Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

2018.jan.03.
Írta: Szerda Úr 8 komment

petárdázós jóreggelt kihányok izé kívánok

Rohadjon meg az összes baszatlan picsa, akik azért hisztériáznak minden év szentestéjétől vízkeresztig, hogy tiltsák be a petárdázást, tűzijátékot meg úgy kábé a levegővételt is. Egy jóérzésű ember sem képes úgy kettőt görgetni a facebookon, hogy ne találkozna olyan képpel, szöveges poszttal vagy élőzéssel, hogy ne petárdázzatok, mert a kutyák megijednek. A dolog annyira felbolygatja a közvéleményt, hogy idén még a fidesz propagandája is beizzította az ultimate, sok megosztást hozó aduászt egy szomorú németjuhász képében. 

26113799_10156906310099307_8065716908185629245_n.jpg

Igen, a nemzeti giccsparádéba már a kormánypárt is beszállt, de néhány központi lájk és facebook aktivitáson kívül ez a kép semmit nem ér. Sőt mi több szerintem baszott képmutató, de mindegy is. 

Én speciel a sok baszatlan kurvától kapok instant agyfaszt, akik frusztrált agresszív posztokkal adják a jónép tudtára, hogy a petárdázástól az ő kutyájuk félni fog, sőt mi több még petíciót is gyártottak, amit ritka igénytelenséggel pakoltak össze pontról, pontra, slendrián megfogalmazásából tökéletesen látszik, hogy impulzusírás. Alapjáraton azt gondolom, hogy ha valaki felelősséget vállal egy primitív ösztönlényért, ami lehet kutya, macska, csecsemő vagy nyugdíjas, az alapjáraton készüljön fel arra, hogy bizonyos óvintézkedéseket meg kell tennie, mert a világ már 7,5 mrd emberből áll és szép dolog a safe-space csak éppen nem gondolom, hogy tekintettel kell lennem mindenkire. Én speciel nem petárdázok és nem is lövök fel tűzijátékot, mert nem köt le, nem látom értelmét és tulajdonképpen hülyeségnek is tartom. Azzal teljes mértékben tudok azonosulni, ha valaki mondjuk az augusztus 20.-ai fővárosi tűzijátékot akarja forrásaiban más helyre összpontosítani, mert az a 175 millió forint arra a húsz percre igencsak arcos összeg. Közpénzből ilyen mókára úgy gondolom, hogy nem feltétlen kell pénzt szórni, de hát végülis ki vagyok én, hogy ilyeneket szabályozzak.

870573cc5ec45a3ce93fc4b7ea546bd6bc835def_hq.gif"..but what do i know i'm just another shit-faced irishman..."

A lényeg az, hogy értelmes (?) lényként kibaszott dühítő a sok megmondóember, ahogy facebookról rinyál. Sőt a magát erősebbnek gondolók (jellemzően egyedülálló, elhízott nők) még azt is kilátásba helyezi, hogy majd a seggembe dugják fel a petárda nem égő végét. Az egyén felelősségtudata ebben az esetben szinte kizárólag abból áll, hogy telekürtöli a szosölmédiát azzal, hogy a petárdázás rossz, vakságot, végtagvesztést, halláskárosdoást, down szindrómát, impotenciát okoz, de a saját kutyájára, macskájára, fattyára vagy nyuggerjára nem figyel oda. Alap érvei, hogy a csecsemő megijed, a nyugdíjas megijed, a kutya megijed sőt meg is szökik. Ezzel ellentétben az igazság az az, hogy a csecsemő egy megfelelően hangszigetelt szobában esetlegesen zene mellett semmit nem fog érzékelni belőle (ha csak nem vagy olyan gyökér, hogy beviszed az utcabálra), a nyugdíjas rosszabb esetben géppuska hangot is hallott, a sas kabaré mellett simán belefér. A macskák valamiért jól bírják a dolgot, de a kutyák valóban megijedhetnek. Ha csak nem vagy szar gazdája, akkor a megfelelő óvintézkedéseket megteheted, minthogy időben bezárod és nem a kertbe. Egy rémült állat a saját testi épségét sem kímélve szakítja át a drótkerítést, vagy ugrik át a kovácsoltvas kertkapun, aminek a tetején hegyes gúlák jelzik igénytelenségedet. A kutyát be lehet vinni a lakásba, az állatorvosnál lehet nyugtatót is venni, sőt mi több fel is lehet készíteni a váratlan nagy zajra. A kutyák (nem csak a vadászatra tartott fajták) ösztönösen képesek kiszűrni a számukra veszélytelen zajforrásokat, ám ha nem tudják, hogy a hirtelen élesen hangos zaj, honnan jött persze, hogy rémültek lesznek. Egy kölyökkutyát akár a teljesen veszélytelen gyerekpetárdával is hozzá lehet szoktatni ahhoz, hogy ne féljen a robbanás zajától, de egy középkorú félős ebet sem lehetetlen. A kulcs az, hogy foglalkozzál vele. 

