Az előző posztban, ott fejeztük be, hogy Ibi, elnyerte piciny faluja döntéshozóinak kegyét, így már a falunapokat és egyéb községi rendezvényeket is kizárólagosan ő látta el étellel, itallal.
1961, Tihany Rege udvar, a Rege cukrászda felől fényképezve. forrás: fortepan.hu
A kép csak illusztráció.
1985-öt írunk, mikor Ibolya már hat egymástól különböző vendéglátóhellyel rendelkezik a Balaton északi partján. Ezeket személyesen vezette, így a nyár számára egy percre pontosan beosztott ütemterv volt. Nevetve meg is mutatta az egyik '89-es határidőnaplóját. Ibolya minden nap hétre ment a főhadiszállásra, ami az első étterem volt a kempingben. Az előző este a szakácsokkal összerakott maradék kajákat elvitte a pecsenyéshez, majd a lisztet, sajtot és fáradtolajat a lángososhoz. Ezt 5:40-kor kezdte, s 6:00-ra mire ezzel végzett, már nyitva volt a zöldséges meg a pék, hogy jól bevásároljon aznapra. A direkt a zökkenőmentes ügymenetre vásárolt barkas-al szépen betolatott az étteremhez, s a már második kávéjukat kortyolgató szakácsok, szépen kipakoltak. Ekkor ő is megkávézott, s 7:00-ra ott volt a jégkásás srácnál, aki ekkorra legalább 60 liter cukros vizet kevert be, ahogy bepakolt, azonnal ment a strandra a gépekhez, s betöltötte azokat, hogy legkésőbb 9-re kész legyen a fagyos ital. Itt volt ideje megreggelizni, s legkésőbb 9re mindenkinek megfelelő mennyiségű váltópénzt vitt, egy nasa technológiás kockás füzetbe vezetett átadóívbe pedig ezt átadás-átvétel szerűen rögzítette is. Esténként pedig a forgalmat persze. Ez a rész persze tök érdektelen, szimplán annyit hivatott szimbolizálni, hogy az olyasfajta ügyeskedők, mint Ibi, nem riadtak meg az olyan fajta gyakorlatiasságtól, mint a percre beosztott napirend és az alkalmazottak figyelése.
Ami már érdekesebb azok a politikai szálak. Én főleg hallomásból tudom, de aki öreg, az nagyjából tudja, hogy a 80-80-as, 90-es években a a valutázás kemény sport volt, nem is űzte akárki. Szlávy se volt hülyegyerek, csak éhes meg nehéz, főleg annyi betonnal a testén. Mindenesetre Ibolya határozott véleménye a dologról az, hogy ha az öreg Bulcsú visszavesz az arcából, akkor az ükapjához méltó karriert fut, be még ha nem is tisztességesen indult. Nade a valutázás. A balatonparti községek termetüknél fogva, kis vezetőséggel ám idegenforgalmuk miatt nagy költségvetéssel bírtak. S bár voltak bankok akkor is, nem volt ritka, hogy a polgármesterek akár egy teljes havi költségvetéssel tudtak rendelkezni, s bizony a valutázásból meg is forgatták azt, főként saját zsebre. Ehhez kellett egy ügyes társ, aki jóban van a jürgenekkel, aki ott sürög forog köztük, s ha úgy van vált márkát okosba. S bár a Szlávy féle csapat rendesen látogatta a kisebb településeket, a kemény pénzváltással csak a csomópontokon tudtak biztonságban üzletelni. Ibolya szerencséjére az ő főhadiszállása meg nem egy kimondott csomópont volt, s az éjszakai szórakozóhelyek se voltak túl közel, ellenben az idősebb NDK-s maradványok rendesen látogatták a helyet, mert az ő pénztárcájuknak olcsó volt, s az akkori balatonhoz képes is kellemesen nyugodt.
