Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

2017.dec.14.
Írta: Szerda Úr 9 komment

Minden zsaru rohadék

Szerintem az emberben genetikusan él egyfajta lázadás a mindenkori rendszer ellen. Ez a lázadás lehet kicsi (miért nem támogatják jobban az én falumat, vagy éppen gazdasági osztályomat), lehet gyermeki (fuck police, punks not dead, békejel és hippik) és lehet radikális is amely teljes mértékben elutasítja a rendszert amiben él. Magamat valamivel az utolsó kettő között tudnám behatárolni, de sokakkal ellentétben nekem érveim is vannak rá. Viszont nem ez a poszt témája, hanem a rendőrök. Magyarország mint sok más tekintetben is, két táborra szakadt. Vannak a rendőrgyűlölő, őket minden téren hazaárulózó, korruptnak tartó réteg és van a mondhatni nemzeti öntudatú, aki szinte bele van buzulva a kék egyenruhába, s a végletekig elkoptatott, "ezért amerikában már lelőttek volna, több jogot a rendőröknek" emberek. A helyzetet nem segíti, hogy sem a rendőrök, sem pedig a civilek nem igazán akarják megérteni egymást, míg a rendőr a törvényadta jogokra és lehetőségekre hivatkoznak, addig a civilek a szólásszabadságba, a közösségi média azonnal ítélő erejére és persze a más emberek szimpátiájára hajtanak. Én itt is sok esetben kakukktojásnak érzem magam, mert van, hogy a tolvajnak árpádházi büntetést szánnék, van pedig, hogy a rendőrt fokoznám le a picsába, hogy soha ne mehessen emberek közé. Ami viszont bizonyos, hogy mindkét féltől több együttérzésre lenne szükség.

mp20110630_7172.jpg

Nem olyan rég a fél magyar internetet felkorbácsolta, hogy volt egy pasi aki a gyerekét várta rokkantigazolvánnyal, majd bevitték és csak másnap engedték el, stb.stb. Aztán kiderült, hogy nem is várta a gyerekét, csak gyors elugrott a gyerek igazolványával bevásárolni. Jöttek a pro-kontra érvek, nem is ismételném, mert nem lényeges. Az viszont már annál inkább, hogy ilyen esetben maga a rendőrség, illetve egykét civil vadhajtása micsoda duzzogó óvodásként képes reagálni, s egész konkrétan foghegyről odavetett, kioktató kurvaanyázó stílusban képes a maga módján helyrerakni a dolgokat. Ne felejtsük el, hogy a hírfolyamok korát éljük. Egy leírt mondatnak súlya és ereje van. Ha pedig ez egy hatósági szervtől jön, akkor az átlagember hajlamos azt gondolni, hogy az őérte van és nem pedig azért, hogy pökhendien elküldje a kurva anyjába. Persze oké, tudom visszásnak hathat, hogy pont én beszélek, aki gecit rak a vessző helyett, de míg én azon kívül, hogy úgy szívom a kólát az adóforintotokból, mintha egyenesen a fiatal Carrie Fisher (áldassék a neve) életed adó mellét szívnám, nem nagyon követek el más emberek kárára rosszat. (Max az írásommal. lol) Törvénytelenséget meg pláne. De komolyan én még a zebrán is megvárom a zöldet, időben fizetem ki az adót, nem viszek haza gémkapcsot a munkahelyemről, sőt kenőpénzt sem fogadtam el soha, pedig lenne rá lehetőségem. Továbbá azért mert az államkincstár utalja a fizetésemet egy olyan munkáért amiben egész nap csak filmeket nézek, kokainozok és idióta blogposztokat írok, nem törvényellenes, maximum csak nem etikus. 

De vissza azokra a rohadék zsarukra. Régóta fel-fel bukkan a a facebook oldalamon a Felforgatás-zsarkönyv című oldal. Sok rendőr ismerősöm van, a rohamrendőrtől, a nyomozón át az egyszerű csicskáztathatóokon át egészen az olyan komoly helyekig, amiknek a nevét sem merem leírni. Az egyik nemrég odaadta nekem ezt a könyvet én pedig elolvastam, mert alapjáraton szeretek úgy véleményt formálni, hogy megismerem az adott témát. A szürke ötven árnyalatának trilógiáját is kiolvastam, de csak azért, hogy megfelelő érvekkel tudjam szétszopatni az összes buta kisribancot akik odavannak krisztián gréjért. Nade ez a Felforgatás című könyv nem szar. Komolyan. Nyilván érezhető a szerző kiforratlansága, túlzott szenvedélye az egyenruha iránt, de ez nem feltétlen baj, mert hitelessé teszi azt. Ez a könyv kicsit zsaru reality, kicsit tényfeltáró, hogy miért szól sok újságcikk a rendőrség ellen. Sajnos nagyon is sok igazság leledzik benne ám úgy érzem, hogy pont ami ellen lázad, úgy lesz önmaga is egyfajta torzítás, elferdített tény, illetve amit számon kér az hírportálokon; szubjektív. A végére már egy erőteljes konteót is felvet, de ezzel most nem akarok foglalkozni. Ettől független a könyv tényleg olvasmányos és érdekes, de ettől még sok dologban téved. 

