Vannak helyzetek amiket az ember nem felejt el. Ilyenek közé sorolom a nyolc évvel ezelőtti pálinkafesztivált is amit a Budai Várban tartottak. Súlyos este volt minden tekintetben, szerintem lábon kihordtunk egy combos alkoholmérgezést, de megérte és hát a sztori sem mindennapi.

2007-ben volt egy nagy szenvedélyem, ami harmadik helyen állt a nők és az alkohol után, ez pedig nem volt más mint a SilkRoad Online. Ez egy koreai MMORPG, amit a laikusoknak úgy tudnék leírni, hogy hasonló mint a World of Warcraft, de annál jóval egyszerűbb és egysíkúbb. A koreai internetes szerepjátékokban javarészt nem nagyon léteznek mélyenszántó mögöttes és epikus tartalmak, csak baromi nagycsöcsű csajok, indokolatlanul picike páncélok és a szereplőkhöz képest háromszor akkora fegyverek. De ami a legfontosabb, a játék javarészt grindelésből, azaz a program által irányított szörnyek leöléséből áll. De azt ipari környezetben teszik, s a küldetések sem igazán nyújtottak egyéb alternatívát, a három fázisos küldetések kivétel nélkül olyanok voltak, hogy; ölj meg 250 jetit, ölj meg 500 jetit és végül nem fogod elhinni, ölj meg 1000 jetit. Ahhoz, hogy a játékban bármilyen eredményt elérjünk, legalább napi szinten 8 órát kellett játszani, de csak akkor volt az eredmény kicsit is fontos, ha ezt az időt legalább a háromszorosára duzzasztottuk. 

Napi 24 óra játék? Azthogy?

A SilkRoad Online (továbbiakban SRO) egy ingyenes, de mikrotranzakciós játék, ami akkoriban nem volt annyira elterjedt mint mostanában a mobilos piac térhódítása miatt. Akkoriban kezdett el a szélessávú internet szinte minden háztartásban megjelenni, s a hozzám hasonló kocka fiatalok keresték a videójátékokban a társas szórakozást is. Nem véletlen, hogy ez az időszak a Counter Strike, a Warcraft Dota módja és a többi hasonló multis játék korai fénykora is volt, aminek tündöklése bár halványult az évek alatt, de most mindennél fényesebb.

Visszatérve az SRO-ra. Rengeteg olyan magyar fiatal játszott vele, akinek nem volt pénze mondjuk megvenni a World of Warcraft-ot, vagy csak az akkor etalonnak számító ingyen Line Age 2-t túl mainstreamnek tartotta. 

A SRO-nak volt egy azóta is Gamer berkekben igencsak nagyra értékelt feature-e, a Karaván rendszer. A játék nevét adó SilkRoad-on kellett árut szállítani, s ez adta a PvP rendszer (játékos a játékos elleni) sokezer karátos, csiszolt gyémántját. A rendszer rém egyszerű volt, de legalább olyan élvezetes. Lehetett választani, hogy Kereskedő, Tolvaj vagy Vadászok legyünk. A Kereskedő egyik városban felvásárolt egy csomó árut, majd elindult a karavánnal a másik városba, hogy ott tetemes haszonnal továbbadja. A Tolvaj itt jött a képbe, ugyanis az út során megtámadhatta a Kereskedőt, s ha sikeresen leverte, a zsákmányon ő adhatott tovább. A Vadászok pedig a kereskedőket védték, s a sikeres áruszállításból ők is részesedtek. A rendszer működött, egyik szakma sem volt jobb a másiknál, mindig a felkészültség és a karakter szintje volt az ami döntött, ezáltal a PvP rendszert tényleg jó és élvezhető is volt. 

Ahhoz viszont, hogy megfelelő erős karakterünk legyen rengeteget kellett farmolni, azaz szörnyeket ölni. Monoton hosszú hetekig. Nem vicc, egy akkori maximumot jelentő szint elérése úgy, hogy minden skillpontot is a maximumra fejlesztünk legalább 1500 óra játékot jelentett, ami megállás nélküli játék esetén 2 hónap. De hogyan lehet ennyit játszani? Itt jöttek képbe a botok, amik helyettünk játszottak.

