Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

vendéglátós tanulók - avagy modernkori rabszolgamunka

2015. augusztus 12. - Szerda Úr

Én is voltam tanuló, én is voltam béna, én is borítottam le vendéget, én is basztam el ételt, én is csináltam olyat amit egyszerű, racionális érvekkel nem tudok megmagyarázni. De azt sem, hogy miért kellett napról, napra megaláznia a főnökeimnek. 

waitress_1959693i.jpg

A tanulók vs alkalmazottak harca, legalább olyan örök mint a férfiak és a nők, vagy a menny és a pokol, esetleg a jó és a gonosz csatája. Az alkalmazottak érvei között leginkább az hangzik el, hogy a tanulók bénák, leszarják az egészet, nem motiváltak és amúgyis, csináljanak meg mindent ők, míg az alkalmazott majd szép kényelmesen kimegy fizettetni, vagy ha a konyhán van, majd a tálalásnál, ráteszi a díszítést. Ezzel szemben a tanulók panaszkodnak a véget nem érő csicskáztatás miatt, az értelmetlen feladatokért, vagy éppen a lenyúlt borravalók és ösztöndíj miatt. Kinek van igaza?

Szerénynek cseppet sem nevezhető véleményem szerint egyiknek sem. Sosem felejtem el, mikor a Hajnalka Panzióban minden hétfő úgy indult, hogy a székeket fel kellett pakolni az asztalokra és felmosni az egész éttermet. Mivel a főnökség sóherebb volt mint egy skót-zsidó szerelemgyerek némi sváb beütéssel, így a felmosó rongy, egy igazi 50 éves, lyukas, szakadt, nedvszívóhatással nem rendelkező textília volt. Nem kaphattunk újat, ezzel kellett először vizesen, majd térdepelve, szárazra törölnöm az egész flasztert. A művelet körülbelül három óráig tartott, plusz fél óra kétszer mire lepakoltam az összes széket, meg visszaraktam a terítékeket. Minden kibaszott hétfő reggel, az ótvar szocreál padlót súrolva, azzal nyugtattam magam, hogy csak pár évig kell ezt csinálnom amíg itt tanuló vagyok, aztán elhúzok a gecibe és sokkal sikeresebb és jobb helyeken fogom átadni magam a vendégek kénye-kedvének. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de kibírtam. Ez a fajta hozzáállás, a sorkatonaságon volt jellemző, ahol ami szögletes azt gurítják, ami kerek meg viszik, de ép ésszel soha nem tudtam felfogni, hogy miért jó közel négy órán keresztül szopatni a tanulógyereket, ahelyett, hogy vennének egy 5ezer forintos felmosófejet, hozzá illő kicsavarós vödörrel. Aki pedig azt mondja, hogy ez kellett ahhoz, hogy ilyen kitartó legyek az életben, az szimplán kapja be, mert a kitartás nem a direkt értelmetlen szopatással arányosan növekszik. De elkalandoztam.

Konyhán a szakácstanulók rendszerint krumplit pucolnak, mosogatnak, dzsuváznak, nem kerülnek az igazi szakácsmunka közelébe. Persze aztán megtanítják őket, panírozni, palacsintát sütni, meg azt, hogy hogyan lehet újrahasznosítani a fél éves, széndarabokkal teli olajat. Arra viszont kurvára nem, hogy az ízek, hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogy a kelttészta miért kel, vagy épp mitől nem. Nem tanítják meg őket arra, hogy a steak miért is medium rare, maximum a színét, de az analógiájáról fogalma sincs, a legtöbb frissen graduátnak. A placcon se jobb a helyzet, a felszolgálótanulók örülnek, ha a 4. év végére, magabiztosan visznek ki 4 tányért, és egy fullramegpakolt tálcát, de kurvára nem tudják, hogy először a társaság legidősebb hölgytagjának, majd hölgyeknek, majd férfiaknak kor szerinti csökkenő sorrendben szolgáljuk fel az italokat. Apróság, de kurvára felbasz, ha elviszek valami ribancot kávézni és a kiérkező felszolgáló először nekem teszi le a kért italt. Hát baszódjon már meg és tisztelje meg a hölgyet azzal, hogy ő kapja először a láttét. Olyanok, hogy angol felszolgálás, kasírozás, dekantálás olyan dolgok, amiket a a felszolgálótanulók maximum szakkönyvekben látnak, ajánlani nem tudnak, max akkor ha a szakács szólt nekik, hogy kurvára rohad már a hal a hűtő alján, úgyhogy azt ajánld. Persze utána meg csodálkozik a számlával kiérkező alkalmazott, hogy borravaló kurvára nincs, de hát át kéne gondolni, hogy a tanuló az ingyenmunka, vagy felelősség. Szerintem az utóbbi. 

