Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

A tankonyha..< első rész..

2012. április 13. - Szerda Úr

Reggel hét óra van, ami azt jelenti, hogy pár percen belül megérkezik Döme osztálytársam. Azzal az ezüstszínű A4 audival fog jönni, amit tavaly kapott év végén, mert nem húzták meg semmiből. Míg begurul a parkolóba, ellenőrzöm gyorsan az órarendemet és örömmel konstatálom, hogy ma egész nap a tankonyhában leszünk. Pár perc elteltével, Döme meg is érkezik, két további osztálytársam társaságában int, hogy üljek be mellé, majd kézfogás, elindulunk az iskola irányába. Te bazmeg! Szakította meg a csendet Peti, tegnap gyakorlaton halálra szopatott, az a köcsög felszolgáló! Ez se tudom honnan szerezte, a papírjait, mert richtig bazmeg, rizsát akar ajánlani a marhapörkölthöz. Azt még engem baszogat, hogy hogyan tartsam a tányérokat. Én el tudok vinni bazmeg hatot, akár nyolcat is ha felszívom magam, ez meg három-néggyel szériázik. A tanulócsajok meg majd elolvadnak, ha hozzájuk szól, pedig egy büdös görény, csak éppen ő már kilopott annyit, hogy vegyen egy bmw-t. Köcsög ez én mondom.  Mindannyian helyeslően bólogatunk, miközben a buszra váró tömeget stíröljük és röhögünk, azon a szerencsétlen idiótán, aki a kétszáz tonnájára felhúzott valami cicanaciféleséget. Még szerencse, hogy divat a kiszaggatott nadrág, neki ugyanis ezt nem kellett a boltba megvásárolnia, neméppen szerény testének segítségével sikerült ugyanis divatossá tenni, az olcsó leggingset. De ez még hagyján lenne, ha a fekete saru alá nem venne fel, zöld garfieldos zoknit, pedig már két hónapja ezen röhög a suli. Mindegy is, mi fiúk vagyunk, elég csak seggeket, meg csöcsöket stírölnünk, javasolja Döme, amiben az autó utasai egyetértettek és visszakanyarodtunk a gyakorlaton töltött sztorikhoz. Engem bazmeg meg azért szopat a főnök, mert sehogysem sikerült megdugnia a tanulócsajokat. Aztán nekem meg mindig elmesélik, hogy fogdossa őket, meg mindig utánuk megy az öltözőbe, hogy hátha valami lesz, de a csajok elhajtják. Aztán érted, egy suliba járunk, egy korosztály vagyunk, kivel beszélgessenek, ha nincs vendég? Perszehogy velem. 

Mennyi idő van? Törte meg a sztorit Balogh. Tudtátok, hogy a gyakszatanárnak, az anikónak, nincs papírja arról amit csinál? Nem? Hát jól figyeljetek, ez a nő ez valamikor ugyanazt tanulta mint most mi, aztán valahogy összekefélt a suli oktatásvezetőjével, aztán az a vége, hogy most itt van és ő tanítja a diákokat. Onnan tudom, hogy a nővérem Szombathelyre jár a berzsenyibe levelezőn, aztán kiderült, hogy szaktársak. Most tanulja csak, szóval érted legálisan nem is lehetne itt. Nembaszlak, komolyan! Anyámra esküszöm. De figyi, ez kényes téma ne nagyon dumáljunk róla senkinek, fasznak hiányzik mégegy beszélgetés az igazgatóiban.

Közben az A4-es szép lassan begurult a suli parkolójába, ahol a tehetősebb tanárok, egy egy komolyabb fabiával, vagy éppen szebb citroennel álltak, a diákok között meg a legelterjedtebb, a régi rendőr astra volt, aztán sok lada, meg kispolák is helyet foglalt még, Döme így érezte igazán jól magát, hogy kitűnhetett a többiek közül. Mondjuk egyszer a kőműves tanulók púrhabot fújtak a kipufogójába, hogy megszivassák a gazdag nagyképű cigányt, csak azzal nem számoltak, hogy Döme a suli harmadik szintjén található fiúkolesz legkeményebb arcaival, jó viszonyt ápolt, így az ő közvetett segítségükkel a tettesek is meglettek és a vendetta sem maradt el, továbbá aznap Döme büszkén hajtott haza, hogy nézd apa, szereztem vacsiúj, gyári kipufogót! Nem mondom, hogy szép dolog volt, de ez is tanulságos történet, mert ha már baszogatod az erősebbet, legalább tedd úgy, hogy ne derüljön ki, hogy te voltál.

