higiénia

Életem során, sokszor kaptam ellenőrzést. Volt munkaügyi, adóügyi, ÁNTSZ, de még ritka GVH-s is. Volt, hogy lefizettük volt, hogy elkergettük volt, hogy megvertük az ellenőröket. Ez egy ilyen szakma. De sosem volt olyan gusztustalan állapot még a wc-kben nőnapkor sem, mint Illés bácsi cukijában...

barna-illes.jpg

Nem szívesen írok aktuáltémákról, mert meggyanúsítatok, hogy az olvasottságra megyek, de van ami mellett nehéz elmennem szó nélkül. A téma ismert, triviális, mindenki erről beszél, még HÁpontPéter kőszíve is meglágyult Cukibácsi könnyein. Egy dolgot kérdeznék azoktól az emberektől, akik most baszottnagy társadalmi együttérzésükben kiállnak most Illés bácsi mellett és ezerrel támogatják? Ha én hajszálas kaját, vagy koszos tányéron ételt viszek elétek, akkor is mögémálltok, hogy semmi baj Szerda Úr, segítek elmosni, aztán tegyük rá egy másikra? Az ember addig együtt érző, míg valami távoli dologgal kell együtt érezni. Ha a gyerek szalmonellát kap, már perrel fenyegetőzne a legtöbb szülő. Ahogy a poszt elején is említettem, sok ellenőrzésem volt. Sok mindenért meg is büntettek, volt amiért be is kellett zárnom a saját éttermemet. Higiénia miatt viszont soha. Igényes vagyok a környezetemre, magamra, a saját lakásomra és a helyre ahol dolgozom. Három éve élek együtt a párommal, a legrendetlenebb napjaimon is csak két pár koszos zoknit tud a fejemhez vágni, hogy ugyan legyek szíves nem trógerkedni. Ízlés dolga. Tanulóként mikor néha velem takaríttatták a wc-t, mindig azt mondták a mesterek, hogy olyan tiszta legyen, hogy a vendég azt fogja kérdezni magától, hogy ha kosz van; "ha ezt meg merik mutatni, akkor mi lehet a konyhában". Igazuk volt. Kérdésem már csak annyi, hogy ha képes így dolgozni, akkor a személyes higiénia hogy áll? Milyen állapot lehet a wc-ben és használata után, mennyire van kézmosás? Jóétvágyat.