Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Jocó nem bír leállni

2018. május 09. - Szerda Úr

Andris éppen elkészült a jobb hármas asztal rendelésével, amikor idegesen konstatálta, hogy a kibaszott hülye főnök nem hozott tányérokat a nyitás napján. Kínjában fogta a hentesbárdot és nekibaszta a fekete mosogató melletti csempesornak, ami hangos csörömpölések közepette félig leszakadt a régi köves mintázatú kőpadlóra. 

Andrist sem kellett soha kétszer küldeni a haszonkulcsért, elsőre is levágta az okosságot és ahogy a villanyszerelőket azzal basztatják, hogy hozzál egy zsák szikrát, neki már úgy is pattant a fejében a megoldás. A Terikével elmosatott nyolc olyan csempét ami hátul volt a macskapisás, meg pókszőtte sarokban, aztán el is kezdte tornyozni rá a húsokat, a salátát egy szalaggal futtatott befőttes üvegekbe pakolta, aztán már intett is, hogy vigyék, de kurvára vigyázzanak, nehogy lekoccantsák az asztalra, mert akkor megreped a csempe.

napoleoncafe-20141201-36-10687009_10154797595950368_2251094481506435427_n.jpg

Persze az idióta Májki gyerek csak lekoccolta az egyiket, pont ami a főfasz feleségének a rozé kacsamellét tartotta, de végülis nem szóltak, szóval nem volt gond, de közben az Andris már erőteljesen tárcsázta a Jocit, hogy mi a fasz van, hát tányér nélkül megy az étterem, szóval bárhol is van, húzzon be a tesco-ba és vegyen 5-6 garnitúra sima fehéret bassza a száját. Jocika kurva ideges lett, mert éppen szabadnapjukat töltő spanokkal lógtak a lö café teraszán, azt épp ott tartott a mondókájában, hogy milyen frankó kis étterme van és a Klárikát biztos megbassza majd csak úgy hanyagul a pultra döntve és pont mikor belekortyolt a tyúkoskólájába, ami egyben hatásszünet is lett volna, kapta a hírt. De hát nincs mit tenni kemény a vállalkozók élete, folyton a meló és ezek a faszok nélküle élni sem tudnak, szóval már sprintelt is a tecsóba és mint akinek a bölcsességfogát húzzák, úgy fizette ki a készletenként hatezer forintot. A tizenöt éves olajzöld bömös aztán repesztett is a kertek alatt, mert hát a fasz gondolta volna, hogy egy lájtos whisykkólát nem bír meginni nyugiban, a rendőröktől meg fosott, de végül csak leért, redős tarkóján csak úgy patakzott az izzadtság, de mint aki egyenest Jeruzsálembe lovagolt be éppen keresztes pajzzsal a balján, úgy érezte a diadalt a szívében és így a következő csapat akik úgy döntöttek, hogy ezt a leharcolt éttermet választják ebédjük elköltésére, már nem bontott csempén kapták az ételt. 

Így telt hát az első nap Joseph's Exclusive Hungarian Restaurant-ban. A Májki is rácsodálkozott ezerrel, főként arra, hogy érzi az illatokat, ugyanis így első nap nem mert katizni, ő komoly csávó, oda kell figyelni meg minden, meg hát azért Klárika mélyen dekoltált trikójának is jó benyomást akart tenni. Mármint oda is. Először csak az tűnt fel neki, hogy fáj a sarka. Mondjuk rémlett neki valami, hogy az előző cipőjét is rongyosra hordta és lehet, hogy most nem a kínaiban kéne venni valami műbőr szarságot, ami után két napig megmaradni sem lehet a lakásban, de végül arra jutott, hogy egy kis lábszag és sarokfájás igazán nem nagy ár közel 8 gényi lovettáért, amivel drágább a róla elnevezett cipő. Ami a lábat illeti. Röhögött fel. 

Klárika is jól elvolt, egész nap csetelt a Nóry-val, akivel instagram képeket beszéltek ki. Fúúúbazmeg láttad a Szandrát? Milyen undorító narancsbőr van már a fostos picsáján, azt így pózol. És az Ildi? Kontráz rá a másik és így ment ez egészen zárásig, csak néha megzavarta őket valami faszfej akinek sört vagy kávét kellett vinni. 

Egyedül Andris próbálta meg komolyan venni a szituációt, ő személyes harcnak élte meg, hiszen jól tudta, hogy ha itt jól teljesít és felfuttatja a helyet, akkor bizony övé a világ. Ezt már a Májkinak mondta miközben amaz egy lejárt szépkártyával próbált két párhuzamos csíkot húzni a fagyasztóláda tetején, de túl nedves volt még az anyag (jó lesz ez baszod, még ki se száradt) aztán végül szájon át lélegezve, orrhangon folytatták a szakmázást. 

