyelmet, hogy míg Baján 7 ezer forint a főzőhely, addig fehérváron 10 ezer forint fölött. A két esemény közti különbség pedig szavakkal leírhatatlan. 

Végszó

A fentieken kívül számtalan apróbb fesztivál lát évről évre napvilágot, a problémám az az egésszel, hogy mind egy sablonra készül. Valamilyen népiesch kaja, folktánc, gyerek rock'n'roll aztán este valami dáridó. A legundorítóbb dolog az egészben, hogy mindegyik úgy adja elő, mintha ők maguk fosták volna a kockásterítőre az egész spanyolviaszt, de újítani, másnak lenni egyik sem mer. Az öltönyükbe beizzadt városvezetőket pedig kínos nézni ahogy a zöldséget aprítják egy-egy fotó kedvéért, majd felmennek a színpadra és mosolyogva adják át a krumpli, lecsó vagy épp dödölle koronát az éppen aktuális győztesnek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr913721200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

modav 2018.03.07. 15:26:39

Zseni ismét :-) Itt a szigetközben nem nagyon gasztrófaszom fesztivál, de valahol valamelyik faluban épp falunapot tartanak. Közös jellemző, hogy kőkemíny rákkandroll bandák vannak. Cucu a basszus gitáros (aki hétköznap a sógóréknál vezeti a traktort), a Tóni aki (sógóréknál malterezik) mikrofonba üvőlt ének címszóval, az énekes csaj (aki hétköznap Pandorfban árul bugyit vonaglik inkább mert Tóni nem szereti ha elnyomják a hangját, a dobos aki egyik kezével veri az ütemet a másikkal tolja a fröccsöt mert köll a bátorság mert nagyon megakarja csunyázni az énekes csajszit. Faszbúk oldal mindegyiknek van, mindegyik betalál engem, hogy fotózzak ingyen nekik cserébe reklámoznak. Köszib+nemérekrá. Mit énekelnek? Tökre tök mindegy. Csak zengjen a hungarista vonal a turbómagyar faszkalapjának. Legalább hétvégén legyen trikolór a világ ha már hétfőn mehetnek megint a határon túlra húzni az igát.
Egyszer az egyik menyasszonyrablással betévedtünk az egyik falunapba... májgádb+. Félreértések elkerülése végett, falusi vagyok magam is aki imád elmenni a bótba rommá pletykálni magamat a csajokkal a púltnál (A sort is feltartjuk).

vittore 2018.03.07. 16:14:19

+arcfestés, ugrálóvár, lufihajtogatás. Kb 7 évvel ezelött voltam a tahitótfalui eperfesztiválon. Kokrétan EGY helyen árultak valami csoffadt epret meg lekvárt. Tavaly Fót paradicsom fesztivál (b+) A bejáratnál egy árus, máshol nem volt semmi ami a fesztivál nevére utalt volna. Viszont volt körhinta ezeré' öt perc.

szebeee 2018.03.07. 18:29:03

A lecsófőzővel csak az az egy bajom van (volt), hogy az egyik kedvenc kocsmánk pont a lezárt útvonalon van kábé, így az amúgy sem pangó hely tele van a lecsósok felével (mint amikor a szomszédban középsulis bál van, és mindenki oda szabadul be inni, még a tanárok is).

szebeee 2018.03.07. 18:54:25

@Szerda Úr:
Persze :)
Sokan ferde szemmel néznek ránk, amikor a "Hova jártok inni?" kérdésre HB a válasz, de mi szeretjük :)

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.07. 19:58:36

@szebeee:
sztem teljesen jó hely, én azért nem járok oda mert kiesik a belvárosból

onlame 2018.03.08. 13:08:55

"A szar minőségű dél-balatoni borvidék ihatatlan, pancsolt borairól pedig ne is beszéljünk."

Adok egy esélyt, hogy kimagyarázd magad. :) Mert tuti nem az egész borvidéket fikáztad le.