Hányni tudok attól a képmutatástól, amit most így szilveszter után a már fent említett csoportosulások megengednek maguknak; halott állatokkal érvelve próbálnak hatni a másikra, hogy "ez a kutya még élne ha nem petárdáztál volna". Nem bazmeg, az a kutya azért halt meg, mert a gazdája baszott se rá. Ha holnap beigazolódik a kormány uszítása és soros györgy feliratos pólóban vonuló migránsok hada támadja meg a nemzeti identitásukat féltve őrző falvakat, a gépkarabély ropogásától a kutyák ugyanúgy meg fognak ijedni, s el fognak szökni. S elárulok egy titkot. A gépkarabély ráadásul illegális is. 

A nemzeti identitásról jut eszembe, az megvan, hogy a magyar csikósok az újévet karikás ostor csattogtatásával, az asszonyok meg kereplővel ünnepelték? Azt tudod, hogy a karikás ostor nagyobbat szól mint két petárda összekötve? Just sayin.

Mindent összevetve a borzasztó tilcsukbe nyuggermentalitás megint győzőtt, legalábbis közvélemény szinten. Az senkinek sem jut eszébe, hogy azalatt a bő pár évtized alatt, amíg lakossági szinten valóban tiltva volt mindennemű látvány pirotechnikai eszköz, addig is nagyüzemben ment a petárdázás. Én 12 éves sem voltam, amikor gond nélkül tudtam vásárolni zöld színű, robbanórudakat. Pedig most már facebook és házhoz szállítás is van. 

Visszatérve a petícióra; átgondolatlan, buta és az egyén felelősségét másra hárító emberek csoportosulása, ami betiltana mindent amivel ő nem ért egyet. 

Különdíj jár a köcsögdéménynek, aki évek óta hirdeti azon nagyszerű igéjét, hogy aki olyat csinál ami neki nem tetszik, annak egyszerűen kicsi a fasza. Valóban így kell észérvekkel hatni a jellemzően kiforratlan, lázadó és/vagy kamasz arcokra. 

A petíció kitalálójának a Csendes Többségnek ezúton is gratulálok, házmester ország hátárán, az újév küszöbén. 

a vendéghányás dicsőség csarnoka - 2017

A blog kezdete óta, mindig megpróbálok valami kis kacagtató csokrot gyűjteni év végére, ám nem szeretném, hogy egysíkú legyen, így mindig más tematika szerint. Idén a legjobb kommentekből fűzök egy bejegyzést, ha szükséges akkor magyarázattal. 

Sörteszt

Igaz nem 2017, hanem még 16, de annyira menő, hogy muszáj betenni. A nagy Magyar kézműves sör teszt, sok ízben osztotta meg a közösséget, viszont ami számomra kifejezetten jóleső élmény volt, az a kézműves sörök 4chan szintű trollbarlangjában keletkező hozzászólás volt:

1_sorok.jpg

Magyarázat se kell, velem nem egyetértő emberektől ilyen véleményt kapni bitang jó érzés.

