Feltűnt neked, hogy az elmúlt években soha nem látott méretekben pottyantak az égből és gombamód ugráltak ki a földből olyan autentikusnak álcázott falusi vendéglátóhelyek, amelyek pár évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy mi az a szőlő, most meg már saját pincéjük is van? Nekem is baszod.

Nem tudom honnan loptam. @vendeghanyas

Ha egy félspicces társalgás során hat évvel ezelőtt azt mondom, hogy falusi turizmus, akkor mindenki az átalakított parasztházakra, helyben készített kolbászra és a wellness disznóvágásokra gondol, ahová a pesti köcsög 20 rugóért beállhat hájat kockázni. A felvetés nem az én vagy a társaság visszamaradottságát hivatott jelezni, hanem, hogy hat éve a falusi turizmus (nagyrészt) ebből állt. Most körbenézel bazmeg, mit látsz? Szauna, szőlőbirtok, vidáman baszó bika és kéjesen nyögő tehén a villanypásztor mögött. Angol és magyar telivérek amerre a szem ellát, s a félig mocsaras faluvégi töltés, most egy mesterséges pocsolya amiben dísz aranyhalak ugrálnak mintha csak azt akarnák elmondani, hogy gyere városi ember, ki se kell fognod mert itt anélkül is jár a három kívánság. 

Ahogy minden mertnek van miértje, úgy ebben a jelenségben sem feltétlen kell zsidóösszeesküvést látni, a folyamat rém egyszerű. 2011-ben kormánypártunk, áldassék a neve elkezdte fullra járatni a vidékre kiszórt támogatások mértékét. Az Új Széchényi Terv és a Miniszterelnökségben helyet kapó vidékfejlesztési államtitkár, illetve az EU-s pályázatok bőséges tárházát nyújtották a vidéken lévő éttermek felújításának, s biza nem kevesen éltek is vele. 

2012-től egészen napjainkig sorra újulnak fel hatalmas mértékben és léptékben az olyan kicsi családias jellegű éttermek, élménybirtokokká, borászatokká, wellnes panziókká és még sorolhatnám. Hogy mi ezzel a baj? Leginkább az, hogy nem minden esetben kerül jó helyre a támogatás. Elmúlt éveim gasztronómiai turizmusában igyekeztem a lehető legtöbb ilyen jellegű helyet meglátogatni és még az sem zavart, hogy némely helyeken felsőelit pesti árakon lehet hozzájutni az ételhez. Fő szempontjaim az ilyen éttermek meglátogatásakor az volt, hogy legyen vagy saját borászata (ami új), pálinkafőzdéje (ami szintén új) és/vagy nem megszokott programokat kínál. 

Tapasztalataim elég vegyesre sikerültek, mert míg voltak olyan helyek ahol profi gárdát állítottak össze, s az amúgy nyomorultul szar borukat stikában kihánytam a levendulásban, minden más kiemelkedően jó volt, akár az étel, akár annak felszolgálása. Ellenben nem kevés olyan borász is nyitott éttermet a fenti támogatásokból, akik az újhullámos borforradalom képviselői, s ott bár a bor remek volt, láthatóan a vendéglátáshoz nem értettek. Az unott pincér, miközben a konyhán sunyiban befalt kolbászdarabkát próbálta kiszívni csálé fogai közül, még azt is hallani lehetett, hogy a fagyasztóajtó, nyílik ki és csapódok be. Sosem értettem, hogy a vendéglátós-borászok mi a faszér' akarják mindenáron felhasználni a borukat az ételeikbe, mert míg a fájndájn cuccok között sok ízben jó dolgok sülhetnek ki ebből, a cigánypecsenyét mi a tökömért kell pölö fehérborban párolni, na arra sose fogok rájönni. De játszott még (szigorúan saját) pálinkában pácolt bélszín, vörösborhabos pörkölt és roséval felfőzött krumplipüré is. Nem vagyok az a fajta, aki a magaslóról beszél (najófasztnem), de végigkóstolva ezeket az ételeket óhatatlanul az jött le, hogy a tulaj felesége aki kétszer volt pesten, egyszer a postakocsiban, egyszer meg a trófeában, most nagyon meg akarta mutatni, hogy ő sokkal kreatívabban képes felhasználni birtokuk gyümölcsének gyümölcsét (micsoda nyelvi bravúr). Az értékítéletem is hasonló, amikor a vidéki megpróbálja utánozni a mainstreamet; zavaros, zagyva és csak a vonulat marad. És bazmeg komolyan négy napig pácolják a borban a bélszínt baszod.

A kedvenc ilyen sztorim mégis az a hely, ahol a tulajcsávó büszkén végigvezetett minket a birtokon, aminek fontos eleme volt a levendulaföld, ugyanis a csávókám azt csak azért ültette be, hogy miután virágba borult, annak a közepén kérhesse meg a túlontúl vékony csaja kezét. (Kétnapos ott tartózkodásom alatt meg az egyik lovászfiúval kúrt. Mármint a gádzsi.) Hálát adtam a sátánnak, hogy a levendula itt csak díszítő elem és nem akarják mindenbe belefőzni, sütni mint Tihanyban, mert itt viszont a kaja remek volt, valami übermenő séfet hívtak le, hogy szedje gatyába az egészet. És amire itt most igyekszem kilyukadni, az az, hogy lehet neked bármennyi EU-s pénzed, borászatod, pálinkád, kefélő tehenek a pusztában, halastavad, szőlőd, lugasod, ha önerőből balfasz voltál az étteremvezetéshez és nem saját zsebből virágoztattad fel, akkor nagy valószínűséggel az is maradsz és ebből a helyzetből csak egy séf tanácsait meghallgatva tudod elodázni az amúgy elkerülhetetlent.