Szó se róla, a jelen fiatal generáció demotívált. Amikor beérnek az étterembe dolgozni, mást se látnak, csak a léha szakácsot, aki baszik az egészre és felsúroltatja velük az egész kibaszott konyhát, placcot, meg pucoltatja a krumplit óraszám. Az alkalmazottak is demotiváltak, mert szar fizetésért cserébe 16 órát güriznek és kurvára nincs se hangulatuk még tanítani is. 

DE! 

Ez a harc akkor érne véget, ha az alkalmazottak nyitnának és a tanulókat felelősségnek éreznék, tanítanák őket, hiszen pár évig értékes segítségük lehet. A tanulók pedig elfogadnák, hogy ők tanulók, nem teljesértékű alkalmazottak, más szabályok és más munkák vonatkoznak rájuk. Szóval ha alkalmazott vagy és van tanulód, tanítsd, légy vele őszinte, mutasd meg neki, hogy mi mire való, és miért jó, vagy rossz, neveld hiszen a te munkádat is az ővé alapján fogják megítélni. Ha pedig tanuló vagy, akkor légy alázatos, azok akik feletted dolgoznak jóval tapasztaltabbak nálad, sok értékes dolgot tanulhatsz tőlük amivel sok pénzt kereshetsz. Legyetek már normálisak basszátok meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr67700992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Veronika 2015.08.12. 21:25:02

Ez hála égnek nem mindenhol van igy.Amikor én tanuló voltam tanitottak rendesen, segitettek hogy szolgáljam ki helyesen az embereket.Megtanitottak mindenre(az angol felszolgálástól elkezdve mindenre!) vettem részt nagy 400 fős rendezvényeken is illetve lagzikon is.Az ösztöndijamat is kifizették mindig,tény hogy nagyon sok helyen bunkóznak a diákokkal illetve nem adnak nekik egy fityinget sem, pedig tényleg sokat melóznak.

Mr.Verucska 2015.08.18. 11:49:52

immmmádtam a tanuló időszakomat, 4 pincér faszi meg én kis tanulócsaj :D de azóta is járok oda beugrózni ha van valami, mindenre megtanítottak, imádom őket, szerencsére szinte egyből egyenrangú munkatárs voltam. szerencse dolga kifogni egy jó helyet.

Mr.Verucska 2015.08.18. 11:52:31

"ha elviszek valami ribancot kávézni" :D :D :D :D :D annyira fasz vagy Szerda Úr :D

Gergej Gergely 2015.12.30. 17:26:24

Tudod, azért egy valamire minden tanulót megtanítanak: hogy ne várjon csodát a vendéglátástól.
Nem lehet elég korán a fejébe verni valakinek, hogy ez az egyik, ha nem a legundorítóbb szakma.
Bár bocs, van ami még ennél is trébb, kórházi ápolónak lenni. Mert akkor még a nagypapát is ki
kell vakarni a szarból. És a húgyból.
Utána viszont tuti mi jövünk, pincérek és szakácsok. Ha templomba járnék, -de nem járok-
mindennap azért fohászkodnék, hogy ne ezt keljen csinálnom. Karácsonykor, szilveszterkor, éjfékor,
hajnali kettőkor, vasárnap. Amikor mindenki a faszát veri, éttermekbe járnak nagyképűsködni, én
akkor rendszerint dolgozom. Étteremben. Nehéz felfogni, hogy süllyedhettem ennyire mélyre.
Sok cimbimnek rendes állása van. Egyáltalán nem megeröltető, plusz még jobban is keresnek vele.
Amikor eszembe jutnak eme gondolatok, rendszerint úgy érzem, nem jött be az élet.
Pedig annó pozitívan álltam hozzá. Volt jó kis gyakorlati helyem. Jó szar. Minden áldott nap azt vártam,
mikor lesz vége. Fasza 4 csillagos szálloda. Tartotta bennem a reményt, hogy ha végr, pénzért fogog dolgozni. Elkezdtem, pár évig minden király volt, aztán kezdtem érezni: fásulok. Elmetem máshova dolgozni, ugyanaz a szar. Átmentem a placcra felszolgálónak. Pár évig elvoltam. Nem szerettem, de nem rágtam magam. Pénzt is kerestem. De, és most jön a de:
Az elmúlt 4-5 évben kegyetlenül megutáltam. Nem magam miatt, nem én tehetek róla. Egyszerűen kibasztott köcsögök lettek az úgynevezett vendégek. Ezek a birka barom állatok. Na meg a főnökök. Olyan szinten sóher lett az összes, akit ismerek, először azt hittem, eg más világba csöppentem, vagy tán álmodom.
És a kollégák? Egy se' normális. Hiába vagyok emberekkel körülvéve, magányos vagyok.
Napi átlag 20 ember halálát kívánom, őszintén, de nem csak úgy szimplán; fájdamas, hosszú halált kívánok nekik, hogy szenvedjenek annyit, hogy belegebedjenek.
Üdv: egy őszinte pincér