BalatonSound

A minden évben kihagyhatatlan BalatonSound idén is komoly része volt a blognak, a 10 jótanács BalatonSound-ra lányoknak, nagy port kavart. Az enelcétől, a legtöbb feminista (vicc)blogig mindenki riposztolt, s az ezekre válaszként írt Nyílt levél a 444-nek és a Tisztelt fanyalgóknak című írás alá kaptam egy olyan kommentet, amire mai napig büszke vagyok:

2_arpa.jpg

Mikor maga Árpa Attila kommentel a posztodhoz.

Plusz volt még itt egy erős WTF szituáció, amikor a 444 betalált, így nézett ki a főoldaluk:

19665685_1761628483850799_2964791959305253357_n_1.png

Hát igen, a legjobb sztorikat az élet gyártja.

 

És végül egy kedves párbeszéd

 bihar_1.jpg

 Idén még jövök eccer legalább, addig is csáó, menjetek piát venni szilveszterre. 

karácsonyi utáni gondolatok

Bár csak egy nappal ért véget a karácsony, s szerintem sokan fellélegeztek, hogy vége, de az biztos, hogy legjobban én örülök. Mondhatni az a fajta giccsbeöltöztetett foscunami amit november közepe óta kénytelen vagyok elviselni, tovatűnni látszik, s ha minden jól megy 11 hónap boldogság vár. Vagy nem?

sad_christmas1.jpg

A kábítószer dealerek legnagyobb forgalmát nem minden esetben a brutál hájperszpészek, meg koróafterok okozzák, sokkal inkább a karácsony. Bárhogy számolom, felnőtt az a generáció, akik a 90-es évek elején három napig pörögtek rave partikon pár szem bogyótól, akik még igazi speed-et inhaláltak, s az eki fénykorát úgy igazán átélték. Bigottság azt gondolni, hogy ezek az emberek megrekedt ezen a szinten, s biztosan vannak páran, de a nagy többség kinőtte a cuccospartis életmódot, s családot alapítva élik az átlagember mindennapjait. Egy dolog van ami megkülönbözteti őket a többiektől, az pedig az, hogy ha úgy adódik, akkor nem restek kábítószerhez nyúlni. És az adventi időszakot nagyon sokan bőséges fű, speed és pénztárcától függően kokain társaságában töltik. 

Az én karácsonyom

Sosem titkoltam, hogy gyűlölöm a karácsonyt. Ennek számtalan oka van, kezdve a mesterségesen gerjesztett vásárlási láztól, a képmutató embereken át az egyént körülvevő, önnönhibáján kívüli stresszfaktor miatt. Persze nem beszélhetek mindenki nevében, de a nagy átlag, ha csak nem menekül el november közepétől december 26.-ig valami lakatlan szigetre, esetleg nem kezd el ipari mértékben narkózni, akkor majdnem biztos az esélye annak, hogy a közeg amiben van szép lassan de megőrjíti. Tíz deka akciós parizert nem lehet vásárolni giccses karácsonyi kiegészítők látványa nélkül és a buszon, az utcán, a rádióban, a tévében, az interneten, de még a sétáló gyerekek torkából is karácsonyi muzsikák csendülnek fel. Ez még a kibírható kategória, aztán jönnek a különböző szorzók mint a tipszmikszben, s a lehúzós forraltboros bódék látványa november végétől kezdi az egyszeri, amúgy jóindulatú emberből kihozni azt a fajta pszichopatát aki baltával majd jól feldarabolja a feleségét a negyedik gyertyagyújtás alkalmával. 

Én nem daraboltam fel soha senkit, azt sem mondom, hogy közel álltam hozzá, de néha kezdem elveszteni a tényleges jóindulatomat, amikor megállok egy percre a tömegben és egyszerűen képtelen vagyok összerakni az információt, mert annyira szürreális jeleneteket vélek felfedezni az orrom előtt, hogy már majdnem elhiszem, hogy én is valamilyen hallucinogén hatása alatt vagyok. 

