Sajnos általános tézis, hogy a külföldre szakadt hazánkfiai ha kint egy honfitársukkal találkoznak, akkor lehúzzák, átverik de legalább próbálnak távol kerülni tőle, hogy a tipikus magyar mentalitást elkerüljék. Erre szeretnék most picit rácáfolni, ugyanis a héten nem egy, nem kettő hanem három kiemelkedő történet is ennek ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot.
Cambridge Sör Fesztivál - Régebbi kép, nem én csináltam.
Ismerős szólt decemberben, hogy május végén van a Cambridge-i sörfesztivál, ha gyorsban megvesszük a jegyet akkor egy Szegedig tartó máv-os jegy retúr árából mi is megfordulunk az egyik légitársaság sárgás-mocskos ülésein, így nem sokat vacilláltunk, hanem szabadságot vettünk ki és intéztük a jegyeket. Egyszer voltam Angliában, úgy jó tíz éve, amikor hátizsákkal toltuk Európában és mindenfele stoppoltunk, meg blicceltünk. Hostelekben aludtunk vagy épp pályaudvarokon, nem volt kényelmes, meg büdösek is voltunk, de mai fejjel is újra végigcsinálnám. Tervezem amúgy megírni azt a sztorit is, mert szorosan összefonódik a balatoni-gyula biznisszel, de sok év távlatából kell emléket merítenem, szóval ezzel még várok.
Barátunk látott vendégül, ami azért érdekes, mert már olvasóm volt mikor megismerkedtünk és egy hajnalig tartó bebaszásihullám kellős közepén bekérdezni, hogy "Te vagy Szerda Úr?" azért még mindig poén, de ezen most lépjünk is túl és innen is pacsi Lacinak mindenért! Első nap megyünk Cambridge-ben, tekerjük az Ofo-t aztán Laci cimbora meséli, hogy olyan hambizóba visz minket amit biztos ismerünk, ha más nem hírből, de kóstolni még biztos nem kóstoltuk. Így kerültünk a Five Guys éttermébe, amely ha minden igaz akkor érkezik Magyarországra idén. Nem feltétlen akarom Yelp szerűen értékelni a helyet, egyrészt azért mert Franchise és a Jancsa srác, a magyar burgerpápa már írt róla, nála szebben meg én sem tudnám megfogalmazni, szóval ha érdekel, hogy mire számíthatsz ha a világon bárhol betérsz egy Five Guys-ba, akkor klikk ide. De én most nem is a hamburgert akarom dicsérni, hanem az ott dolgozókat, ugyanis amikor magyarul beszéltünk az átlag kiszolgálószemélyzettel, akkor a háttérből hirtelen előjött egy fekete inges (vezető(bbnek tűnő) beosztású) srác aki mosolyogva magyarul üdvözölt minket. Először csak a abban segített ahogy bénáztunk az italválasztással, de végül nem akartunk hinni a szemünknek ugyanis a 30 fontos számla végösszegét valahogyan 0-ra varázsolta (rendesen rajta volt a blokkon, hogy free cucc) és baszki ki vagy te és miért vagy ilyen kikúrt jó arc? Nem elég, hogy ilyen jó kaját adsz nekünk, de hogy ezt még ajándékba is, így maximális respekt neked innen hazulról. És most nem a 30 fonton múlik, ami hármunk ebédje lett volna, hanem a gesztuson és én rég éltem át ilyet, szóval Hi Five, Five Guys (de szar szóvicc.. de ma ne várjatok tőlem jobbat) a Cambridge-i csapatnak, mert le a kalappal. És akkor még tényleg nem is beszéltünk arról, hogy milyen finomat ettünk. Max respect!
Egy rövid de annál tartalmasabb része a trip-nek, hogy mászkálunk Cambridge óvárosában és gondoltuk beülünk valahova szusszanni egy sör mellé és kitalálni a nap további részét. Betértünk a Honest Burger-be ami szintén hambilánc, de csak az Egyesült Királyságban. Szóval asszony rongyol be ezerrel, hogy hol'asör de útját állja egy fiatal lezser srác, hogy asszondja jónapot kívok, mit szeretnének és asztalhoz kísért minket. Persze angolul. Megittuk a sört, gondoltuk lépünk tovább (előtte nem sokkal ettünk, így ez most nem játszott) aztán mikor szóltam a már előbb említett srácnak, hogy kérem a számlát akkor valahogy belekeveredtem a betűk sorrendjébe amire viccesen megjegyezte, hogy elég, ha csak a számlát kérem - immár magyarul. Beszélgettünk egy tíz percet, rendkívül rendes volt, még félig-meddig viccesen munkát is ajánlott, de a sztori lényeg az az, hogy azt a fajta segítőkészséget mutatta, amit én nem láttam az elmúlt évtizedben (pedig voltam pár helyen és jó sok magyar között). Szóval pacsi neki is, ha úgy döntök, hogy kimegyek eskü bedobom az életrajzomat neked. Pacsi.