A két kézilány kint szívta a sodrott cigarettát a raktárban, miközben puculták a krumplit. Gizike kezeit teljesen kiszárította a burgonya és mély fekete barázdák jelezték, hogy bizony nem ez az első zsák amit hámoz. Ők elégedettek voltak, nem voltak folyton baszogatva mint például az előző munkahelyükön a Gazsi Csárdában, ahol ha a főnök meglátta őket cigizni akkor instant feladatokat talált ki, hogy pókhálózzanak, vagy söpörjenek, vagy bánja is ő csak ne üldögéljenek. 

Jön a nap vége, Andris lelkesen írja, hogy mik fogytak, meg közben megkérte az egyik haverját, hogy photoshopban rakja már össze az étlapot valami normálisan kinéző módon. Három kiló karaj, két kiló tarja, öt kiló csirkemell filé, két guriga sajt ilyeneket irkált a Jocónak sms-ben, az meg éppen baszott se az egészre mert a használtautó-t nézte. Ilyenek voltak beállítva a szűrőn, hogy bmw, modell mindegy, évjárat 2010-től, kivitel mindegy, kilóméter mindegy, de nem igazán akart a keresőnek találatot dobnia, úgyhogy kénytelen volt a max 1 misis szűrőt feljebb ráncigálnia. Na ebben az idegállapotában ért célba Andris bevásárlólistája, ami cakkumpúder legalább húsz rongy megint, azt még csak az első nap ment el basszameg. Mennyi volt a nap vége? Kérdi vissza, 70 rugó jön a válasz hamar, amitől azért el kezdett örülni és a windows számológép programján gyorsan ki is számolta, hogy akkor asszondja 70 ezerszer 31 nap az két milla és százhetven rugó, hoppá és már karistolta is a kétmillás bömösöket.

Másnap reggel megjelent két kék-fehér bevásárlószatyorral, amiben Andris által kért tételek voltak. Azt már üvöltött is, hogy te fasz minek vettem volna sajtból gurigát, mikor az 3 rugó, hoztam inkább két ilyen felezettet ez csak ezeröccáz. A gúnyos válasznevetést, vagy nem értette, vagy nem akarta, felmarkolt ötven rugót a tegnapi bevételből, a többit hagyta váltónak aztán mondta, hogy ő most elmegy üzleti dolgokat intézni, ne zavarják csak ha vészhelyzet van. 

Elkezdődött hát a nap, Klárika közel másfél órás késést abszolválva meg is érkezett, Editke addig túl volt hat kávén, meg másfél doboz bőrszofin, de ez a Májki gyerek ez csak nem bírt nyugton lenni mint a többiek, kitalálta, hogy csináljanak már hangulat zenét, mert oké, hogy romos a kéró, de nem kell még ezért temetőhangulatnak lennie, úgyhogy behozta a kamu jbl-t ami nagyobb volt mint Editke eltitkolt műpélója, aztán arról nyomatta a varacskos technót, de annyira baszod, hogy még az a pár megmaradt ablak is azért remegett, hogy törjenek már ki a gecibe és legyen vége ennek, de a gittelt rámák kitartóan bírták a helyzetet. Na olyan dél környékén érkeztek is az emberek, Andris határozott kérésére (Májki kapcsold le azt a szart bazmeg, mert levágom a faszodat a nagy késsel te parasztfejű gyökér!!!!)  a zene alábbhagyott és a négy figura akik külön külön is elvállalhatnák Jabba dublőrének szerepét, leültek a molyrágta asztalokhoz. Németek voltak, csak ilyen kattogósan beszéltek, de Májki értette (ha elég kristályt tol akkor folyékonyan beszél olaszul is állítólag, ő szokta mondani) úgyhogy 4 grósze bír és 4 gulásszuppe lesz. Na erre nagyot tanakodtak, hogy mi a geci legyen mert gulyásleves na az nincs az étlapon, de Gizike már jött is elő hátulrúl, hogy hát ők a Gazsi Csárdában azt úgy szokják csinálni, hogy a marhapörköltet felfőzik a húslevessel, jó lesz az. Andris mint aki előtt élete fő művére fosnak, úgy nézte végig ahogy Gizi kibontakozik, de már forralta is a hús alaplét és óvatosban rakosgatta bele a félig fagyott marhapörit, meg biztos ami biztos alapon még friss fűszerpaprikát, cserkópaprikát meg pár darab vékonyra szelt kolompért is baszott bele. Kóstódd meg. Nyújtja Andris felé, de az hallod előbb nyalná meg egy két hete nem fürdött hat gyermeket nevelt roma nő ánuszrózsáját is mint ezt az eretnekséget, de végül csak megkóstolja és bazmeg, hát nem is rossz. Nem olyan mint amit ő főz, de nem rossz. Mit rakott még bele Gizus? kérdi ő - Hát két maggis gulyáskockát, mondja nevetve. Nincs mit tenni, most már ebben fog kimenni, megraktak egy jó nagy topfot a lötyivel, a Májki gyerek kivitt négy mélytányért azt egyék. Mondjuk kenyérért át kellett futna a szemközti kisboltba, persze a Klárikát küldték a béjvaccs hatás miatt, de végülis a németek annyit wunderbároztak, hogy bazmeg leraktak öt rugót yattnak, meg az is kiderült, hogy hollandok és kurvára nem németek.

