Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Jocó és a pörköltszaftos kenyér

2018. június 27. - Szerda Úr

Klárika sűrűn él azzal a szófordulattal, hogy "csinos kis popsim". Nagyjából bármilyen élethelyzetbe be tudja rakni, például amikor mesélte, hogy a Bencével (a srác akivel randzizik) mentek és akkor beraktam a csinos kis popsim abba a szép fehér autóba, vagy mikor bulikázni van a csajócákkal és akkor ott a táncparketten hűde fancy volt és csak ráztam a csinos kis popsimat, de simán használja szexuális helyzetben is, hogy például használd a csinos kis popsimat! Az biztos, hogy a legutóbbi kalandra, nem fogja ezt kedves kis monológot, pedig Andrisnak voltak tippjei, hogy mit élhetett át az a csinos kis popsi. Mondjuk belegondolni annyira azért nem akart.

joco_etterme_balaton.jpg

Andris nagyban kussolt, mikor Klárikát futni látta hátra a személyzeti öltöző felé, egy másodperccel később pedig az illemhely ajtaját hallotta bebaszódni, de olyan erővel, mint mikor a Jocó haverjai a Siófoki korzón a boxgépet ütlegelik, de szerény számításai szerint, a budiajtó csapódása simán kiakasztotta volna az ötven forintos érmével működő gépet. A séf úr óvatosan kislisszolt a gazdasági bejáratnál, ami az épület mögé vezetett, s egyben volt egy féltetős kocsibeálló és személyzeti dohányzó. Újabban baszoda is, mióta Jocónak van csaja, azt csak slendriánul a falnak döntve szokta műtögetni a kis Ivettet akinek utána mindig problémát jelent, az ezeréves meszet, meg kavicsokat lesöpörni a ruhájáról. Szóval megy ki, nézi a csírákat és így legyen négyese a lottón baszod, mert persze, hogy a babcsíra hiányzott, Klárika ultraslim rózsaszín cigis doboza pedig bizonyító erejű tárgyként ontotta a helyes következtetést, a babcsíra elfogyasztását illetően. Pacsai is kimászott és vígan kérdezte a vikinget, hogy mi a pálya, miközben pár darabot arc mögé dobott a retekcsírából. Andris érezte, hogy most van itt az ideje az elkussolásnak és inkább becsavart a konyhába, mielőtt esetleg bárki rábizonyítja az előre megfontolt szándékot. 

Jó is, hogy bement, mert a kiadópulton várt vagy négy cetli amiből kettőn már megint pörköltszaftos kenyér állt, amit valamelyik este adtak a belga fiataloknak, mert kurvára nem volt kedve már újabb adag csirkeszárnyat csinálni, azt bemondta, hogy hángörien háuz szpesöliti szájdfúd azt azóta ezt zabálják a srácok ha jönnek sörözni meccshez. Májki amúgy kurva rondán ír, Jocó azzal szokta ugratni, hogy egyiptomi régészek nem képesek kibogozni a kibaszott hierogfáit, azt erre mindig az volt a mondás, hogy mert olyan geci spúr vagy, hogy nem veszel számítógépes rendelésfelvevő rendszert, amire hümmögés meg mindjárt picsánrúglák szokott lenni a válasz. Andris is jelezte, hogy jó lenne már, mert össze lehetne kötni a raktárkészlettel, de az a havi 10 rugó valóban soknak tűnt így első hallásra főleg, hogy a hitelkártya megint ki volt mínuszolva és szinte csak a hétvégi esküvő, amelytől már most felállt a szőr a hátán, hoz majd valami pluszt a konyhára. Arról nem is beszélve, hogy a vodások rendszeresen hívogatják, hogy van valami faszom elmaradt számla és ki fogják kapcsolni a szolgáltatást és akkor elveszíti a készülékbiztosítást is, amit mondjuk elkerülni kívánt volna. 

Megközelítőleg egy óra jól hallható nyöszörgés után, Klárika kitántorgott a wc-ből és megivott vagy egy liter vizet húzóra, de hallod a csaj ránézésre is odavolt, izzadt, de az arca ki volt száradva, remegett és minden egyes megtett lépése bizonytalan volt. Ha Andris nem tudta volna mi van vele, azt hinné, hogy Májki valamelyik designer cuccától ütötte ki magát. Azt állította, hogy jól van csak pihenni kell, biztos az új táplálékkiegészítő csapta szét, de nem tudja, mert most hat új zabkása recept mellett, valami délamerikai kovaföldet is eszik, hogy laposabb legyen a pocija. Na erre Andris majdnem felröhögött, hogy rágcsálj még babcsírát baszod, lapos lesz egy nap alatt. De aztán inkább visszaszopta a pofáját és amikor senki nem látta, akkor kiöntötte a problémás tégelyt, s újat tett a helyére. 

Közben befutott az Ivett is, aki az esküvői picsa után próbált tüzet oltani, elintézte a dekorost, a virágokat meg minden szart, sőt még azt is bevállalta, hogy itt lesz segíteni, na ez a nem semmi baszod! 