A program ami helyettünk játszik

Ahhoz, hogy megértsük a botok, illetve szakzsargonnal élve a botolás lényegét, ismerni kell a SRO rendszerét. Ahogy már említettem a játék iszonyú monoton volt, napokig ugyanazt a szörnyet kellett ölni ezerszám, s a játékban negyedévente megjelenő újításokkal akkor még nem is tartottuk a lépést. A játékban sokszor iszonyatos lagg volt és akkora tömeg, hogy a program konkrétan nem engedett be játékosokat a szerverre. Ma napig előjön rémálmaimban a rendszerüzenet;

cannot connect due to server traffic

A játékot fejlesztő Joymax viszont a észnél volt, ugyanis megalkották a Gold és Silver Ticket-et, amit az ugyebár ingyenes játékon belül meg lehetett vásárolni, csak immáron valós pénzért. A Gold és Silver Ticket egy 30 napig aktív cucc volt, ami minden nap 3 órán keresztül megnövelt tapasztalati pontot jelentett (Gold 200%, Silver 150% ha jól emlékszem), de nem ez volt a fő lényege, hanem az, hogy az ilyen tárgyak birtokosai anélkül léphettek be a szerverre, hogy úgymond sorba kellett volna állni. A dolog ráadásul nem is volt túl olcsó, ha jól emlékszem a Silver olyan 3000, míg a Gold 5000 forintba került, amivel már túl is léptük a World of Warcraft havidíját. 

A ticket viszont nem volt elég, lehetett venni kisállatot ami összegyűjti a szörnyekből kiesett cuccokat és pénzt amivel szintén időt takaríthatunk meg, ennek az ára 2000 forint volt havonta.

Ahhoz, hogy a dolgot tökéletesen ki lehessen maxolni, a gépnek mennie kellett akkor is ha nem vagyunk ott, ezért a kereslet megteremtette a kínálatot, a helyettünk játszó botokat. Ezekből voltak ingyenesek, ám ezek instabilak voltak, s a játékot fejlesztő cég előszeretettel bannolta az ezt használó játékosok karaktereit örökre, így akik biztosra akartak menni, azok a rossz nyelvek szerint a fejlesztő saját feketén kiadott botprogramját használták, havi 6000 forintért. Én spec mindenből a goldot vettem, s csak a SilkRoad került nekem havonta 13.000 forintba. Plusz az internet díja és a megnövekedett villanyszámla. 

Én elmentem dolgozni, a gép meg játszott. Aztán hazaértem és én játszottam. Lefeküdtem aludni a gép játszott. Hétvégén elmentem kocsmázni és bekúrni, a gép játszott. Viccesen szánalmas.

A játékban viszont volt még valami, ami fontos részét képezi a sztorinak, az pedig a Klán, Guild nevezzük ahogy akarjuk. A lényeg, hogy magyarként magyar csapatban akartam lenni, főleg mert a SRO hiába volt népszerű, tele volt török játékossal akik nagyrészt igazi idióták voltak. Már játszhattam vagy fél éve, mikor elegem lett az akkori szerverből, s egy újonnan nyílt világban, a Pluto fantázianevűn indítottam új karaktert, s ismertem meg pár magyar srácot, akikkel megalapítottuk a Magnum nevű klánt. Itt haverkodtam össze több sráccal is, s az egyikkel igen jó barátságban lettünk,a mi odáig vezetett, hogy a nyolc évvel ezelőtti első találkozásunk brutálisra is sikerült. 

Egy konferencián vettem részt, s ledumáltuk, hogy mikor végzek összefutunk aztán elmegyünk piálni. Erősre sikeredett.

