Szíveslátás, vendéghányás...

2017.feb.02.
Írta: Szerda Úr 9 komment

Demy King a tetoválómesterek "királya"

Ha hiszitek ha nem, volt idő mikor az állatvédelem számomra olyan napi rutin volt, mint a reggeli kávé-cigi-unicum kombó. Ebben az időben, egész konkrétan a Tetovált Állatmentők Egyesület színeiben igyekeztem segíteni a bajba jutott vagy felelőtlenül tartott állatokon. Aki picit is képben van a Magyar állatmentéssel, attól azt szeretném kérni, hogy ne ítélkezzen, lelkes idealistaként az emberben csak a segíteni akarás célja lebeg. Aki nincs képben azoknak magyarázatul az előző mondatra; a Magyar állatmentés kusza, az egyesületek egymásnak farkasai, belső viszályok, ellentétek, marakodás jellemzi.

demykingclk.jpg

Amiért írok, az egy komoly ügy, az elmúlt napokban mind az állatmentő, mind a tetováló közösséget felkorbácsolta Demy King, továbbiakban csak King személye. 

Who the fuck is King?

 

Demkó Tibor alias Demy King, néhány évvel ezelőtt robbant be a köztudatba. Azzal szerzett kétes hírnevet, hogy nagy múltú tetoválómestere átadta neki a feketevövet, s innen már ő a király. Tette mindezt hatalmas egóval, posztjai a önfényezésre épültek, amelyet ha jellemeznem kéne, akkor a Magyar alja hip-hop szemétdombjának koronázatlan királyával, Mr. Bustával, egy kevés korai Ed Hardy utánzattal és egy reality trash celeb által bezárt háromszöget mondanék. Ezzel még nem is lenne baj, sok suttyó tajparaszt van, akik jó művészek, de itt jön képbe a második bibi, King nem művész. Tetoválni, bár tetovál, de attól mert a móriczka tud festeni, még nem lesz festő. Pedig móriczka a vízfestékkel együtt is közelebb áll a művészethez, mert míg arra legalább rá lehet húzni azt, hogy abstract összefolyós, addig King művei az óvodai pálcikaemberes stílust véli felidézni, mindezt a lehető legkevesebb igényességgel. De minek is beszélek, nézzétek meg magatok. (A képek után a cikk folytatódik.)

16473817_1831274740487124_5565945381744545494_n.png

16472977_1831453487135916_7442725402672271226_n.png

16427299_1831708937110371_749560030687017349_n.png

16406467_1831469240467674_620805135188966259_n.jpg

16387877_1831347463813185_6684180947360574983_n.png

16387443_1831447890469809_3942824086076721225_n.png

16299390_1831580780456520_4571495142612767834_n.png

 

Ezek a képeket elnézve joggal teheti fel a kérdést az ember, hogy ki a fasz az aki, elmegy ehhez a tehetségtelen surmóhoz, hogy egy életre magára varrasson bármit is. A kérdés költői, a választ érdemes a szerényebb körülmények között élő falvak, bustaimádói között keresni. 

Oké, nem tud tetoválni, a börtöntetkóknak is meg van a maga felvevőpiaca, valamiért mostanában divat úgy kinézni, mint a 80-as évek thrillerfilmek, kezdő latin-amerikai bűnözőinek, de amikor ez egy nem is feltétlen olcsó szolgáltatással párosul ott valami baj van. 

Mitől lett King ekkora "király"?