Viszont közben folyamatosan érkeztek a pörköltszaftos rendelések, amivel töke kivolt már Andrisnak, egyrészt ahol szaft van ott pörkölt is van, és nem kívánt ennyi hortobágyi húsos palacsintába valót darálni a maradék húsból. Ki is találta az okosságot, felvágatott a gizussal vagy öt kiló hagymát, megcsinálta belőle a pörialapot és a múlt hétről maradt marhalábszárcsontokat belebaszkodta, hogy nesztek jó lesz. Igaz, hogy hat órán keresztül csinálta főtt, de elsőosztályú pörköltkrém lett belőle, minimális hússal. Tán még ha a szocializmusban rájönnek eme titkos receptre, még fémtubusban is kapható lett volna, mint a kempingsajt baszod. 

Amúgy mint minden mást ezt is a Jocó kúrta el, mint mint kiderült, kétszáz forintért árulta a pörköltszaftos kenyér adagját, ami úgy nézett ki, hogy két karéj kenyér, egy csésze szaft meg pár karika hegyes erős paprika, azt perszehogy baszod egy kákabélű belga simán elvan egy adaggal, ha meg kettőt kér akkor még jól is lakik alig egy sör árából, de már nem volt mit tenni, ott ült az egész csapat, berendelték a kenyereket, el is fogyott hipp-hopp négy kiló előreszeletelt fehér. Mondjuk legalább itták mellé a korsó borsodikat rendesen, így azért maradt némi papír a brifkóban estére, amiből okosan kivételezve el is vitte az Ivettet füredre a karolinába, hogy kicsit villantson a pinának. Ivett meg nagyon élvezte, hogy mindenféle jó helyekre van cipelve a csinos kis popsija - mondta akaratlanul is, ellopva Klárika szófordulatát, mikor a barátnőinek mesélt. De egyedül ő volt az aki használta ezt a mondatot még pár napig. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Jocó és az esküvői előkészületek

Jocó egyik reggel úgy ébredt, hogy kurvára bassza az ideg, mert mintha éjjel többet csiripelt volna a telefonja, mint szokott, pedig nem sok mindenki szokott ráírni éjszakánként...

babcsira_klarika_joco_vendeghanyas.jpg

Mikor kidörzsölte a csipát a szeméből, még nem igazán fogta fel, hogy mi a tényállás, így vígan lőtt pár fotót Ivett hason fekvő terpeszes alvópózáról pár fotót az ínségesebb időkre, miközben a mellkasán lévő mitesszereket vakarva el nem gurult a wc-ig megformázni a napot. Na pont két irtózatosnagy hurka kitolása közben kezdte el olvasni a maileket, amik prüttyöghettek az éjszaka, s még a fajanszot se húzta el, már idegállapotba került, mert az esküvős pina, vagy nyolc mailben variálta át a teljes lakodalmat, ráadásul úgy, hogy minden egyes külön küldött emailben, keresztbe hivatkozott kéréseket állított fel, amit minden harmadik üzenetben törölt is. 

Jocó nem is volt képes dekódolni a kéréseket, ezért a reggeli kávét főzve, amikor az Ivett kikászálódott, bele is nyomta a kezébe a telefont, hogy figyi béjbe csekkold mán le ezeket az íméleket mert faszomse érti. Mondjuk egy fokkal szolidabb lett volna, ha nem három badoo, két love.hu, meg egy rosszlányok-os email között lett volna a felsorolás, de elintézte annyival, hogy azok régiek, csak még nem törölte a regisztrációját és amúgy is kurva életbe kell már korán reggel felbasznia az agyát, ez mellett a sipákoló picsa mellett, amire az Ivett egy fokkal visszább vett. De hiába volt jó problémamegoldó, ezeket a kéréseket még neki is nehezére esett már csak megértenie is, mert ilyenek voltak benne, hogy a fácánleves mégse jó, hanem legyen helyette Hadházi tyúkhúsleves, következő email, hogy elírtam, nem is hadházi hanem újházi, a harmadikban meg nem tyúk, hanem újházi marhahúslevest szeretnének, de ha lehet úgy, hogy csont ne legyen benne, mert akkor mindenki összemaszatolná a kezét. Játszottak még ilyen kérések, hogy az eredeti dekoros felmondta a szerződést, így ők fognak majd a lagzi előtti éjszaka odamenni dekorálni, ami kurvára nem volt benne a buliban, mert csütörtökön a belgák játszanak az angolokkal és tekintettel a méretes Belga különítményre amik már három napja isznak a Joseph's Exclusive Hungarian Restaurant-ban, nem igazán akarna bezárni csak azért mert pénteken egy faszom lagzi lesz ott. Emellé még jött az, hogy nincs emberük aki elhozná a menyasszonyi tortát szóval lécci oldja meg a Jocó és ha tudnának liftet építeni az étterembe se lenne rossz, mert jön egy mozgássérült hölgy is. 

