Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

most álljunk meg egy percre és gondoljunk a konyhai kisegítőkre

2017. december 05. - Szerda Úr

A blog tartalmából sok ízben az jöhet, hogy én egy bunkó paraszt vagyok, az empátia teljes hiányával, sőt ha tehetem még bele is rúgok a földön fekvőbe, s miután zsebének tartalmát módszeresen eltulajdonítom, aprócska péniszemmel még sugárban aranyesőt is szórok rá. 

sightsignal-wintersnowloop1img.jpg

Bár nincs ellenemre a fent kialakított vízió, így a pogány téli napforduló közeledtével szeretnék elmesélni nektek egy történetet, amely majdnem tíz évvel ezelőtt történt. Résztulajdonos voltam egy étteremben, s szeptember elején felvettem egy negyven plusszos nőt konyhai kisegítőnek. Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra és mindenki gondoljon a saját kollégájára, vagy azon konyhai kisegítőkre akikkel valaha dolgozott. Ritka egy áldatlan munkakör az övék, vajmi kevés megbecsüléssel, sok stresszel, rengeteg megterhelő munkával és kevés fizetéssel. De milyen emberek is mennek ilyen munkakörbe? Jó esetben a középosztály alja, de inkább a legszegényebb városi környezetben élő egyedülálló anyukák, vagy szerény fizetésből élő család nőtagjai. Az a tény, hogy a melegkonyhával járó munkakörnyezet miatt mondhatni az étkezés és az étel hazavitelének lehetősége fent áll, még nem feltétlen lesz jobb mint egy gyár, de aki egyszer belekerült a vendéglátás mókuskerekébe, az nagyjából tudja, hogy milyen nehéz kijönni onnan. 

Zsuzsának hívták a nőt akit én felvettem, a valaha kifejezetten csinos nőn, hatalmas ráncok és szarkalábak jelezték, hogy sok mindent megélt már. Két lányát egyedül nevelte, egy romos házban, amit még a szülei hagytak rá haláluk után, se testvére, se rokona, se senkije nem volt. Huszonéves korában engedett a csábításnak, ami egy Csaba nevű traktoros képében jelent meg neki, a falu legszebbje volt, ám a korai házasság és a gyorsan növő gyerekek miatt a fickó hamar az alkoholhoz fordult, de Zsuzsa még időben lépett, s inkább egyedül próbált boldogulni. 

Az első munkanapján Zsuzsa úgy dolgozott mint egy terminátor. Alig evett, szódát is csak félve kért és bár tudtam, hogy dohányzik, még a szabadidejében sem ment ki dohányozni. Kiderült, hogy nem volt cigije, szeptember lévén utolsó forintjait a gyerkőcök beiskolázására költötte. Hiába próbáltuk hívni, hogy adunk neki, nem akart. A munkaidő végeztével megkeresett és arra kért, hogy adjak neki fizetéselőleget, vagy legalább az aznapot fizessem ki, mert nem tud a gyerekeknek holnap milyen kaját csomagolni. Én bevallom ledöbbentem. Kerültem már kapcsolatba nélkülözéssel, részem is volt benne, de hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Odahívtam a szakácsot, aki az étterem másik résztulajdonosa volt, hogy oldjuk meg a helyzetet. Összecsomagoltattam a szakáccsal az összes olyan hidegkonyhai cuccot, amely bármilyen háztartásban elfogy, szalámik, sonka, sajt, vaj, tojás és kivettem a kasszából az aznapi bevételt 112ezer forintot. Odaadtam neki és arra kértem, hogy próbáljon meg rendezni az életén és holnap várjuk a szokásos időben. A krokodilkönnyek nem kifejező arra, amit az asszony szemei potyogtattak. 

Másnap jóval kisimultabbul érkezett dolgozni, ugyancsak terminátor üzemmódban, akkor állt meg egy percre ha tényleg muszáj volt és olyan rendet vágott mindenhol, hogy öröm volt nézni. Megállapodtam vele, hogy minden nap végén amikor elmegy, hogy a vigyen magával valamilyen megmaradt meleg kaját, ami elég neki és a két lánynak. Sosem volt telhetetlen, sosem vitt többet mint amennyit megettek volna és sosem trükközött az alapanyagokkal. Pár hét és teljes körű csapattaggá vált, már velünk dohányzott, velünk dumált esténként még egy sört is ivott velünk ha úgy volt. 