DuggenHuzzer 2018.03.08. 13:11:19

Mindennel egyetértek de az, hogy
"A szar minőségű dél-balatoni borvidék ihatatlan, pancsolt borairól pedig ne is beszéljünk."
nem állja meg a helyét. A dél-balatoni borvidéken vannak nemzetköz szinten is kiváló borok (egyes Konyári tételek, IKON Evangelista, etc) és valóban szar ihatatlan borok is (mint minden más borvidéken). Szóval meg kell védjem: a dél balatoni borvidék nem "szar minőségű".

onlame 2018.03.08. 13:13:30

@DuggenHuzzer: Szerintem elírás. Ennyire ostoba nem lehet valaki, hogy az egész borvidéket lefikázza, amikor köztudott, hogy rohadt jó borok is származnak onnan... A legtöbb szar bor (már amit palackoznak is) amúgyis egyértelműen Eger környékéről való. :D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 13:21:20

@onlame:
perszehogy nem, de amit spec a dödöllefesztiválon mérnek bódékból, az az ihatatlan alatti kategória ráadásul 300-400 forint /dl áron

amúgy az ikon sztem is kifejezetten király

bontottcsirke 2018.03.08. 13:25:43

Én a balatonfüredi borfesztet dózerolnám le, valami Sturmpanzerral, de előtte kicsit meglövetném a hegyoldalt is, hogy kicsit újragondolják és ne a csoffadt kannásborokat idéző lőréket árulgassák 600ft/deci áron.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.03.08. 13:26:53

Gaszrofesztiválfizákó blogon bornszobokat olvasni a kommentekben... az embernek az az érzése, hogy a szépemlékű modorosblog harmadnapra feltámadott hamvaiból!

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 13:30:50

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
ezt a kommentedet aranyba kéne foglalni és kirakni az országházban a korona helyére! halálkomolyan! :D

para_noir 2018.03.08. 13:46:54

Szerintem a gasztrofesztivál alapból egy nagyon gáz műfaj, arról szól az összes, hogy azt az ételt, amit egy rendes beülős, értelmes helyen megkapsz száz egységért, azt megeheted műanyag edényből, sörpadon nyomorogva egy rakás részeg prolival, 130-150 egységért megvásárolva. Plusz általában fizethetsz azért is, hogy bemehess fizetni, ez borít ki talán a legjobban (tudom, valahogy távol kell tartani az aljanépet, mondjuk jellemzően nem sikerül). Ja, van sör meg bor is, a teszkó/Metro alsó polcairól, belvárosi puccos pub árban. A pluszkiadásért cserébe az ember hallgathat minősíthetetlen zenét recsegő hangfalakból késő délutánig, aztán a szuper napot egy 2012-ben harmadik helyezést elérő tehetségkutatós pária tátikakoncertje zárja.

Jottó 2018.03.08. 13:51:09

kedves dolog h a bevezetőben dicséri a poszter a miskolci kocsonyafesztivált, de sajnos az igazi, anno hírnevet szerzett miskolci kocsonyafesztivál (a kocsonyakiállítással, sokféle "igényes" kísérőprogrammal )már jó pár éve nincsen, helyette idén pl volt egy becherovka farsang nevű izé, ahol 1000 ft egy tócsni, de cserébe van mindenféle bazári szar,meg a 90%ban falunapokra emlékeztető programok

vicgreat 2018.03.08. 13:51:42

Az őrségi Tökfesztiválról is csak a tök hiányzik: lacikonyha, réteses, bóvli-bóvli hátán, színpadon táncolókkal és rockerekkel és minden mással, csak épp "töketlenül".
Betiltásra vár

vicgreat 2018.03.08. 13:52:51

Tarjanap megvan valakinek?
Összejövünk a haverokkal sült tarjázni, aztán gané részegre ihatjuk magunkat egy huszadrangú koncert közben :D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 14:03:35

@Jottó:
ezt nem vágtam. legutoljára a 2012-ben voltam, akkor elég színvonalas volt. csomó program, kibaszott szépen megcsinált kocsonyák, szóval nekem jó élmény. kreativitásból mindenképp maximumot hozta

onlame 2018.03.08. 14:14:25

@Szerda Úr:
Tudtam én, hogy a megfogalmazással van a baj. :)

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Hun vannak a borsznobok?

febiha 2018.03.08. 14:16:22

"A szar minőségű dél-balatoni borvidék ihatatlan, pancsolt borairól pedig ne is beszéljünk." Most vagy a mondatszerkesztési készség hibádzik, vagy a borismeret. A dél-balatoni borvidék úgy általában nem "szar minőségű", bár tény, hogy itt is vannak bőven nagyon ócska borok. (Persze máshol is.) Ebben az esetben talán úgy kellene írni, egyszerű szócserével: "A dél-balatoni borvidék szar minőségű ihatatlan, pancsolt borairól pedig ne is beszéljünk." Igaz, akkor nem felelne meg az Indexen eléggé szokásos nyegle felületesség követelményének.

Bobby Newmark 2018.03.08. 14:23:26

Ez azért van, mert rosszul állsz hozzá az egészhez. Ezeket úgy kell élvezni, hogy még bőven délelőtt talajrészegre iszod magad. Onnantól kezdve egyrészt pontleszarod, hogy szar a program, másrészt a tahók sem zavarnak, mert szinten vagy te is.