Az első sokk akkor ér, amikor a plázákban meglátom a koszos kabátokban, taknyukat szívó gyerkőcök arcát, ahogy kétségbeesetten igyekeznek olyan arcot magukra erőltetni, hogy az alkoholizmus tüneteit produkáló szintén koszos, ám márkás kabátban lévő édesanyjuk megvegye nekik azt a kacatot amire vágynak. A vásárlás pillanata után a szülő arca torzul, rájön, hogy a háromszor kétezer forintos kacat erőteljesen nyírbálja az amúgy is szűkös családi költségvetést, s mogorván a buszpályaudvar felé indítja a kissrácokat, akik úgy néznek mint Neo a mátrixban, mert tudják, hogy valami nem oké, valami nem jó, s már az ajándéknak sem igazán tudnak úgy örülni. 

Messzire se kell menni, elég ha csak a fotocellás ajtó felé igyekvő hányattatott sorsú család után pillantunk, s máris látjuk a designerreplika göncökbe öltözött pávagyerekeket, bokavillantó répanadrágban, amint éppen azon tanakodnak, hogy a sztárvÁrsz után a lírojban, vagy a sztárbákszban költsenek el úgy húsz rugót, hogy annak egy egy pillanatát sem élvezik, ám az abból közvetetten begyűjtött instalájkokat annál inkább. 

Mellettük egy műszempillás csaj próbál feltűnésmentesen félig kiabálós, érzelmi zsarolóst eljátszani a pasijával, hogy az új fehér cipőjéhez feltétlen szükség van egy átlagfizetés árába kerülő kabátra és táskára. Szerencsétlen faszi pedig teret enged a féktelen költekezésnek, addig sincs baszogatva. Gondolatban eljátszik a lehetőséggel, hogy ha ennyit beleáldozott a karácsonyba, talán otthon bejátszik egy őrülten perverz este, de mire csippan a paypass, addigra legbelül már nagyon jól tudja, hogy maximum egy balkézben lenémított okostelós, wc-ben recskázós aktus marad. 

Közvetlen mögöttük a sorban, egy jól szituált férfi, kellemes nővel az oldalán teszi a pultra a cípősdobozt, aminek tartalmát aszerint választották meg, hogy rá sem pillantottak az árcédulára. Mélységesen lenézik a körülöttük állókat, s ha tehetik csak a plafont nézik, nehogy rájuk ragadjon valami pronyóság. A férfi a régi rendszer szülötte, a modernizációt csak nyűgnek tartja, ezért dombornyomott kártyáját csak egyszer használja egy hónapban, mikor levesz vele fél misit, aztán a húszasokat számolatlanul következő ATM látogatásig, ugyanabban a barna színű megkopott bőrpénztárcában tartja. Kamasz fia legnagyobb örömére. 

Az üzlet előtt egy fiatal csinos lány áll, ő azt a negyvenezres kabátot szeretné a háendemből, ő már akár seggbőlszájba is engedné a párjának ha megkapná, ám a fiújának csak egy húszasa van ajándékra, az is rezsicsekkekből, cigi és kosztpénzből lefaragva. A nagymutter úgyis borítékot ad, majd abból pótolja, ám a kabát ára még így sem jön össze.

Az elektronikai bolt előtt kígyózó sorok állnak, a hordóhasú negyvenes cigány faszi, az egész purdéval a háta mögött várja a hitelügyintéző jóváhagyását arra a lapostévére ami kisebb vidéki városok moziját is kiszolgálná, közben a népes család összefogdoz, elburogat minden szir-szart, s jó esetben egyetlen apróság sem marad véletlenül valamelyik zsebében. 

A sorban előttem álló rozzant külsejű házaspár, fejhangon számolja a providenttől kapott gyorskölcsönt, tévé a családnak, xbox a gyerekeknek, dolcsegusztú a nagynéninek és pikkpakk két kiló volt nincs. A nő óvatosan megkérdezi, hogy nem lenne célszerű inkább a másik, olcsóbb tévét választani, hiszen a harminc rugós árkülönbözet mellett tudnának télicipőt is venni a gyerekeknek, a kis ábelé már teljesen szakadt, de az öreg lepisszegi, hogy +5 col képátmérőért ábelke igazán kibírhat még egy telet a jelenlegiben, ha majd betölti a kállofdátit amúgysem akar kimenni a hóba. Az asszony még bepróbálkozik azzal, hogy de hát iskolába is kell járnia valamiben a gyereknek, de szavai elvesznek az embermassza között.