Az első hónap végén, mikor osztottam ki a fizetéseket, meglepődve jött oda hozzám, hogy főnök többet adtál mint ami jár. Miután jól lebasztam, hogy engem ne főnöközzön, mondtam neki, hogy én bizony jól számoltam, annyival emeltem a fizetésén, amennyivel egy év alatt letörleszti az előleget. Erre odaugrott hozzám, megölelt és addig csókolgatta az arcomat, hogy már egy merő rúzsfolt voltam és szólnom kellett, hogy elég lesz már, kihül a sörünk. Persze jól esett az öröme és nagyon hálás volt, ha lehet úgy fogalmazni utána terminátorabb volt a terminátornál, sőt a hétvégi rendezvényekre, vagy nagyobb hajtásokra mindig berendelte a lányait, hogy segítsenek a takarításban, meg ilyesmi. (Ketten voltunk a szakáccsal férfiak, mint tulajdonosok és mi is dolgoztunk, elképzelhetitek mennyire jól jött egy női munkaerő aki ráncba szed minket takarításügyileg.) Így éltünk mi hónapokon át, a nagyobb bulik után jöttek a kislányok segítettek, én meg mindig a kezükbe nyomtam egy kis pénzt, amiért nagyon hálásak voltak. A család tört fel, már nem az a megfáradt Zsuzsa volt, mint amikor elkezdett dolgozni, hanem egy kisimult életvidám, a gyerekeit szerető nő, aki bár nem a legnagyobb anyagi jólétben élt, mégsem voltak komoly gondjai, vagy csúszásai a közmű' szolgáltatók felé. A tél közeledtével persze egy kis gond beütött, mert az egyik leány elejtette, hogy otthon milyen szép csillagot rajzolt az ablakra fagyott jégre. Mivan? Miért fagy az ablakra a jég, kérdem én? Hát nem kiderült, hogy nincs tüzelő? Nem adtam kevés fizetést, de nyilván egy egyedülálló anyuka részére, aki épp fel tudta ruházni télire a gyerekeket nem feltétlen telt neki tűzifára, elviekben egy szobát szoktak fűteni, ahol alszanak. Volt egy haverom az önkormányzatnál tudtam, hogy létezik szociális alapon tűzifa osztás, így azonnal intéztettem neki, a régi cigó osztálytársammal meg hozattam osztrákoktól lomizott műanyag ablakokat, amiket a szakáccsal kollektív csapatépítés címén be is szereltünk a házba. Mondhatni minden készen állt arra, hogy a családnak a legjobb karácsonya legyen. 

Ekkor robbant nálam a bomba, s zárták be az éttermemet december 16.-án, így az egyetlen alkalmazottamat el kellett engednem. Persze se a szakács, se én nem fordultunk annyira be, nyilván sajnáltuk a dolgot, de tudtuk, hogy mi elleszünk. Zsuzsát viszont féltettük, mert tényleg jó ember akinek félrecsúszott az élete, de megfelelő támogatás nélkül ismét eljuthat egy rossz pontra. Így a bezárással járó papírmunka mellett fő feladatunk volt, hogy azonnal olyan helyet találjunk neki, ami fixen tudja őt foglalkoztatni. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk, az egyik frekventált helyen fekvő étterem-kávézó tulajdonosa lógott nekem pár szívességgel, s miután erőteljes kedvezménnyel átvette az árukészletem, felvette Zsuzsát is, aki már a titokban kapott karácsonyi prémiumot is, sőt ugyanazokat a feltételeket is megkapta amiket nálam, azaz vihette haza a meleg ételt. 

A legszebb dolog mégis ennek a nőne a becsülete, ugyanis mikor megkapta tőlem az utolsó fizetését, másnap felkeresett, s az első napon kapott "előlegét" vissza akarta adni teljes egészében. Nem mondom nem lett volna rossz, mert nekem a sok jogi hercehurca után, annyi pénzem maradt, hogy kifizessem az albérletemet és hazabuszozzak anyámékhoz, de egyszerűen képtelen voltam elvenni tőle, s könnyes szemekkel boldog karácsonyt kívántam neki. Hiszem azt, hogy jól döntöttem, mert bár az én életem révbe érni látszik, s azt a karácsonyt is túléltem, Zsuzsa anélkül a pénz nélkül biztos komoly nélkülözéseken ment volna keresztül. 

S mivel a sztori erőteljesebb heppiend mint amivel a masszőröm szokott jutalmazni elmondom, hogy Zsuzsa mai napig ott dolgozik, sőt már nem konyhai kisegítőként, hanem szakácsként és minden évben küld nekem egy előhívatott képet amelyen a lányaival vannak, s a hátuljára mindig ír valami kedves szívhez szóló üzenetet. Az idei ma ért el hozzám, a nagyobbik lány levelezőn érettségizik idén, mellette pedig dolgozik (és rohadt dögös, bocs Zsuzsa :D), a kisebbik pedig színkitűnő egy gimnáziumban, s kapott egy laptopot az iskolától a kiemelkedő tanulmányi eredményeiért. 

Nem mondom, hogy mindig egy fizetésnyi pénzt kell áldozni a hányattatott sorsú embereknek. Sokszor bőven elég, ha a csapat összefog és ott segít ahol tud. Ti akik vendéglátásban dolgoztok, gondoljatok most a konyhai kisegítőtökre, akik a kezetek alá dolgoznak, akik eltűrnek minden szarságot, akik felganéznak utánatok akik tényleg a ranglétra legalján vannak és ha tehettek érte valamit, akkor próbáljátok meg. Lehet egyszer ti is kaptok majd olyan leveleket mint én és higgyétek el kibasszottul jól fog majd esni. píszenláv

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr8513436817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2017.12.07. 15:13:19

Az azért sokmindent elárul az emberekről, hogy egy happyendes kedves sztorihoz mennyi komment érkezik.....
Remek bejegyzés, bőven kompenzálja az előzőt

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.12.08. 18:27:30

Szép történet! Az elején féltem, hogy a magyar rögvalóságnak megfelelően valami pofáraesés a vége, de ez így felemelő!

Barbi H. Alasz 2018.01.10. 18:25:56

Egy éve olvasom a blogodat, és annak ellenére, hogy a köcsög inda leokéztatta velem, hogy a nevemben hirdethet a facebookon, mégis beléptem kommeltelni erre a bejegyzésedre: <3

LoonyLuna · http://aedua.deviantart.com 2018.03.09. 07:09:53

Hát ez gyönyörű, riszpekt az összes szereplőnek!

Nnegyzet 2018.03.17. 05:21:05

Vigyázz az ilyenekkel, mert még a végén kiderül, hogy rendes ember vagy!;)