Életközeli élmények

Három olyan történet esett meg velem, amely elrejthetetlen foltokat hagyott a lelkemen, s ezek mind köthetőek a rendőrséghez. Az első és egyben tinédzserkoromat eléggé meghatározó élmény volt, hogy egy Vas megyei kis faluban voltam nyaralni rokonoknál, s mivel már elmúltam 14 éves, elvittek utcabálra is. 14 évesen a fiút már a család férfinak kezeli, s kaptam egy üveg sört is. De megtalált a falu bikája, s az utcafronton elkezdett ütni. Komolyan, minden előzmény nélkül. Egy húsz éves színizom gyerek, konkrétan szarrá vert egy nyüzüge tizenévest, háromszáz ember és négy rendőr előtt. A négy rendőr ismerte a srácot, csak röhögtek. A végén odamentem, hogy az anyám unokatestvérével (náluk nyaraltam), hogy feljelentést szeretnénk tenni, de a rendőrök csak röhögtek, hogy inkább takarodjunk mielőtt tőlük is kapok. Jódarabig gyűlöltem ezért a rendőrséget, de ahogy picit megkomolyodtam, elfogadtam azt a tényt, hogy 4 ember faszságáért nem kell egy egész csoportosulást utálni. Ugyanígy vagyok a rasszokkal is. Annyi afférom volt már cigányokkal, hogy egy új kuruczinfót lehetne belőle írni, még sem utálom őket, csak az adott embereket. 

A második affér a szülővárosom helyi badass rendőrével esett meg. Róla tudni kell, hogy városi legenda volt, annyira komolyan vette a hivatását, hogy még a saját anyját is megbüntette. Tanulópincér voltam, s ez a csávó mindig ott volt az étteremben, potyakávézni jött be, mert tudta, hogy a főnököm sosem kér tőle pénzt. Komolyan egy éven át, mindig minden nap kétszer jött, s emellé rendesen cigizett is, ami azért volt para, mert egyedül én dohányoztam, nekem volt cigim, ő meg leszokóban volt, legalábbis a cigivételről. Napi két-három szállal mindig lehúzott, s bár egy időben megpróbáltam kerülni, volt olyan, hogy konkrétan bement az öltözőnkbe, s kivette a kabátom zsebéből. Egy szombati napon épp ebédeltetés közben érkezett meg, kért kávét és tőlem cigit, kapott is majd elment. Aznap este, mint úgy általában én az egyik helyi western jellegű kocsmában próbáltam minél részegebbnek lenni, egyszer csak bejött a fent említett rendőr, sok társával, valami komoly razzia volt az egész városban egyszerre, s mindenkire ráparancsoltak, hogy igazolványt elő. Én nem szórakoztam, felcsaptam a pénztárcám, kiraktam magam elé, hogy ha odaér, akkor csak fel kelljen mutatnom. Oda is ért, de nem a papírjaimat kérte el, hanem úgy felkent a falra, a nyakamnál fogva, hogy majd arconhugyaztam félelmben. Megmotozott, levetette velem még a cipőt-zoknit is, drogot keresve, majd miután nem talált semmit, röhögve mondta, hogy szerencséd van Szerda Úr, nyúlok egy cigit jó? És kivette a pirosmultim felét az asztalon lévő dobozból. A többi rendőr meg ott röhögött, hogy a nyúlánk elállófülű gyerek, hogy felpréselődött a falra. 