Ahogy halad előre a sor, egy tizennégy év körüli kislány toporzékol a szüleivel, amiért csak iphone 6-ot kap, nem érti miért nem képesek a begyepesedett faszfej szülei megvenni az újat, eleve részletre veszik, most nem kibaszottul kurvára mindegy, hogy havi 7 vagy 10 ezret fizetnek majd? 

Menekülni próbálok, de mindenhol hatalmas dobozt cipelő, savanyú arcú emberek jönnek szembe velem, az örömnek szikrája sem látszódik az arcukon, ahogy hordják ki a fizetésük sokszorosába kerülő, egy évet jó ha túlélő holmikat. A posta mellett elhaladva tisztán hallható a zöldruhás emberek sípoló tüdeje. A nyugdíjasok már-már forradalmi hangulatban követelik az erzsébet utalványukat, a fiatalabbak pedig a hónapok óta megrendelt, a postán elkallódott csomagjaikat akarják. Ami különlegesség teszi az összképet az a mindenki mindenki ellen érzés, hiszen minden résztvevő teljesen meg van győződve arról, hogy az ő ügye fontosabb a másikénál. 

Kimenekülök a latyaktól csúszós csempéken keresztül az épületből, próbálom a külső ingereket elfojtani, de nem megy, mert máris egy tizenéves srácot találok a zsebemben kotorászva, ahogy rámarkolok az alkarjára hatalmasat húz rajtam és elszalad. Minő szerencse, hogy taknyoszsepin kívül mást nem tartok kabátzsebben. Egy kis faház felé veszem az irányt, amely hívogatóan csábít magához. Nagy neonszínekkel árulja készletét; "az ország legjobb forraltbora 2016-ban". Kérek egyet, de nem aszaltszilvával, hanem plussz rummal, hátha picit megnyugtat, de hat réteg melegítőt és rózsaszín fülvédőt hordó középkorú eladónő 10 helyett 5ből akar visszaadni. Mire hajlandó lesz a helyes összeget visszaszolgáltatni, már a bor sem ízlik annyira, s inkább elvonulok jó messzire, mert ebben a tömegben már cigire sem merek gyújtani, közben pedig azon gondolkodom, hogy kit tudnék felhívni, hogy szerezzen nekem valamilyen amfetamin származékot. Mire hazaérek elvetem a gondolatot és gyermeki vágyakozással gondolok arra, hogy milyen jó lenne mocsokmód bebaszni. 

Felmegyek a Facebookra és erőteljesen el kell kezdenem gondolkodni, hogy a narkózás csak vágyálom volt, vagy tényleg felszívtam pár csíkot, s három nap kiesett, mert a hírfolyamomban minden második ember karácsonyfát posztol, meg karácsonyi jókívánságokat. De nem, a dátum rendben van, egyszerűen csak a sok suta nem bírta ki már ezt a 72 órát, s néhány lájkért cserébe szellemi igénytelenségüket palléroztatják. Az egyik dagadt picsa képe alá valaki odakommenteli viccesen, hogy 'és szenteste mit fogsz csinálni? tojást festeni?' erre az eszméletlenül kiakad és mindenki foglalkozzon a saját dolgával, ha nem tetszik nem kell nézni. 

