Ismerjétek meg Sándort, kinek élete tele volt szenvedéssel, nélkülözéssel és igazságtalansággal. Sándor született urunk 1963. évében, egy üveghegyen túli kis tyúkszaros faluban. Se túl szép, se túl eszes nem volt, így a kőműves szakiskolát sok kínlódással és tanárai részéről még több jóindulattal egy gyenge kettessel befejezte. Sándor minden nap ötórakor kelt, s tette mindezt azért, mert ötóra 25 perckor megállt a ház előtt Vendel bácsi, aki bevitte a közeli városba, ahol együtt dolgoztak egy kisebb építőipari cégnél. 1992-őt írunk.
Az ébredés pillanatai után minden mozzanat, minden tett rituális pontossággal történt, az előző este bekészített kotyogós kávé, pontosan 5 óra 5 perckor már vígan pöfékelte az illatos kávégőzt, s közben Sándor kettő piros tüdőkarcolót, symphoniát is elszívott. Kávéja mellé egy kis unicumot töltött, hogy a bélmozgás rendben meginduljon, s 5 óra 8 perckor ennek tanúbizonyságaként, Sándor már a mellékhelyiségben székelt. Korabeli krónikák jegyzik, s a helyi szájhagyomány is igazolja, hogy az atomórát Sándor 5:08-as szarásához igazították, de a német vonatok menetrendjét biztosan. Állítólag csak egyszer késett, de az is azért, volt mert vendégségben voltak, s Sándor nem képes idegen helyen végezni nagydolgát, ezért praktikusan sose mennek sehova.
A vécézés utáni tisztálkodás, s öltözködés után, még ellenőrizte a vegyes tüzelésű kályhát,ha úgy volt rakott bele, s megindult az utcafront felé, ahová Vendel bácsi pontosan érkezett minden nap. A közeli város alig volt több mint tizenöt perc autóút, ám ezalatt Sándor és Vendel bá' a rabszolgatartó virginia teljes dohánykészletét füstté konvertálták, amely abban az időben még nem ment ritkaságszámba, ám egyszer egy rendőr megállította őket, de annyi füst szabadult ki az autóból a letekert ablakon keresztül, hogy gond nélkül továbbállhattak. Sándort ismerők szerint ez a jelenet ihlette a Horrora Akadva illetve a Fűre tépni szabad ikonikus jeleneteit.
Sándor egyszerű ember volt, dolgozott, cigizett, ivott és hazament. A pénz nagyrészét rendben hazaadta, nem szórta el cseresznyére a kocsmában, sem rövidital, sem pedig nyerőgép formájában, ellenben a falu többi lakójával, így Sándor portája évről évre szépült, gyarapodott. Úgy ahogy Sándor tüdeje is a kátránnyal, s amikor a reggeli rituálékat egy norvég metálfesztivál teljes látogatóközönsége kísérte krákogással, Margit a Sándor neje nem engedett; el kell menni az orvoshoz. El is mentek, ahol az került megállapításra, hogy többet kéne mozogni, kevesebbet dohányozni és nyílt egy szauna a városban, hetente látogassa kétszer. Sándor be is tartott majdnem mindent, kivéve a több mozgást, meg a kevesebb cigizést, de a szaunába gondosan eljárt, heti kétszer.
Már vagy három hónapja járt rendszeresen, mikor egy nagyobb társaság, afféle tehetősebb fickók magukhoz invitálták, hogy ne üljön már olyan messze. Aztán kiderült, hogy a díszmadarak a város különböző beruházócégeinek vezetői, sőt az egyik alpolgi is ott ült, meresztve hordóhasát. Tudniillik, a rendszerváltás után nemsokkal a szauna meg a szaunázás még igencsak úri dolognak számított, az egyszerű emberek nem is nagyon tudták mi az, s a helyet sem reklámozták túl, nehogy odajárjon minden vén szatyor, logó mellekkel, meg visítós kölykökkel.
A társaság hamar összebarátkozott, s mikor kérdezték, hogy Sándor miből él, ő csak piromkodva ködösített; az építőipar.
Teltek a hónapok, Sándor már heti háromszor járt szaunába, kevesebbet ivott, s egyre nagyobb cimbiségbe került az ott öblösen harsogó figurákkal. Irígykedve figyelte azok drága óráit, vastag láncait és nyugati autóit, amelyekkel jártak, s szégyenkezve tekintett saját anyagi helyzetére. Persze Döbrögiék sem voltak hülyék, pontosan tudták, hogy Sándor micsoda szerencsétlen flótás, aki csóró is mint a picsa, de lehetőségként tekintettek rá, hiszen a rendszerváltás adta lehetőségeket meglovagolni akarták, nem pedig keseregni rajtuk. Így hát összedugták a fejüket, s arra jutottak, hogy főhősünknek munkát ajánlanak abban a cégben, amelynek alapítási papírján még a tinta sem száradt meg, s nem kisebb feladattal mint ügyvezető igazgató. Nem kell semmit csinálni, csak kijárni az építkezésekre megnézni, hogy minden rendben megy, simaügy.
