kiállok Tibi Atya mellett

Tibi Atya a napokban egy elég vitaindító poszttal jelentkezett, amelyben feltette az amúgy nem is annyira költői kérdést, hogy biztosan szét kéne baszni a bulinegyedet néhány lázongó nyugger miatt?  Én azt mondom kurvára nem kéne és rohadtul elszomorít, hogy az iszákos atyánk oldalát ellepték a demagóg faszok, akik fideszes bérkommentelők módjára osztják az észt. 

bulizas.png

Tulajdonképpen vonatkoztassunk el egy picit most a mondanivalótól és próbáljunk meg racionálisan gondolkodni. Én a magam részéről amikor ezt megtettem arra jutottam, hogy igen biztosan nagyon szar lehet az ott élő embereknek, ám még szarabb lehet azoknak az ott élő embereknek akik egyszerűen nem képesek kitörni a demagógiából és mindenre csak betiltást és a kormánycsináljonvalamit hozzáállást tudják hozni. És azért szar nekik, mert ők ezt ténylegesen így is gondolják és el is hiszik, hogy ezen a módszeren kívül nincs más megoldás. És bazmeg az ilyen ember szavazhat, az ilyen embernek ugyanúgy alanyi jogon jár a tébé meg a nyugdíj, miközben a bulinegyed által generált nem kis lóvé egy része az államkasszába folyik. A közjószág totális meg nem értése, a nekem jogaim vannak, a kötelesség pedig csak a másé, teljes mértékben kimeríti az iszákos pap által megfogalmazott nyugger mentalitást. És mielőtt idejönne valami fasz kajabálni, hogy majd ha te laksz ott akkor pofázz; én egy hasonló jellegű, de sokkal rosszabb környéken lakok és boldogan cserélnék bármikor egy belső erzsébetvárosi lakással. Ugye mint tudjátok, csálinger gyerek vagyok, koptatom a tálcát, drekót meg a pofámat is, így ha nem is teljesen, de még egy picit bele is látok a dolgokba, már ami a vendéglátós részét érinti. Az egyetlen jogosabbnak tűnő kritika amit Atyánk kapott, az az egyik kommentben az volt, hogy ugyanazé a tíz emberé az összes hely a bulinegyedben. Ez mondjuk picit túlzás, de igen tény, hogy sokan vannak akik nem csak 2-3 hellyel büszkélkedhetnek. Hogy ez mennyire meríti ki a gengszerkedést mindenkinek a képzeletére van bízva, de nem is érdekes a felvetett problémakör tekintetében. 

Én dolgoztam rengeteg helyen, kicsiben, nagyban, pont jóban, elitben meg illegálban, de az olyan jellegű probléma, hogy hangosak a bulizók mindig előjött. Ezt kétféle módon lehet megoldani. Az egyik az állandó portaszolgálat, ahol kellő mennyiségű, illedelmes de tettre kész kuveros rendet tesz a bejárat körül. Az általában mindig működik, de ott ahol egymást érik a helyek nyilván a dolog komplexebb, hiszen az épphogy 5 asztalos kis beülős helyen nem feltétlen van szükség (és pénz) kidobóra, a szomszédos zsírnyakú meg milyen jogon intézkedjen ott. A másik a közteresek és a rendőrség állandó jelenléte. Szokták mondani, hogy régen rossz, ha a törvényt betartatni csak hatósági jelenléttel lehet. Ja szerintem is az, de amióta nem lehet dohányozni belső tereken, a Magyarság igenis bebizonyította, hogy még ha sipákol is, meg hisztizik, rövid átfutási idővel be fogja tartani a szabályokat. Ez az igazi Nemzeti Együttműködés Rendszere basszátok meg. Mert lehet, hogy első héten pofán kell baszkodni néhány embert, de a pappal névrokon Igazságos Izom úr sztorijai óta pontosan tudjuk, hogy Ogrénak is csak a sor elején rendetlenkedőket kell megcsapkodni utána a libasor pontosabb lesz mint a CERN mérőműszerei. S bár nem vagyok az erőszak híve (csak ha én kezdem és tudom, hogy nyerni fogok), sajnos az éjszakai vendéglátás komoly üzem, néha előkerül egykét olyan bebaszott hobbit, akiket csak morgul tőrrel lehet visszahozni az árnyvilágból. Az pedig Frodó óta tudjuk, hogy fáj. 

De van egy harmadik opció is, amelyben bátor férfiemberként bevallom, hogy a megoldás jóval komplexebb annál, hogy én össze tudjam rakni fejben, de nálam okosabbak biztos megbirkóznának vele. Ha pedig valaki most küldene el az anyámba azért, mert úgy gondolják, hogy olyanról dumálok amihez gőzöm sincs, annak csak annyit mondanék, hogy azért mert egy harmadfokú egyenletet nem tudok levezetni és ellenőrizni sok esetben meg tudom mondani a helyes végeredményt, de annyit biztosan, hogy van megoldása vagy nincs. És én többedmagammal, sőt egészen konkrétan Tibi Atyával együtt gondolom azt, hogy van megoldás. Csak melós, dolgozni kéne, szervezni azt meg senki nem akar, a másikra mutogatni mindig jobb.

A jelen posztomat pedig azért írom, mert szomorúan tapasztaltam, hogy a 444 lehozott egy cikket, amely szépen lefesti milyen hangulat alakult ki Atyánk oldalán, s bár blogom és személyem eltörpül minden tekintetben az érintettekhez mérten, az a dolog, hogy kiállok egy ügyért, s erre buzdítom minden olyan blogolvasómat akik velem tartanak, hogy ne engedjük ezeknek a mocskos betokosodott nyuggereknek, hogy az igazukat valid érvek helyett csupán túlfűtött belső agresszió tegye (önnönmaguknak) legitimmé. 

Az alábbi poszt alatt tudtok kommentelni, vagy csak megnézni, hogy milyen idióták is élnek velünk együtt. 

Időközben a Humbák Művek értékeléseit is elkezdték bombázni, hogy a teljes értékelést levigyék 1-esre, de szerencsére Atya időben kapcsolt, s megszüntette a lehetőséget. 

Nem mondom azt, hogy szeressétek őt, nem mondom, hogy osztogassátok a mémeit, de bazmeg mi vagyunk a fiatalság, mi vagyunk az erő, vendéglátósók vagyunk és ne hagyjuk már magunkat bazmeg. 

Ti mit gondoltok? Mi lenne a jó megoldás? Írjátok meg kommentben.

vendeghanyass.gif