 

Kezdetben vásárolt facebook követőkkel. Ha valakinek sok követője van, azt valamiért hitelesnek gondoljuk. Erre épített a King, s kamu nyereményjátékokat hirdetve megkezdte hódító pályafutását. A néhánytízezer követővel rendelkező oldal, egy ekkora országban igen hiteles táptalajnak tűnik, így az egyszeri, olcsón tetováltatni akaró ember simán elhihette, hogy itt bizony minőségi munka folyik. Van a dolognak egy másik szegmense, ez pedig a már említett Busta stílus. Bocs, hogy ezzel példálózok, de ennél jobban tényleg nem lehet leírni a jelenséget. A lényeg az, hogy van egy agyontetovált állat, aki osztja az észt, hatalmas egóval, oldalán egy méretes csöccsel rendelkező, szintén szétvarrt csajjal, s lazán, fiatalosan beszélgetnek videókban, később élő adásban mindenről. Kár abban a hitben élni, hogy Magyarországon csak a Liszt Ferenc téri bisztrók vannak teli élettel, meg az Dohány és Király út által közrefogott szakasz virágzik. Az ország egy kevésbé szerencsés szeglete, nem a designercuccok, prémiumfesztiválok és vip bejáratokal tarkított tengelyen mozog, s ez a réteg igen fogékony a nagyvárosinak tűnő, sokat látott, vagy legalábbis annak tűnő, de mégis kasztbeli hiteles(nek tűnő :D) figurákra. Valamennyi szubkultúra kitermelte az ilyen egyedeket, a tetoválókörnek King jutott. Szóval volt ez a hitelesnek tűnő csávó, aki olcsón varr, profi mintái vannak, s akkor még nem is volt feltűnő, hogy azok, főként igazi magyar tetoválóművészek által készített tetkók, skiccek, vázlatok. Amíg a viszonylag kevés követője volt, le lehetett tolni az egészet tiltásokkal, ha esetleg valaki valamit szóvá tett, de amikor a nagyszabású nyereményakcióinak hála a rajongóbázisa elérte a közel 70ezret, ott már jóval nehezebb ezt kontrollálni. 

A nyereményjátékok úgy indultak, hogy egy lopott tetkóra ráírta, hogy a megosztók között iksz darab 5x5 cm-es ingyenes tetkót sorsol ki. Ezt előadta szinte naponta. A kis tinik meg osztották mintha muszáj lenne, s végül szinte teljes kultusz alakult ki a király körül. Ez inger dolga, mert valamiért emberek ugyanúgy odavannak Bustáért, mint a Children of Distance-ért, sőt állítólag régen Zámbó Jimmy-t is szerették. Ezt nem tisztem megítélni, de az, hogy a személyi kultusz olyan méreteket ölt, hogy már a szarabbnál szarabb tetkók sem szúrnak szemet senkinek, az tényleg gáz. A vicc az, hogy a szétvarrt ótvar ribanca úgy osztja mellette az észt, mintha tényleg valaki lenne.

Who the Fuck is Queen?

 

Ezt egyszerűbb, ha linkelem. 

 

 

Amúgy meg lehet nézni, hogy a King mit varrt a ludvnyája sunájára, ismételten csak azt tudom mondani, hogy gusztus dolga, de nekem erre így, egy levél viagrától sem állna fel. 

16299121_1829400944007837_8318066358728921682_n.png

 

Honnan indult ki a balhé?

 

King megkereste a Tetovált Állatmentőket, hogy szívesen adakozna. Meg is hirdette, hogy Augusztus 5.-7.-ig a teljes bevétel az egyesületé lesz. Ez természetesen megjelölt poszt volt, azaz az említett egyesület valamennyi követője is láthatta. A pénzből természetesen semennyi nem érkezett meg az egyesülethez, ami azért cink, mert sokan közvetlen a királynak juttattak el pénzt jótékony hiszemben. Ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy az időzőjeles művész közben megígérte Perédi Gergelynek a Tetovált Állatmentők Egyesület elnökének, hogy egy gyógyíthatatlan beteg kislány szobáját kifesti hercegnősre. Gergely hónapokon keresztül próbálta az ígéretet behajtani, magához képest is igen szép szóval, de ez nem vezetett sikerre. Amikor az állatmentő elnök ténylegesen cikinek érezte, hogy önhibáján kívül nem képes az ígéretét betartani a kislánynak, oda nyúlt ahova a kezdetekkor kellett volna; a nyilvánossághoz. Kirakta az összes beszélgetést az egyesület facebookjára majd várt. 

