balatoni vendéglátás és önkormányzatok kapcsolata - avagy az ibolya történet 2.

Az előző posztban, ott fejeztük be, hogy Ibi, elnyerte piciny faluja döntéshozóinak kegyét, így már a falunapokat és egyéb községi rendezvényeket is kizárólagosan ő látta el étellel, itallal. 

2483.jpg1961, Tihany Rege udvar, a Rege cukrászda felől fényképezve. forrás: fortepan.hu
A kép csak illusztráció. 

1985-öt írunk, mikor Ibolya már hat egymástól különböző vendéglátóhellyel rendelkezik a Balaton északi partján. Ezeket személyesen vezette, így a nyár számára egy percre pontosan beosztott ütemterv volt. Nevetve meg is mutatta az egyik '89-es határidőnaplóját. Ibolya minden nap hétre ment a főhadiszállásra, ami az első étterem volt a kempingben. Az előző este a szakácsokkal összerakott maradék kajákat elvitte a pecsenyéshez, majd a lisztet, sajtot és fáradtolajat a lángososhoz. Ezt 5:40-kor kezdte, s 6:00-ra mire ezzel végzett, már nyitva volt a zöldséges meg a pék, hogy jól bevásároljon aznapra. A direkt a zökkenőmentes ügymenetre vásárolt barkas-al szépen  betolatott az étteremhez, s a már második kávéjukat kortyolgató szakácsok, szépen kipakoltak. Ekkor ő is megkávézott, s 7:00-ra ott volt a jégkásás srácnál, aki ekkorra legalább 60 liter cukros vizet kevert be, ahogy bepakolt, azonnal ment a strandra a gépekhez, s betöltötte azokat, hogy legkésőbb 9-re kész legyen a fagyos ital. Itt volt ideje megreggelizni, s legkésőbb 9re mindenkinek megfelelő mennyiségű váltópénzt vitt, egy nasa technológiás kockás füzetbe vezetett átadóívbe pedig ezt átadás-átvétel szerűen rögzítette is. Esténként pedig a forgalmat persze. Ez a rész persze tök érdektelen, szimplán annyit hivatott szimbolizálni, hogy az olyasfajta ügyeskedők, mint Ibi, nem riadtak meg az olyan fajta gyakorlatiasságtól, mint a percre beosztott napirend és az alkalmazottak figyelése. 

Ami már érdekesebb azok a politikai szálak. Én főleg hallomásból tudom, de aki öreg, az nagyjából tudja, hogy a 80-80-as, 90-es években a a valutázás kemény sport volt, nem is űzte akárki. Szlávy se volt hülyegyerek, csak éhes meg nehéz, főleg annyi betonnal a testén. Mindenesetre Ibolya határozott véleménye a dologról az, hogy ha az öreg Bulcsú visszavesz az arcából, akkor az ükapjához méltó karriert fut, be még ha nem is tisztességesen indult. Nade a valutázás. A balatonparti községek termetüknél fogva, kis vezetőséggel ám idegenforgalmuk miatt nagy költségvetéssel bírtak. S bár voltak bankok akkor is, nem volt ritka, hogy a polgármesterek akár egy teljes havi költségvetéssel tudtak rendelkezni, s bizony a valutázásból meg is forgatták azt, főként saját zsebre. Ehhez kellett egy ügyes társ, aki jóban van a jürgenekkel, aki ott sürög forog köztük, s ha úgy van vált márkát okosba. S bár a Szlávy féle csapat rendesen látogatta a kisebb településeket, a kemény pénzváltással csak a csomópontokon tudtak biztonságban üzletelni. Ibolya szerencséjére az ő főhadiszállása meg nem egy kimondott csomópont volt, s az éjszakai szórakozóhelyek se voltak túl közel, ellenben az idősebb NDK-s maradványok rendesen látogatták a helyet, mert az ő pénztárcájuknak olcsó volt, s az akkori balatonhoz képes is kellemesen nyugodt. 