Így, hogy a nap felkelt, már iMessage-kkel fárasztotta Jocót, aki inkább lenyomta némára azt már az étterembe két tyúkoskóla között fárasztotta azzal az Andrist, hogy éjjel, hogy megkúrta az Ivettet, hallod úgy vonyított mint egy kibaszott ebolás nyuszika, aki beszorult a százholdas pagonyba geci, s így egyízben majdnem meglett az aznapi menü második fogásának, a pulutykának az ízesítése is vikinghányással. Szerencsére Andris időben visszanyelte. 

Klárika már vagy a harmadik napi szabadságát töltötte, picsatudja hol lehet, csak Májki sejti amikor rápörrent az instára és látja, hogy ilyen szokásosnál is vékonyabb tangában pucsít valami vízparton, meg vedeli az aperolspritz-et. Pacsaival le is zsírozták, hogy tuti, hogy más spritzet is nyel, azt annyira röhögtek a saját poénjukon, hogy a Májkira egy közel fél napos csuklásroham jött rá, amit végül Jocó oldott meg azzal, hogy úgy hátba vágta a srácot, hogy konkrétan nekibaszódott a jobbegy-nek, amiről csörömpölve leborult a sószóró meg a váza művirágostól. 

Viszont Májki jókedvének sem a csuklás, sem pedig a hátbasimogatás nem tudott gátat szabni. Már közel négy napja dúl a láv közte és a Zsuzsika között, akivel két nap után action is volt. Készült ám rá a hülyéje, az első randi óta nem tolt speedet, meg felfrissítette a kamagra készletét is, mert amik a tárcájában voltak, azoknak a csomagolása rendesen fémszínűre kopott, azt úgy volt vele, hogy nehogy már ő szopjon, mikor szopatni akar. Persze egy lelazítós cigi játszott, de az igazán bele kell, hogy férjen, így szombat este egészen hat menetet is tudott nyomni, nem hiába az a zselé azért rendesen tudja a dolgát, azt hiába volt a csaj is ilyen faszom súlyemelő, a végére már ő mondta, hogy nyugivan nyuszó mert nem leég odalent, ha így folytatja tovább. Na azóta az van, hogy Májki csak füvezik, azt nem is ilyen kibaszott bonyolult vele kommunikálni, elsőre megérti, hogy balhárom lörám, meg  azt is, hogy két grillparipluszhábé egy kápsal meg egy ubsalival, ami pincérként nem utolsó dolog. Most is, hiába nem volt Klárika olyan ügyesen lavírozott a pult meg a placc között, hogy már majdnem hasonlított a Pacsai munkatempójára, ami tényleg nem semmi. Be is szoptak valami baszomnagy teltházat, de olyan ügyesen megoldották, hogy senki nem maradt sem étel, sem pedig ital nélkül. Még a Jocó meg az Ivett is besegített mondjuk igaz, hogy csak a csumpizásban, meg a lerámolásban, de az is több mint a semmi. 

Andris vígan pörgette a húsokat, várta rohadtul a júliust, mert sikeresen rávette a Jocót egy vadiúj töltényszmóker megvásárlására, amibe csak bebaszkodja a húst zárás előtt, reggel meg kiveszi belőle és kész az étel. Már fejben olyan oldalasokat füstölt meg, mint a texasi nagy pénzdíjas versenyeken és számolgatta a képzeletbeli pénzt amit majd a gazdag túrisztok fognak a szakácskabát zsebébe dugdosni mikor omlós falatokat szervíroz. 

De amíg csak az álmodozás volt, közben tennivaló is akadt az étterem körül. Például Jocó kitalálta, hogy kovászos ubi kell, mert ő azt nagyon szereti, így tizenöt ötperegyesben már kint is volt a szocreál viskó azon oldalán amit egész délután sütött a nap. Persze a hülye Jocó már első naptól rájárt, azt utána köpködte ki az ecetes lében úszó teljesen nyers uborkadarabokat, mert a várakozás az olyan idegen volt tőle, mint tisztességes járulékbefizetések. De Andris nem csak uborkát nevelt hátul, most a vadiúj díszítésekhez mindenféle magot csíráztatott, a zöldtől a liláig, azt azok is ott álltak pici tégelyekben, de arra meg a Pacsai járt rá, aki imádta az ilyeneket, főleg a friss babcsírát, azt hiába volt valamelyik nap még tele, másnap reggelre egy darab nem sok annyi sem maradt. 

Andris annyira begőzölt ezen a dolgon, hogy kitalálta az okosságot, az új babcsírás tégelybe rendesen belerakott 3-4 ilyen ipari versenylovaknak való hashajtó tablettát, mozsárban összetördelve és várta, hogy ki lesz az a szerencsétlen. Az idiótája annyira mérges volt, hogy a chiliszószból akart kenetet rakni a wc papírra, de azt a Gizus nem engedte neki, mert állítása szerint a gyomorsavon megszűrve is igen veszélyes altájékon a cucc, hát még frissében. Különben is, egy fél tabletta abból a cuccból is kipucul rendesen, hát még négy darab  - bólogatott sokat sejtetően a Terike.

