Felszolgáló vagyok, vagyis voltam, szerettem ezt csinálni és jó is voltam benne. Már nyolc éve letettem a drekót és a hangedlit, kötényemet felakasztottam a szekrény belső polcára. Évente párszor, ha úgy adódik beállok segíteni pár havernak, vagy ha olyan ajánlatot kapok, elmegyek pár fesztiválra mérni a gyárilag vizezett sört és bazmeg el vagyok képedve, hogy mit meg nem engedtek magatoknak.
Én az a generációja vagyok a csálinger szakmának, akitől már nem követelték meg a kasírozást, az angol felszolgálást, az egykezes gyufagyújtást, a dekantálást(de tudtam!). Nem kellett hyppolitként hajlonganom, nem kellett mellényt húznom, sőt még laza borostával is mehettem dolgozni. Viszont dolgoztam annabálon (ami amúgy szakmai szinten egy túlértékelt fos, de a mulatósszám miatt minden magyar felszolgáló szeretne egyszer ott dolgozni), dolgozhattam az operabálon, voltam protokollpincér, szóval mondhatni elértem a szakma csúcsát, amit itthon el lehet. De ti, akik jobbnál jobb éttermekben dolgoztok, fingotok sincs a szakmáról, olyan elemi hibákat vétetek, amely nemcsak a szakmaiságotokat, hanem az emberségeteket is megkérdőjelezi.
Nem az a baj, hogy nem köszöntök, bár az átkosban, már ezért is kirúgtak volna titeket, minden magára valamit is adó helyről. Nem az a baj, hogy az alacsony fizetés miatt szinte kiül az arcotokra a savanyodottság, s ezt a fizető vendég is érzi. Ezt még valahol meg is értem, mert kurvanehéz jópofát vágni a havi 100hoz, alaphangon kétszáz munkaórával. Viszont az már igenis baj, hogy nem vagytok tisztában az etikettel, nem a nőnek, vagy idősebbnek teszitek le elsőnek a megrendelt ételt/italt. Egyenesen gáz az, hogy nem ismeritek fel az evőeszközjelzéseket. Ha mást nem is legalább a szünetet jelezni próbáló, egymásba nem rakott, fordított V alakot ismerjétek és ne akarjátok előlem elvinni. Az, hogy egy nyolcfős asztalnál, összekeveritek az ételeket, más elé téve le, s ezzel kavarodást okoztok, az mindennek a teteje. Az, hogy kérdezés nélkül bontatok új ásványvizet, még akkor is pofátlanság, ha nem írjátok fel a számlára. Úgy kihozni ételt, hogy "kié a csirke?" egyenesen felháborító. Szó se róla, már az én időmben is híg volt a szakma és sokan azok jöttek felszolgálónak, akik máshova nem voltak jók, de csőszerelő, vagy kőműves szakma meg derogált volna. Ettől független a nyúgen egyes képviselői, olyan elképesztő dolgokat csinálnak, ami azért túlmegy már a szakmaitlanságon és egész egyszerűen csak szar emberek.
Rövid történet, amely miatt tulajdonképpen ez az egész poszt megszületett; hétfőn egy munkaebéd során, egy alpolgármesterrel, egy Kossuth-díjas, Nemzet Művészével, egy múzeum igazgatóval és egy neves művészettörténésszel ebédeltünk, egy sajtótájékoztató előtt. Hetekkel előre foglaltunk asztalt, külön kérve, hogy az egyik eldugottabb sarkon kapjunk asztalt, mert ismervén a helyet, tudtuk, hogy ott a lehető legkevesebb külső behatás ér minket. Ez rendben is volt, viszont a felszolgálás az bazmeg, az teljesen kész. A főételek megrendelésénél ott elakadtunk, hogy plusz salátát kértünk, az italok úgy jöttek, mint a máv szerelvényei, késve és egyenként, az előre terítés pedig siralmas volt. Nyolc leves, nyolc főételt sikerült négy különböző pincérnek hoznia, 3-3 perces váltásokban, s mivel nem tudták hova megy, így a köszönés nélküli, kié a steak, kié a csirke kérdések úgy özönlöttek, mint a bullshit egy átlagos szijgyártós beszélgetés során. A balról beadott tányérokon ekkor már meg sem lepődtem, ahogy azon sem, hogy a harminc feletti, felszolgáló zsigerből letegezte a társaságot. A nemzetközi jelzésértékű, még eszem-késvillám, nem hagyott túl nagy nyomot a pincérben, ha nem vagyok résen, úgy elvitte volna, mint lőrinc bármelyik kiírt tendert.
Ilyenkor elgondolkozom és arra jutok, hogy ezeknek bazmeg én se adnék több bért, húzzanak ki inkább angliába mosogatni...
update: Az, hogy kikkel ebédeltem, nem kivagyiságból van leírva (mert kapom érte az ívet.. :D ), hanem érzékeltetésnek, hogy míg engem mezitlábas csórót leszar egy pincér, még azt mondom oké. de amikor ilyen emberekkel is így viselkedik, akkor, hogyan szolgált volna ki engem egyedül... :(