Ahogy az évek teltek, a közeli polgármesterek, nagygazdák mind-mind besegítettek a pénzváltásba, s ha kellett Ibinek olcsón jó bor, vagy kínálós pálinka, az mindig akadt. Ilyenkor nem ritkán megesett, hogy a gazdák direkt nyárra időzítve hizlaltak disznót, s autentikus disznóvágást rendeztek a nyugati vendégek részére, akik szívből fizették ki a fejenként közel egyheti magyar bérnek megfelelő márkát, az egynapos programért. Cserébe olyan élményekkel térhettek haza, hogy a disznót kergetik a bepálinkázott bajszos gazdák, meg fejkendős nénik mossák a belet, s az all inclusive töpörtyű, pogácsával, házi borral és pálesszel, megfelelő alapot nyújtott ahhoz, hogy a nácik le se vegyék, hogy tulajdonképpen velük lett megkevertetve a kolbászhús, ők kockázzák a zsírt és ők pucolják a hagymát a vérhez. Ibolya szerint egy ilyen estén fogalmazódott meg a nagy ötlet, amikor az Opel egyik ott vendégeskedő kisfőnöke éppen a belehányt az abalébe, hogy a dolgokat egyesíteni is lehetne és létrehozni egy értéktárat, amely a helyi termelőket helyezi előtérbe. És ugye itt most nem valami hungarikum bizottságról beszélünk, hanem egy olyan korról, amikor még áfész volt, meg a koka kóla mindenekfelett.

A polgi bátyja tulajdonképpen mostani Varga pincészet elődjének is tekinthető, nagy területen, kevésbé kiemelkedő, ám ugyanazt a színvonalat hozni képes bort állított elő, a helyiek segítségével, s a megfelelő politikai kapcsolatokkal ezt a lőrét kereskedelmi forgalomba is képes volt hozni, s minden mást a környékről kiszorítottak. A polgármester házi szörpöt és lekvárt termelt nagyüzemben, az egyik helyi gazdát meg megtámogatták befektetésként egy akkora vágóhíddal, hogy tulajdonképpen mészáros korai manifesztációja elevenedett meg, pedig akkor a kis hízó még el sem érte a huszadik életévét. A hús, az üdítő, édesítőszerek és persze a bor így helyben megoldott volt, amire már csak a megfelelő brand-et kellett felhúzni, hogy a helyiek ismerjék is, így született meg tulajdonképpen az első hungarikumfesztivál, aminek persze ekkor még nem ez volt a neve, de minden pontosan a jelenlegi recept szerint zajlott. 

Ibolya elmondása szerint attól a korszaktól amikor ő becsatlakozott a balatoni vendéglátósokhoz, gyönyörű idővonalon lehet végigkövetni a trendeket, amelyek ahogy a divat is sorra ismételte önmagát. 

'77-ben, bár már nagy volt a külföldi vendégek száma, nem volt kifejezetten igényes a nép, a korai ndk és nszk-ból érkezett vendégek mindennek örültek főleg, hogy akármennyi pénzzel nem is jöhettek, így azt ették és itták amit kaptak. A nyolcvanas évek közepén se sikerült ezt a válságot kiheverni, s persze a magyarnak még így is bőven jutott pénz, de nem jellemezte az a fajta hedonista pénszórás, mint ahogy a vasfüggöny lebontása után. Ibi által átélt első gasztró forradalom is ehhez az eseményhez köthető, itt már megjelent az igény a hamburgerre, hotdogra, s magyar sztrítfúdot (lángost) felváltotta az amerikai hatású fasírtos szendvics. Ibolya nevetve emlékszik vissza, hogy a magyar büfések, főleg akik a tűz körül voltak, nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy hamburgernek nevezzék a hambit, ugyanis a párt szigorú szemei arra sarkallták őket, hogy fasírtos szendvicsként árulják. Lehet nevetni ezen, de annyira komoly dologról beszélünk, hogy az akkoriban fénykorát élő szex-szel foglalkozó tinivígjátékokban is így szinkronizálták a hambit. Nekem spec csak egy jut eszembe, az '78-as izraeli Forró rágógumi, avagy ilyen az eszkimó citrom, amerikai rebootja (nem csak most éljük a rebootok korát lol) Az utolsó szűz Amerikában is ezzel a szóval operált. De vissza a kajákra; mondhatni '89-ig szinte tényleg megállás nélkül mehetett a hekk, hurka, kolbász, lángos mint büfékaja, ám utána az addig szinte csak rósebjiként, vagy szalmaburgonyaként, ritkásan előforduló olajban sült krumpli is meghatározó alakja lett a büféételeknek. Ibolya szerint ez nagy áldás volt, ugyanis kevés ételt lehetett olyan jó árréssel árulni mint a hasábot egy kis kecsappal. 