A háttérben karácsonyi zene hallatszik, az utcáról szűrődik be. November közepe óta szól, ugyanaz a cd végtelenítve. Ezt az ember különböző fázisokon keresztül éli meg. Az első mikor felcsendül az először. Ez a szomorú beletörődés. Két napig még viszonylag tűrhető, majd a harmadik naptól elkezdi az ember fülét irritálni. Az első hét végére hozzászokik az ember, s mintha egy virtuális hangsáv lenne, az agy kiszűri. De ilyenkor cd-t cserélnek és kezdődik minden elölről. Néha éjszaka is aktív státuszon hagyják a muzsikát ami annak fényében különösen szopás, hogy a jégszívet nem demjén, hanem valami magas hangú nő vonyítja, de úgy mintha síkosító nélkül basznák seggbe. Mikor harmadik éjszaka is erre kelek, kényszeredetten magamra öltöm a párom rózsaszín plüss hálóingét, s papucsban lebattyogok a rusztikus hatású kandelláberekre erősített hangfalhoz, hogy kihúzzam belőle zsinórt, az ideig óráig megnyugvást jelent. Kellett volna speedet rendelni basszameg. 

És összességében ez a folyamat három héten keresztül ismétli önmagát. Sokáig nem tudtam magamban megfogalmazni, hogy miért utálom az adventi időszakot, meg úgy összességében a karácsonyt, de az, hogy olyan végletekkel lehet találkozni a dzsentrifikált környezetben is, amely ténylegesen autentikus ám mégis szürreális képet mutat a világról az számomra igen nehéz. Voltam már szegény ember és voltam gazdag. Nem feltétlen akarom azt állítani, hogy mindent tudok a nehéz helyzetekről, de tudom értékelni a pénz fogalmát, valós értékét a mögötte lévő munkát. A karácsony a tapasztalataim szerint mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, legyen szó vásárlásról, tömegről vagy csak egy karácsonyi vacsiról. Olvasgatom a sok képmutató politikus adventi gondolatait, ahol magasztos dolgokról beszélnek, szeretetről, elfogadásról, a család szentségéről meg mindenféle megfoghatatlan dologról, s már ki se kell menni az utcára, hogy ennek mind a teljesen ellenkezőjét lássam. Nem szomorúnak érzem magam ilyenkor, hanem dühösnek mert tehetetlen vagyok. Ilyenkor tudnám úgy igazán leköpni a szabópétereket, akik instant megoldást hirdetnek, csak menjünk el a motivációs tréningre húszezerér', de az olyan tanácsaikkal, hogy ha ültetünk egy magot, már jobbá tesszük a világot, még segget törölni sem érdemes. 

Napok óta próbálom befejezni ezt a posztot, hogy kellően lírai, erős befejezéssel zárjak, de mire egyik gondolat utat tör, az előző elvész. A karácsony, nem azért szar, mert én rosszul érzem magam, hanem mert fókuszba állítja korunk sok szociológiai problémáját, s azok akik ezeket érzékelik akaratlanul is szarul fogják érezni magukat. Oda lehet menni a szegényhez, adni neki pénzt, hogy meglegyen a napi betevője, de komoly változást nem érsz el. Lehet a facebookon lájkra váltott felhívást közzétenni, hogy a megunt szar gönceidet, amiket tulajdonképpen csak azért nem dobtál ki mert eddig lusta voltál (vagy mert senki nem vitte el az adok-veszek csoportokból), most odaadnád olyannak aki rászorul, ettől még nem leszel szent, max néhány birka haverod szerint. Az év 365 napból áll, a decemberben nyilván hatásvadász jótékonykodásod pedig nem fogja a másik 11 hónap pronyóságait a zon a szimbolikus mérlegen ellensúlyozni. 

Azért fogy karácsony környékén kegyetlenül sok narkó, mert sok olyan ember van, aki vagy tudatosan, vagy tudat alatt nem akarja észrevenni azt a csípős, langymeleg fostengert amiben vagyunk. Ezt lehet gyávaságnak, vagy akár tökösségnek is felfogni. Perspektíva kérdése. Én egyelőre harcolok a fátyollal, mátrixal s inkább érzem szarul magam egy másik ember, család, csoport kínja miatt, mint elfogadjam azt a tényt, hogy ez így jó, ez normális és ilyen a világ. Boldog karácsonyt. 

Címkék: karácsony