Másnap reggel a Klárika a szokásosnál barnábban jött dolgozni, ki volt virulva mint az orchidea ami egész éves gondoskodást vár el néhány hét virágzásért, de a látszat szerint megérte, egyrészt jóval kevesebbet nyomkodta a telefonját, másrészt nem húzott maga után nedvet, ha a Pacsai megszólalt, így mindenki boldog volt, főleg a Májki gyerek, aki elmehetett egy nap szabira, amiért a Zsuzsika is hálás volt. 

Közben ment szinkronban a kurvaanyázás Jocónál, mert még mindig a kibaszott lagzin kellett baszkolódni, ami azért volt szopás, mert hiába nézette át az Ivett a szerződéstervezetet, mint utólag kiderült a Jocó aláírta mielőtt a módosításokat belevették volna és ha most a Joseph's Exclusive Hungarian Restaurant nem teljesíti a feltételeket, akkor fájdalomdíjnak legalább három misivel jönnek a jegyespárnak, merthogy templomi, polgári szertartás már mind le van zsírozva, a másnapi nászút is. Úgyhogy a napok csak egyre idegesebben teltek, s Jocó életére megbánta, hogy ilyen faszokat engedett lagzizni az éttermébe, így rendesen duplával issza a tyúkoskólát. 

Klárika amúgy a három napban amit mint utólag kiderült horváthországban töltöttek, frankón rájött, hogy az elmúlt hónapok igáslova egészen konkrét két centis hájréteget hagyott saját maga által szexisnek ítélt pociján, így meg kicsit cink, mert a bal csípőcsontra tetovált playboy nyuszifej rendesen dombmű volt, azt elkezdett odafigyelni a kajára is. Zab joghurttal, meg chia maggal, némi banán és persze a rendszeres testmozgás napi program lett. A prímában ami a közelben van, rendesen veszi is a rukkolát meg a mindenféle zöldet, mert azt eszi nyersen meg párolva is, így példának okáért tökre megörült, hogy kint az ablakpárkányon van egy rakat csíra, amiből vidáman el is kezdett falatozni, amíg a sráccal beszélt tellán, hogy mennyire hiányzik neki. Nem volt hosszú hívás...

vendeghanyas_patreon_big.jpg

a leánybúcsú

Vesztemre megint leánybúcsút kell szerveznem, mert a ribancok egymás között képtelenek olyan magasztos kérdésekben dönteni, hogy a ciklámen színű strasszos faszalakú műfaszos egyentísört, vagy a tiarás ezüstös faszalakú faszt vegyék fel majd arra a fél napra, amíg megpróbálják egymást nem szétcincálni, miközben legbelül azért kitekernék egymás nyakát. 

csajok-hajnalig-2017.jpg

Valamikor a múlt hónapban véletlen bekapcsolva maradt az écsbió és látom ám, hogy skarlát johanna főszereplésével megy a hiperúj vígjáték, amiben a vagány csajok mindenféle húdeőrült dolgot tesznek mint például seggrészegen behugyoznak a kollégiumi szobába, narkóznak és az egyik még azt is hagyja, hogy a szomszédban élő swingerkedvelő házaspár megcsinálja. Még háttérzajnak is kínos volt a produkció de egyszerűen képtelen voltam elkapcsolni, már csak johanna által érzett perverz romantikus vágyaim miatt is és közben végig azon gondolkodtam, hogy ha nőként születtem volna, akkor hogyan szereznék annyi pénzt, hogy faszt operáltassak magamnak, mert amit a szórakoztatóipar összehord, meg amiket látok így a való életben körülöttem az engem olyan szinten megrémiszt, hogy leírni sem merem. Pedig még csak azt sem lehet rám fogni, hogy szűklátókörű lennék, elég széles spektrumot lefed a társadalmi konvencióm, így az egyszeri falusi lányok, mackónadrágban 90-es diszkózenire dzsesszelő bulijaikban ugyanúgy megfordulok, mint az ischgli ner-es sípartikon, ahol olyan mértékben toljuk a kokaint mint a tonimontana, de azért néha itthon is vedelem a középosztálybeli ipákat, a szandálos bölcsészhallgatókkal, vagy éppen jackdenielszt idva rázom a buksim valami metál koncerten. Szóval széles a paletta, megfordulok mindenhol. Ezért is nem értem, hogy egy elviekben 21. századi emancipált filmben miért az a poénok csúcsa, hogy a csajok egymás között finganak, vagy bejelentik, hogy ők akkor most elmennek szarni egyet, neadjisten, hogy skarlát johannának szőrős a pinája és ő magának vaxol. Aki nem látta a filmet, annak röviden elmondom, hogy arról szól, hogy adott egy csaj aki a fősulis barinőivel fog leánybúcsúszni, beszereznek egy rakat faszos terméket, majd elmennek narkózni és várják a sztripper fiút akit véletlen kinyírnak, de jajj kiderül, hogy nem is sztripperfiú, hanem galád bűnöző és később jön az igazi és jujj. Közben soroznak a közhelyes poénok amiket már a Forró rágógumi második részében is kínosan hatottak, a különbség semmi más csak a fancy környezet és a nagyvilági lányok. A tipikusan kövér, de szabadszájú picsa sztereotip ábrázolása itt is kötelező és legalább annyira idegesítő mint egy amy shcumer másolat. 