A harmadik sztori már kicsit erősebb, s bőven túlmegy a rendőri túlkapás fogalmán. Történt ugyanis, hogy udvaroltam egy csajnak, akivel egyszer egy parkban üldögélve találkoztunk a gyerekkori cimbijével. A srác tulajdonképpen inkább a csaj bátyjának volt országos haverja, de sokat bandáztak együtt, így megvolt az ismeretség. A csaj akkoriban szakított az előző barátjával, s ez a havergyerek elkezdett nyomulni. Én szándékosan kimaradok az ilyen jellegű faszméregetésekből, szerencsére a csaj vette a lapot, s finoman csókot adott a számra, mintegy jelezvén a srácnak, hogy zsákutca van, kár próbálkozni. Ez az elősztori, kiderült, hogy a csávó rendőr. Másnap reggel szerény kis albérletemből indulván munkába, megjelent két rendőr a panelház bejáratánál, hogy jó reggel Szerda Úr, igazoljam magam és pakoljam ki a zsebeimet, ruházatátvizsgálás jön. Kérdezem az igazoltatás célját, azt mondják, hogy kábítószert keresnek. Röhögtem, keressenek. Átvizsgáltak, mehetek. Másnap ugyanez játszódik le. Harmadnap ugyanaz. Negyedik nap szóltam nekik, hogy jöjjenek fel, főzök egy kávét felőlem át is túrhatják a lakást, de összerejszolt zoknikon kívül más kábító hatású anyagot nem fognak találni. Erre már jött a fölényeskedés, hogy én csak ne mondjam meg, mit tehetnek és mit nem. A napi szintű kontroll megszűnt, helyette random igazoltattak az utcán. Egy idő után ez kezdett rémkínos lenni, aztán elkezdtem beszólogatni, hogy ha eljárás folyik ellenem akkor vigyenek be, egyébiránt hagyjanak a gecibe és üzenem a fent ismertetett csajom régi spanjának, hogy ha ezt az uszítást tovább folytatja, akkor nagyon meg fogja ütni a bokáját. Egy darabig abba is maradtak ezek az ellenőrzések, egészen addig míg el nem jutottunk, egy szüretig, ahová a csaj eljött velem. A rendőrsrác egész hétvégén hívogatta, sms-ekkel bombázta. Mikor hazaértünk a csajjal (sacperkábé 300km-re távol levő településről, ami a szüretnek otthont adott), másnap reggel jött ismét a kontroll, viszont most már nem szarakodtak bejöttek a lakásba és elkezdtek mindent feltúrni. Na itt kifakadtam, hogy most már aztán igazán leállhatnak, kibaszottul felesleges ez a huzavona. Elmondtam a két rendőrnek, hogy a gyerekes féltékenységből fakadó idióta faszkalap kollégájuk uszítását nem fogom tűrni,  úgyhogy vagy abbahagyják ezt az egészet, vagy együtt bemegyünk a rendőrségre de abból nem lesz köszönet. Elmentek, de a megfélemlítés folytatódott. A lépcsőházban ment a susmorgás, hogy milyen ügyeim lehetnek, hogy minden nap rendőrök jönnek értem. Hetente kaptam rutinigazoltatást, már szinte vezetéknév és rendfokozat alapján ismertem a hozzám érkező rendőröket. Így ment ez hetekig. Persze mindig minden rendben volt. Egy hétvégén baráti társasággal indultunk bebaszni, mikoris az egyik csehó előtt, három rosszulöltözött fiatal rohant el mellettünk, utána meg jöttek a rendőrök. Egyértelmű volt, hogy a fiatalok valami csúnyát csinálhattak, s őket keresik. Elindultunk egy másik helyre, ahol bevágott elénk egy rendőrautó, kiszáll belőle a féltékeny régi "barát", s üvöltve közli, hogy mindenki azonnal a papírokat. Én kussban voltam, szedtem elő, viszont az egyik nagy igazságérzettel rendelkező haver belekezdett, hogy látta merre futott a három suhanc, s mutatott irányba. Erre az a főfasz mégjobban üvölt, hogy őt kurvára nem érdekli, azonnal igazoljuk magunkat. Havertól jön a kérdés, hogy előbb önök igazolják magukat, utána pedig szeretné megtudni az igazoltatás célját, s ha ez megvan készséggel. A válasz tipikus bunkórendőrös csattanó volt, hogy majd a fogdán hobbijogászkodj kisköcsög, s már le is lettünk teperve, s pár perc alatt a rendőrségen találtuk magunkat, azzal a felkiáltással, hogy megtagadtuk az igazoltatást. A sztori ezen a részén muszáj elmondanom, hogy egy polgármesteri hivatalban dolgozok elég magas pozícióban, s a főnököm közvetlen kapcsolatban van a kapitánnyal. Még a rendőrautóban sikerült írnom neki egy sms-t, hogy baj van, rendőrségen vagyok, segítsen. Tulajdonképpen a főfasz ötvenforintos érméje még le sem ért a kávéautomatában, már megérkezett a kapitány és kihangosított telefonnal amiben a főnököm erőteljes hangon kérdezi, hogy mi történt. No, hát az lett, hogy a csávó ellen komoly belső vizsgálat indult, kirúgták, három kollégája akik pedig segítettek neki a vegzálásomban fegyelmit kapott. Utána kaptam egy "seggbe leszek baszva a gumibottal" témájú privát üzenetet, de azóta is langyosan tartom a vazelint, hogy ha már eljön a nap, akkor ne csikarjon annyira. Azóta is várom. Amúgy slusszpoén, hogy főnököm utána jól lebaszott, miután ismertettem a sztorit, hogy miért nem szóltam még neki csírájában, de a válaszomat még ő se nagyon akarta elfogadni, pedig szerintem korrekt volt; nem akartam a pozíciómból fakadó hatalommal visszaélni.

Sok olyan ismerősöm van, akik a fenti három sztori töredékét sem élték meg, s mégis zsigerből utálják a rendőröket. Én nem. Sok tahó van köztük ez tény, de én azt vallom, hogy ilyen esetben az adott embert kell utálni. 

