Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

2018.feb.23.
Írta: Szerda Úr 8 komment

Egy vidéki panzió szomorú története - avagy requiem egy szakácsért

Minden kis kőháznak megvan a saját maga története, hát még akkor, ha egy közel kétszáz főt leültetni tudó panziónak az étterméről van szó. "Miket nem láttak ezek a falak?!" - hallom még most is az öreg ősz hajú tulaj sok-sok évvel ezelőtti szavait, s akkor még gondolni sem mertem arra, hogy mi mindennek lesz majd tanúja az épület.

dead-chef.jpg

Az öreg Misi bá'-ra sokmindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem volt élelmes és szorgalmas. Felszolgálónak tanult, s ahogy kijött a szakképzőből, egyből el is kezdett dolgozni egy Balatonparti csárdában. Okos volt és dörzsölt, de kedves és humoros is, ami miatt igen gyorsan gyűjtögette a trinkgeld-et, s a főnökei is elégedettek voltak vele. Kálváriáját attól a mérföldkőtől ismerem pontosabban, hogy megnyitotta kocsmáját a szülői háztól nem messze, s szorgalmasan méregette a fröccsöt meg a rövidet, s szép lassan annyi pénzt harácsolt össze, hogy két utcával arrébb egy kétszintes családi házat átépített panziónak. Először hat szobával mentek, meg egy közel 70 főt leültetni tudó étteremmel. Az öreg elsőszülött lányáról nevezte el a birodalmat, amit takarosan gondoztak, s lett az évek során a város egy kedvelt helye. Közben a család is gyarapodott egy második leánnyal, a panzió pedig plusz harminc szobával. Az étterem egyfajta hagyományos szocreál vonal volt, egy személyben Hömbi szakács úrral, aki fontos része a történetnek. Szerencsétlen Hömbi egy elbaszott figura volt, jószívű, ügyes szakács, akinek az élete kimerült az étteremben. Hétfőn bement tízre, elment este tízkor és így telt ez a hét minden napján. Az év 365 napjából legalább 350-et dolgozott, a többit is csak azért nem, mert a városi focimeccsekre kijárt szotyizni, meg hát azért a sört is nagyon szerette, illetve kora tavasszal mindig tüdőgyulladást kapott, mert köldökig kigombolt galléros pólóban biriglizett mindig haza. Misi bá' és Hömbi fura szimbiózisban éltek, legkedveltebb elfoglaltságuk egymás szopatása volt, amiben az öreg csálinger mindig élen járt, de azért a szakácsot se kellett félteni, mert a kirántott viledától kezdve, a csavarkulccsal megöltöttt palacsintáig minden jutott a tányérba. Hömbi nagy hasú ember volt, de pechjére alacsony is, így ez jó szopatótéma volt az öreg kezében, egyszer például futóversenyt rendeztek a panzió előtti hosszú utcában. A tét egy rekesz sör volt, s mivel Misi bá' önnönmagát mindig úriembernek tartotta, így adott egy kétszáz méteres előnyt kollégájának, aki viszont égve a bizonyítási vágytól mindent bele akart adni. Ahogy a rajtjelzést leadó rózsapatronos pisztoly eldörrent Hömbi futott is, mintha csak az élete múlt volna rajta, az öreg meg majd behugyozott a röhögéstől, ahogy a százötven centis közel százkilós figura sprintelni próbált. A célban már vagy húsz perce lihegve fetrengett a Szakács úr, mire az öreg a röhögéstől visítva beért, s azt mondta, hogy basszameg ennyit megért. De játszottak még olyan gyerekes csínyek is mint az ajtóra tett vizesvödör, vagy az olajjal belocsolt kőlap, de a mentos-os kóla is nagy sikert futott be egy időben, mikor megmutattam az öregnek, hogy hogyan fűzze át cérnával a mentolos cukorkát úgy, hogy az csak a kupak nyitására essen bele az üdítőbe. Szóval szép kis idők voltak, s emellett fontosnak érzem elmondani, hogy a meló is ment. Hétvégente a városban legnagyobb befogadóképességű egységként száz fő feletti rendezvényeket láttunk el, sok szép élményt megérve, mint például nőnap, vagy céges buli, de amikor megbaszták a menyasszonyt is itt esett meg.