Szépen lassan becammogtunk a tankonyhára, ahol annak rendje módja szerint átöltöztünk, majd felsorakoztunk a szocreál épületben. Máma a mártásokról fogunk tanulni, jelentette be anikó, aztán ha végzünk, akk'ó rátérünk még a szousszokra is. Majd amikor a hollandi mártás R betűjénél tartott, beérkezett Vivien is, aki éppen az összekócolt haját igazgatta, őt követte Balogh, aki pedig sliccét. Anikó tudta, hogy mi folyik odabenn, de nem akart vele foglalkozni, a sulinak így is sok tanára faragott rá arra, hogy megpróbálta megnevelni a csemetéket. Minél inkább nem vesz tudomást róla, annál nyugodtabban tud tanítani, ráadásul így a gyerekek kezdetleges szimpátiája sem fog utálatba hajlani, ami azért nem egy utolsó tényező egy késekkel és hentesbárdokkal teli osztályteremben. Üljetek le gyorsan és másoljátok majd át amit a többiek leírtak, sürgeti a két késveérkezőt a tanci, majd a karancs tűzhelyek mellé lép, ahol egy valaha zománcos fazékban megpróbálja prezentálni a már említett mártás elkészítési folyamatát. Persze ahogy a mártás készült, nem maradhat el, néhány disznó humor sem a fiúk részéről, így a "Vivien, ezt nem te köpted vissza?" vagy a "bázzeg, hollandigeci" beszólások, szinte meg sem törték anikó nyugodt koncentrációját, miközben erőteljesen kavargatta a készülő mártást, annak reményében, hogy a kopott zománc és a szar gáztűzhely miatt, a cucc oda ne kapjon.

Persze azért az lányokat meg a fiúkat érdekelte a főzés, ha másért nem, a fiúk kis szkillt, próbáltak felszedni, hogy egy esetleges csajnak majd imponálni tudjanak, a csajok pedig elvárásból figyeltek oda, legtöbbjüknek idősebb pasija folyamatosan azzal piszkálta őket, hogy mekkora kurvák, hogy egy rántottát se tudnak összedobni, így azért kénytelen kelletlen, a társaság megtanulta a főzés alapjait, nem volt gond a kelt tésztával, a kevert tésztával, de még szuflét is csináltunk, ami azért nem szar. Persze már akkor is mint amúgy az utolsó két évben a vizsgára készültünk, aminek tételei abból állnak, hogy egy adott ételt el kell készítenünk, majd azt szakszerűen fel kell szolgálnunk és a maradékot el kell csomagolnunk egy fehér vagy egy vörösbor társaságában. Nem tűnik nehéznek mi?

Persze a Viviendugások így év vége felé, kezdtek kihalni, senkit nem érdekelt már a gyakorlat sem és bár azért a receptek nagy részét nem egyszerű elfelejteni, egyre közeledtünk az ominózus vizsgához, aminek napja előtt forródrótként üzemelő msn kapcsolatok égtek a sok, omg, help, wtf felkiáltásoktól.

Pedig ott állunk éppen, mint egy sor remegő fasz, a tankonyha ósdi szocreál falai között, éppen undorító nájlonzakó van mindannyiunkon, amit kötelező volt ballagásra megvenni, mert a suli leszerződött egy helyi öltönyboltossal, aki mellesleg az igazgatóság egy közeli jóbarátja, így a 18.800 forintért vásárolt gagyi, halszálkás félreszabott zakókban ott kellett szobrozni és várni arra, hogy a vizsgaelnökök megérkezzenek és mi kihúzhassuk a felvágott papírfecnik közül azt ami majd eldönti, hogy átmegyünk a vizsgán vagy sem...

