Létezik egy facebook csoport, ami az elmúlt időszakban rendesen megbolygatta a Magyar vendéglátást. Tanulógyerek, frissen graduát, vagy éppen mesterszakácsok is a tagjai, de ez nem feltétlen a nívó mércéje.
A csoport közel tizenhatezer főt számlál, ami dinamikusan növekedik, megtalálható benne, szakács, pék, cukrász, felszolgáló, konyhai kisegítő (aka kézilány :D), de még egyszeri háziasszonyok is. Mégis mint minden nagyobb facebook csoportnak, ennek is van egy keserű része pont úgy mint a rosszul elkészített libamájnak. A csoportot chefs.hu brigádja indította, ami afféle vendéglátós bolt, lehet venni kötényt, papucsot meg késeket. A ritkaronda weboldal elég igénytelenségre vall, de gondolom valami rafkós csálinger rájuk erőltetett egy kihalófélben lévő cms rendszert. Lépjünk tovább.
Ritkán kommentelek ott, mondhatni csendes megfigyelőként vagyok jelen. Ez számomra olyan mint az állatkert, a kordonon kívülről nézem a show-t, amikor pedig valami érdemleges történik adok a majmoknak egy banánt. Ez nem leereszkedés, csak ahogy maga egész Magyarország, úgy a vendéglátós szekció is elég összetett és sokszínű. Ebből kifolyólag többségben vannak a hülyék. Biztos emlékeztek az epic gyakorikérdésés mémre, amikor az együgyű anyuka feltette a kérdést, hogy kenyeret akar sütni, talált is receptet, de a héját nem írja, hogyan kell a kenyérnek héjat sütni? Amikor sípoló tüdővel, túltesszük magunkat azon, hogy az ilyen bazmeg szaporodik is, sőt már két fattyjat leellett, akkor rájövünk, hogy ennél sokkal, de sokkal nagyobb balfaszok is élnek, tőlünk nem is oly távol, s nem restek feltenni a kérdéseiket nyilvánosan. Azt hiszem erre mondják, hogy ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna.
A csoportban több alapvető feszültség van, az egyik a tradicionális konyha vs gourmet, a csillagos szakácsok és a "vidéki" szakácsok közötti versengés és az örök társalgásanyagot nyújtó nosztalgiázás. Természetesen ahogy a facebook csoportok nagy többségében, itt sem dívik a kulturált, észérven alapuló eszmecsere, általában az erősebb(fotelharcos) kutya győzedelmeskedik, vagy akinek több az ismerőse.
Én bevallottan kezdő nyelvtannáci vagyok, persze tudom, hogy itt a blogon, gecisok hibát ejtek, de azért a törekvés megvan, hogy helyesen írjam le az alapszavakat, így képes vagyok felbaszni magam, ha valaki teljesen óvodás szinten ír.
Biztos találkoztatok már azzal a jelenséggel, ami legfőképpen gasztro és divatblogokon dívik, hogy jön a poszt, orbitális nagy baromság az egész, megjelenik tök átlagos user, aki észérvekkel, sőt még normális hangnemben is leírja, hogy szerinte ez másképp van. Erre megjelenik a blogger udvartartása, jellemzően 2-3 vérmesszájú és jól szétfikázzák a szkeptikus userünket, a poszter pedig mint aki a háttérben csendesen karbafont kézzel figyelte, ahogy az ő idomított pitbulljai széttépték a gyanútlan áldozatot, egy tőmondatos posztban megköszöni nekik; imádlak titeket, drágáim <3.
Régóta minden lehetséges fórumon jelzem, hogy Gordon Ramsay folyton kurvaanyázós stílusa nem egyedi, valamennyi konyhán ez megy, sőt még cifrább is, ám az átlag suta magyar tévénéző teljes mértékben azt képzeli, hogy ezt a viselkedést Gordon'Fckn'Ramsay honosította meg és bárki aki hasonlót csinál, az csak utánozza őt. Pedig ez a viselkedés koherens a nagy nyomás alatt lévő konyhákkal.
