Szerintem az emberben genetikusan él egyfajta lázadás a mindenkori rendszer ellen. Ez a lázadás lehet kicsi (miért nem támogatják jobban az én falumat, vagy éppen gazdasági osztályomat), lehet gyermeki (fuck police, punks not dead, békejel és hippik) és lehet radikális is amely teljes mértékben elutasítja a rendszert amiben él. Magamat valamivel az utolsó kettő között tudnám behatárolni, de sokakkal ellentétben nekem érveim is vannak rá. Viszont nem ez a poszt témája, hanem a rendőrök. Magyarország mint sok más tekintetben is, két táborra szakadt. Vannak a rendőrgyűlölő, őket minden téren hazaárulózó, korruptnak tartó réteg és van a mondhatni nemzeti öntudatú, aki szinte bele van buzulva a kék egyenruhába, s a végletekig elkoptatott, "ezért amerikában már lelőttek volna, több jogot a rendőröknek" emberek. A helyzetet nem segíti, hogy sem a rendőrök, sem pedig a civilek nem igazán akarják megérteni egymást, míg a rendőr a törvényadta jogokra és lehetőségekre hivatkoznak, addig a civilek a szólásszabadságba, a közösségi média azonnal ítélő erejére és persze a más emberek szimpátiájára hajtanak. Én itt is sok esetben kakukktojásnak érzem magam, mert van, hogy a tolvajnak árpádházi büntetést szánnék, van pedig, hogy a rendőrt fokoznám le a picsába, hogy soha ne mehessen emberek közé. Ami viszont bizonyos, hogy mindkét féltől több együttérzésre lenne szükség.

Nem olyan rég a fél magyar internetet felkorbácsolta, hogy volt egy pasi aki a gyerekét várta rokkantigazolvánnyal, majd bevitték és csak másnap engedték el, stb.stb. Aztán kiderült, hogy nem is várta a gyerekét, csak gyors elugrott a gyerek igazolványával bevásárolni. Jöttek a pro-kontra érvek, nem is ismételném, mert nem lényeges. Az viszont már annál inkább, hogy ilyen esetben maga a rendőrség, illetve egykét civil vadhajtása micsoda duzzogó óvodásként képes reagálni, s egész konkrétan foghegyről odavetett, kioktató kurvaanyázó stílusban képes a maga módján helyrerakni a dolgokat. Ne felejtsük el, hogy a hírfolyamok korát éljük. Egy leírt mondatnak súlya és ereje van. Ha pedig ez egy hatósági szervtől jön, akkor az átlagember hajlamos azt gondolni, hogy az őérte van és nem pedig azért, hogy pökhendien elküldje a kurva anyjába. Persze oké, tudom visszásnak hathat, hogy pont én beszélek, aki gecit rak a vessző helyett, de míg én azon kívül, hogy úgy szívom a kólát az adóforintotokból, mintha egyenesen a fiatal Carrie Fisher (áldassék a neve) életed adó mellét szívnám, nem nagyon követek el más emberek kárára rosszat. (Max az írásommal. lol) Törvénytelenséget meg pláne. De komolyan én még a zebrán is megvárom a zöldet, időben fizetem ki az adót, nem viszek haza gémkapcsot a munkahelyemről, sőt kenőpénzt sem fogadtam el soha, pedig lenne rá lehetőségem. Továbbá azért mert az államkincstár utalja a fizetésemet egy olyan munkáért amiben egész nap csak filmeket nézek, kokainozok és idióta blogposztokat írok, nem törvényellenes, maximum csak nem etikus. 