Halálközeli élmények

Életem korai szakaszában kocsmában, szórakozóhelyeken és egyéb éjszakai mulatókban voltam pultos. Ez sok esetben veszélyes üzem, mert nagy tömeget józanul is nehéz kordában tartani, ám még ha részegek. Sok ízben kértem segítséget a rendőröktől, egy-egy problémás vendég kezelésében, de sajnos nagyon ritka volt, hogy érdemben segítettek. Vettem már fel harcot késsel hadonászó részeg, sörösüveget dobáló ember és bárszékeket pultba dobáló nagydarabok ellen is. Nem volt ritka, hogy ordas nagy pofonokat, ütéseket, vágásokat kaptam, de merem azt mondani, hogy mindent megtettem azért, hogy a fizető vendégeim biztonságban legyenek. A helyi thai-box csapat, ahová jártam edzeni, önként felajánlotta, hogy ha úgy van segítenek. Nem a népnevelés, vagy a balhé keresése vezérelte őket, egyszerűen ők is úgy voltak vele, hogy ártatlan fiataloknak ne essen baja, s ha már úgy van legalább tapasztalják az éles helyzeteket. Mondanom sem kell, 100%-os hatékonysági rátával dolgoztak, ritkán fajult el balhé pofonig. Egyszer egy nagydarab csávó fullbebaszva elkezdett lányokat taperálni a tánctéren. A bulizó fiúk, nagyon képben voltak, összeszedetten, de nem agresszívan kikísérték a srácot, hogy ne csinálja ezt, mert baj lesz a vége. A nagydarab csak visszajött, megint csinálta a feszkót. Megint ki lett kísérve. Visszajött, s ekkor már tényleg késsel hadonászott a fiúk felé. Az egyik pultosom hívta a rendőrséget, én meg a thai-boxosokat. Itt már egyértelmű volt, hogy nekem kell kézbevenni a dolgokat, a két pohár whiskey-vel indultam meg a srác felé, hogy üljünk le, beszéljük meg. Egy jó csapos tudja kezelni az ilyen szituációkat, legalább a segítség megérkezéséig, de ez nem mindig sikerül, ahogy most sem. Baráti békítésemre a csávó nem volt vevő, s a késével egy olyan félköríves mozdulatot tett, hogy az egyik arra ténfergő kiscsajnak megvágta a vállat. Jó nem volt nagy seb, de arra pont elég volt, hogy a tömeg megijedjen. A West Balkánban történt eset óta, pedig a társadalom nagyrésze tudja, hogy a tömegpszichózis mire képes. Három erősebb egyetemista srác fogta le a késsel hadonászót, s segítettek nekem kivinni, reménykedve abban, hogy megérkezik a segítség valamelyik oldalról. A késelő lerázta magáról a többieket s felém fordult, hatalmas erős karját felém lendítette, s a másikkal már szúrásra készen állt, mikor a háttérből ismerős arcokat láttam, akik azonnal szakszerűen betonba baszták a csávó fejét. Már eltelt vagy húsz perc, ingyenpiával itattam a népet, hogy nyugodjon meg mindenki folytatódjon a buli, mire megérkezett a rendőrség, hat autóval szirénázva. A mentők rég ellátták a sérült lány vállát, az egyik thai-boxos srác, meg a késelő hátán ült, a többiek pedig vigyáztak rá, hogy senkinek ne akarja megrágni a cipőjét. Bevallom férfiasan én fostam. Életemben először akkor éreztem úgy, hogy most az a kés amelyik megindul felém, az a véget jelentheti. Ha pedig nincsenek a srácok, ki tudja mi lett volna. 

Persze ez is kiragadott példa, mindemellett azt vallom, hogy ezt átélve sem kell utálni a rendőrséget. Egyrészt mert nem tudhatom, hogy más komolyabb balhé miatt késlekedtek, a rendszer szar vagy franctudja. Egyszerűen belátom azt a tényt, hogy nekem nincs rálátásom. Viszont valami tényleg rossz.

Közvélemény

A rendszer sok esetben valóban nem ad rendes törvényi jogot arra, hogy a rendőreink megvédhessék magukat, vagy a polgárságot. Ez rendszerszintű probléma. Az összes egymástól teljesen különálló hatósági ismerősöm azt mondja, hogy egy intézkedés előtt mérlegelni kell, hogy megtarthatja a munkáját vagy nem. Mert valóban sokan élnek vissza a közösségi média közvéleményformáló szerepével, illetve a saját felelősség szabadon értelmezésével. Mindazonáltal ezeknek a dolgoknak bőségesen megvannak a miértjei, hiába megy az egymásra mutogatás. A rendőri korrupció valós jelenség, még mai napig is. Elég csak az olajszőkítésre, a Vizoviczki birodalomra, vagy a mindenki által pontosan ismert BalatonSound-i VIP részleg GDP-ben is mérhető narkófogyasztására gondolni. Az a kép sem véletlenül él az emberekben, hogy a rendőr baszogatja az egyszeri autóst, trafizik, minden szarért megállítja. Mennyi-te-jó-kurva-élet-mennyi reklám, poén, mém vagy videóklip központi témája a rendőri rosszindulat, amit vészesen lehet a gonosz liberális média számlájára írni. Emlékeztek még arra a régi alkoholmentes sör reklámra, ami azzal zárul, hogy a rosszindulatú rendőr azt mondja; "akkor mutassa az izzókészletét". Észre sem vesszük, de korrajz baszki, hiszen amikor már tényleg nem tudtak mibe belekötni a rendőrök, vették(vetették) elő ezt. De ott van még a most nagyot futott Pamkutyás Despacito paródia, ami szintén nem csupán gonosz fantáziálgatás, hanem életszagú válaszreakció, s mivel az emberek nagy részének van rossz tapasztalata a kék egyenruhával, ez magyarázza is a paródia sikerét. 

Továbbá azt gondolom, hogy a legnagyobb baj még mindig a kibaszott magas lovon ülés. Ott van példának legjobban ez a zsarukönyves facebook oldal. Olyan stílusban oltogatnak mindenkit aki nem ért egyet az ő véleményükkel, hogy hihetetlen proli környezetre vall. Van példának okáért egy HVG-s cikk, ahol az újságírók valóban erős degradáló stílusban véleményeztek egy intézkedést, s erre ez az a zsarkönyves izé, elkezdett megmondós faszagyerekként viselkedni. A mondandóval amúgy nem lenne baj, mert igaza van, de ez a minden megszólításban "idefigyelj pubi!" annyira tipikus rendőri proletárságot sugároz, hogy konkrétan fizikai fájdalmat éreztem, mire a szöveg végére értem. És értitek ez egy ugyanolyan suttyó blogger mint én, csak annyi különbséggel, hogy lehúzza az olvasóit egy könyv árával. Ő megteheti ezt, ez nem vita tárgya, de túlságosan nagy az áthallás a rendőri hivatalos sértődött közlemények és ez között. A törvényt maga előtt pajzsként tartva direkt személyeskedik, s mindenki aki nem ért egyet vele az lecsúszott, füves, hippi. 