Közben az öreg Misi bá' felesége elhunyt, áldassék a neve, kivételes asszony volt, aki ténylegesen a jóságot, a kedvességet és a szeretetet vitte a család és a panzió alkalmazottai közé. Ezzel egy időben, s nem bizonyítottan okozataként az öreg elkezdett jobban is inni mint előtte szokott, mert hát jó vendéglős azért megkóstolja a portékát amit elad. Különös tekintettel volt például a Vilmoskörtére, mert a körte triviálisan élvezeti értékét hamar elvesztő darab, ennek tanúbizonyságaként gyorsan fogyó termék volt. A lányok közben naggyá cseperedtek, s hogy-hogy nem a feleség halálával, minden vagyon rájuk szállt. Aki volt vállalkozó az tudja miért, aki meg nem annak felesleges lenne most ezt magyaráznom. Hiába dolgozott le egy életet Misi bá' a birodalomért, jogilag semmi nem volt az övé. Ez eleinte nem is jelentett problémát főleg, hogy az öreg lelkiismeretesen dolgozott, de meg is itta azt amit megkívánt, ez viszont egyre kevésbé tetszett a csajoknak és ez évről évre nagyobb feszültséget is okozott. Hömbi személyében megértő társra lelt, hiszen ő is mondhatni a kezdetektől ott volt, együtt vészelték át a nehezebb időszakokat, átbeszélgetve a vendég nélküli délutánokat a söntésben egy jó sör társaságában. Ezek a szeánszok pedig egyre inkább zavarták a két lányt, de ami végérvényesen megváltoztatott mindent az az idősebb lány férjhezmenetele volt. A férfi szó se róla egyfajta adoniszként tündökölt a poros kisvárosos elszürkülő homályában, magas volt és jóképű emellett intelligens és jó humorú is, amelyet a rossz nyelvek szerint kompenzálásképp használt fel, hogy beházasodjon a tehetős családba. Hogy mi az igazság, sosem fog kiderülni, az viszont elrendeltetett, hogy az esküvő után minden megváltozott. A férj egyre inkább több dologba kívánt beleszólni, s egyre jobban hergelte ifjú aráját, hogy minél kevesebb hatalma legyen az apósnak. Szó szót, tett tettet követett, mire a helyzet annyira tarthatatlanná vált, hogy nyílt összeszólalkozások, fenyegetések és izzó légkör mindennapos volt. A fiatalabb leány barátja is beállt az összetűzésekbe természetesen a lányok pártján; az étterem vezetését el kell venni az apóstól, mert túl régimódi és sokat is iszik.

Egy családias hangulatú grillezés során ez a dolog addig fajult, hogy a fiatal lány barátja egy csavarhúzóval ment neki leendő apósának, ami végleg pontot tett az eseményekre, az öreg Misi bá' aki felépítette az egész birodalmat úgy döntött; elmegy. Sok holmija nem volt, egy kevés ruha, főleg fehér ingek, fekete mellények és szövetnadrágok, néhány farmer és pár szebb cipő alkotta mindazt. 