De vissza azokra a rohadék zsarukra. Régóta fel-fel bukkan a a facebook oldalamon a Felforgatás-zsarkönyv című oldal. Sok rendőr ismerősöm van, a rohamrendőrtől, a nyomozón át az egyszerű csicskáztathatóokon át egészen az olyan komoly helyekig, amiknek a nevét sem merem leírni. Az egyik nemrég odaadta nekem ezt a könyvet én pedig elolvastam, mert alapjáraton szeretek úgy véleményt formálni, hogy megismerem az adott témát. A szürke ötven árnyalatának trilógiáját is kiolvastam, de csak azért, hogy megfelelő érvekkel tudjam szétszopatni az összes buta kisribancot akik odavannak krisztián gréjért. Nade ez a Felforgatás című könyv nem szar. Komolyan. Nyilván érezhető a szerző kiforratlansága, túlzott szenvedélye az egyenruha iránt, de ez nem feltétlen baj, mert hitelessé teszi azt. Ez a könyv kicsit zsaru reality, kicsit tényfeltáró, hogy miért szól sok újságcikk a rendőrség ellen. Sajnos nagyon is sok igazság leledzik benne ám úgy érzem, hogy pont ami ellen lázad, úgy lesz önmaga is egyfajta torzítás, elferdített tény, illetve amit számon kér az hírportálokon; szubjektív. A végére már egy erőteljes konteót is felvet, de ezzel most nem akarok foglalkozni. Ettől független a könyv tényleg olvasmányos és érdekes, de ettől még sok dologban téved. 

Életközeli élmények

Három olyan történet esett meg velem, amely elrejthetetlen foltokat hagyott a lelkemen, s ezek mind köthetőek a rendőrséghez. Az első és egyben tinédzserkoromat eléggé meghatározó élmény volt, hogy egy Vas megyei kis faluban voltam nyaralni rokonoknál, s mivel már elmúltam 14 éves, elvittek utcabálra is. 14 évesen a fiút már a család férfinak kezeli, s kaptam egy üveg sört is. De megtalált a falu bikája, s az utcafronton elkezdett ütni. Komolyan, minden előzmény nélkül. Egy húsz éves színizom gyerek, konkrétan szarrá vert egy nyüzüge tizenévest, háromszáz ember és négy rendőr előtt. A négy rendőr ismerte a srácot, csak röhögtek. A végén odamentem, hogy az anyám unokatestvérével (náluk nyaraltam), hogy feljelentést szeretnénk tenni, de a rendőrök csak röhögtek, hogy inkább takarodjunk mielőtt tőlük is kapok. Jódarabig gyűlöltem ezért a rendőrséget, de ahogy picit megkomolyodtam, elfogadtam azt a tényt, hogy 4 ember faszságáért nem kell egy egész csoportosulást utálni. Ugyanígy vagyok a rasszokkal is. Annyi afférom volt már cigányokkal, hogy egy új kuruczinfót lehetne belőle írni, még sem utálom őket, csak az adott embereket. 

A második affér a szülővárosom helyi badass rendőrével esett meg. Róla tudni kell, hogy városi legenda volt, annyira komolyan vette a hivatását, hogy még a saját anyját is megbüntette. Tanulópincér voltam, s ez a csávó mindig ott volt az étteremben, potyakávézni jött be, mert tudta, hogy a főnököm sosem kér tőle pénzt. Komolyan egy éven át, mindig minden nap kétszer jött, s emellé rendesen cigizett is, ami azért volt para, mert egyedül én dohányoztam, nekem volt cigim, ő meg leszokóban volt, legalábbis a cigivételről. Napi két-három szállal mindig lehúzott, s bár egy időben megpróbáltam kerülni, volt olyan, hogy konkrétan bement az öltözőnkbe, s kivette a kabátom zsebéből. Egy szombati napon épp ebédeltetés közben érkezett meg, kért kávét és tőlem cigit, kapott is majd elment. Aznap este, mint úgy általában én az egyik helyi western jellegű kocsmában próbáltam minél részegebbnek lenni, egyszer csak bejött a fent említett rendőr, sok társával, valami komoly razzia volt az egész városban egyszerre, s mindenkire ráparancsoltak, hogy igazolványt elő. Én nem szórakoztam, felcsaptam a pénztárcám, kiraktam magam elé, hogy ha odaér, akkor csak fel kelljen mutatnom. Oda is ért, de nem a papírjaimat kérte el, hanem úgy felkent a falra, a nyakamnál fogva, hogy majd arconhugyaztam félelmben. Megmotozott, levetette velem még a cipőt-zoknit is, drogot keresve, majd miután nem talált semmit, röhögve mondta, hogy szerencséd van Szerda Úr, nyúlok egy cigit jó? És kivette a pirosmultim felét az asztalon lévő dobozból. A többi rendőr meg ott röhögött, hogy a nyúlánk elállófülű gyerek, hogy felpréselődött a falra. 