Arra kell csak vigyázni, hogy a délutáni szieszta ne pont azon a füves részen történjen, ahová mindenki hugyozni jár.

Ha így nem, akkor sehogy, ép ésszel tényleg kínzásnak tűnik az egész.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 14:26:41

@onlame:
nem akarok túlságosan belemenni, de értsd már a sztereotip gonzó közlésformát, mely az általános nemtetszést nem polkorrekt véleményben általánosítva közli, hogy szórakoztató produktumát megőrizze

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 14:27:47

@Bobby Newmark:
ez mondjuk speciel nem tűnik szar ötletnek, de ehhez nem feltétlen kell gasztrófesztivál :D

fektoh 2018.03.08. 14:35:31

Ezek mindenféle gasztrofesztiválok az egyre inkább eltűnő falusi búcsúk által hagyott űrt töltik ki. Csak amíg ott magától értetődő volt a névadó (Szent XY, aki ugye mindig a falu templomának a védőszentje), addig itt snassznak hatna egyszerű búcsúpótléknak, falunapnak hívni a nemes rendezvényt. Ezért hát kerítenek egy mondvacsinált totemet, legyen az dödölle, tócsni, forrásban lévő víz vagy papucs orrán pamutbojt, és utána aggatják a magasztosabb tartalomra utaló "fesztivál" tagot. Valójában a búcsúk és a fesztiválok is a helyi politikai elit önfényezéséről, meg a plebsnek olcsó bazári szórakozás formájában odadobott csontról szólnak. Kivéve persze az idézett néhány valódi fesztivált.

OrbanseggenLorincz 2018.03.08. 14:40:05

tegyük hozzá a fehérvári lecsóbaromkodáshoz, hogy egész nap nem lehet levegőt venni a belvárosban, akkora a füst. Spec én azért rühellem. Meg káosz az egész város, faszér nem a bregyóban tartják ezt a baromságot, ahol hely is van.

2018.03.08. 14:47:42

nemigazán értem, most a szerzőnek mi is a valódi baja? Az, hogy az alföld közepén dödöllét akar a nép? A lényeg, hogy akiknek szól, jól érezzék magukat. Ha valaki a dödöllét szereti, akkor csinálhat fesztivált, de hogy ez miért fáj egyeseknek, nem értem.
Lehet szidni magát a rendezvényt, hogy rosszak a programok, de hogy magát a témát minek. Ha valaki krumplifesztivált akar, az miért fáj neked?

Jottó 2018.03.08. 14:47:50

@Szerda Úr: igen , '12 ben még az volt..

Bobby Newmark 2018.03.08. 14:49:01

@Szerda Úr: Az tény, ez arra vonatkozik, amikor valahogy el _kell_ viselned a fesztivált. Így lehet.

Egyébként így húsz év távlatából személyes hőseimmé váltak a középsulis punk haverjaim. Ők egy Váci Világi Vigalmon csinálták azt, hogy a rekordkísérlet bográcsgulyás asztalokon otthagyott maradékaiból degeszre zabálták magukat, majd az ugyanígy asztalon hagyott pohár alján ujjnyi sörökből még be is basztak mint a sakál.

Akkor se, ma se lenne hozzá gyomrom, de a teljesítményt elismerem, ha jár. És hát erre jár.

kalandfereg 2018.03.08. 15:05:42

Mi a baj ezekkel a feszkókkal?
Tök jó, ha egy falu, város, akármi csinál egy ilyet.
Nyilván nem lehet mindegyik valami kuriózum, mert nincs annyi kuriózum, mint ahány közigazgatási egység.
Tök jó, hogy elhatározzák, megszervezik, lehetőséget biztosítanak a helyieknek a részvételre készítőként vagy fogyasztóként.
Az emberek meg szívesen mennek erre-arra és van, aki örül, ha olyankor mehet, amikor az adott helyen valami rendezvény van.
Ha a rendezvény evéssel kapcsolatos, az plusz vonzerő, ez van.
Nem Bécsbe mennek, hanem megismerik Magyarországot, és nem csak a Balatont belőle.
A dödölle az meg pont a legjobb feszkó kaja, már ettem olyat az Őrségben egyszer egy vigasságon.

erkölcsi hulla 2018.03.08. 15:08:18

Pesten a legtöbb szánalom kategória, csak simán a pesti prolikról a pofátlan pénzlehúzás. A lényeg, hogy a "kézműves" szarokat, kb. tízszeres áron minnél több gyökérnek adják el. 1 deka sült hús 2500 ft. XD Max külföldieknek éri meg, akik nem tudják, hogy átbaszták őket.

