Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

Mi lesz a következő italtrend?

2018. április 16. - Szerda Úr

Ahogy az ételeknek és azok stílusának is vannak lefutási ideje, úgy az italok amiket hétvégente magunkba döntünk, is változnak. Három egymástól teljesen független ember volt a segítségemre a poszt megírásában; az egyik egy italnagyker ami fél budapestet ellátja alkohollal, egy partyszervíz cég vezetője és egy balatoni bartender.

craft_sor_vendeghanyas.jpg

A gengszterváltás után bár még ráfoghatjuk, hogy enyhe hiánygazdaságban éltünk, de utána erőteljesen érkeztek a világ minden tájáról az újabbnál, újabb italok. A fent említett szakemberek kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a kilencvenes évek eleje a nyugati sörök ideje volt. Holsten, Kaiser, Steffl, Warsteiner, König, csupa egyszerű német láger sörök, amik viszonylag olcsók voltak ahhoz, hogy a szerényebb magyar is meg tudja venni ezeket. Persze azért itthon sem kellett szégyenkeznünk, az akkor népsörnek számító Balatoni világos, Pécsi sör, Kanizsai és a Rákóczi mind-mind hatalmas tételben fogyó italok voltak. Mellette és közben pedig a nyugati röviditaloknak volt magas presztízse. A skót viszki, főleg a ballantines 70-es években a keleti blokkban a legnépszerűbb röviditalnak számított, így a magyarok a nyugati nyitás után igencsak megkedvelték a kicsit másabb jellegű, de kategóriájában igen hasonló viszkiket. A Johnny Walker, a Jim Beam, a Jack Daniel’s ekkor kifejezetten népszerűnek számított, főleg a kor heavy-trash metál vonulata miatt is, de nem elhanyagolható volt a német Jägermeister ital népszerűsége sem, amit főleg az Unicumot kedvelő, ám azt néha túl keserűnek gondoló réteg szerette nagyon. 

93-ban valaminek az oka folytán, amelyben segítőim sajnos egyértelmű választ nem tudtak adni, a Baileys egyik pillanatról a másikra az egyik legnépszerűbb és leginkább hiánycikké vált. Talán szerepet játszhat az akkoriban magyar háztartásokban kódolatlanul fogható osztrák tévé (ORF1) egyik reklámja, amely a karácsonyi időszakra promotálta a csokis krémlikőrt. A  Baileys innentől fogva alapkelléke lett valamennyi étteremnek, kocsmának, s a magyar édesszájú asszonyok azóta is kedvelt likőre. 

94-95 környékére datálja a nagykeres ismerősöm, a Koktél című film VHS elterjedését, illetve az akkori akciófilmekben sűrűn használt látványkellék, mint koktél ital is erőteljesen mozgatta a magyarok fantáziáját. Mondhatni tömegesen épültek a koktélbárok, az éttermek mentek rá a koktélozásra, a diszkók (amik akkortájt vidéken is kifejezetten jól megéltek) menő mixereket hívtak le budapestről látványos show-műsorral. Itt érdemes megjegyezni, hogy a koktélozás már jóval előbb jelen volt magyarországon, de főleg a pesti mulatókban, illetve nyugati turisták által is látogatott helyeken volt jellemző. Lajsz András egykori protokollpincér, a kilencvenes évek közepétől kezdett el televíziós műsorokban is szerepelni, ez pedig igencsak megnövelte a vidéki fogyasztók kedvét is. Mondhatni 95-2000-ig a koktél trend abszolút mainstream volt, a hoteleknek külön koktélbárjai voltak, s egyfajta státusszimbólum volt koktélt inni, habár ez nem túlságosan jelentette az italok túl jó minőségét, sem önmagukban, sem pedig a felvonultatott receptúrákban. Jellemzően a Sex on the Beach, Piña Colada és a Szex és New York '98-as bemutató után a Cosmopolitan volt a sláger. Az utóbbit áfonyalé helyett sok esetben feketeribizlilével készítették, ez is jelzi, hogy az ország inkább volt vevő a látványra, mint a valódi ízvilágra.