Visszatérve a közvéleményre, nem kell ahhoz gonosz baloldali liberális sajtó, hogy az átlagembernek rossz véleménye legyen a rendőrökről. A rendszerváltás utáni fejetlenség, a korrupt, direkt plusszpénzre játszó rendőrök, a kamuigazoltatásaikkal és a túlkapásaikkal (akár parancsba adott, akár nem) bőven kivívták az átlagember rosszalló nézését. Idealizálni, démonizálni a gonosz nyugatot, akik miatt csúnyán néznek a rendőrökre személyes véleményem szerint eléggé olyan tett, amit a közelmúltban sok ízben láthatunk. Kár ezt erőltetni, az emberek (nagytöbbsége) nem olyan hülye.

Ideális világ

Olyan, hogy ideális társadalom csak az utópiában létezik. Mindig lesznek olyanok, akik a törvényt megkerülve akarnak majd érvényesülni. Ezért mindig is szükség lesz rendfenntartó erőkre. Hogy ezek a rendfenntartó erők, nem túl szakképzett, intelligens és tisztelettudó emberek, az nem önnönmaguk hibája, hanem a rendszeré. Ha a mindenkori kormány biztosítana annyi pénzt a rendőrök fizetésére, hogy a potensebbek is beálljanak oda dolgozni mind kevesebb lenne a túlkapás, a korrupció és jobb lehetne a közbiztonság. De amíg a jelvényüktől megrészegült, hataloméhes egybites kopaszok, hatvanas szakállas bácsikák, meg húszkilós szőke kislányok járják az utcákat, oldalukon éles fegyverrel nettó 130-ért (plusz határ-túlórával), addig igazán nem várjuk el tőlük sokat. Mindettől függően vallom azt, hogy nem jó dolog ítélkezni, nem minden rendőr köcsög.

 

ps, justforfun
magyar rendőrség ikonikus remekei (legalábbis amik most eszembe jutottak):

sün
rendőr ordít
rendőr parkol
rendőr és a rabszolga

 

most álljunk meg egy percre és gondoljunk a konyhai kisegítőkre

A blog tartalmából sok ízben az jöhet, hogy én egy bunkó paraszt vagyok, az empátia teljes hiányával, sőt ha tehetem még bele is rúgok a földön fekvőbe, s miután zsebének tartalmát módszeresen eltulajdonítom, aprócska péniszemmel még sugárban aranyesőt is szórok rá. 

sightsignal-wintersnowloop1img.jpg

Bár nincs ellenemre a fent kialakított vízió, így a pogány téli napforduló közeledtével szeretnék elmesélni nektek egy történetet, amely majdnem tíz évvel ezelőtt történt. Résztulajdonos voltam egy étteremben, s szeptember elején felvettem egy negyven plusszos nőt konyhai kisegítőnek. Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra és mindenki gondoljon a saját kollégájára, vagy azon konyhai kisegítőkre akikkel valaha dolgozott. Ritka egy áldatlan munkakör az övék, vajmi kevés megbecsüléssel, sok stresszel, rengeteg megterhelő munkával és kevés fizetéssel. De milyen emberek is mennek ilyen munkakörbe? Jó esetben a középosztály alja, de inkább a legszegényebb városi környezetben élő egyedülálló anyukák, vagy szerény fizetésből élő család nőtagjai. Az a tény, hogy a melegkonyhával járó munkakörnyezet miatt mondhatni az étkezés és az étel hazavitelének lehetősége fent áll, még nem feltétlen lesz jobb mint egy gyár, de aki egyszer belekerült a vendéglátás mókuskerekébe, az nagyjából tudja, hogy milyen nehéz kijönni onnan. 

Zsuzsának hívták a nőt akit én felvettem, a valaha kifejezetten csinos nőn, hatalmas ráncok és szarkalábak jelezték, hogy sok mindent megélt már. Két lányát egyedül nevelte, egy romos házban, amit még a szülei hagytak rá haláluk után, se testvére, se rokona, se senkije nem volt. Huszonéves korában engedett a csábításnak, ami egy Csaba nevű traktoros képében jelent meg neki, a falu legszebbje volt, ám a korai házasság és a gyorsan növő gyerekek miatt a fickó hamar az alkoholhoz fordult, de Zsuzsa még időben lépett, s inkább egyedül próbált boldogulni. 

Az első munkanapján Zsuzsa úgy dolgozott mint egy terminátor. Alig evett, szódát is csak félve kért és bár tudtam, hogy dohányzik, még a szabadidejében sem ment ki dohányozni. Kiderült, hogy nem volt cigije, szeptember lévén utolsó forintjait a gyerkőcök beiskolázására költötte. Hiába próbáltuk hívni, hogy adunk neki, nem akart. A munkaidő végeztével megkeresett és arra kért, hogy adjak neki fizetéselőleget, vagy legalább az aznapot fizessem ki, mert nem tud a gyerekeknek holnap milyen kaját csomagolni. Én bevallom ledöbbentem. Kerültem már kapcsolatba nélkülözéssel, részem is volt benne, de hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Odahívtam a szakácsot, aki az étterem másik résztulajdonosa volt, hogy oldjuk meg a helyzetet. Összecsomagoltattam a szakáccsal az összes olyan hidegkonyhai cuccot, amely bármilyen háztartásban elfogy, szalámik, sonka, sajt, vaj, tojás és kivettem a kasszából az aznapi bevételt 112ezer forintot. Odaadtam neki és arra kértem, hogy próbáljon meg rendezni az életén és holnap várjuk a szokásos időben. A krokodilkönnyek nem kifejező arra, amit az asszony szemei potyogtattak. 