A harmadik sztori már kicsit erősebb, s bőven túlmegy a rendőri túlkapás fogalmán. Történt ugyanis, hogy udvaroltam egy csajnak, akivel egyszer egy parkban üldögélve találkoztunk a gyerekkori cimbijével. A srác tulajdonképpen inkább a csaj bátyjának volt országos haverja, de sokat bandáztak együtt, így megvolt az ismeretség. A csaj akkoriban szakított az előző barátjával, s ez a havergyerek elkezdett nyomulni. Én szándékosan kimaradok az ilyen jellegű faszméregetésekből, szerencsére a csaj vette a lapot, s finoman csókot adott a számra, mintegy jelezvén a srácnak, hogy zsákutca van, kár próbálkozni. Ez az elősztori, kiderült, hogy a csávó rendőr. Másnap reggel szerény kis albérletemből indulván munkába, megjelent két rendőr a panelház bejáratánál, hogy jó reggel Szerda Úr, igazoljam magam és pakoljam ki a zsebeimet, ruházatátvizsgálás jön. Kérdezem az igazoltatás célját, azt mondják, hogy kábítószert keresnek. Röhögtem, keressenek. Átvizsgáltak, mehetek. Másnap ugyanez játszódik le. Harmadnap ugyanaz. Negyedik nap szóltam nekik, hogy jöjjenek fel, főzök egy kávét felőlem át is túrhatják a lakást, de összerejszolt zoknikon kívül más kábító hatású anyagot nem fognak találni. Erre már jött a fölényeskedés, hogy én csak ne mondjam meg, mit tehetnek és mit nem. A napi szintű kontroll megszűnt, helyette random igazoltattak az utcán. Egy idő után ez kezdett rémkínos lenni, aztán elkezdtem beszólogatni, hogy ha eljárás folyik ellenem akkor vigyenek be, egyébiránt hagyjanak a gecibe és üzenem a fent ismertetett csajom régi spanjának, hogy ha ezt az uszítást tovább folytatja, akkor nagyon meg fogja ütni a bokáját. Egy darabig abba is maradtak ezek az ellenőrzések, egészen addig míg el nem jutottunk, egy szüretig, ahová a csaj eljött velem. A rendőrsrác egész hétvégén hívogatta, sms-ekkel bombázta. Mikor hazaértünk a csajjal (sacperkábé 300km-re távol levő településről, ami a szüretnek otthont adott), másnap reggel jött ismét a kontroll, viszont most már nem szarakodtak bejöttek a lakásba és elkezdtek mindent feltúrni. Na itt kifakadtam, hogy most már aztán igazán leállhatnak, kibaszottul felesleges ez a huzavona. Elmondtam a két rendőrnek, hogy a gyerekes féltékenységből fakadó idióta faszkalap kollégájuk uszítását nem fogom tűrni,  úgyhogy vagy abbahagyják ezt az egészet, vagy együtt bemegyünk a rendőrségre de abból nem lesz köszönet. Elmentek, de a megfélemlítés folytatódott. A lépcsőházban ment a susmorgás, hogy milyen ügyeim lehetnek, hogy minden nap rendőrök jönnek értem. Hetente kaptam rutinigazoltatást, már szinte vezetéknév és rendfokozat alapján ismertem a hozzám érkező rendőröket. Így ment ez hetekig. Persze mindig minden rendben volt. Egy hétvégén baráti társasággal indultunk bebaszni, mikoris az egyik csehó előtt, három rosszulöltözött fiatal rohant el mellettünk, utána meg jöttek a rendőrök. Egyértelmű volt, hogy a fiatalok valami csúnyát csinálhattak, s őket keresik. Elindultunk egy másik helyre, ahol bevágott elénk egy rendőrautó, kiszáll belőle a féltékeny régi "barát", s üvöltve közli, hogy mindenki azonnal a papírokat. Én kussban voltam, szedtem elő, viszont az egyik nagy igazságérzettel rendelkező haver belekezdett, hogy látta merre futott a három suhanc, s mutatott irányba. Erre az a főfasz mégjobban üvölt, hogy őt kurvára nem érdekli, azonnal igazoljuk magunkat. Havertól jön a kérdés, hogy előbb önök igazolják magukat, utána pedig szeretné megtudni az igazoltatás célját, s ha ez megvan készséggel. A válasz tipikus bunkórendőrös csattanó volt, hogy majd a fogdán hobbijogászkodj kisköcsög, s már le is lettünk teperve, s pár perc alatt a rendőrségen találtuk magunkat, azzal a felkiáltással, hogy megtagadtuk az igazoltatást. A sztori ezen a részén muszáj elmondanom, hogy egy polgármesteri hivatalban dolgozok elég magas pozícióban, s a főnököm közvetlen kapcsolatban van a kapitánnyal. Még a rendőrautóban sikerült írnom neki egy sms-t, hogy baj van, rendőrségen vagyok, segítsen. Tulajdonképpen a főfasz ötvenforintos érméje még le sem ért a kávéautomatában, már megérkezett a kapitány és kihangosított telefonnal amiben a főnököm erőteljes hangon kérdezi, hogy mi történt. No, hát az lett, hogy a csávó ellen komoly belső vizsgálat indult, kirúgták, három kollégája akik pedig segítettek neki a vegzálásomban fegyelmit kapott. Utána kaptam egy "seggbe leszek baszva a gumibottal" témájú privát üzenetet, de azóta is langyosan tartom a vazelint, hogy ha már eljön a nap, akkor ne csikarjon annyira. Azóta is várom. Amúgy slusszpoén, hogy főnököm utána jól lebaszott, miután ismertettem a sztorit, hogy miért nem szóltam még neki csírájában, de a válaszomat még ő se nagyon akarta elfogadni, pedig szerintem korrekt volt; nem akartam a pozíciómból fakadó hatalommal visszaélni.