Ezt a hosszú felvezetést azért éreztem szükségesnek, mert valahogy ugyanilyen katyvaszban látom korunk valamennyi leánybúcsúját, ahol a pinák egy estére kibaszottul egyediek, őrültek és vagányak akarnak lenni, de ahogy a film is, ugyanolyan sablonos, kínos és szánalomra méltó picsák maradnak ahogy a körúton grasszálnak. 

Legutóbbi esküvőkkel foglalkozó posztom egyáltalán nem véletlen volt, ugyanis egy hozzánk annyira nem közel álló baráti pár hívott meg élete kibaszott nagy napjára. Éles eszemnek, s jövőbelátó képességemnek hála már akkor tudtam, hogy én a lehető legtávolabb szeretnék maradni mindennemű szervezéstől, de még így sem úsztam meg a megkereséseket, amelyben a mondat elején az hangzik el, hogy egyedi dolgot szeretne a csaj, de a vessző után már csupa olyan sablonos faszságokkal fáraszt mint például a minden lánybúcsún kötelező faszalakú tárgyak sokasága. 

Ha valaki eddig nem egy zacskóban élt, az pontosan tudja, hogy kész iparág épült a lánybúcsúkra (legénybúcsúkra is), ami kizárólag egy koncepciót követ; FASZ. Faszalakú lufik, faszalakú szívószál, faszalakú pohár, faszalakú műfasz, faszalakú lófasz, faszalakú még az isten fasza is, Hogy ez mondjuk mennyire tárgyiasítja a férfiakat abba most nem akarok belemenni, mert én rendkívül cukinak találom, amikor egy guminővel az oldalán bóklászó fiúcsapatot megszólnak az emancipuncik a dunaparton, hogy soviniszta állatok, a nő több mint egy pina!

A sablonos leánybúcsú egyik alapkelléke a limuzin, ami tíz évvel ezelőtt sem volt egyedi és nyolc embernek összerakni 30 rugót nem is egy nagy luxus, így az azzal való menősködést sosem fogom megérteni, mert míg praktikum szempontjából el tudom fogadni, hogy közel tíz embert valagát cipelni egy autóval könnyebb mint két-három taxit hívni, vagy bkv-re pattani. Emelett az se utolsó, hogy lehet benne piálni. Vicces kitérő, húgomnak tavaly volt az esküvője, a leánybúcsú és legénybúcsú is Badacsonyban volt, s míg mi a fiúk hegyi taxival mentünk fel a hegyre (ilyen leharcolt UAZ-ok), a lányok limuzinnal, de beszopták, mert az egyik kanyart már nem vette a limó, így sétálhattak fel magassarkúban. 

A másik dolog, hogy egy nő kétszer érez késztetést férfisztriptízre. Az egyik Nőnapon, ahol már a legkisebb vidéki csehó is lédisznájtot csinál táncos fiúkkal, illetve a leánybúcsú. Nőnapról más sokszor írtam, de a leánybúcsús férfisztripper téma teljesen más. Nyilván ahogy a férfiak alapnak tekintik a kurvát a legénybúcsún, úgy a csajok is akarnak vadulni egy picit, olyan izmos felsőtesteket taperolni, amilyen a leendő férjüknek, sose volt, meg sose lesz, de a dolog kezd átfordulni. A férfiak buliján, tíz alkalomból legrosszabb esetben is egyszer ha az ünnepelt megdugja a hívott táncos lányt. Ellenben most, hogy a Hot Man Dance-től kezdve, legalább húsz kisebb nagyobb formáció elérhető bárki számára, revüműsorral, szólóban, lakásban bárhogyan, a csajok sokkal durvábban nyomják. Elég sok haverom van akik szálkásra gyúrt, olajos felsőtestüket rázzák begerjedt csajoknak pénzért, s így a nyáron rendszeres kellékei is a lánybúcsúknak. Ők szokták mesélni, hogy tízből öt csajjal van valami, ami minimum egy ujjazás, de sok esetben fullos aktus. Kár azt gondolni, hogy nincs így, a nők sokkal jobban tartanak titkot mint mi férfiak, hazugságon is nehezebb rajtakapni őket és mi lenne tökéletesebb terep, mint egy szolgáltatósrác, akivel soha életében nem fog találkozni, nem lesznek lebukást okozható messenger üzenetek, éjféli telefonnyomkodások ésatöbbi. Amúgy erre konkrétan bevett szokásuk van a sztipperfiúknak, ami pedig a privát masszázs (csekkoljátok csak le pl a Hot Man Dance oldalán idekattintva). Ilyenkor ugye a tiarás, egyenpólós ara, egyedül van a sráccal egy bugyi-melltartó párosban, ahol érzéki és frissítő masszázs lenne a program, de nincs az a nő, akit ne indítana be a tény, hogy egy tökéletes testű férfi masszíroz. Természetesen nem akarok általánosítani, nem mondom, hogy minden nő simán megcsináltatja magát ilyen helyzetben, szimplán a szolgáltató srácok sztorijaiból tudok építkezni. Mindenesetre ha tudod, hogy a csaj akit elviekben egy hét múlva elveszel majd gecidrága pénzért, ilyenre megy leánybúcsúra, én a helyedben reggel megszagolnám a pináját, meg lecsekkolnám a tangát idegen gempa után kutatva. 

