Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Szezon indul nincs megállás

2018. június 01. - Szerda Úr

A Jocó, a Klárika, a Májki meg az Andris hallod nem semmi éttermet visz a balaton északnyugati partján. Eleve úgy indult a dolog, hogy az a fasz Jocó spórolt minden amit el tudsz képzelni, nyitásra még a tányérokat sem vette meg, mert azt hitte, hogy az nem kell.

joco.jpg

Már közel egy hónapja tart a próbaüzem, közben az Editkét ki is kellett baszni, mert hallod az idióta kurva webcam pornót nyomott a munkahelyi budiból, azt a Májki gyerek meg kikukkolta.

Most azon megy a tanakodás, hogy hogy a gecibe ültessenek le 80 főt, mert a hülye Jocó bevállalt valami táboroztatást azt egy hónapon keresztül, heti váltásban fognak jönni a kölkök minden nap délben. Az Andris aki a főszakács amúgy, mikor meghallotta ezt, elkezdett keservesen kurvaanyázni, hogy nem lehet ilyen hülye ez bazmeg, mert most majd fillérekért összebasszák az egész konyhát, pluszban meg nincs az a gazdag ndk-s nácileszármazott aki be akar ülni nyolcvan visító gyerek mellé, de hát az élet már csak ilyen. Meg is mondta, hogy Jocó most vagy hoz egy plusz szakácsot, vagy fogja magát és elhúz a gecibe az osztrákokhoz. A Jocó persze puffogott, hogy most geciért kell majd még egy embert fizetni, de valahol belátta, hogy egyszerre a csumpi meg az álékartt (így hívja franciásan) nehezen megy majd egyszerre, így a vacsiúj ájfón X-én neki is állta pötyögni a posztot ami így szólt;

Kisegítő szakácsot felveszek hétköznapra négy órára

Nem hiszed el, de már délután bejelentkezett egy csávó, akit Jocó ismert régről, együtt emelgették a vasat a gymben, hogy most szabadult pár napja, ezt sajna el kell mondania, de frankó szakács meg melózna meg minden. Jocó előbb visszakérdezett, hogy mér' ült, amire azt a választ kapta, hogy a helka előtt egy ilyen bölcsészfejű kis buzerátor beszólt a Reninek a pinásnak, hogy gecijó a segge és ilyen tiszteletlenséget nem hagyhatott következmények nélkül, amivel Jocó maradéktalanul egyet értett, így estére már a tinta is megszáradt a munkaszerződésen és a csávó jövő héttől kezd majd hétfőn, mikor az első csoport jön. Andris peccegette, hogy talán bejöhetne hétvégén betanulni, de Jocó leugatta, hogy mi a faszt akarsz tanítani neki, szakács ez is baszod, inkább süss nekem egy rántó' húst egy kis rósejbnivel, meg tegyél mellé koviubit bőven.

Aztán ugye ezek a faszok rendesen megszokták az elmúlt hónapban, hogy délben ők is leülnek enni, bele sem gondoltak, hogy a május végére már elég sok külföldi idért, szóval olyan teltházat szoptak be, hogy öröm volt hallgatni, ahogy az Andris kurvaanyázik a Gizivel meg a Terussal, vágod ők a konyhalányok. A Májki vagy három asztalt kevert össze, de szerencsére nem volt gáz, mert mindenki a menüben meghirdetett Balatoni Halászlére jött be, amiben annyi balatoni hal volt, mint ahány ép foga ennek a csálinger Májkinak. A Klárika aki pultozott, eléggé képben volt, tolta is a korsó söröket, almaleveket azt még a Jocó is beállt segíteni, de ahogy elkezdte pakolni a hat korsó sört a tálcára, a Klárika ingerültséggel vegyes félelemmel rászólt, hogy baszki Jocó meg ne emeld mert eldobod a gecibe. Először nagyvonalúskodott, hogy ugyanmár cicc baszod százzal nyomok fekve, azt ahogy ráemelte a tenyerére a karcos, babakék lövenbrau-s tálcát megértette, hogy mire gondolt a csaj, mert úgy remegett a karja, hogy ha ráültetnél egy pornósztárt már üvöltene is, mert azt hinné élvezni kell. Így viszont bajorosra vette a figurát, 3-3 korsó fogott össze a fülénél és úgy vitte ki, becsületére válljon egy sörbuborék nem sok annyi nem ment mellé. 