15665897_1272670679445889_2204710601082229291_n.jpg

 

Hol tart most a balhé?

 

Tegnap (2017.02.01.) a reset.hu lehozott egy cikket, kitálalva a szélhámos valamennyi mocsokságát. A lavina elindult, s azóta a Király törölte a a művészi facebook oldalát, a privátját, ahogy tette ezt a ribanca is. 

Első cikk - Reset.hu

Második cikk - deadlenskult.hu

Harmadik cikk - Reset.hu

Mivel a király keze által megbecstelenített bőr szinte számolatlan, elindult a frappáns Demi Fyng oldal, ahol eleinte a sértettek tálaltak ki.

A jelenségre sosem látott összefogás alakult a Magyar Tetoválóközösségben, stúdiók hatalmas kedvezménnyel javítják, takarják a király keze művét. Hogy száradt volna jó forró aranyba. 

S bár én még sose reklámoztam semmit, de ha igényes tetkót akartok, akkor a Perfect Chaos Tattoo, ahol nem kisebb mesterek vannak, mint Oravecz Szabolcs, Szabó Adrián és Nyeste Lehel (hozzá nem találtam instagramot, szal így járt). Nekem az összes tetkómat ők csinálták és odabasz. Persze ha az ő stílusuk nem tetszik, akkor a Magyar Tetoválók Szövetsége iránymutatást nyújthat a megbízható stúdiók irányába. A lényeg, hogy ne féljetek egy kicsit többet fizetni érte, itthon rengeteg jó szakember van, bátran állíthatom, hogy a világ élvonalában vagyunk, ne hagyjuk egy ilyen senkiházi, surmó paraszt miatt elrontani a hírünket. 

 


A Király önarcképe... 

16174948_1829241307357134_6942728534995217551_n.png

balatoni vendéglátás és önkormányzatok kapcsolata - avagy az ibolya történet

Van egy rokonom, akit a családfám komplexitása miatt nem tudok bepozicionálni. A lényeg, hogy Ibolyának hívják, de maradjunk az Ibinél. Nemrég ünnepelte a 60. születésnapját, s életének nagy részét a pult mögött töltötte. Rengeteg érdekeltsége volt, bár mára mindentől megszabadult, tele van sztorikkal amiket volt szíves elmesélni nekem. 

89700.jpgforrás: fortepan.hu orig: URBÁN TAMÁS

Persze ez az egész nem csak azért érdekes, mert egy újabb egyszerre nevetős-kiakadós poszt-saga jön, hanem mert Ibi a teljes bizniszt az önkormányzatokkal való jó kapcsolatra építette. Lehet rá mondani, hogy köcsög vagy csak azt, hogy élelmes. Majd ti eldöntitek.

Ibi az úr 1977. esztendejében, megnyitotta az első éttermét, ami hogyhogy nem alig egy komolyabb köpésre volt Gyula éttermétől, ahol én is dolgoztam. Volt szó arról, hogy nála dolgozzak, de azzal hűtött le, hogy nem lenne jó nekem, rokongyerekként nem engedhet meg nekem kivételezést, s egy húszfős személyzet mellett ez még így is hátrány. Arról viszont akkor kevés szó esett, hogy hogyan és milyen körülmények között sikerült tökélyre fejleszteni egy hatalmas birodalmat. 

A balatonparti településekről érdemes tudni, hogy viszonylag szilárd politikai vezetés jellemzi. A kisebb falvak a lakosságszámnak megfelelően, rendkívül alacsony fővel bíró közgyűléssel rendelkeznek, így egy döntést keresztülvinni jóval egyszerűbb mint máshol. Az alacsony lakosságszámra viszont bőségesen jut pénz, ugyanis az üdülni vágyók rengeteg lóvét hagynak ott. Ibi viszonylag időben jött rá, hogy az akkor épp csúcskorszakát élő balatoni vendéglátást egyre többen fogják éleseszűen kiaknázni, s gyorsan meggyőzte az akkori tanácsot, hogy foglalják rendeletbe azt, hogy ki lehet vendéglátó és ki nem, így viszonylag hamar felosztották a falut, s béke volt a máshol egymással vérre menő csatákat vívó éttermek között. 