Sok olyan ismerősöm van, akik a fenti három sztori töredékét sem élték meg, s mégis zsigerből utálják a rendőröket. Én nem. Sok tahó van köztük ez tény, de én azt vallom, hogy ilyen esetben az adott embert kell utálni. 

Halálközeli élmények

Életem korai szakaszában kocsmában, szórakozóhelyeken és egyéb éjszakai mulatókban voltam pultos. Ez sok esetben veszélyes üzem, mert nagy tömeget józanul is nehéz kordában tartani, ám még ha részegek. Sok ízben kértem segítséget a rendőröktől, egy-egy problémás vendég kezelésében, de sajnos nagyon ritka volt, hogy érdemben segítettek. Vettem már fel harcot késsel hadonászó részeg, sörösüveget dobáló ember és bárszékeket pultba dobáló nagydarabok ellen is. Nem volt ritka, hogy ordas nagy pofonokat, ütéseket, vágásokat kaptam, de merem azt mondani, hogy mindent megtettem azért, hogy a fizető vendégeim biztonságban legyenek. A helyi thai-box csapat, ahová jártam edzeni, önként felajánlotta, hogy ha úgy van segítenek. Nem a népnevelés, vagy a balhé keresése vezérelte őket, egyszerűen ők is úgy voltak vele, hogy ártatlan fiataloknak ne essen baja, s ha már úgy van legalább tapasztalják az éles helyzeteket. Mondanom sem kell, 100%-os hatékonysági rátával dolgoztak, ritkán fajult el balhé pofonig. Egyszer egy nagydarab csávó fullbebaszva elkezdett lányokat taperálni a tánctéren. A bulizó fiúk, nagyon képben voltak, összeszedetten, de nem agresszívan kikísérték a srácot, hogy ne csinálja ezt, mert baj lesz a vége. A nagydarab csak visszajött, megint csinálta a feszkót. Megint ki lett kísérve. Visszajött, s ekkor már tényleg késsel hadonászott a fiúk felé. Az egyik pultosom hívta a rendőrséget, én meg a thai-boxosokat. Itt már egyértelmű volt, hogy nekem kell kézbevenni a dolgokat, a két pohár whiskey-vel indultam meg a srác felé, hogy üljünk le, beszéljük meg. Egy jó csapos tudja kezelni az ilyen szituációkat, legalább a segítség megérkezéséig, de ez nem mindig sikerül, ahogy most sem. Baráti békítésemre a csávó nem volt vevő, s a késével egy olyan félköríves mozdulatot tett, hogy az egyik arra ténfergő kiscsajnak megvágta a vállat. Jó nem volt nagy seb, de arra pont elég volt, hogy a tömeg megijedjen. A West Balkánban történt eset óta, pedig a társadalom nagyrésze tudja, hogy a tömegpszichózis mire képes. Három erősebb egyetemista srác fogta le a késsel hadonászót, s segítettek nekem kivinni, reménykedve abban, hogy megérkezik a segítség valamelyik oldalról. A késelő lerázta magáról a többieket s felém fordult, hatalmas erős karját felém lendítette, s a másikkal