Volt egy vitám egy marketing msc-s csajjal, ő teljesen ki volt akadva, hogy a Burnt (Az ételművész) című Bradley Cooper film, az egyértelműen Gordon Ramsay utánzása, ilyen erővel játszhatta volna saját magát is. Egyszerűen az istennek se tudtam megértetni vele, hogy egy olyan konyhán, ahol 4-5 ember külön munkapulton állít össze úgy egy komplex ételt, hogy ha az egyik fázisa a főzésnek is késik, akkor akár kuka lehet a teljes étel, ott bizony nyomás van és a konyhafőnökök nagy része úgy vezeti le a feszültséget és úgy tartja kordában a csapatát, hogy megalázóan beszél velük. Ez bár nem etikus, de hatásos. Persze Magyarországon, ahol a gurmé amolyan francia buziság, adjá' nekem tötőtttkápszit meg rántó' húst, de olyat, hogy lelógjon a tányérrú, ott kár magyarázni. Mindenesetre a csaj a vitánk közben maga alá hugyozott, aztán elviharzott, mert a farmeren bizony meglátszik fél littyó pisi, plusz gondolom ragad is, így nem tudtunk dűlőre jutni.
Ezt csak azért mesélem el, mert a facebook csoport, tele van gordon imitátorokkal és meg szimplán csak pszichopata szakácsokkal, ezen két csoportnak a párbaja általában rendkívül vicces.
Általában több kedvencem van, akik posztjait követem eme csoportban;
Anyukák
Ők a legbutábbak. Már bocs. Meggyőződésük, hogy amiért a férjüknek képesek odahányni valami ehetőt az asztalra, sőt a fácsebúkon már az "alkotásaim" mappája elért 167 like-ot, amibe főztjeiről, akkurátusan felpakol egy rakat rossz minőségű fotót, már mesterszakács lett. Tőlük jönnek azok a posztok, amelyekben receptek felől érdeklődnek; sziasztok kedveskéim, ilonka vagyok megint! tud valaki egy jó rakottkrumpli receptet? Puszi.
Az anyuka dekoltázsának függvényében 0-300 comment.
Munkakereső
Mivel 16k ember azért mégiscsak egy kisváros, így tök jó dolognak tartom, hogy lehet munkát kínálni és keresni is a csoportban. Nyár közeledtével meg is szaporodnak az ilyen jellegű megosztások. Ami modorossá teszi az egészet, hogy mindig ugyanaz az 50-70 ember keres melót, lehetőleg szállással. Ezt főleg a nem szakmabeli olvasóknak mondom, hogy a magyar vendéglátásban, viszonylag sok a "hajléktalan" ember, akik leginkább úgy képesek fennmaradni, hogy szállást és ellátást biztosító helyeken dolgoznak. Ettől még lehetnek jó emberek, s szakácsok is. Ezzel szemben megjelenik a munkáltatói oldal is, akik állandóan arról panaszkodnak, hogy az általuk meghirdetett pozícióra 100 jelentkezőből kb 1 ment el, az sem felel meg. Kíváncsi lennék egy hr-es véleményére, hogy mi lehet ennek az oka. Ami viszont jó, hogy viszonylag könnyű feketelistát vezetni, mind szolgáltatói mind, munkavállalói részről.
Echte ungarische szakács
Ez a típus könnyen befogadható mindenki számára, mert jellemzően sok ilyennel találkozni az életben. Meg van róla győződve, hogy a paprikás csirkénél, a somlói galuskánál és a cigánypecsenyénél kifinomultabb étel nem létezik, ezért nem rest hangoztatni, hogy a fiatal szakácsok által készített fájn dájn csak buziság, bezzeg mikor ő 300 emberre főzött tök egyedül a Bárány Csárdában, akkor a németek még a fülzsírt is kinyalták volna mesterünk testi'bűl, mert mindegyiknek úgy ízlett a grízes tészta, barackdzsemmel. Ő maga a szakma és még Túrós Emil is elismerően bólintott mikor '62ben a szakma kiváló tanulója versenyen belekóstolt a marhapörköltjébe. Leginkább a rendszerváltás előtti időkről szeret nosztalgiázni, de annyira már nem volt esze, hogy a privatizáció előtti időkben megszedje magát annyira, hogy ne kilónyolcvanért tizenkétórázzon vénségére valami elbaszott vállalkozó, kockásterítős éttermében. Pedig jó emberek lennének, csak olyanok mint a bányászok. Ehhez értenek, ezt csinálják a kivájt meder szerint. Csak a bányász az nyugdíjba mehetett időben. Meg be is volt jelentve.