Persze ez működött addig, amíg a Balaton nagyon ment, alig volt szüksége Ibinek tíz évre, hogy egy három egységgel rendelkező franchise tulajdonosa legyen, pedig akkor még a szót sem ismerte. Volt egy étterme az egyik kempingben (abban a faluban akkor 4 kemping is működött), volt egy lángossütője az egyik strandon, a másikon pedig egy pecsenyézője. Az üzletek maguktól is termelték a pénzt, de az igazi minicserkó, a képzeletbeli sütemény, csodás tejszínhabján az volt, hogy Ibi borzasztóan ügyesen forgatta az árukészletét. A fő szempont az volt, hogy a kempinges étteremben fullos legyen minden, mert oda visszatérő vendégek járnak, így ott mindig fullos kaják mentek. A már picit megült olaj, megmaradt liszt, darab sajtok és bármi ami lángoshoz felhasználható, de maradék az értelemszerűen ment át a lángososhoz, a többi meg a pecsenyéshez. Ki volt ez találva, mert minden nap ment az utóbbiban a napi ajánlat korrekt áron, ami persze az étteremben nem eladható maradék. Ibolya gyakorlati példával is előállt, hogy könnyebben prezentálhassam az egészet; az étteremben a legjobb kaja került 150 forintba, az átlag ételek 100 forintba, de sertéspörköltet galuskával, lehetett kapni 85 forintért is. Ezzel szemben egy lángos került 50 forintba, egy 20 dekás kolbász szintén 50 forintba, míg a maradékból készített napi ajánlat minden esetben 70 forint volt, ami lehetett bácskai rizses hústól kezdve, brassói, vagy bármi olyan étel amely a megmaradt gyüszmeteg húsokból elkészíthető volt. 

Az i-re a pontot az akkor még szárnyait bontogató jégkásával és kiwiszörppel tette fel, amelyet aranyáron mért, de valamiért akkor meg volt érte gajdulva mindenki. A strandon egy jégkása gép mellé, két eladó kislányt kellett állítani, mert húsz méteres sornál max jégverés esetén voltak kevesebben. Pedig ritka pronyó koktélból keverte az alapanyagot egy külön erre a célra fenntartott erős karú fiú, ugyanis egy tíz literes adagba, három kiló cukor, tíz evőkanál citromsav és 1,5 deciliter koncentrált szörp került, amelyet fakanállal 7 liter vízzel kellett olvadásig keverni. Mivel a jürgenek ezidőtájt már szorgosan látogatták hazánkat, s náluk az alapkiszerelés a fél liter volt, így a gép folyton járt, az utántöltést pedig biztosítani kellett. Ibi szerint maga a gép nem volt olcsó, de már első héten bőségesen visszahozta az árát, s mindhárom ezzel foglalatoskodó dolgozó, egész nyári bérét. 