Gondolom a végkifejletet kitaláljátok, de az odáig vezető egy óra rendkívül szórakoztató volt, így egy kis játékra invitállak titeket, találjátok ki mi szerepelt az én papírfecnimen. Segítségül megadom a betűk számát amolyan akasztófa módra, illetve még egy kicsit segítek. Ha kitaláljátok elmesélem a vizsga folyamatát!

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ S    H _ _ _ _    _ _ _ _ _ _ _ _ S

Tehát a játékszabályok a következőek, kommentbe lehet beírni megfejtést, annyit amennyi jólesik, amint látható az étel, három szóból áll, az első 12, a második 5, a harmadik 9 betűből áll, amiből három meg is van adva segítségnek.

A helyes megfejtő ajándékot nyer, férfi esetén Vivien, hölgy esetén Döme telefonszámát...
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr224408994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b.wayne 2012.04.13. 15:33:19

cs sz stb. egy vonalnak számít?

b.wayne 2012.04.13. 15:35:32

valamilyen hideg meggyleves, tejszínhabos (ez nem jön ki :D) tejszínhabbal

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2012.04.13. 15:37:47

@b.wayne:

nem, egy betű egy vonal, egy sz vagy cs az két vonalka

teddyde 2012.04.13. 15:45:27

Azaz, tejszínhabos hideg megy(!)leves, kis elírással

teddyde 2012.04.13. 15:49:25

tejszínhabos halas bormártás

Skodakék Fábia 2012.04.13. 15:51:38

@teddyde: neked nagyon puncihiányod lehet...

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2012.04.13. 15:53:34

nincs benne se tejszínhab, se hal, se leves :)

vincere 2012.04.13. 16:00:11

középső szó húsos?

Rafkóblog 2012.04.13. 17:15:31

Valami raguleves? Amugy kitalalhato, kikovetkeztetheto? Vagy csak tippelni tudunk?

Rafkóblog 2012.04.13. 17:16:42

Csirkemelles husos raguleves?

Rafkóblog 2012.04.13. 17:33:01

Medvehagymas husos raguleves

Rafkóblog 2012.04.13. 17:42:31

A kozepso szonak atvitt ertelemben van koze a tiborblog legutobbi temajahoz? :) kicsit segithetnel :)

Rafkóblog 2012.04.13. 17:49:44

@Szerda Úr: Akkor azt tudom, de a ket szelso szo ... Utmutatas nelkul kemeny. (Hogy kitalaltam h olvasod azt a blogot...) :P

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2012.04.13. 17:54:37

@Rafkóblog: hát sokat linkeltem őket, meg ilyenek, szál tudható :) annyit elarulok, h a két szelsoben van három E betű,de h melyikbe mennyi és hol azt már nem arulom el :)

D4M13N 2012.04.13. 17:55:08

hohóó nem.
első szó Vegetáriánus hideg valamiakármiess

D4M13N 2012.04.13. 17:56:56

Vegetáriánus hideg "négy betűs zöldség"leves

Rafkóblog 2012.04.13. 18:07:41

@Szerda Úr: Sztem az elsoben van ketto e, a harmadikban meg ezek szerint egy, de csak tipp...

Rafkóblog 2012.04.13. 18:08:23

@D4M13N: Mar megmondta h se nem hideg, se nem leves...

D4M13N 2012.04.13. 18:11:35

@Rafkóblog:
nyugavér,nem vivi számára megyek,csupán találgatok.De átadom ;)

D4M13N 2012.04.13. 18:13:37

@Rafkóblog: ÉS hideg lehet,az nem lett kilőve.

D4M13N 2012.04.13. 18:16:45

vagy paradicsomos az első szó
És itt megakadtam

Rafkóblog 2012.04.13. 18:22:49

@D4M13N: Akkor a Domeere? :) En sem, bar gondolom egy kesz szociologiai tanulmany lehetne a holgy :)

Rafkóblog 2012.04.13. 18:24:52

@D4M13N: Ez igaz, bocsi. A kozepso ettol fuggetlenul ne, hideg :)

D4M13N 2012.04.13. 18:24:59

@Rafkóblog:
Döme telefonszámokat kerülöm:D

Az biztos.Valszeg egy herbáriumnyi kenőcsöt elhasznált már alsó tájékon:)

D4M13N 2012.04.13. 18:27:11

@Rafkóblog:
Akkor a hűvöst le se írjam?:D
Sajna én akármennyire olvasom igazságos izomtibit, nem ugrott be mi a középső.a buziposztból kiindulva meg hát nem írom le mikre tippeltem

Rafkóblog 2012.04.13. 18:33:50

Nah jo, en ott tartok eddig: zoldfuszeres homar ... Az utolsorol gozom sincs.