Másnap jóval kisimultabbul érkezett dolgozni, ugyancsak terminátor üzemmódban, akkor állt meg egy percre ha tényleg muszáj volt és olyan rendet vágott mindenhol, hogy öröm volt nézni. Megállapodtam vele, hogy minden nap végén amikor elmegy, hogy a vigyen magával valamilyen megmaradt meleg kaját, ami elég neki és a két lánynak. Sosem volt telhetetlen, sosem vitt többet mint amennyit megettek volna és sosem trükközött az alapanyagokkal. Pár hét és teljes körű csapattaggá vált, már velünk dohányzott, velünk dumált esténként még egy sört is ivott velünk ha úgy volt. 

Az első hónap végén, mikor osztottam ki a fizetéseket, meglepődve jött oda hozzám, hogy főnök többet adtál mint ami jár. Miután jól lebasztam, hogy engem ne főnöközzön, mondtam neki, hogy én bizony jól számoltam, annyival emeltem a fizetésén, amennyivel egy év alatt letörleszti az előleget. Erre odaugrott hozzám, megölelt és addig csókolgatta az arcomat, hogy már egy merő rúzsfolt voltam és szólnom kellett, hogy elég lesz már, kihül a sörünk. Persze jól esett az öröme és nagyon hálás volt, ha lehet úgy fogalmazni utána terminátorabb volt a terminátornál, sőt a hétvégi rendezvényekre, vagy nagyobb hajtásokra mindig berendelte a lányait, hogy segítsenek a takarításban, meg ilyesmi. (Ketten voltunk a szakáccsal férfiak, mint tulajdonosok és mi is dolgoztunk, elképzelhetitek mennyire jól jött egy női munkaerő aki ráncba szed minket takarításügyileg.) Így éltünk mi hónapokon át, a nagyobb bulik után jöttek a kislányok segítettek, én meg mindig a kezükbe nyomtam egy kis pénzt, amiért nagyon hálásak voltak. A család tört fel, már nem az a megfáradt Zsuzsa volt, mint amikor elkezdett dolgozni, hanem egy kisimult életvidám, a gyerekeit szerető nő, aki bár nem a legnagyobb anyagi jólétben élt, mégsem voltak komoly gondjai, vagy csúszásai a közmű' szolgáltatók felé. A tél közeledtével persze egy kis gond beütött, mert az egyik leány elejtette, hogy otthon milyen szép csillagot rajzolt az ablakra fagyott jégre. Mivan? Miért fagy az ablakra a jég, kérdem én? Hát nem kiderült, hogy nincs tüzelő? Nem adtam kevés fizetést, de nyilván egy egyedülálló anyuka részére, aki épp fel tudta ruházni télire a gyerekeket nem feltétlen telt neki tűzifára, elviekben egy szobát szoktak fűteni, ahol alszanak. Volt egy haverom az önkormányzatnál tudtam, hogy létezik szociális alapon tűzifa osztás, így azonnal intéztettem neki, a régi cigó osztálytársammal meg hozattam osztrákoktól lomizott műanyag ablakokat, amiket a szakáccsal kollektív csapatépítés címén be is szereltünk a házba. Mondhatni minden készen állt arra, hogy a családnak a legjobb karácsonya legyen. 

Ekkor robbant nálam a bomba, s zárták be az éttermemet december 16.-án, így az egyetlen alkalmazottamat el kellett engednem. Persze se a szakács, se én nem fordultunk annyira be, nyilván sajnáltuk a dolgot, de tudtuk, hogy mi elleszünk. Zsuzsát viszont féltettük, mert tényleg jó ember akinek félrecsúszott az élete, de megfelelő támogatás nélkül ismét eljuthat egy rossz pontra. Így a bezárással járó papírmunka mellett fő feladatunk volt, hogy azonnal olyan helyet találjunk neki, ami fixen tudja őt foglalkoztatni. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk, az egyik frekventált helyen fekvő étterem-kávézó tulajdonosa lógott nekem pár szívességgel, s miután erőteljes kedvezménnyel átvette az árukészletem, felvette Zsuzsát is, aki már a titokban kapott karácsonyi prémiumot is, sőt ugyanazokat a feltételeket is megkapta amiket nálam, azaz vihette haza a meleg ételt. 

A legszebb dolog mégis ennek a nőne a becsülete, ugyanis mikor megkapta tőlem az utolsó fizetését, másnap felkeresett, s az első napon kapott "előlegét" vissza akarta adni teljes egészében. Nem mondom nem lett volna rossz, mert nekem a sok jogi hercehurca után, annyi pénzem maradt, hogy kifizessem az albérletemet és hazabuszozzak anyámékhoz, de egyszerűen képtelen voltam elvenni tőle, s könnyes szemekkel boldog karácsonyt kívántam neki. Hiszem azt, hogy jól döntöttem, mert bár az én életem révbe érni látszik, s azt a karácsonyt is túléltem, Zsuzsa anélkül a pénz nélkül biztos komoly nélkülözéseken ment volna keresztül. 