savrola 2018.03.08. 15:12:17

@Szerda úr! Voltál te már valaha faluba/kisvárosba 7/24 bezárt, világot soha nem látott, Izaurán/Barátok köztön/Szulejmánon nevelkedett vidéki emberke? Na ugye! Akkor fogalmad sincs, hogy mennyire nehéz kútfőből valami eredetit és változatosat kitalálni, plusz igényesen kivitelezni. Viszont valami kell évente legalább 3x, hogy valami lekösse a falu népét. Megjegyzem, magam is messziről kerülöm az ilyeneket. Nálam jobban pl. szerintem kevesen utálják a szokásos esti dáridót.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 15:16:18

@kalandfereg:
az a baj, hogy ahogy az emberekben, úgy a programokban is megvetem a sablon kategóriát. akik csak azért sem képesek, sőt mi több nem is akarnak többet nyújtani mint ami van. ezzel a mentalitással még mindig egy barlangban rághatnánk a félig nyers, fűszert sose látott húsokat. az ambíció, a jobbra törekvés olyan jelenség ami nem kell, hogy mindenkiben meglegyen, de büszkének lenni ezek hiányára van egy szakszó: proli!

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 15:19:56

@savrola:
eleve egy kisvárosból származok, ahol volt bánya, focicsapat meg bánya. tudom milyen, ahogy azt is tudom, hogy ezeknek az embereknek is lehet színvonalasat szolgáltatni, mert ahogy meglátják a jobbat érezni fogják, hogy az kell nekik. ezt hívják fel nem ismert igénynek. nem azt mondom, hogy minden ilyen jellegű fesztivál legyen baszottegyedi, csupán azt, hogy ki lehetne lépni a fentebb taglalt, sör-kolbász-lángos-sramlizene búcsús feelingből. nem is kell hozzá olyan sok gógyi

modav 2018.03.08. 15:20:04

@szebeee: fősulis koromban a diákhitel jelentős részét invesztáltam be a HB-ba :-D

baowah · http://baowah.blog.hu 2018.03.08. 15:27:11

a kevi böllér az nem rossz, egyszer voltam, derekas, férfias mulatság, csak fél hétre kell menni, ami elkezdenek szúrni, és reggel 11-kor már le is lehet lépni.

kalandfereg 2018.03.08. 15:27:48

Én a hazug, becstelen, rosszindulatú, vagy egyéb, a többiekre kártékony embereket vetem meg.
A sablon embereket nem vetem meg.
Nekem nem a sablon a gagyi, hanem az a mérhetetlenül gagyi, ha valaki ilyen alapon felsőbbrendűsködik, és azt hiszi, ő mondja meg, ki mit ér.
Nekem egyszerűen szörnyű minden szó, amit írsz, már bocs.

Innovált kutyák 2018.03.08. 15:28:03

a fehérvári lecsófesztivál azért is vicces, mert nincs az országban szerintem senki, aki a lecsóról éppen Fehérvárra asszociált volna. Ugyanígy rendezhetnének créme brulée vagy chichen tikka masala fesztivált is.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 15:31:57

@kalandfereg:
persze, hogy nem, mert nincs aki fölé helyezd magad, sem kinézetben, sem intellektusban. +még nő is vagy ami mint tudjuk nem is ember. :D

DIODORO 2018.03.08. 15:32:32

Húúúú.... ennyi fanyalgó Szimpla kerti aszfalthuszárt rég láttam egy rakáson.
:))

Egy ilyen fesztivál azért van hogy jól érezzétek magatokat és nem azért, hogy savanyújóska módjára nyafogjatok rajta.

Ha nem tetszik hagyd ott az egészet, vagy szervezz egy jobbat.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 15:33:21

@Innovált kutyák:
abszolút. még a tengeri rák fesztivál is indokoltabb lenne :D

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2018.03.08. 15:34:05

Dunaújváros, Parázs Varázs volt már? Na az a nem semmi....Egész hétvégére levonul a város a Duna-partra sütni-főzni....Mondjuk zeneileg elég korrekt, bár az ott lévők kb. 68 óra hosszan totál részegek, nem is érdekli őket. Ráadásul fizetnek a helyért, ami más hétvégén tök ingyen van. De legalább a mi kis Polgárjenőnk (CsernaG) adja át a legjobban szénné égetett hús mesterének a díjat, a sok idióta meg csak kényszeredetten vigyorog. Már ha látja a füsttől a színpadot.