A hiánya hamar feltűnt a vendégkörnek, azok akik hosszú évek óta törzsvendégnek számítottak a hír hallatán elpártoltak, s a városban is hamar elterjedt a pletyka; az öreg kocsmáros Misi akit mindenki ismert és mindenki szeret, elment. Sokáig senki nem tudta hol is lehet pontosan, aztán kiderült, hogy nyáron az egyik jó hírű balatoni luxy hotelben kapott munkát egy régi barátságából kifolyólag, de mivel csak szezonális a dolog, őszre már ismét a városban volt. Akkor az egyik pékségben lett eladó, ami ténylegesen felhergelte a kedélyeket; mindenki aki ismerte a sztorit szolidaritásból is bojkottálta az éttermet, s vad pletykák indultak útnak, hogy az a nagyon tisztelt ember aki ennyit dolgozott, most csupán egy szaros lipótiban dobálja a kakaós csigákat. 

A lányok úgy döntöttek, hogy mivel a régi vendégek elmentek, itt az ideje az arculatváltásnak, új konyha kell, új személyzettel. Így lett hamar kirúgva a szakács is, s helyette pestről hívtak sztárséfet olyan havi fizetésért, amit Hömbi egy fél év alatt keresett meg addig, s mivel a sztárséf csak heti 5 napot volt hajlandó dolgozni, így váltótárs is kellett. Meg konyhai kisegítő. És pizzaszakács is. Az újhullám nem igazán jött át a szocreálhoz szokott kisváros lakóinak, így a mérleg egyre inkább veszteséget mutatott a megemelkedett bérek miatt. Hömbi közel annyira volt elkeseredve mint volt főnöke, mert nem igazán tudta, hogy most mit kéne csinálnia. Apja is egyszerű ember volt, középiskola után elkezdett dolgozni a bányában, s onnan is ment nyugdíjba. Valami hasonlót tervezett ő is, persze még húsz év hátra volt, de végig abban a hitben élt, hogy ő el van ott, szeretik és el is tudja látni a munkáját. Különlegesen lojális hozzáállása és kiemelkedő munkamorálja pedig még inkább mellette szólt, hiszen ki az a szakács manapság, aki vigyorogva dolgozza le az egész évet, kevesebb mint két hét szabadnappal. Persze próbálkozott, átment egy kis konyhára ahol csak kiszállítással foglalkoztak, de nagyon nehezen állt át arra, hogy elfogadja immár nem ő a konyhafőnök, s a minőség amit ő addig hozott, immár nem olyan fontos mint a darabszám. És Hömbi azon kívül, hogy csak nagyon nehezen tudott alkalmazkodni, legbelül hatalmas kín gyötörte. Igazságérzete nem hagyta nyugodni, hogy olyan emberek akik soha egy krumplit nem pucoltak meg az étteremért, csupán a születés és vér jogán tönkretehetik mindazt amit valahai főnökével együtt létrehoztak. 

A hivatalos kórházi jelentés szerint Hömbi az egészségtelen életmód, a sok stressz és a jelentős túlsúly okozta szívrohamba halt bele. Én azt mondom, hogy csak nem látta értelmét az életének, mert elárulva, kisemmizve érezte magát. Persze tévedhetek.

Az öreg Misi bá'-t, pedig senki nem látta évek óta. Állítólag Ausztriában csálinger. 

Az étterem bár még üzemel, több ingatlanos portálon fent van mint eladó, vagy kiadó. E történet ékes példája annak, hogy hogyan rombolnak le ifjabb generációk úgy életek munkáját, hogy közben még csak hosszútávú hasznuk sincs belőle. A történet igaz történet, egy részét sem itatja át költő túlzás és bárminemű egyezés a valósággal, nem véletlen műve. 

Szóval Hömbi, ha ezt olvasod tudd, hogy vagyunk páran akik gondolunk rád. <3

ui.: ha van hasonló élményetek toljátok kommentben

A nyomorultak I.

Ismerjétek meg Sándort, kinek élete tele volt szenvedéssel, nélkülözéssel és igazságtalansággal. Sándor született urunk 1963. évében, egy üveghegyen túli kis tyúkszaros faluban. Se túl szép, se túl eszes nem volt, így a kőműves szakiskolát sok kínlódással és tanárai részéről még több jóindulattal egy gyenge kettessel befejezte. Sándor minden nap ötórakor kelt, s tette mindezt azért, mert ötóra 25 perckor megállt a ház előtt Vendel bácsi, aki bevitte a közeli városba, ahol együtt dolgoztak egy kisebb építőipari cégnél. 1992-őt írunk. 