Blokk-oló
Nem mondom, vannak esetek mikor egy minimalista kép a franciafüzetből, vagy az éttermi rendszer blokkjáról, jó humoradagot szolgáltat, de amikor másról sem látsz róluk képet, minthogy mennyit kell főznie, természetesen zárás előtt 3 perccel, akkor azért egy idő után megunod. Különösen modoros, mikor a pincér jópofának gondolt megjegyzésekkel tarkítja a rendelést. Lapozzunk.
Gazdasági migráns
Nem, nem azokra gondolok, akik mondjuk annyira ott vannak szakmailag, hogy helytállnak komoly francia, olasz, és angol konyhák magasabb posztjain. Azokra gondolok, akik az eu határok megnyílásával, itthon boldogulni képtelenségükben, úgy gondolták, hogy a londonban való mosogatás egy karrier, hiszen hány ember indult onnan, meg lehet nézni, és a tudodki is mosogatóból lett főszakács és van már egy kúhetese. Na rendszerint tőlük jönnek a magyarellenes posztok, amelyekben egyszerre aggódnak Európa keresztény identitásáért és mivel indiai supervisoruk, muszlim főnökük és két lengyel munkatársuk is van, kellő hozzáértéssel lennének képesek világszintű migrációs problémákat megoldani. Csak rájuk ugye senki nem figyel. Hazajönni, újra itthon dolgozni soha semmi pénzért nem jönnének, főleg mert nem tudnák őket megfizetni, hiszen most keres 700 fontot, ehhez hozzájön majdnem 200 támogatás, enni lehet a maradékból, a lakhatást meg két román, egy török és lengyel melletti garzonban elintézi, ahol jobb esetben a párjával elélnek sós, paprikás kenyéren, de amikor évente kétszer hazajön eljátszhatja a csekonicsot. Ők ritkán posztolnak saját kommentet, rendszerint a magyar munkavállalásról, most aktuális nyári munkaerőhiányról szóló tartalmakhoz szólnak hozzá, így hirdetik önnön fensőbbrendűségüket, hogy már kiszabadultak ebből a fertőből. Társaikat hasonlóra biztatják, sőt ők szívesen segítenek a kezdetekben odakint. Közben már dörzsöli is a tenyerét, hogy asszondja, bank, ni number, névre kiállított számla, hát legalább 150 fontot megér majd az újabb gazdasági migránsnak, hogy segítsek. Plusszpont jár azoknak, akik úgy kezdik a bejegyzésüket, hogy Na én pont ezért jöttem el otthonról.
Fine Dining
Ők azok a szakemberek, akik saját maguk fejlődésére odafigyelve, igyekeznek alkalmazkodni az aktuális trendekhez, sőt a kreatívabbak szinte diktálják is azt. Belőlük kerülnek elő, azok a csillagos chefek, akik afféle celebek lettek a szakmában (kösz bocuse d'or). Jellemzően törtető egyedekről van, szó nem elégszenek meg azzal ami van, többet akarnak, ez pedig a környezetüknek úgy jön le, hogy arrogáns pöcsök, akik lenézik a rakott krumplit, de főleg azt aki csinálja. Ebből jó kis flame war szokott kisülni, ami általában megreked ott, hogy a sok echte ungarische szakács jól leoltja, hogy ez nem gasztronómia fiacskám és mivel a fájndájning képviselői kevesebben vannak, rendszerint csendben elkullognak. Ha mégsem, akkor is ottmarad a trollkodás a kép alatt. Kivétel ezalól néhány univerzális szakember, aki tényleg istenkirályul csinál mindent, ezért nagy szakmai megbecsülésnek örvend. Mindenesetre a legkevésbé zavaróbb közösség a csoportban. (Nyilván elfogult a szerző.)
Kezdők
Szakiskolájuk utolsó évét végezvén, még idealistán lehetőségeket kutatva érdeklődnek fejlődési lehetőségekről, fizetésekről, eljárásokról. Nincs velük baj, könnyen alkalmazkodnak, nem esnek kétségbe, ha olyan ételről, alapanyagról hallanak, amit még nem ismernek. Rutinosan forgatják a nosalty-t, meg a többit. Bennük a túlzott naív idealista vágy lehet első szemmel idegesítő, de őket még tanítani kell, hogy ne legyen belőlük echte ungarische szakács.