Szerda! More help?

Taurusz 2012.04.13. 19:37:28

Mákos-habos halas meglepetés. :)

Farkasbab 2012.04.13. 20:40:26

tejszínhabos hideg almaleves.

nyertem?

mtultras 2012.04.13. 21:48:45

paradicsomos halas szendvics :P

mtultras 2012.04.13. 21:56:36

de lehet vegetáriános halas szendvics is, hogy a minimum három e betű meglegyen benne (a tartósítókat nem számolva)

rowi 2012.04.13. 21:59:35

kelkáposztás lesz az első

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.13. 22:29:35

Óhh, bzmeg, mindig tudtam, hogy rosszul választottam középiskolát.Elektrós suli helyett mentem volna inkább én is szakácsnak, vagy óvónőnek... (férfi létemre...).Ez utóbbi helyen valszeg fényesre ..pták volna a ...om. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.04.13. 22:33:18

Ja, a pénzértmindent bloggal mi lett?Addig addig halogattam az elolvasását , hogy törölve lett...
Szerda úr, te voltál a lottónyertes?

Arc' 2012.04.13. 22:51:26

tepertőkrémes hideg szendvics? :-)

Arc' 2012.04.13. 22:53:20

ja, bocs elszámoltam az első szót... :-)))))

angyalheverés 2012.04.13. 23:27:35

vöröshagymás hamis csirkehús...vereshagymás, bocs... ;)

angyalheverés 2012.04.13. 23:30:35

medvehagymás hájas/hamis csirkehús?? ... ez egyre rosszabb..

29 Palms 2012.04.14. 00:12:03

De a poszt elejéből lehet asszociálni, hogy az utolsó szó tejmártás. Vagy besamel, ha így ismerősebb. De milyen???

Medvehagymás hideg tejmártás? :)

angyalheverés 2012.04.14. 01:00:09

'örtepálinkás habos tejberizs

rowi 2012.04.14. 07:37:28

vöröshagymás hamis babgulyás

rowi 2012.04.14. 07:40:27

ja hogy e betűk...na mind1

angyalheverés 2012.04.14. 15:54:42

almalekváros habos tejberizs?
help!

micsoda? 2012.04.14. 18:57:17

Nem tudom, gőzöm sincs ennyi jó ötlet mellett. Szerintem egy csomó ételkülönlegesség születésének vagyunk tanúi. Lesz ebből még étlapon "választék", meglátjátok:DDD

niches 2012.04.14. 19:06:41

szakadok meg a röhögéstől a sok hülye ételnevet olvasva :D

Neton 2012.04.14. 21:13:35

Na itt a megoldás: Rácponty tejföllel. :)

Rafkóblog 2012.04.14. 21:29:09

ződfűszerös homarat igenis óvastam a netön :)
de mi lehet a vége?? ...

PresszósVera 2012.04.14. 21:34:14

@Taurusz: :DDDDDDDDDDDDD baasszddmeeeg!!!!

angyalheverés 2012.04.14. 22:51:05

@Rafkóblog: clafoutis? :D (most találtam: tejes pite)

Rafkóblog 2012.04.15. 11:44:09

@angyalheverés: Gondolod egy vendeglatoipari szakkozepben ennyire belementek volna??? :)

Starway 2012.04.15. 15:14:22

valamilyenes halas bormártás sztem

Starway 2012.04.15. 15:18:06

@Starway: oops nem halas a kaja, es nincs e betu a bormartasban

kovacsattis 2012.04.17. 11:45:09

Bazsalikomos hideg húsmártás. Kijön :)
süti beállítások módosítása