635761839612480895-thinkstockphotos-481658549.jpg

Az ébredés pillanatai után minden mozzanat, minden tett rituális pontossággal történt, az előző este bekészített kotyogós kávé, pontosan 5 óra 5 perckor már vígan pöfékelte az illatos kávégőzt, s közben Sándor kettő piros tüdőkarcolót, symphoniát is elszívott. Kávéja mellé egy kis unicumot töltött, hogy a bélmozgás rendben meginduljon, s 5 óra 8 perckor ennek tanúbizonyságaként, Sándor már a mellékhelyiségben székelt. Korabeli krónikák jegyzik, s a helyi szájhagyomány is igazolja, hogy az atomórát Sándor 5:08-as szarásához igazították, de a német vonatok menetrendjét biztosan. Állítólag csak egyszer késett, de az is azért, volt mert vendégségben voltak, s Sándor nem képes idegen helyen végezni nagydolgát, ezért praktikusan sose mennek sehova.

A vécézés utáni tisztálkodás, s öltözködés után, még ellenőrizte a vegyes tüzelésű kályhát,ha úgy volt rakott bele, s megindult az utcafront felé, ahová Vendel bácsi pontosan érkezett minden nap. A közeli város alig volt több mint tizenöt perc autóút, ám ezalatt Sándor és Vendel bá' a rabszolgatartó virginia teljes dohánykészletét füstté konvertálták, amely abban az időben még nem ment ritkaságszámba, ám egyszer egy rendőr megállította őket, de annyi füst szabadult ki az autóból a letekert ablakon keresztül, hogy gond nélkül továbbállhattak. Sándort ismerők szerint ez a jelenet ihlette a Horrora Akadva illetve a Fűre tépni szabad ikonikus jeleneteit. 

Sándor egyszerű ember volt, dolgozott, cigizett, ivott és hazament. A pénz nagyrészét rendben hazaadta, nem szórta el cseresznyére a kocsmában, sem rövidital, sem pedig nyerőgép formájában, ellenben a falu többi lakójával, így Sándor portája évről évre szépült, gyarapodott. Úgy ahogy Sándor tüdeje is a kátránnyal, s amikor a reggeli rituálékat egy norvég metálfesztivál teljes látogatóközönsége kísérte krákogással, Margit a Sándor neje nem engedett; el kell menni az orvoshoz. El is mentek, ahol az került megállapításra, hogy többet kéne mozogni, kevesebbet dohányozni és nyílt egy szauna a városban, hetente látogassa kétszer. Sándor be is tartott majdnem mindent, kivéve a több mozgást, meg a kevesebb cigizést, de a szaunába gondosan eljárt, heti kétszer. 

Már vagy három hónapja járt rendszeresen, mikor egy nagyobb társaság, afféle tehetősebb fickók magukhoz invitálták, hogy ne üljön már olyan messze. Aztán kiderült, hogy a díszmadarak a város különböző beruházócégeinek vezetői, sőt az egyik alpolgi is ott ült, meresztve hordóhasát. Tudniillik, a rendszerváltás után nemsokkal a szauna meg a szaunázás még igencsak úri dolognak számított, az egyszerű emberek nem is nagyon tudták mi az, s a helyet sem reklámozták túl, nehogy odajárjon minden vén szatyor, logó mellekkel, meg visítós kölykökkel. 

A társaság hamar összebarátkozott, s mikor kérdezték, hogy Sándor miből él, ő csak piromkodva ködösített; az építőipar.