Úgy a '90-es évek közepe és vége felé tört be egyszerre a gyros és a pizzaláz. Mindenki gyrost akart zabálni, pitában, vagy tálban, pedig a falusi csirkecombról lefaragott húsdarabkák a legkevésbé hasonlítottak az eredetileg török dönerre, ám ez sem a német, sem a magyar turistákat nem zavarta, úgy ették a joghurtos salátás forgácshúst, mintha nem lenne holnap. Nameg a pizza. Ezt mondjuk szerintem Magyarországon külön posztban is lehetne tárgyalni, mert a kezdetek kezdetén a vidéki pizzasütés minden volt csak nem olasz tésztaművészet. A puha lyukacsos félkészre sütött tésztára, hőlégkeverős sütőben rápirított gyatra paradicsomszósz, gépsonka és sajt szinte egybeforrt az igénytelen pizzakészítéssel, ám annak ellenére, hogy tematikus pizzériák nyíltak sorra a parton, az ilyen jellegű, vagy mégrosszabb mirelit pizzák is szerves részei lettek az étlapnak. Eleinte éttermenként 5-6 alap jelent meg, mint sonkás és a margharita, meg a quattro formaggi, jöttek hozzá a kolbászos, magyaros meg persze az elmaradhatatlan hawaii ízek is. Pár év kellett csak, hogy a legtöbb hely, Ibolyával az élen külön pizzaszakácsot alkalmazott, s legalább 50 pizzavariációval várta a vendégeket. 

A 2000-es évek elején jött az újkori hungarikum láz, amikor már nem csak az idősebb németek ették nosztalgiából a lecsót, meg a gulást, hanem azok gyermekei és unokái is elkezdték tömegesen a pirospaprika iránti rajongást. Bár a parton szinte a kezdetektől lehetett csipkét, kézimunkát (khm), paprikát, levendulaolajat, kalocsai mintát, fokost, bort, pálinkát, tangás monokinis bulákkal ábrázolt balatonos képeslapokat venni, valahogy ekkorra érett be a trend. Már nem csak egy kötelezően letudható szuvenír, hanem egy ténylegesen keresett termékek lettek a fentiek. És itt jött be a gulás, harcsapaprikás túróscsuszával, erdélyi fatányéros, cigánypecsenye, somlói és társai, amik szinte olyan arányban mentek ekkoriban, mint tíz évvel ezelőtt a hamburger. 

A malacsütés, ökörsütés és társai olyan szinten visszakanyarodtak, hogy aki a kétezres évek körüli balatonparton császkált hétvégén, nem tudott úgy eltévedni sem, hogy legalább egy spanferkel partiba ne futott volna bele. 

 

3204968_50a8e658ae32c2d0f98d645500e5cd05_q.jpgforrás: velvet.hu

Az első Ungarische platte fesztivál, három napos volt és ingyenesen olyan németekre specializált programokkal várta a nagyérdeműt, mint a Nena tribute koncert (99 luftballon), vakon pacal kóstolás, bátraknak macskapöcse harapás, s olyan kuriózum kajákat is főztek kóstolónak, mint a kakashere pörkölt. A polgi a saját szörpjeit már nem csak koncentráltan, hanem hígított szénsavas változatban is árulta, a balatoni világosból elfogyott vagy 400 rekesz. (Egy ezerötszáz fős faluról beszélünk.) Ja és gondolhatjátok, hogy a kizárólagos vendéglátó Ibolya volt.

A dolog annyira jól sült el, hogy következő évben már egy hetesre kellett csinálni a fesztivált, majd ahová már a biztonsági személyzetet is fel kellett bérelni, de szerencsére atrocitás mentesen lezajlott. A következő években már a környező falvak vendégei is átjöttek, s Ibolya szerint csak ezen az egy héten megkeresték azt a pénzt, amit a nagy étteremben a szezon alatt. S emellett jól járt a polgi, a borász, a vágóhidas, de még a falu valamennyi nénéje is, mert annyi meló volt az előkészületben, meg később az eltakarításban, hogy nem csak a tanács, de a lakók is elkezdtek láthatóan gyarapodni. Ami vicc az egészben, hogy következő évben Lázár György maga nyitotta meg a rendezvényt, s dicsérte az odaadó hazafias munkát. Ez a nonszensz bazmeg. :D

folytatás jön

3205414_e1fea935b9f5dce03ac814d82982de60_wm.jpgforrás: velvet.hu