Ibi legalább akkora fillérbaszó mint Gyula, s ezzel ő is tisztában volt, így szüksége volt arra, hogy a dolgozók ne nagyon vágják le, hogy mennyit szakít egy-egy üzleten, s ehhez tökéletes szisztémája volt. Először is sosem helyiekkel dolgoztatott, hanem más városokból importált fiatalokkal, akik kellően tapasztalatlanok még (ezt érdemes megjegyezni, erről még lesz szó), s nincs köztük ismeretség. A más-más helyen dolgozókat, gondosan elszeparálta egymástól már a lakhatás során is, nem volt ritka, hogy a például jégkását keverő fiú nem is találkozott az azt eladó lányokkal, így mindenféle zendülés eleve kizárt volt, hiszen a lányok nem voltak tisztában az eladott fagyos ital beszerzési árával, így nyugodt szívvel árulták a 15 forintos fél literes jégkását. Itt érdemes egy pici fejszámolást végezni, hogy a három kiló cukor, citromsav és alig két deci koncentrált szörp beszerzési ári, amiből 10 liter készült alig érte el, egy eladott és leadózott fél literes jégkása árát. Az előállítási árhoz ha hozzávesszük az áramot, a szállítást és a dolgozók bérét, még akkor is legalább 10 fél literes jégkása tiszta haszon. És mondanom sem kell, hogy nem egytárgyás volt a gép, hanem hat, amelybe tartályonként húsz liter fért el. Az százhúsz liter jégkása, amit minden nap legalább egyszer tölteni kellett. De ne legyünk nagyravágyóak számoljunk ki, csak egy töltést. 6 tartály, húsz literrel szorozva 120 liter, amelyet fél literenkénti értékesítéssel 3600 Forintra jött ki, akkor. (Alig írjuk az 1980-at.) És ez csak egy termék. Ha ennek csak a fele tiszta haszon, akkor kérdezzétek meg azokat akik 70-80 között dolgoztak, hogy mennyi volt a havi keresetük. 

De vissza a humánerőkoordinálásra. Mivel Ibi bevallottan spúr volt, ezért gondolhatjátok, hogy az alkalmazottakat sem fizette túl. Mivel a pincérek tisztában voltak a napi fogyasztással, így őket a borravaló igazságos 50%-ával kenyerezte le, amely minden nap kiosztásra került azzal a feltétellel, hogy a szakácsok nem tudhatják meg. Ha megtudják és lázadoznak, akkor jobb esetben ugrik a borravaló, rosszabb esetben az egész placcon dolgozó csürhét cseréli. A terv bevált, Ibolya 40 éve alatt csak kétszer volt lázadás, igaz az komolyabb volt mint bármelyik állami puccs a fekete kontinensen, de erről majd később. A pincérek és a szakácsok itt is egymástól jó messze voltak elszállásolva, napi 16 óra munka után meg egyiknek sem volt kedve nagyon a másikhoz átbandukolni bandázni. 

A képlet tulajdonképpen egyszerű volt, a fő étteremben adták a jót, az ottani maradék ment a másodüzemekbe. A személyzet gondosan elszeparálva, a pincérek lefizetve a jattal. Tökéletes volt. 

Persze itt még nem volt vége, a tökéletesen körbebástyázott birodalomnak. Sokszor elsütöm azt a viccesen szánalmasan hangzó állítást, hogy a nyolcvanas években, akkor is degeszre kerested magad a balatonon, ha kiálltál népdalt énekelni némán. A vendéglősök halálra keresték magukat, de Ibi már jó előre tudta, hogy ahogy az nap egyszer lenyugszik, úgy a nyarak is véget érnek. Első dolga az volt, hogy az akkori tanács és minden egyes dolgozóját többször is megvendégelték, egyszerre és külön-külön családostól. Ez egyrészt biztos befektetés volt, mert ha valami vendégük jött, akkor biztos volt, hogy hova fognak menni, másrészt, mert tudta, hogy így előbb utóbb, ha főzni kell, az ő neve fog előkerülni, így nem restellte önteni az Unicumot a döntéshozókba számolatlanul. A gondolat bejött, ugyanis az új strandon lévő szolgáltatóhelyeket megpályáztatták, amiből hármat a véletlenek sorozatában Ibolya nyert meg, így újabb étterem nyílt, mellette palacsintázó, fagyis és egy masszásszoba is. De ez csak apró volt a hatalmas bográcsban, ugyanis pár évre rá Ibi lett a település kizárólagos vendéglős partnere, ami azt jelentette, hogy az összes falunapon, vagy falu által szervezett nagy ünnepségen az ő standjai voltak nyitva...

folytatás jön