károly szántana 2018.03.08. 15:36:11

A balatongyöröki palacsintafesztivál is odab.sz a két-három napos száraz palacsintáival, amiket horroráron mérnek.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 15:39:51

@károly szántana:
jajj, én ott voltam, azon röhögtem, hogy a népiesch ruhába öltöztetett román vendégmunkás asszonyka stikában mikrózta a tányérra tornyozott palákat. élmény volt :D

Innovált kutyák 2018.03.08. 15:40:26

@DIODORO: Ami szar, az szar, ami jó, az meg jó. Mindent lehet csinálni odafigyeléssel, gondossággal, és rutinból, a "parasztoknak ez is jó lesz"-mentalitással is.
Bp-en is és vidéken is.

Nagyon erős kisebbségi komplexus kell ahhoz, hogy ebben az írásban vki Budapest-vidék ellentétet lásson.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.03.08. 15:50:15

Csapjunk bele a lecsóba!
(a miskolci Agora Lecsófesztivál megnyitójára)

Kedves drága barátaim!
Felvirradt a nagy nap ma, ím
Kezdődik az erőpróba,
Csapjunk bele a lecsóba!

Kezdődjék a főzőverseny!
Ne együk az ételt nyersen,
Akkor jó a lecsó, ha fő,
Nálunk a tele has a fő.

Arccal a bográcsok felé!
Közben igyunk s torkon e lé
Amíg folyik, pirul hagyma.
Van, kit ez hidegen hagy ma?!

Paradicsom s jó paprika
Illattól a nép orrlika
Megremeg és vár a gyomor.
Étvágy nőjön, ne a nyomor!

Zsírszalonna vígan serceg,
Nagyon király! Vagy csak herceg?
Mindegy is, ha jó az étel.
Tunkkal tüntessük a lét el!

Rág és harap sok szép agyar,
Kanállal lecsóra magyar!
Finom tápot termel e szik,
Aki éhes, velünk eszik!

www.agoralecsofesztival.hu/

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2012/07/csapjunk-bele-lecsoba.html

Bermuda (törölt) 2018.03.08. 15:54:45

Voltam többön is a fent soroltak közül - szerintem aranyosak, ha valaki nem veszi őket komolyan. Pénzt nem kell költeni és akkor nem érzed lehúzósnak, a gagyi sem fog visszajönni jövőre, ha nincs bevétele. Aki egy gasztrofesztiválra megy az legalább legyen annyira művelt a konyhakulturában, hogy felismerje szagról/látványról mi az értékes és mi nem az. Nem is értem, hogy ezt miért kell külön kiemelni még mindig - a lényeg, hogy a gyerekek, idősek, helyi népek jól érezzék magukat, az meg kb. minden megvolt eddig. A pösti gyökerek akik meg azt hiszik magukról, hogy ők a mérce, azok nyugodtan menjenek a Nobuba meg más Michelin-csillagos helyekre (ha meg nincs rá pénzük, akkor ne ríjjanak).

Tökönrúgott Feleségek 2018.03.08. 16:00:00

@Jottó: Én is éppen ezt akartam írni. Hol van már A Kocsonyafesztivál? Előbb Kocsonyafarsang lett, majd ez a mostani izé. Alig pár helyen lehetett kapni kocsonyát, azt is horror áron :(

Tökönrúgott Feleségek 2018.03.08. 16:03:32

@Szerda Úr: Azóta kissé esett a színvonal ("enyhén" belekeveredett a politika, ami nem igazán tett jót az egésznek).

Bobby Newmark 2018.03.08. 16:16:56

Jópár éve voltunk Békéscsabán a kolbász-pálinka fesztiválon, és azt maradéktalanul élveztük. Így:

Az elején jól bezabáltunk kolbászból, hogy legyen mire inni, és onnantól:
10 dodzsem, kepcsör dö sapka*
20 sárga kód (valami sárga színű fasztudjamármilyen pálinka)
30 dodzsem megint
40 vörös kód (piros színű)
50 goto 10

*kepcsör dö sapka: dodzsemes fogócska, kell hozzá 3-5 autó 2-2 emberrel, meg egy sapka vagy kalap, lehetőleg minél nagyobb karimával, bojttal, valamivel amit meg lehet markolni. Autóban egyik ember a sofőr, a másik az elkapóember. Cél megszerezni és megtartani a sapkát. Az nyer, aki a kör végén birtokolja. Sapkát fejre fogni nem ér, maximum elhajolni ülő helyzetben. Ha a sapkahodozó behátrál a tér egyik sarkába, akkor nem ér körbeállni, ki kell engedni, de a sapkahordozónak ki is kell jönnie a sarokból. (Ha ez nem történik meg, úgy jártok mint mi: az egy helyben, eredménytelenül erőlködő villanymotor kigyullad a picsába)

Instant látványosság, jellemzően kisebb nézősereg gyűlik az esemény körül. Piálós kört be illik iktatni, hogy a mazsolák, pl apuka kisgyerekkel is dodzsemezhessen, mert azok jellemzően halálfélelemben, rettegéssel az arcukon autóznak, ha bekeverednek egy kepcsör dö sapka meccsbe.
5-7 feles után mikor elkezdenek kiesni az elkapóemberek az autókból, akkor kezd igazán érdekessé válni.