Ahogy az évek teltek, a közeli polgármesterek, nagygazdák mind-mind besegítettek a pénzváltásba, s ha kellett Ibinek olcsón jó bor, vagy kínálós pálinka, az mindig akadt. Ilyenkor nem ritkán megesett, hogy a gazdák direkt nyárra időzítve hizlaltak disznót, s autentikus disznóvágást rendeztek a nyugati vendégek részére, akik szívből fizették ki a fejenként közel egyheti magyar bérnek megfelelő márkát, az egynapos programért. Cserébe olyan élményekkel térhettek haza, hogy a disznót kergetik a bepálinkázott bajszos gazdák, meg fejkendős nénik mossák a belet, s az all inclusive töpörtyű, pogácsával, házi borral és pálesszel, megfelelő alapot nyújtott ahhoz, hogy a nácik le se vegyék, hogy tulajdonképpen velük lett megkevertetve a kolbászhús, ők kockázzák a zsírt és ők pucolják a hagymát a vérhez. Ibolya szerint egy ilyen estén fogalmazódott meg a nagy ötlet, amikor az Opel egyik ott vendégeskedő kisfőnöke éppen a belehányt az abalébe, hogy a dolgokat egyesíteni is lehetne és létrehozni egy értéktárat, amely a helyi termelőket helyezi előtérbe. És ugye itt most nem valami hungarikum bizottságról beszélünk, hanem egy olyan korról, amikor még áfész volt, meg a koka kóla mindenekfelett.
A polgi bátyja tulajdonképpen mostani Varga pincészet elődjének is tekinthető, nagy területen, kevésbé kiemelkedő, ám ugyanazt a színvonalat hozni képes bort állított elő, a helyiek segítségével, s a megfelelő politikai kapcsolatokkal ezt a lőrét kereskedelmi forgalomba is képes volt hozni, s minden mást a környékről kiszorítottak. A polgármester házi szörpöt és lekvárt termelt nagyüzemben, az egyik helyi gazdát meg megtámogatták befektetésként egy akkora vágóhíddal, hogy tulajdonképpen mészáros korai manifesztációja elevenedett meg, pedig akkor a kis hízó még el sem érte a huszadik életévét. A hús, az üdítő, édesítőszerek és persze a bor így helyben megoldott volt, amire már csak a megfelelő brand-et kellett felhúzni, hogy a helyiek ismerjék is, így született meg tulajdonképpen az első hungarikumfesztivál, aminek persze ekkor még nem ez volt a neve, de minden pontosan a jelenlegi recept szerint zajlott.
Ibolya elmondása szerint attól a korszaktól amikor ő becsatlakozott a balatoni vendéglátósokhoz, gyönyörű idővonalon lehet végigkövetni a trendeket, amelyek ahogy a divat is sorra ismételte önmagát.
'77-ben, bár már nagy volt a külföldi vendégek száma, nem volt kifejezetten igényes a nép, a korai ndk és nszk-ból érkezett vendégek mindennek örültek főleg, hogy akármennyi pénzzel nem is jöhettek, így azt ették és itták amit kaptak. A nyolcvanas évek közepén se sikerült ezt a válságot kiheverni, s persze a magyarnak még így is bőven jutott pénz, de nem jellemezte az a fajta hedonista pénszórás, mint ahogy a vasfüggöny lebontása után. Ibi által átélt első gasztró forradalom is ehhez az eseményhez köthető, itt már megjelent az igény a hamburgerre, hotdogra, s magyar sztrítfúdot (lángost) felváltotta az amerikai hatású fasírtos szendvics. Ibolya nevetve emlékszik vissza, hogy a magyar büfések, főleg akik a tűz körül voltak, nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy hamburgernek nevezzék a hambit, ugyanis a párt szigorú szemei arra sarkallták őket, hogy fasírtos szendvicsként árulják. Lehet nevetni ezen, de annyira komoly dologról beszélünk, hogy az akkoriban fénykorát élő szex-szel foglalkozó tinivígjátékokban is így szinkronizálták a hambit. Nekem spec csak egy jut eszembe, az '78-as izraeli Forró rágógumi, avagy ilyen az eszkimó citrom, amerikai rebootja (nem csak most éljük a rebootok korát lol) Az utolsó szűz Amerikában is ezzel a szóval operált. De vissza a kajákra; mondhatni '89-ig szinte tényleg megállás nélkül mehetett a hekk, hurka, kolbász, lángos mint büfékaja, ám utána az addig szinte csak rósebjiként, vagy szalmaburgonyaként, ritkásan előforduló olajban sült krumpli is meghatározó alakja lett a büféételeknek. Ibolya szerint ez nagy áldás volt, ugyanis kevés ételt lehetett olyan jó árréssel árulni mint a hasábot egy kis kecsappal.