Celebszakácsok
Nem, nem Benke Lacibá, Buday, Lázár vagy maga Horváth Rozi. Amolyan facebookos valóvilágnak is megfelelhet a celeb szó emlegetése, hiszen önkényesen kikiáltott híres személyekre gondolok. Akik minden nap megörvendeztetik a csoportot a főztjük fotójával, sőt nem restek még receptet is írni hozzá. Külön vicces mikor egy jókai babléhez tolják, de el tudod képzelni a dolog modorosságát. A következő szint mikor afféle vloggerként fel is veszi bazmeg, hogy hogy égeti szarrá a bélszínt és közben pofázik hozzá, mintha értené amit csinál. A legidegesítőbbek, még a saját életükről, munkaviszonyukról is beszámolnak. És közben nyomkodja a bélszínt a rostlaphoz... Velük az a baj, hogy tényleg elhiszik, hogy amit ők csinálnak az érdekel másokat. Kommentjeik, amikben magukat védik, kimeríthetetlen humorforrása az egész csoportnak. Persze ez egyben szomorú is, hiszen valószínű semmi életük, se barátjuk, se családjuk, hogy ilyenféle pozitív visszacsatolásra várnak.
Nyikhajok
Senki számára nem ismeretlen a facebookon hőzőngő ember. Na az van itt is, csak tematikusan. A kedvencem az, aki nem szakács, nem cukrász, de még csak nem is cincér, de valami miatt érdeklődik a gasztronómia után. Hasonlóan az anyukához ő is pozitív visszacsatolásra vágyik, de ő személyesen, ennek ágyaz meg a csoporton belül. Tippeket kér tihanyi kétnapos kirándulásrokra, hol érdemes enni, ha ő bográcsban főzne 13 ember számára akkor mennyi hússal számoljon, meg ha már itt vagyunk, ajánljatok hozzá valami bort is. A végeredményt posztolja, sőt élménybeszámolót is tart hozzá, kiemelve azt a rendkívül modoros részt is, amikor tetőfokára hágott a hangulat. Amúgy békés, minden bizonnyal jóarc emberek ezek, csak túlzottan ráfeszülnek egy-egy általuk biztosított, szervezett eseményre.
Yelp
A South Park tökélesen kifigurázta a Yelp étteremkritikus applikációját, ám ez a dolog pepitában ebben a csoportban is működik. Valamiért néhány ember úgy gondolja, hogy ha ő már elvitte a retkes pénzét, egy retkes vendéglátóegységbe, akkor arról feltétlen kritikát, sőt élménybeszámolót kell írnia, amin részletesen belemegy a sültkrumpli maghőjébe is, persze a lényeg az, hogy lefikázhassa a helyet. Ezzel nem is lenne gond, ha nagy általánosságban nem balfaszoktól jönne. Így legalább ezer étteremkritikát olvashatunk eme kis csoportban.
Végszó
Én tök örültem, mikor rátaláltam az ilyen jellegű tematikus csoportokra, mert kiváltotta az egyre inkább kihalófélben lévő fórumozást, ami a 90-es évek végén, 2000 évek elején rendkívül képes volt kimerítő, tapasztalati alapú információk átadására. Ennek, a facebook, reddit korszakában nyugodtan kijelenthetjük, hogy vége. Viszont míg a fórumokon a legdurvább flame war-ok, szinte wikipédia szinten is történelmi jelentőségűen dokumentálva vannak, addig a facebookos csoportok, adok-kapokjai, elvesznek a virtuális éterben és pillanatnyi szánalmas nevetésen kívül másra nem nagyon jók. Kár érte.
ui.: A halálom mikor egy állítólag képzett szakács receptet keres a csoportban. Lehet, hogy én vagyok túlzottan igényes, vagy törekvő egy egyedi stílusra, de mint ízekkel és harmóniával dolgozó szféra, elvárásnak tartanám, hogy egy szakács ne receptről, hanem ízélmény miatt válasszon egy bizonyos ételt. De ez csak az én bajom.
ui2.: Ebben a csoportban állandóan lelopják a képeimet, meg sztorijaimat, és sajátként tálalják. Rohadjanak meg.