Sajnos kell hozzá dodzsem a feszten. De ha van, akkor ez leköt akár egész napra is.

Bobby Newmark 2018.03.08. 16:17:52

@Bobby Newmark: Ja, és mindezek után másnap, meg úgy igazából soha többet nem szabad arról beszélni, hogy ez az egész mennyibe is került.

Józsi01 2018.03.08. 16:29:16

A legcsudásabb az egészben, hogy a pesti nagykörúti/romkocsma ivadékokokat kiokádja magából Judapest oszt osztják za észt az országban. Gőgösen (persze hisz ők kiválasztottak) mindenkit lebarmoznak. Majd a végén jön a rásszistákok kártya, hogy ez a sok átniszemét magyar gyűlöli őket és küldi el a picsába ezeket a kiválasztottakat. Miközben azt állítják magukról, hogy az egész világ őket irigyli a tudásukért. A kérdésem pusztán annyi: Mi a faszért ne mmennek külföldre és kamatoztatják ott a hatalmas tudásukat. Ja ott is ugyanígy reagálnak az emberek??, Basszus akkor az egész világ rásszistá, vagy csak ti vagytok génhulladékok/retardáltak. :-DDDD

Innovált kutyák 2018.03.08. 16:38:06

@Józsi01: így van, nem magyar az, akinek nem kell a Fásy-mulató! Ki velük a picsába!

Kánikula 2018.03.08. 16:40:07

most láttam kiplakátolva Martfűn, hogy "Hurka- és kolbásztöltő fesztivál" az is eredeti ötlet..

DuggenHuzzer 2018.03.08. 16:40:27

@onlame: Magam is ezt szeretném válaszként...

Bobby Newmark 2018.03.08. 16:58:28

@Józsi01: "Mi a faszért ne mmennek külföldre és kamatoztatják ott a hatalmas tudásukat."

Mert akkor éhen döglenél a gecibe. Az ország GDPjének közel 40%-át adja a főváros.
Nagyon aranyos, hogy így elszöszmötöltök ott magatokban vidéken, de a gazdasági termelés az itt történik leginkább.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 18:24:51

@Józsi01:
hát egyrészt jobbszeretem ha a gójok ott vidéken elbaromkodnak a putriban, másrészt amúgy is megveszem őket kilóra. plusz az erőlködésetek a pirospaprikás hónaljban erősen izzadó cuccaitokról azért mulattat a maga szánalmas módján. ja és pontosan jól látod, te egy köcsög buzi keresztény vagy de én felsőbbrendő és ha beszólsz akkor antiszemita gyökér vagy. mondjuk gyökér amúgy is. :D

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 18:25:26

@kalandfereg:
engedtem egy szóval is, hogy cuppogtasd a gecit, kurva? :D

Astronomy Domine 2018.03.08. 18:28:05

@Bobby Newmark: Csak ha ők nem szöszmötölnének ott magukban vidéken, te éhen döglenél a gecibe a fővárosodban. Vagy megeheted a GDP-det, amit termelsz, hülyegyerek.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 18:31:50

@Astronomy Domine:
azért ugye nagyjából képben vagy azzal, hogy amit ott vidékon termelnek abból vajmi kevés jut fel budapestre?

meg amúgy is, mi itt csak gurmékaját eszünk franciaországból

Bobby Newmark 2018.03.08. 18:42:19

@Astronomy Domine: Továbbá nem az van, hogy a naaaagy gonosz multik megölték a magyar agráriumot, aztán meg műkörmösök meg egyéb politikai kurvák felvásárolták a földeket, hogy aztán ne értsenek hozzá?

Astronomy Domine 2018.03.08. 18:46:37

@Bobby Newmark: Kissé szétszórtnak tűnsz. Bánt valami?