már szúrásra készen állt, mikor a háttérből ismerős arcokat láttam, akik azonnal szakszerűen betonba baszták a csávó fejét. Már eltelt vagy húsz perc, ingyenpiával itattam a népet, hogy nyugodjon meg mindenki folytatódjon a buli, mire megérkezett a rendőrség, hat autóval szirénázva. A mentők rég ellátták a sérült lány vállát, az egyik thai-boxos srác, meg a késelő hátán ült, a többiek pedig vigyáztak rá, hogy senkinek ne akarja megrágni a cipőjét. Bevallom férfiasan én fostam. Életemben először akkor éreztem úgy, hogy most az a kés amelyik megindul felém, az a véget jelentheti. Ha pedig nincsenek a srácok, ki tudja mi lett volna. 

Persze ez is kiragadott példa, mindemellett azt vallom, hogy ezt átélve sem kell utálni a rendőrséget. Egyrészt mert nem tudhatom, hogy más komolyabb balhé miatt késlekedtek, a rendszer szar vagy franctudja. Egyszerűen belátom azt a tényt, hogy nekem nincs rálátásom. Viszont valami tényleg rossz.

Közvélemény

A rendszer sok esetben valóban nem ad rendes törvényi jogot arra, hogy a rendőreink megvédhessék magukat, vagy a polgárságot. Ez rendszerszintű probléma. Az összes egymástól teljesen különálló hatósági ismerősöm azt mondja, hogy egy intézkedés előtt mérlegelni kell, hogy megtarthatja a munkáját vagy nem. Mert valóban sokan élnek vissza a közösségi média közvéleményformáló szerepével, illetve a saját felelősség szabadon értelmezésével. Mindazonáltal ezeknek a dolgoknak bőségesen megvannak a miértjei, hiába megy az egymásra mutogatás. A rendőri korrupció valós jelenség, még mai napig is. Elég csak az olajszőkítésre, a Vizoviczki birodalomra, vagy a mindenki által pontosan ismert BalatonSound-i VIP részleg GDP-ben is mérhető narkófogyasztására gondolni. Az a kép sem véletlenül él az emberekben, hogy a rendőr baszogatja az egyszeri autóst, trafizik, minden szarért megállítja. Mennyi-te-jó-kurva-élet-mennyi reklám, poén, mém vagy videóklip központi témája a rendőri rosszindulat, amit vészesen lehet a gonosz liberális média számlájára írni. Emlékeztek még arra a régi alkoholmentes sör reklámra, ami azzal zárul, hogy a rosszindulatú rendőr azt mondja; "akkor mutassa az izzókészletét". Észre sem vesszük, de korrajz baszki, hiszen amikor már tényleg nem tudtak mibe belekötni a rendőrök, vették(vetették) elő ezt. De ott van még a most nagyot futott Pamkutyás Despacito paródia, ami szintén nem csupán gonosz fantáziálgatás, hanem életszagú válaszreakció, s mivel az emberek nagy részének van rossz tapasztalata a kék egyenruhával, ez magyarázza is a paródia sikerét. 