98- és 2000 környékén hatalmasat hódított a Zwack birodalom, a Vilmoskörte és a későbbi Vilmos Nektár az édes és nem túl erős ízvilágával szinte megágyazott a későbbi pálinkatrendnek, de ezekben az években a Vilmos önmagában az egyik legnépszerűbb röviditalnak számított. Az egzotikus ízvilágot kedvelők ezidőben a Tequilát, abból is a Sierra kalapos változatát vedelték, amelyhez nagyban hozzájárult a rituális fogyasztási szokása, a só-citrom, s a tequila érlelt változatához a fahéj és narancs fogyasztása. 

2000 után, nem sokkal elindult a pálinka reneszánsza és az addig csak metiles, ciános ízvilágot ismerő, jellemzően rossz házipálinkát vizionálió emberek tömegeit ismertették meg a jó minőséggel, gondolok itt az akkoriban indult Hungarikum kezdeményezésre és a rengeteg színvonalas gasztrofesztiválra, ahová már olyan nagyok is jártak, mint a Panyolai, Agárdi, Zsindelyes és képesek voltak olyan szélesebb körben is elfogadható, sőt kiemelkedő pálinkát készíteni, hogy mire 2012-ben hivatalosan is elfogadta az országgyűlés a Hungarikum törvényt, addigra már az ország nagy része pálinkát ivott, vett, ajándékozott. A pálinkaivás egy csapásra menő és trendi lett, egyfajta nemzeti dolog, de mégis hipszter és kortol, nemtől, anyagi háttértől függetlenül minden itta. A várban lévő pálinkafesztiválra tömegek jártak, s járnak még talán most is, nem tudom mert én nem merek bemenni mióta behánytam az egyik bódéba. 

Némi késéssel együtt indult el a magyar bor felfuttatása is, s az addig csak bölcsészek által iddogált kisfröccsöket felváltotta a varázsszó; rosé. A rosé elterjedése olyan szintű löketet adott a bor és fröccskultúrának, hogy mi vendéglátós tanítványok még az öregek, undi italának tartottuk a fröccsöt, pár év alatt valamennyiünk kedvenc itala lett. A rosé nem túl karakteres, de kicsit savanykás íze, személyes ízlésvilágra szabható hígítása miatt a nyarak egyik legkedveltebb italává vált, nem beszélve arról a tényről, hogy kezdetben a vendéglátóipar nem reagált elég gyorsan a trend változásaira, így két három fesztiválszezon is lement úgy, hogy egy fél litykós viceházmester akár kétszáz forinttal is olcsóbb volt mint egy korsó sör. Persze aztán a változás is hamar jött, s büfések, kocsmások a sörhöz igazították a fröccs árait, s egykét valóban fröccsös kocsma kivételével, nem igazán lehet már olcsón berúgni. Külön érdekesség, hogy nagykeres segítőasszonyom tapasztalata szerint, azóta is folytonos szóda, szikvíz hiány van a kisebb fesztiválokon, kivétel ezalól, azok a helyek ahol szénsav palackkal meg kornéliusszal nyomatják a szódát. 

Mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2000 és 2010 közötti időszak a Pálinka és a Fröccs felfutását jelentette, s beálltak a sörös cégek trendjei is, amik megálltak a Heineken-Soproni-Borsodi-Staropramen tengelyen. 2010-re rengeteg kifejezetten borokkal és fröccsökkel foglalkozó hely nyílt meg (Fröccsterasz, DiVino-k országszerte és sorolhatnám napestig). A fröccs korunk egyik legmenőbb itala volt egészen a nagy 2014 körüli craft forradalomig. 

2011-ben az első FőzdeFeszt akkoriban még csak hipszterforradalomnak tűnt, de a következő években, a nagyüzemi gyártások, kiváló hazai sörök és a világszerte hódító IPA flow jelentette hullám rávezette a kétkedőket, hogy érdemes lehet belekóstolni ezekbe a sörökbe, s mivel az előállításuk tulajdonképpen házilag is megoldható a kaliberhez képest igencsak szerény befektetéssel, így elég sokan belevetették magukat a serfőzés rejtelmeibe. A fröccs trendet egyértelműen a magyar kézműves sörök váltották fel, sorra nyílnak vidéken is a tematikus craft sör helyek, ahol csapról is akár 15+ féle italt kóstolhatunk meg. Azt gondolom, hogy nyugodtan kijelenthető, hogy a 2010-es évek végét a craft sör nyerte meg.

Mi lehet a következő?