Behajtó70 2018.03.08. 18:49:52

És akkor mi van?! Amíg van néző, résztvevő, addig ez így megy. Sőt egyre több ilyen lesz. Aztán majd elkezdi nem megérni ilyet rendezni, majd elindul a minőségi fejlődés, mert csak így lehet több fizető vendéget odacsalni. Most még az expanzió fázisa van. Várjuk ki nyugodtan!

Kedélyes Paraszt 2018.03.08. 19:12:45

ez leginkabb a szutyadek osszes pesti fesztivalra jellemzo. mar reg leszoktunk roluk az ismeroseinkkel. regebben, ugy 20 eve meg a budai szeptemberi borfesztet latogattuk nehany evig, de ma mar sikeres ember oda nem megy. oda sem. csaladostol kerulom az osszes ilyet pesten es videken is. ha tudomasomra jut , hogy a celteruleten ilyen keszulodik, inkabb kihagyjuk. persze van nem elkerulheto, de minmalizalom.

Alick 2018.03.08. 19:42:55

Helyi megélhetési rendezvények, na bumm... egy újszülöttnek minden vicc új.

Jossarian 2018.03.08. 20:52:19

@Jossarian:"kepcsör dö sapka"-t kiprobaljuk a haverokkal :D

Jossarian 2018.03.08. 20:53:15

@Szerda Úr: ma is hoztad a szinvonalat, koszi! :)

dr utcai arcos 2018.03.08. 21:05:58

@Bobby Newmark: ó, hogy b+...pedig próbáltam elfelejteni. Egyik jó nevű egyetem napjain jön a cimbora, hogy menjünk kajálni, mert van maradék! Váá, uccu, végre van normális büfés, aki szétosztja a már eladhatatlan cuccost, egyetemistának jó lesz az. Odaérünk, nézzük, hol a kondér. Erre leül a csávókám az asztalhoz, magához ragad egy fékig teli tányért, kidobja a benne ázó kenyeret és elkezd enni. Hát komolyan, majdnem odarókáztunk...most rendőr...

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.08. 22:30:29

@dr utcai arcos:
menj el szigetre v bsoundra. a fullos plázaribik hajnalban ott cápáznak a büfésoron :D
2017-ben tömegesen láttam ilyent

Bobby Newmark 2018.03.09. 00:21:40

@Jossarian: Csak hajrá, elég nagy buli. Az álló helyzetben gázpedál taposásra meg tényleg figyeljetek oda! Nekünk egy teljes délutánba és estébe telt, mire az egyik autó megadta magát, de akkor frankón lángok csapkodtak ki a pedál mellől, meg aztán egy kicsit az elejéből is. Addigra szerintem otthagytunk annyi pénzt, hogy simán kijött belőle egy olyan kisautó ára, és nem verték ránk a dolgot, de lehet, hogy nem minden dodzsemes ennyire elnéző.
Meg esetleg meg lehet próbálni alkudni is, nekünk elég későn jutott eszünkbe, hogy kérjünk az egész napi "fogyasztásért" egyetlen ingyen kört így utoljára, és simán belementek. Természetesen abban a körben gyulladt ki az autó is. :P Leállították az egészet, kitolták a tönkrement kocsit, aztán mi azért lejmoltunk még egy adag zsetont, hogy befejezhessük a félbeszakadt meccset. :D

A végére annyira voltunk csak készen, hogy olyanok történtek, hogy
-kiestem az autóból, de az egyik lábam beakadt a szélébe, a sofőröm meg nem vette észre, és húzott vagy három métert a földön, mire szóltak neki
-mikor végül befejeztük, és elindultunk elfelé a dodzsemestől, előttem haver csajával leugrott a dodzsem... építmény széléről, haverral egymás mellett mentünk utánuk, leugrottam én is, haver meg így arccal előre beesett a másik haver meg a csaja közé, hasast a földre.
-kb este kilencre annyira készen volt az egész társaság, hogy el kellett mennünk aludni. 10 körül kerültünk ágyba, de aludni nem sikerült, át kellett mennem a szomszéd szobába, hogy csendre utasítsam az ott bulizó nyugdíjas társaságot. Mi akkor olyan 27-30 közt voltunk akkor. Nem tudom, történt-e már hasonló a történelem folyamán... :D

Parajpuding 2018.03.09. 08:20:25

A Miskolci Kocsonyafesztivál, a Bajai Halfőző fesztivál és az újvonalas Gourmet Fesztivál pont ugyanolyan fos, mint a többi. A gasztrofesztiválok 95%-a csakis a lehúzásról szól. Nem értem, hogy a cikkíró mitől véli másnak, vagy különbnek mondjuk a kocsonyát a rakottkrumplinál? Vagy a halételt a dödöllénél? És az erre rendezett fesztivált. Vagy aszerint méri, melyiket hosszabb idő, vagy bonyolultabb elkészíteni? :DDD Megsúgom, az előbbieknek egyébként jóal kisebb a fogyasztótábora, mint az utóbbiaknak. Szóval ez az egész egy szubjektív okoskodás-f*szoskodás, de komolyan vehető írás semmiképpen.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.09. 08:39:18