Ide Laci már úgy navigált minket, hogy kikúrt jóarcok a pultosok és ha jól emlékszik, van köztük magyar is. Mikor beléptünk a ravasz srác, már sziával köszönt nekünk és készségesen segített a sörválasztásban, rendesen adta a kóstolókat is (ami oké ott alap), viszont láthatóan örült nekünk és azzal a fajta pimasz vicces stílussal operált, ami igencsak ismerős számomra ezért megvett kilóra.
Epilógus
A Cambridge-i túra ezen felül igen jó volt, mert maga a sörfesztivál is fasza volt, ennyi sört régen toltam arc mögé ilyen rövid idő alatt és még a másnap sem fájt annyira mint itthon a kőbányai+speed+unicum kombótól, viszont mindennek a megkoronázása a SmokeWorks nevű hely volt, ami önmagában is megérne egy posztot. Egyik nap csak ott kajáltunk és már akkor szemezgettem a kiírással, hogy "Chicken Wing Chillange" nevű kihívással, ami 12 ultracsípős (Scorpion Chili) csirkeszárny megevését jelentette. Egyszer élünk, basszunk oda gondoltam én naívan és kikértem a szárnyakat. Mielőtt azonban kihozták volna, alá kellett írnom egy felelősségvállalási nyilatkozatot, amelyben elfogadtam, hogy saját felelősségre eszem meg a stuffot, tisztában vagyok, hogy kurvára fog fájni és így tovább. A kedves kiscsaj kihozta a szárnyakat, amiket vastagon borított a paprikamagos szósz és stopperrel a kezében várta, hogy az első falatot elkezdjem.
Elkezdtem baszki. Ahogy két kézzel megfogtam a szárnyakat az ujjbegyeim pár perc múlva már zsibbadtak, majd égni kezdtek, de ekkor már túl voltam két szárnyon és beütött a cucc, mint a mélyből előbújó cápa és Viharbanszületett Daenerys valamennyi sárkányának tüze égett a számban. A milkshake amit óvatosságból rendeltem, szép lassan fogyott, két szárny-két korty, így próbáltam időzíteni, de egyszer valahogy egy mag bekerült a nyelvem hátsó részére, ami brutálisan elkezdett égetni, így felszippantottam a maradékot. Mármint a milkshake-t. Nyolc szárnyig magabiztosan eljtutottam, a kilencedik már nehezebben csúszott a tizedik pedig fizikai fájdalmat okozott, mint szűzlánynak a dupla anál, de mivel sok ilyen filmet néztem tudtam, hogy az összeszorított fogsor, a mély levegő és a folytatás akarása átsegíthet a bajokon, így az ujjaimmal lehúztam a húst a csontról a maradék két szárnyról, s a tépett húst elkezdtem befelé lapátolni. Az ujjaim végét ekkor már nem éreztem. Az utolsó falaton már alig volt szósz, de alig bírtam letuszkolni, égett mindenem és a hasam is tele volt. Szóltam a kislánynak, hogy végeztem, le is állította az órát (1 óra 6 perc) ami azért érdekes mert nekem emberöltőknek tűnt, ahogy Gandalf harca a Balroggal, bár nem vagyok benne biztos, hogy az öreg szürkeszakáll ilyen kínokkal küzdött meg.
Hát ami még ezután jött, mert ugye tudjuk, hogy ami bemegy annak bizony ki is kell jönnie és hát nem akarok a szokásosnál gusztustalanabb lenni, de kőkemény harcot vívtam a retyón is, közvetlen utána zuhanyzással, alatta pedig sírással. Viszont kaptam pólót, hogy teljesítettem a kihívást, meg a pofám is felkerült a falra. Hát fasztudja, hogy megérte-e. Ha másért nem legalább röhöghettek rajtam.
Szóval srácok-lányok, ha ilyen faszságra adjátok a fejeteket mint én, két dolgot had' tanácsoljak, mert az én példámból okulva, nem csak a fald fel amerikás srác, meg az epic meal time-os csapat zabál ilyen kajákat. Szóval legyen nálatok sok zsepi, alkoholos intim törlőkendő és tejes cucc. Sajt. Tejföl. Bármi. És ne igyatok rá vizet. Se sört. Sem pedig whisky-t. Higgyetek nekem, nem kúrlak át.