Sándor az évek alatt visszafogottan élt, s most, hogy pénz állt a házhoz, sem akart hirtelen feltűnösködni, ráépítettek a családi házra, szebb bútorok lettek, színestévé, nagytévé, még egy skoda is belefért, de azért nem szórta két kézzel a pénzt. Margit csodálta ura eszét, s szorgalmát, ezért felmondott a postán ahol addig dolgozott, s szép ruhákat véve, a városban kezdett flangálni, sőt még konditerembe is eljárt, hogy a két csöppség kihordása utána hurkákat eltüntesse a hasáról.
Közben a beszerzések egyre sikeresebbek lettek, sőt már a város főterét jelentő húgyszagú placc felújítását is Sándor kapta, aki az akkoriban menőnek számító négyzet alakú betonjárólapok helyett inkább vörös térkövet vizionált az amúgy közel háromezer négyzetméteres térre, amelynek látványtervét egy otthonteremtő magazin egyik lapjából vágta ki, de a vezetőségnek bejött. A térkő amúgy is drágább a betonlapnál, és hát a visszacsatolandó tíz százalék annál jobb.
Így lett a városnak műgipsz-es szökőkútja, márványlapos parkja és modern a szocreál építészeti stílusoktól eltérő parkolóháza is. Sándor már-már kora Mészáros Lőrinceként csak nyerte a tendereket, s fizetett mindenkinek mint a katonatiszt, persze közben építgette a kapcsolatait is.
A Bildenberg csoportnál is gonoszabb kapitalista csoport, a szanuás társak kezeiket dörzsölték, hogy minden flottul megy, s mivel minden ügymenet Sándor nevén futott, így meg akarták jutalmazni a jó szolgálatért, ezért egy két hétre szóló áll inklúzív görög utazásra fizették be az egész családdal együtt. Sándor persze inkább maradt volna itthon, de akart egy kicsit veretni a rokonok előtt, így végül belement, s egy kellemes kis júniusi reggelen, beautóztak csomagokkal a közeli városba, hogy az utazási iroda elé meghirdetett 8:00 -ás buszinduláshoz még időben csatlakozzanak.
Az első nap, ami az utazással telt, azon kívül, hogy unalmas; eseménytelen volt, de a második nap mindent kárpótolt. Meleg tiszta tengervíz, homokos strand, sehol semmi balatonos mocsaras pocsolya, kezdett beindulni az egész család, ám a boldogság csak másnap reggel 5:08 percig tartott, mikor a szokásos krákogással egybekötött köhögés mellett, most visítás, nyüszörgés és kínlódás hangjaira ébredt a család. Miva' Sándorom? Baj van? Meghajtott az a fura túróssajt? Lófaszt hajtott meg Margit -válaszolta immáron Sándor a budiból, de bárcsak meghajtott vóna, mer' semmi nem akar kigyünni.
Közel egy óra keserves próbálkozás után Sándor feladta, s a következő napot, már célzottan olyan ételek elfogyasztásával töltötte, amelyek köztudottan hashajtó hatásúak. Így lett az ebéd tejfölös kenyér, kefírrel, az uzsonna kiwi, naranccsal és tejföllel, a vacsora pedig bab, feta sajt és tejföl. A kívánt eredmény viszont másnap reggel 5:08-kor sem mutatkozott, ellenben Sándor keserves nyögéseivel, amelyekre a szomszéd apartmanból már falonkopogással válaszoltak. A következő két nap hasonlóan telt el, ám míg a gyerekek vígan pancsoltak, Sándor csak hatalmasra puffadt hassal feküdt a tengerparton, s hashajtó pirulákkal kevert, hashajtó lekvárt majszolt, hogy hátha, de az ötödik nap reggelén mikor nagy erőlködésében letépte a wc falra felfúrt kapaszkodót, úgy döntött, hogy vége, indulás haza. Persze volt nagy felforgás az utazási iroda részéről, hogy a csoport busza nem taxi, de megfelelő ellenszolgáltatással az idegenvezető és a söfőr is meggyőzhető volt, hogy a tervezett kirándulás helyett szabad program legyen, így egy kanyarral a sofőr visszavitte őket. A Magyar határ átlépése után Sándort egyre jobban feszítette alfele, így minden benzinkúton megálltak, de sajnos az isteni sugallat nem érkezett, így araszoltak faluról falura, pihenőhelyről, pihenőhelyre, s szívott el a kétórás hazaúton másfél doboz symphoniát. A hazaérkezés pillanatának tragikomikus csúcsjelenete a buszból rohanó Sándor látványa volt, aki feltépte a bejárati ajtót, s faülőkés illemhelyére telepedve végre kiengedhette magából mindazt, mi közel egy hete szúrja a szívét.
Azóta a szájhagyomány már nem csak az 5:08 percről tart eposzi regéket, de az is bizonyossá vált, hogy Sándor csak otthon tud szarni.
az elbeszélés megtörtént esemény, bárminemű egyezés a valósággal egyáltalán nem a véletlen műve