A harmadik dolog ami szerintem ritka gáz, az az a tény, hogy a csajok ilyenkor átmennek prosztóba. Férfitől se szép, de amikor olyan csajok akik nagy általánosságban NEM barátnők, hanem a menyasszony több szálon futó ismerősei, azok két ital után, nem érzik a határt és egymásra licitálva próbálnak minden baromságot megcsinálni. Ilyenek például a faszik folytonos vegzálása, akik ha nem vásárolnak faszalakú bármit, akkor büdös surmó köcsögök, amit jellemzően mindig a szabad szájú dagadt lány fog majd a fejükre olvasni. Fordítva bezzeg menne a sipítozás. 

A leánybúcsúk legfőbb problémája, hogy az idegtől remegve folyton hasmenést produkáló menyasszony, olyan irreális elvárásokat támaszt a barátnői felé, amiket még egy kontrollcsoportnak is becsületére válna kivitelezni és akkor még nem beszéltünk az anyagaikról sem. Érthető módon teljesen elvárt tény, hogy a lánybúcsú valamennyi költségét a résztvevő lányok állják, beleértve az ara részét is. Ez meglepően hamar igen magasra fel tud törni, ha csupán egy limuzint, férfisztriptízt, pólókat és mondjuk egy belépőt alapul veszünk is bőven tíz rugó felett járunk fejenként és még nem ettek, nem ittak. És ez tényleg csak a nagyon szerény alaphang, hol vannak még a faszalakú termékek. 

De a legdurvább számomra mégis az, hogy a csordaszellem mit képes kihozni ilyenkor a félspicces lányokból. A ránézésre is könyvtárszakos kiscsajok eleinte szégyenlősen, kézfejükkel takargatva veszik szájukba a faszalakú szívószálat, s magát a szót is talán csak életükben először ejtik ki, ám később a FASZ mint olyan kötőszóvá válik az est folyamán, s a legvisszahúzódóbb lány is olyan szinten megy majd át partikurvába, hogy öröm nézni. Nem hiába tökéletes terep minden leánybúcsú az alkalmi pinavadászoknak, hiszen gátlásaiktól megszabadult csajok, jellemzően nem a lakhelyükhöz közel, általában bármi jóra kaphatóak. Menyasszonyt leánybúcsún meghúzni pedig dupla strigulát ér a bulalegendáriumban és ha azt hiszed, hogy ez csak szökő évente történik meg, akkor bizony nagyon el vagy tévedve.

ui.: Férfiprosti haverom mesélte, hogy múlt héten dolgozott egy lánybúcsún, ahol egy idegtől remegő szende-szűz volt a menyasszony. Megvolt a kötelező tánc, aztán jött a masszázs rész, ahol a csaj külön kérte, hogy a popsikáját is masszírozza meg. Persze spanom se ma kezdte, rendesen elkezdte gyúrni a nagyajkakat, azt ahogy hasonfekve pucsított a csaj, bejátszott egy kis ujjazás is aminek a végpontja az lett, hogy magasnyomású híg fosásban lett részesítve a csávó keze, meg a masszázságy. Egy biztos, ez sablonmentes felejthetetlen búcsúztatásra sikeredett. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Jocó és a járás téma

Klárikának is csippant a Match a tinderen, de ő kevésbé volt meglepődve főleg, hogy a profilképe a két ipari méretű csöcse volt, amit egy kék szalaggal takart el bimbótájékon, de másodiknak azért ott volt beállítva egy fentről fotózott szexin nézős picstör is, amelyben egészen a bányáig le lehetett látni a dekoltázson keresztül. Végülis igazai van, nem azért költött közel egy millát a mellműtétre, hogy senkinek ne mutogassa, az alkalmi tinderfaszverők nagy örömére. 

klarika_randizik_vendeghanyas.jpg

Hiába már, hogy a Pacsai gyerek, meg a Klárika két napja párba álltak, egy büdös szmájlit nem toltak egymásnak, de történt még valami, mert egy másik, snájdig csávó is matchelt vele. A srácon lezserül hordott kék színű ing volt az első randin, meg egy halványan koptatott farmer, ízlésesen visszafogott bőrcipővel. Semmi látható tetkó, semmi ékszer, csak egy fekete bőrszíjas óra, amin Klárika nem fedezett fel általa is ismert márkajelzést, de azért jól nézett ki. Egy fehér octaviával ment a csajért, ami ránézésre is régebbi volt mint például a Jocó bömöse, ellenben sokkal tisztább és kifejezetten kellemes illat volt bent, nem olyan áporodott fing meg cigifüstszag. Klárika is kitett magáért, egy fehér feszülős minisortot vett fel, amiből kilógnak a seggcimpák, mellé egy vékony trikót extra push-up-os cickótartóval, ami feltornyozta a melleket egészen a nyakáig. 