Teltek a hónapok, Sándor már heti háromszor járt szaunába, kevesebbet ivott, s egyre nagyobb cimbiségbe került az ott öblösen harsogó figurákkal. Irígykedve figyelte azok drága óráit, vastag láncait és nyugati autóit, amelyekkel jártak, s szégyenkezve tekintett saját anyagi helyzetére. Persze Döbrögiék sem voltak hülyék, pontosan tudták, hogy Sándor micsoda szerencsétlen flótás, aki csóró is mint a picsa, de lehetőségként tekintettek rá, hiszen a rendszerváltás adta lehetőségeket meglovagolni akarták, nem pedig keseregni rajtuk. Így hát összedugták a fejüket, s arra jutottak, hogy főhősünknek munkát ajánlanak abban a cégben, amelynek alapítási papírján még a tinta sem száradt meg, s nem kisebb feladattal mint ügyvezető igazgató. Nem kell semmit csinálni, csak kijárni az építkezésekre megnézni, hogy minden rendben megy, simaügy. 

Sándor az évek alatt visszafogottan élt, s most, hogy pénz állt a házhoz, sem akart hirtelen feltűnösködni, ráépítettek a családi házra, szebb bútorok lettek, színestévé, nagytévé, még egy skoda is belefért, de azért nem szórta két kézzel a pénzt. Margit csodálta ura eszét, s szorgalmát, ezért felmondott a postán ahol addig dolgozott, s szép ruhákat véve, a városban kezdett flangálni, sőt még konditerembe is eljárt, hogy a két csöppség kihordása utána hurkákat eltüntesse a hasáról. 

Közben a beszerzések egyre sikeresebbek lettek, sőt már a város főterét jelentő húgyszagú placc felújítását is Sándor kapta, aki az akkoriban menőnek számító négyzet alakú betonjárólapok helyett inkább vörös térkövet vizionált az amúgy közel háromezer négyzetméteres térre, amelynek látványtervét egy otthonteremtő magazin egyik lapjából vágta ki, de a vezetőségnek bejött. A térkő amúgy is drágább a betonlapnál, és hát a visszacsatolandó tíz százalék annál jobb. 

Így lett a városnak műgipsz-es szökőkútja, márványlapos parkja és modern a szocreál építészeti stílusoktól eltérő parkolóháza is. Sándor már-már kora Mészáros Lőrinceként csak nyerte a tendereket, s fizetett mindenkinek mint a katonatiszt, persze közben építgette a kapcsolatait is. 

A Bildenberg csoportnál is gonoszabb kapitalista csoport, a szanuás társak kezeiket dörzsölték, hogy minden flottul megy, s mivel minden ügymenet Sándor nevén futott, így meg akarták jutalmazni a jó szolgálatért, ezért egy két hétre szóló áll inklúzív görög utazásra fizették be az egész családdal együtt. Sándor persze inkább maradt volna itthon, de akart egy kicsit veretni a rokonok előtt, így végül belement, s egy kellemes kis júniusi reggelen, beautóztak csomagokkal a közeli városba, hogy az utazási iroda elé meghirdetett 8:00 -ás buszinduláshoz még időben csatlakozzanak. 

Az első nap, ami az utazással telt, azon kívül, hogy unalmas; eseménytelen volt, de a második nap mindent kárpótolt. Meleg tiszta tengervíz, homokos strand, sehol semmi balatonos mocsaras pocsolya, kezdett beindulni az egész család, ám a boldogság csak másnap reggel 5:08 percig tartott, mikor a szokásos krákogással egybekötött köhögés mellett, most visítás, nyüszörgés és kínlódás hangjaira ébredt a család. Miva' Sándorom? Baj van? Meghajtott az a fura túróssajt? Lófaszt hajtott meg Margit -válaszolta immáron Sándor a budiból, de bárcsak meghajtott vóna, mer' semmi nem akar kigyünni. 