Úgy a '90-es évek közepe és vége felé tört be egyszerre a gyros és a pizzaláz. Mindenki gyrost akart zabálni, pitában, vagy tálban, pedig a falusi csirkecombról lefaragott húsdarabkák a legkevésbé hasonlítottak az eredetileg török dönerre, ám ez sem a német, sem a magyar turistákat nem zavarta, úgy ették a joghurtos salátás forgácshúst, mintha nem lenne holnap. Nameg a pizza. Ezt mondjuk szerintem Magyarországon külön posztban is lehetne tárgyalni, mert a kezdetek kezdetén a vidéki pizzasütés minden volt csak nem olasz tésztaművészet. A puha lyukacsos félkészre sütött tésztára, hőlégkeverős sütőben rápirított gyatra paradicsomszósz, gépsonka és sajt szinte egybeforrt az igénytelen pizzakészítéssel, ám annak ellenére, hogy tematikus pizzériák nyíltak sorra a parton, az ilyen jellegű, vagy mégrosszabb mirelit pizzák is szerves részei lettek az étlapnak. Eleinte éttermenként 5-6 alap jelent meg, mint sonkás és a margharita, meg a quattro formaggi, jöttek hozzá a kolbászos, magyaros meg persze az elmaradhatatlan hawaii ízek is. Pár év kellett csak, hogy a legtöbb hely, Ibolyával az élen külön pizzaszakácsot alkalmazott, s legalább 50 pizzavariációval várta a vendégeket.
A 2000-es évek elején jött az újkori hungarikum láz, amikor már nem csak az idősebb németek ették nosztalgiából a lecsót, meg a gulást, hanem azok gyermekei és unokái is elkezdték tömegesen a pirospaprika iránti rajongást. Bár a parton szinte a kezdetektől lehetett csipkét, kézimunkát (khm), paprikát, levendulaolajat, kalocsai mintát, fokost, bort, pálinkát, tangás monokinis bulákkal ábrázolt balatonos képeslapokat venni, valahogy ekkorra érett be a trend. Már nem csak egy kötelezően letudható szuvenír, hanem egy ténylegesen keresett termékek lettek a fentiek. És itt jött be a gulás, harcsapaprikás túróscsuszával, erdélyi fatányéros, cigánypecsenye, somlói és társai, amik szinte olyan arányban mentek ekkoriban, mint tíz évvel ezelőtt a hamburger.
A malacsütés, ökörsütés és társai olyan szinten visszakanyarodtak, hogy aki a kétezres évek körüli balatonparton császkált hétvégén, nem tudott úgy eltévedni sem, hogy legalább egy spanferkel partiba ne futott volna bele.
Az első Ungarische platte fesztivál, három napos volt és ingyenesen olyan németekre specializált programokkal várta a nagyérdeműt, mint a Nena tribute koncert (99 luftballon), vakon pacal kóstolás, bátraknak macskapöcse harapás, s olyan kuriózum kajákat is főztek kóstolónak, mint a kakashere pörkölt. A polgi a saját szörpjeit már nem csak koncentráltan, hanem hígított szénsavas változatban is árulta, a balatoni világosból elfogyott vagy 400 rekesz. (Egy ezerötszáz fős faluról beszélünk.) Ja és gondolhatjátok, hogy a kizárólagos vendéglátó Ibolya volt.
A dolog annyira jól sült el, hogy következő évben már egy hetesre kellett csinálni a fesztivált, majd ahová már a biztonsági személyzetet is fel kellett bérelni, de szerencsére atrocitás mentesen lezajlott. A következő években már a környező falvak vendégei is átjöttek, s Ibolya szerint csak ezen az egy héten megkeresték azt a pénzt, amit a nagy étteremben a szezon alatt. S emellett jól járt a polgi, a borász, a vágóhidas, de még a falu valamennyi nénéje is, mert annyi meló volt az előkészületben, meg később az eltakarításban, hogy nem csak a tanács, de a lakók is elkezdtek láthatóan gyarapodni. Ami vicc az egészben, hogy következő évben Lázár György maga nyitotta meg a rendezvényt, s dicsérte az odaadó hazafias munkát. Ez a nonszensz bazmeg. :D
folytatás jön