Gyorsan egy pálesszel indítottunk, majd mivel épp pálinka fesztivál volt a várban, gondoltuk meglessük. Nem számoltuk, de fejenként 20 rugóval töltött festipay kártya alig egy óra alatt abszolválódott, s tekintettel arra, hogy az egyenáras italok akkor 850-be kerültek, igen szépen termeltünk. Közben lecsúszott pár fröccs is, de bárhogy számolom túl voltunk már legalább 10 pálinkán mikor az egyik kézműves csokikat is árusító bódéhoz értünk. Itt is megkóstoltuk a pálinkát, de valami olyan bődületesen fos anyagot adtak, ami inkább emlékeztetett egy hat hete savanyútejbe döglött lóra, amit pálpusztaival kentek be, hogy a savanyú nyál azonnal összeszaladt a számban és a gyomrom tiltakozott a leért matéria ellen, amit a kezem gyorsabban fogott fel mint a lábam. Ennek eredményeként a tenyeremet szorosan a számhoz tapasztattam, hogy az esetlegesen kitávozó gyomorsavtól túltengő, epés pálinkaszármazék nehogy utat törjön, de sajnos a belső nyomás erősebb volt, így az ujjak között utat talált, s hogy-hogy nem, egy magasnyomású sterimó-hoz hasonlóan vulánként tört ki a hányás, szép ívesen egyenesen a pultban lévő kézműves csokikra. A részeg ember nem sűrűn hoz logikus döntéseket, s mivel benne van az "azt csinálok amit akarok" érzés is valahogy a futás tűnt a legjobb ötletnek, hogy beleim tartalmát egészen a történelmi vár falára engedjem. Tekintettel arra, hogy ezek a falak kibírtak már pár ostromot, gondolom a savként maró hányásomnak is ellenállt, egyedül a takarítókat sajnálom. Ezúton is szorri.

De hát a buli nem áll meg, menjünk valami olyan helyre ahol lehet csajozni címszóval elindultunk a Corvintető-be, ami pár órán keresztül jól is ment, míg nem a ruhatáros csaj elkezdett geciskedni a tombolasorsjeggyel, hogy nem találta a kabátjainkat. Itt pedig az életem leghülyébb döntése jött, ugyanis aznap a konferencián kaptam ajándékba egy ismerőstől egy egyedi szarvasagancsos kisbicskát. Be is volt csomagolva celofánba, szóval semmi olyasmi, hogy én itt attackolni akarok, egyszerűen kurvára elfelejtettem, hogy a zakóm belső zsebében ez ott van, de ahogy a pulton hajolgattam, hogy a rucimacának megmutassam, hogy a szélén az a két fekete a miénk, ez a penge kiesett az meg elkezdett sípákolni, hogy kés-kés-kés aminek eredményeképp gyors szakszerű mozdulattal ki is basztak minket. Persze kabát nélkül. Két cigit elszívtunk nyugiképp, majd odamentünk a szekuricsihez, hogy mi nem akartunk gondot, láthatja, hogy az almapucolásra is kétségesen alkalmas szúróvágóeszköz be van csomagolva, bocsánat, plíz a kabátunkat adják ki. Erre kaptam egy akkora pofont, hogy egy pillanatra szerintem még a dj is lehúzta a zenét, én legalábbis nem hallottam semmit, de akkoriban nagyon kemény voltam, és a sípoláson kívül nem esett bajom. Aztán végül fasztudja, hogy miért, a biztonság éber kopasz őrei megkönyörültek rajtunk, s odaadták a kabátokat. 

De hát az éjjel soha nem érhet véget, s fejünk kitisztítása érdekében az egyik közeli meki felé vettük az irányt, gyors kaja, s irány át valami pincekocsmába, talán Filter lehetett, nem emlékszem. Bár sok sztorit elmeséltem már, de azt ami ott történt bizisten nem fogom annyira brutál, sőt ennél több nem is rémlik csak az, hogy csócsoztunk valakikkel, akiknek megmondtuk, hogy ha kikapunk akkor szilánkosra törjük a koponyájukat, de végül kikaptunk és csonttörés sem volt, az viszont nagyonis rémlik, hogy reggel hétkor valami gangon ülök, haver sehol, telefonra nem reagál. Én elindultam valamerre mikor ismeretlen szám hív, hogy hol a pöcsben vagyok, hát pont ott. Ekkor vizualizáltam a tényt, hogy nincs rajtam kabát basszameg. De ez még semmi, ugyanis a haver telóját lenyúlták, hazament és a cégeséről hívott fel, de a kabátokat másnap is csak kerestük. 

Tanulság az nincs, csak annyi, hogy ha gecisokat iszol, akkor bizony fázni fogsz másnap.