Továbbá azt gondolom, hogy a legnagyobb baj még mindig a kibaszott magas lovon ülés. Ott van példának legjobban ez a zsarukönyves facebook oldal. Olyan stílusban oltogatnak mindenkit aki nem ért egyet az ő véleményükkel, hogy hihetetlen proli környezetre vall. Van példának okáért egy HVG-s cikk, ahol az újságírók valóban erős degradáló stílusban véleményeztek egy intézkedést, s erre ez az a zsarkönyves izé, elkezdett megmondós faszagyerekként viselkedni. A mondandóval amúgy nem lenne baj, mert igaza van, de ez a minden megszólításban "idefigyelj pubi!" annyira tipikus rendőri proletárságot sugároz, hogy konkrétan fizikai fájdalmat éreztem, mire a szöveg végére értem. És értitek ez egy ugyanolyan suttyó blogger mint én, csak annyi különbséggel, hogy lehúzza az olvasóit egy könyv árával. Ő megteheti ezt, ez nem vita tárgya, de túlságosan nagy az áthallás a rendőri hivatalos sértődött közlemények és ez között. A törvényt maga előtt pajzsként tartva direkt személyeskedik, s mindenki aki nem ért egyet vele az lecsúszott, füves, hippi. 

Visszatérve a közvéleményre, nem kell ahhoz gonosz baloldali liberális sajtó, hogy az átlagembernek rossz véleménye legyen a rendőrökről. A rendszerváltás utáni fejetlenség, a korrupt, direkt plusszpénzre játszó rendőrök, a kamuigazoltatásaikkal és a túlkapásaikkal (akár parancsba adott, akár nem) bőven kivívták az átlagember rosszalló nézését. Idealizálni, démonizálni a gonosz nyugatot, akik miatt csúnyán néznek a rendőrökre személyes véleményem szerint eléggé olyan tett, amit a közelmúltban sok ízben láthatunk. Kár ezt erőltetni, az emberek (nagytöbbsége) nem olyan hülye.

Ideális világ

Olyan, hogy ideális társadalom csak az utópiában létezik. Mindig lesznek olyanok, akik a törvényt megkerülve akarnak majd érvényesülni. Ezért mindig is szükség lesz rendfenntartó erőkre. Hogy ezek a rendfenntartó erők, nem túl szakképzett, intelligens és tisztelettudó emberek, az nem önnönmaguk hibája, hanem a rendszeré. Ha a mindenkori kormány biztosítana annyi pénzt a rendőrök fizetésére, hogy a potensebbek is beálljanak oda dolgozni mind kevesebb lenne a túlkapás, a korrupció és jobb lehetne a közbiztonság. De amíg a jelvényüktől megrészegült, hataloméhes egybites kopaszok, hatvanas szakállas bácsikák, meg húszkilós szőke kislányok járják az utcákat, oldalukon éles fegyverrel nettó 130-ért (plusz határ-túlórával), addig igazán nem várjuk el tőlük sokat. Mindettől függően vallom azt, hogy nem jó dolog ítélkezni, nem minden rendőr köcsög.

ps, justforfun
magyar rendőrség ikonikus remekei (legalábbis amik most eszembe jutottak):

sün

rendőr ordít

rendőr parkol

rendőr és a rabszolga