A srác egy kisebb csokor virággal várta, s miután beültek az autóba, elkezdtek tanakodni, hogy hova menjenek, amiből az lett, hogy elmentek füredre korzózni, meg beültek enni ott a szívkórház mellett az egyik csehóba. A srácot nem kellett udvarlási tanácsokért a szomszédba küldeni, végig toronymagasan vezette az egész randit, íve volt az egésznek és valami kibaszott csodával határos módon, egyetlen egyszer sem kellett idegesen felkapnia húsz centivel a fejét, már ha érted, hogy értem. 

A vacsora után beültek valami elbaszott elektromos vizibiciklibe, ami mellé konkrétan csak a macskajajból hiányzott a bubamara zenéje, azt ott andalogtak a vízen, míg egymásba nem karolós, szenvedélyes smárolás nem lett hosszú percekig, amikor is Klárika életében először nem metakommikálták le erőszakkal a fejét ágyék közelbe. 

Közben az étteremben

Mivel a Klárika szabadnapot kért, a Jocó állt be a pultba, amit MELÓ ON facebook kiírással kezdett, azt miután elpancsolt vagy nyolc korsó sört a hab miatt, a Májki szólt, hogy hagyjad főnök inkább megcsinálom. Pacsai az penge volt a pályán, Andris is vígan pörgette a húsokat a forró konyhán, egyedül a Jocó baszott az egészre mert csetelt egy tyúkoskóla társaságában az Ivettel akinek dolgoznia kell valami delegáció miatt. Jó húzás volt amúgy a csaj, mert egy az egyben a Jocótól lettek berendelve a hidegtálak, meg a pogácsa is, amit a gizus konkrétan otthon az ezeréves karancs sütőjében rakott össze éjszaka, de még élvezte is, mert végre megcsinálhatta azt a káposztás-tepertőset amit a családban rajta kívül senki nem evett meg, azt zsebbe lecsúszott tíz rugó is. 

A Májki gyerek viszont nagyon el van veszve, Pacsai szerint kéne neki már egy pina aki helyrerázza, mert lassan többet tol mint egy régi coro-s buli teljes törzsvendége. Nagyon vágja, mert ő is olyan volt, bár ezt Andrison kívül bevallani senkinek nem merné, rendesen piros nike susogósban szögelt át akár két napot is, de megkomolyodott, most csak néha tol. 

Alapjáraton fasztudja mi van vele, mert ha nem kérdeznek tőle nem válaszol, néha jön csak rá egy kis szeretetroham, vagy éppen ellenségeskedés, múltkor meg volt győződve arról, hogy a betérő vendégek kémek az annabellából és elhajtotta őket a bánatos gecibe, amit szerencsére a Jocó nem látott, mert kijárt volna egy gyomros. Most viszont, hogy Klárika is randizik, a Pacsai is mindig összeszed valami tök fullos gádzsit, ráadásul ez a fasz Jocó is becsajozott, csak ő nem, amit ritka nagy cinknek érzett, mert ő úgy gondolta, hogy kurvajól néz ki. Ennek apropóján meg is született benne az elhatározás, hogy picit visszavesz a drogokból és megpróbál egy kicsit értelmesebb életet élni, amit társkereséssel kívánt elkezdeni. Persze neki is volt Tinder profilja, amit néhány megmaradt haverjával szoktak húzogatni amikor be vannak tépve, de hiába jött össze pár Match nem igazán írt rá soha egy kiscsajra sem. Na most úgy gondolta, hogy itt van az ideje. Meg is fogalmazott egy egész kis korrekt indulószöveget, hogy asszondja;

Szia Kedves! Ne haragudj, hogy eddig nem írtam, de rendkívül lefoglalt a munkám, amiben igen nagy felelősség van rajtam. Most viszont készen állnék találkozni, ha persze még nem késtem el. "Nem tudom, hogy mi vár ránk a jövőben, csak azt tudom, hogy annyi időt szeretnék veled tölteni, amennyit csak tudok. Te vagy az első, amit látni szeretnék, amikor felébredek."

Fasztudja, hogy hogyan, de két csaj is válaszolt neki a tizenötből akinek elküldte, jó mondjuk a többi az bontotta a kapcsolatot a gecibe, de Májkihoz képest ez is jó arány. Az egyiknek nem annyira akaródzott találkoznia, mert szerinte előbb meg kéne ismerniük egymást, ami kibaszott nagy faszság, most minek csetelgetni, amikor kúrni is lehet, de ezt ugye nem írhatta meg válasznak, így inkább praktikusan törölte ő is. 

