Gyula..

Képzeljétek most hívott a Gyula, hogy tegnapi bux csekkolás utána az indexen lődörgött aztán rátalált a blogra. Most megint beszélt a telefonba vagy másfél órát, hogy posztot kell gyártanom róla, amiben kiderül, hogy nem is akkora fasz, hanem igazából ő egy becsületes és tisztességes vállalkozó és kéri a hirdetésekből befolyt pénz 99%-át mert az ő étterme van említve és ilyenolyan jogai vannak. Most nemtudom, hogy átutaljam neki a 1,2 €urót, vagy elküldjem a francba?

Aztán arra gondoltam, hogy inkább megírom az életrajzát, ugyanis megér egy misét, de szerintem többet is.

Gyula, született Tatabányán, az úr 1962. esztendejében. Az általános iskola után villanyszerelőnek akart jelentkezni, de édesanyja ezt nem engedte, minden vágya az volt, hogy csemetéje fehér ingben, szolgálja az úri népet pincérként. Abban az időben a felszolgálók oktatása, korántsem ennyire széleskörű volt mint most, bekerülni pedig kimondottan nehéz volt. Gyula szülei jó kapcsolatokkal rendelkeztek, politikailag megbízható státusz volt az aktájukon, így egy szép napon, a család egy félhavi büdzséjét ráfordítva felvonatoztak Budapestre, beiratkozni a vendéglátói ipari szakközépiskolába. A pénz nem a vonatjegyre ment el, hanem az ajándékra, az iskola igazgatóját a saját lakásán látogatták meg, ahol is az üdvözlés után rögtön gazdát cserélt egy táska amiben, márkás italok sorakoztak. Ez volt a belépő ahhoz, hogy a diri egyáltalán szóba álljon Gyuláékkal. Leültek a szegecselt piros bőrkanapéra, majd miután visszautasították a felkínált kávét és üdítőt, az édesanya egyből rátért a lényegre; "Drága igazgató úr. Hát képzelje el, ez gyerek villanyszerelőnek akar menni, pedig olyan ügyesen bánik a szavakkal és olyan alázat van benne. Bizony mondom ennek a gyereknek pincérnek kéne menni." Az igazgató nem zavartatva magát átnézte a táska tartalmát, közben kipiszkált egy darab mócsingot a fogai közül, ami a nemrég befalt kolbásztól maradhatott ott, majd gyors fejszámítás után, amiben összeadta a táskában sorakozó értéket, természetesen már a eladási áron, majd miután rájött, hogy megüti azt a szintet amiért érdemes legyen felkelni, megigazította a bajszát és azt mondta, hogy "hát akkor ebből a gyerekből pincér lesz".

Majd miután eltelt a nyár és szeptember első napján ott sorakozott a többiek mellett, vasalt ruhában, kettéfésült hajjal, vágott körömmel a budapesti vendéglátó ipari szakközépiskolában, kezdett ráérezni, hogy ezt a szakmát neki találták ki. Már az első nap olyan pénzekről meséltek neki, amit nem rossz módú családja csak több havi munkával keresett meg, díszes éttermekről, pompás dámákról, csillogó evőeszközökről, meg végtelen sok alkoholról. Következő héten már egy belvárosi szállodában állt, mint felszolgáló inas és szívta magába a tudást. Három év. Ennyi kellett akkor, hogy valakiből pincér lehessen. Most négy és feleannyit nem tudnak mint a régiek. Gyula a tanulóévek alatt mindent megtanult amit a rendszerben tanítottak, az idős kollégáknak hála meg mindent amit a rendszeren kívül. Nyaranta meg a Kerekes Csárdában melózott a parton, ami állítólag akkor nagyon menő volt, valami Kerekes Gazsi nevű ember volt a tulaja, eszméletlen gazdag volt és ha minden igaz, akkor oda van eltemetve ahol a csárda van, illetve csak volt, mert a tag halálakor bezárt. Na lényeg az, hogy mire Gyula apánk, kijött a kis bizonyítványával a kezében, első útja a szálloda volt, ahol éppen ment a zóna csekkekre, bebattyogott az irodába, majd lecsapta a bizonyítványt az asztalra. A következő jelenetben már, két üres kupica társaságában írta alá a munkaszerződését, majd boldogan fütyörészve sétált át a parkolóba, ahol a kék színű kispolák várta, amit abból a pénzből vett, amit tanulóként okosított.
 