S mivel a sztori erőteljesebb heppiend mint amivel a masszőröm szokott jutalmazni elmondom, hogy Zsuzsa mai napig ott dolgozik, sőt már nem konyhai kisegítőként, hanem szakácsként és minden évben küld nekem egy előhívatott képet amelyen a lányaival vannak, s a hátuljára mindig ír valami kedves szívhez szóló üzenetet. Az idei ma ért el hozzám, a nagyobbik lány levelezőn érettségizik idén, mellette pedig dolgozik (és rohadt dögös, bocs Zsuzsa :D), a kisebbik pedig színkitűnő egy gimnáziumban, s kapott egy laptopot az iskolától a kiemelkedő tanulmányi eredményeiért. 

Nem mondom, hogy mindig egy fizetésnyi pénzt kell áldozni a hányattatott sorsú embereknek. Sokszor bőven elég, ha a csapat összefog és ott segít ahol tud. Ti akik vendéglátásban dolgoztok, gondoljatok most a konyhai kisegítőtökre, akik a kezetek alá dolgoznak, akik eltűrnek minden szarságot, akik felganéznak utánatok akik tényleg a ranglétra legalján vannak és ha tehettek érte valamit, akkor próbáljátok meg. Lehet egyszer ti is kaptok majd olyan leveleket mint én és higgyétek el kibasszottul jól fog majd esni. píszenláv

Kedves Karácsonyi Vásárra látogató embertársam

Először is had' üdvözöljelek ezen a csodás időszak kezdetén. Európában már sok helyütt a túlzott PC miatt fényvásár, meg aranyvásár van, de hála istennek drágaminiszterelnökúr személyesen gondoskodott az ország kereszténynek maradásáról. Nem csak, hogy bátorítalak, de egyenesen várlak, hogy jelenj meg minél több karácsonyi vásáron, adventi programon, hiszen migráncstámadástól félni itthol nem kell, ámde álljon itt egy rövid útmutató, hogy a zavartalan ünneplés érdekében, hogyan is viselkedj ezen a meghitt időszakban. 

image_gallery.jpg

  1. Tömeg
    Az adventi időszakban bármily meglepő, nem csak te és én vagyunk kíváncsiak a programokra, a fahéjillatú mesevilágra, a csodás forraltborra és a méregdrága haszontalan kézműves bizbaszokra. Ezért töredelmesen kérlek, hogy ha nem határozottan haladtok A-pontból B-pontba, akkor legalább a látszatát add annak, hogy félreállsz, mert különben neked fogok menni, rádömlik a forraltbor, vagy ami mégrosszabb rám ömlik a forraltbor és akkor bizony én kényszeríteni foglak, hogy vegyél nekem újat. Kinek kell ez a felesleges stressz?

  2. Gyerekek és babakocsi
    A félreértések elkerülése végett, gigászi tisztelője vagyok a gyerekeknek meg úgy az anyaságnak, de ha feltétlen szükségét érzed, hogy az újszülött fattyadat többezer ember közé hozd, legalább próbáld meg valami nem túl forgalmas sarkon böfiztetni, pelenkázni vagy szoptatni. Hidd el a kölyköd már most értelmesebb nálad és ha ki tudná fejezni magát, bőszen ellenkezne, hogy Te ott mindenki előtt tutujgasd. Továbbá én elhiszem, hogy a Berki Krisztián után szabadon vett replika babakocsid nagyon menő, de egy ilyen rendezvényen ha rám/nekem/belém tolod fennáll a veszélye, hogy az épp forráspont alatt lévő alkoholos folyadék bizony rá fog folyni a babakocsiban fekvő gyerkőcre. S bármilyen kellemetlen is, a leforrázott, süvítő gyerek létének ténye nem ment meg téged az első pontban felvázoltaktól.

  3. Nagyobb de még annyira nem nagy gyerek
    Velük már picit jobb a helyzet, de a megfelelő keresztény nevelés nélkül itt is lyukra futhatunk. Az első és legfontosabb, hogy KIBASZOTTUL NE ROHANGÁLJON, mert egyrészt idegesít, másrészt nekemfut (lsd 1.pont), harmadrészt pedig elveszik, te ott fogsz sírni, ő amott fog sírni, rosszabb esetben ellopják a szervkereskedők, migráncsok meg a nazgulok. Ha feltétlen hat év alatti gyermekkel indulsz útra, adj neki pórázt, de nem flexibilis változtatot, hanem lehetőleg rövidet és bőrből készültet, bár manapság eléggé kacérkodnak a szülők a hegymászókötélből font nagy munkakutyapórázokkal is. Cserfes lurkó esetén a duplaszöges folytónyakörvet is tedd fel. 

  4. Nem jó megoldás, ha a gyereket küldöd előre a sorban
    Valamiért, számomra érthetetlen okokból kifolyólag, sok szülő csinálja azt, hogy nyolcvan centi alatt lévő gyerekét maga előtt tolva próbál haladni. Ne tedd ezt. Egyrészt a tömegben hajlamos leszek azt hinni, hogy a szájszagot miatt van előtted a szusszanásnyi hely, s nem leszek rest véletlenül felrúgni a csemetédet. S hiába kérek majd kényszeredetten bocsánatot, a baj már megtörtént. Ne hozz engem kellemetlen helyzetbe. 