Közel egy óra keserves próbálkozás után Sándor feladta, s a következő napot, már célzottan olyan ételek elfogyasztásával töltötte, amelyek köztudottan hashajtó hatásúak. Így lett az ebéd tejfölös kenyér, kefírrel, az uzsonna kiwi, naranccsal és tejföllel, a vacsora pedig bab, feta sajt és tejföl. A kívánt eredmény viszont másnap reggel 5:08-kor sem mutatkozott, ellenben Sándor keserves nyögéseivel, amelyekre a szomszéd apartmanból már falonkopogással válaszoltak. A következő két nap hasonlóan telt el, ám míg a gyerekek vígan pancsoltak, Sándor csak hatalmasra puffadt hassal feküdt a tengerparton, s hashajtó pirulákkal kevert, hashajtó lekvárt majszolt, hogy hátha, de az ötödik nap reggelén mikor nagy erőlködésében letépte a wc falra felfúrt kapaszkodót, úgy döntött, hogy vége, indulás haza. Persze volt nagy felforgás az utazási iroda részéről, hogy a csoport busza nem taxi, de megfelelő ellenszolgáltatással az idegenvezető és a söfőr is meggyőzhető volt, hogy a tervezett kirándulás helyett szabad program legyen, így egy kanyarral a sofőr visszavitte őket. A Magyar határ átlépése után Sándort egyre jobban feszítette alfele, így minden benzinkúton megálltak, de sajnos az isteni sugallat nem érkezett, így araszoltak faluról falura, pihenőhelyről, pihenőhelyre, s szívott el a kétórás hazaúton másfél doboz symphoniát. A hazaérkezés pillanatának tragikomikus csúcsjelenete a buszból rohanó Sándor látványa volt, aki feltépte a bejárati ajtót, s faülőkés illemhelyére telepedve végre kiengedhette magából mindazt, mi közel egy hete szúrja a szívét. 

Azóta a szájhagyomány már nem csak az 5:08 percről tart eposzi regéket, de az is bizonyossá vált, hogy Sándor csak otthon tud szarni. 

az elbeszélés megtörtént esemény, bárminemű egyezés a valósággal egyáltalán nem a véletlen műve

 

legitimált pedofília csehországban

Aztakúrva és basszamegabüdösrossebb szavak, mutáció és kombinációi hagyták el szárazra repedt ajkamat azon a pénteki éjszakán amikor a prága egyik belvárosi bárjában ülve a hatodik sör után azon gondolkoztam, hogy csupán az érzékeim csalnak meg, vagy körülöttem mindenki vak.

00137034.jpeg

Egyszerű hétvégének indult, s nem igazán sejtettem, hogy a címben tárgyalt élményekkel térek haza pirospaprikával megszórt hazánkba. Négy napot töltöttem Prágában pár hete és ki voltam éhezve az új dolgokra, élményekre azt viszont nem vártam, hogy a pedofilok mekkájába csöppenek. Miután a kötelező látnivalókat letudtuk, párommal beültünk egy Karaoke bárba, egész konkrétan a Poison Rock Karaoke Cocktail Bar-ba, hogy beverjünk pár sört és nézzük ahogy thai turistalányok, seggrészegen üvöltik a bonjovitól az iccmájlájfot. A kiszolgálás kellemes volt, a sör pedig hideg és finom. A magam részéről még néztem volna a magukat produkáló, szoknyájukat direkt feldobáló lányokat, a szar kiejtés sem zavart, de már hajnalhoz közel voltunk, fáradtak is voltunk, így útba vettük a szállásunkat, de mivel tetszett a hely, biztosak voltunk abban, hogy ittlétünk alatt még visszatérünk.