@Parajpuding:
Nem maga az étel egymáshoz hasonlítása a fő cél, hanem a kivitelezés. A miskolci kocsonyás cucc rohadt kreatív, olyan magasságokba emeli a kocsonyafőzést ami már "fine dining" kategóriát súrol. A bajai halfőző a szervezettségével nyűgöz le, több mint ötezer bogrács EGYSZERRE, jól elszeparáltan a fősodor, búcsús rész, rocker színpad és még mindig nem olyan drága. 650-ért lehetett enni tavaly pl halászlét annak aki nem főzőtt, csak látogató volt. A gourmet feszt meg oké sznob, de olyan kaják vannak, hogy beszarás. Nyilván szubjektív vélemények, de ezek a fesztek hozzáadott értékkel bírnak, nem csupán egy főtérre baszott színpad meg valami fos kaja meglengetésével akarnak izzadtságszagú programot koholni.

DIODORO 2018.03.09. 09:05:36

@Szerda Úr:

Nem értelek. Minek jársz olyan helyre, ahol szarul érzed magad?

Vagy megkeseredett ember vagy, vagy kiskörúton belülről írogatsz szűk körű sztereotípiákon átszűrt fél infókból....

szita szita péntek 2018.03.09. 09:57:07

Ja és a pop szakma is milyen már! Zene meg egy kis ének? És erre verik magukat? Minek? Egyik olyan mint a másik! Komolyan, kiver a víz, ha csak rágondolok. Meg az éttermek no ez meg már milyen? Asztralok, székek, evőeszközök... kaja??? Szánalmas.

Bobby Newmark 2018.03.09. 11:18:04

@DIODORO: Felemlegetni a szűk körű sztereotípiákat, úgy, hogy a mondatban két szóval előtte ellőttél egyet... Gyönyörű, trollkodásból csillagos ötös. :D

BOAR 2018.03.09. 13:09:43

@Parajpuding: A bajai fesztivált ne sorold a többihez.
Akárhogyis reklámozzák a dolgot, a nagy igazság az, hogy a bajaiak leginkább maguknak rendezik. Az, hogy vannak turisták is, járulékos haszon annak akit érdekel de az ősbajaiak elfoglalják a csak kihalással megszerezhető helyüket a főtéren, megfőzik a halászlét, bekajálnak, megkínálják az ismerősöket oszt pont leszarják a turistákat.
Eleinte talán nem is volt lehetőség venni aztán a vendéglátósok rákaptak.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.03.09. 13:13:16

@BOAR:
+1

a halászlé árulása szükségessé vált, a túristák a bajai családoktól próbáltak kérni/venni de mivel a lé azért mindehol elfogyott így tényleg szükségszerűvé vált, hogy a túrista vagy aki adott évben nem főz tudjon venni. plusz ugye tényleg nem drágán mérik

BOAR 2018.03.09. 15:58:14

@Szerda Úr: Így van. Sokszor keltették hoppon maradt turisták rossz hírét a fesztiválnak mert elmentek és végül nem vagy csak nagyon nehezen tudtak halászlét enni. Pedig azt semmiféle "kultúrprogrammal2 nem lehet pótolni, a füst és bográcsokból szálló illat után éhesen eljönni óriás csalódás.

szebeee 2018.03.09. 17:25:49

@OrbanseggenLorincz:
A bregyóból ezt is kiutálnák a "lakók", ahogy fezent is sikerült kirakni a halál faszára miattuk.

INDAGEBASZ 2018.03.10. 20:39:46

Eléggé gáz ez a röfögés amit a blogíró előadott. A helyiek szeretik ezeket, ők csinálják, szervezik, főleg saját közönségnek, Igen, nem budapesti kutyafasza mislencsillagos fiszemfaszom főz hanem vki helyből. És? odamész, megnézed, megkóstolod és ha nem oké nem mész többet. Bor, sör,pálinka van mindenféle, h értesz hozzá akkor jót iszol ha nem akkor így jártál. És igen, drágább mint otthon. Aláírom h minden sarkon van már fesztivál...amelyik jó marad amelyik nem az megy a lecsóba...Gondolom az igényes Főzelékfalóban írtad ezt a nagyszabású cikket.