Estére bazmeg az egész kibaszott caravan tours vagy mi a pöcs az ott verte az asztalt, hogy gulászuppe-gulászuppe! Andris bazmeg befordult, hogy ő itten tervezi a reformkonyhát erre meg a pancsolt gyuyláslevest főzi a Gizi mintha csak a nyolcvanas évek csumpija lenne. Persze kenyérért megint át kellet küldeni a Klárikát de ezt se a Májki, se a  holland csapat férfitagjai nem bánták, ütemre ment a ták-ták, mármint a csöcsök fel-le ütemére. Közben befutott a Jocó gyerek is, az meg hallod rendesen elkezdte csókolgatni az Editkét, hogy hát milyen ügyesek (Edit aznap azon kívül, hogy kávét ivott lófaszt nem csinált amúgy.) és kitöltetett magának egy fél literes tyúkos kólát aztán leült a bárpult melletti asztalnál. Kibaszkodta az adukat mint rokkó a faszát, laptop, újság, két mobil, slusszkulcs, briftasni, aranymalbi, hat eldobható öngyújtó, két csomag bontott rágó, szóval minden ami egy modern vállalkozó eszköztára.

A napi forgalom fillérre pontosan 167.000 forint lett, amin nagyban segített, hogy Editke megszabadította a pénztárgépet hatezer ötszázhatvan forinttól. De ez akkor már senkit nem érdekelt mert folyt a tyúkoskóla mintha csak az esőből szakadna, a Májki az Editkét fűzte, de csak olyan udvariasan, a Jocó a Klárika csöcseit taperászta, Andris meg azon gondolkodott, hogy hova a gecibe került bazmeg, mert amit itt csinálnak az minden csak nem vendéglátás. 

Másnap míg a Jocó elment a z+d-be venni egy hordó sört, addig Andris a fejét fogva pakolta a piros műanyagkosárba a gulyásleveskockát és azon gondolkodott, hogy elhúz londonba takarítónak mert még a szarpuculásnak is több értelme van mint ennek. Májki viszont Editke combjai között ébredt és valami gecire ragadt az arcán.

folytatjuk...

vendeghanyas_patreon_big.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr1713901556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2018.05.09. 15:40:57

a tyúkos kóla a pepszi?

Facelessbook · www.dont.think.so 2018.05.09. 16:05:32

Famous Grouse + kola lesz az a tyukos kola szerintem. :D Az indiaiak kozul is sokan chicken whiskey-nek hivjak. :D

szekőcei 2018.05.09. 19:09:41

@Facelessbook: látszik nem ismerem a viszkiket!

thx

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.05.09. 20:42:47

@szekőcei:

úgyvan.
am, ezért próbáltam a cikkbe ágyazott képpel kicsit segíteni ;)

knkvknkv 2018.05.09. 20:49:35

remélem komoly a sztori, mert viccnek azért durva lenne :D

Gábor Halász 2018.05.09. 20:55:07

Szerda Úr!Állat vagy!Jó értelemben!Várom a folytatást!!!

szekőcei 2018.05.10. 09:52:10

@Szerda Úr: nem állt össze a kép, no. :D :(

tibike01 2018.05.10. 14:24:45

áá, pedig a holland nem jattol ;)

szekőcei 2018.05.10. 14:47:20

@Szerda Úr: válaszom egy határozott talán. :P

Klown 2018.05.11. 04:56:49

Mééég! :)

Tarda újra kinyitotta kapuját! Welcome!

D4M13N 2018.05.25. 13:30:51

@Klown: fúú ne is mondd. Hiányát azóta is Szerda Úr tölti be nagyon is jól
süti beállítások módosítása