Másnap egy helyi ismerőssel mentünk olyan helyekre amik a turisták elől rejtve maradnak, ezek részletivel nem is untatnék senkit, hiszen a felfedezés öröme és tapasztalata sosem írható le úgy igazán, az viszont már annál inkább, hogy a kevésbé frekventált helyeken egyre több fura párost láttunk. Ötvenes pocakos figura, húszéves emónak öltözött gyerekkel kézenfogva. Öltönyös, kinyalt, kéjencfejű fickó, egy nálad minimum tizenöt évvel fiatalabb sráccal akinek hatalmas, lila mokka van a bal szeme alatt. Fura volt. 

Szépen telt az este, minden jól is alakult, s úgy döntöttünk, hogy már együtt visszamegyünk a Poisonba, beszélgetünk, piálunk ha úgy alakul akkor még énekelünk is, de ami ott fogadott, arra már tényleg nem voltak szavak. 

Egy alig tizenötéves vékony, nyüzüge fiúcska énekelt Rihannát, ami már eleve fura este 11-kor, ám az, hogy a dal végén egyedül egy kopasz, pocakos, fickó tapsolt, az végképp kétségekre adott okot. Először csak azt hittem, hogy elvált apuka, láthatáson próbál jófej lenni a fiával, de folytonos vállsimogatás, majd később combra csúsztatott húsos ujjak hamar realizálták bennem, hogy itt szó sincs apa-fia programról;

ez a csávó konkrétan a szeretője lehet.

Ki is mentem az utcafrontra cigizni, ahová alig pár perccel később ők is követtek. A fiatal srácot az idős megkínálta cigivel, sőt mi több hármat is elszívott zsinórban. Oké cigizni nálunk is cigiznek a tinik, nincs ezen semmi meglepő, de ahogy a cigaretta szájbaillesztése során az idősebb megnyalta a szájat szélét és sokatmondó kéjes mosollyal bámulta a fiatalt, az már nálam is kibaszta a biztosítékot. Azonnal visszamentem az ismerősünkhöz, aki helyi állampolgár, s kérdeztem, hogy mi a fasz van itt, mert ez nem normális az biztos.

Ő elmondta nekem, hogy Prágában rengeteg olyan utcagyerek él, akik meleg prostituáltként élik a mindennapjaikat, de amit én láttam az több, mert valószínű konkrét kitartott kapcsolat lehet, amelyben az idősebb férfi folyamatosan ellátja a kissrácot. Kérdeztem, hogy tán' nem kéne hívni a rendőrséget? Ő csak lepisszegett, hogy egyrészt nem foglalkoznak velük, másrészt viszonylag elfogadott szituációról beszélünk, mert míg az ilyen fiatalok akár utcai, akár folyamatos prostitúcióban vesznek részt, addig sem lopnak az utcán és ez bárhogy is vesszük egyéni döntés kérdése. Én nem tudom, hogy mások, hogy vannak vele de ha én ilyet látok Magyarországon, első ízben baszom rá az asztalt a pedofil buzijára, de itt szó sem volt ilyenről. Közben csak gyűlt a nép a helyen, mindenki ivott, énekelt és jól érezte magát, s közben a fiatal srác minden fél órában énekelt egyet, amit a közönség immáron kedélyesen fogadott, tapsolt és ujjongott. A lelkesedés csak akkor tört meg egy pillanat töredékéig, amíg mindenkinek jó mélyen az agyába nem vésődött, hogy ki mellé is ül le, akkor szimplán elfordították a fejüket. Nem bírtam tovább és megkérdeztem a pultosokat is, hogy esetleg nem kívánnak tenni valamit, vagy most mi a fasz van, de lehűtöttek, hogy ez tök normális és amúgyse nagyon ugráljak, mert a csávó valami helyi pénzesmenő akinek nem fog gondot okozni, ha rám kell hívni néhány gorillát, hogy elintézzék a valagamat. 

Utolsó erőmmel még végignéztem a fiatal srácon, láttam ahogy minden simogatás alatt megfeszül a combja és a karja, összeszorított szájával, erőltetetten pártfogójára mosolyog, s újabb rövidet kér, miközben még egy számot választ a karaokefüzetből.