Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szíveslátás, vendéghányás...

Szíveslátás, vendéghányás...

BREAKING: kitálal az öszödi beszédről, az ott dolgozó pincér

2016. szeptember 21. - Szerda Úr

Névtelenséget kérő olvasónk keresett meg, hogy nem bírja magában tartani tovább, a tíz évvel ezelőtti, egész országot megváltoztató balatonöszödi frakcióülés eddig titokban tartott történéseit.

breaking-news.jpg

Olvasónk, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk Viktornak, a facebookon keresett meg, miszerint ő az azóta legendássá vált pártüdülőben dolgozott a kihelyezett frakcióülés alatt és olyan dolgokat tapasztalt meg, amiből már akkor, májusban tudta, hogy ebből még baj lesz. Levelét stílszerűen nyomokban közlöm.

Sosem felejtem el azt a napot, egy átlagos nagy rendezvénynek tűnt. 1983-ban végeztem a Vendáglátóipari Szakmunkásképzőben, ahol elég jó tanuló lévén a legjobb helyekre mehettünk gyakorlatra. Már felszolgálóinasként is felfigyeltek rám a mestereim, mert kellő szaktudással és alázattal végeztem a dolgomat, a vendégek pedig nagyon szerettek. Tetszik tudni abban az időben még nagyon nagy kultúrája volt a báloknak, egy szezonban akár 30-40 bált is tartottunk. Volt ezek között mindenféle, orvosbál, jótékonysági bál, tollasbál és persze a kommunista párt báljai is. Itt nem dolgozhattak akárkik, az a rendszer nagyon félt a kémektől, így csak az dolgozhatott aki politikailag megbízható volt. Nekem az apám bányász volt lenn vidéken, szakszerveti vezető, így én viszonylag könnyen mozoghattam a nagyobb hotelekben és éttermekben. Mivel minden időmet elfoglalta a munka, így nagyon rám sem tudtak kenni semmit, vidékről jöttem, ellenségeim nem voltak, a többi csálingerrel meg a szakácsokkal egy csapat voltunk, soha nem árultunk, vagy szivárogtattunk volna ki semmit a másikról, meg hát nem is volt mit. Szóval engem szerettek, így volt olyan, hogy magának Kádárnak is én szolgáltam fel, de ez akkoriban nem volt ritkaság, sok hozzám hasonló fiatal felszolgálógyerek volt még így. Aztán ugye volt a rendszerváltás, akkor a sok állami üdülő el lett adva haveroknak meg minden, aztán emlékezett rám az egyik, akinek most nem mondom meg a nevét, mert a történet szempontjából felesleges, de arra kért, hogy az immár őáltala üzemeltetett üdülőbe menjek el mint főpincér, aztán ha beválok, akkor üzletvezető is lehetek. Megkért arra is, hogy hozzám hasonló lelkületű, a hithű kommunista érzelmű felszolgálókat nyugodtan ajánljak, mert nagy étterem lesz, kell az ember. Mi ezen csak nevettünk, mert időnk 100%-át elvitte a munka, amíg volt aki étterembe járjon nekünk tökmindegy volt, hogy ki van hatalmon, a szánkat befogtuk, amit hallottunk, soha el nem mondtuk senkinek. Talán ez a fajta virtus tarthatta bennem tíz évig, az öszödi történéseket. De ne szaladjunk ennyire előre.

500lead10667.jpg

Emlékszem 2006 áprilisában szóltak nekem a főnököm, hogy a idén első számú embere leszek a balatoni pártüdültetésnek. Ugye akkor voltak a választások, már az első fordulóban le lehetett venni, hogy az MSZP nyer. Nemcsak frakcióülések, de különböző párton belüli barátságok is jöttek szépszámban és hát ezeknek megbízható kiszolgálószemélyzet kellett, így került a választás rám. Én akkoriban már elég jól kerestem, üzletvezetője voltam egy balatoni szállodának, de még akkor is felvettem a kötényt ha úgy alakult, sosem volt büdös a munka. Amikor már az Öszödi frakcióülés be lett rendelve, tudtam, hogy én fogom azt majd levezényelni, így is lett. 

oszod2.jpg

Ha jól emlékszem 230 főre kaptuk meg a rendelést, ebből 190 volt protokoll, a többi háttérember. Tizenöten voltunk a placcon, mind megbízható jó kolléga, mármint szakmailag értem. Természetesen az asztalfőnél ülő Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikót én szolgáltam ki. Amit ezen az asztalrészen átéltem mai napig nem kívánom senkinek, hogy át kelljen élni, még így billentyűzetet ragadva is fojtogató, gyomorbavágó érzés visszaemlékeznem, de megpróbálom leírni. Szóval csináltuk a dolgunkat, odaértem a miniszterlnök úrhoz és megkérdeztem, hogy mit parancsol? Erre azt mondta, hogy csak egy mentes vizet kérek, egy karika citrommal.

A bejegyzés trackback címe:

https://vendeghanyas.blog.hu/api/trackback/id/tr7211733101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fasznyak 2016.09.22. 10:38:58

ezt hivjak clickbait postnak. mehetne a modoros blogba is.

samesz38stated 2016.09.22. 19:26:42

"... csak egy mentes vizet kérek, egy karika citrommal."
Ha csak ezt mondta volna!!! :)

NekemNemEzKell 2016.09.22. 19:34:01

Ez valami kamu kitalált szöveg...
süti beállítások módosítása