Ritkán hazárdírozok, akkor is csak ha cinkelt játszmában veszek részt, így most sem mernék nagy összegben fogadni egy italra sem. A fröccs vonulat bár valamennyire visszahúzódott, azt gondolom, hogy a kézműves sörök túl nagy változásai miatt nem fog megmaradni, illetve kialakulni egy olyasfajta egységes vonal mint ami a fröccsök vagy a pálinkák esetében. Bár amerikában már a jobb körökben hódít a molekuláris gasztronómia, az itteni viszonylatokban látott fine dining ellenességet látva kétlem, hogy hamarosan hozzánk is beköszönt. El tudom képzelni, hogy hamarosan a zöldséges és pálinkás koktélok el fogják árasztani a piacot, aztán meglátjuk, hogy mekkora esélye lesz nekik.

Futottak még

Igazságtalanság lenne nem kitérni a népszerű, de nem országos vonulatú trendekre.
2005 környékén rengeteg Ír, Angol, Belga, Cseh söröző nyílt országszerte, amelyek tematikusan igyekeztek az anyaország jellegzetes kocsmahangulatát hozni. Az emberek érdekességképpen látogatták ezeket, de azok a helyek ahol csupán a tematikára bízták a sikert, ritkán maradtak meg. 

A BarCraft által elindított Gamer kocsmák sem forgatták túlságosan fel a piacot, bár tény, hogy a maguk lassú de biztos tempójában növekednek, s ahol nem annyira bunkó a kiszolgálás, illetve nincs olyan ellenszenves méhkirálynő mint az anyakocsmában, azok még akár hozhatnak majd valami újdonságot is a szcénában. 

Epilógus

Pár évvel ezelőtt mászkáltam pest belvárosában céltalanul, s egy kellemes kis lö bistro hívogatott, kedves söröscégérrel. Gondoltam tolok egy korsóval. Bemegyek, csókólom egy sört kérekszépen. Mi nem árulunk sört. Akkor fröccsöt. Azt se. Pálinka? Kérdem immár félve. Az sincs. Akkor mit tetszenek árulni?  Paleo süteményt. Hát mentek ti a kurva anyátokba...

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr5813838258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szebeee 2018.04.16. 18:32:19

A fröccs témában az a durva, hogy 8-10 éve rendesen pronyónak néztek ha azt ittál, manapság pedig megkerülhetetlen (Csajoknál csak a rozéfröccs, meg esetleg a cider játszik).

Úgyhogy várom a VBK reneszánszát :)))

tohonyagenny 2018.04.16. 21:43:50

ja, es amiota ilyen kurva felkapott lett a bor, nem lehet egy NORMALIS froccsot szigoru zsebbenyulas nelkul meguszni. ertsd, most 300-400 ft-rol kezdodik decije egy nem hanyatos bornak, azelott meg volt hogy 500-bol meg lehetett uszni egy 3:2-est.

kibaszott hipsterek.

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.04.18. 14:19:59

@szebeee: sztem nem lesz vbk forradalom a kóla mélységes lenézése miatt

@tohonyagenny: sadly... :(

Sátán meg a Jocó 2018.04.20. 12:14:47

Cider?
Ifjonti koromban a legolcsóbb pronyesz ital az almabor volt, most meg ugynazt cider néven isszák kisujjeltartva a belpesti hipszterek :Ddd

Szerda Úr · http://vendeghanyas.blog.hu 2018.04.20. 12:56:36

@Sátán meg a Jocó:
sztem nem. a cidert a kiforratlan tinicsajok isznak, mer'azédes. (mint régen a bacardibreezert)
a belpesti hipszter most kézműves sört iszik meg bort .D

2018.04.21. 06:26:23

@Szerda Úr:
A cider nem édes, persze van édes is belőle, ahogy szőlő borból is, de önmagától nem édes. Amit itthon cidernek árulnak, az meg jellemzően nem is édes cider, hanem agyonízesített, agyoncukrozott cider, inkább van üdítőital íze, mint cider íze. Még Strongbowból is sokkal édesebbet árulnak itthon, mint Angliában, pedig annak az eredetije is édes. A Somersbynek pedig köze nincs a ciderhez, talán nyomokban tartalmaz azt is, de nem érezni rajta.
süti beállítások módosítása