A másik viszont simán belement, hogy este találkozzanak, ráadásul baszod két utcával arrébb pultozik egy ilyen helyieknek nyílt fröccsös kocsmában, de azért néha turisták is járnak be. Simán ledumálták, hogy találkozzanak a strandon, Májki nem is tolta túl, csak lekapta a felszolgálókötényt, azt lezserül a fehér inget betűrve ment. Mondjuk előtte lecsutakolhatta volna magát, mert a 30 fok azért rendesen megdolgozta az izzadtságmirigyeit, de baszott ő rá, magára fújt egy fél flakon axe black-et, azzal nem lehet mellélőni gondolta ő, s egy tyúkoskóla felszipákolása után megindult.

A csaj picit csálé volt, ilyen homokóra szerű, csak a két végpont nem a mellbőség és a csípő, hanem a gyomor és a segg, ami között egy ilyen amorf bemélyedés volt, ellenben az arca kis csinos pirospozsgás huncutka. Pacsai szerint szopósszájú. Aztán ahogy nézegette így jobban, látta ám, hogy nem is kövér, hanem inkább erős, de annyira, hogy konkrétan majdnem akkora volt a karja mint a Jocónak. Hamar ki is derült, hogy crossfittes versenyző a leány, s szakításban már kétszeres bajnok a korosztályában, mellette meg pultozik, de szereti mert kedvesek a vendégek. Elhaladtak egy még nyitva tartó büfés mellett, ahol elszürcsöltek egy rozéfröccsöt és olyan dolgokról beszélgettek, hogy kinek mi volt az exével meg, hogy merre lesz nyaralás és hiába telt el úgy négy óra pakkra, hogy egy kínos csend sem volt, a Májki gyerek végül ajtóig kísérte a pinát és klasszikus csókkal volt csak elválás, semmi seggből szájba orgia, vagy arconspriccelős punci öt percig remegő testtel, ahogy azt előre elképzelte. Viszont mire hazaért és betekerte a jóéjtcigit, frankón ott virított a fészen a Zsuzsa ismerősnek jelölt felirat, azt mikor elfogadta akkor hamar jött az üzenet is, hogy "Jól éreztem magam, lenne kedved holnap folytatni?" és míg válaszolt, frankón nem is realizálta a tényt, hogy a vicces cigit nem meggyújtotta, hanem letette az éjjeliszekrényre. 

vendeghanyas_patreon_big.jpg

Andris brutális csilis szósz receptje - csirkeszárnyhoz

Többen kértétek, hogy írjam meg nektek Andris közel egymillió scoville-os szószát, amit a csirkeszárnyakhoz készít főleg, de bármilyen húshoz tökéletes.

carolina-reaper_westlandpeppers-1.jpg

1. A chili

Szükséged lesz, tizenöt darab habanero-ra, három darab ghost chilire és két darab carolina reaperre. Mivel a ghost-ot és a carolina reapert nehéz beszerezni, ha csak nem termeszted, ezért ez jó szárítottan is. Andris a Chilion-ra esküszik, ami egy Szentlőrinci chilis cég, de én mondom, hogy a Chili fuego is legalább annyira megteszi. Ennél lejjebb NE add.

További hozzávalók:

  • három gerezd fokhagyma
  • egy kávéskanál őrölt feketebors
  • két közepes sárgabarack (konzerv is jó, nem baj ha cukrozott vizes)
  • két kávéskanál dijoni mustár
  • egy púpozott evőkanál csemegepaprika (még jobb ha füstölt)
  • egy kávéskanál só
  • olívaolaj (fontos, napraforgó nem jó)

2. Előkészületek

Gumikesztyű, éles kés, fából készült (!!) vágódeszka. Aprítógép és egy fazék amiben megfőzzük. 
Forraljunk fel egy nagyobb tálba vizet, amibe később tegyünk mosogatószert és tegyük félre. Amint a késre és a vágódeszkára nincs szükségünk, azonnal tegyük bele ázni. 

3. Első lépés

Gumikesztyűben vízzel csapassuk le a paprikákat, kivéve a szárítottakat. Ezután vékony csíkokra vágjuk fel, a magokat pedig tegyük félre egy kis tálba. A szárított chilinél ugyanezt. Gumikesztyű csere.
Tegyük a felvágott paprikákat az aprítógépbe, zúzzuk rá a fokhagymát és tegyük rá a barackokat és öntsünk rá két három öntés olívaolajat. Aprítsuk addig, amíg egy viszonylag folyós, de darabos szószt kapunk. 

4. Főzés

A szószt kezdjük el főzni takarékon, amikor már fortyog, adjuk hozzá a borsot, a mustárt és a sót. (Ízlés szerint minimális barna cukor hozzáadható.) Hozzáadjuk a magokat is és jól elkeverjük. 

5. Tárolás

Öntsük ki egy olyan edénybe, amit légmentesen le tudunk zárni.

6. Elmosogatás

Új gumikesztyűvel mindent elmosogatunk többször is, lehetőleg folyóvíz alatt!

7. Egyél - Sírj - Készülj életed legnagyobb anális menetére. 

Nem győzöm mondani, hogy amíg dolgozol, NE NYÚLJ SEMMI MÁSHOZ A FELSOROLTAKON KÍVÜL.

vendeghanyas_patreon_big.jpg