  5. Cigarettázás
    A faji üldözés lehető legvérmesebb csapásait kell átélnie ma egy dohányzó embernek. Nem dohányozhat kocsmában, étteremben, buszmegállóban de sokszor még az utcán is csúnyán néznek ránk. Van viszont egy rossz hírem. Szabadtéri rendezvény esetén még nem sikerült a kirekesztő törvényeiteket ránk erőltetni, így ha nekem a tömeg közepén támad kedvem rágyújtani bizony rá is fogok. Nem fog meggátolni, hogy a gyerkőc a nyakadban van, vagy éppen ott szoptatsz. Menj arrébb, ülj le egy padra. Az advent a szeretetről és elfogadásról szól. Fogadd el, hogy én a drágán megvett borocskám mellé bizony rá fogok gyújtani.

  6. Banyatank
    A kerekes bevásárlótáskák, polgári nevén banyatankok az utóbbi időben valamilyen oknál fogva még a férfiak körében is népszerűek. Nem mondom a buzulás bizonyos fokig vicces, mi is csináljuk Máté haverommal rendesen, de ez azért már túlzás. Tömegrendezvényre ha ilyennel bejössz, bizony kénytelen leszel elviselni a válogatott sértéseimet, s ha neadjisten ráhúzod/tolod a lábamra, vissza kézből foglak pofán baszni (+ lsd 1. pont). És el kell keserítselek, sem a nemed és sem pedig a korod nem lesz enyhítő körülmény. 

  7. Ételek
    Szó se róla az adventi forgatagban megannyi finom ételt vásárolhatunk, jellemzően drága forintokért. Én is szívesen kalandozok a vásár gasztroélményei között, ezért tördelmesen kérlek arra, hogy mivel hatalmas tömeg van, próbálj meg praktikusan gondolkodni. Ha már 10 percet állsz sorban, akkor ne a rendelésed átvétele után kukázd össze a zsebedben az aprót, sőt a szalvétát is elveheted előre. Ha sor van keresd meg a végét és állj be. Sort alkotni a hangyák is képesek, így ha neked nem sikerül, ne csodálkozz ha úgy jársz mint a hangya; rádlépek. 

  8. Mindenféle szirt szart (zug)áruló és szektás emberek
    Élek halok a művészetért, ám el tudom dönteni azt is, hogy milyen műalkotásért vagyok hajlandó pénzt kiadni. Ebbe a kukoricacsuhéból font szaros babáid nem tartoznak bele. Elhiszem, hogy sokat vacakoltál vele, átérzem szenvedéseidet, általános iskolában engem is ezzel fárasztott a technikatánárom, s bizony már akkor is gyűlöltem. Elhiszem azt is, hogy neked fontos a betlehemi jászol, meg az összes többi szaros giccses faszság, de ha anyád szívműtétjére gyűjtesz ebből, se fogom megvenni. Kis tiszteletet ha kérhetem!

    Aztán valamilyen oknál fogva a krisnatudatú szekta, a jehovások, a baptista terroristák és a hitgyülis szcientológus brigád is jó ötletnek tartja, hogy advent címszóval lehúzza a népet. Értem én, hogy állnak ott a könyveikkel, filléres fűzérjeikkel és megváltásról hablatyolnak, de ha az ő uruk az igazi akkor kérdem én, miért vacognak ezek folyton? Ott állnak bazmeg reggeltől estig, a kicspicsának az orrszőrére már jégcsap nőtt, de csak magyarázzák az igét meg koldulnak. Hát tőlem megnézheted mit kapsz te bálványimádó!

  9. Mutatványosok
    Nemmondom gyerekként engem is lenyűgözött a szobor-ember, a tűztáncosok, artisták és az egyéb utcai hippik látványa. Viszont azóta eltelt közel 25 év és mivel sok újdonságot nem csempésztetek a produkcióba, így sajnos nem tudom ezt az értékelhető kategóriába sorolni. Ha a zsebemet teherként nyomó aprópénzre ácsingózól, kérlek olyat produkálj amit tényleg élvezettel fogok nézni arra az öt percre. Ha pedig nincs engedélyed a közterületfelügyelőségtől, akkor ne merj belevonni a negédes játszmádba a szimpátiámra alapozva, mikor a rend héber őrei a papírjaidat kérik. Nem fogok segíteni. 

  10. Leszarom a vallási dogmáidat
    Bár lehet, hogy írásomból nem tűnt ki egyértelműen, torkig vagyok a keresztény egyház bárminemű görcsös próbálkozásaival. Az advent egy 20. századi mesterségesen kreált zsidó vásárlásra ösztönző időszak, amelyet egyedül azért vagyok hajlandó elviselni, mert valamilyen perverz örömforrást jelent számomra az karácsonyi vásárban nézni a sok embert, ahogy erőlködnek kiszabadulva a putriból. Kedvemre való a forraltbor és lilakáposzta, lepények, kolbász, lángos, kürtőskalács, a 40ezer forintos szőrmesapkák és néha a színpadon is élvezhető műsor zajlik. Közben lehet fikázni a népet, köpködni a katolikus anyukák hajába, megverni a fehér hazaszerető embereket és közben imádhatom a sátánt. Ja és ha nem tetszik a kibaszott keresztény fejed akkor meg foglak ölni.. ahhasd

 

Abdul Alhazred
2017. Budapest

sponsored by George Soros