A Májki viszont volt amit írt, volt amit nem, azt hiába volt egyszerű majdnem az összes asztal (3 halászlé, 3 korsó sör) olyan hiányos volt az elszámolás, mint az államkincstár, így a fizettetésnél a Jocó vette kezelésbe a dolgokat ráérezvén arra, hogy ami az asztalon maradt edény, abból ki lehet indulni. Meg a vendégek is normálisak voltak, így a bemondás alapon valamennyire pariba jött a valósággal a napi forgalom. Az izomgép Jocó érezte ám, hogy ez így hosszútávon nem lesz jó ezért két napja kattog, hogy mi a geci legyen. 

Mivel itt volt a hó vége, rendesen leült a könyvelővel, hogy átnézzék a dolgokat, mer'aszámok sose hazudgálnak kommentálta vigyorogva, de a mosoly nem sokáig tartott, mikor kiderült, hogy a közel négy millás forgalomból jó ha marad neki négy kiló, ami gecire nem pálya, azt ha levesszük a hitelkártyatartozást, amiből az első szállítmányt fizette, meg az iphone törlesztőjét akkor máris ott tart a dolog, hogy három kiló és még nem is tankolt baszki. Jó az Editke bére következő hónapban nem lesz, de baszod hogy lesz így új bömös. Vakarta is a kopasz fejét, amire a haverjai, akik amúgy rendesen berágtak rá, de nem annyira, hogy ne dumáljanak vele többet, bedobták, hogy nincs mese be kell állnod melózni. 

Jocó kibaszottul nem akart melózni, hiszen nem azért van étterme, hogy dolgoznia is kelljen benne, elég dolga van így is mikor futkozni kell árúért, könyvelőhöz, pékségbe és akkor még nem is volt masszíroztatni és már elmúlt dél. Belelesett a zsebébe, azt oké hogy volt még benne harminc rugó, de ma még akart menni az Ágihoz, aki a leírás alapján profi lingam és csúszka masszázssal kényeztet olyan franciával, hogy állítólag majd a homloka is behorpad, azt nyelt egyet, kicsapta a teló előtt az rosszlányokos képre, amin ugyan a csaj arca nem látszott de a melle az igen és az baszod elég jó volt. 

Volt ám másnap meglepetés mikor beért az agysebész különítmény az étterembe, mert a Jocó ott állt kőkoptatott farmerban, fehér ingben, meg martinis felszolgálókötényben és erőteljesen söpörte a sarokban lévő asztal alatti területet. Klárika mint aki kútba néz baszod, azt leste, hogy mikor jön a jáksó a pezsgősüveggel, nem is nagyon tudott megszólalni, ellenben a Májkival, akit még rendesen hajtott az előző napi drog, hogy mi a geci van itt Jocó felvett egy idomított medvét pincérnek vagy mi? Aztán hiába bánta meg két másodperccel később ezt a mondatot, mert már kimondta, azt a riposztra se kellett várni, hogy a kurvaanyád Májki baszlak seggbe szárazon, megnyerted a motoros fókát, tessék szépen kalimpálni, mert ha idefosnék a placcra is tisztább lenne, te meg ne pillázzál klárika, húzzál befelé a pultba renderakni a kávégépet, mert olyan undormány, hogy csoda, hogy tudtam inni belőle reggel. Aztán ha végeztetek szóljatok mert változások lesznek basszátok meg!

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr8014017270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Klown 2018.06.03. 10:16:17

Szerda Úr!

Tudom hülyén hangzik: nem sajnálom tőled azt a kis borravaló küvecset, mert jól írsz, frankó a stíilus, az instant besza-behu garantált! De esetleg nem lehetne valami clickbait bannert kirakni, amire ha szorgosan kattintgatunk, keresgélünk (mint Klárika feszes seggére), akkor abból neked is lenne sörre, kólára, pennára való?

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.06.03. 12:24:47

@Klown:

Kedves Klown!

Az elmúlt négy évben a blog megosztott hirdetéses volt, ami azt jelenti, hogy minden második lapletöltésre az én google adsense reklámjaim jelentek meg. Ha erre valaki szorgosan kattintgat sem lesz belőle több pénz, roisszabb esetben ki is tilt a google.
Sokat gondolkoztam, hogy mit lehetne és ez tűnt, mind életképes megoldásnak.

Viszont hangsúlyozom, hogy senkitől nem kérem direktben, ez egy opció mint az év végi jutalom; adható. Ha valaki nem teszi, nem úgy tekintek rá, hogy nincs megelégedve velem. Ha megosztod, vagy továbbküldöd a cikkeket, tulajdonképpen közvetve több lóvé folyhat be mint fél napi klikkelgetéstől is. :)

És amúgy nagyon értékelem a hozzáállásod. Komolyan. Pacsi lávcsi
süti beállítások módosítása