Persze nem tartott sokáig a móka, Gyulát hamar besorozták a honvédségbe, ahová a már felkészülve érkezett, valami spanja elintézte neki, hogy az egyik laktanya étkezdéjében legyen csálinger. Persze mikor bement kopaszként a sorozóirodába akkor azzal nem számolt, hogy a "politikailag megbízható" pecsét nem csak előnyt jelenthet, így egy tollvonással bevágták határőrnek, aztán ott dekkolt másfél évet. Mikor leszerelt mákja volt mert visszavették a szállodába, de ő és édesanyja már akkor valami nagyban törte a fejét és mivel az okosítás ott kicsit nagyobb üzemben ment, mint ahogy én már leírtam, ezért Gyula hamar nagyobb összegre tett szert, így egy komolyabb orosz turnus után, akik kész GUM áruházat tartottak a szálloda harmadik szintjén, elkezdett pörögni Gyula agya, ami máig nem állt meg.

Tekervényes agyában szörnyű gondolatok cikáztak, homályos képeket látott amint gazdag keletnémet turisták számolatlanul adják a márkát Gyula bőrkeményedéses markába, sőt szerintem valami DiCaprióhoz hasonló "inception"-os csóka bele is mászott a fejébe, méghozzá egyenesen Walt Disney megbízásából, majd az ott talált fura gondolatok és vágyak között megtalálták az azóta híressé vált pénzzel feltöltött medencét amiben Gyula azaz most már Dagobert bácsi úszkál. Hosszú álmatlan éjszakák és több száz porosodó  cigarettacsikk után, Gyula összerakta fejben a végzetes kombinációt, aminek egyenlete így nézett ki: vendéglátás+balaton=pénz. Édesanyja segítségével megvettek egy lepusztult objektumot egy balatoni kempingben, ami akkor a bajai húskombinát tulajdonában volt, állítólag mikor mentek lepapírozni az ügyet, Gyula az idegességtől be is fosott és valami nyilvános wc-ben dobta el az alsóját, meg mosakodott ki, mai napig röhögve meséli, hogy alsó nélkül szaros seggel, írta alá a papírokat, de szerintem ezt csak kitalálta. Vágod a legenda része, hogy ne tűnjön túl tündérmesének.

Aztán valamikor a rendszerváltás előtt pár évvel, bele is vágott a saját üzletébe immár a kempingben, a húskombinát épületét a család segítségével frankón megcsinálták büfének, aztán árulták a hekkhalat, kolbit, meg ilyeneket. Aztán persze mivel akkor abban az időben, ha kiállták a Balaton parton valahová mondjuk népdalénekesként, még úgy is halálra kerested magad, ha néma voltál, szóval Gyulának se kellett túl sok a sikerhez, így hamar hatalmas pénzeket akasztott le, állítólag egy nyár alatt megkeresett annyit, hogy Veszprémben vett egy lakást a haszkovón, utána meg szép sorban épült a Gyula birodalom.

Persze ez a jó része a dolognak, a következő posztom, az lesz, hogy Gyula, hogyan is szerezte meg ezt a pénzt.

Következik: A mai étteremtulajdonosok hetven százaléka, az államtól ellopott pénzből építette fel éttermét, vendéglátóhelyét. Oknyomozó poszt lesz, ahol rávilágítunk az áfész és a megyei vendéglátók kifosztására, majd privatizálására. Nem kímélünk senkit! Téged se Gyula!!!